Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-03 / 79. szám

8 1982. ÁPRILIS 3., SZOMBAT tircírr "4fiit lg xJlmav Egész embert kívánna ~ Hä az öregekről van szó, ezerféle bajuk enyhí­téséről, lehet-e igazán elégedett az ember a munkájá­val? Én azt hiszem nem. Bennem legalább is ' sokszor kétségek támadnak, hogy nem elég, hogy kevés amit mi itt, hivatali keretek közt csinálni tudunk. Ráadásul szét sem téphetem magamat! Igazgatási előadó vagyok, kapcsolt munkakörben enyémek a szociálpolitikai és anyakönyvi feladatok. Pedig Dabas tizennégy ezres lé­lekszámú község, majd egyharmada a lakosságnak idős, hatvan év fölötti. A velük törődés egész embert kí­vánna. Az anyagi támogatás, a különböző segélyek te­szik ki jó részét a gondoskodásnak. A megadott kerete­ken belül természetesen igyekszünk a leghumánusab- ban szétosztani a rendelkezésünkre álló összeget. (A tavalyi évben 1 millió 640 ezer forintja volt ilyen célokra a községnek, ebben az évben valamivel több. 1 millió 700 ezer. Ennek nagy része a rendszeres szociális segélyben részesülőké, jelenleg 63-an vannak ilyenek, ők semmiféle más jövedelemmel nem rendel­keznek. A fennmaradó összegből adják a rendkívüli se­gélyeket. Tavaly 168 idős ember kapott 500—2000 forin­tig terjedő összegeket. Ebben az évben is adtak már rendkívüli segélyeket.) — Jó, hogy adunk pénzt. Igen. Hiszen elég sokan van­nak még, főként hetven év fölött, akik nagyon kis nyugdíjból kénytelenek élni, vagy nincs is nyugdíjuk. De ez a törődésnek csak egyik része, és valljuk be, a könnyebbik része. Mert ezt tapasztalatból tudom, a legtöbb esetben az idős embereknek égetőbb szükségük van a személyes, emberi oldalra, valamiféle rendszeres kapcsolattartásra. És itt kevés, amit tenni tudunk mi, hivatalból. A legnagyobb problémát a házigcndozásra szoruló teljesen egyedül élő öregek jelentik. Most télen is volt egy idős házaspárom. Hetekig jártam a községet, mire nagynehezen találtam számukra egy gyes-en lévő fiatalasszonyt. Igaz, hogy a gondozásért fizethető összeg a múlt évtől megnövekedett. most 1000 forintot is ad­hatunk havonta, szeretetet azonban pénzen nem lehet vásárolni. És még kevés az olyan természetes emberi gesztus, mint amivel nemrégiben találkoztam. Egy csa­lád a szomszédságában élő beteg öregasszonyt, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül gondozásába vette, úgy törődnek vele, mintha saját hozzátartozójuk lene. (A legtöbb esetben úgy kell felkutatni azt is, ki szo­rulna egy kis segélyre, mert az érintettek maguktól nem igen kopognak be kérni. Sokkal több idős embernek tudnának olcsó vagy ingyenes ebédet is nyújtani — Je­lenleg mindössze négyen veszik igénybe ezt a juttatást. Igaz, a nagy távolság is közrejátszik, például a sári részből nem igen tudnak az öregek egy ebédért Dabas- ra jönni. A közlekedési nehézségek miatt az öregek nap­közi otthona se töltheti be úgy a szerepét, ahogy a le­hetőségek megengednék.) — Persze, azért vetnnak olyan dolgok is, amelyeknek nagyon örülök. Sikerült megoldani a legtávolabb lakó idős emberek utaztatását, akik a napközi otthonba jár­nak. A Fehér Akác Tsz a saját buszával fogja hozni és vinni őket, háztól házig. A Postaforgalmi Szakközépis­kolával is tervezem a kapcsolatfelvételt. Tavaly ugyanis az egyik osztály felajánlotta, hogy szívesen áll az idős emberek mellé. Remélem, ezt most realizáljuk. Főként és elsősorban a törődés egyszerű, emberi formáihoz sze­retném a gyerekek segítségét; hogy egy-egy névnapon, születésnapon, évfordulón, néha hétvégeken legyen, aki bekopog a magányos öregekhez, egy kicsit elbeszélget velük, esetleg a ház körül adódó kisebb-nagyobb mun­kába besegít. A tanácstagokra is fokozotabban támasz­kodunk. A körzeteikben élő idősek gondját-baját nem­csak figyelemmel kísérik, nemcsak jelentik, hol mire lenne szükség, hanem maguk is ténylegesen segítenek. Akivel beszélgettünk: Galacz Mária Feljegyezte: S. Horváth Klára Hobbiból üzletet csináltak És ugyan mit tud az aranyhal? A ráckevei hűtőházban Egyszerre négyszáz vagon s Miért szeretjük az arany- % halakat? ^ Nem keringenek történe- § tek arról, hogy kedvesek ^ lennének, mint a spaniel, ^ játékosak mint a tacskó, ^ vagy a komondorhoz ha­jt sonlíthatóan hűségesek. És j! ha már a háziállatoknál ^ tartunk (mert a díszhal is 5; ideszámít), a lovat munká- ^ ra idomítják, a macska $ megfogja az egeret, a ku- ^ tya őrzi a házat. ^ Mit tud ezzel szemben az ^ aranyhal? ^ A természetet, az élő- J világot jelképezi néhány § liter vízben, a zárt falak ^ között. Mégsem a termé- ^ szettől távol élő nagyváro- § si ember új keletű hobbija ^ a díszhaltartás, bár kétség- ^ télén, hogy az utóbbi évti- ^ zedben divatosabb, mint $ bármikor azelőtt. Délkelet-Ázsiában a kínai halászok már több mint egy évezrede felfigyeltek arra, hogy a természetes vizekben — folyókban, tavakban, mo­csarakban — időnként feltű­nik egy-egy narancsszínű hal a szürke ezüstkárászok között. Akkor csodaként tisztelték a feltűnő színváltozatot, azóta a biológusok kiderítették, hogv az ezüstkárász bőrében levő sárga színsejtek szokatlan fel- szaporodása okozza a jelensé­get. Ritka fogás Kínában a X. században rendi kiváltság volt aranyha­lat tartani, és szigorúan bün­tették azt a halászt, aki meg­tartotta ritka fogását ahelyett, hogy beszolgáltatta volna. A kínai „csoda” a XVII. század­ban, Jáván keresztül jutott el először Európába. A magyar, de a nemzetközi halászatban is a százhalom­battai Temperáltvízü Halgaz­daság volt az első, kizárólag ivadék halak termelésére sza­kosodott üzem. A gazdaság neve híven kifejezi technoló­giájának sajátosságát is. A ta­vak hőmérsékletének szabá­lyozásához szükséges energiát a szomszédos Dunamenti Hő­erőmű szolgáltatja. Ez az együttműködés nagyon szeren­csés: az ipar és a mezőgazda­ság kapcsolatának, a helyi le­hetőségek okos hasznosításá­nak jó példája. Jelenleg a TEHAG adja az ország halivadék-termelésének több mint egyharmadát. A hagyományos pontytenyésztés mellett bevezették a Kelet- Ázsiából származó növényevő halak: az amur, a fehér és a pettyes busa ivadéktermelését is. Űj módszereket dolgoztak ki a süllő, a csuka, a harcsa, a balin és a compó nagyüze­mi szaporítására és ivadékne velésére. Három éve pedig rá­tértek a díszhalak tenyésztésé­re is, melyekből egyre többet szállítanak a nyugat-európai országokba. Korlátlan piac — A díszhaltenyésztésnek Magyarországon nincsenek hogyományai. Milyen elkép­zelésekkel láttak munkához? — kérdezem Tőig Istvánt, a TEHAG igazgatóját. — Ahogy a virág fontos ré­sze lehet a mezőgazdasági ter­melésnek, úgy a díszhal is lényeges szerepet tölthet be a halászatban. Ezzel a gondolat­tal kezdjük el 1979-ben új te­vékenységünket. Aranyhal, díszponty és trópusi halfajok tenyésztése folyik a gazdaság­ban, nagyüzemi keretek kö­zött. A díszhaltenyésztés járu­lékaként haltáplálék-szerve- zetek felvásárlását, egyéb vé­dett hazai és trópusi kétéltűek szaporítása is itt történik. Fontos szempont, hogy ezzel a munkával akkor is lehet foglalkozni, amikor nálunk egyébként holtszezon van. Az étkezésihal-tenyésztést tehát nem befolyásolja. — Milyenek az exportálási lehetőségek? — Nagyon kedvezőek, a hobbihalaknak gyakorlatilag korátlan piacuk van Nyugat- Európában. Riválisaink általá­ban távol-keletiek, és így jó­val nagyobb szállítási költség­gel kell számolniuk. Legtöbb díszhalat az NSZK-ba, Auszt­riába, Hollandiába és Bel­giumba szállítunk. Múlt évben 7 millió forint értékű deviza származott a díszhalak expor­tálásából. Oroszlánfejű, a sztár — Melyek a legkedveltebb fajták? — Utóbb az emberek rájöt­tek arra, hogy az aranyhal tartása lényegesen egyszerűbb, olcsóbb, mint a kényesebb trópusi díszhalak gondozása. Kerámia- és bronztálban, vagy akár egy konzervdoboz­ban éppúgy tartható, mint az akváriumban, vagy a dísztó­ban. Fagypont körüli hőmér­sékleten is megél, de elbírja a 35 fokos meleget. A színválto­zatok és a fajták száma meg­haladja a százat, mostanában az oroszlánfejű aranyhal a sztár. Számunkra ennek a di­vatnak a gazdasági vetülete is nagyon fontos. Japánban pél­dául az aranyhalderby ugyan­TEGNAP ÉS TEGNAPELŐTT Tavaszunk telve ünnepnapokkal, mert márc. 15., márc. 21.. a KISZ megalaku­lásának évfordulója, majd most ápr. 4-e; csupa szép szó, zászló, virágdísz, emlékezés. Ám a kezdet messze, a múlt­ba nyúlik vissza. A történelem s ben­ne a mi saját történelmünk a folyto­nosság maga. Ünnepeinket mindig meg­előzte a harc. a gyász; csak a győztes tűzhet virágdíszt házára, zászlajára. Nemzetközileg is sok, jelentékeny mű­vész figyelte ezt a — hullámhegy, hul­lámvölgy — folyamatot és világnézeté­től meghatározottan kísérte, ábrázolta a maga eszközeivel, művészetének szug- gesztivitásával. Frans Masereel, az ép­pen ti? éve elhunyt belga mester olyan szép — szép, mert alkotó — hosszú éle­tet élt meg. hogv „szerencséje” volt két világháborút átvészelni. Az első világ­háború elől a semleges Svájcba ment. s onnan bombázta háborúellenes rajzai­val és metszeteivel a vérben fuldokló Európát. Műveivel nem csupán informált, ha­nem élményt adott, belénk véste gon­dolatait. A kétes értékű békében a legkiválóbb írók műveit illusztrálta, természetesen a rokon gondolkodású, nézetű szerzőket. így mindenekelőtt ba­rátja Romain Roland, majd Tolsztoj, Thomas Mann és mások műveit. Leg-_ hasznosabb eszköze a linóleummetsző tollkés, a fametsző véső. s az ecset és tus. Rajzai és metszetei szinte számlál- hatatlanok, mert tematikus sorozatai húsz és száz lap között váltakoznak. Az 1941. és 1945. között készült sorozata ilyen címeken jelentek meg: Haláltánc, Sorsok, A harag. Emlékezz! A felszabadulás után megrajzolta — megmetszette — csaknem mindig fe­kete-fehérben. a csattogó ellentétek hangsúlyával — az új ifjúságot és ép­pen 1948-ban. amikor az ifjúság valóban teljes szívvel az új rend mellé állt, 1949-ben megrendezte a VIT-et, az első nemzetközi ifjúsági találkozó örömteli ünnepét. Az 1972-ben bekövetkezett ha­láláig fáradhatatlanul, mindegyre csak figyelmeztette az emberiséget a meg­semmisülés veszélyére (pedig hol volt még akkor a neutron?) és az ifjúságra bízta a munka és tanulás által megte­remthető és megőrizhető béke ügyét. Mégis volt azután Korea és Vietnam, emberfeletti küzdelme a hatalom és birtoklás ágyúval megtámogatott, gyű­löletes erőszaka ellen. A művésznek eh­hez is volt szava: 1950-ben a Tiltakozás, majd 1954-ben az Űj hadsereg, az ágyúkat égnek fordítva, virágokkal vo­nuló fiatalok Az Eszme nála megteste­sült s fiatal nő alakjában bujkál, szök- del üldözői elől. A munka hétköznapjai is valami gló­riát kapnak metszetein, s nem túlzás azt állítani, hogy a háborúk és az imperia­lizmus elleni sorozatai kiáltvány ere­jűek és hatásúak voltak. A „proletkult” régen és mélyen elmarasztalt művelője volt, akár csak Bertholt Brecht a maga műfajában. S mert a lángeszű teoreti­kusok a proletkultot stíluskategóriába zárták, belegyömöszöltek mindent — bármilyen műfajban, anyagban jelent­kezett —, ami a proletariátusért, s a tőke ellen, meg a hatalomnövelő hábo­rúk ellen emelte szavát, művét. Der- kovitsot vajon proletkult-osnak minő­Maaserel: Munka című metszete sítenék, ha azóta nem kerül a minden­kor neki járó helyre a magyar és egye­temes művészetben? Mert hogy ő is előkészítője volt a mi mai ünnepeink­nek. Az ÖrÖmllÖZ illő ez a visszapillantás olyan kezdetekre, amelyeknek bölcső­je volt a mi szabadságunk és szülőany­ja a nemzetközi munkásmozgalom, s nem utolsósorban a Szovjetunió ha­talmas véráldozata. Ez a mi alapigaz­ságunk: nem lehet leválasztani a teg­napot a tegnapelőttről, a mai ünne­pünket előzményeitől. Oelmacher Anna olyan népszerű (csak Európá­ban kevésbé ismert), mint Angliában a lóverseny. A díj­nyertes aranyhal értéke 20 ezer dollár. Újdonságunk, hogy a színes pontytenyésztés sokféle variációjával is foglal­kozunk. Az első példányok Thaiföldről érkeztek, és most már az NSZK-ba exportálunk ebből a fajtából nagyobb mennyiségben. — Terveznek más újdonsá­got is? — Járható útnak bizonyul a háztáji kistermelő díszhalte­nyésztés. Most még talán kü­lönösen hangzik, de éppúgy megoldható a feltételek meg­teremtésével ez is, mint más állattartás. Százhalombattán és a környéken már több kis­termelővel vagyunk kapcso­latban, akik eredményesen dolgoznak. További tervünk, hogy bár a díszhalkereskede­lem exportcéllal indult, sze­retnénk a hazai piacot is meg­hódítani. A díszhalhoz és a tenyésztéshez való felszerelé­sek korszerű forgalmazása még megoldásra váró feladat, de ez is egyik tényezője lehet az egyre bővülő szabad idő egészséges hasznosításának. Gál Judit A ráckevei Aranykaláss Termelőszövetkezet hűtőházá­ban 400 vagon zöldséget-gyü- mölcsöt tárolnak egyszerre. Ez a kapacitás jövőre egy 350 va- gonos almatárolóval bővül. Erdősi Ágnes felvétele És ezredszer hangzott a kérdés... Jó öreg hegyek karéjában GURIGA Vácnál elszundít. Most egy óráig úgysem törté­nik semmi, legfeljebb ha Mi- ícolón az ősök kiszállnak vá­sárolni, a környékszerte hí­resen jól ellátott ABC-ben. A kis pocok szeme a falu hatá­rában titkos vekkere ébresz­tésére kipattan, s a bekötő úttól a világháborús emlékmű­ig — a falubeliek főtérnek tisztelik, minthogy itt az egyetlen kocsma és vegyeske­reskedés — be nem áll a szája. Köszön az úton kapir- gáló tyúkoknak, a gágogó li­báknak, „látod mama, mond­tam, hogy már kiolvadtak a libákok”, a hapacsoló kacsák­nak és Szuszinak, a szomszé­dék kedves, fehér kutyájának. Egész télen ezt a napot vár­ta. — Mama... mamgl Már csattan a hangja, felszólít, hogy végre figyeljenek rá. Most kérdezi meg éppen száz- huszonötödször, hogy — „ma... a...ma, mikor megyünk Tésá- ra?” Az anyaős szégyelli so­rolni a kifogásokat, hogy most esik, hát csúszik az ud­var, most nagy a hó, nem le­het bemenni a faluba, a rádió is bemondta, hogy Letkés és Ipolytölgyes között hótorla­szok vannak ... hogy most rossz a családi pónipaci, az öregecske Trabant, hogy még süt a nap, a házikóban hideg van ... hogy, hogy, hogy ... Szégyelli, mert megérti cseme­téjét, akinek az óvodai műszak után a tágas lakás, a nagy ud­var sem nyújt elég teret az ug- rabugrálásra, S különben is, most éppen nem a szobában akar autózni, a folyosón bi­ciklizni, hanem a falusi házi­kónál lesni a kiszáradt saját diófán tavaly látott Misi- mókust, az akácerdőben meg­keresni azt a kisvukot és öregkarakot, akiket tavaly lát­ni vélt. S hsr ez nem jön be, még mindig ott van szomszéd Szuszi, János bácsiék nyulai, Etelka néni disznója, megany- nyi személyes jóbarát, a pa­takban tocsogó libákról, ka­csákról nem beszélve. y/////Asr/////////* Előbb-utóbb valószínűleg akkor is feladták volna elha­tározásukat, hogy nekik bez­zeg nem kell nyaraló, ahova hétvégeken kötelező kijárni. ha Guriga nem betegszik meg a város levegőjétől. Valószí­nűleg akkor is felbizsergett volna bennük, hogy jó lenne valahol távol a várostól — de a felkapott nyaralóhelyektől is — egy kuckó, ahol nem lehel este leülni a képláda elé, meri nincs villany, viszont ki lehet ülni a fa alá, amikor a gyere­kek utolsó áloműző kívánsága is teljesült már. Ahol éjsza­kába nyúlóan, holdvilágnál le­het beszélgetni, vagy csak hallgatni. A rádiót, a csendet, amit csupán a kutyák vonyí- tása, a vadak vonulása ver fel olykor. De Gurigának gyógyszerül írta fel az orvos a levegővál­tozást. A várostól messze, va­lamilyen vízhez közel. így esett, hogy Tésára vetődtek, s a szerencsén múlott, hogy ezt a kis házat,.— .mindössze, szo- ba-konyha-kámra-udvar jL- si­került olcsó pénzért megvenni. Csak meszelni kellett és .új­rakenni sárral. Milyen élve­zet volt, szinte visszabújt gye­rekbőrébe — Szentendre falu­si részén, ahol felnőtt, ugyan­így keverték pelyvával a sár­gaföldet, csak akkor még egy kis tehénganaj is jutott bele Czifferéktől — dagasztani a padlónak való sarat, szűrőn engedni át a kékítővel, ho­mokkal vakítóra kevert me- szét... /////////////////íV////í — Megőrültél te, hogy a vi­lág végére mész, ahol se víz, se villapy, két gyerekkel? — Ma is fülében cseng Zs. hang­ja, amikor házat vettek Tésán. Hát még mikor megtudta, csi- kósparhelton főzi az ebédet, pincében hűti a tejet, bog­rácsban rotyog a vendégek­nek szánt pörkölt. Megőrültem? Tényleg meg­őrültem? — kérdezte magá­tól százszor is, míg fogalmaz- gatta az önfelmentést. Mert hát mit is akartak ők volta­képpen? Olyan szabadságot, legalább a hétvégekre, a gye­rekeiknek, amilyent nekik je­lenthetett valaha Szentendrén a Bükkös-patak medre, a szerb temető, vagy a váci li­get, a Kompkötö-sziget. A kor­látlanságnak ezt az érzését találták meg maguk is itt az Ipoly menti Börzsöny-karéj­ban, ahol már kétszázan sem élnek az őslakosok közül. Az emberi rokonszenv csak ilyen kis faluközösségekben fellel­hető őszinte megnyilvánulása­it, ami már az első napokban megnyilvánult egy-egy kisko­sár málnában „a gyerekeknek hoztam”, egy zsák a begyúj­táshoz nélkülözhetetlen ku­koricacsutkában „hogy ne fáz­zanak a gyerekek.” MAMA! — szólítja Guriga, Mama, mikor... — nem vár­ja meg, hogy a gyerek befe­jezze az ezerszer elmondott kérdőmondatot. — Szombaton — válaszol gyorsan és számba veszi, hogy mi is kell akkor? Egy zsák mész, petróleum a lámpába, festék, ágynemű, az eleganciá­hoz pedig tornacipő, farmer, gumicsizma a patakozáshoz, és a tavalyi bozdabokorról vágott pecabot. Bányász Hédi

Next

/
Thumbnails
Contents