Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-27 / 149. szám

1982. JÚNIUS 27., VASÁRNAP ap Konvektiv radiátor Kis térfogat Vállalati szabadalom alap­ján úgynevezett konvektiv ra­diátorok gyártásához kezdték ■meg az előkészületeket a Fű- tőber gyárában. Az új termék hatásfoka a hagyományos fű­tőtesteknél lényegesen job b. A radiátorokon sajtolással ki­képzett csatornákban áramló levegő ugyanis felbevül: a forró levegő forgása, cserélő­dése — innen a konvektiv el­nevezés — párosulva a sugár­zó hőhatással meggyorsítja a helyiség hőmérsékletének emelkedését. Az újfajta fűtő­testek további előnye kis tér­fogatuk, variálhatóságuk, egymáshoz kapcsolhatóságuk hosszúságban és mélységben egyaránt. A konvektiv radiá­tor mintadaraját a Műszaki Egyetem laboratóriumaiban megvizsgálták; a szakértők a könnyűségét, anyagtakarékos előállíthatóságát, kedvező ha­tásfokát méltányolták. Forgalom az Árpád-hídon A maguk kedvére és örömére Lent a falu, fönt a telep Igazi közösséggé kovácsolódtak Miután két héttel a határidő előtt beemelték áz Arpád-híd déli pá- feléanak Ut0lsó elemét» valamit javult a közlekedés a Dunakanyar Szombati ügyeink intézői Látogatás a tanács ügyfélszolgálati irodájában Szombat délelőtt. Tegyük hozzá, sokaknak a szabad szombat délelőttje. Nagykőrös útjainak forgalmán ez meg is látszik. Biciklik hada araszol a bosszankodó autósok között, s keresnek egyre fogyatkozó reménnyel talpalatnyi helyet kétkerekű járművüknek a bol­tok előtt. Az élelmiszerüzle­tekben, áruházakban igazi hétvégi csúcs. A megrakott kosarak bizonyítják, ablakon kidobott pénz a reklám: Amit ma megvehetsz, ne halaszd szombatra. A nagykőrösiek többsége is, egyébként érthe­tő módon, a hét végén szerzi be a konyhára valót. A szom­batot bevásárolással, apróbb- cseprőbb ügyeinek intézésével tölti. Apropó! Ügyintézés. Tízen tízfélét A városi tanács ügyfélszol­gálati irodája szombaton dél­előtt is várja — 8 és 13 óra között — mindazokat, akik hivatali dolgaikat ezen a na­pon kivánják elintézni. Hau Károly, a termelésellá­tás-felügyeleti osztály vezető­je „tartja a frontot” ezen a hol borús, hol derűs szomba­ton az ügyfélszolgálati irodá­ban. Előtte az asztalon vaskos kötet. Kék borítóján jól lát­szanak a betűk: Munkavédel­mi jogszabályok gyűjteménye. — Aligha hiszem, hogy szórakoztató olvasmány len­ne? — Nem is az — „nyugtat” meg. De kénytelen vagyok ezt tanulmányozni az ügyintézés közli időben, mert kedden vizsgázom, s alaposan fel kell készülni. Szakterületemen ipar­ral, kereskedelemmel, mező- gazdasággal foglalkozom, már­pedig ezekben az ágazatokban a munkavédelemnek is fontos szerepe van. Csak sikerüljön a vizsga! Bízom benne, hogy nem lesz gond, hiszen annyit vizsgáztam már éle­temben ... — Kik és hányán keresik fel az irodát a szombati napo­kon? Most negyed tíz, eddig hány ügyben kérték a segít­ségét? — Tíz ügyfelem volt eddig. Négyen telefonon kértek fel­világosítást. Halaszthatatlan? Hau Károly viszont türel­mesen válaszolgat, a vonal túlsó végén meglehetősen fennhangon érdeklődő hölgy' nek. Aztán csak közös neve zőre jutnak, s megállapodnak egy időpontban, amikor az ügyfél részletes és pontos megnyugtató válasz alapján megoldhatja gondját az igaz­gatási osztályon. — Nem mindig halaszthatat­lan az, amit ezeken a szom­batokon intézünk. Tulajdon­képpen — a haláleset miatt szükséges adminisztrációt ki­véve — minden ügy olyan, hogy a hét bármely napján el tudnák az itteniek intézni. Hétfőn és csütörtökön az ügyfélszolgálati iroda is este hatig várja a hozzá forduló­kat. Mégis, úgy érzem, szüksé­ges, hogy az ügyeit intéző ne zárt kapukat találjon a szom­batokon sem a tanácsházán. — S vajon minden ügyet el tudnak intézni szombaton is? — A legtöbbet igen. Más­más osztályok adják az ügye­leti szolgálatot a szombatokon, s ha esetleg olyan kérdésre kell választ adniok, ami nem a szakterületükhöz tartozik, van itt segédanyag, mindenre tudnak válaszolni. — Voltak már a gyakorlat­ban különleges esetek, külön­leges ügyfelek? — Nem történnek ezeken a délelőttökön látványos histó­riák. Legfeljebb hétköznapi dolgok. Ügyelet után Az utóbbi esztendőkben megváltozott szabályozók nö­velték az ipargyakorlás iránti vállalkozási kedvet, a kisipa­rosok táborához ma már több mint 110 ezren tartoznak. 1977—81. között 27 ezerrel, ezen belül tavaly csaknem 8 400-zal nőtt a kisiparosok száma. 1981-ben az országos átlagnál jobban, több mint 10 százalékkal emelkedett az ipa­rosok száma Hajdú, Fejér, Veszp-ém, Zala és Szolnok megyében, Nógrád és Pest megyében viszont a növekedés nem érte el az 5 százalékot. A fővárosban az emelkedés meghaladta az országos átla­got. Az ország egyes területei, megyéi közötti különbségek, aránytalanságok némileg eny­hültek. egyre csökkennek a szolgáltatási fehér foltok. ^ A megvék kisipari ellátottsága azonban még korántsem egy­forma. a legalacsonyabb Hai- dú megyében, a legmagasabb pedig Somogy megyében. A hagyományos ivari központok­ban, így Budapesten, Borsod­I Abaúj-Zemplén megyében is j kevesebb kisiparos működik a szükségesnél. A kisiparosoknak több mint 60 százaléka főfoglalkozású, de egyre többen vállalkoznak a munkaviszony melletti ipar­gyakorlásra is. Ez különösen a kisebb településekre, fal­vakra jellemző, ahol a főfog­lakozásban végzett kisipari tevékenység nem kellően jö­vedelmező. Gondot okoz, hogy a kisiparban változatlanul nagy a fluktuáció, különösen a nyugdíj melletti iparosok körében. A múlt évben pél­dául a nyugdíj melletti mun­kára kiadott iparjogosítvá nyok száma csak 18 százalék kai nőtt, a megszüntetések 71 százalékos emelkedésével szemben. A kisipar szerkezeti összeté­telét az eddigi létszámemelke­dés lényegesen nem változtat­ta meg. Figyelemre méltó azonban, hogy csökken a tex­tilruházati ipar és a fafeldol­gozó ipar aránya> s emelke­dik. a textilipar, a kézmű- és háziipar termelése. — És miként tölti ügyelet utáni óráit Hau Károly? — Cegléden, a strandon. — Kétkedő tekintettel nézek az égre, esik, s a szél is erősen fúj. — Meleg vizű fürdőbe já­rok hetenként háromszor- négyszer. Jól fog esni egy kis kikapcsolódás, mert holnap is meg kell tennem azt az utat, amit tizenöt esztendeje csak­nem mindennap Cegléd és Nagykőrös között: a vásáron ellenőriznem kell, vajon sza­bályosan árulja-e portékáját a kisiparos, a kiskereskedő ... Amikor elbúcsúzunk, Hau Károly ismét a tankönyv fölé hajol. Talán csak egy mondat elolvasására marad ideje, mert csöröghet a telefon, kopogtat­hat az újabb ügyfél. Szomba­ton is... Gáspár Mária — Legjobb, ha a végállomás előtti megállóban leszáll, ott jobbra fordul, a Dózsa György úton végigmegy, aztán a sánta­lépcsőn föl, minden telepi ar­ra jár — magyarázta készsé­gesen a mellettem ülő idős solymári asszony és még biz­tatott is, nem olyan ördöngös az egész, ha frissen szedem a lábaim, negyedórányi sincs az út, aztán jó sétát kívánt, amikor a leszálláshoz felcihe- lődtem. A Dózsa György út tetején egy pillanatra megálltam. A lakótelep elég messzinek és kívülállónak tűnt onnét a köz­ség közepéről. A megadott irányba indultam, le a mere­dek, keskeny utcán — egészen a vidáman csörgedező Papri­kás-patakig ereszkedett — ott már látszott is a lépcső, me­lyen a másik partoldalra kel­lett fölmásznom. Lépcsőnek ugyan csak némi túlzással le­hetett nevezni, a foghíjas, be- beroggyant, néhol egyszemé­lyessé keskenyedő kapaszko­dót és bár a napfényes dél­utánban könnyedén szedtem az akadályokat, nemigen kel­lett megerőltetnem a fantáziá­mat, hogy elképzeljem, mindez milyen kellemes túrát jelent­het novemberi esős, vagy ép­penséggel havas, jeges téli na­pokon! Gondozott környezet Végre fölértem, méghozzá — igaza volt az öregasszonynak — bő tíz perc alatt. Innét aztán ráérősen sétáltam tovább a Váci Mihály utca felé. Sok mindent hallottam már a soly­mári lakótelepen élők lelkes buzgalmáról, most mégis cso­dálkozva bámultam a házak előtt kiépített, néhol egész díszkertté varázsolt környeze­tet, a Váci Mihály utcába be­kanyarodva pedig, ha lehet, még fokozódott a látvány szépsége. A 10-es számú ház előtt pad is állt. Néhány asz- szony, egy fiatalember éppen ott üldögélt, jóízűen beszél­gettek. Solymári kirándulásom célja az volt, hogy kicsit körülnéz­zek, megtudakoljam, vajon hogyan illeszkedett egymás mellé a régi és az új, a nagy­részt őslakos solymári község és a fiatal lakótelep; hogyan élnek fent a Paprikás-patak túlpartján, milyen gondjaik vannak. Így kapóra jött a pá­don csevegő társaság. Barát­ságosan fogadtak, rögtön he­lyet szorítottak maguk mel­lett. — Ml vagyunk a telepiek, csak így; a telepiek — mosoly­gott Zuhanyai Ferenc, — Per­sze nehéz megfogalmazni, mit jelent ez pontosan, mert iga­zában nem is lekicsinylő, nem is dicsérő. A község szemében mi egyszerűen a betelepültek vagyunk, kívül a falun, föld­rajzi értelemben is. — Kapcsolat nemigen jött létre. Mi itt élünk, ők lent a faluban — kapcsolódott a be­szélgetésbe Vida Lászióné — de ez, azt hiszem, más lakó­telepeken is így van, ebben semmi rossz nincs, inkább természetes, nem? — A töb­biek helyeslőén bólogattak. Én közben kedvtelve néze­gettem a gyönyörűen nyírt, gondozott, füves, bokros kis kertet, ami előtt ültünk. Vida Lászlóné, úgy látszik, észre- vette, mert kérdezés nélkül mesélte: nemcsak a park, ha­nem a széles fölvezető járda, a ház előtti keskeny út, a fű közt kanyargó tipegők is mind közös munka eredménye. — Igen — vette át a szót is­mét Zubonyai Ferenc — ez a lakótelep, azt hiszem, egészen más, mint a többi. Tulajdon­képpen egy kis emeletes falu. A házak emberléptékűek, mindössze négyszintesek, 14 lakó van egy-egy lépcsőház­ban, azonkívül az itt élők hat­van százaléka egy munkahe­lyen (a PEMÜ-ben) dolgozik amikor 1977-ben ideköltöz­tünk, már akkor ismertük egy­mást. Így nem volt nehéz iga­zi lakóközösséggé kovácsolód- nunk, ezért könnyű minden közös feladatra mozgósítani. Szinte nincs is senki, aki ne vigyázná, ne érezné magáénak, amit csinálunk. Nyírjuk, lo­csoljuk a füvet, nyesegetjük a bokrokat, akinek éppen kedve vagy vagy ideje van. Persze, az emberben ott él a természet utáni vágy is, ha már nem le­Jó útra lépett a turizmus N éhány éve kedvező for­dulatot vett a Magyar- országra irányuló turizmus. Míg korábban igen sok vendé­get fogadtunk viszonylag ke­vés haszonnal, újabban arra törekszünk, hogy a turizmus minél jelentősebb gazdasági eredménnyel járjon. A vendégfogadás rossz érte­lemben vett rekordéve 1978 volt, amikor kereken 17 millió külföldi lépte át határainkat. Bár nemzeti büszkeségünknek hízelgett ez a nagy érdeklődés rá kellett jönnünk, hogy nem jó úton járunk. A főszezonban tömegesen érkező vendégeket nem tudtuk megfelelően elhe­lyezni: kialakultak a vadkem­pingek, százezrek vertek sátrat közművek nélküli területeken. Az üdülőhelyeken, elsősorban a Balatonnál elviselhetetlen volt a zsúfoltság, vagyis olyan állapotok alakultak ki, ame­lyek kevéssé alkalmasak az üdülésre, a pihenésre. Miért jött mégis, a zsúfolt­ság ellenére oly sok nyugati turista hozzánk nyaralni? Azért, mert nálunk meglehető­sen olcsón lehetett lakni, ét­kezni, szórakozni. Nem csupán az alacsony árak miatt, hanem azért is. mert a turisták sokkal előnyösebben válthatták be valutájukat — igaz, illegáli­san — magánszemélyeknél mint a bankban. Ez egyúttal azt eredményezte, hogy az ál­lam a hetvenes évek tömeges turizmusából viszonylag sze­rény bevételhez jutott. A fordulat, a hivatalos valu­ta- és devizaárfolyamok módo­sításával kezdődött. Az árfo­lyamokat az állam fokozato­san úgy alakította, hogy ma már a turistáknak nem érde­mes az illegális utat választa­niuk: valutájukért reális fo­rintösszeget kapnak a hivata­los pénzváltóhelyeken. Az árfolyamok módosítása csak egy volt a „minőségi tu­rizmus” érdekében hozott in­tézkedések közül. Mert köz­ben nagy tempóban épültek szállodák, motelek, fogadók, kempingek, strandok, sportpá­lyák, és egyéb, a hazai és a külföldi turisták szórakoztatá­sára, sportolására alkalmas in­tézmények. Ugyanebben az időszakban adott az állam na­gyobb lehetőséget magánsze­mélyeknek arra. hogy panziót, kempinget létesítsenek, üzletet, vendéglőt nyissanak, ami egy­úttal növelte az ország fogadó- képességét és az állam bevéte­leit is. Bár ezek az intézkedések 1979 óta csak fokozatosan tör­téntek, hatásukat már jelzik a statisztikák. 1981-ben csak 14,8 millió beutazást regiszt­ráltak, de a turisták — tehát a 24 órán túl tartózkodók — szá­ma nemhogy visszaesett volna, hanem nőtt mintegy félmillió­val. A vendégéjszakák száma az 1978-as 61 millióról tavaly­ra 73,6 millióra emelkedett, az­az egy turista átlagosan a ko­rábbi 6 helyett 7 napot tartóz­kodott hazánkban. Nyilván mert jobban érezte magát több lehetőséget talált üdülés­re, szórakozásra, ismeretszer­zésre. Nőtt azoknak az aránya is. akik kereskedelmi szálláshe­lyen — szállodában, kemping ben. motelben, turistaházban kollégiumban, illetve adófizető magánszemélynél — éjszakáz­tak, bár a másutt megszállók aránya még 1981-ben is igen magas, mintegy 65 százalék volt. A minőségi fordulat a leg- pregnánsabban az ország de­vizabevételeinek alakulásán mérhető. Míg 1978-ban a 17 millió beutazó mellett 7,8 mil­liárd forint volt a bevétel, ad­dig 1981-ben a 14,8 millió kül­földi látogatásából kereken kétszer annyi, 14,1 milliárd fo­rintnak megfelelő devizabevé­telt könyvelhettünk el. Ezen belül a rubel elszámolású be­vételek 5,8 milliárdról 7,1 mil­liárd forintra nőttek, s ennél sokkal nagyobb arányban emelkedtek a tőkés Idegenfor­galomból származó dollár-be- vgtelek: forintra átszámítva az 1978. évi 1,9 milliárdról 6,2 milliárdra. Az idei előszezoni adatok to­vábbi javulást mutatnak. Az év első négy hónapjában a tő­kés országokból érkezettek vendégéjszakáinak száma 16 százalékkal, a bevétel pedig 79 százalékkal haladta meg a ta­valyi azonos időszakét. A négy hónap alatt kereken 50 millió dollár bevétel származott a tő­kés idegenforgalomból. E z a bevétel tulajdonképpen export, ráadásul az ide­genforgalmi devizakitermelés gazdaságosabb, mint az áruex­port. Az idegenforgalmi tevé­kenység csak minimális impor­tot igénvel, ugyanakkor a tu­rizmus keretében értékesíteni tudunk otyan árukat és szol gáltatásokat, sőt. földrajzi természeti és egyéb adottságé kát, amelyeket nehezen, illet ve egyáltalán nem lehet ex portálni. Gál Zsuzsa hét saját kertünk, miért ne teremtsünk legalább egy kis közöset. Hát nem szép? — mu­tat körbe — ez bizony nem betonrengeteg! Mennyi követelés! Aztán persze előkerültek a gondok is, a panaszok. De ezekről már Somlai Péter ta­nácstaggal beszélgettünk. — Nem egészen két éve va­gyok tanácstag. Nem könnyű megbízatás! Az ember állan­dóan két tűz közt van. Emlék­szem, ogy tanácsülésen felszó­laltam, vettem a cédulámat, rajta teljesen jogos pana­szainkkal és szépen soroltam egymás után. Még be sem fe­jeztem, amikor egy idős ta­nácstag fölugrott és dühösen kifakadt, hogy mit képzelünk mi telepiek, ő már nem tudom mióta tanácstag a községben, de ennyi követelést még soha nem hallott egy rakáson. Hát igen! Érthető! Idegenből idetelepül majd ezer ember, vele egy csomó gond, ezzel szemben ott vannak a régiek, a községbeliek szintén a ma­guk gondjaival. És hiába a kérések, a felszólalások, évek óta nem tudjuk elérni, hogy a 64-es busz vonalát ide a lakó­telepig meghosszabbítsák. Mit részletezzem. Ha gyalog jött, tapasztalhatta. És itt kell köz­lekedni télen-nyáron, például be az orvoshoz, mondjuk be­teg gyerekkel a kézben, mert gyerekkocsit használni ugye a lépcsőkön nem lehet. Naponta összesen 5—6 PEMÜ-i járat van, de ezek menetideje a munkakezdéshez és -befeje­zéshez igazodik, szombaton jó, ha 3 busz feljön ide, vasárnap egyáltalán nem is közlekedik. Telefon nélkül Mennyi kellemetlenség foí- rása mindez, hogy soroljam to­vább! Nekem is van egy kis­iskolás lányom, a kora reggeli negyed nyolcas PEMÜ-s busz- szal kell leküldenünk az isko­lába (a lakótelepen egy ABC-n és egy óvodán kívül más nincs), ahová csak nyolc óra előtt tíz perccel engedik be a gyerekeket, mivel nem tudják a felügyeletet biztosítani. így aztán ott rendetlenkednek eső­ben, hóban az utcán minden­nap majd fél órát. Aztán a te­lefon. Tarthatatlan állapot egy ekkora területen, ennyi ember, és ha valami történik, sehol egy készülék. De végre úgy néz ki, hogy sikerült előbbre jutni. Állítólag 1983 végén el­kezdik a telefonok bekötését. Persze, ezek a felsorolt gon­dok nem a község jó- vagy rosszindulata miatt nem ol­dódnak meg. Viszont van egy állandó bosszúságunk, a sze­mét. Nem hiszem, hogy ezt némi jóakarattal ne lehetne rendezni. Az egész abból adó­dik, hogy a lakótelepen mi kukákba gyűjtjük a hulladé­kot, lent a községben pedig nylon zacskókba. Nyitott te­herautó szedi össze itt is, ott is a szemetet, ami a faluban még csak rendben le is bonyo­lódik, de amikor a kukás edé­nyeket kiürítik a teherautó tetejére, pláne ha a szél is se­gít, a fele hulladék szanaszét röpül, aztán mi takaríthatjuk fel, ha nem akarunk térdig szemétben járni. Nem kukás­kocsikat kértünk, csupán any- nyit, találjanak valami meg­oldást, akár ponyvát vagy bá­dogborítót szereljenek a kocsi­ra. — De nehogy azt higgye ám — fordult hirtelen felém Somlai Péter —, hogy csupa panaszból állunk. Bárkit meg­kérdezhet, mindenkinek az a véleménye, ez a mi lakótele­pünk egészen más, itt lehet emberi módon élni. Fantaszti­kus, mennyi értéket megte­remtettek már eddig is, nem­csak maguknak, hanem az egész telepnek, a lakóközös­ségnek is, és ha egy kicsit több támogatást is kapnánk, renge­teg mindent hajlandók len­nénk megcsinálni, akár egy szép új játszóteret is. Arra is nagy szükség lenne. S. Horváth Klára Szolgáltató kisipar / Kedvezőbb arányok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents