Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
"x/üűíW 1982. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK HIVATÁSUK A KULTÚRA Sokak számára a népművelő jelenti a példát, ők azok, akiket számosán tisztelnek és szeretnek. Ehhez a munkához nagy figyelem, a kudarcok után is megújulni képes hit kell, nem is szólva az erőn felülinek látszó feladatok megoldásáról. Ez olyan emberi értékmérő, amelyre méltán lehetnek büszkék mindazok, akiknek tevékenységét augusztus 18-án Szentendrén elismerték. Közülük most azokat mutatjuk be, akik a Pest megyei Tanács Közművelődési díját kapták meg. A betűéhség csillapítója Egy múzeumpedagógus I igendák ma már nem szü- leinek — írta a szerző a Pest megyei Népművelési Tanácsadó századik kiadványában, s amikor 1973-ban megjelent a Petőfi a Duna-tá- jon című kötet, a népművelés akkori irányítói és munkásai úgy vélték, azok az esztendők sűrűbbek annál, minthogy magukkal foglalkozzanak. Tették a magukét, amit a szakma elvárt tőlük, s tíz esztendő alatt száz füzetet helyeztek az érdeklődők és érintettek asztalára a falusi népművelés régi és új módszereiről. vetélkedők rendezéséről, klubokat mutattak be és ösztönöztek eredményes működésre, segítették a brigádmozgalom kulturális vállalásait, képzőművészeket mutattak be, irodalmi színpadoknak adtak közre, műsorokat, kórusműveket népszerűsítettek, rögzítették az elméleti kutatásokat és a mindennapi gyakorlat tapasztalatait. A ma is emlegetett és felhasznált kiadványok listáját gondozójuk, az egykori megyei Népművelési Tanácsadó vezetője, Ladányi István adja kezembe. 1975-től ő a megyei múzeumok igazgatóságának közművelődési igazgatója. Nem nosztalgiázunk, de azért kiérzem szavaiból, hogy most is szívesen tekint vissza az eltelt harminc évre. Azt is mondhatnánk, hogy nehéz, de szerencsés időben kezdte a pályáját. Akkor, amikor megpezsdült a magyar közművelődés vérkeringése. Az a nyitottság, az egyéni tenniakarás és a közösségek együttgondolkodása hatott a hozzáállására, munkásságára, életére. Pedagógusként kezdte, s az Isasze- gen eltöltött esztendők — orosz szakos tanárként — nemcsak egy tantárgy szere- tetét jelentették. Tanítványai a Nagykörút másik oldaláról is ráköszönnek ma, ha meglátják. Tanártársai a szakember mellett a szervezőt is megismerték és megbecsülték benne. Mindig azt tartotta, hogy a tantestület nemcsak nevelők gyülekezete, hanem egy olyan közösség, amely a pedagógia eszköztárával hat a felnövő generációkra. Ezért is vállalta a példaadó szerepét, s kollégáival iskolaszínpadot alakított. Nem véletlen hát, hogy felfigyeltek rá, s 1957-ben Gödöllőre került népművelési felügyelőnek. Ez az a korszak, amikor az emberek életet kívántak a művelődési házakba. Ekkor kapott újólag erőre az amatőr művészeti mozgalom, s Ladányi Istvánnak nem kis szerepe volt abban, hogy Göim -8 döllőn otthonra lelt a megyei néptáncfesztivál, s az akkor fénykorát élő Juhász Gyula Irodalmi Színpaddal közösen először megyei, majd országos találkozókat szervezhettek. Érdemes megidézni az emberi elkötelezettséget és helytállást: sokszor naponta próbáltak, hogy komplex műsoraik, hivatásosokat és amatőröket egyaránt megmozgató híres péntek estéik ne csak a kul- túrsznobok, hanem az egyszerű emberek igényeit is kielégítsék. Ladányi István úgy érezte, hogy saját magát is megvalósítja, mert együtt élt, dolgozott mindazokkal, akik hittek abban, hogy az átalakulás eddig nem tapasztalt erőket szabadít fel és állít a társadalom szolgálatába. A legjobb módszereket kívánta terjeszteni akkor is, amikor másfél évtizedig a Népművelési Tanácsadót vezette. Most a múzeumok megújulásának munkása. Büszkén vallja, hogy az egykori megőrzőheiyek, a csend birodalmai napjainkban egyre inkább gondolatébresztő központok, ahová nem unaloműzésből. hanem feltöltődés- ből, a szellemi gazdagodás igényéből járnak a különböző korosztályok. Tevékenysége nyomán Pest megyében is meghonosodott a múzeumpedagógia. A közgyűjtemények gyűjtő, feldolgozó és bemutató tevékenysége bővült, a kiegészítő rendezvények kultúránk összetettségére irányítják sokak figyelmét. Azt különösen értékeli, hogy eddig mindig benne volt a közművelődés főáramában. Csendes, megfontolt emberként a szolgálatot tartotta fontosnak,nem pedig elméletek gyártását. Ekként a pihenőnapok sem tűnnek múzeummentes időnek, mindig vágyik bemenni munkahelyére. Ezért aztán irigyelhetik. Ám azért is, mert nála nem volt pályamódosítás. Mindig azt tette, amit szívéből kívánt, s ezt akarja meghonosítani szőkébb és tágabb környezetében: az emberi élei meghittségét és örömeit. M. Zs. rendezett be, ezt követte az irodalmi színpad. És jöttek a pártfogók — Darvas József, Szabó Pál, Garay Gábor, Fáb- ry Zoltán —, hogy az élő irodalom varázsával oltsák be a mindenre oly fogékony gyerek- lelkeket. Megnyílt a könyvtár a társművészek előtt is: művészettörténeti értékű kiállítások váltották egymást, mintegy bekapcsolva a vidéket az ország szellemi vérkeringésébe. A szellemi értékek kincsesházában nélkülözhetetlen a szigorú rend, az állandó gyűjtés. Barna Eleonóra nem győzi sorolni: kiépült a katalógusrendszer, a folyóirat-állomány, pedagógiai tárat gyűjtöttek, s talán a leglényegesebb, létrehozták a kézikönyv- tárat. A gyerekek itt megtanulják, hol keressenek választ kérdéseikre, s ha ezt felfedezték már, nem kell félteni őket; könnyebb a továbbtanulás, gazdagabb a világuk. A szívósság és az akaraterő előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Ahol hajdan nemigen jutott eszébe senkinek sem munka után könyvet venni kezébe, ott most egymásnak adják a könyvtárajtó kilihcsét. Közben tornyosulnak az újabb és újabb feladatok. Értékek kallódnak a községben, jó lenne, ha minél előbb egy helyre kerülnének az emlékek. Ezt segítené a helytörténeti gyűjtemény, ami egyúttal a történeti kutatások segédleteként szolgálna. Az ember meg nem áll, A jövőbe száll sóhaj, aggódásra fordul a szó: jó lenne új könyvtárat építeni, hiszen kinőtték a húsz évvel ezelőttit. Barna Eleonóra — úgy tűnik — szelíd mosollyal, de határozott akarással és tudással segítette át önnönmagát az idő nehéz lépcsőfokain. A tanítványok hallgatnak szavára.- Van-e, lehet-e ennél teljesebb boldogság? Er. K. Közművelődés, oktatás, kultúra A jövő útja itt is az integráció Az elmúlt hónap végétől négy részből álló cikksorozatot közöltünk az alsófokú oktatási és a közművelődési intézmények integrációjáról. A megvalósulás kapujához érkezett tervekből indultunk ki, amelyek Nagykovácsiban, Ceglédbercelen és Halásztelken készültek. Közreadtuk egy pedagógus, egy népművelő, egy tanácstitkár és egy tanácselnök véleményét. Ezúttal az irányításban dolgozókat hívtuk meg beszélgetésre, azzal a biztos tudattal, hogy általános érvényű receptet nem tudunk adni az integráció létrehozására. Abban mégis bízunk, hogy a vélemények. a közös gondolkodás elősegítheti a településeken születő döntés megalapozottságát. A beszélgetésben részt vett dr. Csicsay Iván. a Pest megyei Tanács elnökhelyettese; Jakab Béla, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője; Várady Géza, a megyei művelődési központ módszertani osztályának vezetője; Antal Teréz, a gödöllői járás; Laknerfy László, a budai járás; Vargha Sándor, a ceglédi járás közművelődési felügyelője. Az asztal körül ülők valamennyien „hivatalból" foglalkoznak az óvodák, általános iskolák, úttörőházak, könyvtárak, művelődési házak és lehetőség szerint a sportlétesítmények közös igazgatás alá vonásával, azaz az integrált nevelési központok létrehozásával. Ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk, éppen ezért érezzük időszerűnek, ha a kezdeti lépések tapasztalatait — esetleges hasznosítás céljából — összegezANTAL TERÉZ: A népművelők egyesületének jóvoltából alkalmam volt megismerkedni az ország különböző részein bevezetett integrációs kísérletekkel. Hasznosságuk nem vitatható. Azonban sok helyen megfigyelhettük: a döntés előtt nem vizsgálták kellően, hogy megérettek-e a feltételek az összevonáshoz. Ezek közül legfontosabbnak érzem a szemléleti változást, VARADY GÉZA: Változtatni kell a hagyományos munkamódszereken, hiszen évtizedek, sőt évszázadok alatt kialakult munkastíluson kell túljutni. Nyitottabbá kell válni a kultúra terjesztőinek. Bizonyság erre a példa: az általam ismert integrált intézményeket napközben megtöltik a gyerekek, de az esti órákban üresek a termek. JAKAB BÉLA: Tudomásul kell venni, hogy az egész nem a részek összessége. Lehet kö* zös igazgatás alá vonni intézményeket. de ebből még nem lesz feltétlenül egységes nevelési központ vagy általános művelődési ház. Mindig a konkrét adottságokat kell vizsgálni. Mért afc integráció A névadó szellemében A város, Pest megye, de az egész ország zenei életében igen jelentékeny pedagógiai, közművelődési, szakmai rangja van a váci Bartók Béla Zeneiskolának. Az állami zeneoktatás 1960 szeptemberében indult meg Vátfott, először kihelyezett tagozatként, majd 1963 januárjától önálló zeneiskola lett. A Constantin téri új, központi épületet 1971 szeptemberében avatták, s az esztétikus környezet önmagában is jó légkört biztosít a zenetanuláshoz. Eredményeikhez azonban szükség van arra a felkészült, lelkiismeretes, lelkes közösségre is. amely a közel 750 növendéket a jelenlegi 16 tanszakon muzsikálni tanítja. A nagyobb közösséget is szolgálják •A tanterv így összegezi az állami zeneoktatás céljait és feladatait: „A zeneiskola a maga eszközeivel biztosítsa, hogy a tanuló korosztály egyre szélesebb• rétege élhessen a zenetanulás lehetőségével... Együttműködve más intézményekkel és társadalmi szervekkel, a zeneiskola vállaljon részt a kulturális és közművelődési feladatok megoldásában." Ha ennek tükrében vizsgáljuk a Bartók Béla Zeneiskola tevékenységét, elmondhatjuk, hogy az alapvető oktatási tevékenységük mellett — amelyben a biztonságos hangszerkezelést, a tanulók zenei képességeinek fejlesztését, zenei stílusismeretük kialakítását, zenei fantáziájuk és kreativitásuk növelését, az értékes zene szeretetét plántálják növendékeikbe — számos, az iskolán túli, nagyobb közösséget szolgáló feladatokat is vállalnak. Az iskola tanáraiból alakult a Musica Humana kamarazenekar, amely közreműködik az Országos Filharmónia rendezvényein, de ugyanúgy számítanak rájuk és a hangszeres szólistaként fellépő tanárokra a város, a megye társadalmi, kulturális és politikai eseményein. A tanári és növendék- hangversenyek rendszeresen telt házak előtt zajlanak, s az ifjúsági és felnőtt komolyzenei bérletek házigazdájául ugyancsak a Bartók Béla Zeneiskola szegődött el már évek óta. Nagyszerűen kiaknázzák az iskola egyik büszkeségének, a remek hangú orgonának a lehetőségeit. Növendékeik rendszeresen részt vesznek a megyei és országos zenei versenyeken, s a muzsikus pályát választókat sikeresen készítik fel a továbbtanuláshoz. Pedagógusutánpótlásukhoz a saját növendékek további útjának egyengetését, majd az iskolában való elhelyezkedését tűzték ki feladatul. Suhl megyei vendégekkel együtt Az országos zenei események közül számos visszatérő rendezvényt tartanak Vácott, s igen jó a kapcsolatuk más művészeti ágak képviselőivel, elsősorban a képzőművészekkel. Tavaly, a Bartók-centená- rium alkalmával vehették fel munkájuk elismeréseként Bartók Béla nevét. Az évforduló méltó megünneplésében kiemelkedő eredménj'eket mutattak fel, s az idei Kodály- évben méltón emlékeznek meg a mesterről. A nyári vakáció alatt sem volt elárvult a zeneiskola, mert a már hagyományos ifjúsági zenei táborozás keretében idén a Suhl megyei gyerekeket fogadták, s hangversenyeik alkalmával — mint mindig — koncerttermüket is kitárták a közönség előtt P. E. olyan látszólag apróságokon is megbukhat, mint az egységek földrajzi távolsága egymástól. Ilyenkor hasznosabb a koordináció. VARGHA SÁNDOR: Néhol az integrációban látják a megoldást, ha úgy ítélik meg, hogy problémák vannak a közművelődéssel. Tehát az irányítás korszerűsítésére hivatkozva a helyi tanács igyekszik megszabadulni az egyik feladatkörétől. LAKNERFY LÄSZLÖ: A budai járásban szinte minden variáció előfordul, sajnos egyeíőre kevés pozitív eredménnyel. DR. CSICSAY IVAN: Csak az lehet a cél, hogy javuljon az adott település kulturális ellátottsága. Ezt kell kiindulópontnak tekinteni. S az integráció ehhez jó módszer. De reálisan számolnunk kell két visszahúzó tényezővel, mindkettő szemléleti: az egyik a türelmetlenségben jelentkezik, a másik pedig az óvatos- kodásban. A felső szintű irányítás már csak ezért sem nélkülözhető, no meg azért, mert kizárólag a meglévő adottságokból indulhatunk ki, ebből következően kulcskérdés; hogyan tudjuk eredményesebben kihasználni anyagi és szellemi erőinket? Azt hangsúlyozom viszont, hogy az integráció megyei szinten nem okozhat létszámnövekedést. A cikksorozatban bemutatott három-három elképzelésben az objektív, technikai feltételek alaposan eltérnek egymástól, Nagykovácsiban a régi iskolát bővítették, Ceglédbercelen a szétszórtan elhelyezkedő intézményeket igyekeznek összekovácsolni. Halásztelken új létesítményhez kapcsolódnak. Megyei szinten tipikusnak nevezhetjük-e ezeket az adottságokat? VARADY GÉZA: A típus meghatározáshoz még kevés konkrét példa van. Az integrációt mindenképpen a jövő útjának kell tekinteni, de nem szabad egyedül üdvözítő módszernek kikiáltani. JAKAB BÉLA: Hibás volna minden általánosítás, persze az egyedi példákból is levonhatók hasznos tanulságok. Nagyon lényegesnek tartom, hogy mindenütt a fokozatosság elvét alkalmazzák. Ezért tartanám helyesnek kezdeti lépésként a horizontális integrációt, például a könyvtári hálózatok egyesítését. DR. CSICSAY IVAN: Részben értek egyet az előbbi véleménnyel. Az üzemi könyvtárak túlnyomó többsége zárt egység, ily módon nem láthat el területi feladatokat. Annál fontosabb a tanácsi fenntartású — tehát a közművelődési és iskolai — könyvtári hálózatok egyesítése. Ennek kizárólag szemléleti akadályai vannak. Bonyolultabb kérdés a művelődési házak és a könyvtárak összevonása. Kivéve, ha egy épületben vannak, mert akkor kifejezetten káros, ha nem hozzuk létre a komplex intézményt. Ez a megoldás jelentős eszközöket szabadíthat fel pénzben, munkaerőben, propagandában egyaránt, ugyanakkor a két egységet képessé teszi a tartalmi munkában jelentkező integrációra. VARGHA SÁNDOR: Az integrációt magam is elsősorban tartalmi kérdésnek tekintem, s a fokozatosság mellett nagyon jelentősnek tartom az időt, mint tényezőt. A sikeres összevonások alapja csak a hosszabb időn ót, folyamatosan kifejtett közös munka lehet. Tapasztalhatjuk azt is, hogy helyenként éppen a népművelők idegenkednek az integrációtól. Része lehet ebben ai összevont intézmények létrehozásával foglalkozó miniszteri utasításnak is. Nem eredményezhet ez torzulásokat? DR. CSICSAY IVÄN: Kétségtelen, hogy a jogszabály hézagos, mert erősen oktatáscentrikus. Nem is tételez fel más modellt, csak olyat, amelyben az iskola játssza a döntő szerepet. Ráadásul ezen belül is a kistelepülésekre koncentrál. Pest megyében viszont már a kétezer lakosú község is kicsinek számít, így aztán könnyen előfordulhat, hogy az integrálódás során mammutintézmények jönnek létre, amelyeknek funkcionális működtetése általában nehézkes. ANTAL TERÉZ: Ezzel feltétlenül számolni kell és különösen nagy problémának látom, hogy a pedagógusok jelentős része vagy közömbös, a közművelődési feladatok iránt, vagy pedig kizárólag a hagyományos keretek között hajlandó velünk dolgozni. Így a népművelő hátrányos helyzetben van. JAKAB BÉLA: Tegyük hozzá: rosszabbak is a munkafeltételei, mint a pedagógusoké. Ha viszont egy szervezetben dolgoznak, akkor joggal vetődik fel, hogy rendezni kell az évi szabadságban, fizetésben és a leterheltségben mutatkozó jelentős különbségeket. VARADY GÉZA: A népművelők többsége rendelkezik valamilyen pedagógiai képzettséggel. így hát — elvileg — legalább annyira alkalmasak lennének a komplex intézmények vezetésére, mint a pedagógusok. Mégsem számol egyetlen ismert elképzelés sem azzal, hogy népművelőt állítson igazgatónak. DR. CSICSAY IVAN: Joggal felvetődik hát a szabály- módosítás szükségessége, mert ezek a problémák is bél- ső ellentmondásra utalnak, ami a gyakorlatban feszültséget okozhat. Az országban 18 helyen folytatnak minisztériumi felügyelettel integrációs kísérletet. Befejezésük után minden bizonnyal igyekeznek majd oldani a feszültségeket. Addig is mit lehet tenni járási, megyei hatáskörben? Készül-e a gyakorlatot segítő módszertani koncepció? VARADY GÉZA: Egyelőre nagyon kevés az empirikus adatunk, de elképzelhető, hogy jövőre készül ilyen tanulmány. ANTAL TERÉZ: A megyei szintű irányításban sem érezzük sajnos az oktatási és a közművelődési terület egymásra épülését. VARGHA SÁNDOR: Folytatom a rögeszmémet, hogy tudniillik addig nem beszélhetünk valóságos integrációról, amíg a fejekben nem alakul ki kultúránk egységes szemlélete. DR. CSICSAY IVAN: Először Vargha Sándor megjegyzésére szeretnék reagálni: azt hiszem, hogy kultúránk tudatunktól függetlenül egységes, csak a részmegoldásokra törekedve mesterségesen tördeljük szét. Ami pedig a módszertant illeti: elsődleges feladatnak tartom, hogy a megyei művelődési központban valósitusuk meg a szervezeti és tartalmi integrációt. Enékül valóban kevés lesz az empirikus tapasztalat. Aztán még valamit: Antal Te- réznek egyértelműen igaza van abban, amit a megyei művelődési osztállyal kapcsolatban mondott. Éppen ezért készítettük el nagy figyelemmel az új munkaköri leírásokat, hogy feloldjuk ezt az áldatlan helyzetet. Megindult egy hasznosnak tűnő folyamat: az irányítás egységesítése, korszerűsítése. A siker az ésszerű fokozatosságon múlik, kulcsát a szubjektív feltételek megteremtése adja. Hogy összefonódjanak a tudást, a műveltséget, az egységes kultúrát gazdagító tevékenységi formák. Erről beszélve. mindig rólunk, a közönségről van szó, végső soron tehát a társadalom szellemi potenciáljáról. Kriszt György i ja óhatatlanul megperzseli környezetét. Csendesen, halk- szavúan idézi a múltat, melynek őrzése, az élmény átadása pusztán emberi hivalkodásnak tűnne, ha nem tudnánk, mi mindenre képes a hétköznapokért, a jövőért. Két évtized Nagykátán, s a környék klubkönyvtáraiban ott vannak a kirajzott tanítványok. A budai otthonból olyan helyre kérte magát, ahol mérhetetlen szívósságai, majdhogynem a nulláról indult. S mi az, amit egy ízig-vérig könyvtáros legelőször észrevesz? A gyerekek betűéhsége. Nem véletlen az első lépés: gyerekkönyvtárat TV agy László egy ízben ' csüggedten meditált azon, hogy a múltat faggató költő milyen magányos a „fehér papír fölött”. Nincsenek biztos pontra mutató szellemujjak, szép arkangyalok, akik átsegítenek az idő nehéz lépcsőfokain. Barna Eleonóra szerencsésebb, mint az ihletre és a harsonára vágyó költő, mert csak fel kell libbentenie emlékezetének függönyét, s mintegy varázsütésre, megjelenik társaságában több író- és költő- fejedelem. Milyen is volt az a „csodabolt”, ahová böngészésre be-betért Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Darvas József? El tudjuk-e képzelni, hogyan dobbant meg a Váci utcai híres antikvárium galériáján a költészetért rajongó, ifjú bölcsészhallgatónő szíve, amikor Pablo Neruda látogatását jelezték? Zsenge korától csakis a könyvek birodalmában tudta elképzelni életét Barna Eleonóra, a nagykátai nagyközségi is járási könyvtár vezetője. Sorsát irányíthatja szerencse vagy balszerencse, e nagy örökség tüze benne ég, láng-
