Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-13 / 189. szám

Alkotmányunk ünnepére Óvodát, faluházat avatnak Alkotmányunk ünnepére já- rásszerte megkezdődtek már az előkészületek. Munkahe­lyeken belül számos kollektíva tadt megemlékező tanácsko­zást, 'brigádgyülést ebből az alkalomból és az ünnepi be­szédekben mindenütt hang­súlyt kapnak a gazdaságpoli­tikai feladatok, melyek elen­gedhetetlenek az ország bol­dogulásához, s melyek min­denkinek szólnak, dolgozzon bár az ember gyárban, hiva­talban, közös gazdaságban. Augusztus 17-én délelőtt 10 ó.ai kezdettel Cegléden, a Kossuth Termelőszövetkezet központjában munkás—paraszt találkozó lesz. A közös gazda­ság az ÉVIG és a Május 1. Ruhagyár képviselőit hívta meg. Beszédet mond Sáfrány József, a termelőszövetkezet elnöke. Kitüntetések átadása A ceglédi városi ünnepség­re augusztus 19-én, csütörtö­kön 15 órai kezdettel kerül sor, a KÖZGÉP ceglédi gyárá­nak kultúrtermében, a Külső Kátai úton. Az ünnepséget Vin- cze János igazgató, a Hazafias Népfront városi bizottságának alelnöke nyitja meg, beszédet mond Kovácsné Szabó Vero­nika, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának titkára. A jeliképes új kenyeret most a Lenin Termelőszövetkezet süt- teti, ők adják át a gyár veze­tőinek. Az ünnepségen kerül sor a kiváló és az érdemes társadalmi munkás kitünteté­sek átadására. Az Árpád-emlékműnél A ceglédi járás kiemelt, alkotmány napi ünnepsége augusztus 20-án 10 órakor Kőröstetétlen határában, az Árpád emlékműnél zajlik. Be­szédet miond Babinszki Ká­roly, a járási hivatal elnöke. Abonyban augusztus 20-án délelőtt 11 órákor kezdődik a megemlékező ünnepség a nagyerdőben. Előadó Pásztor Pál, a József Attila Termelő- szövetkezet elnöke lesz. Albertirsán augusztus 20-én délelőtt 9 órára a Tó utca egyik szép, öreg, tatarozott háza előtt gyülekeznek az ün­nepségre. Alkotmányunk és az új kenyér ünnepe alkalmával avatják a nagyközség faluhá­zát, ahol a gondosan váloga­tott helytörténeti kiállítás anyaga kapott méltó helyet. Bíró Zoltán tanácselnök mond ■beszédet. Ceglédbercelen augusztus 20-án a Gerje menti füzesben délelőtt 11 órakor kezdődik az egész napos, látványos, han­gulatos ünnepség Beszédet mond Máté Gyula, a községi pártvezetőség titkára. Csemőben augusztus 19-én délután 15 órára a központi iskolában gyülekezik a telepü­lés lakossága, meghallgatni Molnár Jánosnak, a Hazafias Népfront községi bizottsága titkárának alkotmány napi ünnepi beszédét. Kocséron a községi tanács­házán lesz az emlékünnep augusztus 19-én, délután 14 órai kezdettel. Dr. Modor Pé­ter, a Hazafias Népfront köz­ségi bizottságának elnöke mond beszédet. Mikebudán az alkotmányra 19-én délután a 18 órakor kezdődő ünnepségen emléke­zik a falu lakossága a műve­lődési házban. Vass Andrásné tanácselnök mond beszédet, majd 19 órától fővárosi mű­vészek műsora szórakoztatja a közönséget. Nyársapátcm a községi sportpályán augusztus 20-án délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepség, melynek szónoka Labancz Árpád, a községi ta­nács elnöke lesz. Társadalmi munkáért Törteién augusztus 19-én délután 16 órakor az új óvo­da megnyitására gyülekezik a falu apraja, nagyja. Társadal­mi összefogás gyümölcse a szép új létesítmény, melynek avató ünnepén Fodor Imre ta­nácselnök mond beszédet. Az óvoda elkészülte élő példája a munkás-paraszt összefogás­nak. Jászkarajenő lakói a járási ünnepségen vesznek részt, Dánszentmiklóson munkahelyi megemlékezéseket tartanak augusztus 20. alkalmából. Az ünnepségeken szinte va­lamennyi . településen kitünte­tések átadása zajlik: a tele­pülés felvirágoztatásáért oly sokat tevők vehetik át a ki­váló társadalmi munkás, illet­ve az érdemes társadalmi munkás kitüntetést. Irodalmi szakkörök, iskolás művészeti csoportok készülnek szavalat­tal, zenével, hogy szereplésük­kel még szebbé, emlékezete­sebbé tegyék alkotmányunk ünnepét. Járásszerte zajlanak sport- és kulturális esemé­nyek, Cegléden az Alkotmány Kupa kispályás labdarúgótor­na ünnepélyes eredményhirde­tése augusztus 20-án lesz. A szolnoki rádió műsora Augusztus 16-tól 22-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Hangszervir­tuózok: Maurice André trom- bitázik. 17.15: Hazai holmi. 17.20: Az Erkel-fa árnyéká­ban: Gyula zenei hagyomá­nyai. 17.50: Háromnegyed ütemben. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd: 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Régi felvé­teleinkből: a kunhegyesi mű­velődési ház népi zenekara játszik. Bari Ferenc vezetésé­vel. 17.15: Mit hozhat a má­sodvetés? 17.35: Sláger és dzsessz: Carlos Santana és együttese játszik. Közben: Noteszlap. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: Beat-percek a P. Box együttes felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés, Hírek. 17.05: Operettket­tősök. 17.15: Munka nélkül. 17.20: Szolnoki dzsesszhang­versenyek’ műsorából: Dinder Károly együttese játszik. 17.30: Zenés autóstop. (A tar­talomból: Aszfaltmozaik. Gye­rekek az autóban. Űtinform.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés, hírek. 17.05: Georg Jouvin és együttese felvételei­ből. 17.15: Testvérkapcsolatok. Látogatás a 350 éves Tartui Állami Egyetemen. 17.40: Észt énekkarok Szolnok megyei hangversenyeiből. 18.00: Al­földi krónika. 18.15: Beatpará- dé. 18.26:—18.30: Hírösszefog­laló. Műsorelőzetes. Péntek, 9.00: Műsorismerte­tés. Hírek, közlemények. Programajánlat. Alföldi lap­szemle 9.10: Arcélek. 9.58— 10.00: Műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyel­vű műsor. 7.30: Rádióvíkend. (A tartalomból: Műsorismer­tetés. Hírek. Piaci körkép, Sportelőzetes. Filmlevél). 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Slá­gerantikvárium. Ugyanez más­sal. Előadók ABC-ben) 9.00: A nap hírei. Az ügyeletek je­lentik. Programajánlat. A hé­ten történt. Portrék. 9.30: Be­mutatjuk a szarvasi szlovák tájházat. 10.00: Ötven év tánc­melódiái. (Közben: Kicsi kri­mik — rendőrtisztek írják.) 10.27—10.30: Műsorelőzetes. Vasárnap, 8,30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Műsoris­mertetés. 9.05: Mexikói ritmu­sok. 9.15: Az Erkel-fa árnyé­kában: Gyula zenei hagyomá­nyai. 9.45: „A kemény rock” csillagai. A Deep Purple együttes játszik. 9.58—10.00 Műsorelőzetes. 19.30—20.00: Sport és muzsika. (A labda­rúgó NB II-ről jelentjük. Eredmények a területi baj­nokságról. Totó. Az Alföld sporteseményei.) Az adások mindennap az 1350-es kiloherzen hangzanak el. > A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK Kis költség, fé bevétel Új ABC két város lakótelepén Tágas helyen nagyobb a választék Az utóbbi időben nincsen könnyű helyzetben a kereske­delem. Fogyasztói társadal­munk a világgazdaság alaku­lását sző szerint a bőrén érzi, figyelve árakra és árukra. A takarékosságra nemcsak a hasznos tanács, hanem a szük­ség is szoktatja az embert En­nek a jele, hogy sokan nem hagyják szó nélkül, ha nyár­időben összefut a forralni fel­tett tej, s ha annak íze, ahány tejüzem, annyi féle. Sok ház­nál egy idő óta megint kenyér lett a másnapos kenyér is, vagy ha nem, akkor kisebb adagot vásárolnak. Van becsü­lete a tavaly vett és még el nem kopott színes ceruzáknak, örökölhet iskolatáskát bátyútól az öcskös is. Kereslet, kínálat — Hogyan alakult a forga­lom év eleje óta? — ezzel a kérdéssel kerestük fel a Ceg­léd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igaz­gatóját, Kürti Andrást. Beszél­getőtárs volt Kaptás Gyula szb-titkár is. Általában összhangban volt az esztendő első felében a ke­reslet-kínálat, főként az alap­vető élelemből, forgalmazott áruféleségekből. A vállalat ér­tékesítési árbevételi terve meg­haladta a megyei és az orszá­gos átlagot is a maga 109,3 szá­zalékával. Ennek felét Nagykö­rös és Cegléd lakossága vásá­rolta. Természetesen ez a vá­sárlóközönség — főként piaci napokon — a környék lakóival is bővül. Cegléd javára szólt, hogy megnyílt a Károlyi lakó­telep ABC-kisáruháza, ahol igen jó a forgalom. A lakosság megszokta, megszerette a tá­gas, megfelelő választékkal rendelkező ' bevásárlóhelyet. Ehhez hasonló most épül Nagykőrösön, a Kossuth utcá­ban. A cegléditől abban külön­bözik, hogy oktatási kabinet nem csatlakozik hozzá, és elké­szülte is szerencsésebb lesz. Cegléden a már meglevő lakó­negyedhez építettek egv bevá­sárlóhelyet, Nagykőrösön vi­szont a lakónegyed teljes ké­pe csak ezek után alakul ki majd. Az építkezést a városi tanács megértőén támogatta. A nagykőrösi ABC-építkezés ké­szültségi állaoota most úgv 70 százalékos. Az élelmiszerkis­kereskedelmi vállalat elképze­lése szerint novemberben sze­retnék rendeltetésének átadni. A vállalat ceglédi boltjai az árbevételi tervet az első fél­évben 115,6 százalékra teljesí­tették. Nagykőrösé, ahol keve­sebben dolgoznak, 107,2 száza­lék volt — ám ott erősebb volt maga a tavalyi eredmény. Mindkét városban a bolti al­kalmazottak legtöbbje törzs- gárdatag. Becsülettel, lelkiis­meretesen dolgoznak, ismerik a vásárló közönséget, az igénye­ket. Általában jó ez az eladó­vevő kapcsolat, értik a szakma csínját-bínját. A közhangulatot jó irányban befolyásolta, hogy a tervezett idei 5,7 százalékos béremelést maradéktalanul ki­osztották és — épp a jó forga­lom miatt így 6,4 százaléknak felel meg, megtoldta a jutalék. Jó hangulatteremtő a szocialis­ta kollektívák munkakedve, helytállása is. A vállalatnál 56 szocialista brigád van, az ösz- szes létszám 65 százaléka tar­tozik soraikba. A legjobbak között S nem is akármilyen kollek­tívákat mondhatnak örömmel magukénak! Hiszen a ceglédi 22-es boltban dolgozó Béke és Szabadság brigád már elnyerte a Magyar Népköztársaság Ki­váló Brigádja címet, Nagykő­rösön sok a kiváló brigád, s jól ismert Szűcs Dénesné szakszer­vezeti főbizalmi neve, aki a Munka Érdemrend bronz foko­zatának tulajdonosa, vagy Vö­rös István boltvezető helyette­sé, aki szakmunkástanulóként kezdte e cégnél, s most orszá­gos győztes lett a Ki minek mestere? vetélkedőn. A brigád­mozgalom, amelyet negyed­évenként értékelnek, láthatóan jól alakul. Ebben az évben egyik fő szempont a gazdasá­gosság, ami itt kis költséget, jó árbevételt, pontos elszámo­lást, leltárt jelent. Vetálkedőkedv A vállalatnál május óta a há­rom évtizedes múlt jegyében kereskedelmi témakörű mű­veltségi vetélkedő folyik. Erre 25 szocialista brigád nevezett be és a lezajlott selejtezők után 12 jutott a döntőbe, amit szep­temberben fognak megtartani. Főként a ceglédi kollektívák­ra jellemző a vetélkedési kedv. nemegyszer szerepeltek már igen szépen, eredményesen ilyen vállalati, sőt városi szer­vezésű erőpróbákon. A tét most személyre szóló pénzjuta­lom, ezer-ezer forintot szán­nak a győztes brigád tagjainak, emellett kilátásba helyeztek egy békéscsabai autós kirándulást Bajnoki mérkőzések Javuló teljesítményt várnak Két sportágban megkezdő­dik az őszi idény. A Bem SE labdarúgói az új rendszerű te­rületi bajnokságban rajtolnak, Tiszavasváriban kezdenek. A CVSE női kézilabdázói elha­Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap: Dögkeselyű (magyar bűnügyi film). A kaqjaramoziban: De­tektív két tűz között (amerikai bűnügyi film). A mesemozi­ban, délután és vasárnap: dél­előtt: A találékony nyuszi (szovjet mesefilmsorozat). Abony, szdmbaton és vasár­nap: Szóljon a rock (francia zenés film). Albertirsa, vasár­nap délután: Csalogány (szov­jet mesefilm). Este: Kereszt­apa I—II. (amerikai társadal­mi filmdráma), Ceglédbércel, vasárnap: Modern Robinson és családja (amerikai kalandfilm). Törtei, szombaton és vasárnap: Apaszerepben (szovjet film). Jászkarajenő, vasárnap: Skalpvadászok (amerikai wes- ternfilm). lasztották az erre a napra ki­sorsolt mérkőzésüket. Azért városunk sem marad sportesemény nélkül. Szombaton: kézilabda-mér­kőzés lesz. A Bem SE gerjei sporttelepén délután négy órá­tól játsszák a Ceglédi KÖZ­GÉP SE—Salgótarjáni TC NB ll-es férfitalálkozót. Vasárnap: A CVSE pályáján délután fél ötkor kezdődik a Ceglédi VSE—Törökbálint lab­darúgó megyebajnoki össze­csapás. Előtte, fél háromtó! az ifjúságiak mérik össze ere­jüket. Az új hajnoki év kezdetével feléledtek a remények, hogy a Vasutas végre javuló telje­sítményt nyújt és a mezőny jobb csapatai közé küzdi fel magát is. Ez szakmai vetélkedővel egybekötött brigádtalálkozó lesz, partnerük az ottani vál­lalat győztes brigádja. E. K. Tiszták, szépek Óvodák, frissen Cegléden sorra nyári szüne­tet tartanak az óvodák is. Ilyenkor van a festések, javí­tások, felújítások, nagytakarí­tások ideje. A munkákból ki­veszik a részüket mindig a patronáló munkahelyek és ter­mészetesen a szülők is. Öregszőlők Új utcák nyíltak Cegléden, az öregszőlők te­rületén sok változás történt az utóbbi időben. A városi ta­nács tavaly, év eleje óta nyolc utcát alakított ki, lehetővé té-' ve telkek kialakítását is. Egy előzetes felmérés szerint az öregszőlőkben a VI. ötéves terv éveiben több mint há­romszáz családi ház építésére les- hely, a telekalakítások szerint. Bál Nyársapáton Hagyományt élesztenek Megnyitása óta csaknem minden este telt házzal üzemel Nyársapáton az Apáti bisztró. Rendeztek már nagy sikerű műsoros estet, jó mulatságokat. Most szabadtéri bál megrende­zését tervezik, a bisztróval szemben a parkolóban állítják fel a zenekar pódiumát. Au­gusztus 20-án este nyolc órától ott húzzák a talpalávalót. Meg tudják oldani a terület világí­tását is a tánchoz. Az éhesek és szomjasok néhány másod­perc alatt betérhetnek az „Apá­tiába, ahol meleg ételt is fo­gyaszthatnak majd. A bállal a korábbi kedves hagyományokat szeretnék fel­eleveníteni, ezért belépődíjat sem szednek, a tombolával pe­dig — mivel az is lesz — töb­ben is kedves emléktárgyat nyerhetnek. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mond hálás köszönetét mind­azoknak a kedves rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik férjem, KESZTHELYI FERENC temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ÖZV. KESZTHELYI FERENCNÉ és a gyászoló család. tésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétüket sze­mélyesen vagy táviratban fejezték ki és így osztoztak a család mély bánatában. Külön köszönetét mon­dunk a volt munkatársainak a KÖZGÉP dolgozóinak a sírra el­helyezett koszorúkért és virágo­kért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kő­KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, a rokonoknak, jó szom­szédoknak, ismerősöknek, munka­társaknak, akik felejthetetlen, drá­ga halottunk, SZABÓ JÁNOS teme­szönetünket fejezzük ki mindazok­nak, akik ÖZV. KOVÁCS JANOS- NÉ szül. Magyar Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, együttérzésüket személyesen vagy táviratban fe­jezték ki. GYÁSZOLÓ ROKONSÁG. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Betegség miatt sürgő­sen eladó ház és több­féle ingóság is. Ceg­léd. Virág utca 34. szám alatt.____________ Háromszobás, több mellékhelyiségből álló ház, eladó. Cegléd. Posta dűlő 10. (Szűcs- telep). — Érdeklődni* szombat és vasárnap. Összkomfortos, köz­ponti f üléses családi ház — 2 család részére is megfelelő — eladó jószágtartásra alkal­mas, melléképületek­kel. Cím: Décsi Sán­dor, Cegléd, Nyúl ut­ca 22__________________ Pia tál nazaspar tgv gyermekkel eltartási szerződést kötne, la­kás szükséges Lócska Sándor. Cegléd XI. kPrület. 250 ___________ A Bi ViivlPÉX cégiéül telepe felvesz férfi és női munkásokat. ió kereseti lehetőség mel­leit, 1 műszakos mun­kaidőre. Jelentkezni le­het a telepvezetőnél: Cegléd. Trombitás u. 8 (Az építőanyag-telep mellett), ______________ Jó szágtartásra alkal­mas, bekerített belső udvarral lakható ta­nya, gazdasági mellék­épületekkel, 800 négy­szögöl földterülettel, melyből 250 termő sző­lő, Alsómikebuda 77 szám alatt eladó. Ér­deklődni a helyszínen: Lőrinos Rudolfnál. A ceglédi Magyar- Szovjet Barátság Mgtsz gépesítési fő­ágazata felvesz autó­motor szerelő, he­gesztő-lakatos, mező- gazdasági gépszerelő kőműves, vízvezeték­szerelő, szakmunká sokat. Jelentkezni le­het a termelőszövetke­zet' gépesítési főágaza­tánál (Cegléd, Külső- Kátai út). Telefon: M -ftM_____________ 3 szobás családi náz eladó. Érdeklődni a helyszínen: Cegléd Bársony utca 3 szám Éladó 2 és félszobás erkélyes, OTP-s örök­lakás, kp. + OTP-át- vállal-ással, állomás környékén. Kertes la­káscsere is érdekel. Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd Táncsics Mihály utca I. szám, I. lépcsőház. II. emelet 9. Eladó 1 db 200X80-as új teliajtó, spejzablak, fehér csempe, 30 levél­ből álló legyezőpálma. Cím: Cegléd, Perczel utca 15. szám. ______ Ce gléd, Hársfa utca 4. számú ház eladó. Ér­deklődni lehet: 14 órá­tól 19 óráig._________ Vá rosközpontban 2 szoba összkomfort + garázs eladó Cegléd I., Szív utca 7. szám. Ér­deklődni lehet: 17 órá­tól 19 óráig.__________ Ce gléd VI., CsoinaK utca 39. szám alatti központi fütéses búto­rozott szoba, fürdőszo­ba-használattal. nő vagy tanulólány ré­szére kiadó. Érdek­lődni lehet: 15 óra után._________________ Kü lön bejáratú búto­rozott szoba kiadó. — Cegléd, Buzogány ut­ca 2. _________________ Összkomfortos családi ház, 400 négyszögöl te­lekkel sürgősen eladó. Cím: Cegléd, Tömör­kény István utca 27. szám._________________ Ke rtes hazam eíadnam vagy elcserélném OTP-s vagy szövetkezeti la­kásért, I. emeletig. — Cegléd, Perc utca 4. Cegléd, Kossuth Fe­renc utca 38. fszt. 2. szám alatti 1 szoba összkomfortos szövet­kezeti lakás eladó. Ér­deklődni a megadptt cím alatt.____________ El adó l és 1/2 eves sodrott sárga kanca­csikó és egy 4 éves fias igásló. Érdeklődni le­het: Koczka Ferencnél. Cegléd XI. kér., Örké­nyi út 501. szám Beköltözhetően eladó Cegléd, Bodrog utca 32. számú ház. Érdek- lődni a bp^yq/ínen Eladó Cegléden. Budai úti zárt kertben 221 négyszögöl hobbikért 30 nm-es épülettel. El­adók 6 méteres geren­dák és használt Pan­nónia motorkerékpár. Cegléd, Kazinczy u. S2. S7 Házrész eladó, egy szo­ba, konyha, éléskamra Cegléd, Mária utca 2. szám. Érdeklődni a heivc7íuen. Bútorozott szoba Ki­adó vállalat részére is. Cegléd, Vitéz utca 16. szám. Eladó Cegléd, Géza ut­ca 11. számú ház. Részlegesen beköltöz­hető. Értekezni lehet: szombat délután: 15 órától 17 óráig ugyan­ott. ____________________ Me gvételre garázst ke­resek kp.-ért, úthoz közel, Cegléden. — Ajánlatokat „Garázs 122 800” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségére Ceg- léd, Teleki utca 30. sz. Cegléd, Arany utca 5. szám alatt hálószoba bútor, rekamié, 2 asz­tal, 4 szék, konyha- szekrény és vastragacs eladó._________________ Bu dai úton. 6. krn-nél 335 négyszögöl hobbi­kért igényesnek eladó. Cím: Zalavári, Cegléd, Szövetség utca. B. épület, II. ih. II. em. 16. sz___________________ Te hermentes 67 nm OTP-öröklakás és ga­rázs eladó. Zalavári, Cegléd, Szövetség ut­ca, B. épület. Tele­fon* 10-P42. Építési telkek eladok Cegléd, Téglagyár dű­lő 92. szám. Érdeklőd- nl lehet helyben. Kis családi ház beköl­tözhetően eladó. Ceg­léd, Retek utca 8/a. S7£m _______ 31 eves fiatalember, sok szabad idővel, el­foglaltságot keres. — — Megkereső levelet ..Minden megoldás ér­dekel 122 882” jeligére kérem a' Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Toikiiri utca 30 szám. Kapás dűlőben 400 négyszögöl terület ..fe­le puszta”, eladó. Ér- deklődni lehet: Tóth Benőnél. Cegléd, Rá­kóczi út 55. szám, III. em 5_________________ Az Utasellátó Vállalat ceglédi MÁV-állomás egysége felvesz eladót, italmérőket és szak­képzett üzletvezető­]•)*»■! VP»MpiCt,, Elcserélném Bercsényi utca 31. számú, 4 szo­bás házamat OTP- vagy szövetkezeti 1— 1 és 1/2 szobás össz­komfortos lakásra. I. emeletig, ugyanitt 10 méter drótháló és egy 7ománros gyermek­kád is eladó. Érdek­lődni a fenti címen: 17 óráig. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents