Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

1982. JŰLIUS 10., SZOMBAT Színházi lf.vft. Olümposziak Óbudán Euripidész ' úgy halt meg, mint i egy Euripidész- | tragédia hőséhez [illett: értelmetlen, 'ostoba halállal. Száműzetésben (vagy csak emigrációban?) élt a makedón király udvarában, mint meg­becsült vendég. Egy reggel a király és az udvar vadászatra indult. A korai zajra felriadt drámaköltő kiment az udvar­ra, hogy megnézze, mi törté­nik. A felizgatott, a vadászat lázában égő vadászkopók ne­kirohantak, s feldöntötték a hetvenöt esztendős Euripi­dészt. Oly szerencsétlenül esett, hogy koponyasérülései­be belehalt. Mindez i. e. 406- ban történt, abban az eszten­dőben, melyben Bakkhánsnök című tragédiáját megírta. Sokan úgy tartják, ez a tra­gédia Euripidész legsötétebb tónusú alkotása, egyben a leg­jobb görög tragédia az összes fennmaradt mű közül. így van-e vagy sem, most ne fir­tassuk. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a Bakkhánsnök ugyanúgy a halandók és a hal­hatatlanok, azaz az emberek és az istenek konfliktusáról szól, mint Euripidész más tra­gédiái is. Az összeütközés oka ebben a tragédiában az, hogy Théba királya, Pentheusz, nem akarja engedni Dionüszosz is­ten kultuszának elterjedését városában.' A mámor imáda­tát esztelennek, károsnak tart­ja, félti tőle alattvalóit. Ami­kor maga Dionüszosz érkezik Thóbába, hogy saját kultuszá­nak elterjedését szorgalmazza, Pentheusz csalónak nyilvánít­ja, s becsukatja. Az isten, aki a thébai királylány, Szemeié, s a csélcsap főisten, Zeusz gyermeke, csodák sorozatát művelve iszonyatos bosszút eszel ki: Pentheuszt ráveszi, hogy női ruhába öltözve lesse meg a Dionüszoszt tisztelő thébai nők mámoros ünnepét. A nők vad, őrjöngő csapatát maga a király anyja, Agaué vezeti. Dionüszosz őrületet bo­csát a bakkhánsnőkre, s azok a fékevesztett bakkhanálián Agaué vezetésével széttépik az oroszlánnak látott Pentheuszt. Agaüét, amikor kijózanodva felismeri szörnyű tettét, a bosszúálló isten tovább bün­teti: száműzi Thébából, mind­azokkal együtt, akik az iszo­nyatos tettben részt vettek. Azt mondhatnánk tehát: Dionüszosz helyreállította a kizökkent rendet: érvényt szerzett a törvénynek, mely megköveteli az istenek tiszte­letét. Keményen, határozottan és könyörtelenül tudtára adta a thébaiaknak (az emberek­nek, a halandóknak): sorsuk az istenektől függ, életük az ő kezükben van, s ha úgy tart­ja kedvük, szörnyű büntetés­sel sújthatják az ellenszegülő­ket, vagy akár csak kételke­dőket. Ezt mondhatnánk — de Euripidész nem'ezt mond­ja. Vagy legalábbis: nem így mondja, ö már nem hiszi, hogy az istenek bölcsek, jók, s hogy az emberek sorsával okosan, jóindulattal, méltá­nyosan törődnek. Az ő istenei nem ilyenek; bosszúállók, hiúak, kegyetlenek, zsarnokok (s hozzá elég kisszerű zsarno­kok), ostobák és feledékenyek, hatalomvágyóak, s e hatalo­mért mindenre képesek. Azaz; nemigen jobbak, tökéleteseb­bek az embereknél. No, talán halhatatlanok, míg az emberek halandónk — de mit ér a hal­hatatlanság, ha rosszra hasz­nálják? E uripidész mostanság igen népszerű. Ná­lunk is az. A lezárult évadban például két színházunk — a békéscsabai, és a oudapesti Nemzeti — is játszotta Oresztész című tra­gédiáját, s a korábbi évadok­ban is előfordult színpadiain- kon (Kaposvárott például). Népszerűsége érthető: ő a leg­modernebb görög tragédiaíró, mert drámáit ma is érvényes lélektani megfigyelésekre épí­ti fel, mert alakjai pszicholó­giailag tökéletesen hitelesek, s ezzel a modern lélektani dráma előképei — s mert egész világlátása, hangvétele szinte XX. századi. A Bakkhánsnő két most Óbudán, a Zichy-kastély ud­varán létesített szabadtéri színpadon játssza egy jeles erőkből összeverbuválódott társulat, s ezzel az előadással — melyet Ruszt József rende­zett — nemcsak egy klasszikus alkotás felújítását nyújtják át a nézőknek, hanem azt is iga­zolják, hogy a főváros nyári színházi produkciói között igenis helye van a klasszikus drámáknak is, és hogy találha­tók még Pest-Budán új ját­szási helyek is. (Ez a színpad a margitszigeti színpad az át­alakítások jelenleg is folyó munkálatai miatt történt ki­esését kívánja pótolni. Az öt­let szerencsés: a korábban csak nyári koncerteknek he­lyet adó, szép, jó akusztikájú udvarral valószínűleg hosz- szabb időre szóló megoldás született.) Ami Ruszt rendezését illeti: az előadást a tőle megszokott rituális színjátszás keretei kö­zé ágyazza. Ügy kezdi a tra­gédiát, mint egy szertartást, s úgy is fejezi be: oltártűzzel, fáklyákkal, látványos csoport­jelenetekkel. De a rendezés nem merül ki a szép látvány­teremtéssel. Ruszt — azon túl, hogy megnyugtató módon old meg olyan kényes feladatokat, mint a kórus és a kórusveze­tők szerves beépítése az elő­adás folyamatába vagy a Öakkhanália — arra is ügyel, hogy Euripidész modernsége, s a tragédia máig ható, meg­szívlelendő gondolatai plasz­tikusan kidomborodjanak. M eghagyja ‘ez azi előadás a klasszi­kus keretet, majdhogynem az antik színházi dionüszoszi ün­nepség jellegét idézve, de ezt a keretet Euripidész máig ele­venen élő, a hatalom és az en­gedelmesség nagy kérdéseit feszegető gondolatait hangsú­lyozva tölti meg, nagyon is a modern színház hatáseszközei­nek alkalmazásával. Ehhez nagy segítség a jól összeválo­gatott szereplőgárda. Agaué szerepében például a színpad­jainkon oly sajnálatosan rit­kán látható Törőcsik Mari lép fel. Megrendítő drámai erő sugárzik alakításából, olyan intenzitással, amilyent eddig csak legjobb pillanataiban lát­tunk tőle. Hasonlóan kitűnő Balkay Géza Pentheusza; a városát féltő király alakjában e féltés bizonyos korszerűtlen­ségét is, meg a királynak mint embernek az istenek kezében játékszerré váló sorsát is érzé­keltetni tudja. Trokán Péter, mint Dionüszosz kellően rideg és magabiztos, kellően fölé­nyes és fensőbbrendű. S az egész előadás: tartalmas él­mény azoknak, akik a szabad­téri színházakban nem csak a legkönnyedebb szórakozást ke­resik. Takács István Alkotásait ismeri az egész világ Idős kora ellenére is aktí­van dolgozik tencúrfalvi mű­termében id. Szabó István Kossuth-díjas fafaragó szob­rászművész. A hetvenkilenc éves mester alkotásai bejár­ták a világot és a hazai kiál­lítótermekben is rendszeresen megtalálhatók. Képünkön a mester a Négy­ökrös szántás című művével. Új kiállításra készülnek Űj állandó kiállítás megnyi­tására készül a Magyar Nem­zeti Galéria. A tárlat évtize­dek óta a középkori művésze­tet bemutató első nagy kiállí­tás lesz Magyarországon: első­sorban XV—XVI. századi, teljes egészében vagy egyes darabjaiban fennmaradt szár­nyas oltárokat sorakoztat fel, történetileg, időrendileg il­leszkedik a galéria művészeti korokat bemutató kiállításai­nak sorába. Magyarországon mindössze négy helyen található közép­kori magyar szárnyas oltár: egy a Mátyás templomban, egy a Budapesti Történeti Múzeumban, a többit az Esz­tergomi Keresztény Múzeum­ban és a Magyar Nemzeti Galériában őrzik. Az új állandó kiállítás ok­tóber első napjaitól várja a közönséget. A határ túlsó oldalán Olvasótábori jelszó: nyitottság Felnyílik a piros-fehér csíkos sorompó, s a paras- sapusztai határátkelőhelyet elhagyja a külhonba indu­ló. Az első szlovákiai tele­pülés Sahy, Ipolyság. Még szokni sem jutott idő a szo­katlant, máris ismerős szí­nek ötlenek szemünkbe; az § Ipolysági pionírtábornál § egymás mellett lengeti a ^ szél a csehszlovák és a ma- kgyar lobogót. Pattog a pingponglabda, odébb az árnyékban gyerekek ülnek, 'előttük könyv, a ver­sekhez készítenek illusztrá­ciót. Aláfestésül mezőségi nép­dalok szólnak, magnószalag­ról. Negyvennégy fóti és nagy­marosi iskolás tölti itt a nyár két hetét olvasótábori foglala­tossággal. Közben ízelítőt kap­nak abból: hogyan élnek a szlovák úttörők, milyen étel a knédli; miként éreznek, gon­dolkodnak az emberek északi szomszédságunkban. A tanulás: játék — Én bizony másra számí­tottam — mondja Berghiann Péter nyolcadikos, Nagyma­rosról. — Voltam már úttörő­táborban, őrsvezetőképző tá­borban is, s úgy képzeltem: az olvasótáborban csak olva­sunk, s az olvasásról hallunk. De nem így történt. Rengeteg érdekes dologgal foglalko­zunk. Rajzolunk, dalokat ta­nulunk, fürdünk az Ipolyban, sportolunk, növényeket gyűj­tünk, kirándulunk, vendégek is jönnek hozzánk, művészek, alkotók, akikkel a munkájuk­ról beszélgethetünk. A lényeg az, hogy tanulunk. De nem úgy, mint az iskolában. Nekem például nincs jő hangom, nem is szeretek különösebben énekelni. Itt mégis örömmel teszem, mert nem kapok rá osztályzatot, s a társaság sem feszélyez, ősztől tovább tanu­lok, Vácott a Lőwy-ben. Gép­szerelő tagozatra jelentkeztem. Azért jó, ha az ember többet tud, mint amennyit feltétlenül kell... Révész Katalin fóti hetedi­kes: — Izgalmas volt először külföldre indulni. Én nagyobb különbségre számítottam, de a házak itt is házak, a fák itt is fák. Csak az a furcsa, hogy mások a feliratok, más a nyelv. Már meg is tanultam egy szót szlovákul: a fagylal­tot itt úgy hívják, zmrzlina ... Varró Szilvia a táborban lett 10 esztendős. Születésnap­ján tortára invitálta társait, s az ajándékba kapott könyvet aláíratta mindegyikükkel. — Máskor csak anyu, apu és a na"yszüleim gratuláltak. Ilyen szép születésnapom még nem volt soha. Jó a táborban. Teg- nan például számháborúztunk a mi csapatunk nyert. Nem egyedül jöttem, itt az öcsém, Zoli is. ö a legfiatalabb, csak harmadikos lesz. Részt veszünk minden foglalkozáson és sok újat próbálunk. Életemben először itt sikerült olyan virá­got rajzolnom, amelyik hason­lít is az igazira. Azt is most tanultam meg, hogyan kéll használni a. növényhatározót Persze az ilyen tanulás játék. Fehér holló Novák Imre a fóti 3. számú általános iskola igazgatója, a HNF olvasótábori munkabi­zottságának tagja mondja: — Hazánk első olvasótáborai akkor jöttek létre, amikor Var­ró Szilvi született. Magyaron szágon idén már 141 olvasótá­bort szerveztek, ezek egyötö­dét Pest megyében. Hat cso­port külföldre indult — egy kivételével nemzetiségi, azaz szlovák, német, román — ol­vasótáborba. A kivétel: a mi táborunk. S, hogy miért fehér holló, azt a célja elárulja. Azért jöttünk, hogy megismer­tessük a gyerekekkel a szlová­kiai magyar költészetet és pró­zát, hogy sorra látogassuk az itteni irodalmi emlékhelyeket, Szklabonyát, Sztregovát, Kék­kőt, Zólyomot, Selmecbányát — Mikszáth, Petőfi, Madách nyomában —, s azért is, hogy ablakot nyissunk a gyerekek előtt a szomszéd ország életé­re. — Ha már itt tartunk: a táborunk jelszava a nyitott­ság. Ez indokolja a rendkívül tarka programot. Szeretnénk, ha a gyerekek felfedeznék a művészetek összefüggését egy­mással, és a természeti, társa­dalmi környezettel, a szellemi értékek kapcsolatát a mozgás- kultúrával, a viselkedéskultú­rával. Éppen ezért a hat kísé­rő pedagógust is úgy kértük fel e munkára, hogy szinte iTv-figyelő' Műsor. Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni — írta közis­mert versében a költő, amely in­dulatos kifakadást most azért emlegetheti az előfizető, mert joggal bízhat benne, hogy a te­levíziósok is ezt a sort hajto­gatják, mégpedig emigyen át­formálva: valami nagy, nagy műsort kéne csinálni. Igen bizony, valami nagy, nagy műsort kéne csinálni, mert ami mostanában csordo­gál tova a képernyőn, az arra ugyan jó, hogy kitöltse az adásidőt, de arra már semmi­képpen sem alkalmas, hogy a nézőben nagyobbacska érzelmi hullámokat keltsen. Jó, jó, mindenki iskolai lec­keként tudja, hogy ezen hetek Jelenet a Bakkhánsnök előadásából. A három karvezető: Sára Berna­dette, Tóth Éva és Falvay Klári adásainak gerincét a labdarú­gó-világbajnokság mérkőzései­nek átvétele adja — köszönjük is, hogy majd mindegyik össze­csapás kilencven percében gyönyörködhetünk, az meg kü­lön öröm, hogy csütörtökön éj­szaka a francia—nyugatnémet viadal ráadásperceit is volt szerencsénk látni —, de azt már a magasságos FIFA és más egyéb társintézmények szám­lájára sem lehet rákörmölni, miszerint a Szabadság téri székház főbejáratára a jelen időszakban kitehetnék az üdülni mentünk szövegű táb­lát. Ez a fölvetés természetesen képletesen értendő, de azért bujkál benne annyi igazság, amennyi kit-kit elgondolkod­tathat: tényleg, mikor volt utoljára ily egyenletes üressé- gű uborkaszezon. Most úgy lenne illendő, hogy kézbe fogjuk a műsorújságot, a címekre hivatkozva tételesen is papírra kerülne, hogy ez a program mely okokból kész­tetett ásításra, amaz a képsor pedig miért nem kapott többet, mint egy kézlegyintés. Le­gyünk azonban könyörülete­sek. Inkább szóljunk csak ar­ról, ami az emlékezetben még- is-mégis megtapadt, lévén ben­ne gondolat, ötlet, tartalom. Külpolitika. Az idő sodrá­sa úgy hozta, hogy az elmúlt napokban a külpolitikus mű- "orcsinálókra kellett odafigyel­ni, s megtapsolni — akár tény­legesen is — a teljesítményü­ket. Előbb a nagy műveltségű és mindig a szokványos személy­telen stílustól eltérően kérdező Róbert László érdemelte ki az újabb elismerést, amikor a Hétben a hazánkba készülő francia államelnökkel, Fran­cois Mitterrand-nal beszélge­tett. Mondhatni, minden egyes szaván érződött az előzetes föl­készülés alapossága, az, hogy a szintén tollforgató politikus­sal való eszmecseréjére mily körültekintően gyarapította is­mereteit. A szerda esti Panorámában szintén jelesre vizsgázott egy másik külpolitikusunk. Baló György, aki nem kisebb sze­mélyiséget faggatott, mint a néhány napig hazánkban vendégeskedő volt amerikai elnök, Richard Nixon. Amilyen gyorsan rögzítődött ez a párbe­széd, olyan eleven szellemi tornává sikeredett. Az európai körúton levő exelnök látha­tóan igencsak összpontosítani kényszerült, mert bizony sebe­sen és élesen villámlottak fe­lé a kérdések. Igazán örülhe­tünk, hogy az ifjabb évjáratú tévéseink között is akad olyan riporter, aki mer is, tud is méltó partnere lenni egy ef­féle világnagyságnak. Egyéb észrevétel — mármint ami a dicséret feliratú dosz- sziéha kívánkozik? Ha csak az nem, hogy újabbán már nem csak a stadionok legközepét mutatják a hispániai kame­rák, hanem a kezdő rúgás előtt az éppen soron lévő vá­roson is végigpásztáznak. Ez igazán kedves dolog, mert leg­alább néhány spanyol nagyvá­ros mindennapi életébe is be­lepillanthatunk. Akácz László minden tanári szakma képvi­selve legyen. Hasonlóan invi­táltuk a tábor vendégeit is. Járt már nálunk Erdélyi György és Sellei Zoltán elő­adóművész, Balogh Dénes ze­nepedagógus, Veres János rimaszombati költő. Várjuk mer» Lipcsei Editet, az operett társulatának tagját, Bige Jó­zsefet, a népművészet meste­rét, aki hangszerbemutatót ta.’t majd. dr. Horváth András űrszakértőt, az Uránia Csillag- vizsgáló igazgatóját és Zombo- ri Ottó csillagászt, s hozzánk látogat Csontos Vilmos költő Zalabáról. Ami élmény marad A fóti iskola fél évtizedes kapcsolatot ápol az ipolysági pionírházzal. Minden évben csereüdülésre indulnak a gye­rekek, rendszeresen vendéges­kednek egymásnál a két or­szág pedagógusai, sőt még a szülői munkaközösségek tag­jai is. A tábort patronáló lé­vai Lenin Textilkombinát buszt kölcsönöz a kirándulá­sokhoz. A szomszéd faluban, Tesmákon múltkutató portyá­ra várják a magyar úttörőket. Az éjszakai riadónál a szlovák határőrökkel együtt keresik a határsértőt a fóti, nagymarosi gyerekek. S közben nyitott szemmel próbálják befogadni mindazt, amivel gazdagodhat­nak. Ez pedig nem kevés, leg­alábbis a tábor pedagógusai szerint. Szemők Erzsébet, a főt-' kisalagi iskola biológia taná­ra például így vélekedik: — Az iskolában, az órán beszélünk a természetről, itt tapasztaljuk. A tanítás mene­te kötött, közben kevés idő jut az élvezetes ismeretszer­zésre. Ha a gyerekek a ké­pek helyett a valóságból ta­nulják, hogy milyen a réti boglárka vagy a többi nö­vény; még a rendszertan sem lesz számukra száraz magol- nivaló. A táborban bőven akad alkalom arra is, hogy osztály- főnöki órákra kívánkozó té­mákról beszélgessünk a gye­rekekkel, például az egészsé­ges életmódról, a környezet védelméről. De a beszélgetés­nél többre is futja, az első napon a vacsora után három gyerek jött velem futni, a másodikon nyolc, ma már ti­zenhatan kocogtunk... Mosonyi Ferencné kémia­rajz szakos Nagymarosról: — Munkamódszerünk lé­nyegéhez tartozik a komple­xitás. Amit megismernek a gyerekek, le is rajzolják, át is élik. Később élmény ma­rad a számukra az olvasó­táborban töltött idő, amikor úgy tanulhattak, hogy nem volt tábla, napló, feleltetés. Az osztályban a lárma fel­borítja a tanóra rendjét. Itt pedig természetes. A tábor után talán más lesz'a tanár és diákja viszonya is... Vasvári G. Pál Felüdülés Visegrádon Matematikai diákolimpia Tegnap a budapesti Kaffka Margit Gimnáziumban meg­kezdődött a XXIII. nemzet­közi matematikai diákolim­pia. A Művelődési Miniszté­rium az Országos Pedagógiai Intézet és a Bolyai János Matematikai Társulat rende­zésében lezajló olimpián öt kontinens, több mint 30 or­szágának négy-négy diákja vesz részt. A versenyfeladato­kat a küldöttségek vezetői megérkezésük után jelölték ki, az országok szakemberei ál­tal küldött feladatok közül. A verseny ma folytatódik, a résztvevők a következő­napokban ellátogatnak a zajl­kai úttörővárosba és Viseg- rádra. A verseny eredményét jú­lius 13-án hirdetik ki a Buda­pesti Kertészeti Egyetemen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents