Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
javítják és vezetik a gépet Az aratás előtti gépszemlére készülnek a Magyar—Szovjet Barátság Tsz gépműhelyében. Földvári István és Klenk József Claas dominátorral arat majd, gépüket maguk készítik fel a betakarításra — képünkön. Apáti-Tóth Sándor felvétele A szenvedélyek a bűnösök üres inkubátort, vagyis koraszülött csecsemők életben tartására szolgáló, állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosító készüléket állunk körül a kórház gyermekosztályának folyosóján. Dr. Jójárt, György kandidátus gyermekorvos, dr. Pusztai Géza szülész-nőgyógyász adjunktus, s a kíváncsiskodó vendég. Ennek az inkubátornak a kis lakója már megerősödött, 6 úgymond kiköltözködött. A készülék fertőtlenítésre vár. Szemben velünk, túl a folyosó és a fertőtlenítő előtér üvegablakán, a hosszúkás teremben öt hasonló szerkezet. Ezek „üzemelnek”. Az egyiket paraván takarja. Kis lakója, ha jól értem, valamiféle fénykezelést kap. Valamennyi csecsemő koraszülött. Egyiküket kivéve, meztelenül fekszenek a védő műanyagbura alatt. A kivétel pelenkát visel. A fehér kendőcske fejlődésének, erősödésének „jutalma”. Lám, őt már pelenkázni is lehet. Ember lesz belőle. — Sok, nagyon sok a kora- tzülés — mondja Jó járt főorvos. — No, nem több, mint az országos átlag. Itt Cegléden is úgy 12 százalék. Nemzetközi összehasonlításban ez nagyon lehangoló adat. Mit lehangoló! Egészen egyszerűen ez nagyon rossz arány. — Az orvostudomány milyen magyarázattal szolgál? — Számba vette a koraszülést kiváltó tényezőket. Volt időszak, amikor elsősorban a terhesség-megszakítások számítottak a legfőbb oknak. Ma már tudjuk, hogy más okok legalább ilyen fontosak. Ha nem fontosabbak. Döntő lehet a terhes kismama életmódja. Például az, hogy dohányzik, szeszes italt fogyaszt. — Az orvosok és a kismamák között általában nem szokott semmiféle konfliktus kialakulni t— kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Pusztai Géza. — Ám azért előfordul. Szinte kizárólag a dohányzás miatt. Rászólok a kismamára, hogy ne dohányozzon. Ugye eléggé könnyű rajtakapni, itt nincs hova elbújni. Rendben is van a dolog, abbahagyja á cigarettázását. Másnap ismét rá kell szólnom. Már csúnyán néz. Harmadnap pedig már haragszik is... — Haragszik, mert védi a gyermekét? — Igen. Sajnos. A gyermekorvos, bár nyilván edzett már, szomorúan bólint. Mit is mondhatna a szenvedély és a gyermek eleve eldöntött kimenetelű küzdelméről. A túlságosan sok koraszülésről tudósító adatok mindennél többet mondanak. Mégpedig azért, mert valamennyien tudjuk, hogy koraszülöttként kezdeni az életet nem a legszerencsésebb dolog. Ámbár az orvos, a nővér és az inkubátor sokat tud... Jó óra múlva kávémat szürcsölgetem a presszóban. Pocakos kismama jön, két gyereket terelgetve. A kettő, már szaladgáló, kólát kap. A harmadik, a még csak tudható, de nem látható pedig konyakot feketekávéval. S még egy kis nikotint is... A kismama rágyújt. Tekintete ©tréved, míg arcát körülöleli a kékes füst. Magára gondol vagy a megszületendő gyermekére? Talán az inkubátorra. Szép, fényes eszköz. S olyan biztató. De csak biztató... (F. P.) Hétköznapi vitáink Az anyagiasság és a jólét A minap arról elmélkedtem egyik xrásomoan, hogy hétköznapi beszélgetéseink során, az Újuságot mint múlttól független s kapcsolatok nélküli csoportot, rétégét szoktuk emlegetni. Mint a semmiből jövő es a semmibe tunó magányos jelenséget. Még szerencse, hogy ez a felfogas csak a hétköznapi, s aiapjaöan véve je- , lentekieien Beszélgetésekben bukkan eló. Amikor a politkát csináljuk, amikor gazaasagi, szociális es oktatási terveket- készítünk, akkor szerencsére sokkal körültekintőbbek vagyunk. S végül érdekvédelmi törvényt is hozunk, mert ha komolyra fordul a szó, nem azt mondjuk, hogy iám, ilyenek a fiatalok, hanem igyekszünk megmondani, milyenek is valójában. S mert ez sikerül, rájövünk, hogy bizony segítségre szorulnak. Mert az igaz, hogy fiatalok, de mégis inkább az utódaink, akikről gondoskodni kell, s akiknek minden lépése attól a kályhától indult el, melyet nevezhetünk éppen családnak, társadalomnak, nevelésnek is. Nyakatekcrt szókép Ámbár tőlem itt, Dél-Pest megye városaiban elég sokan megkérdezik, hogy mi a véleményem a nyugati ideológiák hatásáról az ifjúság gondolkodásmódjában. A kérdés ebben a formában állítás is. Azt mondja ki, hogy a fiatalság viselkedése és gondolkodásmódja nem vezethető le maradéktalanul a helyi vagy a magyar társadalom múltjából és jelenéből. Vagyis, megmaradva az előbbi rossz és nyakatokért skóképnél, az ifjúság több kályhától indult el a képzeletbeli tánciskolában. ideológiai eltévelyedés Nem kell különösebb vizsgálódás ahhoz, hogy ennek az állításnak, mely formailag többnyire csak feltételezésként mutatkozik, az igazságát elhiggyük. A világ összezsugorodott. Megeshet, hogy a nagykőrösi ember egy adott pillanatra többet tud a washingtoni, eseményekről, mint a ceglédiekről. S nemcsak az események híre járja be a világot. Aki veszi magának a fáradságot, egészen pontosan megtudhatja, hogy miként gondolkodik egy nyugati ifjú vagy egy kevésbé fiatal filozófus. Amit pedig megismer az ember, azon töpreng is. Aztán vagy elutasítja az idegen gondolatot, vagy valamennyit formál^ va rajta, beilleszti a sajátja közé. Megjegyzem, mert az igazsághoz tartozik, hogy mi, magyarok, általában sokkal többet tudunk eme nyugati ideológiákról, mint a nyugatiak a miénkről. A kérdés vizsgálatához, legalábbis első nekifutásra, nem kell filozófiai magasságokba emelkedni. A nagykőrösiek ás ceglédiek sem arra gyanakodnak, hogy neokantiánus, irra- cionalista vagy az úgynevezett új filozófia híveivé szegődött ifjak is tapossák a mezővárosok járdáit. Amikor nyugati hatásról beszélnek, egészen egyszerűen arra gondolnak, hogy a divatot és főként az anyagiasságot importáltuk. Eltekintve attól, hogy én eddig semmiféle különbséget nem tapasztaltam a fiatalok és idősebbek anyagiassága között. készséggel elhiszem, hogy az anyagi javakkal kapcsolatban a fiatalok olykor felemlegették már a Nyugatot, Sőt, hallottam is ilyenféle beszélgetést már néhányat. A fiatal azt mondta: Nyugaton jobban fizetnek. Az öreg meg ezt: De többet is kell ám dolgozni! Ott a nyolc óra, nyolc óra! Mindketten fontolóra vették a két igazságot, s aztán békésen beszélgettek tovább, valami másról. Máskülönben egyik igazság sem maradéktalan. A fizetésbeli egyenetlenségekről mindenki tud. Arról kevesebbet, hogy a nyolc óra ott sem mindig 480 perc. Amerikai jelentésből tudom, hogy 1978-ban a brit gazdaságnak tízmilliárd dollár kárt okozott az indokolatlan munkaidőalap-csökkentés. Magyarul a lógás, az anyaghiány miatti várakozás. Nyilván vannak ilyen adatok újabbak is. A nyugati hatás tehát bizonyíthatóan mindössze ennyi: néha egy-egy ifjú vágyakozva gondol arra, hogy bárcsak márkában kapná a fizetését, vagy mostanában inkább dollárban. Közszájon forgó példa ezzel kapcsolatban annak a kanadai polgárnak az esete, aki kifejtette, hogy a fizetését Kanadában szeretné megkapni, de elkölteni már inkább Magyarországon. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1982. JÜNIUS 26., SZOMBAT Politikai képzés ' Elismert propagandisták Az elmúlt hetekben, a politikai képzés elmúlt évi eredményeinek értékelésével és a legjobb propagandisták jutalmazásával véget ért a KISZ- ben az 1981—82-es politikai képzési év. Az 1981-es új politikai képzési határozat irányadásai nyomán szervezett oktatási év tapasztalatairól Király Józsefet, a KISZ városi bizottsága politikai képzési bizottságának vezetőjét kérdeztük meg. — A következőket tűztük feladatul a propagandisták, illetve a politikai vitakörök elé. A fiatalok ideológiai, politikai kérdéseire adjanak választ. Mutassák be, magyarázzák el hazánk történelme utóbbi huszonöt évének eredményeit és tanulságait. Segítsék az «Igazodást a nemzetközi élet bonyolult kérdéseiben. S terméKézilabda: A tavaszi utolsó fordulóban a KÖZGÉP SE férfi NB 11-es együttese biztos győzelmet aratott. A csapat ezzel megőrizte veretlenségét és a táblázaton elfoglalt második helyét. Elsőként az ugyancsak három döntetlennel három pontot vesztő, de jobb gólkülönbséggel rendelkező Békéscsaba várhatja az őszi folytatást. Az előző évben még egy osztállyal feljebb, az NB I. B-ben játszó két gárda nagy versenyfutása' várható a bajnokság második félidejében. Természetesen a bajnoki címért. A lényeg az, hogy aki olykor szép nagy fizetésekről álmodozik, még akkor sem Nyugat-imádó, ha a példáit történetesen onnan veszi. Bajokról, ideológiai eltévelyedésről akkor lehet beszélni, ha ezt az ábrándozó ifjút nem lehet meggyőzni arról, hogy a fizetésekben megmutatkozó különbség egyelőre történelmi és gazdasági szükségszerűség. Arról, hogy csak azt oszthatjuk el, amit megtermelünk. Előfordulhat-e, hogy ez a meggyőzés sikertelen marad? Őszintén szólva nem tudom, de elképzelhetőnek tartom. Némi megszorítással. Tapasztalataim szerint a fiatalok e témával kapcsolatban szükségképpen megkérdezik: „Hát akkor miért nem termelünk többet?” Erő rejlik benne Minthogy ez a kérdés nyilvánvalóan bírálat is, a vita, ha nem eléggé felkészültek a vitatkozók, eljuthat abba a fázisba, hogy az ifjút az anyagiasság vádjával illetik. Kár pedig, mert ha a bírálat a termelés növekedésének helyileg is megszüntethető akadályait érinti, teljesen jogos. Mert a világpiaci korlátokkal nincs mit kezdeni, de a helybeliekkel meg lehet és meg is kell küzdeni. Még az sem bűn, ha ezt a küzdelmet anyagiasság is motiválja. Mindenki jobban akar élni, kell a pénz. A jobb élet elérése szocialista program. A szerzésnek persze lehetnek vadhajtásai, elvileg lehetnek nyugati példái is, de a gyakorlatban és általánosságban egészen megnyugtató ez az úgynevezett anyagiasság. S erő rejlik benne, melyre közvetlenül is építhet mindenki, aki gazdaságirányítással foglalkozik. Farkas Péter szetesen mozgósítsanak a gazdaságpolitikai tennivalók megértésére, megvalósítására — mondta a PKB vezetője. E feladatoknak városi szinten ösz- szességében eleget tettünk. Tömegpropaganda munkánk segítésére több alkalommal szerveződött városi és munkahelyi „ifjúsági fórum”. Néhány érdekesebb téma a fórumokról : Gazdaságpolitikai kérdések. Szolidaritás és internacionalizmus. Politikai képzés a KISZ-ben. Az MSZMP negyedszázados tapasztalatai a pártegység erősítéséért folytatott küzdelemben. — Kiemelt a feladataink sorában a vezetőképzés, a tisztségviselők felkészítése. Dolgozói és tanulói titkárképző tanfolyamaink ebben az évben is maradéktalanul ellátták feladatukat, két igen jól felkéEredmény az utolsó fordulóban : KÖZGÉP SE—Kondoros 33-24 (16-10). KÖZGÉP: Árpás — Nagy (7), Pásztor (1), Gyenes (1), Podhorszky (5), Túlik (12), Dér (7). Csere: Győré — Ma- lizs, Jóni, Tóth, Rimóczi. A fizikai fölényben lévő vendégek kezdtek jobban, ők dobták a találkozó első két gólját, s 7-5-re is vezettek. A ceglédiek ekkor kapust cseréltek, megjavult a védekezésük, s a Kondoros percekig gólképtelennek bizonyult. Az egymás után szerzett öt gól után már 10-7-re hazai vezetést mutatott az eredményjelző, mely előnyt a félidő végéig még tovább sikerült növelni. Szünet után is általában a KÖZGÉP irányította a játékot, de azért voltak kihagyások is: 20-11 után öt alkalommal is az. ő kapujukba került be a labda. Az időleges gólínségnek Dér vetett véget, aki büntetőből talált a jobb alsó sarokba. Végeredményben a mindvégig lelkesen küzdő vendégek csak az első percekben tudták kétségessé tenni a Cegléd ilyen különbségű, megérdemelt győzelmét. Jók: Túlik, Győré, Podhorszky. Birkózás: Parádsasváron meghívásos úttörő versenyre került sor, ahol a fiatalok szabadfogásban mérték össze erejüket és ügyességüket. A házigazdákon kívül a Bp. Honvéd, STC, Tatabánya, Gyöngyös, Eger és a Ceglédi VSE birkózói — összesen százharmincöten álltak szőnyegre, akik igazán szép versenyt vívtak. A küzdelem mellett nem hiányzott a színvonal sem, az összecsapások többsége akciódús, izgalmas volt. A ceglédiek a várakozásnak megfelelően szerepeltek. A dobogóra hatan léphettek fel. közülük Matusz és Mezei a legjobbnak bizonyult súlycsoportjában. Eredmények: 29 kg-ban: 3. Czigony Károly. 35 kg-ban: 1 Matusz László, 38 kg-ban: 1. Mezei Károly. 3. Tóth Ferenc 49 kg-ban: 2. Nagy Árpád, 53- kg-ban 3. Banai János. Tömegsport: A városi kispályás labdarúgó bajnokság eredményei közül a II. osztályban az alábbi eredmények érkeztek be a rendező sportfelügyelőséghez: Harmat u.—Volán 20. sz Vállalat 3-2, MEZŐGÉP— Vasipari Szövetkezet 11-1 Aszfaltútépítő Vállalat—Cifrákért 4-1. Derby—Junior 2-0 MEZŐGÉP—Széchenyi u. 4-2. ü. L. szült propagandista, Csanád László és Baloghné Cselédes Ilona minden szükséges ismerettel ellátta a kezdő KISZ- vezetőket. Sajátos szerepet töltöttek be a kilenc helyen, ösz- szesen 259 fő részvételével szervezett ifjúgárdista-képzés foglalkozásai, ahol a hazafias nevelés, a honvédelmi felkészítés, Ifjú Gárda és egyéb szakanyagok tudnivalóit sajátították el a fiatalok. Követendő példának a területen a Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola és a KÖZGÉP képzését említem — mondta Király József. A továbbiakban a propagan-' disták felkészítéséről és a politikai képzési bizottságok tevékenységéről szólva elmondta, hogy a város KlSZ-fiatal- jainak politikai képzését 18 tagú bizottság irányította. A KISZ KB 1981. II. 5. határozata alapján szervezték szakcsoportokká a PKB-t. A területi vitakörök munkáját, ha kérték, tizennégy fős előadói csoport segítette, az ellenőrzést területfelélősök végezték. A PKB évente egyszer valamennyi területi KlSZ-bizott- ságot beszámoltatja az ott folyó politikai munkáról. A propagandistákkal való párbeszédre, vitákra és felkészítésükre az elmúlt évben hét alkalommal megrendezett propagandistakonferenciákon került sor. Kiemelt feladata volt a propagandistáknak ebben az évben is a forradalmi ifjúsági napok politikai töltésének megadása. A PKB módszertani bemutatóval, sokszorosított témavázlatokkal segítette a területen dolgozó propagandisták munkáját, sajnos, azonban anyagi okok miatt még mindig elég szerény a politikai képzés technikai felszereltsége. — A közelmúltban tartott záró propagandistakonferencián jutalmaztuk a legjobb képzési köröket és aktivistáikat, — mondta Király József beszámolója végén. — Kiváló képzési kör zászlóval tüntettük ki a 203. számú Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola politikai képzési munkabizottságát és a Sütőipari Vállalat ifjúsági vitakörét. Tizennyolcán kaptak jutalomkönyvet és oklevelet. A „Propagandista” ezüst jelvényt Baksa Attila, a Közgazdasági Szakközépiskola, Farkas Julianna a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat, Dombóvári István a MÁV és Kolompár Rózsa a Mezőgazdasági Szakközépiskola propagandistája vehette át. Arany fokozatú „Propagandista” jelvénnyel Szabó Magdolna, a Közgazdasági Szakközépiskola és Jansik Csilla, a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola propagandistájának mozgalmi munkáját ismerték el. A FIN alkalmából kapott KISZ KB „Dicsérő Oklevelet” Szemerédi István a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző aktivistája és ugyanekkor Baloghné Cselédes Ilonát, a KÖZGÉP KISZ- szervezetének propagandistáját KISZ-érdeméremmel tüntették ki. A Pest megyei KISZ-propagandisták nemrég, Budapesten megtartott tanácskozásán a KISZ KB Kiváló propagandista plakettjével ismerték el Ecseri Mária, a PKB tagjának munkáját. Sándor Béla PKB-tag és Király József PKB-vezető a Pest megyei K.ISZ-bizottság pénzjutalmát kapta. S. B. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap) Úttörőbirkózók sikerei x