Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-26 / 148. szám

"^MrSap 1982. JÜNIUS 26., SZOMBAT Színházi levél Helyretételek Egy héttel ez- [ előtt, e hasábokon ; azzal zártam esz- ! mefattatás'omat a llezárult évad örö- 'rneiről és bána­tairól, hogy a színfalak mögött nem egy olyan eset történt az évad során, mely fontosabb, döntőbb, nagyobb kihatású volt, mint ami a színfalak előtt, a reflektorfényben zaj­lott. A színház csak egyik arcat mutatja a néző felé, s nem mindig biztos, hogy ez az arc a jellemző. Igaz ugyan, hogy a nézőt (s talán a kritikust sem) tulajdonképpen nem ér­dekli (vagy nem igazán ér­dekli). milyen körülmények között jött létre egy előadás, milyen a produkció háttere, mi zavarta vagy nem zavarta a felkészülést, a kifogástalan teljesítményt. Az érdekes a látható produktum. A megítélés alapja valóban csak a látott-hallott teljesít­mény lehet — ám ez nem füg­getlen (és nem is lehet az) mindattól, ami egy színház­ban, sőt, adott időszakokban, az egész színházi életben tör­ténik, zajlik, fortyog, hábo- rog — vagy nfem történik, nem zajlik, nem háborog, nem fortyog, mert ez is lehet épp­olyan nagy baj. Azaz: a szín­házon belüli állapotok, s a színházi közállapotok általá­ban mindenképp nyomot hagynak az előadásokon, a látható munkán is. N em kell itt persze feltétlenül valamiféle direkt hatásra gon­dolni (bár ilyen is le­het). Inkább arról van (lehet) szó, hogy a színház már azzal is jelez valamit szándékairól, színházcsinálási elképzelései­ről ahogyan eljátszik valamit, s hogy mit játszik. Ha egy színház nem játszik el bizo­nyos darabot vagy darabokat, Öe eljátszik helyette egy mási­kat (s éppen azt, és nem mást) ez valamit jelent. A darabvá­lasztás is véleménynyilvánítás, a műsorterv is koncepcionális tényező. És. ha egy bizonyos művet, (műveket) nem így, hanem úgy játszanak el, azaz a színház egyfajta stiláris el­képzeléshez (vagy stílusokhoz) ragaszkodik, másokat meg el­vet, ez megint döntő tényező. A mit és a hogyan a színház­ban jóval plasztikusabban, jó­val nyilvánvalóbban jelenhet meg, mint más művészetek­ben. Amellett a színház olyan komplex művészet, és olyan komplex üzem (mert az is), hogy minden apróságnak ki­hatása lehet, s minden össze­függhet mindennel. Mármost ami a színfalak mögötti tényezőknek a pro­dukciókra való további kiha­tásait illeti, előfordulhat, hogy a színház egész elvi alapállá­sát kérdőjelezik meg különbö­ző fórumok, de ez a produk­ciók önálló arculatán, művé­szi minőségén nem látszik meg; a „mögöttes” nem jön át a rivaldán. A gond azonban ettől csak gond marad. Mint az ország első színháza, a Nemzeti Színház esetében is (mely tulajdonképpen a példa az eddigi, általánosságokban mozgó észrevételek' mögött). Négy évvel ezelőtt, a nagy színházi átrendeződések ide­jén, kvalitásos új vezetők ke­rültek a színház élére — de valamiképp nem fogalmazó­dott meg elég konkrétan, mi­lyen Nemzeti Színházat is várnak tőlük, miben sze­retnénk másmilyent az előző időszak Nemzetijéhez képest. Amikorra pedig ez megfogal­mazódott. kiderült, hogy a Nemzeti másfajta színházzá formálódott, mint amit vár­nak (vártak) tőle. Félreértés ne essék: kitűnő előadások születtek itt (csak mutató­ban: a Danton halála, az Emigránsok, a Jövedelmező állás, az A konyha, a Hallelu­ja. a kétrészes IV. Henrik. A szuzai menyegző, a Ljubimov rendezte Háromgarasos opera, vagy legutóbb a Mirandolina, s más produkciók is). De a színházat az a szemrehányás érte, hogy nem helyez megfe­lelő súlyt a műsorterv és a repertoár magyar drámákkal Alkotók — pizsamában Fakanál, lopótök, csuhébáb Ami a gyermek fantáziáját megmozgatja Az ember nem Is tudja, melyikkel játsszon először I János vitéz és Iluska — lopótökből Nálunk sincs másként, mint a többi gyerekes családban. Fiam, lányom szekrénye töm­ve van különféle játékokkal, köztük egy csomó olyannal, amelyikkel jó, ha kétszer-há- romszor játszottak. Pedig mennyit könyörögtek, hogy vegyük meg, amikor a kiraka­tot nézve bel éj ükszerettek! S most egy-két kivétellel vala­mennyi csak használatlanul porosodik, fiam már hosszú idő óta gyufaskatulyákból esz- kábált autókkal, vonatokkal játszik, kislányom pedig ott­hon készített fakanálbóbokkal. Különösen a legújabbat szere­ti, amely a kisdobosavatásá­ra készült, s természetesen egyenruhában van. Szerepjáték A felnőttek előtt nincs sok becsülete ezeknek a kezdetle­gesnek tűnő daraboknak. Azt hiszik, minél drágább egy já­ték, annál jobban szeretik a gyerekek. Pedig nem így van. Az otthoni bábkészítés pél­dául csuda izgalmas. A geszte­nye, a makk, a csipkebogyó, a krumpli, .az alma egy-egy pál­cikára tűzve már emberi vagy állati formát képez, ami ön­magában is alkalmas bábozás­ra. De kifogyhatatlanok a nö­vények különböző részeiből készülő terménybábok variá­ciós lehetőségei is. Kis lele­ményességgel a háztartási műanyag- és egyéb hulladék­ból, olcsón beszerezhető falka­nálból és még nagyon sok mindenből készíthetünk bábo­kat. Így a gyerek a kezdeti lé­péstől alkotó részese lehet a szerepjátékhoz tartozó tevé­kenységnek. Gondoljuk meg, mi mindent csinál addig, amíg elkezdhet a figurákkal ját­szani, és mindettől „megkí­méljük” őket, ha készen adjuk kezükbe a játékokat. Éppen az elmondottak miatt kedvesebb és értékesebb számukra min­den, amit önmaguk csináltak, bármilyen drága bolti porté­kánál. Érdekes kiállítás vándorolt az elmúlt hónapokban a nagy- kátai járásban. A falvak, köz­ségek óvónői és óvodásai ál­tal készített rajzokat, játéko­kat mutatták be az érdeklő­dőknek, sőt a megnyitón min­dig bemutató foglalkozást tar­tottak. ahol az is kiderült, ho­gyan ügyeskednek, mennyire lelkesek a kicsinyek egy-egy ilyen barkácsolás alkalmával. A bemutató foglalkozáson ké­szült darabokkal aztán min­dig tovább bővült a kiállítás anyaga. Ebben a tanévben Tápicyszentmárton volt az utolso állomás, de bizonyára örömmel megtekintenék ősz­től a megye más járásaiban is. A szebbnél-szebb, ötletes figu­rákról el sem hinné az ember, hogy nagyrészt apró gyermek­kezek munkái. Papírdobogón Cserhalmi György, mint Oresztész a Nemzeti Színház előadásán Láttam fakanál-, lopótök- és csuhébábökat, nádból, kukori­caszárból készült gazdasági udvart, rongybabákat, mű­anyagflakonokból énekkart, tejfölös poharakból, mosósze­res üvegekből az állatkert szinte valamennyi lakóját. Az agyag- és só-liszt gyurmás alapanyagú szobrocskák, a gyufaskatulya autók, vonatok csak megerősítették a gyermek­fantázia kimeríthetetlenségébe vetett hitemet. Találkoztam az alkotók kö­zül kettővel is a helyi óvodá­ban. Nem volt könnyű szóra bírni őket, mert fáradtak vol­tak; pizsamára vetkőzve fo­gadtak. Éppen déli sziesztá­jukhoz készülődtek, Az ifjú hölgy és a fiatalember néhány perc után azonban felnőtte­ket elgondolkoztató dolgokat fogalmazott meg. Mint általá­ban az életben is, a kislány — Árvái Krisztina — bizo­nyult beszédesebbnek. — Gyakran csinálunk ott­hon anyuval és a testvéreim­mel játékokat. A kiállításra készítettünk szürke műszőr­méből egy nagy egeret. Anyu kiszabta és megtömte én meg összevarrtam. A foci VB-re pedig szivacsból vágtam ki a helyezetteket, akiket papírdo­bogóra állítottam. Az első he­lyen lévő figurának magyar zászlót adtam a kezébe. Leg­szívesebben azonban a faka- nálbáb-gyűjteményemet szere­tem szaporítani. A mamán kívül ebben sokat segít ti­zenegy éves bátyám, Tibi, meg a három éves öcsém, Robi. El tudjuk velük bábozni a Já­nos vitézt a Piroska és a far­kast meg a Jancsi és Juliskát. Csináltunk egy olyan sárkányt, mint a Süsü, csak ez háromfe­jű. De van a mesékhez házi­kónk, boszorkányunk, kecs­kénk, malacunk és egy egész érdőre való fánk. Olyan törté­neteket is eljátszunk, amiket mi találtunk ki. Az előadáso­kon a szüléink a közönség — természetesen jegyet kell vál­taniuk. Teljes udvar A szófukarabb Szabó Attila kiskakast készített kukorica­szárból, szalmából és fogpisz- kálóból. Ez egy nagy, kollektív munka része volt, mert az óvodáscsoport egész teljes gaz­dasági udvart állított össze ezekből az alapanyagokból. Neki jóval férfiasabb az ér­deklődési köre, mint Krisztié. A mesék világánál jobban iz­gatja a katonásdi — no meg az építkezés. „Markolósnak’’ készül, s azon töri a fejét, ho­gyan lehetne otthon ilyen cé­lú játékokat barkácsolni. Beszélgettünk arról Is, hogy mivel jobb játszani, a bolti vagy az otthon készült játé­kokkal. Elmesélték, hogy na­gyon szeretik áz üzletben kap­ható dolgokat, mert szépeik. Azt mondták, mindig örülnek, ha ilyet kapnak. De ezek csak rövid ideig érdekesek, aztán a polcra kerülnek a többi közé. Fantáziájukat, mesélő kedvü­ket sokkal jobban megmozgat­ják a maguk eszkábálta da­rabok, amelyek naponta elő­kerülnek és sokkal többcé- lúak, mint a készen kapha­tóak. S van egy semmivel sem összehasonlítható értékük: a saját munkájuk. A sikerélményen túl, s az egymásnak adott ötletek mel­lett volt még egy ki nem mondott célja is ennek a be­mutató foglalkozással egybe­kötött kiállítássorozatnak. Ar­ra akarták az óvónők rávezet­ni a szülőket, hogy játsszanak minél többet otthon gyerme­keikkel, s ne csak üzletben vá­sárolt vonattal, babával lepjék meg őket, hanem nyújtsanak ennél olcsóbbat, de többet: a kiízös munika semmivel sem helyettesíthető örömét. Körmendi Zsuzsa Kötődések Ha a csak címekben, címsza­vakban gondolkodnánk, mar akkor is meggyőző lenne ez a kínálat, amivel a XIX. országos nemzetiségi fesztivál résztvevői ma és holnap Szent­endrén és a környező közsé­gekben kirukkolnak. Am hogy nem ezt tesszük, annak nem­csak az az oka, hogy az utób­bi évtizedekben leszoktunk az efféle könnyelmű megítélések­ről, hanem az is, hogy min­dennapi életünkkel egyre in­kább a századok óta egymás mellett élő és egymásra ható kultúrák egyenjogúságát és ér­dekeltségét példázzuk. A két­napos rendezvény, egyben a Szentendrei Nyár idei prog­ramsorozata is azt summázza, hogy nemzetiségeink kultúrá­ja élő, kedvük és lehetősé­geik szerint gyakorolhatják jo­gaikat, élhetnek szokásaikkal, örökölhetik hagyományaikat. Ha a már fentebb említett címszavak mellett a statisztá­kat is előszeretettel emleget­nénk, azt például, hogy a szentendrei járás lakóinak egy­negyede nemzetiségi állampol­gár, akkor csupán egy szá­mot regisztrálnánk. Ennek a gyakori felemlegetése helyett sokkal helyesebb annak a vé­leménynek a figyelemmel ki­sérése, amelyet a dal, a tánc, a zene, a képzőművészet, az irodalom nyelvén mondanak el magukról a helybeliek és a tá­volabbról érkezők. Egy társadalomban ugyanis, amely nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is alkal­mazza a lenini nemzetiségi po­litikát, mindenekelőtt a szoros kapcsokat jelentő produktu­mok az érdekesek. Azok a kö­tődések, amelyek végül is nem tesznek különbséget ember és ember között, de azt viszont reálisan láttatják, amit tagjai létrehoztak, megalkottak. Le­gyen az akár művészi, akár gazdasági teljesítmény, mind­kettő egyformán fontos, mert egyaránt értéket jelent. A hazánkban élő délszlávok- nak, németeknek, románoknak és szlovákoknak velünk együtt ezért is ünnep ez a fesztivál, mert további elmélkedésre és elmélyülésre serkent, s a sa­ját kultúra ápolásán túl má­sok megbecsülését is igényli. M. Zs. STV-FIGYELŐ Mundial. Gurul, pattog, sü­vít a labda, mégpedig oly ten­gernyi időt kitöltve, hogy fo­cibarát legyen a talpán az, aki valamennyi mérkőzést vé­gignézi, amely a képernyőkre kerül amonnan Hispániából. Most, hogy a magyarok —kü­lönben minden úgy történt, ahogyan történt, de azért igenis: szép volt fiúk! — ha­zatértek, bizonyára sok néző véli úgy, miszerint ily tömegű közvetítés előzetes lekötése­kor eleve a továbbjutásra számítottak a magyar illeté­kesek. (Az az ország, amely­nek fiai jól veszik az akadá­lyokat, lássa is, hogyan rez­zen meg újra és újra a háló.) Ám akár így volt, akár nem, mérkőzés mérkőzést követ. Futkosnak a válogatottak dél­után, futkosnak este, és kö­rülbelül most jutott el oda az átlagnéző, hogy nem érzi el­sőrendű kötelességének vala­mennyi Telesport-adás végig- figyelését. Netalán még az a fránya gondolat is megfordul fáradt kobakjában, hogy bi­zony jó lett volna — már ha ilyesmi egyáltalán szóba jö­het —, kétféle programterve­zetet csinálni. Az egyik az úgy festett volna, mint a mosta­ni, tehát totálisan lefoglalva a főidő és a főadó, míg a má­sik a kieséssel számolva né­miképp csökkentette volna a kapcsolások számát, és in­kább a kettes csatornán esör- gedezteti az érdekesebbnek vélt meccseket. De hát — mint annyi sok más előfizetői kivá­nalom — ez is megmarad sze­rényke ötletnek; afféle jám­bor és naiv tervecskének a négy év múlva következő újabb VB-re. Vöröskereszt. Stadiont szem­lélhetünk tehát stadion után, s ha teljesen véletlenül egy olyan képsor fut tova, amely­ben nem dresszes sportférfiak lökdösik egymást, úgy kapjuk föl a fejünket, mintha cso­dát látnánk: hát nemcsak az a kockás labda tud megje­lenni azon a fénylő kockán? Eme korszakos fölfedezésre egyebek között az elmúlt ked­den a híradó utáni félórában is nyílott alkalom, amikor Vitray Tamásnak, a Magyar Vöröskereszt munkájáról for-' gatott műsora — Eredménye- sen lezárt ügyek —, adott hírt néhány fölbomló, illetőleg újr ra egyesülő családról. Tulajdonképpen nem volt ez egy szenzációs összeállítás, hiszen ha azzá akarták volna tenni, akkor nemcsak ideha­za, az elhagyott, csonkává szegényedett famíliák ottho­naiban működtetik a kép- és hangrögzítő masinákat, ha­nem az elcsavargók nyomába is szegődnek. Ám még így, ezen szerényebb nekirugasz­kodással is sikerült megérez­tetni sokmindent abból a fáj­dalomból, amit a magára ma­radt édesanyák, édesapák el­szenvednek, s ezzel együtt ab­ból az örömből is, amit azok az eredményesen lezárt ügyek olykor kiváltanak. A riportfilm egyik szereplő­jének hányattatása egyébként közelebbről is érinthette a Pest megyei nézőket, hiszen az a fiatalasszony, aki két kicsijével Kanadából jött vissza, a kerepestarcsai kór­házban dolgozik. Alighanem az ő monológja figyelmezte­tett a legjobban arra, hogy mily nagy botorság csak úgy nekivágni a nagyvilágnak egy ismeretlennel, s — mint tette ő is — az óceánon túl ker­getni azt a bizonyos boldog­ságot. Az illető egészségügyi dol­gozó tehát megtért a szülői házhoz. Köszönet érte a Ma­gyar Vöröskeresztnek! Annak a humanitárius szervezetnek, amely egyrészt rendkívül ta­pintatosan, a személyiséghez fűződő valamennyi jog tiszte­letben tartásával igyekszik új­ra összeboronálni a szétsza- kadottakat. másrészt viszont igen eredményesen levelez. Hallhattuk, hogy az egy evre jutó hatezernyi keresés közül 350—400 sikerrel zárul le. Ez — különösen akkor, ha a munka természetének kényes­ségét tekintjük — igen jő arány, (Kár, hogy nem közöl­ték, más országok Vöröske­resztjei. mennyire sikeresen közvetítenek, s mekkora a — mondjuk , így —, fölkutatási világszázalék.) Akácz László való erősítésére, nem eléggé a nemzeti dráma műhelye a nemzet színháza. Így aztán bekövetkeztek azok a személyi változások, melyek — színhá­zi életünk sajátosságai miatt — több más személyi változást is indukáltak. Eizonyos helycserék, sze­mélycserék a színházi életben természetesek, helyesek, szük­ségesek is. Ha pedig ezt még a jobb elrendeződés, a jobban a megfelelő helyre kerülés re­ménye is indokolja, nem kell ódzkodni a változásoktól. Je­len pillanatban a tények a kö­vetkezők. A Nemzeti Színház új vezetői a Népszínház—Vár­színház volt vezetői. A Vár­színház megmarad a Nemzeti kamaraszínházának. Az év elején megnyitott kamara- színház, a Katona József Színház a jövő év elejétől ön­állósul; irányítói a Nemzeti volt főrendezője és vezető ren" dezője. A Népszínház is ön­állósul, vezetője a József Atti­la Színház volt igazgatója. A József Attila Színház új igaz­gatót és főrendezőt kapott. Ami a társulatokat illeti: a Nemzetibe került a Népszín­ház—Várszínház társulatának egy része; más részük maradt a Népszínháznál. A Nemzeti­ből és más színházakból érke­zett színészekből alakult ki a Katona József Színház társu­lata. A zt lehetne mondani: bizonyos helyretéte­lek történtek tehát, az erők jobb elosztá­sa, a jobban együttdolgozni képes emberek együvé kerü­lése valósult meg. S még vala­mi, ami kétségtelen nyereség is: tulajdonképpen létrejött egy új színház. melyben re­mélhetőleg olyasfajta színházi munka folyik majd, amire na­gyon is nagy szüksége van színházi életünknek — s itt kí­sérletezni új és új dolgokat ki­próbálni is kisebb kockázattal lehet majd, mint az erre talán kevésbé alkalmas Nemzetiben. (Bár, a magam részéről, nem látom be, miért ne lehetne to­vábbra is merész, friss, újító kedvű, minden porosságtól, akadémizmustól mentes, élő és izgalmas' színház a Nemze­ti? Miért kellene a Nemzeti Színház fogalmának a szürke­séggel, a lapos középszerrel vagy az óvatoskodó neokon- zervatívizmussal azonosulnia? Európában számos ország nemzeti színháza koncepció­ban, nyitottságban, minden újra érzékeny szellemi fris­seségben is vezető színház. Miért kellene esetleg épp a mienknek kivételnek lennie ez alól? Summa summárum: a meglehetősen szürke, sok ki­emelkedőt nemigen mutató fővárosi színiévadnak azért volt izgalma, ha ez nem is ép­pen az előadások következté­ben állt elő. S talán nem já­rok messze az igazságtól, ha azt mondom: ennek az 1981/82-es évadnak éppen ez volt a legfontosabb eseménye. Miért? Mert — talán — meg­teremtette a lehetőségeket va­lami jobbhoz, valami ész- szerűbbhöz, a rendelkezésre álló erők jobb, okosabb elosz­tásához, a művészi lehetősé­gek, adottságok, ambíciók jobb érvényesüléséhez. Mind­ez persze majd kihatásaiban derül ki, ehhez pedig idő kell. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents