Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-26 / 148. szám

a Galga partján- ^ G alga-parti összefogás Termelőszövetkezet 885 hektár gyepterületéből mindössze 243 hektár termőképes, amely zö- ?é„be,n a.^aI5a paftján terül el. Ebből 80 hektárt teljes egészé­ül 1haS^0;S!tanak’ 163 hektárt Pedi" elsőre ka­t ?a.rj.ut leseltetik. A rétre fejlesztési tervet is készí- tettek, dotációt azonban nem kaptak hozzá, így azt csak saiát erejükre támaszkodva oldhatják meg a jövőben Annak eüe- Dere, hogy öntözni nem tudnak, s a Galga miatt vegyszeres ke­ütőebbitnXakíka,n,aZ!,atnak’ 283 ÜSZŐt és száz "eheneT - az Cb!k«Ä f'1 ~ tartanak a réten, ami jelentősen agazat eazdasagossagan. A 641 hektárnyi, nem ter- w ^ klS^- «sze Domonyvölgyben természetvédel­“*• a többi talajvedo jellegű. Az utóbbi 5 hektár alatti, szét­íegeítetnek6 rajtlan ^ dC CZeket ÍS hasznosítÍak. juhokat A szénát Ilamsterral szállítják a szarvasmarha-telepre, vár­hatóan negyvenvagonnyi mennyiségűt Bene Mihály felvétele Eltűntek a nézők Bazárt a vérségi mozi Csaknem fél évszázada, 1936-ban nyílt meg az első mozi Versegen, amely Laczik József tulajdonát képezte. Az új szórakozási lehetőség rend­kívül vonzotta az embereket, s nemcsak a helybelieket, ha­nem o szomszédos falvak fiataljait is. Különösen a kar- taliak közül jártak át sokan, amíg ott is üzemelni nem kezdett az első vetítő. A terembe kétszázan fértek be, de sokszor kétszázötvenen Is bezsúfolódtak. Villany ek­kor még nem volt a faluban, az áramot egy traktorral mű­ködtetett generátor szolgáltat­ta. Eleinte a paraszti munka­rendnek megfelelően csak vasárnap folytak a vetítések, majd a nagy érdeklődés miatt 6zombat esténként is. A jegyek ára a helyek mi­nőségétől függött. A legdrá­gább jegy egy pengőbe került, a gyerekek húsz fillérért néz­hették meg a filmeket. Ekko­riban és a világháború után is még hosszú ideig a magyar filmeket kedvelték, mert azo­kat nem kellett olvasni. A ve­títéseket a frontvonal köze­ledte szakította meg. A vetí­tőgépet sikerült a németek elől elrejteni, az áramszolgál­tató generátor viszont oda­veszett. A vetítések csak évekkel később indultak meg, s a vonzerő a hetvenes évek ele­jéig tartott, amikoris lassan, de fokozatosan csökkenni kez­dett a nézőszám, s az utóbbi években már gyakran előfor­dult, hogy tízen sem ültek a nézőtéren. A látogatottság fel­lendítése végett a vetítéseket vasárnapra és hétfőre tették át, a hang minőségének javí­tására új hangfalakat szerel­tek fel a teremben, de ezek sem eredményeztek változást. Egy-egy évben próbálkoztak matinékkal is, a remélt siker azonban itt is elmaradt. Ilyen előzmények után máius végén hezárt a vérségi mozi. p-Loa 7p m ma A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1982. JÚNIUS 26., SZOMBAT Veresegyház Felelősség a közterületért Ä rendelet megszegi»! ellen intézkednek Amikor még alig bírtam el a fagereblyét — mi tagadás — már meg is haragítottak rá. Nem rossz szándékkal tették, mert azt akarták szüleim, hogy korán megtanuljam becsülni a kétkezi munkát is. Vagy ha másképpen fordítom: talán a rendet, a tisztaságot akarták belénk nevelni. Odahaza, még pontosan em­lékszem most is, melyik szom­széd meddig takarította el a kertje végét, a virágos kert előtti járdaszakaszt, meg az akkor még poros, széles nagy utat. Arra is jól emlékszem, hogy nekünk és a mögöttünk lakó szomszéd mezsgyéje irá­nyában volt egy nagy kátyú, amiben mindig megállt a víz zápor, meg hóolvadás idején. Az alig néhány négyzetméte­res lapos rész rendbentartását így közösen végeztük, ami ab­ból állt, hogy hol ők, hol mi, leengedtük a vizet az árokba. (Akkor még volt árok, rendes lefolyó az utcákon, mert a porták előtti utat sem a KPM vagy a tanács gondozta, gon­doztatta, pedig már akkor is közterületnek, közútnak szá­mított.) Udvarok rendje No ez a néhány négyzetmé­ter, meg a gyerekkori élmény akkor jutott eszembe legutóbb, amikor a veresegyháziak ta­nácselnöke azt újságolta, hogy új köztisztasági rendeletet al­kottak, s fogadtak el nemrégi­ben. Szinte szó szerint azt mondta: — Tudja, akár a portákra, telkekre gondolunk az a fon­tos, hogy minden négyzetmé­ternek legyen gazdája — így Pásztor Béla, akit tulajdon­képpen irigyelhetnék is egy­szerű, emellett igen pontos, lé­nyegre törő fogalmazásáért, hiszen ebben tényt tényhez köt. Mert a köztisztaságban, vagy akár a belső udvarok rendjében így aztán az egész faluéban, az a lényeges, hogy ha valakihez tartozik a föld egy darabja az tudja, hogy ott kötelességei vannak. Mert hi­szen, aki az övén rendet tesz, az a közterületeket is becsü­li, gondozza, ami azokból hoz­zá legközelebb esik. Minden évben Már az is rendbetételnek számít, ha nem szemetel va­laki úton, útfélen. Ez a leg­hatékonyabb, legolcsóbb köz- tisztasági tett! Mert amihez rendelet kell, az már drága. Dehát, úgy tűnik szükség van ilyenre. Nem a sokaság, az emberek, mondjuk a veresegy­háziak többsége, hanem a renitenskedő kevesek miatt. A példamutatás, sajnos, még nem minden, mert ha az volna, ebben a nagyközségünkben sem kéne rendeletet hozni eb­ben a tárgyban. Készült már köztisztasági rendelet korábban is, de az elmúlt csaknem egy évtized alatt sok minden változott. Megszervezték az intézményes szemétszállítást, amely a nagy­községi tanács építési és költ­ségvetési üzemének a feladata lett, s az ma is. A szemétszál­lításba bekapcsolt utcákból, és a közterületekről, a meghatá­rozott rend szerint egész éven át hetente egy napon, a hétvé­gi házaktól, üdülők utcáiból április 15-től október 15-ig ugyancsak hetente egyszer szállítják el a szemetet. A rendelet előírja, hogy min­fCubssi tájakon iE* Messze, magasan készál© felhők A Gran Piedra északnyuga­ti oldalán, egy félkör alakban zárt völgyben látogattuk meg a hegy egyetlen állami gaz­daságát, a Nagy Kő Virág­kertészet névre hallgató kicsi, mindössze 8 hektáros telepet. Döbbenetes élmény volt, mint­ha hirtelen hazacsöppentünk volna. Mindenfelé szegfűk, őszirózsák, liliomok — orosz­lánszáj, labdarózsa, orgona — s alig egy-két trópusi virág: azok is jól ismertek az otthoni virágboltokból. Csendes beszédű orientei pa­rasztember, Jósé Ramirez, a telep vezetője, ő kalauzol ben­nünket az ágyások között. Ti­zenöt dolgozója van mindösz- sze az 1965-ben alapított te­lepnek. A Kubában különle­gesnek számító európai virá­gokkal elsősorban a santiagói piacot látják el, de majd mindennap szállítanak repülő­vel a rangosabb havannai rendezvényekre is. Amellett az Orientei Egyetem botanikusai szintén kihasználják kísérleti célra a telep különleges ég­hajlati adottságait, a minden­napos esőket, s az eléggé ki­egyenlített, 17—18 fok körü­li hőmérsékletet. Felvillanó fenyvesek Az egyre fokozódó igények­nek a minigazdaság alig tud eleget tenni. A meredek lejtő­kön a terjeszkedés igen nehéz, aprólékos erdőírtással, új te­raszok kialakításával évről évre néhány száz négyzetmé­terrel odébb tolják határukat. Munkaerő sem nagyon van már, a környékbeli kisgazdák a saját farmjaikat is alig győ­zik, nem szívesen jönnek ide dolgozni. A fiatalok meg — mint annyi más helyen — a városba húzódtak, nem fűlik a foguk a hegyoldalban minden gépesítés nélkül folyó föld­műveléshez. Csend, végtelen nyugalom üli meg a völgyet, a fel-fel- szakadó pára mögül felvilla­nó fenyvesek, s a közéjük té­vedt néhány pálmafa jellegze­tes kontúrjai teszik felejthe­tetlenné az itt töltött néhány órát. A gerincről lefelé baktatva megtettünk vagy öt-hat kilo­métert; ami a helyenként 30 százalékot meghaladó lejtőn nem is volt olyan kényelmes, mint hittük. A magyarok barátok A táj kihalt volt, csak né­ha tűnt fel egy-egy lóháton, vagy öszvéren lovagoló pa­rasztember: aki aztán eltűnt az útról nyíló, valamelyik mere­dek ösvény lombjai között. Az eső eleredt, a nap ki-kisütött, ami esett, felszáradt; az állan­dó felfelé jövő hegyi szél meg egyre csak hajtotta felénk a felhőket. / Most sem tudtam lemonda­ni arról a régi szokásomról, hogy kirándulásaimon emlék­be egy-egy suhángot vágjak magamnak. Bambuszbottal a kézben könnyebb volt a lejtőn is lefékezni magunkat. Bozéttájon Az erdei bodegitánál (falu­si boltnál) egy tündéri kis, hatéves forma, piros nyakken- dős néger fiúcska csapódott hozzánk. Fagyasztott tengeri halat cipelt egy vászonszatyor­ban a vállán. Most vette fel a család fejadagját, azzal trap­polt hazafelé. Megeredt a nyelve, s ő maga is igen oko­san, szabatosan kérdezgetett. Mint kiderült 8 éves, de még­is már tudta, hogy Európa lé­tezik és hogy a magyarok ba­rátaink. .. Anyja a hegyi isko­la gondnoknője, őmagais min­den idejét ott tölti. Van vagy hat testvére, de nála már csak egy a fiatalabb. Egy kilométeres út után oda is értünk az iskolához. Ez nem volt más, mint egy két- helyiséges parasztház, kiültet­ve az út szélére, harmincmé- téres szakadék fölé. Hát itt volt hely. A gyerek csak nevetett egyet, felbukkant még egy-két fekete fejecske az út peremén, aztán leviharzottak a valahol a meredeken megbúvó tanyá­jukhoz. Ügy öt-hatszáz méteren gyökeresen megváltozott a kép, ismét a szárazságtól kitikkadó, kisült bozóttájon jártunk; s nem is bántuk, hogy itt utolért bennüket a visszatérő kamion, s lezötyögte velünk a hátralé­vő tizen-egynéhány kilomé­tert. Hamar leértünk, mert a so­főr nem sokat teketóriázott a fékezéssel. Megállók meg út­közben nincsenek, ha valaki le akar szállni, jelez, azaz elor­dítja magát, hogy parada, s ha szerencséje van, s a vezető úr — aki szerfölött nagy úr — is úgy akarja, meg is áll a ko­csi. Most annak a két pa­rasztlánynak nem sok szeren­cséje volt a sofőrrel, akik még a forrásnál elkezdtek kurjon­gatni, mert csak jó két ka­nyar (100 méter magasságvesz­tés) után állt meg egy arra al­kalmatosnak vélt helyen a ko­csi. Hogy mit is mondtak, miután zsákjaikkal lekászá­lódtak, nem értettem egészen pontosan — csak inkább sej­tettem — a fennmaradók vir­gonc mosolya közepette. Népi szórakozás Élvezetes népi szórakozás ez, mert a következő hasonló köz­játéknál már az előbbi vidám arcok közül egy másikról lo­had le a derű, s csapkodja mind ingerültebben a furgon tetejét, vagy rázza öklét a mindig nyitott ablakon keresz­tül. Ilyen apró örömök között értünk vissza a végállomásra, ahol már csinos kis tömeg vár­ta az árnyékos oldalon a vá­rosi buszt. S mindezt már a lemenő nap fénye mellett is úgy kétszer tizennyolc fokon, s a felhők valahol egészen magasan, laza rajokban kó­szálnak. Pekli József den évben lomtalanítást kell tartani, amikor a háztartási szemét körébe nem tartozó na­gyobb holmikat elviszik. Szesztilalom S itt van a közterület tisz­tán tartása fejezetben az a ki­tétel, hogy az ingatlanok előtti járdaszakasz állandó tisztítá­sáról, a hó eltakarításáról, a sí­kos járdaszakasz hintéséről, az út gyomtalanításáról a tu­lajdonos, a használó köteles gondoskodni. Lehet, hogy ezt régen is leírták, kihirdették, ki- doboltatták nemcsak itt, ha­nem felénk is. A régi és a mostani gyakorlat közötti kü­lönbség az, hogy akkor szinte a vérében, ösztönében volt a falusi embernek, hogy a rend­tartását kiterjessze. Van persze több pontja en­nek a rendeletnek, amelyet a veresegyházi tanácson elfo­gadtak, de hadd idézzünk csupán még egyet, azt, ame­lyik itt is tiltja a boltok, üz­letek előtt és azok környékén, a vendéglátóhelyek, közintéz­mények, kerthelyiségek előtt szeszes ital fogyasztását. A rendelet megszegői ellen szankciókat is hoznak, akik­nek a cselekménye nem esik súlyosabb büntető rendelkezés alá, tehát csupán szabálysér­tést követnek el a köztiszta­ság ellen azok 3 ezer forint büntetéssel is sújthatok. Hely­színi bírságot is megállapítot­tak, ennek mértéke ötventől kétszáz forintig terjedhet F. L ■ Anyakönyvi h Hírek 1 Született: Juhász Ferenc és Vidosa Julianna Mária: Fe­renc; Mukk Lajos és Kálnoki Judit: Adrienn; Maszlag! At­tila és Szabó Mária: Katalin; Kovács Ferenc és Káposztás Mária: Krisztián; Nagy János és Tóth Julianna Gyöngyi: Anna; Tóth Zoltán és Selme- czi Magdolna: Norbert; Szabó József és Király Ildikó: Esz­ter; Berki Kálmán és Bangó Tünde: Eleonóra; Mengyi La­jos és Hegedűs Ilona: Lajos Albert; Fekécs László és Győrfi Mária: László János; Schrenck József István és Ek- ker Gizella: László; Nagy Ti­bor és Ribárszki Erika: Tibor; Pintér István és Wágner Ju- di Balázs; Luda László Já­nos és Madliák Erzsébet: Henrietta nevű gyermeke. Névadót tartott: Skultéti László és Telek Anna Mária: Barbara; Bíró Ferenc és Caló Giulietta Etelka: Mónika; Ber­kes Károly és Rácz Judit: Barbara; Bazsó József és Udri Aranka: Judit nevű gyermekének. Házasságot kötött: Oláh István és Berki Györgyi Er­zsébet; Márkus Ferenc és Sza­bó Ilona, Pálinkás József és Dutka Marianna. Elhunyt: Gáspár Sándorné Rétsán Lidia, Gödöllő, Mátyás király utca 13.; Vári Lajosné Séra Irma, Gödöllő, kastély; Nagy Zoltánná Ullmann Elza, Gödöllő, kastély; Kriesch Ta­más, Budapest, XI. Bartók Béla út 77.; Körmödi András. Gödöllő. Kossuth Lajos utca 41.; Szabó Flórián, Gödöllő, kastély: Dubovszkv Vendelné Srer Anna. Gödöllő, kastély; Rab Péterné Darida Erzsébet, Gödöllő. Tavaszmező utca 3.; ,Targa Sándor. Gödöllő, Blaha Lujza utca 172.: Hornyák Fe­renc, Gödöllő, Korvin Ottó körút 12. ■ Szombati jegyzeth Hallom régi ismerősömet, amint elégedetlenkedik. Nem a nagyvilággal van baja, csupán azzal a kicsi­vel, ami közvetlenül körü­lötte létezik. Így aztán mondhatnánk: talán ő, vagy ő is hibás a dolgok ilyen alakulása miatt. Arról van szó, amit különben tudtam róla, hogy világ­életében a szorgalmasak közé tartozott, de úgy érzi, nem becsülik. Az erkölcsi elismerést olykor még csak- csak megkapja, amivel je­lesebb ünnepeinken anya­giak is járnak. Viszont huszonöt éve dolgozik, anyaként, házi­asszonyként, kissé balkezes férj mellett barkácsmunká- kát is elvégezve telnek nap­jai. Reggel héttől egyig, kettőig segít a szakembe­reknek a betegek ápolásá­ban, közben maga is olyan gyakorlatra tett szert, amit sokan megirigyelhetnének, ahogy mondja, azok a fia­talabbak, akiket kedvel, szeret, segít, mint a szak­mában kezdőket, ám azt sehogysem tudja megérteni: hogyan van közülüK. több­nek annyi vagy több fizeté­se, mint neki, huszonöt évi gyakorlat után. Kissé halkan, vagy in­kább szégyenkezve, sze­mérmesen mondja ki, hogy ő bizony csupán három­ezer-ötszázat keres ott, aho­vá annak idején elkötelez­te magát. Hát ezért vagyok itt, mondja, azon a másik helyen, ahol különmunká­ban általában napi négy órát lehúz. Igaz, nem azt csinálja, amit igazi munka­helyén, dehát, úgy tűnik, kompromisszumot kötött magaban, mert tanulnak a gyerekek, kell a pénz, a több pénz. Elégedetlen, írtam az imént. Akkor is, ha különben tudja: szeretik a munkáját, személyét a munkahelyén, a paciensek, a régi ismerő­sök is. Kedvelik, mert tud­ják, ha ő van szolgálatban, már nyugodtak lehetnek, ha meglátják, amikor kiszól az ajtón: tessék bejönni, mi baj van? De aztán itt van ez az alapjában véve kész tény, hogy szeretet, becézge tés, babusgatás, vállveregetés(?) után az következik, ha nem is mondják, írják le: ez az asszony amúgyis szorgal­mas, teszi a dolgát, ha nem is mondjuk neki, de azért még van benne tartalék, figyel arra, amit el kell vé­gezni; magától vállalkozik a problémák megoldására; nem is vándormadár típus — tehát fizetésrendezéskor nem kell gondot csinálni belőle, ha kimarad az osz­tásból. A kötelezőt úgy is megkapja. Olajozatlan fogaskerékre emlékeztethet az ilyen verkli, az ilyen gondolko­dásmód, elismerem, de lé­tezik. Csikorog, nyekereg, azután valahol megkezdő­dik benne a kopás, de mert élő szervezetről, emberről van szó, ebben a gépezet­ben, sértődés, fájdalom, ér­zékenység követheti az először éretlen, kiforratlan elégedetlenséget. Annát erősebb ez, mennél jogo­sabb, mennél reálisabb a követelés. Afelől dönteni, hogy kit, mikor, milyen elismerés­ben, anyagi juttatásban, milyen mértékű fizetésben lehet, s kellene részesíteni, ez a vezetői vagy éppen a kollektív döntések egyik legnehezebbje. Arra azon­ban talán érdemes a figyel­met fölhívni, hogy helyte­len gyakorlat az, hogy — különösen mostanság — a vállalkozások, különmun­kák nagyobb lehetősége idején, eleve bekalkulálják annak a plusz energiát, amit különösen az asszo­nyok egy jelentős része másutt hoz felszínre: mondván, ha itt kicsi is a pénze, amott megkeresi. Mert megkeresi a példá­ban szereplő ismerősöm is a havi ötezret, de úgy, hogy most már reggel héttől, kö­rülbelül este hétig talpon van. Fehér István ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents