Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
0r.ctr.T 4 / 1982. JÜNIUS 6., VASÁRNAP wm Kiállítótér me kb ól Küzdelmek nélkül nincs élet Eszmék és ideálok Helyettük senki sem dönthet Régebbi, középiskolásokkal foglalkozó írásom kapcsán kaptam levelet nemrégiben egy diáklánytól. A következőket Írja: „Sajnos, az az igazság, hogy legtöbbünket csak a tanulás érdekei, vagy még az sem. Eszmék?! Valóban igaza volt abban, hogy nekünk nincsenek eszméink, de ez alól is vannak kivételek. Ok legtöbbször olyanok, akik nem mernek nyíltak lenni, mert akkor teljesen lenézik őket a -haladó gondolkodásúak-. Tovább jellemezve őket (ez utóbbiak szemszögéből): strébereknek tűnnek, mert érettebben gondolkoznak. Ma is hallom osztálytársam gúnykacaját, ami arra a mondatra volt válasz, hogy jó lenne megnézni egy komoly balettet. Szóval ebből az derül ki, amit már megbeszéltünk, hogy nem mindenki egyforma. Igenis vannak olyanok, akiknek vannak eszméik, igaz nem nagyok és lehet, hogy nem is lehet rámondani: eszme. Bizalmas, baráti beszélgetésekből derült ki, hogy sokan nem szeretik a közömbösséget és az ilyen tulajdonsággal rendelkező embereken változtatni szeretnének. Szerintem ez is lehet egy cél, talán eszme is.” A magánmitológiák megfejtése tűzoltói feladat és játék. Eredményessége — mélységét tekintve — nem az ínyencek kerítésszaggató igyekezetén múlik. A kapcsolódásokat kell megtalálni, azokat a kulcsokat és fogódzókat, amelyek elvezetnek a zárak felpattintásához. S ebben már az alkotó is érdekelt: mennyire zárkózik be vagy, hogyan engedi magához az őt megfejteni szándékozókat. Bálint Endre nem mondható szemérmes művésznek. Mindent kitár, feltárulkozik, s mint egy madár, röpköd körülöttünk, hogy ezerszer megcsodált motívumait, amelyek a ragaszkodás cs a közösségi életérzés kifejezői, újból és újból felfedezze, és mindig másként, más összefüggésekbe ágyazva, tükörként elénk tárja. Fél évtizeddel ezelőtt számadásában a művész arról értekezett, hogy „egy személyiségnek a maga totalitásával kell jelen lennie az időben és ehhez nincs sok köze annak, hogy ki hogyan van jelen? Ez a "-hogyan- pontosan az embert magyarázza. Azt hiszem, másra és többre nincs is szükINGUJJBAN BESZELNI. Horváth Ede, a győri Rába Gépgyár vezérigazgatója nem jó társalkodó. Mit ne mondjak: kifejezetten rossz. Még a hallgató számára láthatatlan rádióstúdióban sem veszi le a zakóját, a kánikulában sem hajlandó ingujjban beszélni. S ez a merevség nemcsak külső, hanem mintha megnyilatkozásaira is jellemző lenne. Minden szavára kínosan vigyáz, néha közhelynek tűnő választ ad. Kivéve talán, ha a szakmájáról, a foglalkozásáról, a nem is titkoltan életművének tekintett győri gyár boldogulásáról van szó. De tulajdonképpen e kérdésekről is egy mondatban összefoglalható a véleménye: keményen kell dolgozni. Még inkább feltűnő e szürkeség. ha oly színes egyéniséggel állítjuk párhuzamba, mint a hasonló műsorban megszólaltatott irodalmár-szerkesztő. Mondhatnánk, tisztességtelen az ilyen összevetés, hiszen ez írónak éppen a szó, a gondolat, a szellemesség, a nyelvi megjelenítő erő a ke- nvere. A vezérigazgató, a közgazdász, pedig nem jólcsengő mondatokban, művészi értékű írásokban méretik meg, hanem ez esetben egy olyan nagyüzem eredményeiben, amelyik Közép-Európában is képes tengerentúli színvonalon termelni. A rádióműsor azonban mégiscsak önálló produkció, Izgalmát elsősorban mégsem a szereplők egyéb értékei, hanem személyiségük varázsa adja meg. S ebben a műfajban elsősorban mégsem az amatőr vendég, hanem a hivatásos kérdező, a riporter vizsgázik. E legutóbbi beszélgetések tanúsága szerint, ha a riportalany nem akar vagy nem tud ki tárulkozni, Wising er István se tud segíteni abban, hogy mégiscsak megtegye. FELNŐTT MÓDRA. Ne tagadjuk, sok olyan cím akad a rádióműsorban, atnelyen többnyire átugrik a szemünk. Számomra hosszú évek óta ilyen fél óra a kamaszkorunk küszöbén levő úttörőknek szerkesztett MR 10—14. Az úttörők aktuális riportműsora, ha emlékezetem nem csal, többnyire az úttörőmozgalom friss híreit szerkeszt^ az e korosztály számára bizonyára nem is érdektelen magazinban. De- zsényi Katalin, a legutóbbi adás szerkesztője azonban most ennél lényegesen többre vállalkozott. A fantasztiségünk. A műveink körülírnak minket, és ez nem olyan félrevezető, mintha mások írják körül azt, amit műveltünk”. Most itt van ez a szentendrei tárlat, amely a sötét színek termévé avatja a Műhely Galériát, holott most is kinéz a linotypiákról egy-két régebbi, derűs szín, amely emlékezetünkben visszaköszön A fehér éjszakáról, a Csodák csendesen adagolváról. A fehérek, okkerek csak visszaszólnak, mert ez a Bálint Endre rezignáltabb. Egyre inkább befelé fordul s — csodák csodája? — éppen ezért egyre többet tudunk meg róla. Nála nincs nyugalom, nemcsak az anyag hullámzik. Az emlékek tolulá- sa a nézőben is asszociációkat ébreszt. Küzdelmeket, amelyek nélkül — Bálint Endrét idézve —, nem vagyunk képesek meglenni. Nem az a fontos, hogy a visszatekintések hasonlóak legyenek, csupán vegyük az üzeneteket. Tudjuk: merre és hová induljunk, hogyan próbáljunk hosszú és magányos meneteléseiben társa lenni ennek a sötét színekkel is az életről mesélő nagy művésznek. kum világába hívta kalandozni hallgatóit, akik között, ha akadtak felnőttek, bizonyára szívesen hallgatták e gyerekműsort. Hogy ilyen izgalmasra sikeredett az összeállítás, az mindenekelőtt annak köszönhető, hogy Dezsényi jól tudja: nincs is izgalmasabb történet annál, amit a valóság produkál, s a világot éppen ezekben az években alaposabban megismerő hallgatói már viszolyog- nak a kitalált királyfis, hétfejű sárkányos'' történetektől. Sokkal inkább keresnek példaképet a körülöttük levő vi- lágban. Az olyan pionírok közül, mint amilyen az első szovjet űrpilóta Jurij Gagarin vagy a Holdra lépő két amerikai asztronauta volt. S idézheti-e tetteiket hitelesebben más, mint azok a dokumentumok, amelyek nekünk felnőtteknek a megélt közelmúltat, de nekik a gyerekeknek már a történelmet idézik. P eorgi Dimitrov, a bolgár 'T nép nagy fia, a nemzetközi kommunista mozgalom kimagasló alakja száz évvel ezelőtt született. Rá emlékezve, érdemes elolvasni Miien Szem- kov könyvét, a Moabit 8085 címűt, amely Dimitrov a Birodalmi Törvényszék előtt alcímet viseli, s amelyet a Gondolat és a Kossuth Könyvkiadó együttesen jelentetett meg a születésnapi évforduló alkalmából. Többféle formában feldolgozták már a Reichstag felgyújtásának körülményeit, az azt követő náci hadjáratot a kommunisták ellen, a lipcsei pert, ahogyan a világ köztudatába bevésődött, de ilyen közel hozni az olvasóhoz, ilyen hitelességgel és megrázó erővel bemutatni a történetet, talán senkinek sem sikerült megmutatni, hogy Dimitrov miként tudta megsemmisíteni az ellene felhozott vádakat, s kikényszeríteni^ hogy Hitler vészbírósága végülis kimondja ártatlanságát és szabadon bocsássa a bolgár kommunista forradalmárt. A bolgár Miien Szemkov történésznek sikerült ismeretlen dokumentumok felhasználásával, szinte filmszerűen elmondani az eseményeket, Bálint arca mindig födetlen, szeme szúrós és fürkészve vallat, agyának komputerkapcsolásaival kihámozza rejtett gondolatainkat. Nála nem a dolgok eredetét kell felfedeznünk, mert abban biztosak lehetünk, hogy nem vezet félre. Bálint összetettsége, s ebből adódó képi zártsága úgy kínálja magát, hogy először csak furcsán megragad, aztán vonz és végül marasztal, nem enged el. Amíg ilyen képeket látunk, addig hinni kell a szüntelenül teremtő emberben. Több helyen kifejtette: szereti tolmácsolni a semmi üzenetét. Csakhogy ez a semmi csupán azok szótárában él, akik már feldolgozták magukban környezetüket, s van bátorságuk ahhoz, hogy úgy vélekedjenek a már sokat tudott, látott, s ezáltal vérükké vált dolgokról, mintha azok már semmik lennének. így kerülnek papírra a látomások, a szentendrei motívumok; az ablakok, a falak, a házak, szinte elmosódó, búcsúzásra ingerlő közelsége. Ezek a linotypiák az életmű összegezéseként készültek. A sötét színek menedéke nem a világosság elűzését jelenti Bálint Endre életében. Sokkal inkább az egyedüllétet, az eltávozottak iránt érzett hűséget, s kötődését tárgyaihoz, városához, emlékeihez. Művészete ezért hat mindig és fog hatni ismételten, amikor bemutatja újabb alkotásait. Molnár Zsolt Nálunk először Rockévkönyv Fiatal kritikusok és újságírók vállalkoztak arra, hogy a hazai popműfaj történetében először, egy összefoglaló igényű kiadványban bemutassák a magyar rock legjelesebb képviselőit, elemezzék ennek a zenének a legfontosabb jelenségeit. A könyv az elmúlt esztendő sikereiről és bukásairól szól, amellett, hogy bepillantást enged a műfaj hétköznapjaiba és kulisszatitkaiba. A Zeneműkiadó kiadványa, amelyet Sebők János szerkesztett, segít eligazodni a popdzsungelben, mindenekelőtt arra keres választ, hogy mi is a rock, hol a helye, milyen jelentősége van a magyar kulturális életben. amelynek középpontjában Ge- orgi Dimitrov állt. A címet pedig onnan kölcsönözte a szerző, hogy a bolgár vádlottakat — Dimitrovon kívül még letartóztatták Blagoj Popovot és Vaszil Tanevet —, a lipcsei Moabitba, a vörös tengeri csillaghoz hasonló börtönbe szállították és ott Dimitrov a 0085-ös számot kapta. S míg vádlott volt, ezen a számon szólították. Dimltrovot azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjék a vádba, s minden erejét.és tudását ösz- szeszedve a vádlottból vádló lett és a világ nyilvánossága előtt leplezte le a nácizmust, tette nevetségessé Göringet, s bizonyította be, hogy Hitlerék kreálták a pert, a Reichstagot saját maguk gyújtották fel, hogy jeladás legyen a leszámolásra a német kommunisták ellen, amelyre már korábban módszeresen készültek. A szerző pontos lelkiismeretességgel írja le, hogy miként szervezték meg Göringék a német Birodalmi Gyűlés épületének felgyújtását, hogyan akarták rákenni a kommunistákra, s miként fogták le a bolgár komm.unistákat, s hogyan akarták általuk áz egész világ kommunista mozgalmát a vádlottak padjára ültetni. Dimitrov személyében azonban keApák és fiúk Nekünk mindenünk megvan — mi szükségünk van akkor az eszmékre? — emlékszem vissza egy aszódi gimnazista kérdésére. Ez, s az idézett levél késztetett arra, hogy ugyanerről a témáról Dunakeszin, a gimnáziumban is érdeklődjem. Két harmadik osztály tanulóival beszélgettem. A gyerekek nehezen oldódtak, váratlanul érte őket a kérdés. Aztán engedett a belső feszültség. ELsőnek Misi, egy magas, értelmes arcú fiú szólalt meg: — Ügy gondolom, mi valóban másként ítéljük meg az életcél, az eszme fogalmát, mint szüléink teszik, vagy tették. Rájuk nagyon hatott az ötvenes évek fegyelme. Mindenáron el akartak éri valamit, ki akartak törni a középszerből. Édesapám is eszerint élt, így gondolkodott. Ezzel ,»nem értek egyet. Én csak szeretnék jó ember, családapa, és pedagógus lenni, megtanítani a gyerekeket az olvasás, a költészet szeretetére. Magyar—történelem szakra készülök. A költészet, az irodalom egyébként is tele van gyönyörű eszmékkel, nem úgy, mint például a matematika, ami nem más, mint hideg racionalizmus. — El lennél keseredve, ha nem vennének fel az egyetemre? Mert ha igen, akkor ugyanúgy gondolkozol, mintáz édesapád, legfeljebb nem vallód be — vágott közbe Laci. — Talán nem keserednék el, de nem tudok magamnak más foglalkozást elképzelni, s addig jelentkeznék, amíg nem sikerülne. Maszek vagy tanító? Ismét Laci vette át a szót: — Nekem Kern András a példaképem. Ö az a „fazon”, aki tudja, hogy kell élni és „gallyra is tesz mindenkit”. Nem tudom, mi szeretnék lenni, mert rosszul tanulok. Mindenesetre jó lenne olyan kömény dióra akadtak, nem is tudták megtörni, pedig mindent megtettek a náci hóhérok, hogy megalázzák, megtörjék, megfélemlítsék és a per engedelmes alanyává változtassák. Nem sikerült nekik, mert a bolgár forradalmár lenyűgöző ötvözetet készített bátorságból és bölcsességből, szenvedélyből és logikából, tudományos elemzésből és forró hitből, s olyan fegyvert kovácsolt, amely lerombolta a fasiszta börtön falait, s elterjesztette szerte a világon a közös harcban való együttműködés apostoli szavait. Néhány hét leforgása alatt a „bolgár oroszlán” a világ legismertebb emberévé vált, a megkínzott ártatlanság jelképévé, a kommunista Dáviddá a hitlerista Góliáttal szemben — irta annak idején egy francia újságírónő. A lipcsei pernek a hiteles története tehát ez a könyv, amely teljesen megmutatja az embernek a nagyságát, azt, hogy a kommunisták milyen elszántsággal tudnak kiállni és harcolni igazuk mellett. S megmutatja azt is, hogy Geor- gi Dimitrovnak a lipcsei per csak egy kicsiny részlet volt az életéből, amelyét már a múlt század vége óta a felszabadító proletármozgalomnak szentelte, A náci hóhérok rülményeket teremteni a családomnak, hogy mindenük meglegyen. Elsősorban külön szobája a fiamnak. Ezért is határoztam úgy, hogy ha lehet, szitanyomással foglalkozó maszek leszek. Azok legalább jól keresnek és olyan kocsijuk van, hogy csuda! Sokat foglalkozom majd a gyerekeimmel, s nem úgy lesz, mint a mi családunkban, ahol az anyám, a hétköznapi nevelőnő és az apám meg csak az ünnepeken foglalkozik velem. Nem mintha hiányozna... Nem érzem jól magam a szüleim között: sokkal jobban tudok beszélgetni a haverokkal. A pénz szükséglet — Nálunk ez másképp va*. Az én szüleim mindig megkérdezik, hogy mi volt az iskolában és a válaszom is őszintén érdekli őket. Figyelnek arra, amit mondok — szólt közbe Rita. — Esténként anya mellém bújuk az ágyba — hiába vagyok már lassan tizennyolc éves — és akkor következik a mi állandó közös programunk, a nagy-nagy sutyor- gás. Azt hiszem, nincsenek különösebb eszméim. Az én célom az, hogy minden vonatkozásban teljes szabadságban élhessek. Szeretném elvégezni a tanítóképzőt és aztán úgy foglalkozni a gyerekekkel, ahogy én helyesnek tartom. Utálok gimibe járni, de tisztában vagyok azzal, hogy a céljaim eléréséi:** erre .szükség van. Szerintem manapság elavult módszerekkel tanítanak. Nekem sok elképzelésem van, amit meg lehet valósítani. Szeretek rajzolni, szeretem a verseket. így nevelném a diákjaimat is. Rajzoltatnám őket, fejleszteném a személyiségüket, erősíteném a köztük kialakuló barátságokat. Az én tanításom alapja a játékosság lenne. Biztos vagyok abban, hogy jó tanító válik belőlem. Laci pénzzel kapcsolatos elvei, elképzelései ellenkezést karmaiba kerülve is ezt a célt szolgálta, s közben nem törődött saját élete kockáztatásával sem. Nagyszerű ember volt Dimitrov, igaz, hű kommunista, olyan ember, akire a világ mindig büszkén tekinthet. A könyv amellett, hogy hiteles képet fest a korról, a nácizmusról, arról, hogy miként fogott össze a haladó világ Dimitrov megmentése érdekében, emléket is állít a most száz éve született nagy bolgár hazafinak, a magyar nép nagy barátjának, Georgi Dimitrovnak. !\ | ár ennek a pernek is csak- item ötven esztendeje, s annak pedig már harminchárom, hogy nincs köztünk ez a nagyszerű ember, igaz kommunista, de példája világít. Megmutatja, hogy az embernek még a bitófa árnyékában is következetesen kell küzdenie a barbárság, az embertelenség ellen, még akkor is, ha ez az életébe kerülhet. Küzdeni kell, mert a fasizmus a legundorítóbb képződmény, ami csak létezett a világon, az embert rántja a sárba, a mocsokba, a megsemmisülésbe, tehát a legembertelenebb valami, ami ellen mindig, így napjainkban is küzdenünk kell, bárhol is üti fel a fejét. S ez a könyv éppen ahhoz segít hozzá, hogy megértsük — egy kommunista forradalmár életén át — mindennek az időszerűségét. Gall Sándor váltottak ki a gyerekekből. Azt mondták, igaz ugyan, hogy mindenütt a pénzé a vezető szerep, hogy a diák számára sokba kerül ma a színház, a jó könyv, de ennek ellenére mégsem úgy választják meg a foglalkozásukat, hogy hol adnak jó fizetést. Laci vitatkozott. Azt mondta, az emberek háromféleképpen gondolkoznak a szakmájuk felől. Van, aki nagyon szereti, amit csinál. Mint például a pedagógusok, akik szerinte nem kapnak kellő megbecsülést, pedig olyan fontos feladat az övéké, amelyet nem lehet összehasonlítani, mondjuk az esztergályos munkájával. Akad, aki szerencsés, azt csinálja, amit szeret, és meg is fizetik érte. A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem szeretik választott munkájukat, de mégsem néznek más pálya után, mert anyagilag jól jövedelmez, ö ebbe a harmadik kategóriába fog tartozni. — Én is fontosnak tartom a pénzt — magyarázta Ági —■, de elsősorban azért, hogy annak, akit szeretek, mindent meg tudjak adni. Kozmetikus szeretnék lenni, de nem jó fizetését, hanem mert nagyon vonzónak tartom ezt a foglalkozást. — Szerintem egy családon belül az a fontos, hogy jól megértsük egymást, hogy legyen közös témánk és nem az, hogy autóval járhassunk kirándulni — vette át a szót ismét Misi. — Én például nagyon sajnálom, hogy egyedül vagyok, hogy nincs testvérem. Nekem okvetlenül több gyerekem lesz. — A pénz szükséglet, de nem feltétlenül a boldogság forrása — kapcsolódott a beszélgetésbe az eddig csendesen figyelő Andrea. — Az én célom az, hogy olyan családban éljek felnőtt koromban is, mint most. Nagyon szeretem a gyerekeket és szerintem ez is cél lehet. Eszméi egyébként mindenkinek vannak, mert akinek nincsenek, az nagy lelki szegénységről tesz tanúbizonyságot. Pedagógus szeretnék lenni, s bár a szüleim nem helyeslik, mégsem szólnak bele. Ügy érzem, senki sem dönthet helyettem, hiszen az életemet én fogom leélni. Álom és valóság Péter arról beszélt, hogy énekes színész szeretne lenni és mindenekfölött boldog. Ezt a boldogságot az emberektől, a közönségtől szeretné megkapni. Vitánk alakult ki arról, hogy mennyiben az anya, illetve az apa hivatása a gyermeknevelés. A fiúk úgy vélték, a feleségüknek igénybe kell venni a. gyest, mert az anya elsődleges hivatása a gyermeknevelés. A lányok ezzel szemben ezt a funkciót is egyenlő arányban osztanák meg. Szóba került a barátság. Megegyeztünk abban, hogy aki gyakran váltogatja a barátait, annak sohasem lesz igazi barátja. A jelenlévők kifogásolták, hogy sokuk szülei beleszólnak. hogy kit válasszanak barátnak. A felnőttekről úgy beszéltek, hogy nem szabad velük őszihtének lenni, mert sokszor visszaélnek ezzel, ami komoly csalódást okoz. összegezve a több órás beszélgetést, talán azt mondhatnám, hogy bár hat a diákokra mindaz, ami körülöttük történik, és akad köztük olyan, aki máris anyagias szemléletű, abban a többség egyetértett, hogy nem jó mindent megadni a gyereknek, mert ha nem küzdhet meg semmiért sem, sivár lesz az élete. Többségük tele van eszmékkel, ideálokkal — még akkor is, ha ezt nem vallja be. S amire oda kell figyelni: valamennyien meleg családi otthont kívánnak biztosítani gyermekeiknek, s sokan arról álmodoznak, amit ők nem kaptak meg, ami nem kerül pénzbe: érzelmekről, együttérzésről, törődésről, bensőséges kapcsolatokról ... Körmendi Zsuzsa ■Rádiófigyelőm Cs. A. Politikai kiadványok A lipcsei per története
