Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

NAGYKŐRÖSI IMAGYKC t/tíi iifci A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1982. JUNIUS 5., SZOMBAT Mészáros János Tsz / Jé! fejlődő ipari üzemek Még 1969-ben az akkori Szabadság Tsz vezetősége, amelyből később a Dózsa és a Hunyadi termelőszövetkeze­tekkel való egyesülés után, a mai Mészáros János Tsz ala­kult ki, elhatározta, hogy a többi nagyobb termelőszövet­kezethez hasonlóan, ipari mel­léküzemeket létesít. Ügy szá­moltak, hogy ezzel nemcsak a tsz beruházásait könnyítik meg, hanem a, jövedelemmel a termelőszövetkezet gazdál­kodását, és fejlesztését is szol­gálják. Új vezető így indultak meg azután ki­sebb keretek között, az akko­ri Szabadság Tsz feketei tele­pén a vasipari forgácsoló és a lakatosipari melléküzemek, melyek irányítására a nagy­kőrösi iparosok mellett, Schmidt Árpád fővárosi vas­ipari szakembert és több szin­tén pesti szakmunkást is szer­ződtettek, akik azután számos körösi fiatalt, köztük tanyai földművelő tsz-tagokat is, vas­ipari szakmunkássá képeztek ki, akik ma is jól megállják a helyüket. Az üzemek lassan fejlődés­nek indultak, s kezdték növel­ni a tsz nyereségét. Nagyobb lendületet azonban csak akkor vettek, amikor a három tsz egyesülése után, a volt Dózsa Tsz-ben megfelelő helyisége­ket, majd új gépeket kaptak. Segítette a fejlődést az is, hogy a kormányintézkedések foly­tán, a mezőgazdasági gépgyá­raknak nagyobb lehetősége nyílt a kisgépek gyártására, s ezek a gyárak azóta a kis mel­léküzemeket szinte elhalmoz­zák megrendelésekkel. A napokban meglátogattuk a Mészáros János Tsz feketei ipari üzemeit. Az üzemeknek új vezetője van. Csernus Ta­más gépészmérnök, akiben nagy segítséget kapott Gom­bai László, a forgácsolóüzem régi kiváló csoportvezetője. Van elég munka A forgácsolóüzemnek 45 dolgozója van, akik két mű­szakban tevékenykednek. A szolnoki, kecskeméti, kiskun- majsai és más mezőgazdasági gépgyáraknak lánckerekeket és különböző gépalkatrészeket készítenek. Az idei munka­tervük 7 millió forint értékű portéka előállítása. Az üzem forgácsoló szak­munkása, Patik Józsej elmon­dotta, hogy nem lett hűtlen a földhöz sem. Kis tanyai gazda­sága van. A család 100 mázsa Uborka termelésére szerződött a konzervgyárral, s emellett megtermeli'a burgonyát és a háztartásban szükséges zöldsé­geket. Anyasertése és 9 mala­ca is van. Üzemi keresete meg­haladja a havi ötezer forintot. Hasonlóan nyilatkozott Fe­jér György vasesztergályos is. Feleségével együtt szintén dol­gozik a háztáji gazdaságában, de ők inkább baromfit nevel­nek. Keresetére sincs panasza. A lakatosüzemben 27 szak- és betanított munkás dolgo­zik. Kezdettől fogva Schmidt Árpád a csoportvezetőjük, aki a régebbi pesti dolgozók közül, most már csak maga van itt az üzemben. Munká­juk szintén bőven van. Többek között a fővárosi Géptexnek targoncaalkatrészeket, a kecs­keméti TÖVÁL-nak szállító­kereteket készítenek és elvég­zik a tsz lakatosmunkáit is. Idei munkatervük 3 millió 850 ezer forint termelési érték el­érése. Haza is vihetik Csernus Tamás gépészmér­nök elmondotta, hogy a meg­rendeléseik gyarapodása foly­tán, újabb vasesztergályos dol­gozókat vesznek fel. A mun­kásokat a tsz autóbusza viszi ki és hozza haza. Az eszterga­paddal rendelkező dolgozók­nak, kívánságukra otthoni bérmunkát is kiadnak. Kopa László Híres tanári kar Városunkról írnak Fizetett hirdetések formájában A palánták szomjasak, sok a munka a kertekben. Akik­nek kertje nincs, az strandra jár, kirándul vagy segít a ro­konoknak, netán vállalkozásba fog. Nincs ideje olvasni az em­bereknek. Aki mégis szakít erre egy fél órát, mostanában leginkább könyvheti újdonsá­gokat lapozgat, napilapokat, színes hetilapokat. SCiilöndíjak Így aztán júniusban ér mondjuk a májusi Búvár vé­gére, s veszi észre, hogy Tóth Imre a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola igaz­gatóhelyettese 54 sorban tudó­sította a lap olvasóit a cifra­kerti szomorú és nevezetes fa­irtásról. Ugyanígy júniusra marad Sümegi György írásá­nak elolvasása a Forrás má­jusi számában, mely Szilády Károlyról, az első kecskeméti nyomdászról szól. Sziládynak voltak nagykőrö­si kapcsolatai, s ezekről is megemlékezik a szerző. Sőt, a tanulmány ürügyén közli a folyóirat Marastoni József li­tográfiáját Szász Károlyról, a híres nagykőrösi tanári kar egyik tagjáról. Az adósságok törlesztése után, az ember mégiscsak be­lefog az újdonságok olvasásá­ba. Egészen friss például a Vöröskeresztes Társaságok Li­gája hetilapjának, a Weekly News-nak május 26-i száma. Ebben is van néhány sor Nagy­kőrösről, mégpedig az itt meg­rendezett nemzetközi vöröske­resztes, egészségügyi és kör­nyezetvédelmi amatőrfilm­Érdckes ankét Földtan, környezetvédelem Városunkban ez idő szerint hat tudományos egyesületnek van helyi csoportja vagy szer­vezete. Földtani nincs ezek kö­zött, azon egyszerű oknál fog­va, hogy földtani bányászkodó- kutató üzem nincs városunk­ban. s ezért a szakembereket is nélkülöznünk kell. Ennek a helyzetnek a következménye, hogy viszonylag ritkán adha­tunk hírt a geológusok tudomá­nyos egyesületi tevékenységé­ről. A következő néhány sor­ban sem nagykőrösi, hanem szegedi, illetve nagybaracskai eseményről lesz szó előzetesen. A hír szerint a Magyarhoni Földtani Társulat alföldi terü­leti szervezete, több más ren­dezővel együtt, geológiai és hidrológiai ankétot rendez jú­nius 11-én Nagybaracskán. Az ankét előadásainak témái job­bára valóban csak a kutatókat érdekelhetik, de egyetlen elő­adás kivételével e szabály aiol Kassai Miklós és Várszegi Ká­roly ugyanis arról tájékoztatja majd a résztvevőket, hogy a tervszerű környezetgazdálko­dáshoz. vagyis a komplex kör­nyezetvédelemhez és környe­zetfejlesztéshez milyen földta­ni vizsgálódások és megfonto­lások szükségesek. Általános­ságban véve is és kifejezetten a nagykőrösivel oly sok tekin­tetben rokon dél-alföldi terüle­ten. Mindenképpen érdemes erre a társulati ankétra odafi­gyelni. fesztiválról. A rövid tudósítás a különdíjak boldog tulajdono­sait sorolja fel. Egyébként a lappal küldött mellékletben a teljes eredménylista megtalál­ható a zsűri által közzétett in­doklással egyetemben. Reklámszövegsk Egy nappal későbbi dátum­mal jelent meg a MTESZ-lap, a Műszaki Élet legfrissebb száma. Ebben is meglelhető Nagykőrös neve. Igaz, hogy fizetett hirdetés formájában, s hát hirdetésről egyáltalán nem szokás olvasmányélményként írni. Ám az a tény, hogy a Nagy­kőrösi Gépgyártó és Szolgál­tató Szövetkezet egy , egész ol­dalt megvásárolt magának, di­cséretes és örvendetes. A hely­beli üzemek hirdetésével ugyanis meglehetősen ritkán lehet találkozni, s különösen mostoha helyzetben vannak ebből a szempontból az itteni telephelyek, melyek neve a reklámszövegekből rendszerint kimarad. A gépgyártók szövet­kezetének szerencsére nincse­nek ilyen gondjai. F. P. Már mm hatóság, még nem szolgáltatás••• Emberi sersok múlhatnak rajta JéS kamatoztatható a munkaero-kezvetítéshen Ha az ipari vezetőket hall­gatja az ember, úgy tűnik, mintha a kötelező munkaerő­közvetítés megszüntetésével megélénkülő munkaerő-forga­lom már-már elviselhetetlen gyötrelmeket okozna az ipar- vállalatoknak. Az objektívabb statisztikai adatok szerint azonban kiderül, hogy — pél­dául 1980-ban — a foglalkoz­tatottak mindössze 13 százalé­kát érintette a fluktuáció, s tavaly az ipari létszám — bár a tervezettnél némileg gyor­sabb ütemben —, alig két szá­zalékkal csökkent. A témával foglalkozó elem­zésekből az derül ki, hogy a létszámmozgások miatt sirán­kozó iparvállalatoknál általá­ban stagnál, vagy esetleg csökkeh a rendelésállomány, a termelés növekedési üteme pe­dig mérséklődik. És kiderül az is, hogy az iparvállalatok még mindig jelentős létszámtarta­lékokat mozgósíthatnának — ha akarnának, ha ez az érde­kükben állna. Gyorsan korrigálandó Ennyi talán elegendő is azokkal a mind gyakrabbán hallható megjegyzésekkel kap­csolatban, hogy esetleg jobban meg kellett volna fontolni a kötelező munkaerő-közvetítés eltörlését! Ami egy idő után érezhetően fékezi a gazdaság mozgékonyságát, gátolja al­kalmazkodóképességét, ahhoz minek tovább ragaszkodni? A kötelező közvetítési rendszer betöltötte funkcióját, meg­szüntették, ám — és ez igazi gond! —, a helyébe jóformán nem lépett semmi. A kötelező közvetítést meg­szüntető rendelet ugyanis nem magát a munkaerő-közvetí­tést, hanem annak csak ad­minisztratív jellegét szüntette meg. Ugyanakkor kimondta: a munkaközvetítő irodáknak, egyfajta sajátságos szolgálta­tó intézményekként kell mű­ködniük. Azért, mert a gazda­ság strukturális átrendeződé­sének következtében egyre többen szorulnak rá az elhe­lyezkedési lehetőségeket jól áttekintő közvetítő irodák szol­gáltatásaira. Könnyű belátni, hogy egy hatósági jogkörrel felruházott irodahálózat egészen másként, más körülmények között mű­ködik, mint egy szolgáltató- hálózat. Most pedig az a fur­csa helyzet állt elő, hogy a munkaközvetítő iroda már nem hatóság, s még nem szol­gáltató intézmény. Az előbbi­hez nincs jogkörük, az utóbbi­hoz pedig még a legelemibb személyi és tárgyi feltételek is hiányoznak. Mi kell a munkaközvetítés­hez? Mindenekelőtt a munka­erőpiac, a kereslet és a kíná­lat naprakész, rendkívül szé­les körű és alapos ismerete. A szolnoki rádió műsora Június 7-től 13-ig Hétfő, 17.00: Hírek, műsor- ismertetés. 17.05: Nyugdíjasok magazinja. 18.0Ó:, Alföldi kró­nika. 18,26—18.3Ó: Hírössze­foglaló. Lap- és műsorelőzetes Kedd, 17.00: Hírek, műsor- ismertetés. 17.05: Kö'nnyűzene énekegyüttesek műsorából. 17.15: Napjaink — jegyzet 17.20: A jászszentandrási nép­dalkor énekel. 17.30: Takar­mánygondok? 17.50: A szolno­ki rádiós dzsesszhétvége mű­sorából. Mark Charig együtte­se játszik. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szerda, 17.00: Hírek, műsor- ismertetés. 17.05: Két dal, egy előadó: a Starsound együttes énekel. 17.15: Versengő váro­sok. 17.20: Űj felvételeinkből: a szolnoki Varga Katalin Gim­názium kórusa énekel. 17.30: Zenés autóstop, közlekedési magazin. 18.00: Alföldi króni­ka. 18.15: Beatparádé a Police együttes felvételeiből. 18.20— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelő^etes. Csütörtök, 17.00: Hírek, mű­sorismertetés. 17.05: Az elmúlt tanévről szólva...! 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Hírek, mű­sorismertetés. 17.05: Ritmus­rodeó. 17.35: Grafikon, gazda­ságpolitikai riportműsor. 18.00: Alföldi krónika, 18.15: A Babe együttes slágereiből. 18.26—r 18.30: Hírösszefoglaló, műsor­előzetes. Szombat, 7.00: Román nyel­vű műsor. 7.30: Rádióvíkend. (A tartalomból: Hírek, Lap­szemle. Piaci körkép. Sport.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Slágerantikvárium. Előadók abc-ben. 9.00: A nap hírei. Programajánlat. A héten tör­tént. 9.30: Vakáció. Helyszíni közvetítés a „Zenés színházi találkozó” zárórendezvényé­ről, a szolnoki színészklubból. 10.25—10.30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Hírek. Közlemények.1 Alföldi lapszem­le. Programajánlat. 9.10: Jo- hany Keathing zenekara ját­szik. 9.20: Fél évszázad optika mögött: portré Liebmann Béla fotóriporterről, a nagy idők tanújáról. 9.40: Middle of the Road slágereiből. 9.58—10.00. Musorelőzetes. Az adások mindennap az 1350-es kilohcrzcn hangzanak cl. Hogy hol, milyen vállalat, ki­ket keres, milyen álláshelye­ket kínál, és milyen feltéte­lekkel? S hogy kik, milyen munkalehetőséget keresnek, s miiyen igényeik vannak? Ez már önmagában is rendkívül precíz, és szükség^ szerint gyor­san korrigálandó tpyilvántar- tási rendszert feltételez. Feszültségek forrása Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszer manuális módszerek­kel megvalósíthatatlan, tehát kellenének korszerű adatfel­dolgozók és -tárolók, szükség lenne a hivatalok legtöbbjének munkamódszereitől merően el­térő ügyviteli szisztémára, s olyan emberekre, akik ezt az ügyviteli rendszert működtet­nék. S ez még mindig kevés. Mert a mégoly korszerű be­rendezésekkel dolgozó hiva­talnok is csak hivatalnok, nem pedig egy szolgáltatóiroda, vagy intézmény jól felkészült munkatársa. Ha meggondoljuk, hogy a munkaerő-közvetítő szolgálat­nál nemcsak az ügyfelek em­berek, hanem maga a szol­gáltatási tevékenység is embe­ri sorsokat befolyásolhat, ak­kor nyilvánvaló, hogy e szol­gáltató intézményeknél nem unottan stemplizgető hivatal­nokoknak, hanem emberség­ből is felkészült szakértőknek kell dolgozniuk. Pedagógiai, szociológiai, pszichológusi kép­zettséggel vagy legalábbis fo­gékonysággal bíró szakembe­reknek, akiknek mindemellett a legfontosabb munkaügyi tudnivalókkal is tisztában kell lenniük. Hogy mindez utópia? Meg­lehet. Am e személyi és a tárgyi-technikai feltételek nél­kül nincs értelme bármit is várni a munkaerő-közvetítő irodáktól akkor sem, ha azok szolgáltatójellegét rendeletileg írtuk elő. S mert a rendelet nem intézkedett az általa megfogalmazott feladat meg­valósításának részleteiről, két eset lehetséges: A munkaköz­vetítők fenntartásáért és mű­ködtetéséért felelős helyi ta­nácsok, beletörődve a látszó­lag megváltoztathatatlan hely­zetbe, lényegében sorsukra hagyják ezeket az irodákat. Ez a tagadhatatlanul ké­nyelmes és főleg olcsó megol­dás azonban óhatatlanul azt erdményezi, hogy a területi munkaerő-gazdálkodás kicsú­szik a tanácsi ellenőrzés ha­tásköréből, s társadalompoliti­kai feszültségek forrása lesz. A másik lehetőség, hogy a ta­nácsok valóban komolyan ve­szik a munkaközvetítés fon­tosságát; felismerik ennek gazdasági és társadalompoliti­kai jelentőségét, s ennek meg­felelően valóban szolgáltató intézményekké alakítják át az egykor volt hatósági irodákat. Össztársadalmi érdek A személyi feltételeket ille­tően valószínűleg nem kelle­ne megoldhatatlan feladatok­kal bajlódniuk. Az államigaz­gatásban éppúgy követelmény a létszámcsökkentés és a lét­számgazdálkodás racionalizá­lása, mint például a gazdálko­dó egységeknél. És nyilván ta­lálhatók olyan szakemberek az államigazgatási apparátusban, akiknek tudása, élettapaszta­lata, esetleg szakmai felké­szültsége jól kamatoztatható a munkaerő-közvetítésben. S ha munkájuk eredményességét netán anyagi javadalmazásuk mértékével is összekapcsolnák, akkor feltételezhető, hogy ez a foglalatosság sokuknak még vonzó is lenne. És ha a tanácsok költségve­téseiket is célirányosan ra­cionalizálnák, több pénz jutna a közvetítő irodák technikai felszerelésére is. A számlákkal persze aligha terhelhető az ál­lami költségvetés, de a kezde­ti eredmények után némi agyagi segítség is remélhető. Végtére is egy jól működő — és a racionális foglalkoztatás céljait szolgáló —, munkaerő­közvetítő hálózat megteremték se és folyamatos működtetése nemcsak területi, hanem or­szágos, ha úgy tetszik „össz­társadalmi” érdek. V. Cs. Sporthírek! Területi döntő Úttörő-labdarúgás A harmadik helyen végeztek A XVIII. nyári úttörő­olimpia III. korcsoportos kis­pályás labdarúgó kisterületi döntőjét 6 csapattal Monoron rendezték. A Nk. Kossuth is­kola a monoriakkal 1-1-fe végzett, a törtelieket pedig 1-0- ra legyőzte. Ezután hétméte­resekkel az ottaniak jutottak a döntőbe, a körösiek pedig a harmadik helyen végeztek. Mindkét gólt Székely szerez­te. Szombati műsor: Asztalitenisz v Szentendre: serdülő Duna­kanyar Kupa-viadal. Atlétika Szolnok: a NEFAG dolgo­zóinak versenye. Dunakeszi: serdülő B-korcsoportos me­gyei összetett bajnokság. Birkózás Budapest: országos , felnőtt kötöttfogású Lukácsa Béla- emlékverseny. Kézilabda Kinizsi sporttelep. 17 óra: Nk. Kinizsi ifi—Vecsési SE ifi, 18: Nk. Kinizsi—Vecsési SE, megyei férfi II. osztályú baj­noki mérkőzés. Szolnok: NE- FAG-os dolgozók versenye. Labdarúgás Szolnok: NEFAG-os dolgo­zók viadala. Sportlövészet Mátészalka: az MHSZ Ku­pa-viadal 8, fordulója. Gyál: a MEDOSZ—MHSZ versenyé­nek megyei döntője. Természetjárás Budapest: a Toldi ODK-sok túrája. Vasárnapi sportműsor: Asztalitenisz Szentendre: serdülő Duna­kanyar Kupa-verseny. Atlétika Dunakeszi:, serdülő B-kor­csoportos megyei összetett baj­nokság. Birkózás Budapest: országos felnőtt kötöttfogású Lukácsa Béla- emlékverseny. Labdarúgás Ceglédbercel, 15 óra: C. VSC ifi—N. Kinizsi ifi, 17: C. VSE—Nk. Kinizsi, összevont járási I. osztályú bajnoki mér­kőzés. Modellezés Apajpuszta: rádióirányítá­sosrepülőmodellek megyei baj­noksága és az úttörő-olimpia megyei repülőmodellező dön­tője. Sportlövészet Mátészalka: az MHSZ Ku­pa-viadal 8. fordulója. Mozi Huszadik század, III—IV. Színes olasz film. (18 éven fe­lülieknek!) Előadás csak 6 órakor. A stúdiómoziban A dunai hajós. Színes ma­gyar film, fél 4-kor. Olaszok hihetetlen kalandjai Lcningrádban. Színes szovjet —olasz filmvígjáték, fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Thumbnails
Contents