Pest Megyei Hírlap, 1982. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-11 / 187. szám
1982. AUGUSZTUS 11., SZERDA Kiállítássorozat Könyvtári kincsek A mai Néprajzi Múzeum épülete 1896-ban készült el Hauszmann Alajos tervei szerint. Itt működött a királyi kúria, az akkori legfelsőbb bíróság, valamint a budapesti ítélőtábla. Az építési tervekről, az épület berendezéséről abban az időben megjelent egy rézkarc- és metszetlapokból álló album. Ezt az albumot, amelyet másfél évvel ezelőtt egy magángyűjtőtől vásárolt meg a Néprajzi Múzeum, most először láthatja a közönség a Kossuth téri épület aulájában. Az albumnak elsősorban azokat a lapjait tárják a látogatók elé, amelyek a korabeli tervekre, vagy a palota berendezésére vonatkoznak. Kiegészítésül néhány fényképpel gazdagították a tárlatot, közöttük az egykori Kossuth teret, s magát az épületet ábrázoló fotókkal. Ez a kiállítás egy sorozat nyitánya. A Könyvtárunk kincsei összefoglaló címmel megnyitandó kiállításokon ugyanis a Néprajzi Múzeum könyvtárának eddig sosem látott, értékes darabjait sorakoztatja majd fel. Gimnazisták az egyetemen Itt minden érthető, áttekinthető Jó alkalom megmérni a tudást Nyári szünidő. Az ember azt gondolja: nem talál ilyenkor diákot a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Am téved: az előadótermek padjaiban — hiába mutat augusztust a naptár — fiatalok ülnek, gimnazisták, szakközépiskolások. Dolgozatot írnak. Honnan származik a fotoszintézis során felszabaduló oxigén? Mi a neve a fibrin- mentes vérplazmának? Miből áll a rovarok hallószerve? Igaz-e az állítás: az ember nem asszimilál, mert heterotróf élőlény? Akik a papír fölé hajolva, tollat, ceruzát rágva vívódnak a helyes feleleteken, az országos agrár felsőoktatási felvételi előkészítő tábor lakói, kétszázan. Jártak már másodikos korukban a bemutatkozó táborban, ahol az egyetem életével, a felvételi vizsga követelményeivel ismerkedtek. Azután egy évig levelező oktatáson vettek részt: postán kapták a tananyagot, a témazáró feladatlapokat, s az egyetem diákjai értékelték tudásukat — levélben. A leendő harmadikos közép- iskolások programja most ismét a tanulás. A tábort szervező gödöllői egyetem, a Soproni Erdészeti és a Budapesti Állatorvostudományi Egyetem valamint a Nyíregyházi Mező- gazdasági Gépészeti Főiskola tizennyolc tanára — javarészt társadalmi munkában — előadásokat tart naponta hat órán át. Tizenkilenc egyetemi-főiskolai hallgató segítségével újabb két órát arra szentelnek a gyerekek, hogy egyéni tanulással bővítsék ismereteiket a felvételi tantárgyakból: biológiából, kémiából, fizikából, matematikából. Szilágyi Róbert kiskunhalasi gimnazista: — Erdőmérnök szeretnék lenni. Nem készültem arra, hogy a vakációban is tanulni fogok, most mégis úgy vélem, megéri. ADIOFIGY'ELO KETTŐTŐL—ÖTIG. Az utóbbi hetekben megújult a Petőfi adó közkedvelt délutáni műsora. A sok zenével, verssel fűszerezett — a hallgatók kívánságai levelei nyomán összeállított három órát újabban tematikusán egy-egy gondolat jegyében szerkesztik. Alig negyed év múlt el azóta, hogy Kiskunhalason megnyitotta kapuit a mozgássérült gyerekek rehabilitálását, gondozását, nevelését szolgáló első vidéki intézet. Sokan és sokat tettek a dolgok kezdetén reménytelennek tetsző ügy érdekében, melyet egy olyan anya indított el, aki személyes tapasztalatból tudja, milyen terhet visel az a szülő, kinek gyermekét, hozzátartozóját sújtja a sors mozgását korlátozó betegséggel. Tóth Istvánná nem kevesebbet vett a fejébe, mint hogy társadalmi kalákára szólítva, intézetet teremt Kiskunhalason. Sokan segítették (ne essék szó most a gáncsoskodók- ról) egészségügyiek, államigazgatási emberek és rádiósok is, akiket hétfőn délután kettő és öt között köszöntöttek a műsor készítői, emlékeztetve arra, amit a megyei főorvos így fogalmazott: igenis, az embereket rá lehet bírni az önzetlen munkára, a köszönetét nem váró tettekre, minden a közjót szolgáló ügy érdekében. A beszélgetésekben felidézett történetek ezt is példázták. ECO—MIX. Gazdasági mindenféle alcímmel válogatott érdekességeket a gazdaság világából Kondor Katalin. Válogatása nemcsak a műsor érdekességei, sokkal inkább az aktualitása miatt érdemes a hazai és világgazdaság iránt érdeklődők figyelmére. A külvilág hírei között a közelmúltban megbújtak az angliai mozdonyvezetők sztrájkjairól szóló híradások. Kondor Katalin műsorában Domány András elevenítette föl e híreket a sztrájk hatásaitól szenvedő turista szemével, de úgy, hogy eközben megvilágította az események gazdasági és politiMOZIMŰSOR AUGUSZTUS 12-TÖL 18-IG ABONY 12—13: Kcoma 14—15: Szóljon a rock* IC—17: Kínai negyed* BUDAÖRS 12—13: Kóma** 14— 15: Ordasok között 16—17: Nevem: Senki CEGLÉD, Kamara 12—18: A találékony nyuszi (du.) 12—18: Detektív két tűz között* CEGLÉD, Szabadság 12—15: Dögkeselyű* 16—18: Uonda-lovaff DA3AS 12—14: Hárman a slamasztikában 15: Rézhegyek királynője 15— IC: Szexis hétvége** DUNAHARASZTI 12—13: Nürnberg 1946 14—15: Préri 16— 17: Majmok bolygója* DUNAKESZI. József Attila 12: A Birodalom visszavág 15: Júlia* 16: Aranycsapat 18: A királyi biztos szere- tője** DUNAKESZI, Vörös Csillag 12—15: Meztelenek és bolondok* 14—15: ördögbarlang 16—17: Amerikai nagybácsim* ÉRD 12—13: Tfizszekerek 15: Nürnberg, 1916 16—17: Kóma** FÓT 12—13: Szicíliai védelem 14— 15: Száguldás gyilkosságokkal* 15: Aranyfe.i (du.) 16—17: Liliomfi GÖDÖLLŐ 12—15: Luxustutajon (du.) 12—15: Amerikai nagybácsim* 16—IS: Mephisto I—II.* GYAL 12—14: Szexis hétvége** 15— 17: Hárman a slamasztikában LEÁNYFALU, Kertmozi * 12— 13: Seriff az égből 14—15: Szeleburdi család IC—13: Tűzszekerek MONOR 13— 18: Szuperexpressz* 14— 15: A festmény titka (du.) MONOR, Kertmozi 13— 15: Félelem a város felett** 16—18: Leszámolás a kocsmában* NAGYKATA 12—15: A Kobra napja** 16—17: Cha-eha-cha* NAGYKŐRÖS, Arany János 12—15: Honda-lovag 16—18: Dögkeselyű* NAGYKÖRÖS, Stúdiómozi 12—15: Piedone Afrikában 12—18: Gábor diák 16—18: Aoaszercpben PiLISVÖRÖSVAR 12—13: Liliomfi 14— 15: Alma* 1G: Kcoma POMÁZ 12—13: Majmok bolygója* 14—15: Kóma** 16: Nürnberg, 1946 RÁCKEVE 12—13: Préri 14—15: Éjszaka történt 16—17: Ez Amerika** SZENTENDRE 12—15: Kéjutazás Las Palmas- ba 16—18: A maláji tigris SZENTENDRE, Autós kertmozi 12—18: Pilóták a kék égen SZIGETSZENTM1KIÓS 12—15: Ez Amerika*» 14—15: Ballaerás* 1G—17: Éjszaka történt TÁP1ÖSZELE 12—13: Cha-eha-cha* 14—15: Szuperexpressz* 16: A Kobra napja** VÁC. Kultúr 12— 15: Földrengés Tokióban VÁC, Madách Imre 13— 14: Mephisto I—II.* VECSÉS 13— 15: Nevem: Senki 14— 15: Csínom Palkó 16—18: Kéjutazás Las Palmas- ba VECSÉS, Kertmozi 12-13 és 15: Piedone Esyintomban 1G—18: A bíró és a hóhér • 14 éven aluliaknak nem ajánlott •* Csak 1G éven felülieknek kai hátterét is. Dr. Vilmos Endrével, a MALÉV gazdasági vezérigazgató-helyettesével a repülés világválságának okairól, dr. Horváth Józseffel a százhalombattai Kőolajipari Vállalat fejlesztési osztályának vezetőjével, a másfél évtized után újra kezdett kerozin (repülőgép benzin) gyártás kulisz- szatitkairól beszélgettek a riporterek. Volt az ECO—MIX-nek még egy megyei vonatkozása: aszódi Virágzó Tsz puha aranyat — nemes prémeket — előállító ágazatának vezetője Vdvardi Jenő beszélt a ma már igazan nem utópiának tetsző tervükről. Egy argentin céggel — közös kockázatra — Argentínában prérhesállat-tenyésztő és feldolgozó vállalatot alapítanak. B. II. Leéb Katalin Dunaharaszúról érkezett, a Batkay gimnáziumból, s a gödöllői egyetemre pályázik: — Én se sajnálom ezt a két hetet, vakáció ide vagy oda, érdemes volt eljönnöm. A gimnáziumban naponta ötféle óránk volt, itt pedig csak a felvételi vizsga tantárgyaira figyelünk. Érthetővé, áttekinthetővé válik még a középiskolai — felületesen elsajátított — tananyag is. Persze fárasztó ez az intenvíz ismeretszerzés, ismétlés, de jó alkalom, hogy az ember felmérje saját tudását, képességeit. A tábor vezetője, dr. Lehot- ka József, a GATE agrárgaz- daságtani tanszékének adjunktusa: — A középiskolások a tanulás mellett megismerkedhetnek az egyetemmel is, hiszen a kutatómunka nyáron sem szünetel. Természetesen á programjukban akad bőségesen sport, pihentető szórakozás is. A lényeg mégis az,: a harmincöt óra során ismerjék meg alaposan a felvételi vizsga követelményrendszerét, kapjanak ízelítőt abból, milyen is lesz a diákélet. A másik célunk, hogy szelektáljunk. A csúf kifejezés mögött nem áll egyéb, mint az érdeklődő, ambiciózus és tehetséges fiatalok törekvésének megerősítése, s hogy a többieket megkíméljük a kudarctól. — Egyébként a táborlakók közül a kitartóbbak továbbra is levelező oktatásban részesülnek, a felvételi vizsgáig még többször is jönnek háromnapos, egyhetes táborokba. S hogy érdemes-e? A saját tapasztalatomat mondom: tavaly 326 jelentkező közül 91 került be az egyetemre. Az előkészítőn rész vettek 40-en, s közülük húszán sikerrel felvételiztek itt, további 7-en pedig — mert az egyetemen magasabb volt a felvételi pontszám minimuma, mint másutt — más felsőoktatási intézményben kezdhették meg tanulmányaikat... Vasvári Gombó Pál Zenei panorámái Nyári koncertek varázsa Szebbnél szebb környezetben, jobbnál jobb együttesek és szólisták szerepelnek az idei nyár komoly zenei kínálatában. Jó dolog ez, hisz a külföldi turista vagy a szabadságon levő hazánkfia pihenését, üdülését tartalmasabbá, emlékezetesebbé varázsolja egy-egy jól szervezett, nívós koncert. Nem volt szerencsés Pest megye kivételes szépségű és remek akusztikájú szabadtéri színpaddal rendelkezik Vácrátóton a botanikus kertben, ahol már évek óta megfordulnak a magyar hangversenyélet kiemelkedő reprezentánsai. Július utolsó és augusztus első hétvégéjén a Magyar Kamarazenekar műsorát hallgathatták az érdeklődők. Az első vácrátóti esten a zenekarvezető Tátrai Vilmos mellett szólistaként is hallhattuk a vonósok közül Kármán Verát. Közreműködött még Pitti Katalin, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, bevezetőt Bartha Dénes zenetörténész, a nemzetközileg méltán elismert Haydn-kutató mondott. A műsor nyitányaként Vivaldi: D- moll Concerto grossóját adta elő a zenekar. Sajnos, játékuk nem volt igazán meggyőző, a műhöz és az akusztikai körülményekhez méltó. Itt-ott csillantottak csak fel valamit a háromtételes versenyműből, talán leginkább a hegedűszólók s az azt követő néhány taktus interpretálása volt emlékezetes. Ugyancsak próbára teszi énekesnőjét Händel Zsarnok Ámor kantátájában. Pitti Katalin győzi hanggal, muzikalitással, intelligenciával, önfegyelemmel, s hogy mégsem sikerült kirobbanó elismerést aratnia, az nem rajta múlott. Elsősorban a darab műsorba illesztése az, ami már önmagában sem mondható szerencsésnek, hisz ez az igen nagy figyelmet igénylő mű nem feltétlenül egy nyáresti, szabadtéri koncert repertoárjába kívánkozik. Michael Haydn D-dúr szimfóniája már kellemesebb perceket hozott, érezhető volt az i együttes muzsikálásán, hogy a Aki a szépet keresi, meg is találja Úgyszólván a nulláról indult Segített a gyerekek lelkesedése 17 löszeretettel emlegetjük, hogy Bartók és Kodály országa vagyunk, hogy Kodály Zoltán módszerei az egész világ ének—zene oktatását meghódították. Mégis gyakori, hogy az iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulói még az énekórán sem hajlandóak énekelni. Az ócsai általános iskolában is csak néhány tétova hangocskát hallottam Schmikl László énektanáré mellett. — Ez már csak így van, kamaszkor táján — mosoiyodik el. — Ami igaz, az igaz, nem nagyon szeretnek dalolni a srácok. Tudja, itt is úgy volt. mint sok helyütt. Az alsó tagozatban nem az énektanításra fordították a tantervben erre szánt órákat. Most már lényegesen jobb a helyzet, mert három éve van egy ének—matematika szakos tanítónő, aki foglalkozik a kisebbekkel. Én 1975-ben kerültem ide. Volt egy elődöm, aki kiváló énektanár volt. rengeteg versenyt is nyert a kórussal Aztán három évig semmi. Ügyszólván a nulláról kellett újraindulni. Az énekkari munka is nehezen ment az elején. Kétszer annyi energiát kellett belefektetni, mint amennyit most fejtek ki, holott azóta már vannak eredményeink. Kalandos úton jutott Schmikl László a tanári pályára. Bár szülei is pedagógusok érettségi után repülőszerelő lett. Amíg tanult, minden tetszett neki. szépnek találta a szakmát. Amikor üzembe került dolgozni, mi tagadás, megunta. Így egy jó szakmával a kezében újrakezdi® az életet. Aporkán és Tökölöm tanított, képesítés nélkül éneket és gyakorlati foglalkozást, négy éven keresztül. Az ócsai iskolába pályázat útján került. A főiskolát magyar—ének szakon végezte. A felesége is tanárnő, matematika—fizika szakos. • A tanárok munkájának eredményeként az ócsai iskolának most már van egy kisdobos énekkara és három éve egy kamarakórusa is. — Az 1979 januárjában alakult kamarakórusunkkal a gyáli úttörő seregszemlén egy évvel később arany oklevelet nyertünk, tavaly D abason szintén. Az idén, Örkényben, a járási Éneklő ifjúság hangversenyen jól szerepeltünk. Nem kértem minősítést, mert sok zenetagozatos kórus lépett fel. Utólag derült ki, hogy bizony rosszul tettem, mert a zsűri szerint lett volna keresnivalónk ... — őszintén szólva, annak idején nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lesz eredménye a munkámnak. Sohásem tapasztaltam még a pályám során akkora lelkesedést, mini amekkora ezekben a gyerekekben van. Jó, mondhatni baráti kapcsolat alakult ki köztünk, bár nagyon sokat követelek tőlük. Igényt tartok arra, hogy mindenki a képességei maximumát nyújtsa. Tartom magam ahhoz, az elvhez, hogy amit az ember köny- nyen szerez meg, azt nem becsüli annyira. Az szomorít el, hogy az iskolába járó ötszáz gyerek közül csak huszonháromnak tudom azt a képzést nyújtani, amit Kodály valamennyi iskolás számára elképzelt, bár attól már mindegyikük előbbre jár, mint amikor idekerültem. A lelkes, fiatal tanár nemcsak az éneklés, hanem a zene szeretetére is neveli tanítványait. Kilencven tanulót vitt az elmúlt tanévben ifjúsági bérleti előadásra az Erkel Színházba. Ez a vállalkozás azonban sok gondot okozott. Vonattal nagyon korán kell indulni, a buszért meg könyörögni kell a helyi intézményeknek. Álma egy társadalmi szerződés, amelynek értelmében ők a buszért cserébe a vállalati ünnepségeken őszintén énekelnek... («Ichmikl Lászlónak szenve- délye a kóruséneklés Olyannyira, hogy már maga is megpróbálkozott kórusművek írásával. Ehhez a szenvedélyéhez természetesen a kották gyűjtése is hozzátartozik. Volt, hogy Csányi Lászlóhoz, a rádió gyermekkórusának vezetőjéhez fordult segítségért, de kottákért akár a világ végére is elmenne. Nyitott, sok minden iránt érdeklődő ember. A zene, uz irodalom mellett ked veli a technikát is. A dolgokban a szépet keresi és meg is találja. Szabad idejében Mozartot, Palestrinát hallgat. És zongorázik, mert mint mondotta: a zenéhez ugyan elengedhetetlen a tehetség, de a gyakorlást semmi sem pótolja. Körmendi Zsuzsa jó felépítésű, hangulatos művet sokszor és szívesen játsz- szák. Saját színvonalukon Az igazi, saját nívójukhoz méltó bemutatkozás azonban csak a szünet után következett. Joseph Haydn E-moll szimfóniájának megszólaltatása méltó volt a 250 éve születet4: mester géniuszához, s a Magyar Kamarazenekar hírnevéhez. A sikeres bemutató után a hálás és eddig nem túl elkényeztetett közönség kikövetelte a ráadást, a kivételes szépségű zárótétel megismétlését. ★ Ha kissé szigorúbban szóltam a hallottakról, mint bármikor korábban, annak nemcsak a zenekar teljesítménye az oka. Felfokozott várakozással indultunk Vácrátótra, .mert a rendező Dunatours azt ígérte, hogy idén egészen más, jobb és szervezettebb lesz a koncert. Évek óta kifogásoltuk ugyanis, hogy az idegenről galmi iroda nem támogatja szervezésével az Országos Filharmónia vácrátóti hangversenyeit: nincs megfelelő propaganda, megfelelő csoportos közlekedtetés, kapcsolódó program stb. Azt ígérték, hogy most másként lesz! Hogyan lehetséges A változtatás azonban csak részben s vitathatóan sikerült. Az utaztatás — ha lehet — még rosszabbnak bizonyult a korábbiaknál, hisz a plakátokon nem szerepelt s az illetékesek — a Dunatours és a Volán — is csak nagy utánajárásra adlak információt a hangversenyekre indított különjáratokról. Nem volt nyoma a propagandaanyagokon annak sem, hogy a 60 forintos jegy déltől egyben belépőjegyül is szolgál a botanikus kertbe. Az országos nyári idegenforgalmi szórólapokon valamennyi fontos hangverseny szerepel, kivéve a Pest megyeieket, holott azokat ráadásul egy idegenforgalmi szerv rendezi. Ez hogyan lehetséges ?'. A vácrátóti botanikus kerti koncertek hívei a bosszúságok ellenére is hűek a hangversenyekhez. Ezt bizonyítja, hogy a rossz idő ellenére — a Dunatours információja szerint — az augusztus 7-i előadásra mintegy 250 felnőtt és ugyancsak 50 gyerek volt kíváncsi. E műsorban a Magyar Kamarazenekar Mozart-, Händel- és J. Haydn-műveket játszott. A közreműködő: Fülöp Attila operaénekes volt, Pintér Emőke T v-soroz.it Paganini élete Niccolo Paganini, a XIX, század legnagyobb hegedűvirtuóza, a kalandos életű világjáró előadóművész életét feldolgozó 4 részes olasz filmsorozatot sugároz augusztus 14- től a Magyar Televízió. Az 1782 és 1840. között élt és alkotott művész mai napig is legendákkal övezett története megihlette már Lehár Ferencet is, aki — Paganini élete címmel — 3 felvonásos operettet szerzett. Paganini gyermek, és ifjúkorát, szerelmeit, csalódásait és sikereit ezúttal olasz filmesek dolgozták fel — ezt tűzi műsorára a televízió négy egymást követő szombaton. A sorozatban plasztikusan rajzolódik ki a művész életében jelentős szereppt játszó személyek — többek között Bonaparte Napóleon leánytestvérei, valamint Berlioz és Rossini — egyéniséee. akiknek szalonjai a korabeli zenei élet központjai, s így a heaedűvir- tuóz koncertjeinek színhelyei is voltak.