Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-15 / 164. szám

NAGYKŐRÖSI ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM 1982. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK Vágják a rendet * ♦ Sok kárt ok ozott a szárazság A régi időkben ünnepi áhí­tat töltött el bennünket, ha aratáskor a búzamezőn elnéz­tük a kaszásokat, akik fényes kaszájukkal. rendre vágták mindennapi kenyerünk mag­ját. Most is tiszteletteljes áhítattal láttam az egyik reg­gel a Fekete dűlőben, hogy a Mészáros János Tsz szinte beláthatatlan búzamezején megindultak a kombájnok a búzát aratni. Sikeres gyomirtás Hét-nyolc óra tájban, ami­kor a harmat felszáradt, a búzamezőn öt hatalmas gép, öt E—516-os NDK-gyártmá- nyú kombájn sorakozott fel, melyek mindegyike csaknem egymillió forint értéket képvi­sel. A kombájnokat Tóth László, Balogh Albert, Katona Lajos, Kisprumik László és Kispru- mik Pál vezették, akiknek gondos irányítása mellett vágták és ették a gépek a szép kalászos búzát és kiválasztot­ták belőle a kenyérmagot, s tartályaikba gyűjtötték, a szalmát pedig kidobálták. Mint a kombájnosok el­mondták, dőlt gabona az idén kevés van, még a rozsból is. Az őszi árpa aratását befejez­ték, abban sok kárt tett a szárazság és nem teljesítette a tervet. A búzánál és a rozs­nál nem lesz nagyobb panasz. Miután az egyes területek eredményei nem egyformák, Szakszervezeti bizalmi Több feladatot kapott A konzervgyári dolgozók 93 százaléka, mintegy 2500 ember szakszervezeti tag. A vezető­ség munkáját jól kiépített bi­zalmihálózat segíti, melynek tagjai a gyár minden terüle­tén megtalálhatóak. A kon­zerv III-as üzem Dér-műszak­jában Balogh Katalin 1975 óta élvezi munkatársai bizal­mát — Régen a szakszervezeti bizalmiak feladata csupán a tagdíj beszedésére korlátozó­dott. Történt-e változás? — Igen. Ma már feladatunk, hatáskörünk jóval nagyobb. Csoportomba húsz ember tar­tozik. A dolgozókat érintő minden fontos kérdésben ki­kérik a véleményünket. Így rajtunk keresztül minden tag­nak van beleszólási joga a szakszervezet munkájába. Mint érdekvédelmi szervezet műkö­dik, s ezért elsősorban a dol­gozók érdekeit tartja szem előtt. Évente részt veszünk a termelési verseny megszerve­zésében. Ilyenkor a vállalat s a munkások szemszögéből próbáljuk összehangolni a fel­adatokat. Bérrendezésnél el­mondjuk a csoportunkba tar­tozó tagok munkához való hozzáállásáról, feladatuk el­végzéséről, emberi magatartá­sukról alkotott véleményüket. Közösen döntjük el, hogy kik érdemelnek órabéremelést. Lakás és segély elosztásánál is ezek a szempontok játszanak szerepet, de itt figyelembe kell vennünk a rászorultságot is. A jutalmak, kitüntetések elosztásánál, odaítélésénél ja­vaslatokat teszünk, s termé­szetesen meg is indokoljuk azokat. Az üdüléseknél nagyon igazságosnak kell lennünk, mi­vel az igényekhez mérten, fő­leg nyáron, a kelleténél keve­sebb a beutaló. Télen is ha­zánk több csodálatos tájára lehet menni üdülni, amely egyenértékű a nyári lehetősé­gekkel. Sőt még pihentetőbb. egészségesebb is, de a kiala­kult szokásokon nehéz változ­tatni. Szorgalmazzuk az újító­mozgalomban való részvételt is. Mindezek mellett vala­mennyien szocialista brigád­ban dolgozunk. — Ma már elengedhetetlen követelmény, hogy a tisztség- viselők állandóan tanuljanak, művelődjenek. Mit tesznek ezért? ' — A bizalmiak és helyette­seik részére itt a gyárban tan­folyamot indítottak. Ezen a Táncsics Könyvkiadó által megjelentetett tananyagot dol­gozzuk fel. Megismerkedünk a szakszervezeti mozgalommal, a bizalmiak szerepével, jogai­val, kötelességeivel. Figyelem­mel kísérjük a napi bel- és külpolitikai eseményeket ugyanúgy, mint a vállalat éle­tét. Számos kulturális progra­mot, kirándulást szervez a gyár. Közülük talán legnép­szerűbbek a munkásakadémiai előadások. Igyekszünk minél több embert megnyerni a kü­lönböző programokra. — Milyen visszhangra ta­lált csoportjában az ötnapos munkahét bevezetése? — Az emberek először ide­genkedtek tőle, mivel teljesít­ménybérben dolgoznak. Fél év után azonban már örülnek neki, hisz nemcsak a szabad idejük lett több, de az általá­nos bérrendezés következtében némileg növekedett a jöve­delmük is. Balogh Katalin gyakran emel szót munkatársai érdeké­ben. Bizalmukat nemcsak ez­zel nyerte meg. Kedves, köz­vetlen egyéniség, s mindenütt ott van az üzemben. Mindig ráér, ha más ember oroblémá- jával kell fop’alkoznia. Gyarmati Klára még nem lehet átlagered­ményt mondani. Az idén jól sikerült a gyomirtás. A sze­mek közt kevés gyommag van, könnyebben lehet tisztí­tani és a gabonaforgalmi vál lalatnak elszállítani. Az idén eddig szárítani se sokat kel­lett a búzát. A szél megkavarja A kombájnok este 7—8 óráig dolgoznak. Vasárnap is folyt a munka. A géphibákat ^esti Balázs körzeti szerelő segíti kijavítani és állandóan velük jár. A kombájnosok és a segédszemélyzet étellel és üdítő italokkal való ellátásá­ról a tsz gondoskodik. A ga­bonaszállítást Simon Ferenc irányítja. A kombájnok tartá­lyait a terméshozam szerint, naponta 17—24-szer ürítik ki. Egy tartályba 32 mázsa búza fér. Ebédszünetben elbeszélget­tem Tóth Lászlóval, aki Nagy­kőrösön legtöbb éve kombáj- nos. — Huszonhét éve jelentek meg az első magyar benzin­hajtású kombájnok — mon­dotta. — Először azzal arat­tam. Azután a gázolajos Bala­ton kombájnokkal dolgoztam. — A mi NDK-gyártmányú kombájnjaink fülkéjében már légkondicionáló berendezés van, mely könnyebbé teszi az egész napos aratás munkáját, de sokszor van úgy, hogy a szél annyira kavarja a szal­mát, hogy alig látunk előre. A kombájnolásért elég jól fizet­nek. Búza után rozs A Mészáros János Tsz a kombájnokkal learattatja a tagok háztáji és a kívülállók gabonáját is. Ezt á munkát a tsz-központban a háztáji iro­dában lehet megrendelni. Na­gyobb aratást végeznek töb­bek közt a katonatelepi Mat- hiász szőlészet földjén. A bú­za után jön a rozs aratása, ha az idő engedi, ebben a hó­napban azt is jól elvégzik. Kopa László Külföldre Is szállítanak Miskolcon állítják fel rövi­desen az első olyan üzemorvo­si rendelőt, amelyet könnyű- szerkezetes térelemekből szerel­tek össze. Az elemeket a Doro­gi Szénbányák Vállalat szol­gáltatóüzeme gyártotta, a be­rendezésekről, az orvosi mű­szerekről a Medicor Művek gondoskodik. A két vállalat együttműkö­dési szerződést kötött arra, hogy a dorogi térelemek hasz­nosításával kisebb orvosi ren­delőket, elsősegélynyújtó állo­másokat, falukórházat építe­nek. Az ilyen elemekből ugyanis rendkívül gyorsan, napok alatt felállítatják a kü­lönböző alapterületű, földszin­tes és emeletes épületeket. A dorogiak a Medicor kívánságá­nak megfelelően tervezik és gyártják a szerkezeteket. Ko­rábban öltözőket, víkendháza- kat, óvodákat, laboratóriumo­kat és irodákat már készítet­tek a dorogi térelemekből. A könnyűszerkezetes ele­mekből készülő, teljesen be­rendezett egészségügyi állomá sokat, rendelőket külföldön is értékesíteni kívánja a két vál­lalat. A dorogiak korábban Ausztráliába, Líbiába és Nigé­riába szállítottak már könnyű- szerkezetes elemeikből. Logikus következtetés Mitől kocsma a presszó? Kocsma lett a Ceglédi úti Mini presszóból — panaszol­ják mind gyakrabban olva­sóink, kérve, hogy járjunk utána a dolognak. Csakhogy nincs minek utánajárni. A Nagykőrösi és Vidéke ÁFÉSZ eme legújabb vendéglátóegy­sége, mely az ABC-áruházban megszüntetett kis presszót van hivatva pótolni, már a meg­nyitása pillanatában sem mu­tatkozott olyan elegáns esz­presszónak, amilyent a panasz- kodók itt látni szeretnének. Mindazonáltal megnyitása óriási színvonal-emelkedés volt, hiszen végre olyan esz­presszója lett a lakótelepnek, mely nem nélkülözi az ilyen szükséges mellékhelyiséget. A megnyitáskor is látszó nyil­vánvaló probléma az volt, hogy a presszó alapterülete csekély, mert a régi házban csak ennyire futotta, s az is, hogy a Ceglédi út túlsó olda­lán van. Tehát nem a lakótelepen, hanem szemben vele, s a fagy­laltért, süteményért oda igyek­vő gyerekeknek bizony át kell kelniük a forgalmas Ceglédi úton, melynek a balesetek gya­koriságát tekintve pontosan ez az egyik legveszélyesebb szakasza. A vázolt problémák ellené­re a lakótelepiek örültek az új eszpresszónak, de úgy látszik, hogy ebbe az örömbe üröm is vegyült. „Kocsma lett a Mini presszóból”. Tény, ami tény: vendégeink tetemes hányada nem kólát iszik. Alkoholmentes presszó­nak megmaradhatott volna az ABC-beli is, de az igények többnyire nem ilyenre szóltak. A környék tehát a Minivel azt kapta, amit sajnos kért is. Egyébiránt, s ez is tény, a te­nyérnyi eszpresszót nem áru- választéka, hanem legfeljebb vendégei teszik kocsmává. Természetesen ki lehet tilta­ni minden eszpresszóból az al­koholt, de tapasztalatból tud­juk, hogy ez nem a leghatá­sosabb fegyver az alkoholiz­mus elleni küzdelemben. Ám nem is teljesen hatástalan. Mégis inkább a vendégeken kellene változtatni, a szokáso­kon, mintsem az eszpresszón. Ugyanis egyáltalán nem logi­kus következmény az, hogy annak a vendéglátóhelynek, melyben bort és sört is mér­nek, úgymond „kocsmává” kell válnia. F. P. Jé játék a második félidőben Idegenben kettős megyei II. osztályú bajnoki mérkőzésre léptek pályára a nagykőrösi férfi kézilabdások és mindkét ■találkozó szoros játékot hozott. Erdőkertes SE—Nk. Kinizsi 29-25 (14-14). Nk.: Szondy — Urbán (5), Jónás, Budai (6), Mátrai (6), Kerny (8), Vilcsák; csere: Győrfi, Péczeli, Bóna, Ármos. Az első félidő nagyon szoros volt. Szünet után a kis durváskodást a pályaválasztók jól kihasználták, 8 góllal is vezettek, de a jó mérkőzés végén feljöttek a körösiek. Erdőkertes SE ifi—Nlé. Ki­nizsi ifi 19-17 (6-8). A kinizsis fiatalok gyenge védekezésük miatt vesztettek. Góldobók: Lázár (6), Tóth J. (3), Simon (3), Dóbnik (3), Csikós (1) és Vincze (1). Birkózás Szegeden 15 egyesület 85 birkózója vetélkedett az or­szágos ifjúsági szabadfogású Csongrádi Kupa-viadalon. A színvonalas eseményen válo­gatott versenyzők is elindul­tak. A 60 kilogrammosok súlycsoportjában Kudri Ká­roly (Nk. Kinizsi) jól birkó­zott, 2 tusgyőzelem és 2 vere­ség után az ötödik helyen vég­zett és ezzel 2 minősítési pontot szerzett. 70 kilogramm­ban az erős mezőnyben Becze Sándor , megállta a helyét: egyszer nyert és kétszer vesz­tett. Modeliezősikcrek A rendezők, valamint Nagy- káta, Dömsöd és az MHSZ Nk. Kinizsi MK tagjai indul­tak Dömsödön, a rádióirányí- tásos hajómodellek megyei bajnokságán. A nagykörösiek ötből négy kategóriában indul­tak. Nemcsak az erős északi szél, hanem a menetrend szerinti vízibusz-hajójárat is nehezí­tette a versenyzést, de a kö­rösiek így is sok helyezést ér­tek el. F 3—V (robbanómotoros ha­jómodellek navigációs pályá­ja) slalom verseny (6 induló): 2. Nagy Ferenc 116,6, 3. Szé­kelyhídi József 114,6; 4. Tar- csi Zoltán 114 (ifjúsági bronz­jelvényes szint); 5. Ifj. Szé­kelyhídi József 107,6 pont. A nehéz pályán mind a négy kinizsis IV. osztályú eredményt ért el. F 1—V—2,5 <2,5 cm3-es robbanómotoros hajók sebes­ségi versenyében (6 induló kö­zül): 1. Tarcsi Zoltán 37,8 (if­júsági ezüstszint), 3. Ifj. Szé­kelyhídi József 40 (III. osztá­lyú szint), 4. Nagy Ferenc 46,2 mp (IV. osztályú). Főleg ebben a számban volt sok bo­rulás a hullámzó víz miatt. F 1—V—15 (10 cm3-es rob­banómotoros hajók sebességi versenye (7 induló): 1. Nagy Ferenc 28 mp (III. osztályú szint). Örködnek éjjel, nappal Portás a konzervgyárban Amikor még csak kezdtem szokni azt, hogy felnőtt va­gyok, s hivatalos ügyeimet is magamnak kellett intézni, bi­zony mindig a portán ülő szi­gorú, mosolytalan embertől tartottam a legjobban. Féltem, hogy netán elküldenek, eluta­sítanak, s el sem juthatok az általam oly fontosnak tartott irodába. Mindez már a múlté. Ma is sokat járok hivatalos helyekre, gyárakba, s egyéb intézményekbe, köztük pél­dául többször megfordultam a Nagykőrösi Konzervgyár­ban is. Ma már nem tartok a kisablaknál ülőktől. Annál ke­vésbé, mivel közöttük alig akad az a régi, barátságtalan típus. Egyetlen kivétel A konzervgyárba menőben is gyakran találkoztam egy barnahajú, mosolygós fiatal asszonnyal, aki készségesen adott felvilágosítást, telefo­nált, üzenetet adott át, ha szükség volt rá. A személyi porta egyik dolgozója: Oláh Györgyné. Marika, Marika néni, Mar­csi, Mariska, s néhány főnök- nének Oláhné, Oláh elvtársnő. Ennyiféleképpen szólítják őt. A megszólítás sokfélesége is elárulja, hosszabb ideje kötte­tett az ismeretség már a gyá­ron belül. Van annak vagy húsz éve. Igaz, akkor az alig tizenéves kislány még nem portán ült, hanem az üzemben dolgozott. Volt a dobozüzem­ben, de máshol is, mint gép­kezelő. Később orvosi javas­latra a nehéz fizikai munkától eltanácsolták. Mi legyen vele? Ez volt a kérdés. A válasz ha­marosan megérkezett. A gyári rendészet egyik tagja lett, s a személyi őr a portán. Így talán örömmel nyugtáz­hatjuk azt, hogy az ő esetében a rehabilitáció teljesen meg­oldódott. Igen, ám! A képlet mégsem ennyire egyszerű, mert hiszen ahhoz, hogy egy ember az új környezetben tel­jes értékűvé váljon, sok dolog szükséges. Oláh Györgyné mindent elkövetett, hogy meg­állja a helyét. S ezt több éves munkája után joggal állíthat­juk. Ismeri embereit A legnehezebb — mondja a kétgyermekes családanya — az éjszakai szolgálat. A portás­nak ügyelnie kell a vendégek­re. Tudnia kell azt is, hogy kit hol lehet megtalálni, s az illető éppen bent tartózkodik-e a gyárban? Azt is szemmel kell tartania, hogy munkaidő­ben senki se távozzon enge­dély nélkül. Amikor jönnek az irodai dolgozók, mindenki­nek a megfelelő kulcsot adja át. Társadalmi ellenőr Arra is ügyel, hogy ittasan senki ne menjen be dolgozni. Esetenként még a szonda is előkerül, s megszületik a jegyzőkönyv. Mégis azt mondja, hogy nincs haragosa. Néha még meg is köszönik a figyelmeztetést, sőt olyan is van, aki ezek után köszön hangos kezétcsókolomot. Oláh Györgyné belépett az önkéntes rendőrök soraiba. Je­lenleg a tizennégy tagú bri­gád parancsnoka. Feladatuk az, hogy a gyáron belüli visz- szaéléseket, lopásokat, s egyéb szabálytalanságokat észreve­gyék, leleplezzék. Az MHSZ November 7. szo­cialista brigád vezetője, az idén megpályázták a vállalat ki­váló brigádja címet. A fiatal asszonynak ezen kívül még arra is jutott energiája, hogy aktívan helytálljon a keres­kedelmi társadalmi ellenőrök között. Ennek érdekében tan­folyamot is végzett. Lajtosnak készül Képezte magát szinte folya malosan. elvégezte a mező- gazdasági szakiskolát is. S a tágabb család, akik a gyár­ban dolgoznak, bizonyára büszkék Marika sikereire. De talán leginkább mégis a na­gyobbik fia, Gyuri, értékeli aki most nyáron a gyárban dolgozik, s ősztől általános gépszerelő lakatosnak készül. Nem szabad megfeledkezni kislányáról, a harmadikos Andreáról sem. Hiszen neki is jó érzés tudni, hogy édesany­ját a kiválóak között emlege­tik. Ezt bizonyítja a két éve kapott kitüntetés és az önkén­tes rendőri feladatok ellátá­sáért is jutott már elismerés Az SZMT is jutalmazta társa­dalmi ellenőri tevékenysé­géért. S ahogy elnézem a fiatal, jókedélyű asszonyt, elgondol­kodom. Hát így is lehet? A választ már megadta Oláh Györgyné derűs tekintete, ked­ves, udvarias szavai feledtetik velem, azt a régi, mosolytalan portást. Szalai Mária F—SR—15 (kijelölt kb. 500 méteres, M alakú pályán bója­kikerülő verseny 1 futam=30 perc, 9 induló): 4. Ifj. Székely­hídi József’32 körrel (IV. osz­tályú szint), jól helytállt e ka­tegóriában élete első verse­nyén. Tornasikerek Budapesten a Tornacsar­nokban rendezték fiútorná­szok részvételével az olimpiai reménységek versenyének or­szágos döntőjét. Az 1968—69— 70-es születésűek (36-an) együtt versenyeztek, 6 szeren, szabadon választott gyakorla­tokkal. A nagyon erős me­zőnyben egyéni összetettben Kasza Tamás (Nk. Kinizsi) a tizedik helyen végzett. Győrött rendezték a XVIII. nyári úttörő-olimpia országos döntőjét. Városunkat az Nk. Petőfi iskola tornászai képvi­selték, akik ezúttal 17. alka­lommal szerepeltek az orszá­gos viadalon. Most 21 csapat indult. A mezőny legfiatalabb- jai a körösiek voltak: egy nyolcadikos pajtás volt közöt­tük, a többiek pedig második, negyedik és ötödikesek. A csa­patverseny szoros volt: tala­jon, gyűrűn és ugrásban elő­írt gyakorlatokat kellett be­mutatni. A fiatal körösiek jól helytálltak, edzőjük elé­gedett az eredménnyel. Csapatversenyben: 7. Nk. Petőfi iskola (Sinkó Zoltán, Ajtai Attila, Podhorszki Ró­bert, Bari Béla, Pozsár Zsolt, Kiss Rezső). Gyűrűn másodi­kok lettek a petőfisek. Egyé­ni összetettben a fenti 3 sze­ren még szabadon választott gyakorlatot mutatott be 1—1 megye 1—1 képviselője. Sinkó Zoltán a 12. helyen végzett.- Csütörtöki sportműsor Atlétika Budapest: országos ifjúsági válogatóverseny. Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 17.30: Pedagógusok—PVCSV, 18.30: Tormás—Városgazdálkodás II., kispályás TRAKIS Kupa-via­dal. Természetjárás Toldis diákok dunai vízi túrája. S. Z. Mozi Kéjutazás Las Palmasban. Színes, szinkronizált svéd film. Előadás 6 és 8 órakor. A STÚDIÓMOZIBAN Olimpia Moszkvában. Szí­nes szovjet dokumentumfilm, fél 6-kor és fél 8-kor, ISSN 0133—27D8 (Nagykőrösi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents