Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-19 / 142. szám

Jegyzet Pias Nem tudjuk pontosan, de alighanem közel járunk az igazsághoz, ha úgy vé­lekedünk: a Váchoz ha­sonló nagyságú, lélekszámú városok többségében már megoldották a piac elhe­lyezésének gondjait. Kevés helyen lehetnek olyan ál­lapotok, összezsúfolt stan­dok, közlekedésre alig-alig alkalmas köztes területek, a csúcsforgalmi időszakok­ban olyan tumultuózus je­lenetek, mint éppen ná­lunk. S keddenként, pén­tekenként, a piaci napokon úgy tolonganak az embe­rek ezen a szűk helyen, mintha legalábbis ingyen adnának mindent. Persze ez utóbbiról szó sincs, sokkal inkább arról, hogy kicsi a hely, korsze­rűtlenek a piaci körülmé­nyek, nem férnek el sem az árusok, sem a vevők.' Egy időben, amikor a piac melletti területen megkez­dődött az építkezés, sokan úgy gondolták, beszélték: itt egy olyan épület emelkedik majd, amelyik befogadja a piac belterületét elfoglaló üzleteket, a húsárusító he­lyeket, a kenyér és tejbol­tot, s így több lesz a hely a standoknak. Ráadásul amíg nem kezd­ték el az építkezést, legalább néhány autóval több tudott parkolni a környéken, s addig sem foglalnak el leg­alább helyet a kevésből. Az épület elkészült — bú­torüzlet lett. De mivégett éppen ott? Sehol máshol nem találtak neki való, megfelelőbb helyet? A piac pedig lassan tébolyba űzi lehetetlen viszonyaival az odakény szerülőket. Vagy másutt. A Deákvári főúton, az új ABC és a szolgáltatóház között állt rendezetlenül egy terület. Még két éve is arról beszél­gettek a környékbeliek, hogy piac lesz itt, már ki is mérték a helyét. Egyelőre senki sem bitorolja az autóparkoló helyet sem. De a várakozás mind ez idáig nem teljesült, jelenleg a gyerekek használják ját. szótérnek. Erre is szükség van természetesen. Játsza­ni is kell valahol. De az ér­dekeket,» a lehetőségeket jobban is össze lehetne hangolni. Hiszen van piaca a Deák­várnak, mondhatják erre. Értsük alatta az ABC és az orvosi rendelő közti terü­letet. De mintha itt sem megfontoltan intézkedtek volna az illetékesek. Itt is pár négyzetméter­re szorították az ősterme­lőket, akiknek közreműkö­dése egyre inkább elenged­hetetlen a megfelelő ellá­táshoz. Számukra nincs ele­gendő mozgási lehetőség, nem tudják megfelelő kö­rülmények között kínálni portékáikat. S a legkritikusabb időben, amikor már mindenkinek látnia kellett a zsúfoltsá­got, engedélyt adtak a vi­rágbolt megnyitásához. Sen­ki félre ne értse: kell a virágbolt is. De pont oda? A virágüzletnek is került volna hely ott szemben, a most alakuló bazársoron, s a vevőnek a tizet sem kel­lett volna lépnie... muta- tósabb is lett volna, mint így. S ami a lényeg: nem kellett volna méginkább összezsúfolni az árusokat. Akárhogy csűrjük-csavar- juk, a jelenlegi helyzet ál­datlan, s mihamarabb meg­felelőbb megoldásokat kell találni. Hiszen mit ér így a szöveg: támogatjuk a kis­termelőket, segítjük a gyü­mölcs-zöldség-élelmiszerel­látást. Reméljük, hogy még van lehetőség a javításra. Sürgető az ügy. Oravecz György A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 142. SZÄM 1982. JÚNIUS 19., SZOMBAT Hépfr©Bitfeli©ffságE ülés Az üiipss munkahét tapasztalatai ás idegenforsBfóEn gondjai Szokatlan albérlő Cinkék a levelesládában Megtartotta tavasz végi ülé­sét a Hazafias Népfront Vác városi Bizottsága a Madách Imre Művelődési' Központ kis tanácstermében, amelyen elő­ször Pintér Sándor elnök kö­szöntötte a megjelenteket, majd két felkért előadó szá­molt be az ötnapos munkahét­re való átállás tapasztalatairól. Először Teasdale Harold, a vá­rosi tanács osztályvezetője be­szélt arról, hogy a kiskereske­delem számára nagy feladato­kat jelentett az átállás. A napi 12 órás nyitvatartáson belül a reggeli és a délutáni órákban jelentkezik a vásárlási csúcs- forgalom. Az első nyitvatartási terveket — a lakosság vélemé­nye és a gyakorlati tapasztala­tok alapján — háromszor kel­lett módosítani, és ezeket a változtatásokat megérezte a nagykereskedelem is. Rugalmas nyiivatartás Helytelen volt, hogy először állami és szövetkezeti szekto­ronként dolgozták ki a terve­ket. Később kialakították az ellátási körzeteket — Kisvác, Felsőváros, Deákvár és Alsó­város — és ez rugalmasabb nyitvatartási időt eredménye­zett. A 10-es számú ABC élel- miszerárüház hétfő délutáni nyitvatartása sok bírálatra adott okot: júliustól valószí­nűleg 19 óráig lesz nyitva Vác nagyforgalmú bevásárlóköz­pontja. ben másfélszeresére növeke­dett. Az ide érkező csoportokról nincsen pontos összesítés, mert a társasbuszok utasai nem je­lentkeznek náluk s idegenve­zetést alig 15—20 alkalommal kérnek évente. A Dunakanyar ipari városa nem tud egészna­pos programot biztosítani a távolból érkezetteknek. Zenei életünk iránt mutatkozik ér­deklődés az utóbbi években, az adottságok kihasználása te­rén — például Konstantin-téri szabadtéri előadások — nem élünk a lehetőségekkel. Äranykoszoriis jelvény Az IBUSZ-irodai munkáról elmondta, hogy 1976-ban 21 és fél millió forint volt a forga­lom: ez tavaly közel 40 millió forintra emelkedett. Nagyon népszerűek a bel- és a külföl­di társasutazások: ezek és a résztvevők száma is évről év­re emelkedik. 1981 évi jó mun­kájuk eredményeként megkap­ták a TIT aranykoszorús jel­vényét. Gondjuk is akad: ke­vés az autóbusz, nincsen meg­oldva munkahelyük fűtése évek óta nem kapható váci úti­kalauz. Az ülés végén István Kál­mán, a népfrontbizottság tit­kára bejelentette, hogy rövi­desen megalakul a HNF mel­lett működő sportbizottság, életrehívják Vácott is a fo­gyasztók tanácsát és hatéko­nyabbá teszik a körzeti nép­frontbizottságok munkáját. Papp Rezső Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): június 17-től 20-ig dél­után 4 órakor a Nuki majom kalandjai című vidám szovjet ifjúsági filmet vetítik. — Es­te 6 és 8 órakor az 1979-ben készült Mesél a bécsi erdő cí­mű színes, szinkronizált NSZK-filmet játsszák, csak 1G éven felüli nézőknek. Rendez­te: Maximillian Schell. Fősze­replői: Brigit Doll, Hanno Pöschl és Cötz Kaufmann. Sződligeten Országjárók Június 20-án a sződligeti kultúrház rendezésében 45 tagú csoport indul autóbusszal Lillafüred és Miskolctapolca nevezetességeinek megtekinté­sére. A tervek szerint még eb. ben az évben kétnapos po­zsonyi és nógrádi utat is meg­tesznek a sződligeti utazó tu­risták. Szeptemberben két csoport Olaszországba láto­gat. Sokáig irigykedve néztem a sárga mellénykéjű cinegéket, akik a ligetben egy odúban nevelték fiókáikat. Nekik nincs lakásgondjuk — gondol­tam magamban —, hiszen ki­választanak egy kényelmes üreget, mohából és szőrből pu­ha fészket raknak bele és nyu­godtan élik világukat. S most meggyőződhettem róla, hogy ők is lakáshiánnyal .küszköd­nek! Amíg régen számtalan odú között válogathattak, addig mára erdeinkből lassan eltűn­nek az öreg, odvas fák, s újabban a ligetekből, az ártéri erdőkből is kiirtják a fa­óriásokat. Így odúlakó mada­raink hoppon maradnak. A ci­negék is kiszorulnak természe­tes környezetükből, s szá­munkra idegen, emberi létesít­ményekben keresnek menedé­ket. Néhány napja a Burgundia ut­cában jártam, és nem akartam hinni a szememnek, amikor az eresz alatt levő molnár- fecske fészkéből kék cinegét láttam kirepülni. A madár né­hány perc múlva visszatért és apró hernyót vitt a fészekbe, ahonnét kihallatszott fiókái­nak csipogása. Ilyen esettel még soha nem találkoztam! Hiszen a kék cinege az erdő­ket, a nagyobb lombos ligete­ket kedveli, az ember közelé­ben jóformán csak télen jele­nik meg. Ezek után nem cso­dálkoztam azon, hogy a Diadal téren vascsőbe költözött egy széncinege pár, a Duna-parton pedig a kőfal repedésében la­kott a cinegecsalád. Ám a legérdekesebb az volt, amikor a kertkapura kihelye­zett levelesládában rakott fész­ket a széncinege. Több ilyen esetről tudok, legutóbb például VáchartyánÉól, ahol felvéte­lünk is készült. — Képzelheti, hogy megle­pődtem, amikor kinyitottam a levelesládát és a várt levél helyett egy cinegefészket ta­láltam benne. Az anyamadár látszólag nyugodtan ült a to­jásokon, de fénylő fekete sze­mén látszott, hogy bármelyik pillanatban kész kirepülni. Szokatlan albérlőmről értesí­tettem a postást és a kerítésre kiraktam egy másik ládát a leveleknek — meséli élményét a levelesláda gazdája, Bálint László. — Májusban pattantak fel a tojások és kikeltek az apró cinegefiókák. Ettől kezdve nagy volt a sürgés-forgás a postaláda körül. A szülőknek nem volt egy perc nyugtuk sem, hiszen ez állandóan éhes cinegefiókák rengeteg káros rovart fogyasztottak el. De szé­pen cseperedtek is. Tíznapos korukban már kinőtt a tolla­zatuk és a harmadik hét végén elhagyták albérleti szobáju­kat. Még néhány napig a kö­zeli gyümölcsfákon tartózkod­tak, ahol szüleik tovább etet­ték őket, azután lassan szét­széledtek a faluban. Azóta, ha a kertben megjele­nik egy cinege, Bálint László mindig arra gondol, hogy ta­lán egyik albérlője látogatott vissza. Éhesek a kicsikék Fényképezte: Kapocsy György A kakas meg a korona Meggyőződéssé szilárdult hit Másodikként Tamasy Endre, az Árpád úti Általános Iskola igazgatója tartott előadást ar­ról, hogy a tanintézetekben mit jelent az ötnapos munka­hétre váló átállás. 1981. augusztus 28-án értesültek ar­ról, hogy Vácot kijelölték kí­sérleti városnak — és 26-án már megvitatták a tantestüle­tekben az átállási lehetősége­ket. A tanulók örültek a lerövi­dült hétnek és a kezdeti fá­radtság a második félévben már eltűnt. A tankönyveket viszont össze kellene hangol­ni a módosított tanmenetekkel és az optimálisan szükséges tananyagokkal. A családok számára jó az állandó szabad szombat: kirándulásokra, or­szágjárásra, múzeumlátogatás­ra. Ezzel szemben sokan nagy- takarítással, bőséges ebédek főzésével és napi 7—8 órás te­levíziónézéssel töltik el a ka­pott szabadnapot. Napközis órák Tamasy Endre beszélt a klubnapközik első tapasztala­tairól. Iskolájában és a Petőfi Sándor Általános Iskolában lehetővé teszik a tanulók szá­mára, hogy a kötelező lecke­anyag elsajátítása mellett ol­vasással, lemezhallgatással is eltölthessék a napközi órákat. Végül a két előadó válaszolt a feltett kérdésekre és kérte a népfrontbizottsági tagokat, hogy a jövőben is mondják el őszintén javaslataikat, vélemé­nyüket erről a témáról. A hét elejei népfrontbizott­sági ülésen Szikora János, a váci DUNATOURS vezetője tájékoztatást adott Vác ide­genforgalmáról és kirendeltsé­gük működéséről. 11 főnyi munkacsoportjuk igyekszik ki­elégíteni a növekvő követel­ményeket. Vácott szálloda nincsen, jelenleg a fizetőven­dég-szolgálat keretében 67 házban 165 szoba áll az ideér­kezők rendelkezésére, öt év alatt ez a szolgáltatás érték­7\7em csodát látni, hanem L ’ ismerkedni indultam el Súlyán Mihály gödi lakására, akinek a nagyközségben nem­rég ünnepelték meg a 90. szü­letésnapját és 60 éves párttag­ságát. Szép kor mind a kettő, s aki ennyit megér, sokat lát, de sokat is próbál. A kertes ház vaskapuján be­lül szabályos virágágyások, otthonosság, s a bútorok szá­momra nagyon is közelről is­merős vonalai. Nem csoda, en­gem is azon a tájon ringat­tak, ahol a házigazdát, aki otthoni bútorai között él a Duna közelségében. Idős em­ber fogad, olyanforma korú, akinek már unokái lehetnek, s szíves szóval invitál belülre, s így ajánl az asztal melletti deszkakanapén olvasgató em­ber figyelmébe: — Magához, jöttek, édesapám. Súlyán Mihály haja ősz, kis­sé ritkás ugyan, de még hul­lámos, szemüveggel böngészi az újság lapjait. Emlékezeté­ben tisztán él a múlt szinte minden pillanata, mondatai világosak, szép magyarsággal mondja a szavakat, melyek mögül szüntelenül kibukkan a személyisége, a nagy ügynek elkötelezett, minden idegszálá­val kötődő emberé. mikor ő született, még az osztrák császár volt azúr Magyarországon, no meg hűsé­ges vazallusai a nép nyakán. Apai nagyapja negyvennyolc­ban még kiegyenesített kaszá­val indult a szabadságharcba. A békési földek nagy része vi­zes, nádas vidék volt, rideg­pásztorok terelgették a gu­lyát bent a szárazulatokon, komondoraik meg nyakörvet hordtak a faj-kasok elleni vé­dekezésül. Később szabályoz­ták a folyókat, s a korábban olcsó föld egyre drágább lett és kevesebb embernek jutott. Mire Súlyán Mihály a hete­dik gyerekként megszületett, már a szegénység nyomasz­totta a családot, s ezen csak a jobb módú 'nagybácsi enyhít­hetett, amíg tudott. Szarvason, ahol felcseperedett, már a század végén is volt óvoda, a nagybácsi jóvoltából oda is járhatott, aztán az iskolába. Az idő orsóján szövődik a mese valóságból sodort fona­la. Nem siettettem a mesélőt, mert valahol itt a kezdet kez­deténél sejtem meg a dolgok eredetét, s nem teszem fel a szokásos kérdést, hogy mi volt az az erő, amely a párt felé vonzotta, amely meggyőződé- ses kommunistává edzette. Ez a sors, ami itt ezen a tava­szi délutánon feltárult, min­dent megmagyaráz, az ilyen emberek számára az eszme legbonyolultabb kérdései is a napnál világosabbak. Ür és paraszt, munka és munkátlan- ság, korának legnagyobb el­lentmondásai, társadalmi kü­lönbségei bőrükbe, húsukba vágtak. Beszélgetés közben magam elé képzelem a mi gyerekünket, akit még átkí­sérünk az úttesten, elmegyünk vele az óvodáig. Mihály bácsi gyerekkorában másfél év múlva disznópásztor, önálló munkás lenne. Mert ö is az volt, egész nyáron egy ka­kasért, 5- koronáért őrizte a gazda libáit, malacait, s kint aludt az istállóban. — Többet sírtam én, mint ettem — em­lékszik erre, s a nagy bajra is, mikor az elbitangolt jó­szágot olyan szerencsétlenül ütötte meg, hogy az felfordult. Nem is akarták odaadni a kakast, meg a koronát, így hát nem volt mit vinni ősszel a tanítónak; mert hogy az minden tanítványtól kapott egy kakast. Csak a szülők köz­benjárása segített, s akkor azt mondta a gazda: — Ebből ta­nuljon a gyerek, hogy az élet­ben sok a bizonytalanság, nagy a felelősség. A gyerekkorról, a munkás­évek kezdeteiről, a szarvasi, más hasonlókkal nagyjából egyforma emberpiacról esik szó, az első beszélgetésekről, a munkásotthonról, a jövőbe ve­tett reménykedésekről és ta­lálkozásokról. Ismerős törté­nelmi arcok bukkannak fel, Például Csizmadia Sándoré, a munkásköltőé, s mintegy képkockán megjelenik a tör­ténetben korunk és a megye ma már nagy örege Hunya István', s a háború, az orosz front, a forradalom. A monarchia katonái nem ™ beszélgethetnek a meg­szállt terület lakosságával. Ám a szép lánynak nehéz ellent állni, s az csájára hívja este a fiatal katonát. Nem az törté­nik amit vár, s társainak sem erről mesélhet, hanem arról a napnál is világosabb igaz­ságról, amit az orosz család­ban értettek meg vele, hogy itt a közös ellenség ellen, a közös boldog jövőért folyik a harc. A kor kegyetlen katdna- törvényei szerint kikötés, kín­zás lett a vége, s aztán meg­mondták: — örüljön, hogy nem lőtték főbe. Nemsokára el is hagyták azt a helységet, de a kikötést elrendelő tiszt már nem ment velük, örökre el­tűnt. Az orosz lány még vett annyi bátorságot, hogy egyet­len szót odavessen a katonák mellett elhaladva: — Mihail, a te tiszted már nem bánt többet. Ebből min­dent megértett. Itt újabb fejezetek követ­keznek Súlyán Mihály életé­ben, s nagyjából tipikus az életútja. Vöröskatonaként har­col, a tanácsköztársaság leve­rése után rendőrségi felügye­let alatt áll, de 1922-ben már ő a szószólója a munkásgyű­lést kezdeményezőknek, gaz­dasági vezetője a megalakuló SZDP-nek, s a felszabadulásig szüntelen viaskodásban telik el az idő, büntetések és sztrájkok közepette a hatalommal. A váci járási pártbizottság veze­tőinek a kérésére szép, gyöngy- betűs sorokkal le is írta ezt 1974-ben. Az életregény pon­tosan egy szerzői ívet tenne ki, ha sajtó alá kerülne, s ta­lán meg is érné a tanulságai miatt. A felszabadulás első napján őt és a munkásotthon vezetőit keresi a szovjet helyőrség­parancsnok, hogy indítsák be az életet. Megalakult, most- már legálisan a kommunista párt, s ettől kezdve Mihály bácsi mindig vezetőként vál­lalja a nehezebbjét. Volt szak- szervezeti vezető, a szövetke­zeti mozgalom munkása, a szarvasi képviselő testület tag­ja, míg 1957-ben nyugdíjba nem vonult. 1963-ban költözött Gödre a Lenkey utcába, ahol a fia lakik, s vele és a fia családjával, ma már özvegyen. Itt is tisztelik azért a jó pár esztendős odaadó pártmun­káért, amit a helyi pártszer­vezetben végzett szorgalmasan. I\]em hozakodik elő magas állami kitüntetéseivel, a történetnek amit elmond, nem hőseként, hanem szereplője­ként mutatja be magát, mint­egy tükreként annak, hogyan alakul ki egy ember meggyő­ződéssé szilárduló hite, amelyért mindent vállal, amit a társadalom mozgástörvé­nyei kiszabnak. Kovács T. István ■ ISSN 0133—2739 (Váci Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents