Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
1982. AUGUSZTUS 13., Portisch döntetlen« Tolucai sakk A mexikói Tolucában a fér- fi sakk világbajnoki zónaközi döntő már túl van a második fordulón. Az első fordulóban függőben maradt Portisch—A. Rodriguez játszmát a 47. lépésben a magyar nemzetközi nagymester nyerte meg. A kubai A. Rodriguezt, a második fordulóban Adorján is legyőzte, mindössze 20 lépésre volt szükség ahhoz, hogy Adorján megszerezze az egy pontot. A második fordulóban nagy érdeklődés kísérte a jugoszláv Hulak és Portisch Lajos találkozóját. Ezúttal Portisch játszott sötéttel és a 18. lépés után döntetlenben egyeztek meg. Foeiegyvcleg Svéd sorozat Két válogatott mérkőzés volt szerdán este Észak-Európában. Az oslói Bislet stadionban 23 ezer néző előtt Norvégia válogatottja 1-0 (0-0) arányban győzött Svédország ellen. A svéd csapat idei hatodik mérkőzésén maradt nyeretlen, annak ellenére, hogy az együttesben az UEFA Kupa-győztes IFK Göteborgból hat játékos is szerepelt. Koppenhágában nagy küzdelem után született meg Dánia válogatottjának 3-2 (1-2)-es győzelme Finnország felett. A Spanyolországban vendégszereplő magyar labdarúgócsapatok közül szerdán késő este Santan- derben az MTK-VM 5-2 (3-1)-re győzött a helyi együttes ellen. Sevillában, a hármas nemzetközi tornán a bolgár CSZKA Szófia 3-1 (3-0) arányban jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál. Ugyanezen a tornán, korábban az FC Sevilla 2-1-re verte a szófiaiakat. A Ferencváros újabb mérkőzését a tornán a Sevilla ellen vívja. Duna után a Tiszán Nyár végi világversenyek Végéhez közeledik a nyár. Rövid, csendes időszak után, augusztus hátralévő heteiben ismét gazdag sportprogram kezdődik. Több nemzetközi verseng, bajnokság és országos találkozó kínálkozik kellemes időtöltéssel. Négy sportág életéről tájékoztatták az újságírókat tegnap az Országos Test- nevelési és Sporthivatal székházában. §iklóhajók Szegeden immár 21. alkalommal rendeznek motorcsónakversenyt augusztus 14—15- én. A szabadtéri játékok közönségének örömére is, hiszen az esti színház előtt elkel a délutáni szórakozás. A Nemzetközi Motorcsónak Szövetség az eddigi hagyományokat elismerve döntött úgy, hogy idén a Tisza parti város ad otthont a leggyorsabb kategória, a siklóhajók (OC) világ-bajnokságának, — közölte Berecz Béla, a VB-sajtófőnöke. Az Európa-bajnokságot a Dunán vívták a versenyzők, -Becs mellett júliusban. Néhány érdekes szegedi számadat: 11 ország 37 sportolója nevezett, önmagában ez is rekord. Az új szabályok szerint a VB-n egy-egy országot öt-öt versenyző képviselhet. A pálya az eddigi 750 méter helyett 1000 méter hosszú lesz. Az 500 köbcentiméteres motorok gyári garanciája 20 üzemóra — azaz egy verseny ideje. A résztvevők nagy száma, valamint a Tisza alacsony vízszintje miatt osztott futamok lesznek, összesen nyolc. Bár egy-egy futam között a motorosoknak két óra pihenést kell biztosítani, a „szünetekben” sem csillapodnak el a hullámok, nemzetközi meghívásos és országos bajnoki döntőben küzdenek az OB, az SC, az SD, az SE, az OE hajókategóriák legjobbjai. Köztük két váci is, Papp László Crescent motorcsónakkal és dr. Kovács Ferenc, Sleva márkájú géppel, az SC és az SD csónakosztályban. Teljes csapattal A világbajnokság magyar csapata: Ticska László, Csapiáros László, Börzsei Ottó, Kertes János, Bodrogvölgyi Lajos. Megyei II. osztály Őszi labdarúgóműsor B-csoport I. forduló, augUoAius 22.: Duna- bogdány—Budaörs, Szigethalom— Vácduka, Szokolya—Esze Tamás SE (későbbre halasztva), Szigetújfalu—Sóskút, Dunaharasz ti—Verőcemaros, Halásztelek—Diósd, Veresegyház—Dunakeszi SE. II. forduló, augusztus 29.: Dunakeszi SE—Halásztelek, Diósd—Du- naharaszti, Verőcemaros—Szigetújfalu, Sóskút—Szokolya, Esze Tamás SE—Szigethalom, Vácduka— Duiíabogdány. Budaörs—Veresegyház. III. forduló, szeptember 5.: Dunabogdány—Esze Tamás SE, Szigethalom—Sóskút, Szokolya—Verőcemaros, Szigetújfalu—Diósd, Dunaharaszti—Dunakeszi SE, Halásztelek—Veresegyház, Budaörs— Vácduka. IV. forduló, szeptember 12.: Halásztelek—Budaörs, Veresegyház— Dunaharaszti, Dunakeszi SE—Szigetújfalu, Diósd—Szokolya, Verőcemaros—Szigethalom, Sóskút— Dunabogdány, Esze Tamás SE— Vácduka. V. forduló, szeptember 19.: Dunabogdány—Verőcemaros, Szigethalom—Diósd, Szokolya—Dunakeszi SE, Szigetújfalu—Veresegyház, Dunaharaszti—Halásztelek, Vácduka—Sóskút, Budaörs—Esze Tamás SE. VI. forduló, szeptember 26.: Dunaharaszti—Budaörs, Halásztelek— Szigetújfalu, Veresegyház—Szokolya, Dunakeszi SE—Szigethalom, Diósd—Dunabogdány, Verőcemaros —Vácduka, Sóskút—Esze Tamás SE. VII. forduló, október 3.: Dunabogdány—Dunakeszi SE, Szigethalom—Veresegyház, Szokolya—Halásztelek, Szigetújfalu—Dunaharaszti, Esze Tamás SE—Verőcemaros, Vácduka—Diósd, Budaörs^ Sóskút. Vili. forduló, október 10.: Szigetújfalu—Budaörs, Dunaharaszti— Szokolya, Halásztelek—Szigethalom, Veresegyház—Dunabogdány, Dunakeszi SE—Vácduka, Diósd— Esze Tamás SE, Verőcemaros— Sóskút. IX. forduló, október 17.: Dunabogdány—Halászteleki Szigethalom—Dunaharaszti, Szokolya—Szigetújfalu, Sóskút—Diósd, Esze Tamás SE—Dunakeszi SE, Vácduka— Veresegyház, Budaörs—Verőcemaros. X. forduló, október 24.: Szokolya —Budaörs, Szigetújfalu—Szigethalom, Dunaharaszti—Dunabogdány, Halásztelek—Vácduka, Veresegyház —Esze Tamás SE, Dunakeszi SE— Sóskút, Diósd—Verőcemaros. XI. forduló, október 31.: Dunabogdány—Szigetújfalu, Szigethalom —Szokolya, Verőcemaros—Dunakeszi SE, Sóskút—Veresegyház. Esze Tamás SE—Halásztelek, Vácduka— Dunaharaszti, Budaörs—Diósd. XII. forduló, november 7.: Szigethálom—Budaörs, Szokolya—Dunabogdány, Szigetújfalu—Vácduka, Dunaharaszti—Esze Tamás SE, Halásztelek—Sóskút, Veresegyház —Verőcemaros, Dunakeszi SE— Diósd. XIII. forduló, november 14.: Dunabogdány—Szigethalom, Diósd— Veresegyház, Verőcemaros—Halásztelek, Sóskút—Dunaharaszti, Esze Tamás SE—Szigetújfalu, Vácduka—Szokolya, Budaörs—Dunakeszi SE. rt ’ m A világbajnoksággal egy időben országos bajnokság lesz az 500 köbcentis sporthajök kategóriájában. Felvételünkön a váci induló: dr. Kovács Ferenc látható, gépe mellett. Koppány György felvétele Kecskeméten, a széktói stadion harmadik pályáján Európa és a mediterrán országok íjászai találkoznak, augusztus 20—22 között. — A sportág történetében először versenyez teljes magyar gárda, — mondta dr. Mónus András szakvezető. — A hölgyeket az első tíz közé várjuk, esetleg pontot is szerezhet a csapat. Tagjai: Kovács Judit, Bp. Spartacus, ötszörös magyar bajnok; Törő Edit, MALÉV 1981. ifjúsági bajnoka; Bara- nyi Andrea, Bp. Spartacus, az idei ifjúsági bajnok és Varga Éva, Tipográfia. A férfiak közül Nagy Béla, a Tipográfia moszkvai ötödik helyezettje talán dobogós lehet. Legjobb teljesítménye 1285 kör. Szajlai Antal 1252 körös, a Vízügyi SC sportolója, klubtársa, Regős Péter 1214 körös. A legfiatalabb, 21 éves Soltész Gyula (1207 kör), a Tipográfia válogatottja. A felkészülést egyesületeikben végezték. — Az első országos természetbarát-találkozót 1958-ban Szigligeten tartották. Idén a hetedikre kerül sor — mondta Lörinczi Géza, az MTSZ főtitkára. A szarvasi találkozóra augusztus 18—22 között közel kétezer vendéget várnak, 36 altáborban. Ezzel egy időben Salgótarjánban az egyetemista és a főiskolás túristák randevúznak. Centenárinm Száz éve, 1882. augusztus 22—24 között mutatkozott be a vitorlássport a Balatonon. A centenárium havában egymást érik a vitorlásversenyek — tájékoztatott Starnfeld Iván, a vitorlás szövetség főtitkára. A legkiemelkedőbb a 470-es hajóosztály Európa-bajnoksága lesz, 20 nemzet csaknem száz hajóegységével! A rendezőség külön sajtóhajót és nézőhajókat biztosít a nemcsak izgalmasnak, de szépnek is ígérkező augusztus 28.—szeptember 5. közötti bajnokságra. Balázs Gusztáv Két nappal később Kőolaj-kézila bdarajt A kézilabdázóknál is a hét végén kezdődik a nagyüzem. A Dunai Kőolaj NB Il-es férfi gárdája azonban csak 17- én rajtol. Az ellenfél kérésére halasztották el a Győri Magasépítők elleni meccset, amely kedden 17 órakor !esz Százhalombattán. Két nappal később újabb erőpróba vár az együttesre, Sopronba kell utaznia. Otthon vagy idegenben. Nem közömbös egy csapat számára sem, hogy hol lép pályára. Nos, a Kőolaj helyzete annyiban kedvező: a vetélytársak Százhalombattára jönnek. Így itt vendégeskedik majd az Ajkai Alumínium, a Tapolcai Bauxitbányász, a Zalaegerszegi Honvéd, a Bólyi MEDOSZ. — A megyei bajnokságból előrelépve, az elmúlt esztendőt már az NB II-ben játszottuk, ahol a második helyen végeztünk — emlékezett visz- sza Móré Károly szakosztály- vezető. — Idén az elsőség kivívása, s az NB I B-be jutás a cél. Érdekesség, hogy a gárda tavaly ezüstérmet szerzett a hagyományos Dunakanyar Birkózás Edmontoni csalódások Kupa mérkőzéssorozaton, a közelmúltban sorra került idei viadalt pedig megnyerte. A battaiak joggal szeretnék, ha a bajnokságban is ilyen ismétlődés következne. A torna legjobb kapusa címet Tóth Sándor érdemelte ki (tévesen mást közöltünk). A megjutalmazott játékos Csömörről igazolt át Százhalombattára, s ebben az esztendőben már a Kőolaj hálóját őrzi. Megbízhatóan kitűnő reflexekkel. A szakosztályvezető Tóth zalaegerszegi teljesítményét emelte ki, itt 14-l2-re nyert a Pest megyei gárda. A többi találkozón is jól őrizte kapuját. A Nyugati csoportban, ahol a Dunai Kőolaj játszik, nem egyenlő a mérkőzésszám. Néhány együttes őszről előrehozott találkozókon is túl jutott. A Pest megyei csapat viszont annyit játszott, amennyit kellett, tizenegyet, s 26 pontot gyűjtött. A mögötte következő zalaegerszegi katonacsapat a Katona J. SE is ennyit termelt, de jobb gólkülönbségével a Kőolaj vezet. Ráadásul a Katona SE három mérkőzéssel többet játszott. R. L. A kanadai Edmontonban rendkívül gyengén sikerült a magyar szabadfogású birkózók világbajnoki rajtja. Az első fordulóban négyen voltak érdekelve, s a mérlegre ugyanannyi vereség került... a 48 kg-osok között az Euró- pa-bajnok Bíró László búcsúzott. Az 57 kg-ban Szalontai Imre mellett a selejtezőágon még hatan próbáltak szerencsét. A DVTK EB-ezüstérmese nagy névvel, a dél-koreai Jong Young Lee-vel mérte össze tudását, és óriási csatában 7:5-ös pontozásos vereséget szenvedett, amiért nincs mit szégyenkeznie. Annál inkább furcsa öccse, a 68 kilós — az ő ágán kilenc sportoló selejtez —, Szalontai Zoltán gyenge bemutatkozása. Vereséggel zárult a 100 kilós Robotka első fellépése is. Inncn-onnan Q Hétfőn Bulgáriába utazik a magyar női röplabdaválogatott, a ' „Várnái nyár” elnevezésű nemzetközi tornára. A szeptember 12- én kezdődő perui világbajnokság előtt tulajdonképpen ez lesz a magyarok főpróbája — utána már csak edzések következnek. g Kilenc szocialista ország 80 versenyzőjének részvételével csütörtökön a margitszigeti Hajós Alfréd-uszodában megkezdődött a XIV. mű- és toronyugró Ifjúsági Barátság Verseny. Az első naoon a női toronyugrást bonyolították le. A győzelmet 19 induló közül a román Szakács szerezte meg. A legjobb magyar Székffy Nóra hetedik lett. APRÓHIRDETÉSEK Az M3 út bagi elágazásától 10 percre 400 négyszögöl szőlő, gyümölcsfákkal, eladó. Víz a közelben. Beépítésre alkalmas. Érdeklődni : Hévízgyörk, Kossuth Lajos u. 113. szám alatt. . Eladom vagy birkáért cserélem 3 darab KA— HYB anyadisznót + 35 darab malacával és 1 darab hasastehént Z-s rendszámú Skodát is beszámítok. Monor, 4-es főút. 37—38-as kilométerkő, Bíró. ______ Na gykőrös VII., Brassói út 11. sz. ház, beköltözhetően eladó. — Érdeklődni minden- nap du. 5—7-ig. Eladó 4 szoba összkomfortos családi ház, kis telekkel Nagykőrös, Csillag u. 13. Kp. + OTP, 2 és 1/2 szobás lakást beszámí- tunk. Érdeklődni du. buna-parton beköltöz- hető családi ház eladó. Érdeklődés 14-től 17 óráig: Vác, Horváth Mihály utca 17/b. Kis méretű családi ház szoba, konyha, mellékhelyiségek, 113 négyszögöl telken, beköltözhetően eladó Vác. Bottyán utca 39. — Érdeklődés: Vác, Arany János utca 5. sz. (Németh). Telefon: 10-236. __________________ El adó kertes családi ház Gödöllő. Kandó Kálmán utca 21. Érdeklődni mindennap 15 óra után. _________ Gö döllői szétköltözők! Adok: 2 szobás, gázfűtéses, komfortos budapesti lakást IX. kerületben és gödöllői másfél szobás, kertes, komfortos kis házat. Kérek: 3 szobás, kertes, komfortos házat Gödöllőn. Gödöllő, Bajcsy-Zs. u. 7. 310 négyszögöl víkend- telek eladó. Gödöllő, Fenyvesi nagyúton. — Érdeklődni: Gödöllő. Bánki Dohát út 1. 17 óra után. • _______ Cs aládi ház Tinnyén, 320 n.-öl kert, gyümölcsfákkal eladó. — Érdeklődni: 884-477, 18 óra után. Levélcím: Mizerák László. Budapest, Szentendrei út 20. 1035.________________ 2 szobás, kertes családi házamat elcserélném vagy eladnám, OTP- vagy szövetkezeti 1 szobás lakásra. Cím: Cegléd, Virág ut- ca 37. szám. Albertirsa belterületén aszfaltburkolatú út mellett 2 db (1758. 766 négyszögöl) közművesített. kertészkedésre alkalmas építési telek eladó. Érdeklődni : Albertirsa, Rákóczl u. 30. _____ Sz entendrén 55 nm + loggiás két szoba összkomfortos öröklakás eladó. Érdeklődni: örbottyán u. io.________ ZM rendszámú Trabant spéciéi eladó. Cegléd, Széchenyi út 41. III. 55.____________ Gá zfűtéses családi ház, nagy udvarral, eladó. Cegléd, Kazinczy utca 35, sz. ______■ ______ Ol ajtüzelésű bojler eladó. Cegléd, Vitéz utca 16. szám.___________ El adom 2 és 1/2 szobás összkomfortos, gázfűtéses, kertes, 4 lakásos, társasházi lakásomat. Érdeklődni lehet 17 óra után: Csáki Lászlóné, Nagykőrös, Ifjúsági út 18. szám. Fehér Lada combi. 3 éves, eladó. Cegléd. Fel ház utca 47/a. — Zalai._________________ Simson SN segédmotor eladó. Cegléd. Tömörkény utrm ?q MTZ 50-es. billenős pótkocsival eladó. — Kecskemét. Méntelek 293. F5-ÖS út, 74-es kmkönéh _________________ Ab onyhoz közel, príma. tanya, gazdasági épületekkel sürgősen eladó vagy kiadó. Érdeklődni este: Kis- mihálv-tó dűlő 5 Cegléd, Mátyás király utca 4. számú ház eladó, felerészben is. Három szoba es nyári- konyna beköltözhető — Érdeklődni lehet: Herczeg Benőnél, Cse- mö. Dávid dűlő 11. Cegléd környékén állattartásra vagy kertészkedésre alkalmas tanyát vennék, köves úthoz közel. Villany szükséges. Levélcím: Cegléd, Pf. 8. 2700. Eladó zöldövezetben nyaralónak. hétvégi háznak egyaránt alkalmas tanya. 500 n.- öl területtel, felerészben 30 termő gyümölcsfa. pusztarész kertészkedésre berendezve. Norton-kút, háromfázisú áram van. Lakás több helyiségből álló. fürdőszoba. garázs van. Városhoz, beton- úthoz közéi. Érdeklődni Nagykőrös. Bokros dűlő 34. sz. délutánonként Bot IstvánéknáL ________________ Gö döllő, Aulich u. 15. szám alatti 204 négyszögöles építési, közművesített telek eladó. Érdeklődni: Bercsényi u. 36 alatt..____________ Gödöllőn 4 szobás, kertes, komfortos családi ház eladó. Két családnak, orvosi rendelőnek. kisiparosnak alkalmas. Huszay Karola, Esztergom. Lenin sétány 13/a._________ El adó Pilisvörösvár központjában. Fő út 88. sz. alatt a 10-es főútvonal mellett. Budapesttől 17 km-re. 7 szobából és mellékhelyiségekből álló családi ház 243 n.-öl telekkel. közületnek iroda. magánszemélyeknek lakás céljára. Azonnal beköltözhetően! Érdeklődni: 365-940. 165- 460/114 m, 8—16 órái?. Betegség miatt sürgősen eladó idős Mészáros Sándor tanyája. Köves úthoz és Törtei községhez közel. Buszmegállóhoz 2 perc. — Ugyanott egy Dieselmotor és fűrészgép is eladó. Érdeklődni lehet: Törtei, Nyilas 4. szám alatt. ___________ Az onnal beköltözhető két család részére is alkalmas ház eladó. 611 négyszögöl kerttel. Monor. Acsádi utca 94. Tanya beköltözhetően eladó. Cím: Mizsinka János, Mikebuda, Dánosi út 46.____________ Ce gléden eladó Kovács Sándor gyümölcsöséből 800 négyszögöl terület. Konzervgyárhoz 5 percre, elsőrendű helyen. Kerítés, kút, villany van. Ugyanott egy 69-es Gaz autó is eladó, pót- alkatrészekkel. Értekezni: Cegléd XI. kerület, 675._____________ Ke rtes családi ház. külön bejárattal, két családnak is alkalmas, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 320 ezer Ft. Cegléd Kossuth Lajos utca 9. szám. Érdeklődni a helyszínen.____________ Sü rgősen eladók: Cse- mőben, Szénástelek dűlő 7. számú tanya. 804 négyszögöl kerttel. Villany van. Nagykőrösön, Szurdok dűlő 37. számú tanya, 1600 négyszögöl szántóval. Villany és fúróit kút van. Csemő- ben 2X404 négyszögöl fiatal gyümölcsös terméssel. — Érdeklődni munkanapokon: Orosznénál, Csemő. November 7. Tsz. Telefon: 10-818. __________ Ce gléden, a Vett úton. a kettes kilométerkőtől balra, harmadik tanya, 2 szoba, konyha, kamra, üvegezett folyosó, garázs, jószágtartásra alkalmas, gazdasági épületekkel. 800 négyszögöl zöld területtel, beköltözhetően eladó, víz, villany van. Ugyanitt 3 db fejőstehén is eladó. Csücsörkéné. _________ Há z eladó Nagykőrös. Teleki u. 17 Érdeklődni: ITT.. Záoor u. 5. Három szoba komfortos. 2 család részére is alkalmas családi ház és mellékhelyiségek 398 nésvszögöl portával eladó. Érdeklődni lehet: vasárnap hétfőn. Cím: Gulyás Béla. Abony. Tinódi Sebestyén utca 8/a. 2740____________________ rápiószentmártom fürdőhöz közel tanya 800 négyszögöl terülttel. azonnal beköltözhetően el^dó. — Cím: Mikus Gábor. Tápió- s7entmáríon. Söregi föM 189 Tégla faanyagok bontásból eladók Árusítás: hétfő. kedd. szer* da: Nagykőrös Táncsics Mihálv ti 95 Márkus-féle pvc-he- gesztőgén eladó Cím: TánióK7e!e. Györgyei út 15. szám. 700 férőhelyes tojóketrec trágyalehúzóval eladó. Eger, Kisfaludy u. 13. Csempe, mettlachi, ajtók és mindenféle építőanyag kapható. XVII Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. Tel.: 481- 520. ___________ _ Es küvőiruha-különle- gességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitvatartással. Budapest XII., Greguss u. 6. sz.__________________ Mi ndennemű építőanyag, ajtók, ablakok, fürdőszoba-berendezésék, csempe, márvány és más burkolólapok klinkeltégla, üvégtégla stb., na^y választékban. Egyes burkolólapokat 10— 30% árengedménnyel adok. amíg a készlet tart! Nyitva: 7—17-ig, Erős Lászlóné, Rákoscsaba, Péceli út 75. — Telefon: 481-440. ______ Re dőnykészítés mindenféle ablakra, rövid határidővel Díjtalan felmérés írjon, lövök. Levélcím: Bp.. Thököly út 117/a. 1145. Solymáry György. Megnyitottam sütödémet, Tóth Ferenc sütőmester, Nagykőrös, Tündér u. 21. (Molnárféle pékség). Mindennap friss kenyér kapc ható. _____ Ku lcsmásolás, zárjavítás mindennap 3-tóL Nagykőrös, Kölcsey U. 12. sz._____________■ Fé mcsiszolást, horganyzást olló- és dob- fürdőbe nikkel ezést, vörösrezezést vállalok, közületnek is, — Váczi Ferenc kisiparos, Gyömrő, Állomás u. 8. 2230. Keresem azt a józanéletű, független férr fit 76 évtől 80-ig, akinek az otthonából hiányzik egy megértő élettárs. Csak saját házzal rendelkező férfi levelét várom, ceglédiek előnyben. Független özvegyasszony vagyok, saját lakással rendelkezem. Nagykőrös, Postafiók: 126. Nárciszhagyma sárga, óriástölcsérű és fehér, narancsvörös tányérral eladó. Ára: 100 for rint kilogrammonként. Vác, Palmiro Togliatti utca 38. (Bayer Sándor). Transzport beton minden minőségben, vállalatok és egyéni megrendelők részére a fóti Béke Mgtsz betonüzemében vásárolható. Szállítást vállalunk. — Cím: Bp. XV.. Szántóföld út 1. Telefon: 6S4-376. Eladó házrész, beköltözhetően Vác. Árpád u. 60. sz. Szoba, konyha. spejz, fürdőszoba- helyiség, 3 mellékhelyiség. Cím: Orosz Károly, Kecskemét, Halasi út 19. Telefon: 26-635. 39 éves, 175 cm magas, 80 kg, független. elvált szakmunkás. Ideiglenesen leszázalékolt férfi, keresi komoly gondolkodású özvegy vagy elvált hölgy ismeretségét házasság céljából 35—44 évesig. Berendezett saját lakással rendelkezem. Gyermek nem akadály. Válaszlevelet ..Nemdohányzók előnyben 122 914” lelieére kérem a Hírlankidó Váll. kirend. Cegléd. Teleki utca 30. szám. Tapéták, tapétaszegők (’■»aoír, fa, műanyag) öntapadós tapéták, poszterek, festő, tapétázó. mázoló szerszámok nagy választékban. Keller, bar- kácsbolt. Bp. XIV.. Nagy Lajos u. 125. fSzu^ló u. sarok). Tel.: 632-520. Nyitva: 8 órától 18 óráig, szombaton 8 ódától 13 óráig. Kertes családi ház. 2 szoba összkomfortos, meilékén^ietekkel eladó. Állattartási lehetőség. Hernád. Deák Ferenc út 34. özv. Oravecz Józsefné. Szerény, alacsony, barna, 30—35 éves hölgy ismeretségét keresi házasság céljából szakmunkás fiatalember. Egy gyermek nem akadály. Vác környékiek előnyben! Válaszokat: ..Lehetőleg fényképes levelet kérek” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. Megnyílt a Magyar Autóklub a\ tójavító bázisa Nagykőrös. Kodály Zoltán ü. 5. sz. Szolgáltatásain-: műszeres futóműállítás, műszaki vizsgáztatás, egyéb javítások. np._ .„A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Aenes — Uf\T MFtaYsT K!\ Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányllószám • 1446 - Riadta a iLtJI luLUIkl lllilLni Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi telefonja: 343—100 és 338—139. —--------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—326. ■--------------------------------------------------------FióKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1, Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin üt 33. 2030 Telefon- 45-352 Gödöllői Hírlap Gödöllő, Szabadság út 3. Pf. 14. 2100. Telefon: 81—96. - Monort Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörös! Hírlap. Nagykőrös. HŐ3ök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác Lenin út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10 -095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN «133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—275» (Vád Hírlap).