Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

1982. JULIUS 24., SZOMBAT Színházi levét. Milyen öreg Matuzsálem? Ele pedig Énókh fhatvanöt eszten- \dőt és nemzé Me- Ithuséláht. És járt ÍÉnókh az Istennel, •minekutánna Me- thuséláht nemzette, három­száz esztendeig; és nemze fiá­kat és leányokat. És lön Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő. És mivel Énókh Istennel járt vala, el­ülnék, mert Isten magához ve­tőé. Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt és nem­ié Lámekhet. És éle Methu- g élah minekutánna Láme­khet nemzette, hétszáz nyolcz- ioankét esztendőt; és nemze fiukat és leányokat, És lön Me­thusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esz­tendő; és meghaló. • Methusélah ■= Matuzsálem. ÍA Biblia legelső könyvében, Mózes I. könyve 5. részében (Ádám fiának Séthnek nem­zetsége Noéig), a 21—27. ver­sekben található a mesésen hosszú életű Matuzsálem fen­tebb idézett története. Károli Gáspár veretes szövege nem sejtet semmi irónáit, mégis mintha valamiféle csodálkozó hitetlenség ütne át ezen az egész 5. részen az ő fordítá­sban is. Csak úgy röpködnek itt a sok száz esztendeig éltek nevei (Járed, Methusélah nagy­apja 962 évet élt, Lámekh, Me­thusélah fia meg 777 esztendőt — Noé, Lámekh fia viszont mindössze ötszáz évet). A szak­értők máig sem tudtak zöld ágra vergődni, vajon ezek a roppant nagy életkorok ho­gyan értendők; milyen időegy­ségekben kell számolni, hogy a valós emberi életkorokat kapjuk — mert hat az nem valószínű, hogy (még a Biblia számszimbolikáját figyelembe véve is) a mi időszámításunk szerinti esztendőkről lenne szó. A zért, így vagy úgy, Matuzsálem (hogy ezen a magyarosáé­ban hangzó nevén emlegessük) min­denképp a rettenetesen hosz- szú életkor jelképe lett. A ma­tuzsálemi kor kifejezést ma­gától értetődően használjuk. Az emberiség — sok egyéb nagy és megvalósíthatatlan vá­gya mellett — azt is régtől fogva szeretné, ha az életkori határok szinte a végtelenbe to­lódnának, Ezt az egy szem kis életünket szeretnénk minél tovább húzni, mert — a kissé cinikus mondás szerint — a legcsúfabb élet is jobb, mint a legszebb halál. Amikor a hatvanöt eszten­dős George Bernard Shaw, háta mögött nemcsak ezzel a hat és fél évtizeddel, hanem óriási drámaiírói világsikerek­kel, meg egy kevésbé sikeres világháborúval, 1921-ben meg­írta három estére terjedő, de színpadon előadhatatlan tetra­lógiáját, Vissza Matuzsálemhez címmel, egyik fő gondolata minden valószínűség szerint éppen az volt, hogy miképp le­hetne akár tetszőlegesen meg­hosszabbítani az emberi élet­kort. Ö maga is eléggé koros volt már, de kiváló fizikai és szellemi erőben élt és alko­tott. De a különböző orvosi, élettani felfedezések, a gyógy­szervegyészeti kutatások, s még egy sor más tudomány eredményei is azt sejttették, hogy az emberi élet meghosz- szabbítható, ha nem is Matu­zsálem 969 esztendejéig, de jó pár évvel. Ám Shaw nem lett volna Shaw, ha megelégszik ennek a gondolatnak a feldol­gozásával. öt a lehetőség filo­zófiai oldala is izgatta, az . a következményhalmaz, ami egy, akár háromszáz éves ‘átlag- életkorból eredne az ember és az emberiség számára. így ke­rekedett aztán a Vissza Matu- zsálemhez-bö\ az írói szándék szerint amolyan összegező igé­nyű főmű, melyben több a fi­lozófia, mint a dráma, több az eszmefuttatás, mint a cse­lekmény, több a szócsőnek használt figura, mint a hús­vér drámai alak. Nem vélet­len, hogy ezt a gigantikus mé­retű dialogizált esszét a szín­pad sosem kapta fel (egy New York-l előadásáról tu­dunk az 1920-as években; a három estén át játszott mű enyhén szólva siker nélkül tűnt el a deszkákról). M a ezt a kolosszust vagy nem kell el­játszani (mert Shaw tucatnyi ragyogó drámát írt, s a Ma­tuzsálemben semmi olyasmi nincs, amit ezekben el ne mon­dott volna), vagy ha nagyon el akarja valaki játszani, ak­kor tudomásul kell vennie a reménytelenséget, az eleve megoldhatatlan feladatokat. A három estén át történő j*átszás ma már elképzelhetetlen — ki az ördög ülne be három egy­más utáni estén egy ilyen da­rabra? — az egyetlen estére elviselhető méretre történő tö­mörítés meg elkerülhetetlenül csak valamiféle tartalmi váz­lattá szerényedik. Magyarul: jobb hagyni ezt a müvet, hi­szen annyi más Shaw-darab kínálja magát akár kőszínházi, akár nyári előadásra. Kazimir Károly a Körszín­házban mindig is kedvelte a majdnem reménytelen vállal­kozásokat. Ezek sorát most a Visza Matuzsálemhez színre- vitelével gyarapította. Ha már erre a műre esett a választása, csak egyet tehetett: megpró­bálta egyetlen estén előadható terjedelművé sűríteni a vas­kos könyvnyi darabot. Már ez is istenkísértés — de ennyivel nem elégedett meg. A darab II. részéből (összesen öt rész­ből áll), az A Barnabás test­vérek evangéliuma című csak­nem önálló fejezetből keretjá­tékot kreált; a darab többi részeinek egyes töredékeit ala­posan összekevert sorrendben játszatja el; figurákat von ösz- sze, vagy kettőz meg, szövege­ket tördel szét több figura szá­mára, satöbbi, satöbbi. A tá­jékozatlan és felkészületlen néző, aki — érthetően — nem folytat előtanulmányokat az előadás megtekintése előtt, kapkodja a fejét, főleg az 1. részben, mert alig-alig tudja követni, miről is van szó. Amit meg követni tud, arról hamarosan kiderül, hogy má­ra közhelygyűjteménnyé vált gondolatok. S hogy mindez még tovább bonyolódjon, az előadás megjelenési formaija olyan, mintha valamennyi je­lenlegi kedvelt, divatos vagy felkapott színjátszási stílust be akarná mutatni. O k és indok nélküli ruhátlan lányok éppúgy' előfordul­nak itt, mint egy Jancsó-rendezés­ben, virgonc Ifjak és leány­zók nyüzsgése éppúgy jelen van, mint egy mai rock-operá­ban, s hogy a dolog még mé­lyebben jelenidejűvé váljék (s persze mélyértelművé), az elő­adás záró mozzanataként egy apró leányka, amolyan angyal­jelmezben előbotorkál a hát­térből, a kezében hozott vi­rágmintás porcelán bilire ku­porodik, s közben buzgón pör­get egy Rubik-kockát... Shaw Matuzsáleme ma még csak 61 éves: a bibliai Matu­zsálemhez képest alig csecse­mő. Várhattunk volna, amíg legalább kiscsoportos óvodás­sá serdül, s eléri a minimum kétszáz évet... Takács István A pomázi példa Művelődést segítő aktívák Csupa lelkes ember és jó szer vezőkészs ég A művelődési házak társa­dalmi vezetőségeinek sorában ritka az olyan, amelyik nem­csak formálisan működik, ha­nem tevékenyen segíti a köz- művelődést. Ha mégis van ilyen, az csak kivétel lehet, amely erősíti a szabályt. Van létjogosultsága Nos, ilyen a pomázi. Ám az ő példájuk azt bizonyítja, hogy hozzájuk hasonló kivé­telek tulajdonképpen máshol is kialakulhatnak, s minél több lesz belőlük, annál na­gyobb az esély, hogy a sza­bály erősítése helyett inkább egy másik — az eddiginek el­lentmondó — szabályt kell fogalmazni. Azt tudniillik, hogy a művelődési házak mel­lett működő társadalmi veze­tőségeknek igenis van létjo­gosultságuk. Kaphatnak és meg is oldhatnak olyan fel­adatokat, amelyek visszaiga­zolhatják a létrehívásukra vo­natkozó központi döntést. Sőt, a maguk területén nélkülöz­hetetlenekké is válhatnak, nem egyszer olyan munkával is, amelybe előzőleg sok pró­bálkozónak beletört a bicská­ja. A konkrét példánál marad­va, mindjárt az elején kezd­ve: — Mikor és hogyan alakult meg a társadalmi vezetőség? — kérdeztem Csobánné Ge­rencsér Ildikót, a pomázi mű­velődési ház igazgatóját a mi­nap, amikor összehívott a ti­zenhét vezetőségi tag közül néhányat egy kis beszélgetés­re. Esély a sikerre — Még tavaly az év első negyedében, tehát hónapokkal az új művelődési ház átadása előtt alakult ki a mostani tár­saság — válaszolta. — Nálunk a községben adottak azok a területek, amelyekkel össze­köttetést kellett teremtenünk ahhoz, hogy Pomázon gyakor­latilag mindenkihez eljusson a hírünk, s jó esélyekkel vár­hassuk a közönséget rendez­vényeinkre. Azelőtt is a na­gyobb üzemekből, lákótelepü- lésekről, helyi gazdasági egy­ségekből és a közművelődés­hez szakmailag kapcsolódó in­tézményekből kerültek ki az összekötőink. Mindig fontos­nak tartottuk a nagyközség politikai és társadalmi szer­veivel való kapcsolatot is. A kisebb művelődési intézmé­nyeknél eltöltött évek alatt azt tapasztaltam, hogy a fontos pozícióban levő beválasztása a vezetőségbe nem mindig biztosíték a tartalmas társa­dalmi munkára. Érthető is, hogy például egy gazdasági vezető számára a sok egyéb feladat mellett a közművelő­dés háttérbe szorul. Ebben is vannak persze kivételek, de én eleve annak vagyok a hí­ve, hogy aktív, segítőkész, hozzáértő, értelmes emberek vegyenek körül, akikre szá­míthatok a munkám segítésé­ben. Akiknek van szavuk, ha­tásuk, renoméjuk a maguk te­rületén. Végül is személyes is­meretségek alapján, de az em­lített felosztási elvet tartva elsődlegesnek, úgy érzem, sze­rencsésen jött össze ez a vá­lasztmány. Orvos, népművelő hogy a tehetséges fiúk zene­iskolai felvételéhez kérjék a segítségünket; s ha tudunk is segíteni, akkor aztán már fő­leg rajtunk múlik, hogy hová ragadjuk magunkkal őket to­vább. Csupa lelkes ember egy jó szervezőkészséggel és sok más hasznos adottsággal megáldott vezető körül: ez a pomázi művelődési központ társadal­mi vezetősége. Általuk kerül egy ott közös kas alá szerb és szlovák, német és román nemzetiségű, cigány és ma­gyar; kertbarát és zeneked­velő, táncos és fotós; őspo- mázi és betelepült — ember és másik ember. Várkonyl Ferenc Szentendre barátai Negyedszázados jubileum — A baráti körök feladata: tartalmat adni annak a lokál­patriotizmusnak, amely a ha­zaszeretet egyik megnyilvánu­lása — mondta bevezetőjében tegnap azon az ünnepségen Marosvölgyi Lajos tanácselnök, amelyen a Szentendre Bará­tainak Köre megalakulásának 25. évfordulójára emlékeztek. A megbeszélésen — melyen ott volt Bugár Nándor, a vá­rosi-járási p.ártbizottság titká­ra is — ünnepi beszédet Tibel Ferenc Szentendre volt tanács­elnöke mondott. A város ne­gyedszázados fejlődéséről hangzottak el ezt követően korreferátumok, majd tapasz­talatcserére került sor. Délután 3 órakor Szakonyi Károly írónak, a baráti kör el­nökének vezetésével kezdődött meg az ünnepi közgyűlés, me­lyen az alapító tagok jubileu­mi diplomát vehettek át. — Tényleg, hogy is kerül­tem én ide közétek? — teszi fel a kérdést magának han­gosan dr. Karsay Sándor, a pomázi új lakótelep körzeti orvosa. — Persze, kezdettől érdeklődtem, amikor meghal­lottam, hogy ha a panelházak közt nem is, de legalább a községben épül egy infrastruk­turális intézmény. Ez kell az ide települőknek, gondoltam mindjárt, és azóta is azon fáradozom, nehogy kiderüljön, hogy tévedtem. Nem szeretek csalódni. Ez eddig magánügy, de mint orvos, aggódom a be­tonfalak közt élő, egymástól szorosan függő, mégis mere­ven elzárkózó, egymást lenéző és felülmúlná akaró, ám egy­máshoz szükségképpen haso­nuló, közeledő emberekért. Az alkalmi közösségeket kereső, kiszolgáltatott fiatalokért, a hajszolt felnőttekért, a cseléd­sorból az ivásba menekülő kismamákért, a családjukban is magányos öregekért. S ez már társadalmi ügy. Ha vala­mit tudunk tenni értük, azzal már a nagyközség határain túlra is érvényes mintát szol­gáltathatunk. Erre pedig mind nagyobb körben és egyre ége­tőbb szükség van. Karsay doktor konkrétu­mokról beszél. Országos fel­mérés egyik színhelye volt a pomázi panelhalom a lakóte­lepi neurózissal kapcsolatban. Több ezer kérdőívet töltött és töltetett ki, vizsgált, értékelt, osztályozott. Az is ő volt, aki a legutóbbi folkhétvégén or­vosi ügyletet tartott a vörös­keresztes sátorban... És ez még nem minden. A művelő­dési ház nemzetiségi hónap­jain hatalmas levelezőlap- gyűjteményéből alkalmanként százával hozta a különböző országokból kapott képeslapo­kat a házi kiállításokra. Pe­dig nem is gyűjti. Az igazi hobbija: a bélyegek... Előítéletek nélkül Budapesten, a Hilton Szálló dominikánus udvarában pedig Joseph Haydn A halászlányok című vígoperáját láthatjuk. A képen: Otvós Csilla és Bánd! János. — Amikor először meglát­tam itt, a művelődési házban a község legszakadtabb, legel- vadultabb külsejű, már-már javíthatatlannak kikiáltott fia­taljait, nekem is égnek állt a hajam — meséli Varga Imre, a helyi könyvtár munkatársa. — Mit keresnek ezek itt, csodálkoztam sokáig. Aztán a saját szememmel láttam és kénytelen voltam elhinni, hogy ha bizalommal, előítéle­tek nélkül, türelemmel köze­ledünk hozzájuk, meghálálják. Partnereink lesznek a közös ügy érdekében: az ő életmód­juk, kulturális szintjük köze­lítését a korszarűhöz csak ve­lük együtt kísérelhetjük meg a siker reményében. Mint ahogy ha azt akarjuk, hogy a cigányklub a helyi etnikum egyre nagyobb népességét fog­ja össze maga köré, akkor az ő mindennapi gondjaikkal is törődnünk kell. Ez természe­tesen nem a klasszikus iro­dalom nagyjai közötti válasz­tás problémája például, ha­nem az, hogy a tegnap ösz- szedőlt vályogházból mától hova menjen aludni a család. Lassanként eljutnak odáig, Barcsay-tárlat Barcsay Jenő rajzaiból, { rézkarcaiból és szerigrá­fiáiból nyílt kiállítás teg­nap Szentendrén, a Műhely Galériában. A Kossuth-dí- jas, kiváló művész az er­délyi szülőföldhöz és Szentendréhez kötődő munkáit tárja a közönség elé, s egyúttal bemutatja azokat a szitanyomatokat is, amelyek festményei alapján készültek. A nyolcvanharmadik évében levő mester nap­jainkban is töretlen kedv­vel dolgozik szentendrei műtermében. Mindmáig ér­vényes ars poeticája: Már egészen fiatal festő koromban is a formák és a nagy tömegek érdekeltek. Olyan témákhoz, a termé­szetben látott jelenségek­hez nyúltam, amelyek egy­aránt alkalmasak arra, hogy a tér-formát s ezen Leányfej (krétarajz, 1949) keresztül az emberi-lelki tartalmat kifejezésre jut­tassam. Főképpen az ember kötött le, az ember forma­világa, s az ezen keresztül sugárzó lélak kifejezése iz­gatott. Festőállvány Barcsay Jenő festményéről Megbillent négyszögek, fa-rácsozat sötét héttér előtt fakó sorokban, festőállvány a műterem-sarokban, csontváz-mezítelensége áldozat. Rejtelmes, barlang-mélyi hódolat vásznak s deszkák között, mind színdarabban, a látomás fölforr, kihűl, elillan, de a drámai térben megtapad. Weöres Sándor Tv-FIGYELŐ Ezúttal két hazai örök mű­sorszámnál állapodunk meg. Az egyik a százezrek kedvelte A nyelv világa. Most is fon­tos és időszerű kérdést tár­gyalt Grétsy László, Lőrincze Lajos, Szépe György és Magay Tamás: a helynevek írását és ejtését. Három gondolatot emelünk ki az elhangzottak­ból. Az első a helynevek megőrzése és változtatása. A helynevek talán a legmara­dandóbb hangtani képződmé­nyek. A Duna vagy a Tisza neve például évezredek távo­lából őrzi egykor itt élt népek névadását. Tisztes emlékük, kinek jutna eszébe megváltoz­tatni? Illyés Gyula verses pél­dájával: ki tudna a néhai Gyi- móti nevű béresről, ha a nép nem őrizné nevét a Gyimóti kútja helynévben — holott már a kút sincs meg! Gyak­rabban változtatjuk viszont az utcaneveket. Szerencsés-e ez? A legjobb, ha új utcák­nak adunk új nevet, a patinás régi neveket — amelyek egy­kor az utcához vagy térhez kapcsolódó nevezetességből keletkeztek — jobb megőriz­ni. A másik és a harmadik gondolat a külföldi helyne­vekre vonatkozik. Mit te­gyünk, ha egy külföldi hely­ségnek van régi magyar és idegen elnevezése is? Termé­szetes, hogy a nyelvünkben élő magyar elnevezést hasz­náljuk, de tudnunk kell al­kalmazni az idegen nevet is a megfelelő közegben, nem utolsósorban a levélcímzésnél És hogyan ejtsük ki az ide­gen helységneveket? Ha ma­gyarul beszélünk, akkor a hangalakjukhoz legközelebb álló magyar nyelvbeli hang­képzéshez — ehhez nyújt jó segítséget Magai Tamás köny­ve, az Idegen nevek kiejtési szótára. A családi körben Ismerőssel találkoztunk szerdán. Vissza­tért a televízió Bende Ferenc mérnök problémájára. Bende azt az esetet személyesíti meg, amikor a férj a vesztes a válásban. Bende a 40 szá­zalékos férfi: ennyit vonnak le keresetéből gyermektartás­ra, míg ő albérletben, nehéz körülmények között él, s úgy érzi — nem alaptalanul —: egyre kevésbé lehet gyerme­keinek apja, életformája éleí- fogytig lerobbant. A film meg-megszakad, a látottakat pszichológussal — R anschburg Jenővel — és jogásszal — Csiky Ottóval, a Lelgfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével — vitathatjuk meg. Űj bírósági irányelvekről tájékozódha­tunk, amelyek — a gyermeki érdek elsődlegességét szem előtt tartva — még humánu­sabb, egyenjogúbb, körültekin­tőbb ítélkezést segítenek elő. A végső tanulság a nézőben a jogi intézmények társadalmi céljával egyetértésben ez: a felnőttség ismérve a belátás és a megfontoltság, és ennek kell jobban tudatosulnia ab­ban, aki családot, gyermeket vállal — igen: ez vállalás! Nem más alternatívát keresni, hanem a családi életet tuda­tosan kedvezővé alakítani kölcsönösen... n. r.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents