Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-14 / 111. szám

4 1982. MÁJUS 14., PÉNTEK mclrt f sr/timav Az első lépés Tálxos' úis felkel Korábban többször is hírt adtunk arról, hogy a város fejlesztési terveiben, a Tábor út mariién, mintegy 600 kor­szerű, több szintes sorház és családi ház elkészítésével szá­molnak, különös tekintettel arra, hogy a jövőben minde­nütt fokozottan támogatják a magánápítkezést. A terv a megvalósulás útjá­ra lépett. A városi tanács végrehajtó bizottsága elsőként 9775 négyzetméternyi terület értékesítését hagyta jóvá, ez 32 lakás felépítését teszi lehe­tővé. A terület közművesített lesz, a víz-, a csatorna- és az elektromos hálózat, illetve a szennyvízelvezető rendszer még ebben az évben megépül. A tanács úgy döntött, hogy a Mechanikai Laboratórium, a gimnázium pedagógusai, az egészségügyi dolgozók, a Pest megyei Állami Építőipari Vál­lalat dolgozói, illetve a költ­ségvetési üzem és a MÁV Jár­műjavító kijelölt építkezői kapják elsőként a lehetőséget itt a házépítésre. A közműve- sítettségnek megfelelően a tel­kek tartós használatbavételi diját négyzetméterenként 200 forintban állapították meg. Szerkesztői üzenetek Többen kérték, közöljük a Ho- rányi rév és az alagi temető közötti autoouszjárat menetrendjét. Ennek teszünk most eleget. A Korányi révtől 6.45-kor (mun­kanapokon. kivéve a hét utolsó munkanapját), ll.40-kor (munka­napokon). 12.42-kor (péntekenként), 13.35-kor (munkanapokon, a páros számú hetek utolsó munkanapja kivételével), 15.10-kor (a hetek utolsó munkanapján) és 15.40-kor (a hét utolsó munkanapja kivéte­lével munkanapokon) indul autó­busz. S. L. olvasónknak; Igaza van. Jó lenne, ha a benzinkút meLle{ti autóbuszmegállóban fedett váró védené a lakótelepről érkező uta­sokat a buszok megérkeztéig. Erre azonban csak a 2-es ú-t korszerű­sítése után kerülhet sor, mely vár­hatóan még ebben az évben meg­kezdődik. DUNAKESZI xMüia Péntektől péntekig AZ ÉN SZÍNHAZAM Ez a címe Bárdy György, a Vígszínház művésze önálló estjének, melyet ma hét óra­kor tekinthetünk meg a József Attila művelődési központ színháztermében. KIÁLLÍTÁS ÉS VASAK Ma délután 2 órakor nyílik meg a váci Naszály Skála- Coop áruház bútorkiállítása és vására a művelődési központ földszinti termeiben, A kiállí­tás tíz napig látogatható, dél­előtt 10 és este 19 óra között, FILMKLUBOK A József Attila ifjúsági klubban ma este diszkó lesz, hétfőn a város többi klubjá­ban közös sportvetélkedőt tar­tanak. A Kállai Éva klubban jövő szombatig lehet megnéz­ni a fiatal képzőművészek stúdiója taglalnak grafikai ki­állítását. Hétköznap délután 4 és este 8, szombaton és va­sárnap 10-től 12-ig és délután 4-től 8 óráig. MADÁRVÉDELEM A Magyar Madártani Egye­sület dunakeszi kiscsoportja szerdán délután fél hatkor vetítettképes ismeretterjesztő előadásra várja a madárbará­tokat. Szentendrey Géza szak­előadó a Pilisi Parkerdőgaz1 daság madárvédelmi tevé­kenységéről tart előadást. FOGADÓÓRA Szerdán reggel 8 és déli 12 óra között Metykó Gyuláné, a városi tanács elnöke tart fél­fogadást hivatalában. A tervidőszakbsn Töfefe szál lakás Még ebben az ötéves tervben megépül egy újabb 384 laká­sos sorház a Duna-parti lakó­telepen. Az épület terveit, melynek hat lépcsőházában egyenként 64 otthon helyezke­dik majd el. az OTP már meg­rendelte. Felépülte után 256 la­kás fölött a tanács. 128 fölött pedig a takarékpénztár rendel­kezik. BéSbfáiii nyugalomban h- ­OlM j * 4 «I Délutánonként ilyen nyugalmas, csendes, csupán a gyermekek­től hangos a lakótelep házai között a tér ges szanálások, a beépítés és az útépítés a telephelyet nem érinti, ezért az üzem korsze­rűsítése és fejlesztése jelenle­gi helyén olcsóbban, és haté­konyabban oldható meg. mint a kijelölt új telephelyen. Kü­lönösen sokat jelent, hogy a közművek megvannak, csupán bővítésükről kell gondoskodni. Városrendezési, városképi szempontból sem kifogásolható a terv, minthogy az üzemi épü­letek megfelelő átépítésével, újak emelésével korszerű, az esztétikai követelményeknek is megfelelő utcaképet alakít­hatnak ki a tervezők. Az üzem kommunális fel­adatai révén szoros kapcsola­tot tart a város lakosságával, ezért nem elhanyagolható szempont az sem, hogy jelen­legi helyén jól megközelíthető. Szántai János üzemvezető tájékoztatása szerint a legsür­getőbb feladat a nagy értékű köztisztasági és építőipari szál­lító gépkocsik megfelelő gara- zsírozásának, javításának meg­oldása. Nem kevésbé fontos a korszerűtlen helyiségek helyett új műhelycsarnokok, tároló­színek és raktárak építése, va­lamint szociális helyiségek: öl­tözők. zuhanyozók, konyha és étterem létesítése dolgozóik számára. Igazán nem szokványos, de Itt igaz: a legrosszabb körülmé­nyek között az adminiszt­rátorok dolgoznak. Ezért’azt tervezik, hogy a meg­levő és legjobb karban levő épületekben belső átalakítás­sal, korszerűsítéssel központi- fűtéses irodahelyiségeket ala­kítanak ki a következő hóna­pokban. Úgy számolják, hogy elkép­zeléseik a fejlesztési alapból még ebben az ötéves tervben megvalósíthatók. Bolt helyén bolt... Vasáruk, kisgép Kilencmilliós készlet Boltot nyitott tegnap Duna­keszin a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Az egykori cipóüzletet az áruház mengnyitásakor vették át a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Mostanig vegyes Iparcikküz­letként működött, edényeket, üvegárut is tartottak. Alapos Dővítés után — hatszáz négy­zetméterre nőtt az alapterület — most ott vas-szerelvény bol­tot nyitottak meg. Az önki- szolgáló rendszerű üzletben vasszerelvényeket, épületva­salásokat, durva vasárut, tüze­léstechnikai cikkeket tartanak, de lehet kapni szerszámokat, kisgépeket és mezőgazdasági szerárut is. Az új szaküzletet kilencmil­lió forintos árukészlettel nyi­tották meg, s még ebben az évben 30 milliós forgalomra számítanak. Főjavítás után — mint az új Úgyszólván az országban futó valamennyi személyszállító vas­úti kocsit Dunakeszire hozzák nagyjavításra. Ennek során da­rabokra szedik, s kijavítják valamennyi alkatrészüket. Ké­pünkön a felújított tengelyt és csapágyat szerelik össze a jár- műjavító szakemberei Tisztúfílás a Vöröskeresztben Eredményekkel mérhető munka Szerdán délután a József Attila művelődési központ vörös termében tartotta tisztújító- és küldöttválasztó értekezletét a kongresszusra készülő Magyar Vöröske­reszt dunakeszi vezetősége. Az ülésen részt vett Pásztor Imre, a Vöröskereszt országos központjának osztályve­zetője, Aranyossi István, a Vöröskereszt Pest megyei veztcségének titkára, dr. Peszeki Lászlóné, a városi pártbizottság munkatársa és dr. Jancskár Sándor, a vá­rosi tanács titkára. Antal János, a HNF városi bizottságának titkára megnyitója után ötvös Mária, a városi vezetőség titkára számolt be az elmúlt öt esztendő, s ezen belül részlete­sebben az utóbbi két év — azóta működik függetlenített titkár a városi vezetőség élén — tevékenységéről. seny Vállalatnál, s szintén ket­tőt a Járműjavítóban, ahol egyébként példás a szervezett­ség, több mint 900 tagja van a mozgalomnak. Ezzel a városi szervezetek száma 33-ra emel­kedik. Cselekvő tagság A beszámoló kiemelte: a tagság és az alapszervezetek létszáma örvendetesen emel­kedik, 5 éve 2163, jelenleg 2302 tagja van a mozgalomnak a városban. Nem változtattak az öt. esztendeje megfogalmazott célon: nem a tagság, sokkal inkább az aktivisták, a valósá­gosan, eredményesen dolgozók számát kellett tovább növelni a szervezetekben. Az elmúlt kongresszus óta kilenc új alap­szervezetet alakítottak, most pedig a kongresszusra felaján­lásként azt vállalták, hogy to­vábbi négy alapszervezetet hoznak létre. Kettőt a Lóver­Az egészségnevelésről Szemléletes fejlődésről be­szél a statisztika is, különösen a Vöröskereszt egészségnevelé­si, ismeretterjesztő tevékenysé­gében. öt éve 71, tavaly 118 előadást tartottak az orvosok és középkáderek. A beszámoló e pontjához kapcsolódott dr. Fenyő Ferenc, a Konzervgyár üzemorvosá­nak hozzászólása, aki megszív­Olvnsémk fóruma Számolni kell a realitásokkal Az elmúlt héten több szülő aláírásával kaptuk az alábbi levelet, melyet — az ügy kivizsgálására kérve — átadtunk Rónai Arpádnénak, a városi tanács művelődési osztálya tanulmányi felügyelőjének. A levél Április 21-én és a húsvétot megelőző pénteken az 1. szá­mú általános iskolában a ko­rán — 6 óra körül — érkező tanulók zárt ajtókra találtak, és 8 óráig a fűtő jóvoltából a kazánházban találtak menedé­ket a fagypont körüli időben. Történt ez azért, mert az év­közi szünetekben — rendsze­resen — csak 8 órától fogad­nak gyerekeket a napköziben. Mi. szülők sajnos, nem ve­hetünk ki szabadságot gyerme­keink felügyelete és biztonsá­ga érdekében akármikor (be­tegségük esetén úgyis kényte­lenek vagyunk megtenni). Munkahelyünkön pontosan kell megjelennünk .akkor is, amikor az iskolában éppen szünet van. Véleményünk szerint a ka­zánházi gázos levegőben való kétórányi tartózkodás — tűz­és robbanásveszélynek kitéve — káros gyermekeink egészsé­gére, ezért kérjük, hogy eze­ken a napokon is biztosítsanak megfelelő fogadótermet és fel­ügyeletet a korán érkező gyer­mekseregnek — áll a levél­ben 10 szülő aláírásával. A tínyek A tanulmányi felügyelő be­kérte a napközi otthon szün­idei működtetése iránti igénye­két felmérő ívet. Eszerint a tavaszi szünetben átlagosan 25 —28 gyermek szülei kértek napközis ellátást, de volt olyan nap is (10-én), amikor csak 2 jelentkező volt. Az előzetesen jelzett igénnyel szemben rend­szeresen csupán 15-en jelen­tek meg a napköziben, de pél­dául 10-én az előre jelentke­zett 2 gyermek sem ment el. Nyilván a családon belül más­ként is meg tudták oldani fel­ügyeletüket. Április 21-én nevelési érte­kezlet volt az iskolában, erre a napra három gyermeknek kértek reggeli felügyeletet. Minthogy a rendelkezések csu­pán tíz gyermek fölött írják elő annak biztosítását, az is­kola igazgatója a szülőknek felajánlotta; vigyék gyerme­keiket a 2. számú iskolába, ahol több volt a jelentkező. Ők azonban erre nem vállal­koztak. A megoldás — Mégis, mi az önök elkép­zelése? A jövőben miként le­het a szülők és az oktatási in­tézmények érdekeire egyaráni figyelemmel. megnyugtatóan rendezni a szünidei napközis felügyeletet, ellátást? — kér­deztük Rónai Árpádnét. — Mi is, mint az más váro­sokban már régóta gyakorlat, szükség szerint egy vagy két iskolában tartunk majd ügye­letet és foglalkoztatást. Az 1-es és 2-es, illetve a 3-as és 4-es iskola, illetve ha kisebb az igény, akkor egy minden adott esetben külön-külön megjelöli oktatási intézmény tart majd napközis foglalkoztatást. Meg­engedhetetlen ugyanis, hogy néhány gyermek miatt befűt- sék az iskolát, főzzenek a konyhán és így tovább — tá­jékoztatott a tanulmányi fel­ügyelő. A kötelesség Végezetül, a vitát lezárandó: mi mindig szívesen foglalko­zunk olvasóink panaszos ügyeivel. Ám e levél és a je­lenléti ívek összevetése során kiderült, olyan szülők is alá­írták, akik nem kértek hajnali ügyeletet gyermekeik számára. S örültünk volna annak is, ha arról is tájékoztatnak, hogy az iskola társintézményben gon­doskodott volna gyermekeik felügyeletéről. Tudomásul kell venni ugyanis, a realitásokat: manapság egy intézmény sincs olyan helyzetben, hogy néhány órával előbb rendeljen túl­munkára pedagógust, ha arra nincs feltétlenül szükség Egy­ről azonban minden oktatási intézménynek feltétlenül kell gondoskodnia, mert kötelessé­ge. hogy a városban valahol a szülők munkakezdésétől fel­ügyeljenek az ezt igénylő gver- mekekre. Erre a jövőben külön figyelmet fordítanak ellenőr­zéseik során az oktatásügy vá­rosi vezetői. lelendő gyakorlati tapasztala­tairól szólt. Meggyőződése, hogy maradandó eredménye csakis a kiscsoportok előtt, a bizalmas beszélgetések kereté­ben tartott ismeretterjesztés­nek van, mely a hallgatóság kulturáltságára is figyelem­mel, személyre szóló, s éppen ezért hatékonyabb. A titkári beszámolónak a szervezettségről szóló pontjai­hoz kapcsolódott Molnár Pe­temé, a Járműjavító vezetősé­gének titkára, aki elmondta: elérték, hogy náluk már min­den üzemrészben van vörös­keresztes sejt. Dr. Vasas Már­ta, a Hűtőház vk-titkára az elsősegénynyújtó tanfolyamok fontosságáról szólt. Beszámolt arról, hogy náluk tavaly 26 munkás és munkahelyi veze­tő végzett tanfolyamot. Céljuk az, hogy minden munkahelyen legyen képzett elsősegélynyúj­tó, aki baleset vagy rosszullét esetén szakszerű segítségre ké­pes. A járműjavítóbell véradá­sok eredményességéről adott rövid tájékoztatást Kiss József. Évente mintegy négyszázan adnak vért, tavaly például 110 literrel segítették beteg em­bertársaikat. Jól mozgósítható, különleges vagy ritka vércso­portú donorokból álló brigád­juk mindig kész a véradásra. Dr. Zalay Bálint körzeti orvos javasolta: az új vezetőség min­den évben két területi alap­szervezetet számoltasson be munkájáról. Ennek eredmé­nyeként megszüntethetek len­nének azok a ma még tapasz­talható színvonalbeli különbsé­gek az egyes területi szerveze­tek munkája között. A2 új vezetőség A tanácskozás befejezése­ként a küldöttek tizenöt iagú új vezetőséget választottak, melynek elnöke dr. Zalay Bá­lint. alelnöke pedig Bitter An- talné nyugdíjas, a Vöröske­reszt megyei vezetőségének tagja lett. A titkár ismét Ötvös ' Mária. A megyei küldöttérte­kezleten nyolcán képviselik a dunakeszi vöröskereszteseket. ■ Anyakönyvi ■ Hírek Házasságot kötött: Zöld Jó­zsef Demendi Máriával, Lu­kács József Csizmadia Irénnel. Elhunyt: Ádámy Sándor (Gárdonyi Géza u. 17.), Csuta Dezső (Engels u. 4.). Rózsahe­gyi Ferencné Tánczos Katalin (Tábor u. 31.). Névadót tartott: Czinege Pál és Demeter Erzsébet: Eni­kő, Fehér János és Szabó Ka­talin: Dénes, Várszegi László és Jámbor Ildikó: Brigitta ne­vű gyermekének. Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Barcza Zsolt Enyedi Lajos ^ Tizennégy esztendeje, ^ amikor Dunakeszi nagyköz- § ség tanácsa a kommunális ^ feladatok ellátására létre- ^ hozta a költségvetési üze- met, valószínűleg az alapi- ^ tők legmerészebb gondola- »; iában sem fordult meg, mi- ^ lyen nagy feladatok megol- ^ dása, s milyen fejlődés vár ^ erre a kis üzemre a követ­el kező másfél évtizedben, A várossá válás azután gyor­san bizonyította: a korábbi módszerekkel és intenzitással nem lehet megoldani a leg­alapvetőbb feladatokat sem, ezért az elmúlt öt év alatt kü­lönösen sokat tett a tanács az üzemi munkafeltételek javítá­sáért — a lehetőségeken be­lül. Ezek a lehetőségek, akkor — még két évvel ezelőtt is — úgy tűnt, a jelenlegi telephelyen nem bontakoztathatok ki, ezért a továbbfejlesztés alapjaként új telephelyet jelöltek ki szá­mukra a városon kívül, az új köztemetővel szemben. Az elmúlt két esztendő meg­változott gazdasági körülmé­nyei, s az azóta feltárt újabb lehetőségek most amellett szólnak, hogy ne ott. hanem a jelenlegi telephelyen fej­lesszék tovább az üzemet. Annál is inkább, mert időköz­ben kiderült, lehetőség van a terület növelésére, három szomszédos ingatlan átcsatolá­sával. „. A közelmúltban "elkészült a városközpont részletes rende­zési terve. Eszerint a szüksé­Három év alatt fejlesztik jelenlegi helyén mered a költségvetési üzem

Next

/
Thumbnails
Contents