Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
xJíuhp 1982. MÁJUS 15., SZOMBAT Színházi levél Vidéki körkép Tíz vidéki színházunk vendégszerepei a fővárosban egy-egy reprezentatív előadásával május 17. és június 6. között. Teljes vidéki körképet kapnak hát az érdeklődők az Operett-, a Katóim József, a Thália, a Víg- és a Pesti Színházban fellépő szolnoki, békéscsabai kecskeméti, debreceni, miskolci, nyíregyházi, pécsi, kaposvári, győri, veszprémi társulattól — már amennyire persze egy színházat egyetlen előadása, s a vidéken működő magyar színházak helyzetét tíz előadás reprezentálni képes lehet. Az országos színházi találkozónak nevezett eseménysorozat természetesen valamiféle összegezést és összehasonlítást így, ebben a szervezési, anyagi stb. okokból érthetően korlátozott méretben és terjedelemben is nyújtani fog. Igazság szerint ugyanis azok, akiket e színházak munkája érdekel, más alkalmakkor is találkozhatnak előadásaikkal — vagy úgy, hogy a színházak látogatnak alkalmanként a fővárosba (akad köztük nem egy olyan, melynek rendszeres a kapcsolata budapesti, vagy Pest környéki nagy művelődési házakkal, például Váccal), vagy pedig úgy, hogy a televízióban tekinthetik meg a legérdekesebbnek ítélt előadások közvetítését. (Tegyük hozzá: a tv az utóbbi időben egyre több, egyre jobb ilyen közvetítést ad, kitágítva ezzel a televíziós színház fogalomkörét, s országos értékké téve egy-egy sikeres vidéki bemutatót — no, meg országosan megismertetve néhány kitűnő színészt is). I gy-úgy tehát ismerheti vidéken működő színházaink teljesítményeit, színvonalába nagyközönség is. És ez azért is jó dolog, mert ezzel talán sikerül eloszlatni azt a tévhitet, hogy a vidéki színház fogalma manapság is törvényszerűen jelenti a gyöngébb minőséget, az eredetiség hiányát, a műsortervi engedményeket. A helyzet már régen nem ilyen,' de azért nem árt újra és újra elmondani, hogy a magyar színházművészetben az elmúlt esztendőkben is működött nem egy igen rangos vidéki színházi műhely — szó szerint: műhely, ahol egy összecsiszolódott, a színház- művészet mai feladatairól, lehetőségeiről egyformán gondolkodó társulat, tehetséges, friss elképzelésekkel teli, többnyire fiatal vezetők irányításával kiemelkedőt tudott nyújtani. Kaposvár, Szolnok, Kecskemét, időnként Miskolc, ritkábban Debrecen, Pécs színházaiban évekkel ezelőtt is olyan előadásokat láthattunk, melyek gondolatébresztő megfogalmazásukkal, új, vagy újat kereső színházi kifejezés- tárukkal, a klasszikus vagy félklasszikus drámák merész újraértelmezésével, a mai neves szerzők sarkított, élesen polemikus-kritikus színre vitelével jeleskedtek. Négy évvel ezelőtt, a nagy színházi átszervezés idején, több vidéki társulat alaposan megváltozott ugyan; épp a legjobbaktól — Kaposvár, Szolnok, Kecskemét — tucatjával jöttek el rendezők, színészek, tervezők, hogy vérfrissítést adjanak a fővárosi színházaknak, segítsék a Nemzeti Színház új arculatának, s az induló Népszínháznak a kibontakozását. E társulatok azonban, a jelentős vér- veszteségek dacára, hamarosan ismét • magukra találtak. Ma már újra a legjobbak között lehet őket emlegetni —, ami azt is bizonyítja, hogy sok olyan erő, energia, tehetség rejlik még a magyar színház- művészetben, amit alkalmas pillanatban — akár egy kisebb földindulás árán is — fel lehet és fel is kell szabadítani. Az újraéledő régebbi jeles színházi műhelyek mellett feltűnt néhány, re Hartmann Teréz (Tünde) és Vita! András (Csongor) a nyíregyházi Mő- gebben nagy SIKereKKei DUSZ- r(cz zsígmond Színháznak a találkozón Is szereplő Csongor és Tünde kélkedő, de aztán (ilyen vagy előadásában Olyan okokból) stagnáló társulat nekilendülése, felívelő tevékenysége is. Köztük van Debrecen és Miskolc, s köztük lehet majd Győr is. A régebben ellaposodott békéscsabai színházi élet is éledni látszik, Veszprémben, a nehézségek dacára is, életképes és színvonalas társulat működik, Pécsett, szintén nehéz tárgyi feltételek mellett, változatlanul jó a színház, s ha korábbi rangját még nem érte is el, azért már évadonként ,két-há- rom figyelemre méltó bemutatóval a legjobbak között van jelen Kecskemét is. Megkezdte működését az évad elején az ország új színháza Nyíregyházán, s az első szezon vége felé járva annyi máris megállapítható, hogy a nyírségi nagyvárosban helye van egy állandó társulatnak, szükség van rá, fontos közművelődési, művelődéspolitikai feladatokat teljesít. A vidéki társulatok közül talán Szeged van a legrosszabb helyzetben, s nem is csak az elhúzódó színházrestaurálásból adódó kényszerű nehézségek miatt. Valamiképp a város és a színház viszonya látszik ott rendezetlennek és tisztázatlannak —, de ez sem új keletű dolog. Hogy a mostani színházi találkozón konkrétan milyen élmények várnak a nézőkre, azt talán nem lenne célravezető elsorolni —, bár abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy e produkciók többségét már láttam az illető városokban. A nyitó előadásra, a szolnokiak május 17-i Brecht— Weill: Koldusoperájára az Operett Színházban, a debreceniek mai bolgár szerzőt, Sztratievet az Autóbusz című szatirikus játékával bemutató előadására a miskolciak Bruckner: Angliai Erzsébet című drámájának bemutatójára, vagy a pécsiek eredeti magyar bemutatójára, Pás- kándi Géza Vadorzó című játékának előadására mindenképp felhívnám a figyelmet. mi meg az, összehasonlítást és az ossz képet illeti: a fővárosi nézők bizonyá ra megállapíthatják majd, hogy a vidéki társulatoknak éppen ezek az előadásai szervesen illeszkednek a mai magyar színház- művészet egészébe és színvonalába. Az összkép igen sok árnyalatot mutat, s ez így van jól. A legkülönfélébb stílusban, eszközökkel megvalósított előadásokat láthatnak majd épp e tizenegy produkció között is. Kizárólagosságot egyik sem követelhet magának; a követelmény velük szemben viszont az, hogy a vállalt stílust jól, következetesen és engedmények nélkül valósítsák meg a színpadon. Vitázni ugyanis lehet e produkciók egyikével-másikával, s kell is — de a vita alapja csak érdemleges, értékes művészi teljesítmény lehet. így i s kell néznünk majd ezeket az előadásokat, s akkor majd kézzelfogható érvek igazolják, hogy ma már a vidéki színház kifejezés csak azt jelenti, hogy földrajzilag nem a fővárosban található az illető intézmény. Takács István A Járhattunk volna máshol is A közművelődés megtartó ereje Nálunk és máshol? Hogy eltűnnek a kis falvak, az lehetne jó is, ha csak azokon a területeken játszódna le a folyamat, amelyeken megszűnt a gazdaságilag determinált lét feltétele. De a pusztulás azzal fenyeget, hogy a kis falvak eltűnésével néptelenné válik hazánk több jelentős vidéke. Sőt az elnéptelenedés következtében parlagon fognak maradni nagyüzemileg ugyan nem művelhető, de jelentős mezőgazdasági területek. Parlagon? Jobb szó: ki- használhatatlanul. A nosztalgia mosolyt fakaszt és joggal. A hibás településfejlesztési politika vitát fakaszt és joggal. Nem a faluromantika áhítása ingerel a — tán mindenki számára ismert — veszély felkiáltójeles újrafogalmazására. Nos, Magyarország településeinek több mint fele tartozik az aprófalvak kategóriájába, körzetükhöz sorolandó a mezőgazdasági terület egyharmada és a lakosság huszonöt százaléka. A közösen bebarangolt Baranya megye 336 települése közül 192 elmúlóban van, lakosságuk nem haladja meg az ezret. Ugyanezek az arányok Pest megyében jelentős mértékig másképpen alakulnak: 6 település lakossága nem haladja meg az ötszázat és 27 az ezret, csakhogy nálunk 174 településsel kell számolni. Viszont a szociológiailag és közgazdaságilag kis (nem apró!) falunak minősülő települések szarna szűkebb hazánkban 48 százalék. S ezek lakossága folyamatosan csökken, illetve az átlagéletkor aggasztóan növekszik. Űjra és újra — bizonnyal még évtizedekig — szembe kell néznünk a körzetesítés hatásaival. A települések köz- igazgatási összevonása rengeteg előnyt hozott és rengeteg hátrányt is. Mondjuk, Tinnye: a tanácsa megszűnt, a termelőszövetkezetét összevonták, az iskolát — szörnyű szó! — bekörzetesítették. A művelődési intézmények nagyon rossz állapotban vannak. És Tinnve lakossága a legutóbbi nép- számlálás szerint 1 ezer 253, azaz nem tartozik az aprófalvak közé. Csakhogy időnként tartálykocsival szállít'ák az ivóvizet és az alkoholfogyasztás 60 százalékos többlethasznot hozva nőtt öt év alatt. Mi lesz a tinnyényi falvakkal? 63 településünk lakóinak száma nem haladja meg a kétezret.' Ha nem is pusztulnak, de sorvadnak. Elvonuló értelmiség Van egy településfejlesztési kategória: szerep nélküli település! — mostanság már nem használják. Az emberek élik meg ezt a látványos eredményt produkálni akaró szánMegmásztuk a gorical dombot, lábunkkal sikamlós agyagot dagasztva. Pedig Gorica nevű falu településpolitikailag már ■ nem létezik. Bár egy magasföldszintes házon felfedeztük a községi népfront tábláját, talán az utolsó előtti lakó keretezte be szénkrétával. Gyürűfű innen három kilométer. Kán község is itt volt északra vagy tíz éve még. Koprád meg nyugat felé, ugyancsak öt kilométernyire lélegzett. Mindükct megfojtotta valami, amit nehéz jónak vagy rossznak minősíteni. Pusztuló falvakat jártunk be a papi-fapipás Ibafától, az elmúló Merenyén keresztül, a fennmaradásért kapkodó Dobszáig. A Magyar Népművelők Egyesületének újságíró-szekciója szervezte utunkat, A kis falvak közművelődése címmel. Baranyában jártunk, a zselici dombvidéken. Járhattunk volna máshol is; Somogybán, Borsodban és Pest megyében is. dákot. Közben lassan elvonul ezekről a helyekről az értelmiség; a merőgazdaságiak a termelőszövetkezeti központba költöznek, a pedagógusok a körzetesített iskola közelébe; ipar csak kézműves szinten; az államigazgatás képviselői ügyeletet tartanak; újabban a gyógyszertárakat és az orvosi rendelőket is körzetesítik és Gárdonyi Gézával szólva a nemzet napszámosai egyre inkább népművelők lesznek, akik viszont általában — nem minden kis településen — nem kapják meg az őket megillető tekintély megteremtésének lehetőségét. Mi is a falupusztulás természetrajza? Alapvető termelőeszköz a föld, és hiába a magas aranykorona-érték, _ ha a dombokra nem tud felmenni a traktor. Az állattenyésztés pedig iparszerűen belterjessé vált. A mezőgazdasági naqy- üzem kivonul. A tanácsiak fejlesztési kerete minimálisra csökken és infrastruktúra-javításra pénz alig marad. S ha mégis, ha mégis tanácsi kutat fúrnak, ha aszfaltutat építenek, a fejekben az jár: a munkahelyhez közelebb kell menni, itt kell ezt a falut hagyni! És mennek a fiatalok. Hiszen egy ipari műhelyt is bármikor át lehet telepíteni; a földet viszont nem. S ha a terület szántóként nem művelhető, akkor a gyümölcstermesztéshez és az állattenyésztéshez az embernek ott kell lenni a közelben. Izgalmas élmény: a 220 ta- kosú baranyai Ibafa lakóinak takarékbetét-állománya megközelíti a 9 millió forintot. A Pest megyei ipolytölgyesieké (380. lakos) ennél kicsit több, ha a különböző helyekre betett (akad ember, akinek a siófoki OTP-ben van a pénze!) összegeket egybefogjuk! De új házakat nem vagy alig építenek, tatarozni csak a legszükségesebb részeket hajlandók, Mondják: kell lenni pénznek, ha innen költöznek. Mintha mégis csak létezne a gazdaságilag determinált lét alapja ... Mintha nem fejlődési törvény szerűség volna az aprófalvak megszűnése? Üjra és újra szembe kell néznünk azzal: mit tekinthetünk ezeken a településeken népességmegtartó erőnek? Létükből fakadóan a közösségi tudatot, azt, ami tésaivá, dob- szaivá, helyhez-tájhoz gyöke- rezővé teszi az embert. Csakhogy a lórévi vagy felsőpa- konyi, bárány a jenői vagy szágyi lakos már-már szívesen vallja magát ráckeveinek, gyálinak, vagy Szigetvárhoz, esetleg Komlóhoz közel lakónak. Egyszerű az ok: a falvak elvesztik érlelő szellemi erejüket. És hiába az aszfalt Pillanatnyilag — nyilván átmenetileg — nem tartozik a lakosság alapellátási kategóriájába a közművelődés. Bár az állami segítséggel élve a helybeliek majdnem mindent megtesznek a lakosság helyi tudatának kialakításáért. Bóka fogta csuka? Nem! Csak a nivellációi fejlesztés hiánya. Baranya megyei példa: az ötödik ötéves terv időszakában a teljes költségvetés 95,4 százalékát költötték Pécsre és további négy városra, a maradék jutott a 331 településre. Pest megyében hasonló adat nem ismeretes, hiszen — sajnálatos, vagy örvendetes? — nincs megyeszékhelyünk. Hozzávetőlegesen számított adatok alapján vallhatjuk, hogy nálunk az arány többszörösen jobb, mint Baranyában. Ez vitathatatlanul így igaz! Csak hát a suszter maradjon a kaptafánál: A közművelődés — esetenként mégis csak ezt tekinthetjük a legerősebb népességmegtartó erőforrásnak — gondjait részben éppen az egyenlőtlen fejlesztésből eredeztethetjük. Hiszen több tucat milliót költünk, költöttünk egy-egy művelődési centrum lérehozására nagyon-nagyon kevés területi hatékonysággal. Az is igaz: van mit büszkén mutogatnunk, jogos büszkeséggel. Mérlegelendő példa Ki tudja? Tán a megye- székhely hiánya ösztönöz a hierarchia megmerevítésére. Pest megyében a közművelődés módszertani irányítása a megyei művelődési központra épül, amelynek kilenc járással kellene élő, napi, eleven kapcsolatot tartani. Aligha képes rá. Egy-egy járási központnak 15—30 művelődési házzal és ugyanennyi könyvtárral, tehát 30—60 intézménnyel kell — kellene — együttműködni. Aligha képesek rá. Az egy-egy szakterületet átfogó bázisintézményeknek a struktúrát keresztezőén kellene megyei szerepkört betölteni. Aligha képesek erre. Mérlegelendő baranyai példa: körzeti művelődési központokat hoztak létre — nem tucatmilliókért —, amelyek túllépnek adott esetben a járási határokon is. A kis településeken egyetlen szakképzett népművelő sem dolgozik. hanem ezeknek a körzeti intézményeknek kell a helyi igényeket kielégíteni a fal vakban működő tiszteletdíjas népművelők segítségével. S a szervezet elfogadhatóan funkcionál. Nos, ez a hálózat természetszerűen nem képes arra, hogy infrastrukturális és a településjelleg meghatározásában mutatkozó aránytalanságokat helyrebillentse. De segítője lehet egy-egy létezési jogát okkal védelmező kis település megmenekülésének. Megtartó erővé válhat. Mert baranyai példákat Is említettünk: tudnunk kell, hogy Pest megyében más, erősebb nagyságrendekkel keil számolnunk. De a tendenciajelleggel mutatkozó folyamat intő. Az említettekkel hasonlóan vesztesek leszünk, ha elfogyottként fogjuk nyilvántartani Ipolyda másdot, Váckisújfalut. Tésát, Telkit, Kisoroszit, Csővárt, Ácsát, Vácegrest, Püspökszilá- gyot, Aporkát, Majosházát, Mi- kebudát, Pócsmegyert, Kisné- medit... Krlszt György Elmúlt korok emlékei Régi oklevelek A mohácsi csata előtti időkben keletkezett néhány oklevél restaurálását fejezték be a napokban az Országos Levéltárban. Az Országos Levéltár gyűjteményének egyik legértékesebb kincse, az 1526 előtt keltezett, több mint 100 ezer oklevél. E gyűjteményen az idő ugyancsak rajta hagyta nyomait, ezért folyamatosan restaurálják darabjait. Elsősorban a penészesedés károsította őket — szerencsére a régi korokból származó papírok, hártyák a maiaknál sokkal jobban bírják a viszontagságokat. A károsodás ellenére is olvasható ét értékelhető okleveleket fertőtlenítés és tisztítás után polietilén fólia segítségével tartósítják, a most megújított példányok között van Zsigmond király 1405-ben keletkezett oklevele, amelyet az e korbeli okmányokkal együtt most dolgoznak fel a kutatók. Emellett több gyűjtemény anyagának helyreállításával is foglalkoznak a restaurátorok. A magyar írásbeliség kezdetétől 1945-ig terjedő időszak iratanyagából például a magyar királyi helytartó tanács 1784-ben kelt aktacsomója vár feldolgozásra. Ennek lapjait nemcsak a penész károsította, hanem alaposan el is áztak. A térkép- és tervrajzgyűjteményből többek között a körmendi Szent György templom 1890- ben készült tervrajzsorozatát újítják fel. Előfordul az is, hogy a le-' vél tárat magántulajdonban lévő értékek restaurálására kérik fel hivatalosan. Éppen a napokban kaptak ilyen megbízást egy, 1687-ben kiállított nemesi oklevél és címer helyreállítására. Bécsi ünnepi hetek Magyar művészek Magyar művészek is szerepelnek a június 27-ig tartó bécsi ünnepi heteken. A győri balettegyüttes május 18-án és 21-én a Theater an der Wiem- ben ad műsort. Markó Iván koreografálásában mutatja be Haydn az Évszakok, és Bartók a Csodálatos mandarin című művét. A Haydn-előadás a világon egyedülá|ló. hiszen első ízben kerül szffre a mű balettváltozata. Május 23-án Haydn Tóbiás című oratóriumának előadásán az énekes szólisták között lesz Kováts Kolos. FIGYELŐ Lámpák. Agyúval nem szokás verébre lőni, ezért hát a manapság kapható különféle világítótestek küllemét szemlélve is tanácsos szelídebben fogalmazni, annál is inkább, mert — sajnos — vehemensebb bírálatuk teljességgel hiábavaló. Lehetne itt öklöt rázni, írásos vagy szóbeli tiltakozó nyilatkozatokat tenni, emez vagy amaz a cselekedet sem bírná rá lámpagyártóin kát arra, hogy csak egy picit is igazítsanak ízlésük jelen állapotán, és olyan mennye zetre meg falravalókat fabri káltassanak, amelyek elsőrenden világítanának és csak so- kadrenden lennének díszek (?). Manapság ugyanis éppen fordított a helyzet! Elég csupán reá pillantani egy lámpa- szaküzlet kirakatára, és máris látni, hogy micsoda tömegben kínáltatják ott magukat a három-, öt- meg még ki tudja hány karú csillárszörnyek, amelyek hol műanyagból, hol égetett cserépből, hol plexiből, hol meg ezek fantáziadús ele- gyeiből készülnek. A tartókarok'pedig? Hát ezek pácoltfa- faragványok éppen úgy lehetnek, mint — mondjuk — alu- mínium-csavarintások, hogy a többi, hasonló célra felhasznált nyersanyagot ne is említsük. S hogy, hogy nem, ezeket a pótlólagosan villany- körtékkel is felszerelt micsodákat úgy veszi a nép, akár a cukrot. A kristályos csillám-, lásű plexicsillárokból például egyszerűen nem győz eleget gyártani Közép-Európa egyik legnagyobb lámpaforgalmazója, a szarvasi szövetkezet. És ugyanígy folyton kutatott hiánycikk a többi csillárféleség is, hiszen nélkülük nem igazán lakás egy lakás. Ezen szomorú látlelet — mint a mindennapos benyomások összegzése — kiben-ki- ban eddig is megfogalmazódhatott, ám most, hogy a televízió kitűnő sorozata, az tz- tések és pofonok legutóbbi, csütörtökön kora este közvetített adása mind az ötven percét eme lámpaügynek szentelte, a megszólaltatott szakemberek véleményével együtt teljessé kerekedett a végbizonyítvány. Az a sum- mázat tehát, amely kerekperec kimondja: e tárgyból is a minél drágábban kapható és minél csicsásabb giccs kell. Azok az egyszerű és célszerű burák pedig, amelyek tökéletesen megfelelnek rendeltetésüknek — mivelhogy oda és úgy szórják a fényt, ahova és ahogyan az szükséges —, még arra sem válnak érdemessé, hogy sorozatban gyártsák őket. Szinte egyedi darabokként, kisipari módszerekkel sajtolják például a Felhő-család valóban esztétikus és az emberi szem tulajdonságait messzemenően figyelembe ve- v. tagjait, s így aztán még mutatóba sem igen találkozhatunk velük. Akácz László
