Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
1982. JÚLIUS 17., SZOMBAT Túl kell járni a halak eszén Bográcsban a jutalom Minden hét végén birtokba veszik Egyszer volt egy aprócstka patak, inkább sás úszott benne, mint hal. Aszályosabb hetekben akár lábon is át lehetett gázolni rajta. Aztán a patakocskát gátrendszerrel felduzzasztot- ták, hogy több száz hektáros tavat hordjon össze Veresegyház határában. Ezután a nagyközségi tanács és a horgászszövetség pénzt is adott egy kis telep létrehozásához. S hogy ez mekkora ajándék, azt csak az tudhatja igazán, aki már megpróbált negyed vagy fél milliméteres damilszálon partra vontatni egy ficikándozó élőlényt. Az ember győzelme ez a természet felett, mert ugyebár, túl kell járni a halak eszén ahhoz, hogy csuka, ponty, keszeg vagy éppen a süllő vacsoraként jelentsen jutalmat a horgásznak. A veresegyházi horgászparadicsom kialakítása óta a türelmes sport kedvelői minden hét végén birtokba veszik a sok különböző élőlénnyel benépesített tavat. Néhány éven belül bizonnyal bungalók és stégek veszik majd körül a víztükröt. Kézben a bot, tekintet az úszőn Türelem halat terem, és telik a szák A horgászparatlicsom az Izek paradicsoma ll mr.r.rtt' Hon 5 Egy fillér állami pénz nélkül Villanyfényben neszez a csend Meglepődöm, amint Biator- bágy után lekanyarodunk az országúiról: pici, náddal benőtt tavacska, körben a domboldalon üdülőtelkek egész sora. A helybeliek csak Peca-tónak nevezik. S ami a meglepetést okozza, az a rengeteg fa. Nem nagyok ezek a telkek, de mégsem látnak egymás tányérjába a szomszédok, mint más parcellázott üdülőterületen. A telekosztás, a hétvégiház-építés megkímélte az eredeti növényzetet, a fákat, a bokrokat. A magasabban fekvő telkekről pedig csodálatosan látszanak a környező hegyek. És csönd, nagy nyugalmat árasztó csönd. Még a néhány száz méterre húzódó országút zaja sem hallatszik idáig. 615 aláírás Mintegy hétszáz üdülőtelek fogja közre a kiváló horgászhelyként számontartott kis tavat. Helybeliek is, de főleg budapestiek töltik itt szabad idejüket pihenéssel, kertészkedéssel, pecázással. Most mégsem a táj szépsége vonzott ide. Az emberek érdekelnek elsősorban. Arra vagyok kíváncsi, hogyan sikerült elérniük, amit akartak? Amikor a tanácson a Peca-tó körüli telkek villamosításáról érdeklődöm, a vb-titkár szabadkozik, hogy nem az ő érdemük. Menjünk ki inkább a helyszínre — mondja — és beszéljünk az emberekkel, akik megcsinálták. Avar István gyönyörűen gondozott kertjébe megyünk először. A kis faház teraszán ülünk le. Amint a villanyról kezdek beszélni, siet leszögezni: — Én itt nem Kossuth-díjas színművész és nem országgyűlési képviselő vagyok. Egy vagyok a többi telektulajdonos közül, s pusztán ebben a minőségben vettem részt a villamosítás megszervezésében is. Nagyon szeretem ezt a helyet. Tíz éve járunk ide ki, életem meghosszabbítója ez a telek. Évekkel ezelőtt merült föl a gondolat, jó lenne villany a telkekre. Az esti beszélgetések témájából konkrét elhatározás született. Néhány an, a lelkesebbek, a hivatalos ügyekben járatosabbak közül kezükbe vették az ügyet. — Felderítettük, mi a hivatalos útja-módja az egésznek — mondja Avar István. — Azt tudtuk, hogy zártkerti telkekről lévén szó, a tanácsnak nem kötelessége se utat, se vizet, se villanyt adnia. Amikor a tatabányai ÉDÁSZ szakemberei megnézték a terepet és adtak egy hozzávetőlegesen hatmillió forintos árajánlatot, akkor kezdődött az igazi munka. A szervezés. Kérdőíveket küldtek ki a tulajdonosoknak, akarnak-e villanyt, vállalják-e a költségek rájuk eső részét? Aki aláírta a nyilatkozatot, az egyben fizetési kötelezettséget is vállalt, ami jogi úton is érvényesíthető. A nyilatkozatot 615 telektulajdonos írta alá. Nem engedjük! A teljes költség mintegy ötmillió forintra jött ki. Eddig telkenként 7330 forintot fizettek be, a végösszeg 8500 forint körül lesz. A konkrét szervezést 1980 tavaszán kezdték, s ma már a terület nagy részén ég a villany és az év végéig a többi telken is kigyullad. — Azért bizonyára nem volt ez ilyen egyszerű, ahogy ebben a néhány mondatban összefoglalta a villany történetét? — Valóban nem — s itt némi keserűséget és indulatot látok Avar István arcán. — Az emberek többsége megértette, hogy a villany mindannyiunk érdeke. Kiskeresetű emberek, nyugdíjasok fizették be pontosan, szó nélkül a rájuk eső összeget. De voltak, akik akadékoskodtak, akik spekuláltak, gondolván, ha nem fizetnek, akkor is villanyhoz juthatnak. De biztosak lehetnek benne, hogy ezt nem engedjük’ ötmillió forintos beruházás saját erőből, egy fillér állami pénz nélkül. Egy ekkora vállalkozásba belekezdeni, a felelősséget vállalni, nem kis bátorságot is feltételez. — A tanács azért nem hagyott magunkra — mondja Hegyi István, a szervezők másik kulcsembere, aki szakmai hozzáértésével is sokat lendített az ügyön, végig a hátunk mögött állt, enélkül nem valósíthattuk volna meg az elképzelésünket. — Mi vállaltuk a beruházó szerepét — mondja Szentes Béla vb-titkár —, mi kötöttünk szerződést az ÉDÁSZ-szal. Jogilag csak így vált hivatalossá a dolog. Egyébként kötelességünknek is éreztük, hogy eny- nyit segítsünk az embereknek. Híd is kellene — S vállalták az óriási kockázatot is — veszi vissza a szót Hegyi István —, ha mi belebukunk a szervezésbe, ha nem jön össze a pénz, akkor a tanácson követelhetik azt. De nélkülük az egész dolog lassabban haladt volna. Együtt jártuk a hivatalokat, a különböző fórumokat. Volt, hogy azzal mentünk be egy irodába, addig innen el nem megyünk, amíg nem tudunk megállapodni. De a neheze talán mégis az volt, hogy ezek az emberek itt kicsit bizalmatlanok. Korábban próbálkoztak itt szervezéssel, más céllal, s bizony becsapottnak érezték magukat sokan. A tanács részvétele a szavunknak is nagyobb hitelt adott. Így is előfordult, hogy néhányan azt mondták, csak akkor fizetnek, ha már látnak valamit. Amikor telehordattuk az utcát villanyoszlopokkal, a kételkedők azonnal elmentek a postára a csekkel. Egymás után elevenednek meg a hasonló kis történetek, a gondok, a buktatók. De többségüket már mosolyogva, a siker tudatában mesélik. Ugyan még nem ég minden telken a villany, de már a következő vállalkozáson törik a fejüket a szervezők: híd kellene a telkek egy részét az országúttól elválasztó Benta-patakra. M. Nagy Péter Pöttyös Ha rugalmas és kerek, ráadásul még pöttyös is, no mi lehet? Labda.' Csillan fel a há-om és fél éves forma Zsuzsi szeme. S iménti nyűglődését, nyafkaságát feledve pufók kezével a földön levő hátizsákban matat, keresi, kutatja a pöttyöst. Elő is kerül, néhány zöldpaprika-szelettel színesített, ízesített zsírosdeszka társaságában. A kenyerek az aszfalton landolnak, míg apja a párás pohárból — színe után Vélve — a Márkát nyakalja. Az uzsonnára való falatok tehát a földön, csak a szél hajtogatja róluk az átzsírosodott, sárga szalvéta maradványait. Nem így a pöttyös! Pattog- ’ni kezd attól a lendülettől, melyet a pufók kezek kölcsönöztek neki. Színhely a HÉV szentendrei végállomása. De nem ám az ép«- >’ lei előtti, sínekkel tarkított terület, hanem a falatozó. A tavasz táján, ősz utóján oly szélesnek tűnő járda keskeny nyomsávvá szűkült a jövő-menő, várakozó emberek forgatagában. Zsuzsi pofozza a labdát, s hol egy unatkozó kamasz, hol meg egy idősebb bácsika üti neki vissza. Jól szórakozik, s apja is nyugodtan szemléli hát a tőle másfél méterrel odébb suhanó kocsikat, melyeknek áradata nem akar megszakadni. De a pöttyös kisodródik az úttestre, s mögötte Zsuzsi, a forgalomnak fity- tyet hányva. Fékek csikorgása, a gyengébb idegzetű- ek sivalkodása kíséri az eseményt. Zsuzsi állva marad, mindaddig, amíg egy atyai balkezes le nem teríti. Üvöltés, Zsuzsi arca könnytől maszatos, pofontól piros. Pöttyös meg, mint ki jól végezte dolgát, gurul az álló kerekek között. S az apa oktató hangj-: már tegnap is megmondtam, pöttyös beszámíthatatlan, nem kell utána futni. Visegráditól majdnem miatta fulladtál a vízbe! Hát nem tanultál belőle?... V. E. Porfelhőt hajkurász a forró szél Péteri felől, Monor határában. A 4-es főútvonaltól kicsit beljebb a Pest megyei Zöldért helyi kirendeltségének hosszú raktárépülete állja csak útját a sodródó homoknak. A tágas udvar csendes: részben mert szélárnyékban van, másrészt mert egyetlen kiskocsira rakodnak csak. — Még nem kezdődön, meg a mi igazi szezonunk — mondja K. Nagy György, a kirendeltség vezetője. — Majd a dinnyével, attól kezdve megtelnek a hajók ... A Zöldért monori dolgozói persze nem dunai, vagy tengeri útra készülnek. A hatalmas, több tíz vagon befogadóképességű raktárrészeket hívják hajóknak. A magatok lábán Oldalt az erős raklapokon ládákba, csomókba előkészítve — itteni méretekben — egy kevés zöldség, répa, karfiol és üdítő ital, meg borok. Még dél sincs, de az áru már régen az üzletekbe került, java talán el is kelt. Pedig húsz saját egységüknek szállítanak s jönnek más partnerek is: szövetkezeti boltosok, meszekok. — A sokcsatornás beszerzési lehetőségek megteremtése bizony a mi forgalmunkat csökkenti — magyarázza kicsit le- hangoltan K. Nagy György — Az emberek nem esznek, nem vásárolnak többet, mint korábban, s egyre inkább ónálló lei- vásárlásra. értékesítés-e törekednek az áfészek. a téeszek, .« persze szaporodnak a maszek zöldség boltok. Való igaz, a Zöldért vállalatokat hátrányosan érintette, hogy levették róluk a kizárólagos felelősséget. Addig az ő feladatuk volt egv-egy területen a felvásárlás, az ellátás megszervezése, a piaci árak kialakítása Mindehhez annvi támogatást kaptak az államkasszából, amennyire szükségük volt. Amikor azonban a ECiskerfföl a piacig ' Egy ujjal nehéz zongorázni képzeletbeli „nagybácsi" azt mondta: most már álljatok meg a magatok lábán, hirtelen nagy lett a riadalom. Van mit pótolni — Elpuhultunk, elkényelme- sedtünk. és későn léptünk. Most aztán van mit pótolnunk — mondja K. Nagy György.' — Egy ujjal próbáltunk meg zongorázni de kiderült, hogy a pöntyögésnek nincsen közönsége. — Mit jelent ez a gyakor-at- ban? — Csak egy példa: próbáltunk az üzleteinkben a zöldség-. gyümölcsféléken kívül mást is árusítani. A központból ránk szóltak: az nem a mi dolgunk. Ma már nagyobb a kínálatunk. Vagy: a drc t gépek. eszközök egy-egy időszakban kihasználatlanul álltak. porosodtak. Senkit nem érdekelt. Most már kiadhattuk bérbe az egyik tárlónkat a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnak. — Korábban viszont gyakorlatilag a Zöldért határozva meg a piaci árakat. Tarthatta a viszonylag alacsony szintet, mert kapott hozzá állami támogatást Most? — Most is erkölcsi kötelességünknek érezzük, hogy a vásárlók érdekeit szolgáljuk a konkurrenciával szemben, de lényegesen nehezebb. Nagyon nehéz. A különböző támogatási formákkal egyidőben sok korlátozás is megszűnt, tehát a Zöldértek lehetőségei is nőttek Elsősorban azonb~n caját portájukon volt szükség amolyan nagytakarításra, az erőik számbavételére. Átcsoportosításokkal. gazdasági társulások létrehozásával, valamint kihasználatlan eszközeik bérbe adásával kezdték. A folytatás majd nyilván a körülményektől függ. A Pest megyei Zöldért monori kirendeltségenek elsődleges — ahogy K. Nagv György mondta: — erkölcsi feladata továbbra is a járás ellátásának javítása. — Sajnos, a járásban egyedül a vecsési Ferihegy Tsz maradt igázi zöldségtermesztő. Persze, vannak szerződéseink azért a Monori Állami Gazdasággal, a vasadi Kossuth Szak- szövetkezettel is. De megyünk most már áruért Szeged környékére Csongrádba, a Nyírségbe, a Jászságra. S szállítunk árut még Szombathelyre is... — A kistermelők bizalma megmaradt .. — Ügy érezzük, igen. A fóliásokkal együtt 25 családdal van szerződésünk. Köztük olyanokkal, mint a nyáregyházi Bernuláék, apa és fia, meg a Malotáék. A korai áruk ötven százalékát az idén is a kistermelőktől vásároltuk. Bolti felvásárlás — Még tavaly is sok vita volt a bolti felvásárlás kapcsán . . — Valóban, s ez természetes, mert a termelő szeretné minél drágábban eladni az áruját, a bolt pedig semmiképp sem akar ráfizetni. Egy körlevéllel épp most igyekeztem még világosabbá tenni üzletvezetőink számára a 2. számú vállalati igazgatói utasítást. Nőtt ugyanis a lehetőségük. de a felelősségük is. Minden olyan árut felvásárolhatnak. amit a boltban el tudnak adni, és ez hozzájárul a választék, a készlet bővítéséhez. A bizonylati fegyelmet viszont nagyon szigorúan be kell tartani. Vereszkl János A szép zöldséget valószínűleg elkapkodják majd a boltban. Barcza Zsolt felvétele
