Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A .MEGYEI TANÁCS LAPJA. XXVI. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM Ar«: 1,10 forint 1952. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK Mca: 3. oldal: Nem olcsó munkagép, de megéri Versenyben a vevőkért 4. oldal: Múlt és jelen Tápíószelén 7. oldal: Megismételt , pólóshelyezés Három vád evezős 8. oldal: Halálos balesetek Hat és fél ezer ember ebédje Nő a diák étkezők száma A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat éttermeiben, vendéglőiben összesen 6580-an veszik igénybe a közétkeztetést, vagyis váltanak előfizetéses ebédjegyet. Közülük a múlt tanévben 2810 tartozott a gyermek- és diákétkezési kategóriába. (Természetesen Pest megyében sem csak a vendéglátóipari vállalat feladata az óvodások és az általános iskolai tanulók, a diákok étkeztetése. Számottevő szerepet vállalnak ebből a fogyasztási szövetkezetek, a gyermek- és az oktatási intézmények, valamint a Pestvidéki Vendéglátó Vállalat konyhái, ebédlői is.) KORSZERŰ MŰVELTSÉG V alósággal elsöprő érdeklődést — és hurrázást — váltott ki tavaly egyiik városunk középiskolájában a tanári ötlet: tanuljanak meg gépkocsit vezetni, kapjanak majd az érettségi bizonyítványuk mellé, alkalmasság esetén persze, jogosítványt is a végzős diákok. Az ötlet ugyan sajátos i nClyí-gerreok miatt hamvába holt, az ötletadó tanár véleményére azonban feltehetően emlékezni fog jó ideig a volt maturandus osztálya. Azt mondta nekik a banketten, visszaemlékezve a jpgosít- ványszerzés körüli hercehurcára: a modern kor embere nem bástyázhatja körül az ismeretei határát középkori várfalaJckal. A KRESZ-táblák ismerete, mint kötelező műveltségi „norma”, legalább annyira elképzelhető manapság, mint valamikor a ceterum censeo citálása. Kévéi vitatotta'ob és képlékenyebb tétele akad ma a közművelődésnek, mint az a kérdés: mit és menynyire tekinthet korunk a modern műveltség tartozékának, szükséges elemi normájának? Kevéssé vitatott tán, éppen az, utóbbi két évtized felgyorsult technikai haladásának köszönhetően, hogy vajon mely hányadot képviseljen abban a bizonyos műveltség egészében a humán és mekkorát a természettudományos, a technikai ismeret. Azt is kevéssé lehet vitatni, mi a szerepe a nyelvtanulásnak, -tanításnak? Éppen nemrég, az úgynevezett új középiskolai modell kísérleteinek kapcsán döntött úgy az ország tucatnyi szakközépiskolája, közöttük több vidéki intézmény, hogy a leendő középszintű műszakiak, képzett szakmunkások, illetve a későbbiekben technikusok — legalább két, de inkább négy Itözépisko- lai éven át tanulják az egy, illetve két nyelvet. Az ELTE egyik jogász- professzorától hallottam — de miskolci egyetemi tanárok is hasonlóan vélekedtek —, miként tör be és válik eleven erővé a napi oktatás és élet gyakorlatába — például a jog. Nem feltétlenül a tételes jogi tudásra kell gondolni. Inkább arra. hogy korunkban, tőrsadnlmu, kbnn elképzelhetetlen a családion, a munkajog főbb tételeinek nem ismerése. (A Jogi esetek postája a megmondhatója, hogy hány állampolgár kér népszerű jogi eligazítást, jogsegélyszolgálati szakemberek tanúsítják, hogy az emberek nagy Tésze tájékozatlan, járatlan a jogban.) Továbblépve: érdemes azon is eltöprengeni, hogy mennyire hiányosak biológiai, élettani, egészségügyi ismereteink. Nyári egyetemek előadási tematikája tanúskodik arról, hogy korántsem kötődik nagyobb előképzettséghez, speciális diploma meglétéhez, például az élettani kérdések iránti, növekvő érdeklődés. Nem! Egyszerűen a tágab'bra nyitott szem és fül, a természetes fogékonyság, no meg az ismeretek népszerűbben adott szövege kell hozzá. Elképzelhető volt-e, úgy huszonöt évvel ezelőtt, hogy egy fél ország arra figyeljen: milyen humán- genetikai titokba avatja be a nézőket az orvos, milyen ábrákkal, statisztikákkal erősíti tudományos tételeinek igazságát? Vagy, hogy a hadmérnök milyen műszaki alapossággal rajzolja fel egy hordozórakéta belsejét? Ezeknek a tv-műso- roknak a nézettségi foka — hogy statisztikákkal is megerősített véleményt idézzük — úgy ötven és hetven százalék között van. Magyarán: minden családból legalább egy valakit érdekel, esetenként többeket is. z információáramlással ma csaknem akkora tömegű ismeret- anyaghoz jutunk, mint a valamikor elsajátított iskolai törzsanyag. Elsősorban a népszerűén tudományos igényű, információadás tesz hallatlanul sokat a korszerű műveltség alapozásáért és gyarapításáért. Egy példára hadd utaljunk még: a rákbetegség korai felismerését szolgáljp előadások, illusztrációk sorozata —' radiológus szakemberek véleményét idézve — több ezer esetben mentett eddig is életeket, de hely jut a mikrobiológiának éppúgy, mint ez őslénytan egy-egy elemi ismerettöredékének, az árapály jelenségnek vagy a Tibet-kutatás történetének. Korlátok közé szorítani, hivatalossá merevíteni mindezt nehéz, sőt értelmetlen lenne. Éppúgy értelmetlen, mint ha valaki apály idején írja homokba másnapra szóló fontos üzenetét ... Várkonyi Margit A A leányfalui Kagyló étteremben készítik az ételt, s onnét szállítják ki Leányfaluba, Tahitótfaluba és Pomázra, többi helyen pedig a fiatalok — a felnőttekhez hasonlóan — keresik föl a vendéglátóhelyeket. A Kagyló étteremben ké' szített ötszáz adag szolgálja valójában a gyermek- és diákétkeztetést, míg a többi a hagyományos közétkezést. Éppen ezért azok az óvodák, is kólák, amelyek a Kagylóban fizettek be, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak — a gyermekélelmezés központilag meghatározott normái alapján —, a többiek pedig azt, amire előfizettek. (A Kagyló étterem kapacitása nincs kihasználva Csányi István, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat kereskedelmi igazgatója szerint a jelenleginek — 500 adag —, háromszorosát tudnák előállítani és a környező óvodákba, iskolákba kiszállítani.) Az óvodások tízóraija, ebédje és uzsonnája eddig 15 forint 41 fillérbe, az iskolásoké 19 forint 31 fillérbe került. A vendéglátóipari vállalat haszonkulcsát most 30-ról 29 százalékra csökkentették, s így vált lehetővé, hogy a nyersanyagárak nagyobb emelkedése ellenére is csak iO fillérrel kerül többe az előfizetéses étkezési jegy. (A köz- étkeztetésben ugyancsak 50 fillérrel emelkedett az ár.) A 6580 adagot mindössze 32 egységben állítják elő, és szolgálják fel — egyre tehát átlagosan több. mint 200 előfizetéses vendég jut. Mégis viszonylag gyors a kiszolgálás, mert a vendéglátóhelyeken az előző hét péntekjén történt befizetés alapján tudják, melyik nap hány órakor hány vendéget várhatnak. A gyermek- és diákétkeztetésben részt vevők száma évről évre nő. Minden bizonynyal így lesz a rövidesen elkezdődő idei tanévben is. A vendéglők, éttermek minden igényt kielégítenek, s vállalati vezérigazgatói utasítás kötelezi őket. hogy a diákokat előnylen kell részesíteniük. Szíria kész befogadni a palesztinokat Ismételt izraeli támadások Libanoni szolidaritási gyűlés Törökbálinton Az izraeli légierő szerdára virradóra egy órán át bombázta Nyugat-Bejrút peremvidékét és a libanoni főváros környékén lévő palesztin menekülttáborokat — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség. A WAFA jelentése arról is beszámol, hogy a kedd esti tűzpárbajban 18 izraeli katona meghalt, a palesztin tüzérség egy izraeli üteget és három szállítójárművet megsemmisített. A bejrúti rádió ugyanakkor azt jelentette, hogy amerikai helikopterek szálltak le Dzsunie kikötő térségében, mintegy 15 kilométerre Észak-Bejrúttól. Egyelőre nem tudni, hogy a helikopterek csapatokat szállítottak-e vagy sem. Libanonnal kapcsolatos az a hír, hogy Szíria megváltoztatta korábbi álláspontját, s kész annyi palesztin harcost befogadni, ahányat a PFSZ vezetősége kíván. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség jelentése szerint a kormányzó Baath-párt vezetősége kedd esti ülésén hozta ezt a döntést. Ezzel elhárul egyik legfőbb akadálya a palesztin harcosok Nyugat-Bejrútból és Libanonból történő kivonulását szabályozó terv végrehajtása elől. (A libanoni helyzetről részletesebben lapunk 2. oldalán számolunk be.) Több mint ötszáz Tolna megyei fiatal a lakója most a KISZ törökbálinti építőtáborának. Két műszakban szüretelik a drága exportgyümölcsöt, a kajszit. Tegnap a déli, szusszanásnyi szabad időt nem pihenéssel töltötték a közép- iskolások, hanem a tábortanács felhívására szolidaritási gyűlést rendeztek Libanon népéért. — Az esti tévéhíradók idején, vagy munka közben, a rádiót hallgatva figyelemmel kísérik a KISZ-esek, a már több mint egy hónapja tartó háború eseményeit. Különösen azok a hírek háborítanak fel bennünket, amikor arról hallunk, hogy az izraeli megszálló sereg nem kíméli az időseket, a gyerekeket, a békés polgári lakosságot — mondta el a tábortanács vezetője, Nagy Györgyi szekszárdi egészségügyi szakközépiskolás. Ezért határoztuk eí, hogy a magunk módján ezzel a gyűléssel juttatjuk kifejezésre aggodalmunkat és felháborodásunkat. A tábor vendége, a gyűlés szónoka Jean Maiky libanoni fiatal, a budapesti orvosegyetem végzős hallgatója elmondta a gyűlés résztvevőinek: az agresszoroknak, s az őket támogató Amerikai Egyesült Államoknak az a célja, hogy erkölcsileg és fizikailag megsemmisítsék a hazájuktól megfosztott palesztinokat, és az ország egységéért küzdő libanoni baloldali erőket. Az erőviszonyok — hangsúlyozta a libanoni diák — az agresz- szorok győzelmét teszik valószínűvé. A huszadik század történelme azonban már sokszor bizonyította, hogy a hazájuk szabadságáért küzdő népeket nem lehet legyőzni.- Az egész világ tiltakozása és felháborodása kíséri az izraeli seregeket, hiszen Libanon megszállása már nem egyszerű háború, hanem népirtás. Végezetül Jean Maiky minden libanoni haladó gondolkodású ember nevében köszönetét mondott hazánk lakóinak, s a tábor lakóinak a szolidaritásért. A tábor lakói elhatározták, a Magyar Szolidaritási Bizottságnak küldött táviratban tesznek hitet a libanoni baloldali erők és a Palesztin Fel- szabadítási Front önvédelmi harca mellett. A távirat, melynek szövegével a gyűlés minden résztvevője egyet értett, így szól: „Mi magyar fiatalok, a törökbálinti építőtáborban dolgozó középiskolások, a libanoni szolidaritási gyűlés résztvevői mély aggodalommal és felháborodással fogadtuk a békés libanoni polgárokra hulló izraeli bombázások, az izraeli hadsereg Bejrút 600 ezer polgári lakosa elleni barbár és népirtó háborújának hírét. Legalább 50 ezer halottja és sebesültje van a háborúnak, több mint 10 ezer az eltűntek száma, 1 millió ember lett hajléktalanná. Követeljük, szűnjön meg a libanoni és a palesztin nép elleni lelki és fizikai terror, vonják ki az izraeli csapatokat Libanon földjéről”. Hosszan tartó taps fogadta a tiltakozó távirat szövegét, s még magasabbra csapott a hangulat, amikor Árpád Zoltán politikai dalénekes háborúellenes versekből és dalokból álló műsorával tolmácsolta a fiatalok érzéseit. Szabadságot Libanon népének! Le az agresszorokkal! — hirdették a magasra emelt transzparensek, felíratok — a törökbálinti építőtábor szolidar ritási gyűlésén. Cs. A. Karbantartásra társulnak Színes szövőfonalak Profilváltás történt idén a Hazai Fésűsfonó pomázi gyárában, ahol korábban csak egyszínű, fehér kötőfonalak készültek. Az új termékek, a színes kötő- meg szövőfonalak, itthon és külföldön egyaránt keresett cikkek. A váltásra a géppark korábban végrehajtott korszerűsítése teremtett lehetőséget Preizner Gyula, a gyár igazgatója elmondta, hogy időarányos gazdálkodási tervüket 103 százalékra teljesítették, ami azt is bizonyítja, hogy jól sikerült az átállás. Gondot okozott azonban, hogy a nemrég telepített gépekhez külföldről kellett volna ta r tat ék a Ik at r és zek e t beszerezni. Bár a textilgyárakban erre általában nincsenek felkészülve, megteremtették a lehetőséget a fonógépek egyes alkatrészeinek (fogaskerekek, csapok) gyártására. Nagy segítséget jelentett ebben, hogy kooperáltak a ve- csési termelőszövetkezet egyik melléküzemágával. A kezdeményezés eredményeként az első félévben hatszázezer forint értékű (egyébként csak importból beszerezhető) tartalékalkatrészt készítettek. Ugyancsak új lehetőségeket keresnek a korszerű gépek minden igényt kielégítő karbantartására. Még ebben a hónapban létrejön, társulásos alapon egy kisvállalkozás, melynek keretében tmk-szak- munkások szerződnek különböző karbantartási feladatok munkaidő utáni elvégzésére. A főleg szombaton és vasárnap történő gépjavítások várható előnye egyrészt az, hogy nem zavarja a termelés hétköznapi menetét, másrészt egyes speciális feladatok elvégzésére is sor kerül majd az új telepítésű, nagy teljer sítményű, korszerű fonógépeken. G. J. Helikopter munkában Sáncufóbusz Az elővárosi és a helyközi közlekedésben használható sínen járó autóbusz terveit készítették el az Autóipari Kutatóintézetben. Elkészítésének gondolata azért merült fel, mert világszerte mind nagyobb az igény a könnyű, különleges sínpályát nem igénylő vasúti járművek iránt. A sínautóbusz az Ikarusban már gyártott 200-as autóbuszcsalád tagjaira hasonlít, az alvázát és a motorját pedig a vasúti járművektől kölcsönözték. A kísérleti példány már készül is a Ganz-MÁVAG-nál és az Ikarusban. A 25 méter hosszú, két kocsiból álló szerelvényen 86 álló- és 76 ülőhely lesz. A vonatokhoz hasonlóan az egyiik kocsiból át lehet sétálni a másikba, s a járművön mellékhelyiség is lesz. Érdekes, hogy bár motor csak a busz egyik felében lesz, mindkét végén lehet vezetni, .maximálisan óránként 100 kilométeres sebességgel. 0ZELET Az elmúlt hetek csapadékos időjárása kedvezett a kukoricának. Szépen fejlődnek a csövek, egyre teltebbek a szemek. Az érésnek ebben a fázisában még clkél a gondoskodás. A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetben is befejezték a mintegy 1 ezer 200 hektárnyi tengeri lombtrágyázását. A munka a besnyői Sallai Imre Termelőszövetkezet gesztorságával működő gazdasági társaság helikopterére várt. A ráckeveiek egyébként tagjai a GT-nek, s ennek keretében kérték a helikopterek segítségét. A szakemberek véleménye szerint a Kupás Deák György által vezetett gép, amely üzemanyagot is helyben, a tábla szélén tankolt, jól végezte el feladatát (2. kép) Erdősi Agnes felvételei ^.osonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ricardo de la Espriellát, a Panamai Köztársaság új elnökét hivatalba lépése alkalmából. Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára szerdán a SZOT székházában fogadta John Oastegnarót, a Luxemburgi Független Szakszervezeti Szövetség (OGB-L) elnökét, aki szabadságát tölti hazánkban.