Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
6 1932. JÜLIUS 31., SZOMBAT Vihar egy ügyelet körül kszerencsés véletlenen műit Tollat ragadott a fiatalember, hogy panaszát megírja a szakszervezetnek. Azt hallott- ta ugyanis munkatársaitól, ismerőseitől. hogy ott meghallgatásra lel. orvoslást kap. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa — ahová a levél érkezett —, valóban minden esetben megkülönböztetett fiBizonytalan és lassú? A panaszos levelet Praz- novszky Imre üzemmérnök és a vele együtt dolgozó Zátonyi György is aláírta. A levél talán meg sem íródott volna ezért a kvázi balesetért, csupán azért lett belőle ügy, mert a történteknek folytatása lett. Másnap ugyanis Tábori Károly, a műszaki osztály vezetője közölte a levélíróval, hogy kizárja az ügyeletből. Az írásbeli tiltás így szólt: „A műszaki ügyelet rendszeres ellátása alól 1982. május 24-i hatállyal felmentettem. Más ügyeletesek esetleges akadályoztatása esetén, helyettesként vállalhat ügyeleti szolgálatot. Indoklás: Több éves ügyeleti gyakorlat ellenére ügyeleti hibaelhárító tevékenysége bizonytalan és lassú. Az elektromos ügyeletesek közül az átlagnál többször szorult külső segítségre. Legutóbb, május 23-án, mint ügyeletes, a hűtőklíma gépházában kifolyt víz eltávolítását az esetleges áramütés veszélyétől tartva önállóan, külső segítség nélkül nem tudta megoldani. Aláírás: Tábori Károly műszaki osztályvezető. Eddig tehát a két levél. A kórházban Fekete L ászlőné munkavédelmi előadó mit sem tudott erről a dologról. Dr. Megyeri László sebész főorvos sem ismerte az ügyet, pedig szakértelméhez semmi kétség nem férhet, ő ugyanis az Eü. Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottsága mellett működő munkavédelmi bizottság vezetője. Amikor Csatári Mihályné megmutatta a két levelet, a főorvos a következőket mondotta1 — Semmilyen körülmények között nincs igaza Tábori Károly na k. A beszélgetésünkön jelen volt az érintetteken kívül még Kovács János műszaki igazgatóhelyettes is. A kórház vezetői (becsületükre legyeimet fordít a panaszos ügyekre. A levelet Csatári Mihályné munkavédelmi felügyelő kapta kézhez. Vele indultunk a ceglédi kórházba, ahonnan a panasz érkezett. Áramütéssel fenyegetett Elöljáróban azonban idézünk a levélből: gyen mondva!). a tények ismertetése után egyértelműen megállapították: Praznovszky Imrének igaza volt. amikor az áramütés veszélyétől tartva megkérdőjelezte főnökének utasítását! Az érintett fél négy éve dolgozik a kórházban. Elég sok ügyeletet vállalt, s amióta osztályvezetője ezt megtiltotta — ha csak négy ügyeletet számítunk egy hónapra, egyért 192 forint jár — bizony sommás veszteség érte. Munkatársa. aki azon az ominózus napon is vele dolgozott, nem tudott arról, hogy korábban bármiféle gond lett volna vele. Ellentmondást érzek * — Nekem az fáj legjobban —mondja a levélíró, hogy igazságtalannak és nagyon szubjéktívnek éreztem ezt az eltiltást. Munkámmal, tudomásom szerint, elégedettek voltak. Ha nem így lett volna. akkor bizonyára nem én kapom a legtöbb ügyeletet. Recept nélkül Sajnos a háztáji és kisegítő gazdaságokban, valamint a házikertekben gyakran előfordul gondatlanság. Különösen a t'ápanyag-felhasználás és a növényvédelem terén kell sokat tennünk az embert és környeAz is igaz, ha egy mód volt a jutalmazásra, mindig kaptam. Azt hiszem, joggal érzek ellentmondást a mostani intézkedés és az előzőek között. Csatári Mihályné munka- védelmi felügyelő megkérte Tábori Károly műszaki osztályvezetőt, hogy konkrét tényekkel is támassza alá döntését. — A jutalmat véleményem szerint általában a munkájáért kapta, de néhányszor segítségre szorult. Például a felvonójavításnál — keresgéli a szavakat Tábori Károly —. s úgy tudom, hogy a villanyégőket sem cserélte ki, amikor kérték. Mindezek már jó régen történtek és egyik sem bizonyította a szigorú hangú levél jogosságát, annál inkább, mert a kórház műszaki igazgatóhelyettese is a következő álláspontot képviselte: — A dolgozónak ilyen esetben kötelessége megtagadni a munkát! Az osztályvezető azonban mereven kitartott álláspontja mellett, régi apró sérelmeket hánytorgatott fel, azt is megállapítva: a vezetőnek szuverén joga beosztani az ügyeleteseket. Véleménye szerint munkajogilag nem vétett a panaszos ellen. — Minden kétséget kizáróan — mondotta Csatári Mihályné munkavédelmi felügyelő — igaza van a panaszodnak. Az ügyelettől való eltiltás veszteségét pedig vigye a munkaügyi döntőbizottság elé. Az ügy még nem zárult le. A kórházban azon a májusi napon valóban megeshetett volna, hogy baleset vet véget az ügyeletnek. A tapasztaltak alapján úgy hisszük, a kórházban működő munkaügyi döntőbizottság megfelelő álláspontra helyezkedik majd.' Azt már csak úgy csendesen kérdezzük meg, ha akkor baleset történik, vajon az osztályvezető vállalta volna a felelősséget? Szalai Mária zetét veszélyeztető gyakorlat megszüntetéséért. Különös paradoxon, hogy a gyógyszertárakban kisebb hatóanyagú mérget is csak orvosi receptre lehet kapni, viszont a növény- védőszer-boltokban sokkal nagyobb méregtartalmú anyagokat bárki szabadon vásárolhat. A vegyszerek szakszerű fel- használását mindenkinek meg kell tanulni, olyan mértékben, mint ahogyan bánik velük. Súlyos veszélyként mutatkozik a kistermelésben a gyomirtó szerek használata. Pusztító eszközök A növényvédő szerek jelen- tősebbik része mérgező, a rovarölő szerek többsége kontakt idegméreg, szerkezeti felépítése, mérgezési hatásmechanizmusa megegyezik a mérgező harcanyagokéval. Azonos jellegű növényvédő szer és mérgező harcanyag esetében mindig kétséges, hogy a vegyületet milyen célra fejlesztik ki, illetve milyen célra használták először. A második világháborút megelőzően növényvédő szer után kutattak, és az idegmérgeket fejlesztették ki, vagy Vietnamban növekedést serkentő, illetve gátló vegyszereket próbáltak ki és alkalmaztak lombtalanításra, növényzetpusztító harcanyagként. A növényvédő szerek bomlástermékei, a szermaradváŐszkezsSő napok Egyes néprajztudósok szerint kalendáriumiií tévedés, másnk szerint a Kárpit-medence időjárásának sokfélesége az oka „ annak, hogy augusztusban több, nyarat búcsúztató, őszkezdő napot jegyeztek fel a népéletkutatók. Még napjainkban is országszerte a legismertebb tréfás szentencia Lőrinc napjához, augusztus 10-hez kapcsolódik, miszerint a névadó nem éppen szenteltvízzel teszi tönkre a dinnyét. A szegediek viszont azt tartották, ha Lőrinc napján esik az eső, és a kerékvágásban is megáll a víz, akkor jó bortermés lesz ősszel. A névadó Lőrincct legendája alapján a középkorban a szegények, a tűzoltók, a tűzzel dolgozó pékek, cukrászok tisztelték vé- dőszentként, és oltalmul hívták égési sebek, láz, zsába és szemfájás ellen. A májusi Orbán mellett az augusztusi Donát is a szőlősgazdák. szőlőskertek védszentje volt régen. Különösen jégeső, villámcsapás ellen könyörögtek hozzá augusztus 7-én az érdekeltek. Történelmi tény például, hogy 1724-ben Budán fényes ünnepségek közt választották Donátot villámcsapás ellen a város védőszentjévé. A mai naptár Donát nevenapját februárban ünnepli. Augusztus 15-e a régi kalendáriumok szerint a bibliai Mária mennybemenetelének napja. Nagyboldogasszony napjának búcsújáró kultusza mellett — elég Máriabesnyő, Má- riagyűd, Máriapócs, Mária- nosztra nevét idézni — a gyógynövénygyűjtés, a virágáldás szokása dívott ezen a napon. A szegedi tájon „nagy- boldogasszonyi füvet” a halottak koporsójába rakták, de jutott belőle új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe, új ház alapjába. Főzetét hideglelés ellen itatták. Abaligcten az ágyba, szalmazsákba tették ördögi rontás ellen a csokrot. Augusztus 20-a megünneplésében régi és új keletű hagyományok fonódnak össze. 1949 óta ez a nap az alkotmány ünnepe, valamint az új kenyér megünneplésének a napja, de megőriztük a régi hagyományt is, az államalapító István királyra is emlékezünk. Bertalan napja — augusztus 21-e — őszkezdő nap. Többfclé ekkor kezdődik a szüret, s számos időjárási babona is kap- cstrtódik hozzá, ä ' karcagiak' szerint, amilyen Bertalan napján az időjárás, olyan lesz az ősz. A Bertalan-napi zivatar — mondják — sok jeget hoz. A régi öregek körében a Bertalankor köpült vaj mindén baj ellen jó orvosságnak számított. nyok, vagy m*ás szóval peszti- cidek — mivel felhalmozódnak az élő szervezetben és a környezetben — károsítják, mérgezik, életfunkciójukat befolyásolják, mutálják az élő szerveket, szöveteket, sejteket. Ráadásul a növényvédő szerek használata közben sokan fegyelmezetlenek, nem tartják be a munkavédelmi előírásokat. nem használják védőeszközeiket. Szakszerű védelem Legfontosabb a készítményekre nyomtatott higítási ajánlások, figyelmeztetések, munkavédelmi előírások betartása. Csak a kereskedelmi forgalomban kapható, engedélyezett növényvédő szereket és azokat is csak az előn’isok szerint alkalmazzuk. A mérgező harcanyagokkal szembeni védekezésnél nagyon sok hasdnlóságot figyelhetünk meg. A polgári védelemben használatos védő munkaruha hasonló alapanyagból, hasonló szabás formával készült, mint a mezőgazdasági védőruha. Van hasonlóság a légzésvédő eszközöknél is, a szűrőbetétek azonban a növényvédő szerek kisebb méreghatása miatt, eltérőek. Az elmondottak alapján igen sok hasonlóságról győződhettünk meg, a növényvédelem és a vegyi védelem között. A növényvédelem gépei, eszközei, a szakmunkások ismeretei, a védőeszközök jól szolgálhatják érdekeinket, az ország háborús körülmények közötti szakszerű védelmét is. A szakszerű növényvédelemben egyben jó gyakorlat adott esetben a mérgező harcanyag-szennyeződés eltávolítására, mentesítéséref K. S. Egy angol pilóta (aki szenvedélyes vitorlázórcpülő Is), a képen látható Napmadár nevű vitorlás gépébe légcsavaros motort épített be, amelynek segítségével csörlő vagy vontató repülőgép segítsége nélkül, saját erőből felemelkedhet a kívánt magasságba. Ott kikapcsolva a motort, vitorlázva folytatja útját. A gép hossza 5,5 méter, súlya motorral együtt 470 kiló. Május 23-án ügyeleti szolgálatot láttam cl — villanyszerelőként — munkahelyemen, a ceglédi városi tanács kórházának műszaki oszolván. Társam Zátonyi György esztergályos volt Két óra tájban Jött a telefon, hogy a sebészeti műtő egyik bemosakodóhelyiségében beázást észlelnek. Megállapítottuk, hogy az említett rész feletti klímagépházban körülbelül 15 centiméter magasan áll a víz, a körülbelül 4 és félszer 2 és fél méter alapterületű teknöben. A beázás oka: egy műanyag tömlő szabálytalan elhelyezése. Mivel a másik műtőben dolgoztak, nem tudtuk feszültségmcntcsíteni a bcázott részt. Nem tartottam tanácsosnak az áramütés veszélye miatt. Ezért úgy gondoltam, segítséget kérek a kollegáktól. Szabadnap lévén azonban sem a klímagép felelősét, sem az energetikust, de a kazánház szakmunkását és a vízvezeték-szerelőt sem találtam otthon. Ezek után telefonáltam Tábori Károly műszaki osztályvezetőnek, hogy megkérdezzem tőle; mitévők legyünk? Először azt mondta: azért vagyunk ügyeletesek, hogy elhárítsuk a hibát, de hamarosan személyesen is bejön. Megtekintette a helyszínt, majd utasított, hogy merjük ki a vizet. Adott is két pár gumicsizmát (egyébként az ügyeleteseknek nincs védőruhájuk), két fémvödröt, mire közöltem vele, hogy véleményem szerint áramütés veszélye forog fenn, s felelőtlenségnek tartom az utasítását. Válasza így hangzott: az ügyelet nem kötelező. Hogy akkor nem történt baleset? Szerintem ez csupán a szerencsés véletlennek köszönhető. VSgyózat, méreg! Hétköznapi harcanyagok S Az országban körülbelül másfél millió család foglalkozik kertműveléssel, mezőgazdasági kistermeléssel, ah- ^ hoz szükséges anyagok felhasználásával, terményértéke- $ sítéssel. Sajnos, nagy részük, különösen a tápanyag- $ visszapótlás és növényvédelemhez szükséges anyagok vo- ^ natkozásában hézagos ismerettel. Aki a tápanyagok (mű- \ trágyák) hatásmechanizmusának, a növényvédő szerek ^ mérgező tulajdonságainak ismerete nélkül dolgozik, az ^ veszélyezteti a saját és embertársai, az állatok életét és a ^ környezet tisztaságát. ' EGYÜTT AZ UTAKON SZERKESSZEN VELÜNK! Mindannyian közlekedünk. Gyalog vagy járművel naponta találkozunk az utakon. Óvatosak vagyunk, vigyázunk magunkra és egymásra, s közben problémáink is azonosak, mindennapi útjaink során vesszük észre, hogy szűkebb környezetünkben milyen veszélyeket, veszélyforrásokat lehetne megszüntetni, hogyan közlekedhetnénk úgy, hogy még kevesebb balesetről adhassunk számot, még biztonságosabb legyen mindennapjaink megszokott tevékenysége, a közlekedés. Kérjük, szerkessze velünk c rovatunkat, s ha említésre méltót lát Pest megye útjain, ne sajnálja a fáradságot, Írja meg nekünk! Címünk: Pest megyei Hírlap, EGYÜTT AZ UTAKON Budapest, PL, 311 irányítószám: 1416. MAR EZEN A HÉTVÉGÉN SS Dienes Zoltán budapesti olvasónk írja: Halásztelek környékén igen gyakoriak az útjavítások. Hogy az építők csökkentsék a balesetveszélyt, a felbontott útszakasz két végére automatikusan működő forgalomirányító lámpát helyeztek el. Ez jól látja el feladatát általában, de olyankor, amikor egyirányú a csúcsforgalom, akadályozza a. haladást. Reggelenként és esténként, de különösen a hétvégeken hosszú kocsisor áll az útjavítás egyik végén, s várja a zöld jelzést, miközben az ellenkező irányból egyetlen jármű sem érkezik. Kérdésünkre Kókai Sándor, a Közterület-fenntartó Vállalat aszfaltozási főépítésvezetője elmondta, hogy indokoltnak látja a forgalomirányító lámpák kikapcsolását a hétvégi időszakra, ekkor úgysem dolgoznak a gépeik, így az útszakasz is kevésbé veszélyes. Intézkedik, s már most, a hét végén is akadálytalanul haladhatnak át a gépkocsik a kérdéses útszakaszon. Kéri azonban, hogy az arra járók óvatosan vezessenek és okvetlenül vegyék figyelembe az útépítést jelző táblát. Intézkedését ezúton is köszönjük. AZ ÚTZNFORM JELENTI Karádi László: — A szokásos nagy forgalmat várjuk a hétvégére a kedvelt kirándulóhelyekhez, üdülőterületekhez vezető utakon. A Balaton felé az M7-esen akadálytalan lesz a haladás, ami az utat illeti. Nagy forgalomban viszont igen sok múlik az autósokon. A legfontosabb, a követési távolság legyen elegendő, tegyék félre az indulatokat, ne üldözzék egymást a pályán. A Dunakanyar főútjain sincs forgalomkorlátozás. A lakott területeken, strandoknál, kempingeknél rengeteg a gyalogos, olykor szabálytalanul parkoló autó is, vigyázza! kell. A 10. számú úton Piliscsaba területén közművesítés miatt több száz méter hosszban kisebb útszűkületre kell számítani. Ha kisforgalmú útra térnek és történetesen rekkenő hőség is, a burkolat izzadásával találkoznak — megolvad a bitumen. Ilyenkor apró zúzalékot szórnak az útfelületre, ezek a kis kövek a kerekek alól kiperegnek mindaddig, amíg a kötés nem teljes. Ilyen szakaszokon két okból tanácsos a sebességet visszafogni: megcsúszhat a kocsi, felverődhet a szélvédőre a kő. Az utóbbi miatt tanácsos a követési távolságot nagyobbra venni. •A Hortobágyra készülők tudjanak róla, hogy a 23. számú főútat a Tisza-híd festése miatt fél szélességben -lezárták, jelzőlámpa irányítja a forgalmat, várakozni kell. A hortobágyi 9 lyukú kőhidat átépítik, ezért az nem használható, a híd déli oldalán ideiglenes hídon kelhetnek át a túlpartra, egy irányból haladhatnak a járművek. A DARÁZS A HIBÁS? A közelmúltban láttuk egyik napilapunkban a fényképet, az árokba borult és fának ütközött autó roncsának szomorú látványa felkeltette figyelmünket. A kép aláírása szerint egy darázs megcsípte a vezetőt, ő az arcához kapott, s közben a kocsit az árokba kormányozta. Bizonyára kellemetlen meglepetés, s szerencsére nem túl gyakori. Am mindenféle váratlan eseményt úgy kell fogadnia a jó gépkocsivezetőnek, hogy reagálása ne váltson ki még kellemetlenebb, helyrehozha- tatlanabb következményt. Az itt említett esetben ugyan sérülés nem történt, mégis van tanulsága. Nyár van, sok a bogár, ezek közül néhány berepülhet autónkba, zavarhatja a vezetőt, elvonhatja figyelmét a vezetésről, ez balesetveszély. Az is előfordulhat, hogy ásítania, vagy tüsszentenie kell, eközben egy pillanatra becsukódik a szeme, ő maga megrázkódik. Ez is balesetveszély! Nem érdemes kockáztatni. Álljunk meg, kergessük ki a kocsiból a bogarat, szüntessük meg a balesetveszélyt, s így folytassuk utunkat. Csak pár perc a veszteség, de megéri. Jusson eszünkbe az árokba borult kocsi! A darázs sohasem hibás, csak az, aki a volán mögött üi! KERESSÜK EGYMÁS SZEMÉT . Szemezzünk az utcán. Főleg, ha a jármű kormánya mögött ülünk, vagy, ha gyalogolunk. Nem azt ajánljuk, hogy egymás szemébe révedve, a külvilágról megfeledkezve kóvályogjunk az utcán. Nem. Mi azt ajánljuk, hogy zebrán, vagy útkereszteződésben mielőtt lelépnénk az úttestre, amikor körülnézünk, keressük az arra haladó gépjárművezető szemét. Így észrevehetjük, hogy meglátott-e minket, s biztonságosan áthaladhatunk-e előtte. S a kormány mögött ülő is keresse az úttestre lelépni készülő szemét, így könnyebb előzékenynek lenni. Ne felejtsük el, az utóbbi idők legjobb közlekedési szlogenjét: Járművel, vagy gyalog, az úton társak vagyunk. EGYIRÁNYÚ EGYmÁNYŰSÍTÁS E hasábokon már megjelent egyszer, ami Itt következik, ám illetékes helyről nem érkezett reagálás az akkoriakra. Néhány olvasónk egyetértett velünk, de a helyzet, úgy tűnik, változatlan. Azt gondoljuk, hogy a közlekedési körülmények fejlődése nem feltétlenül jár együtt az egyirányú utcák számának növelésével. Az is kétségtelen, hogy a túl sok egyirányú utca feleslegesen növeli az üzemanyag-fogyasztást, hiszen gyakran csak kerülővel juthatunk el úti célunkhoz, mert kedvezőtlen irányban egyirányú az utca. Ez nemcsak zsebünknek kellemetlen, de ellentétes a népgazdaság céljaival is. Hangsúlyozzuk, nem a szükséges, csak a felesleges egyirányú utcák kétirányúsításával szeretnénk elérni, hogy ne legyen egyirányú az egyirányúsítás. KALEIDOSZKÓP Harmincöt éve gördült ki az első Land nover a Birmingham melletti soliliull-i üzem ajtaján. A szépségdijra igazán esélytelen, ám igen sokoldalú és elpusztíthatatlan kocsik milliói futnak a világ útjain és még inkább ott, ahol nincsenek utak. A legendás terepjárót elsősorban a termcszetfilmekböi ismerik a magyar autósok. Gyári adatok szerint a Fiat legkisebb, jelenleg gyártott kismacs- kája a Panda 7 liter szupert fogyaszt száz kilométerenként. Motorját a korábbi sikerautóból, a 127-esbőI szelídítették a nyitható tetejű, ám mégiscsak puritán kisautóba. A világ jelenleg gyártott szériaautói közül a legkisebb légellenál- lásu. az új Audi 100-as. Az ék alakú, mindenütt lekerekített karosszéria 0,32-es cw-értékct ad. (Cw a légellenállás mértékegysége.) összehasonlításképpen: az új nagy Mercedes 0,34; a Volkswagen Scirocco 0,41; az Alfa Romeo GTV 0,39 cw-érféket mutat. Októberben a Párizsi Autószalonon mutatják be a Citroön BX-so- rozatát. Az új kocsik a GSA és a CX sorozat közötti kategóriát képviselik, mert 62, 70 és 90 lóerős motorokkal kerülnek forgalomba. A japán Honda amerikai leányvállalata gyártja a Gold Wing In- terstate nevű 320 kilogramm önsúlyú, négyhengeres vízhűtéses boxer motoros óriás kétkerekűt. Balesetmentes jó utat kíván gyalogosoknak, járművel közlekedőknek, és várja leveleiket Roőz Péter