Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-25 / 173. szám
1982. JtJLIUS 25., VASÄRNAP ‘kJSwSop Az ügyvitel nyomdájában Hatvanmillió forintos beruházással bővítette gyáregységét a Pátria Nyomda. A főleg ügyviteli nyomtatványokat készítő kisüzem mellé kétezer-hatszáz «** négyzetméteres üzemcsarnok épült, ahol 1700 tonna űrlap, szál' lodaszámla, MAV*" ^ fuvarlevél és egyéb nyomtatvány készül el az idén. üil A hét végén bekapcsolták a hálózatba Vizet ad a megelőlegezett kút Ä perbáli kocsmában nincsen sör. Igaz lehet a hír is, hogy a vízzel is bajok vannak, mert nem csapnál, hanem tálban mosogatják a poharakat. — És vizük van? — Most van, de csak forralva szabad inni, azt mondják, valami nem jó benne, ártalmas lehet az egészségre. Száraz csapok Minél följebb megyek a meredek utcákon, annál több a panasz: sokszor nincs víz, napokig egyáltalán nem folyik a csapból semmi. Szinte mindenütt ugyanez a válasz. A Hunyadi utcában megyek be egy fiatal házaspárhoz. — Most éppen folyik — nyitja meg a kertben levő csapot a fiatalember —, de nem tudni meddig. Az a legrosz- szabb, hogy soha nem tudjuk, mikor nem lesz víz. Volt, hogy több napig egy csepp vizünk sem volt. Pedig mi még nem is lakunk olyan magasan. Följebb sokkal rosszabb a helyzet, de azért mi is megtöltünk minden edényt, amikor lehet, hogy legalább ivóvizünk legyen. — Tudják, hogy ml az oka a vízhiánynak? — Az mondják — kapcsolódik be a beszélgetésbe a fiatalasszony —, hogy más faluba, Zsámbékra is innen viszik a vizet. Bár én nem tudom, csak az emberek beszélik. Igaz, évek óta probléma ez, de ilyen vízhiány mint az idén, még nem volt — Nem lehet, hogy a locsolást tilalom megszegése is hozzájárul a vízhiányhoz? — Az biztos, hogy akik lent laknak és mindig van vizük, azok kevésbé takarékos- kodnak, de azt sem lehet elvárni, hogy valaki elülteti azt a kis zöldséget, aztán hagyja tönkremenni, mert nem lehet öntözni. Ez rossz takarékosság lenne! Locsolni tilos A faluban május eleje óta vízkorlátozás van. A lakosságnak ez locsolási tilalmat rendel el, még éjszakára is. A nagyfogyasztóknak pedig csak ötvenszázalékos vízfelhasználást engedélyez. A rendelkezés megszegőit persze nehéz tetten érni. A tanács nem állíthat embert minden kertbe, hogy figyelje, ki locsol a tilalom ellenére. Eddig tizenegy esetben szabtak ki büntetést. A nagy- fogyasztók ellen pedig csak akkor léphetnek föl, ha a vízművektől kapnak jelzést: itt és itt többet használnak a kelleténél. Ilyen még nem fordult elő, de nem azért, mert betartják a rendelkezést. Perbál, Tök és Zsámbék térségében régi gond a víz. Zsám- békon egyáltalán nincsen kút, a másik községből vitték oda is a vizet. Perbálon 1963-64- ben épült a vízmű, jelentős lakossági hozzájárulással. A problémák három-négy évvel ezelőtt kezdődtek. A tanácsra a legjobbkor érkezem. Kemenci Kálmán tanácselnök éppen a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szakembereivel tárgyal. Ha betartanák — Mi hát a helyzet a vízzel? — Nincsen — válaszolja tömören az elnök. — Kevés van — helyesbít Csík Pál, a vállalat érdi üzemének vezetője. — Szinte már ebédelni sem tudok hazamenni, annnyian állítanak meg, mi van a vízzel — mondja a tanácselnök. Megértem én a gondjukat, de tenni nem tudok semmit. Válaszolni is csak azt tudom, hogy nekem sincs vizem. És egymással „szúrnak ki” az emberek. A mélyebben fekvő pontokon nem takarékoskodnak, nem törődnek azzal, hogy emiatt ötven-száz méterrel magasabban mór egy csöpp sem folyik a csapokból. Ha mindenki komolyan venné a vízkorlátozást, sokkal köny- nyebb lenne. Így is próbálunk segíteni. A vízművek hét és fél köbméteres kocsijával mindig vittünk vizet a legkritikusabb helyekre. Mindenhová persze ez a tartálykocsi sem jut el. Szerencsére a gyermek- intézményeink az alsó részen vannak, ott nincs vízhiány. — Valamilyen javulás, esetleg megoldás várható? — Éppen ezért vagyunk itt — felel Csík Pál. — Zsámbék körzetében fúrtak egy új kutat, tegnap kötöttük rá a hálózatra. Zsámbékon már mindenütt van víz, hamarosan itt is érezhető lesz a hatása. Kicsit szabálytalanul, kiviteli tervek nélkül, a költségeket megelőlegezve kötöttük be ezt a kutat a szorult helyzet miatt. Még a KÖJÁL sem vizsgálta meg a vizet, ezért óvatosságból csak forralva szabad inni. De legalább van, s lehet inni és fürödni. Takarékos elektronika Modulrendszerű kemencék Az idén nyolc villamos kemencét készítenek a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál tipizált elemekből. A vállalati szabadalom alapján gyártott Rapelmo- dul nevű rendszerből az eddigieknél könnyebben, gyorsabban építhetők fel a hagyományosnál jóval kevesebb energiát fogyasztó villamos kemencék. Az elemek acélszerkezeteit szálasított tűzálló anyaggal bélelik ki, így a falazat súlya a hagyományos felépítésű kemencékhez viszonyítva több mint a felére csökken. Ugyanilyen mértékben csökken a kemencék szerkezeti anyagában tárolt hő is, ami a felfűtésnél eredményez idő- és energiamegtakarítást. Mivel a villamos kemencéket az ipar szinte valamennyi ágában hőkezelésre. izzításra, zománc- és kerámia beégetésre használják, a technológia jellegéből adódóan ez a megtakarítás naponta jelentkezik, ami egy hónapban közepes méretű kemencénél több tízezer kilowattóra villamos energiát is jelenthet. — Végleges megoldást jelent ez a kút? — Még nem tudjuk. Most 350 liter vizet ad percenként, de jövőre talán ez fölmehet 600 literig is. Az igazság az, hogy még egy kút kellene a térségbe, de ennek a költsége 3—6 millió forint lenne. Segít az eső Miközben beszélgetünk, meg- megdördül az ég. A vízügyesek és az elnök reménykedve néznek kifelé. Hirtelen megered a zápor. Mindannyian megkönnyebbülnek. — Tudtam, hogy esni fog — mondja Csík Pál nevetve —, a Balatonra készülök a hét végén. Ha legalább tíz percig esik, az már nagy segítség nekünk. Akkor biztos nem marad víz nélkül a falu a búcsúra. M. Nagy Péter Antwerpen után Budapest Kongresszus, tolmács nélkül Ki látott már nemzetközi találkozót — tolmácsok hadserege nélkül? Azon kevesek, akiknek volt már részük abban az élményben, hogy egyszerre tucatnyi országból érkezett ismerősökkel értik meg egymást — csodákat mesélnek az eszperantó nyelv élményeiről. Páratlan esemény lehet az ember életében, ha mondjuk együtt ebédel egy bolgár sportolóval, egy francia vegetáriánussal, egy lengyel biológussal, egy japán bábművésszel, egy szovjet régésszel vagy egy angol esztergályossal — s közben beszélgetnek, vicceket mesélnek, amit ráadásul mindenki ért. Az Egyetemes Eszperantó Világszövetség minden évben megrendezi tolmács nélküli kongresszusát — s minden évben másutt. A tavalyi, brazíliai találkozóról lapunk is beszámolt, s mert azóta éppen egy év telt el, érdemes szólni a mostani antwerpeni kongresszusról. Annál is inkább, mert jövőre Budapestre várjuk az eszperantistákat. A Magyar Eszperantó Szövetség főtitkárát, dr. Baráth Endrét kérdeztük arról, hogyan készültek az eseményre? A béke ügyében — Az idei, belgiumi Antwerpenben sorrendben a 67. esz- perantista világkongresszus kezdődött tegnap. A találkozó érdekessége a Belgiumra jellemző kétnyelvűség, a flamand — holland —, illetve a vallon — francia — származású lakosság körében tapasztalható nyelvi ellentét. A magyar küldöttség a vezetőkkel és turistákkal együtt 50—60 személyes, ezenkívül az egyetemes szövetség meghívta a budapesti Radnóti Színpad hét tagú társulatát, mert ők világraszóló sikert arattak, a tavalyi fesztivál idején előadott eszperantó nyelvű darabjukkal (Elem János: ön látta-e az isten lábnyomát?). Az idei fő téma a generációs kérdések köré csoportosul: erről mondják el véleményüket a világ mintegy negyven országából odasereglő eszperan- tisták, s tesznek javaslatokat arra, hogy mind az idős, mind a fiatal eszperantisták hogyan szolgálhatják legjobban a mozgalom, s azon belül a világméretű egyetértés — vagyis a béke — ügyét. Még nem tudom, hogy lesz-e időm előadást tartani, de ha igen, akkor azt szeretném elmondani, hogy ezt a kérdéskört a mi társadalmunkban nem lehet elválasztani a többi feladattól, a generációk egymást segítve, egymást támogatva dogoznak úgy a békéért, mint bármely más ügy érdekében. Szövetségünkben a nyugdíjasok vannak többségben, de igen sokat tesznek a fiatalok megnyeréséért, s nem utolsósorban a munkásfiatalok meggyőzéséért. Véleményem szerint a világszerte tapasztalható szabadidő-növekedés, az idegenforgalom örvendetes fejlődése egyre nyilvánvalóbbá teszi a mesterséges és semleges, könnyen elsajátítható nyelv szükségességét — ám ehhez nekünk is sokat kell tennünk. Csupán összekötő — Sokan szép álmodozásnak tartják a semleges világnyelv elterjedését... Valóban nagy község a nagyközség ÉTÉT Osturjános az érd® határán Akik az E5-ÖS nemzetközi főúton éppen csak elhagyták, vagy már-már megközelítették Budapestet, fővárosunktól délre, alig húsz-egynéhány kilométernyire egy olyan eligazító táblával találkoznak, amelyen ez a rövidke helységnév áll: ócsa. E helyen nem mindennapi látnivalókkal lehet találkozni. Ócsa nagyközség — egyébként tényleg nagy, mert majd kilencezren lakják — több olyan értékkel dicsekedhet, amelyre bizton ráillik a jelző: egyedülálló. rei szerzetesek kezére volt bízva ez az egyház. Egy későbbi azt kesergi, hogy mily pusztítást vittek végbe ott is a törökök, akik természetesen a maguk hite szerint használták az épületet. Máig bizonyító példa erre egy török kori imafülke meg egy jól kivehető koránidézet a falon. A XVI. századtól a református hit vallói vették egy időre kezelésbe, de ők sem véglegesen, mert az 1670-es években — így a följegyzés — félig rommá pusztulva, tető nélkül állott. Ugyan 1777-re újjáépítették, s egy barokkos karzatot is ragasztottak hozzá, de a múlt század végén előbb villám csapott belé, majd tűz pusztította, s csak 1897-re vált ismét használhatóvá. Ekkoriban kerültek elő egyébként a föntebb említett, páratlanul értékes freskók is. Tömésfal és kopjafák Ma az ócsai templom műemlékeink első sorába tartozik. Annál is inkább, mivel nemcsak mint látvány érdemel megkülönböztetett figyelmet, hanem mint olyan építmény is, amelynek ritka jó az akusztikája. Legkiválóbb énekkaraink, zenei együtteseink tartanak ott rendszeresen hangversenyeket, sőt alkalmanként még rádiófelvételekre is sor kerül. Ócsán akad ezen kívül még más látnivaló is. Például az öregfalu a maga szintén védett félszáznyi tömésfalú, nádszalma- és zsúptetejű házával. Ezek együttese eleven skanzen hatását kelti. Az öreghegyen 6—10 méternyi hosszú borospincék sorakoznak, s még ma is legalább százban őriznek hordókat. Nagyságuk ugyan változik, ám mindegyikükben egyenletes a hőmérséklet, plusz 6 Celsius-fok, télen-nyá- ron. Ezért különféle italok és ételek tárolására igen alkalmasak. Végezetül pedig be lehet még térni a kopjafás temetőbe. Hogy honnan származott ide, erre a sík vidékre a kopjafás temetkezés szokása, nem tudni, tény viszont, hogy e jelek ékítményei semmivel sem maradnak el az erdős, hegyes tájak sírkertjeiben sorakozó emlékfák szépségétől. Szinte egytől-egyig múzeumba való remekek! A. L. A félvízi világ Legelőbb a természetvédelmi területek jól ismert fehér madaras emblémája tűnik az utas szemébe. Ezt azért helyezték el több helyütt is, mert a település Nagyerdő elnevezésű határrészén terül el a valóban ritkaságszámba menő úgynevezett osturjános. Egy hatalmas — majd 60 hektáros — láprét ez, ahol e félvízi világnak megannyi növényritkasága éü bolydítatlan ősi életét. Mondani sem kell, hogy illő tapintattal — s persze, gyalogosan — szabad csak jönni-menni ott. A Nagyerdővel szomszédos 135 hektáros Madencia-erdő szintén természetvédelmi terület — elsősorban fakülönlegességei miatt. E területről továbbindulva újabb útiállomásként fölkereshetjük Ócsa ősi templomát, ezt a XIII. századi építményt. Az Alföldnek ebben az eldugott szögletében már 1250 táján állott az a román stílusú egyházi épület, amelyre bátran rámondhatjuk, hogy kisebb katedrális. Annál is inkább, mert nemcsak nemesen egyszerű külső kőfaragványai, vaskos támpillérei teszik mél- tóságossá, hanem belsejének korabeli freskói is: az apostolokat, evangélistákat, s velük együtt Szent László királyt megörökítő faliképek. Viszontagságos századok Az utókor szerencséjére meglehetősén sok írott adat örökíti meg az ócsai templom históriáját. A legelsők egyike arról tudósít, hogy a premont— Magam is vallom, hogy nem szabad álmodozni, sőt, a mozgalomnak kifejezetten árt a nagy ugrást várók nyugtalansága. Előfordul ugyanis, hogy a nemzeti nyelvek rovására népszerűsítik az eszperantót, s ez nagy hiba; bár változik a nemzeti nyelvek szerepe, de ezek között az eszperantó csupán összekötő szerepre vállalkozhat, helyettesítésre semmiképp. Mint ahogy, egy mégoly nagy nemzeti nyelv sem törölheti el a kisebbet. Ellenben újra a társadalmi szükségszerűségre hivatkoznék:; minden jel arra mutat, hogy az emberiség sok nemzetközi gondja könnyebben oldható meg, ha van egy közös, semleges nyelv. Ez a mozgalom része a társadalomnak, azzal együtt fejlődött, s céljai közösek vele; azokat a pontokat kell megtalálni tehát, ahol a legeredményesebben kapcsolódhat a munkába. Nem véletlen, hogy olyan jó a szövetség kapcsolata a KISZ-szel, a SZOT-tal, a békemozgalommal. Már most készülnek — Készülnek-e a jövő évi találkozóra? — Természetesen, ezért mondtam, hogy alig lesz szabad időnk Antwerpenben, de ennek örültünk, hiszen a lehetőség a magyar eszperantista mozgalom elismerését jelenti. Világszerte igen jó véleménynyel szólnak rólunk, különösen folyóirat- és könyvkiadásunkat dicsérik. Napilapjainkban számtalan népszerűsítő cikk jelenik meg, de eszperantó nyelvű kiadványainkat is jól ismeri a világ, Hongkongtól Afrikáig számontartják a Bu- dapesta Informilo-t, a Hunga- ra Vivo-1 (Magyar Élet). Vagy növekszik egyedülálló magyar nyelvű folyóiratunk, a Világ és Nyelv előfizetők tábora. A budapesti találkozó szakmai része — a hírközlés nemzetközi évéhez kapcsolódva — a telekommunikációval, magyarul a közlés, az emberi kapcsolatok egészével foglalkozik majd. E kongresszusok egyúttal baráti találkozók is, rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetnünk az előkészítésre, hogy a várható 4—6 ezer vendég zavartalanul ismerkedhessen meg hazánk múltjával és jelenével: a föld legtávolabbi pontjáról érkezők is szép emlékekkel térhessenek haza. Antwerpenben ehhez gyűjtünk tapasztalatokat, és megkezdjük a szervezést, a vendégcsalogatást. A jövő évi esemény időpontja egyébként megvan; július 31— augusztus 6. között lesz, a helyszín még csak valószínű; a Budapest Sportcsarnok. K. T. , Árpád-kori freskó részlete Nagy hozamú lucerna Hatszor kaszálnak Űj lucernafajtát nemesítettek ki az Öntözési Kutatóintézetben. Az államilag elismert szarvasi 4 lucerna a hagyományos fajtáknál hosszabb élettartamú, jóval nagyobb hozamú. kiváló a magtermő képessége. A hazai köztermesztésben levő lucernafajták többsége közepes, illetve ennél valamivel lassúbb fejlődésű. Ennek következtében a betakarítás optimális időszaka viszonylag rövid. Ezért olyan lucerna kinemesítésére törekedtek, amely gyors fejlődésű, ugyanakkor hosszú élettartamú. Ennek a célnak felel meg az új fajta, amelyet dr. Tóth Sándornénak, az intézet tudományos osztály- vezetőjének irányításával állítottak elő. A 4 lucerna még a negyedik évben is jó termést, hektáronként megközelítőleg tizennégy tonnát ad. Évente hatszori kaszálás esetén még a negyedik évben is 23 százalékkal nagyobb termést adott, mint a jelenleg termesztett fajták.
