Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-30 / 100. szám
Hétfőn délután Pedagógusok sporttalálkozója Május 3-án, Monoron 15 órakor a sporttelepen a járásunk valamennyi érdeklődő pedagógusa és családtagja részére sporttalálkozót szervez a pedagógusok szakszervezetének járási bizottsága. V ersenyszámok: kispályás labdarúgás, kézilabda, tenisz. A találkozó célja: a megyei versenyre való felkészülés. A megyei verseny ideje és helye 1982. május 16-án 8.30 órakor a Dunakeszi VSE sporttelepén. A járási versenyre minden érdeklődőt szeretettel várunk és egyben kérjük, hogy sportfel szerelést mindenki hozzon magával. Nevezni a helyszínen lehet mindenkinek. Szlahó József járási sportfelelős Változnak a szokások Előnyben a gyümölcslé Magasabb tápérték Az előrejelzések szerint a tavalyi 580 millió liternél csaknem tíz százalékkal több szénsavas, szeszmentes itallal oltjuk majd szomjunkat az idén, s a fejadag meghaladja az 55 litert. A korszerűbb táplálkozás nemcsak az üdítő italok fogyasztásában mutatkozik meg, hanem az igények változásában is. Korábban a kólák voltak a legkeresettebbbek, most inkább a hazai gyümölcsökből készült italok iránt fokozódik a kereslet. Igaz, a választék is megnőtt, jelenleg mintegy hetvenféle szénsavas üdítő ital közül válogathat a vevő. Emellett mind több a szánsavmentes, táplálkozásélettani szempontból értékesebb, magasabb gyümölcstartalmú nektárok aránya. IORI kHa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM 1982. ÁPRILIS 30., PÉNTEK iagaSsikuH a mozgáskorlátozottak gyemről klubja Nemcsak önmagukra gondolnák A Mozgáskorlátozottak Pest megyei Egyesülete monori járási csoportjának gyömrői klubja megtartotta első és egyben alakuló összejövetelét. A klub vezetőjével, Szabó Tiborral. a művelődési ház munkatársával a megalakulás okairól. céljairól beszélgettünk. Szabad idő — hasznosan — A gyömrői művelődési háznak ez a legfiatalabb klubja, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Úri és Gyömrő községek mozgáskorlátozottainak kívánunk művelődési, kulturált szórakozási lehetőséget biztosítani. De legalább ilyen fontos cél a sorstársak befelé fordultságának, zárkózottságának megváltoztatása, az egyének visszavezetése a közösségi életbe. Hatvan meghívót küldtünk a hat község társadalmi, politikai szervezeteinek és a mozgáskorlátozottaknak. A rendezvényre eljöttek Gyömrő és Mende tanácsának vezetői, a két község Vöröskereszt szervezetének titkára, gazdasági vezetője, jelen voltak a művelődési ház dolgozói, valamint 21 sorstársunk. Összejövetelünket Vitai Ildikó zenés irodalmi műsora tette emlékezetessé: József Attila, Zelk Zoltán, ÜGYELET Petőfi Sándor, Nagy László verseket szavalt. — S hogyan tovább? — Egyelőre havonta egyszer rendezünk ilyen klubdélutánt. Persze ha igény mutatkozik rá, gyakrabban is ösz- szejönnénk, ehhez a segítséget megígérték a községek vezetői. A közeljövőben már szeretnénk író—olvasó találkozókat, zenés irodalmi műsorokat, ismeretterjesztő- és szórakoztató filmvetítésekkel tarkított ankétokat rendezni. Előadások után játszanánk, ügyességi versenyeket, kézimunka- és makramébemutatókat tartanánk, énekelnénk, szavalnánk. Mindenhez, vagyis a szabad idő értelmes és hasznos eltöltéséhez művelődési intézmények, könyvtárak műsorokat szerveznének, magnetofont, rádiót, lemezjátszót biztosítanának a klub részére. Műsor az időseknek — Nehezen mozgó sorstársainknak legalább havonta egyszer biztosítani szeretnénk a művelődési autót, hogy így tegyük lehetővé számukra a könyvkölcsönzést a közlekedés esetleges kockázatainak a kikerülésével — mondta Szabó Tibor. — Szeretnénk, hogy minden mozgáskorlátozott ember otthonában üzemképes rádió, televízió legyen, javításáról, karbantartásáról a Gelka valamelyik szocialista brigádja gondoskodna. — Minden 'szeptemberben közös kirándulásokat szervezünk, hogy autóbusszal egy- egy ismert magyar tájat a saját szemünkkel láthassunk. A szép tervek megvalósításához természetesen nagyban igényeljük, kérjük az említett társadalmi, politikai és tö- megszervezetek erkölcsi támogatását. ügyünkhöz való megfelelő hozzáállásukat — mondja Szabó Tibor, a klub vezetője. Hstélíonyahban További szavaiból kiderül az is, hogy bár alig alakult Yneg a klub, a nagy tervek, a segítség igénye mellett máris produkálnak, éspedig nem kizárólag öncélúan. A mozgás- korlátozottak klubjának következő összejövetele május 9-én lesz a gyömrői művelődési házban. Az ottani nyugdíjasklub és az öregek napközi otthona idős. emberei számára rendeznek műsort a klubdélutánon. S még valami ide kívánkozik a beszélgetés végére. Az, hogy a társadalom egyik leghatékonyabb rehabilitációja, ha a mozgássérülteknek nemcsak a műyelődés terén nyújt az egészségesekkel azonos igény szerint. Járásunkon belül biztosított minimális kereseti lehetőség v^gső soron célt, értelmet adna életüknek, nem csupán anyagi könnyebbséget ... Aszódi László Antal Szerződnek is javításra A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet gyömrői irodagépjavító részlegében különböző irodai és üzleti masinákat javítanak. Nemcsak a járás gazdasági egységei, intézményei, hanem szinte a fél megye kapcsolatban áll velük, legtöbbjükkel szerződést is kötöttek a javításokra. Képünkön Leiner Lászlóné, Szabados István és Wekerle Johanna látható munka közben. Erdősi Agnes (elvétele A nap kulturális programja Gyömrőn: a zeneiskola foglalkozása (órarend szerint), 18 órától: az ifjúsági és a nők klubjának összejövetele. Az úttörőházban, 16-tól: asztalitenisz-edzés. Monoron, 13-tól 18-ig: szentendrei szitamappa grafikai kiállítás (a Vigadó feletti kiállítóteremben), 15-től: brigádvetélkedő, 14.30-tól: az irodalmi színpad próbája (a gimnáziumban), 17.15-től: népi tánc; 18-tól: kamarazenekari próba. A moziban, 18-tól és 20-tól: Vadölő. Pilisen, 17-től: szabás-varrás tanfolyam és a Csepp I. irodalmi színpad foglalkozása, 18-tól: az ifjúsági klub ösz- szejövetele. A moziban, 17-től és 19-től: Kabala. Vecsésen, 17-től: kismotorvezetői tanfolyam és az A/48. galambászkör összejövetele. Lebet a közösség ssívügye? A szülői szeretet nem valuta 5 Ellenkező híresztelések dacára a szülői szeretet tö- ^ retten. Csak éppen hajlamos közös játék, esti viháncolás ^ helyett ötszáz forintos, irányítható autóra váltódni. Vagy 8 kempingkerékpárra, amit aztán a gyerek többnyire egye- S dűl próbálgat. Kirándulásra kevés az idő. A családra ^ kevés az idő. Ez nem általános ugyan, de tényként léte- ^ zik és terjed. Éppen ezért álltam meg kifelé menet a ^ gyömrői kisegítő iskola és nevelőotthon kapujában nehéz 8 szívvel: hogyan is lehetne segíteni...? Rávefnni a máso- 8 kéval törődésre azokat, akiknek a sajátjukra is egyre 8 kevesebb az energiája ...? Gombán, Bényén és Káván: r. Nagy Márta (Káva, tanács- áza), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoron, Mo- nori-erdőn, Csévharaszíon, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a járási rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Kóspál Lajos (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: dr. Fülöp Sándor (Mende), Üllőn: szombaton: dr. Leyrer Lóránt, vasárnap: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri. PÉNTEK Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Gyömrő—Budakalász, Gyömrő, 17 óra 30 perc. Az ifjúsági előmérkőzés 16 óra 30 perckor kezdődik. Megyei női 11. osztály: Pi- lisszentiván—Tápióvölgye SC, Pilisszentiván 16 óra. SZOMBAT Labdarúgás: Monori—ceglédi járási válogatott—Nagy- kátai járási válogatott, Gyömrő, 16 óra, vezeti: Szuda. Ifi: 14 óra, vezeti: Antal Gyula. Járási tizenegyesrúgó-ver- seny, Gombán 11 órakor, Gyömrőn 13 órakor. VASÄRNAP Labdarúgás, megyei I. osztály: Szentendrei Petőfi—Pilis, Szentendre, 16 óra 30 perc, Gödöllő—Sülysáp, Gödöllő, GEAC-pálya, 16 óra 30 perc. Az ifjúsági előmérkőzések 14 óra 30 perckor kezdődnek. Megyei II. osztály, A-cso- pőrt: Monor—Tápiószele, Mo- nor, 16 óra 30 perc, Vecsés— Alsónémedi, Vecsés, 16 óra 30 perc, Vácszentlászló—Üllő, Vácszentlászló, 16 óra 30 perc. Az ifjúságiak 14 óra 30 perckor kezdenek. ügyeletes állatorvos: dr. Laczkó Pál (Maglód, Dózsa György u. 7.). Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszer- tárban, vagy az ügyeletes állatorvos címén. Ismét Cibere A pilisi művelődési házban április 27-én, az egyik művész balesete miatt elmaradt Cibere királyfi című gyermekelőadást május 11-én tartják meg, 17 órai kezdettel. A megváltott jegyek érvényesek. Járási 1. osztály: Gyömrő— Törtei, Eperjesi (Zsuzsandor), Maglód—Dánszentmiklós, Antal Gyula (P. Szabó), Nagykőrös—Mende, Gavló (L its, Szóró), Nyáregyháza—Kocsér, Hörömpő János (Fejes), Ecser —Péteri, Sárosi (Csanaki), Ceglédbercel—Vasad, Ágoston (Mészáros Mihály). Valamennyi felnőtt találkozó 16 óra 30 perckor kezdődik az elöl állók otthonában, megelőzően az ifjúsági csapatok lépnek pályára 14 óra 30 perckor. Serdülők: Monor—Gyömrő (Csanaki), Péteri—Dánszentmiklós (Fejes), Vecsés—Maglód (Antal Gyula), Pilis— Abony (Hörömpő János), Ceglédi VSE—Nagykőrös (Lits), Albertirsa—Üllő (Gavló). A mérkőzések délelőtt 9 órakor kezdődnek az elöl álló csapatok a pályaválasztók. 11. osztály: Vecsés II—Gyömrő II, Vecsés, 10.30 (Sárosi), Pilis II—Üllő II, Pilis, 10.30 (Hörömpő János). ökölvívás, megyei csb-mér- kőzések: Monor, Kossuth iskola tornaterme, 10 órakor. Közreadtunk az elmúlt napokban egy segélykiáltást: nevelőszülőket keres egy állami gondozott kislány. Reagálás ez idáig nem érkezett, néhány hét van még a keresésre, hogy a kicsinek ne az intézet legyen ismét az útja. S most ismét az újabb kérés, lesz-e, aki meghallja, aki válaszol rá? Végh Sándorral, a kisegítő iskola és nevelőotthon igazgatójával az új iskolaépület barátságos irodájában beszélgetünk. S bár eleinte sorra-rend- re eredményekről esik szó, ezt a beszélgetést mégsem nevezném lelkesnek. Az igazgató óvatosan optimista. Nem a saját munkájuk eredményét tekintve — nem is a külső, hivatalos segítségét, ezek a dolgok jobbára a helyükön vannak. Hiszen az iskola tágas, szép, új épületekkel gyarapodik a 25 holdas terület, mely az ő birodalmuk, foglalkoztatóval, pedagóguslakásokkal. Szemléltetőeszközeik, az audiovizuális oktatáshoz szükséges felszerelések, egy közösen, társadalmi munkával összehozott, remek oktatógép segíti a munkát. :::::: Kétszázöt gyereket tanítanak, nevelnek itt. Közülük száznegyven az állami gondozott, s ezek közül is száz olyan, aki a vakációkat is az intézmény falai között tölti, mert nincs hová mennie. S ezúttal arról van szó, hogy na- gyon-nagyon jó lenne a nyárra olyan családokat találni, akik hat hétre vállalnának egy-egy gyereket. Megismertetnék velük, mit is jelent családban élni. Hogy léteznek kisebb közösségek is, mint a hasznos tanulócsoportoké, s a húsz-huszonnégyes hálótermeké. Hogy akad olyan ember — egy ember —, aki úgy hallgatja meg az ő közlendőiket is, mint a fiáét, lányáét. — Nem az intézményt akarjuk tehermentesíteni — mondja Végh Sándor. — Arról van szó, hogy érzelmileg szeretnénk gazdagabbá tenni a gyerekeket. Mi mindent megadunk nekik, amit lehetséges. De amit nem ... Abban csak az segítene, ha a társadalom nagy közössége tekintené szívügyének a dolgot. S a társadalomban: a családok. Az iskolában például a legközvetlenebb, személyes kapcsolatot a nevelőtanárok jelentenék. Ám a tizenkét nevelőtanári állásból egyetlenegy sincs tartósan betöltve. S ha már itt tartunk: legalább tizenketten kellenének a konyhára — négyen vannak. Egyetlen fűtőjük dolgozik hajnaltól késő éjszakáig. Társa nem akad. Annak ellenére, hogy helyi munkaalkalom lenne ez — mint a konyhai munka is — a gyömrőiek számára, s anyagiakban nemhogy hátrányt, de bizonyos előnyt is jelentene. — Nem tudom..., talán valamiféle zárt világnak látszunk vagy mi is lehet az oka, hogy hiába keresünk embereket ...? — töpreng fennhangon az igazgató. Pedig az intézmény nem zárt világ. Nagyon is nyitott. Ha társadalmi segítségnyújtásról van szó, nem is igen panaszkodhatnak a kapcsolatok hiányára. De ennél több kell. A közvélemény megértése. Vagy inkább megváltoztatása? Vencel János, az intézményen belül — s kívül is jó néhány közéleti funkciót viselő fiatal tanár mondta már a folyosón, rezignáltan, s mintegy mellékes megjegyzésként: — Egyszer megkérdezték tőlem egy KISZ-összejövetel után: mondd, és nektek ott bent ahhoz, amit csináltok, tanulni is kell valamit... ? Hát kell. A kisegítő iskola elnevezés ugyanis nem azt jelenti, hogy eltompult, sötét értelmű gyerekeket próbálgatnak tessék-lássék módon kirángatni a fényre. Az itt levő gyerekek értelmesek, csupán kisebb fokban sérültek, ami — az állami gondozásban levőknél — családi hátteret tekintve nem csoda. De a nevelési-oktatási terv olyan követelményeket támaszt, mely nem sokban különbözik az általános iskolában megköveteltektől. Idegen nyelv oktatása ugyan nincs, de van komplex anyanyelvi tanítás, a tanterv része az új matematikai oktatás, a kombinatorika, a logikát fejlesztő gyakorlatok. A technikai tárgyakban pedig átlagon felüliek az eredmények. Mármost nem tudom, ha megszólítanék tíz járókelőt, akitc — mondjuk ki nyíltan — idiótának tartják a kisegítés gyerekeket: meg tudnák-e válaszolni a negyedik osztályos nyelvtan- vagy matematikakönyvben levő kérdéseket...? De az élet nemcsak ebből áll. A rokkantak éve elmúlt, sok szó esett — igazán okkal és joggal — a mozgás-, a látás- és hallássérültek segítéséről. Akik fogyatékosságuk ellenére ép intelligenciájú emberek. A kisegítősökről már jóval kevesebbet hallhattunk. Mintha a perifériára szorultak volna. Pedig segítséggel éppen úgy hasznos tagjai a társadalomnak, mint bárki. Az iskola minden tőle telhetőt meg is tesz ezért, s nem rajtuk múlik, hogy ha 18 évesen kikerül egy- egy gyerek az életbe, a munkahelyre — család, szülők, barát és támasz nélkül, esetleg Tökölön vagy Márianoszt- rán várja az újabb állomás, s kárba vész valamennyi nevelő munkája. :::::: Ebben segíthetünk. Megismertetve a száz, családot nem ismerőt azzal, mint jelent a mi gyerekeinknek magától értetődő „otthon”, a „hazamegyek”. a „mama ebédet főz”, vagy a „holnap apuval szereljük a biciklit”. Nyárra, hat hétre száz gyerek családot keres. A munkahelyi közösségek, a szocialista brigádok megbeszélhetnék ezt. Hiszen e közösségek tagjai is családba térnek haza. ahol talán akad hely a nyáron magányos kisgyerekek számára is. Koblcncz Zsuzsa ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) A hét vége sportműsora