Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
1983. JÜNIUS 6., VASÁRNAP Sine ira et studio Elemzés után mi a megoldás? fforszerű üdülőerdőt a közösség javára Erdőgazdaságaink mai méretei, habárai 1970-ben alakultak ki. Kettő kivételével valamennyit így vagy úgy öszevonták. Aki közelebbről megért effajta egyesítéseket tudja, mivel jár az erővonalak átrendeződése, az új feltételekhez való alkalmazkodás, és azt is, a stabilizálódás nem megy egyik napról a másikra. Ma mégis elmondhatjuk a 13 évvel ezelőtti fúziók viharának hullámai elültek. Legalábbis azokban az erdőgazdaságokban, amelyeknek területe egy megyére esett. Nem úgy a két közigazgatási területen fekvőké. Az ország keleti részében a kölcsönös elégedetlenség az ottani igazgató távozását eredményezte. A szakmailag mindig is felkészültebb nyugati határrész egyik megyéjében viszont kombinát jött létre, amelyik szép eredményeket ért el mostanáig. Az utóbbi időben több alkalommal bírálták, így a Pest megyei pártbizotság legutóbbi ülésén is az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tevékenységét. A 70 ezer hektár kiterjedésű erdészet börzsönyi része a váci járásban, másik fele a Cserhát Nógrád megyében terül el, központja Balassagyarmat Hiányzó együttműködés Krima János, a váci járási pártbizottság első titkára, akit oknyomozó utunk során elsőként kerestünk fel, a legfőbb bajként az együttműködés hiányát említi. — Tény, hogy bizonyos időközönként kicseréljük véleményünket az erdészet igazgatójával Makóy Oszkárral. Ígéretet is kapunk a segítségre, de ezek a megajánlások túlságosan általánosak, és nehezen ellenőrizhetőek. Az a véleményem, az állami erdő- gazdaság a váci járásban nem tölti be az őt megillető helyet — Milyen konkrét együttműködésre gondol? — Az idén januárban írta alá hat termelőszövetkezet azt a szerződést, amely az Erdő- társ gazdasági társulás létrejöttét dokumentálja. Mi azt' szeretnénk, ha a balassagyarmatiak a közös érdekeltség elve alapján maguk is belépnének ebbe a társulásba, mi több a gesztori teendőket is vállalnák, éppen nagyobb szaktudásuk, tapasztalataik alapján. tgy elkerülhetőek lennének a párhuzamos fejlesztések, jobban kihasználhatnák a gépeket, berendezéseket. Közösen szervezhetnék meg a munkát, a fakitermelést, a feldolgozást és a piacot. A méretinéi fogva kisebb, és így rugalmasabb szobi székhelyű erdőtárs különböző szolgáltatásokat végezhetne gazdaságosan óriás partnerének. Természetesen akadnak más problémáink is a Börzsönyt illetően. — Kérem, beszéljen errői is. Gyarmati iskola — Aligha kell bizonygatni, a Pilis hovatovább nem tud több kirándulót, hétvégi pihenésre vágyó városlakót befogadni. A Börzsöny" további feltárására van szükség, utakat, esőbeállókat és más, a turizmus számára fontos létesítményeket kell építeni. Ehhez azonban az ipolyvidéki erdőgazdaság csak jelentéktelen összeggel tud hozzájárulni: 1982-ben mindössze 100 ezer forint fejlesztési alappal rendelkezik. Változást gazdálkodási eredményeik ismeretében jövőre sem igen remélhetünk, gépparkjuk elöregedett, munkaerőhiánnyal küzdenek. Tavalyi mutatóik szerint — megkockáztatom ezt a kijelentést —, az ágazat sereghajtói közé tartoznak. Mielőtt Makóy Oszkár igazgatót Balassagyarmaton meginterjúvoltuk volna, megpróbáltunk olyan szakemberektől is információt szerezni, akik ma már nem érintettek közvetlenül írásunk tárgyát képező problematikában, de a téma jó ismerőinek hírében állanak. Furcsa mód a megkérdezettek egyöntetűen azt kérték, ne említsük nevüket. ök mondták, Balassagyarmat valaha kitűnő iskolát teremtett, nagyszerű szakembereket adott az országnak. Szóval, jó ez az iskola, fogalmazták, de a 80-as években már elavultnak számít. Aztán azt is tudtunkra adták az egykori Bör7 zsönyi állami erdőgazdaság szakgárdájának krémje saját elhatározásából, vagy külső kényszer hatására, de mindenesetre odahagyta új munkaadóját. A kibontakozás akadályát az autokratikus vezetési stílusban, a túlságosan centralizált gazdaságirányításban jelölték meg. E megállapításoknak felelősséggel hitelt adni azonban csak a tények birtokában lehetett volna, ezért az újságíró igyekezett előítéletek nélkül felvenni a beszélgetés fonalát Makóy Oszkár igazgatóval. Eladatlan készletek — Hogyan teljesültek 1981- es terveik? — Eredménytervünk 37 millió forint volt, ettől 22 millióval maradtunk el. Az okok között a fa külpiaci keresletének csökkenése szerepelt első helyen. Megnövekedtek eladatlan készleteink, s ez önmagában 7—8 millió forintos kiesést jelentett. Az úttörővasút rekonstrukciója, ez a profilunkba nem illő feladat — embereinket gyakran foglalkoztattuk szombat és vasárnap is —, 4 és fél millióval növelte kiadásainkat. Másfelől azonban mintegy ezer tonnával több tűzifát forgalmaztunk, ami sajnos nem pótolta árbevételi elmaradásainkat. — Léptek-e előre a műszaki fejlesztésben? — A Pap-hegyi fűrészüzemi korszerűsítés, melynek révén 25 ezer köbméter fa feldolgozása válik évente lehetővé, újabb pénzösszegeket kötött le. Nem csoda hát, ha az alaptevékenység gépesítésére a rakodás, a közelítés fejlesztésére viszonylag kevesebbet fordíthattunk. — A Börzsöny vagy a Cserhát erdőibe invesztáltak-e többet? — Rossz a kérdés. Itt 1970 óta egy egységes gazdaság létezik, nem teszünk különbséget. — És mit mondanak a számok? — Nincsenek ilyen kimutatásaink, erre vonatkozóan nem is gyűjtünk adatokat. — Vannak-e munkaerőgondjaik? — A korábbi évekhez viszonyítva 1980—81-ben, mintha lelassult volna a fluktuáció. (A gazdaság kétezer embert foglalkoztat.) Évente 300— 320 főt tehet ki. Való igaz, a fiatalok nem tolonganak a munkaügyi osztály ajtaja előtt. A bányászat után a fakitermelés az egyik legnehezebb mesterség. Az állandó változó munkahelyekre igen körülményes, többnyire megoldatlan a meleg étel kiszállítása. ,Más az ügyvitelünk' — Tervezik-e az együttműködést a szobi Erdőtárssal? — Egyetértünk abban, hogy megfelelő együttműködés alakítható ki erdészetünk és a tsz-ek társulása között a fakitermelésben, -feldolgozásban, és a fejlesztésekben. — A feltételes mód a még meg nem valósult szándékokra utal. — Valóban. A tárgyalásokat a közeljövőben szeretnénk megkezdeni. — Miért nem vállalják a gesztori teendőket? Miért nem lépnek be az Erdőtársba? — Más szabályzók vonatkoznak ránk, eltér az ügyvitelünk, ezt az utat nem tartjuk járhatónak. — Mit tart a Börzsönynek, mint üdülőerdőnek jövőjéről? — Elkészült a kemence— diósjenői út, a Királyrét és a Nagyhideg-hegy közötti szakasz a cseresznyefai út. A Törökmezői útépítéssel kapcsolatosan tavaly az anyagi eszközök szűkössége miatt nehézségeink támadtak. A jövőben lényegében már csak a Nagyhideg megközelítését kellene megvalósítani, én egyebet nem. hiányolok. Ütban Budapest felé, gyönyörködve a Duna két partját övező hegyek erdeinek szépségében megerősödik bennem a gondolat, a Dunakanyar természetes hegységet képez, amit a folyó nem elválaszt, hanem inkább egyesít. A Börzsöny nem állhat sokáig ellen a közönség ostromának, s talán az egységes koncepció és irányítás jobban tudna használni a turizmusnak, eleget tenni a közjóléti elvárásoknak. Persze nem mindegy, milyen mértékig. örülnünk kell, hogy a táj mostanáig megőrizte szűzies érintetlenségét, ősi hah^ gúla tát és elkerülte hazánk sok szép vidékének sorsát, a ví- kend kutyaólak tömkelegét. Legyen korszerű üdülőerdő, de ne száguldozzanak a szarvasok járta hegy-völgyekben motorjaikon a megszállottak. Ne legyen Compiegne! Tanuljunk mások kárából, legyen intő példa a Párizs melletti compiegne-i erdő, ahol mára egy-egy hét végén 15 ezer autós lepi meg a rengeteget. A motorizált turisták, az erdő szívéig értek el. A fák, a vizek inspirálta monológot azonban szakítsuk most félbe. Fontosabb számunkra, mit mondanak azok az illetékesek, ezúttal Bondor Antal, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának főosztályvezetője, akitől azt várjuk, sine ira et studio, vagyis harag és részlehajlás nélkül, országos kitekintéssel nyilatkozzék. — Mit mondhatok magának? — tárja szét karját a főosztályvezető, miután jövetelem okáról beszámolok. — A tényeket. — Keveset ismerünk a reális állásfoglaláshoz. — A kevés is több a semminél. — Hát akkor vegyük sorra: Az ágazat a vártnál 20 százalékkal kisebb nyereségre tett szert, bár a fakitermelés 3,1 százalékkal nőtt, rosszabbodtak. Csökkent a kereslet a visszafogott kül- és belföldi beruházások miatt. Az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság a szegény erdészetek közé tartozik. Cseresei, akácosai a leggyengébb állományúak. Nos, ettől a szegénységtől, mind ez ideig nem tudott megszabadulni. S az is igaz, rosszul gépesített, kevés a feltárási útja. De rájuk is érvényes a mondás, a baj nem jár egyedül: nehézségeiket tetézte a közgazdasági feltételek szigorodása. S persze az is a teljes képhez tartozik, hogy míg a MÁV elhatárolta magát, e gazdaság elég karakánul belement a királyréti kisvasút rekonstrukciójába. Tarmékszerkezet-vál tás De ne értsen félre, nem sze- recsenmosdatásra ' készülök. Aligha kétséges, többet ki lehetne hozni ebből a 70 ezer hektárból. Többet, ha Rendelkezésre állna áz oly nélkülözhetetlen szellemi és anyagi tőke. Talán a vezetési módszereket sem mindenben igazolja a gyakorlat? és gyorsabban kellene előrehaladni a termékszerkezet-váltásban is. Felfűrészelve, felvágva a gyengébb minőségű fa is jól értékesíthető lenne... — És a börzsönyi jóléti er-1 dő? — Pénz, pénz, pénz, S ebből van a legkevesebb. Egy szó, mint száz, nem túl rózsásak a kilátások. Visszatérve az eredeti problémára, az Erdészeti Hivatal vezetői úgy határoztak, hogy Pest megye illetékeseivel együtt, egy teamet hoznak létre, amelynek feladata lesz felmérni, vajon meg-« vannak-e a feltételei egy kombinát kialakításának, adott-e a teljes vertikum. Csak ezután a felmérések összegzését, elemzését követően lehet majd eldönteni a jelenlegi keretek alkalmasak-e, vagy más gazdasági formáció szükségeltetik a Börzsöny-kérdés megnyugtató megoldásához. Valkó Béla A hét híre BEGYEPESEDVE ® A Fogyasztók Országos Tanácsa a belkereskedelem, és az idegenforgalom helyzetét tekintette át. 0 Textilipari műszaki konferencia zajlott le a fővárosban. # Az MTESZ környezetvédelmi bizottságainak kétnapos tapasztalatcseréjére került sor Kiskörén. © A Közlekedéstudományi Egyesületben az építőipari szállítások szervezési módszereit elemezték. © A hét híre az is, hogy Szarvason, az Öntözési Kutató Intézetben országos gyepgazdálkodási bemutatót rendeztek. Drágának, egyre drágábbnak kellett lennie a vetett, betakarított takarmánynak ahhoz, hogy megnőjön a gyepek, rétek, kaszálók, legelők becsülete. Néhány megszállott szakember — többségük a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanári karának tagja — évtizedek óta hirdeti ugyan, veszélyes és vészes pazarlást űzünk rétjeink, legelőink kincsével, az évelő fű- és herefélék termésével, szavukra azonban kevesen figyeltek oda és még kevesebben voltak azok, akik cselekedetekkel helyeseltek, azaz változtattak a pazarló gyakorlaton. Annál többen sorakoztak abban a táborba.!, ahol mosolyt és fölényes legyintést kaptak a makacs szaktudósok, mondván, ez a hobbijuk, rájuk kell hagyni. Amikor azután drámai gyorsasággal emelkedni kezdtek az üzemanyagárak, amikor a takarmányfélék megtermelése — a takarmány- gabonáktól a kukoricán át a lucernáig, a vörösheréig — egyre nagyobb ráfordítások mellett volt lehetséges — mert nemcsak a gázolajért kértek többet, hanem a vetőmagért is, a vető-, művelő-, betakarító eszközökért úgyszintén —, akkor, de csakis akkor nőni kezdett a gyepek becsülete. Azé a takarmányforrásé, amely összehasonlíthatatlanul kisebb költségekkel kínál jószágainknak étket, mint a többi, ilyen célú termőterület. Mint sok mást, a fűfélék hasznát, hasznosíthatóságát is a vadak közvetítésével fedezte fel az ember, azaz sok ezer esztendő áll a legeltetés-lege- lés mögött hagyományként. Ez a hagyomány élt, hatott, rövid időre azonban — a hatvanas és még inkább a hetvenes években — háttérbe szorult. Annak ellenére jutott mellékszerephez a rétek, legelők ügye, hogy a megyében az összes termőterületnek a 12— 13 százalékát foglalják el, azaz arányuk korántsem jelentéktelen! Ezt az arányt — mely korábban még nagyoob volt, a rét- és legelőterület ugyanis évek óta folyamatosan zsugorodik a megyében — szinte tervszerűen jelentékte- lenítették el azok, akik a számok bűvöletében elandalod- va, hektárok és tonnák felmutatásával vélték elérni az áhított elismerést, ügyet sem vetve arra, mindez mibe került, kerül?! Harcot kellett és kell vívni, azért, hogy megértésre találjon a természetes igazság: a legolcsóbb takarmányt és így a legkisebb költségű súlygyarapodást a jószágnál a legeltetés, a betakarított széna adja, kínálja. A megye termelő- szövetkezeteiben például a legutóbbi években 75 ezer tonnás fűtermésű esztendő ia akadt, ám olyan szintén, amikor a kaszálókról bekerült széna nem nyomott többet 57 ezer tonnánál. Nagyok tehát o szélsőségek, ám ezeket nem szabad kizárólag az időjárásra, mint okra visszavezetni. A tervszerű gyepgazdálkodás hiánya, illetve nagyon-nagyon kezdeti foka az, ami az ingadozások eredője, hiszen jó néhány mezőgazdasági üzemben pusztán annyi törődés jut a legelőnek, hogy kihajtják rá a jószágot...! Ámít bizonyítandó, megjegyezzük: korábban rendkívül gazdag vegetációjú legelőterületek egy része kopott szikesre a megyében, fol- tosodott ki, s az ott legeltetett állatok utódai már termesztett takarmányt falnak, mivel a legelőre nincs miért kiporosz- kálniuk. Meghökkentő, de így igaz: a megyében szinte semmi különbség nincsen a nagyüzemi, illetve a háztáji, a kisegítő és egyéni gazdaságok birtokolta, használta rétek termés- eredményei között egy hektár átlagára számítva. Ami arra figyelmeztet, itt és ott sem nyom sokat a latban a jövő, a mi lesz holnap. Most már sok a kezdeményezés, szaporodnak a jó jelek — így az intenzív gyepgazdálkodás kezdeti bizonyítékai —, ám mindezek csupán arra elegendőek, hogy megállítsák a begyepesedett szemléletmód okozta romlást, csökkenést, azaz még jóval tovább van a felfelé indulás pontja. A begyepesedett gondolkodás- és szemléletmód száműzése — nem kizárólag a rét- és legelőgazdálkodásból, hanem onnét is — korántsem pusztán a tartalékok feltárásának lehetőségét teremti meg, hanem olyan szükségszerűség, amelyre nagyon is rászorultak vagyunk. Egyre rászorultab- bak! Mészáros Ottó Nehezebb, de megéri Ha I állottám egyszer egy történetet, amit nagy előszeretettel mesélnek az oktatók ifjú geodéta-jelölteknek a főiskolán. Arról szól, hogy egy dunántúli termelőszövetkezet területén lerakott — mérési pontként szolgáló — kőlapot miként tettek át a kertészek kétszáz méterrel odébb, amikor az útban volt a melegházak felállításánál. Arról a kőről csak annyit tudtak, hogy emberek, erre nagyon kell vigyázni, hát eszerint is cselekedtek. Fogták a követ, szépen kiásták, elvitték az általuk kiszemelt másik helyre, beásták, gondosan be is kerítették, hogy tényleg védve legyen. Vigyáztak rá, részükről aztán nem érheti szó a ház elejét! Jöttek egy szép napon a geodéták, keresték a pontjukat, ám sehol se lelték. Számon kérték a kertészektől. Akkor volt csak csodálkozás, mikor meglátták, mekkora becsben van a kőlap! Igaz, nem ott, ahol lennie kellene. Erről azonban a kertészek mit sem tudtak. Nekik senki se beszélt annak rendeltetéséről, nekik ugyán nem magyarázták el, miért olyan fontos ez az egész dolog, minek is az a kő — és miért pont ott. Igaz-e a történet, vagy sem, nem tudom. Ám annak illusztrálására, hogy mennyire jelentős valaminek a lényegét ismerni, gondolom, remekül megfelel. Az embert különböző döntéseiben meghatározóan befolyásolja, menynyire van tisztában, azzal, amiről döntenie kell. Ajánlom ezt olyan munkahelyi vezetők szíves figyelmébe, akik még nem gondoltak erre. Ésszerű, pontos utasításokat adni sem könnyű. Ám azokat közérthetően indokolni talán még nehezebb. Nehezebb, de mindenképpen megéri, hiszen a dolgozók a feladat végrehajtása közben önállóan képesek megállapítani a helyes eljárás mikéntjét akkor, ha részleteiben is ismerik, hogy mit is csinálnak. A demokráciának szoros tartozéka a tájékoztatás. El is szoktuk ezt az elvet fogadni — országos méretekben. A saját házunktáján már nem minden esetben tartjuk magunkat hozzá. Az az ember, aki visszatart bizonyos információkat, hogy csak ő tudjon róluk, hogy így kiemelkedjen munkatársai közül, nagyon buta ember. A saját dolgát nehezíti ezzel. Egyrészt azért, mert megfosztja a többieket az önálló elhatározás lehetőségétől, másrészt azért, mert környezete előbb-utóbb rájön, milyen kicsinyes a vezetőjük, s arra is, hogy kicsinyességét milyen okok motiválják. Odalesz maradék tekintélye is. Igényesek ma az emberek, sokkal igényesebbek, mint teszem azt tíztizenöt esztendővel ezelőtt. Nem lehet kiszúrni a szemüket ködösített álinformációkkal, nem érik be vele, ha csak tessék-lássék magyaráznak el nekik valamit. Lényegesen képzettebb, minőségileg más ez a mostani, információra éhes tömeg, mint a korábbi. És ebben a minőségi mutatóban benne foglaltatik az a magatartásbeli változás is, amit a szocialista társadalom építése, formál- gatása hozott magával. Az emberekben egyre erősebb a tulajdonosi öntudat. Nem gépies végrehajtói ma már fenn- sőbbséges utasításoknak, hanem cselekvő részesei mindannak, ami ebben az országban történik. Vagy legalább is igyekeznek azok lenni. Ehhez kell nekik a körültekintő, alapos tájékoztatás. H ogy ne forduljon elő a történetben szereplő kertészek esete, azért persze a mai kertészek is tehetnek valamit. Kérdezhetnek. Megkövetelhetik, hogy mondjanak el nekik mindent abból, ami rájuk tartozik. És ez nem pusztán lehetőségük. Egyre inkább kötelességükké válik... Bálint Ibolya
