Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
“xMüav 1982. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK Ismételt izraeli * A kivonás leglényegesebb mozzanatait és feltételeit tekintve a végleges formát öltött terv részleteiről még tárgyalnak az érintett felek: a PFSZ vezetősége, a libanoni, valamint az izraeli kormány. Ez utóbbi keddi rendkívüli ülésén „elvi” jóváhagyását adta a tervhez, de „tartalmi és szövegezési” változtatásokat követelt az igényelt módosításokról. Az izraeli vezetők szerdán kezdtek tárgyalásokat a kedd este óta Izraelben tartózkodó Philip Habib amerikai elnöki különmegbízottal. A kivonulási tervben felsorolt befogadó országok közül eddig Jordánia és Szíria jelentette be hivatalosan hozzájárulását. Ami Irakot illeti; Noha Bagdad hivatalos bele- egjezése még nem hangzott el, mind washingtoni, mind libanoni kormánykörökben hangoztatják, hogy Irak is kész befogadni bizonyos számú palesztin harcost. Egyiptom hozzáállása még mindig bizonytalan; legutóbbi álláspontja ezerint csak akkor ad otthont palesztinoknak, ha ez egy „általános közel-kdleti rendezés” keretében történik. Libanoni kormányforrások szerint Egyiptomba menne a PFSZ egész vezetősége — Jasszer Arafat kivételével. Palesztinok befogadására készséget nyilvánított még Szudán, Tunézia és a két Jemen. Ezek az országok azonban nem szerepelnek a jelenlegi kivonulási •tervben. A tárgyalásokkal egy időben Izrael továbbra is katonai nyomást gyakorol Nyugat-Bej- rút védőire, izraeli hivatalos indoklás szerint azzal a céllal, hogy mindenképpen rákényszerítse a PFSZ-t a Libanonból történő kivonulásra. Az izraeli légierő kedden este bombázta Nyugat-Bejrút déli részén levő Burás el Barad- sene palesztin menekülttábort. A UPI hírügynökség palesztin értékelést idéz, mely szerint nem kizárt, hogy Izrael újabb, nagyarányú támadást készít elő Nyugat-Bejrút ellen. A támadás lehetőségét erősíti meg az a tény, hogy az izraeli hadsereg jelentős tüzérségi és páncélos erőket von össze az ostromlott Nyugat-Bejrút körül. A legfrissebb jelentések szerint az izraeli légierő szerdán délben újra bombázta Nyugat- Bejrút déli külvárosait, és a Bordzs el Barazsneh palesztin menekülttábort. Egy nap alatt ez már a második súlyos izraeli légitámadás volt. Az izraeli hadsereg a Bejruttól távol eső vidékekre is ki alkarja terjeszteni ellenőrzését. A bejrúti rádió szerint szerda reggel egy izraeli páncélos egységet áthelyeztek Büblosz kikötőváros közelébe, Észak-Libanonba, ahová eddig az izraeli csapatok nem hatoltak be. Páncélosok indultak Lakluk és Akura városok felé is, amelyek az országot észak--déli irányban átszelő Libanon-hegységben fekszenek, s az Izraelt kiszolgáló jobboldali milicisták ellenőrzése alatt állnak. Elemzések szerint az átcsoportosításoknak az a célja, hogy kedvezőbb pozícióra tegyenek szert Szíriával szemben Észalc-Libanonban és Bekaa-völgy térségében, amelyen át a Damaszkuszija vezető út halad. Begin a Jedioth Aharonoth című lap szerdai számában kijelentette, hogy elégedett a Habib által kidolgozott kiürítési tervvel és szerinte „ha minden jól megy, a palesztiEgy hónapon belül ez volt a hatodik Újabb merényletek Párizsban W IMlKI ■í?> 'í. wmm ia— mm Párizsban csütörtökön hajnalban újabb pokolgép robbant a Champs- Élysées egyik bankháza előtt Szerdán hajnali egy óra tájban pokolgép robbant Párizsban, a Champs Élysées-ről nyíló egyik elegáns mellékutcában, a Banque de Gestion Privée nevű bankház előtt. Egy véletlenül arrafelé kutyát sétáltató nő súlyosan megsebesült és anyagi károk keletkeztek. A bank a tavalyi államosítások előtt Banque Meyer néven zsidó család tulajdonában volt. Néhány házzal odébb a rendőrök megtalálták az Action Directe nevű francia terrorszervezet aláírásával ellátott, falra firkált figyelmeztetést, amely szerint a szervezet „megöli a cionizmus pénzelőit és propagandistáit, ha a palesztinokat kiverik Bejrútból”. Egy hónapon belül ez volt a hatodik zsidóellenes merénylet Párizsban, és tíz napon belül a harmadik, amelyet a három éve feltűnt Action Directe terrorszervezet vállalt magára. A rendőrség most már ösz- szefüggésbe hozza a szervezetet a Jo Goldenberg-féle Rosiers utcai vendéglőben történt hétfői mészárlással (hat halott, 22 sebesült). Több más csoport neve is felmerült, bár a gyanú főként a PFSZ-szel szemben is ellenséges „Abu Nidal- csoport” palesztin szervezetre terelődik. Megállapították, hogy a vendéglőben ugyanolyan fegyvereket használtak a gyilkosok, mint amilyennel az Izrael londoni nagykövete ellen június 4-én, és a bécsi zsinagógában tavaly augusztusban végrehajtott merényletet elkövették. Az Action Directe cáfolta, hogy szerepe lenne a hétfői vendéglői akcióban. A kora délutáni órákban robbanás történt a rue de la Fai- sanderie-n, az iraki nagykövetség közelében. A robbanás következtében négy járókelő könnyebben megsebesült. A nagykövetséghez tartozó konzulátus épülete, valamint három diplomáciai gépkocsi kigyulladt. Egyelőre nem ismeretes, hogy a nagykövetség épületében vannak-e sebesültek. A helyszínre érkező tűzoltók szerint a robbanást gépkocsikban elrejtett pokolgépek okozták. A tűzszerészek hatástalanítottak is egy gépkocsiba rejtett robbanószerkezetet. nők a jövő hét elején megkezdik a kivonulást”. Begin szerint Szíria és Jordánia többé nem fog hadat viselni Izrael ellen. Végül kijelentette, hogy két éven belül lemond miniszterelnöki tisztségéről, amelyre egyébként 1985-ig van megbízatása. Indiában Issz a csúcs? Az indiai kormány szóvivője szerdán közölte: Irak hivatalosan felkérte Indiát, hogy rendezze meg az el nem kötelezett országok eredetileg szeptemberre Bagdadba összehívott csúcsértekezletét. India kész ellátni a csúcstalálkozó házigazdájának szerepét, ha a mozgalom tagjai ezt óhajtják — mondta a szóvivő. Nemzetközi űrkutatási értekezlet Magyar felszólalás A bécsi nemzetközi Vnispace ’82 értekezleten szerdán felszólalt Pál Lénárd akadémikus, az MTA főtitkára, a magyar delegáció vezetője. Pál Lénárd arról szólt, hogy milyen szerepet vállalhat egy gazdaságilag közepesen fejlett, kis közép-európai ország a hallatlan nagy anyagi és szellemi erőfeszítéseket igénylő világűrkutatásban. A magyar kutatók, a szocialista országok űrkutatási együttműködésének és főként a Szovjetunió segítségének köszönhetően, derekasan kivették részüket a munkából. Pál Lénárd hangoztatta, hogy az emberiség előtt álló tudományos feladatok megoldásához békére és bizalomra, jó nemzetközi légkörre van szükség, amely -kedvező feltételeket nyújt az együttműködésre. A Szovjetunió és a szocialista országok eddig is következetesen felléptek a világűr katonai célokra történő felhasználásával szemben, a konferencia záródokumentum-tervezetének több pontja helyesen mutat rá azokra a kedvezőtlen következményekre, amelyek a világűr növekvő mértékű mi- litarizálásából adódnak — mondotta Pál Lénárd. Ugyancsak a szerdai ülésen szólalt fel Vlagyimir Kotyel- nyikov, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, az akadémia interkozmosz Tanácsának elnöke. Beszámolt arról, hogy az elmúlt 25 évben, az első szput- nyik felbocsátása óta igen széleskörűen hasznosították az űrtechnikát a Szovjetunióban, összegezte a legfontosabb eredményeket és rámutatott a nemzetközi együttműködés fontos szerepére is. A szovjet delegációvezető hangsúlyozta, hogy fokozni kell az ENSZ nemzetközi egyeztető szerepét együttműködésben, igénybevéve a meglévő kereteket. Leonyid Brezsnyev szovjet államfő szavai szerint lényeges, hogy még idejében lépéseket tegyünk a világűr mili- tarizálásának megakadályozására — mondotta Kotyelnyi- kov. Kormányalakítási kísérlet Olaszországban Spadolini kapott bizalmat Alessandro Pertíni olasz köztársasági elnök szerdán ismét Giovanni Spadolinit, a néhány nappal ezelőtt lemondott kormány elnökét bízta meg kormányalakítással — jelentették be hivatalosan Rómában, miután az olasz államfő fogadta Spadolinit a Quirinale palotában. A jelenleg ügyvezető miniszterelnökként tevékenykedő Spadolini a megbízatást elfogadta. Római megfigyelők rendkívül nehéznek — egyesek kilátástalannak — tartják a köz- társasági párt politikusának újabb kormányalakítási kísérletét. Az olasz fővárosban egyre inkább eluralkodik a vélemény, hogy az idén ősszel, vagy jövő tavasszal előrehozott választásokat tartanak Olaszországban. Mint ismeretes, a kormány- válságot a Bettino Craxi vezette Olasz Szocialista Párt robbantotta ki, amikor hét miniszterével kivonult az ötpárti kormánykoalícióból. A vita előz ménye egy takarékossági törvénytervezet volt, amelyet a koalíciós kormányzat korábban jóváhagyott, de amelyet a parlament leszavazott. Nagyszabású erőfitogtatás kezdődött Amerikai-japán hadgyakorlat A japán halászszövetkezetek erélyes tiltakozásai ellenére szerdán hajnalban nagyszabású amerikai—japán haditengerészeti gyakorlat kezdődött a Japán-tengeren, a Honsu-szi- getek partjainak közelében. Az ötvenezer négyzetkilométeres övezetre kiterjedő manőverek északnyugati határának egyik pontja közelebb fekszik a szovjet Távol-Kelet Osztrovszkij- fokához, mint a japán szárazföldhöz. Minthogy a manőverek egybeesnek a Japánban népélelmezési cikkül szolgáló tintahal halászatának augusztusi főidényével, a halászok féltik halaikat. A mostani demonstrációra 18 japán és 16 amerikai hadihajót vontak össze. E haditengerészeti egységek a tengeralattjáró-felderítést és elhárítást, valamint a légvédelmet és a feltételezett ellenfél felszíni hadihajóin való közös rajtaütést próbálják ki. A tokiói sajtó szerint nyíltan szovjetellenes célzatú erőfitogtatáson először vesz részt az Egyesült Államok 7. csendes-óceáni flottájához tartozó ötvenegyezer tonnás Midway repülőgép-anyahajó. A gyakorlatokat két részben, augusztus I végéig folytatják. Nézetazonosság jellemezte a megbeszéléseket Brezsnyev—Honecke találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán a Krím-fél- szigeten találkozott Erich Ho- neckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK államtanácsának elnökével, aki üdülésen tartózkodik a Szovjetunióban. A testvéri légkörű találkozón, amelyet valamennyi megvitatott kérdésben nézet- azonosság jellemzett, részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB politikai bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Konsztantyin Csernyen- ko, a KB Politikai Bizottságának tagja, a KB tikára. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker tájékoztatták egymást országaik fejlődéséről, s aláhúzták, hogy valamennyi területen tovább kell mélyíteni az SZKP és az NSZEP, a Szovjetunió és az NDK együttműködését. A Szovjetunió és az NDK szoros barátsága megbízható biztosítéka annak, hogy sikeresen oldják meg a szocialista és a kommunista építés feladatait. Hangsúlyozták, hogy o nemzetközi helyzet továbbra is nyugtalanító. Az Egyesült Államok vezetése majdhogynem keresztes hadjáratot hirdetett a szocialista közösség ellen. A konstruktív párbeszédet elutasítva az amerikai vezetők az erőre támaszkodva akarnak meghatározó nemzetközi szerepre szert tenni, rá akarják kényszeríteni saját akaratukat más országokra és népekre. A nemzetközi helyzet alakulása nagymértékben attól függ, miként fejlődik tovább a különböző társadalmi rendszerekhez tartozó európai országok kapcsolata — állapította meg Brezsnyev és Honecker. — Európa volt az enyhülési politika bölcsője, s a kontinens képes rá, hogy újabb erőteljes, ösztönző lökést adjon ennek a folyamatnak. A találkozón hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió kitartóan sikerre törekszik az Egyesült Államokkal az európai nukleáris fegyverzet és a hadászati fegyverzet korlátozásáról folytatott tárgyalásokon. Brezsnyev és Honecker a Szovjetunió és az NDK szolidaritásáról biztosította a palesztin, a stíriai, a libanoni arab népet, határozottan elítélte Izrael bűntetteit, az ezekhez nyújtott amerikai támogatást Megállapították, hogy az ag- resszort rendre kell utasítani, s rá kell kényszeríteni, hogy végrehajtsa az ENSZ’Biztonsági Tanácsának határozatait Elítélték a liberón elleni agressziót Palesztin vezetők Moszkvában Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese és Rosz- tyiszlav Uljanovszkij osztályvezető-helyettes szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Jasszer Abd Rabbuval és Mahmud Abbasszal, a PFSZ végrehajtó bizottságának tagjaival, A találkozón határozottan elítélték Izrael libanoni gaztetteit, a Tel Aviv által végrehajtott népirtást, bejrút barbár ostromát, hangsúlyozva, hogy mindez közvetlen következménye annak a támogatásnak, amelyet az Egyesült Államok nyújt Izraelnek. Vagyim Zaglagyin megerősítette, hogy a Szovjetunió szolidáris a palesztin és a libanoni hazafiakkal, az izraeli intervenció ellen vívott harcukkal és továbbra is támogatja az arabok igazságos ügyét. A palesztin arab nép egyetlen törvényes képviselőjének a Szovjetunió a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet tekinti. A palesztin vezetők köszönetét mondtak a Szovjetuniónak a libanoni helyzettel kapcsolatos szilárd, elvi álláspontjáért, s azért a sokoldalú támogatásért, amelyet a palesztin és más arab népeknek nyújt e számukra igen nehéz időszakban. Nagyra értékelték a Szovjetuniónak Leonyid Brezsnyev Jasszer Arafathoz intézett táviratában kifejtett véleményét, az ENSZ-ben és a világ- szervezeten belül kifejtett erőfeszítéseit. Angolai területek ellen Súlyos dél-afrikai támadás Csak röviden... LOS ANGELES elöljárósága egyhangú határozatban felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja felül a néhai filmsztár, Marilyn Monroe húsz évvel ezelőtti halálának körülményeit. A múlt héten egy Los Angeles-i nyomozóügynökség vezetője közölte: tízévi munka után arra a következtetésre jutott, hogy a sztárt a CIA ölte meg, mert Monroe nyilvánosságra akarta hozni a Fidel Castro kubai vezető elleni merénylet tervét. AUGUSZTUS 23-ÁN kezdődik a varsói rendőrgyilkos és hét társának pere. Robert Ch ez év februárjában a varsói villamoson pisztolylövésekkel halálosan megsebesített egy rendőr törzsőrmestert. A Dél-afrikai Köztársaság csapatai új, nagyszabású katonai akciót indított Angola ellen és jelenleg is angolai területen tartózkodnak — jelentette be kedden a dél-afrikai hadügyminisztérium szóvivője. Nyilatkozatával a pretoriai hatóságok most első ízben erősítették meg hivatalosan az Angolába való legújabb dél-afrikai behatolás tényét. A szóvivő közölte, hogy Angola területe fölött lelőtték a dél-afrikai légierők egyik helikopterét, a fedélzeten tartózkodó 15 katona életét vesztette. A szóvivő szerint a mostani behatolás során eddig „a Délnyugatafrikai Népi Szervezet (SWAPO) 201 tagját ölték meg”. A dél-afrikai hadsereg az elmúlt hónapokban (állításuk szerint) „korlátozott méretű akciókat” indított Namíbiából Angola ellen, hogy — mint hivatalosan indokolták — „megsemmisítsék a SWAPO ottani állásait”. A legutóbbi nagyméretű katonai támadást Angola ellen márciusban hajtották végre; akkor azt jelentették, hogy 200 SWAPO-har- cőst tettek harcképtelenné. 'Jegyzet LISSZABONI LELEPLEZÉS M iközben Portugáliában napról napra feszültebbé válik a belpolitikai helyzet, egy lisszaboni hetilap olyan leleplezést tett közzé, amely önmagában is felér egy bombarobbanással. A hatás ráadásul Portugálián kívül nem is egy országot érint: Angolát, Kubát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Zairét, Gabont. Az Expresso című lap cikkének lényege: az Angola déli tartományaiban a namíbiai gerillák üldözése ürügyén kezdődött dél-afrikai támadás olyan szuperakció része, amely- njk nem kisebb célja van, mint a független Angola kormányának megdöntése! A tervhez Pretoria biztosítja a pénzt és természetesen a katonai-politikai vezetést. Az akció augusztus végére vagy szeptember elejére időzített betetőzéseként a Dél-Angolába bevonult apartheid-erők egyesülnének a még itt működő, amúgy is Pretoria által életben tartott UNITA nevű angolai szervezet csapataival. Ugyanakkor Gabonon át Zai- réba szállítandó zsoldosok egyesülnének a másik kormányellenes angolai csoport, az FNLA fegyvereseivel — ez lenne a Luandára irányuló harapófogó északi szára. Ha a harapófogó valóban összecsukódna, akkor a kormánypárt, az MFLA disszidenseinek segítségével megbuktatnák a jelenlegi, forradalmi kabinetet és koalíciós kormányt hoznának létre, a fordulat egyben megnehezíten' sőt szinte lehetetlenné téve a namíbiai kérdés rendezését is — fejeződik be a most nyilvánosságra került terv. Ezek után jogos a kérdés: hogyan láthatott napvilágot a leleplezés egy portugál lapban — ráadásul épp olyanban, amely közismerten közel áll Portugália jelenlegi kormányfőjéhez? M ivel Portugáliában növekszik a tiltakozás a jobboldalnak az alkotmány módosítását célzó tervei ellen. Tagadhatatlan, hogy az 1974-ss „vörös szegfűs forradalom” után kidolgozott alapokmány a világ egyik legdemokratikusabb alkotmánya, azonban a mostani változtatásokkal az államosítások, az agrárreform megnyirbálásával, a több haladó szerv megszüntetésével — a jobboldal vissza akarja fordítani az idő kerekét. Nem lehetetlen tehát, hogy valamelyest enyhíteni akarván a ránehezedő belpolitikai nyo- mlst. a portugál kormányfő úgy döntött: a lapjában közölt leleo’ezéssel — közvetett módon — kísérel meg egy gesztust az őt bíráló baloldd felé. H. K.