Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-30 / 100. szám

Követik a divatot Gyakorlott kollektíva a NfVÓ-pál lépést tartanak a változó divattal A NlVÖ Ruházati Szövetke­zet ceglédi központjában Za- kar Istvánné elnök örömmel számolt be arról, hogy a tava­lyi munkájuk jutalmaként, május 7-én ünnepélyesen át­vehetik az OK1SZ vándorzász­laját. A kitüntetésnek Ceglé­den és Nagykörösön egyaránt örülnek. A szövetkezet dolgo­zói a későbbiekben is úgy sze­retnének munkálkodni, hogy a zászlót végleg megtarthas­sák. A szövetkezet gyártmányai eljutnak az,ország minden ré­szébe. A tapasztalatok szerint termékeik a keresett portékák közé tartoznak. A szövetke­zet dolgozói által készített kü­lönböző felsőruházati cikkek szépek, divatosak és elérhető áron megvásárolhatók. Női, bakfis, férfi- és kamaszmodel- leket gyártanak. Sportos ruhák — Munkájuk során mire tö­rekednek? — kérdeztük az el­nöknőt. — Fontosnak tartjuk, hogy olyan termékeket gyártsunk, melyekkel a kereskedők és a vásárlók tetszését is megnyer­jük. Főként a sportos jellegű termékeink iránt mutatkozik nagy igény. A választékbőví­téshez a magunk módján mi is hozzá akarunk járulni. Egyéb­ként csak a hazai piacra ter­melünk. Tekintettel arra, hogy kisszériás termékeket gyár­tunk, gyorsabban, rugalmasab­ban tudunk alkalmazkodni a változó divathoz. — A divat változik. Előfor­dulhat, hogy ami ma divatos­nak számít, holnapra már di­vatjamúlt lesz. Az sem kétsé­ges, hogy a tervezéstől a meg­valósulásig esetenként hosz- szabb időre va'n szükség. A vevők mégis divatosnak tart­ják termékeiket. Lépést tartani — Talán felesleges monda­nom, hogy aznapi divat szerint a gyártó üzemek nemigen tud­nak termelni. A munkához szükséges anyagok megérke­zése is sok időt vesz igénybe. Ettől függetlenül szövetkeze­tünk is arra törekszik, hogy lépést tartson a divattal. Csak ily módon érhetjük el azt, hogy az üzletekbe betérők ki­fejezetten az általunk gyártott termékeket kérjék a kereske­dőktől. Büszkék vagyunk arra, hogy az ilyesmi gyakran elő­fordul. Legalábbis a visszajel­zésekből ez derül ki. Tűzvédelmi előírások A városi tűzoltóparancs­nokság felhívja a város lakos­ságának figyelmét arra, hogy nagyobb gondot fordítsanak a megelőző tűzvédelmi előírások betartására. Minden keletkezett tűzesetet azonnal jelenteni kell a tűzol­tóságnak, hogy szakszerű be­avatkozással minél hamarabb megtörténjen a tűz oltása, mert a késedelmes tűzjelzés súlyos anyagi kárral és tragé­diával járhat. Még az eloltott tüzet is be kell jelenteni 48 órán belül a városi tűzoltó­parancsnokságra. A propán-bután gáz haszná­latára vonatkozó előírásokat szigorúan be kell tartani. A tömlős csatlakozással üzemelő háztartási fogyasztóberende­zést a használó 5 évenként köteles a gázszolgáltatónak be­jelenteni, a berendezése idő­szakos ellenőriztetése céljából. Összeszereléskor, amikor fel­helyezzük a palackot a fo­gyasztó készülékre, szappanos oldattal kell a csatlakozást el­lenőrizni. Ezt a tömörségi vizsgálatot nyílt lánggal elvé­gezni szigorúan tilos és életve­szélyes. Propán-bután/gázt fo­gyasztó berendezést/nem sza­bad elhelyezni és /(ízemeltetni olyan helyiségben/melyből mé­lyebb szintű helyiség nyílik, amelyben akna, csatornaszem, vagy pincelejárat van. A pa­lackok csak nyomáscsökkentő­vel üzemeltethetők, s hiba észlelése esetén mindenkor szakemberhez kell fordulni. A MÉM által kiadott tűz­gyújtási tilalom tovább is ér­vényben van, mely szerint erdőkben a kijelölt tűzrakó- helyeken is, valamint közút és vasút menti fásításokban, az erdőktől 200 méteren belüli tá­volságon tilos a tűzgyújtás a fokozott tűzveszély miatt. A tűzvédelmi szabályok megtartása az állam- és köz- biztonság védelme és fenntar­tása körébe tartozó feladat, és mint ilyen, kiemelten fontos. Ezért a tűzvédelmi szabályo­kat mindenkinek meg kell tar­tania, anélkül, hogy erre kü­lön felhívták, figyelmeztették vagy felszólították volna. Aki megszegi a tűzvédelmi szabá­lyokat, azt felelősségre vonják. Hét végi sportműsor Április 30-án Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-te­rem, 13 óra: a XVIII. nyári úttörő-olimpia kisterületi dön­tője; 15.20: Nk. Gimnázium— Ceglédi Mezőgazdasági DSK serdülő és diák fiú-, 16.30: Nk. Gimnázium—Ceglédi Me­zőgazdasági DSK ifjúsági férfi megyei bajnoki mérkőzés. Teke Cegléd: KÖZGÉP B—Volán­busz (Nk.), megyei csapatbaj- noki mérkőzés. Május 1-én Asztalitenisz Budapest: Aknamélyítő Bá­nyász—Nk. Kinizsi, NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Atlétika Pálfája, 11 óra: ügyességi verseny. Labdarúgás Gyömrö: Monori-ceglédi já­rás—Nagykéta járás, felnőtt és ifjúsági válogatott mérkőzés. Teke Kecskemét: megyei Május I. Kupa ifjúsági egyéni ver­seny. Május 2-án Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Ki­nizsi II.—Nagytarcsai KSK és Nk. Kinizsi ifi—Nagytarcsai KSK ifi, megyei férfi csapat­bajnoki mérkőzés. Szolnok: Honvéd Kilián FSE I., II., III., IV.—Nk. Kinizsi, megyei női Ifjúsági csapatbajnoki mérkő­zés. Kézilabda Vác: V. Izzó MTE II.—Nk. Kinizsi, megyei II. osztályú férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14.30: Nk. Kinizsi ifi—Mende KSK ifi, 16.30: Nk. Kinizsi—Mendei KSK, összevont járási I. osz­tályú bajnoki mérkőzés. Ceg­léd: CVSE serdülők—Nk. Ki­nizsi serdülők, körzeti bajno­ki mérkőzés. Sakk Művelődési központ, 9.30: a városi nyílt felnőtt egyéni baj­nokság döntőjének és vigasz­versenyének 7. függőnapja. Május 3-án Atlétika Cegléd: kisegítő iskolások körzeti versenye. Labdarúgás Gimnáziumi pálya, 16.30: Tormás—Pedagógusok, 17.30: 21-es Volán—Törtei Tsz; Ifjú­sági sporttelep, 16.30: Infor­mációtechnika—Kossuth la­kótelep, 17.30: NEFAG— TRAKIS. kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Bm MnfT—I Egy elvált férfi ballépései. Szinkronizált amerikai film­vígjáték. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban Csíkos Csikók. Mesesorozat, fél 4-kor. Hair. Színes amerikai film­musical. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. — Honnan szerzik be a di­vatra vonatkozó információ­kat? — Rendszeres látogatói va­gyunk a divatbemutatóknak. Divatlapok útján figyelemmel kísérjük a külföldi divatot. Évek óta kapcsolatot tartunk az OKISZ Laborral. Onnan is kapunk divatinformációt. Emellett a labor termékeink modellezésével is foglalkozik. Kölcsönös előnyök — Milyen anyagokból dol­goznak? — Az alapanyagprofilunk évek óta csaknem változatlan. Terméikeink 40 százalékát bőr­ből és osztrák alapanyagú mű­irhából készítjük. Felhasznál­juk a műszőrmét is. Már üze­meinkben a téli árukat gyárt­juk. ­— Kölcsönös előnyök alap­ján, évekkel ezelőtt kooperá­ciós szerződést kötöttek a sze­gedi Ruházati Szövetkezettel. — Valóban, s az eltelt idő alatt megbízható partnerekre leltünk egymásban. A megál­lapodásunk arra vonatkozik, hogy a Szegeden kiszabott, szabvány szerint érkező, valódi irha- és sertésvelúr kabátokat összevarrjuk. A ceglédi szala­gunkról már lekerült az idei első kétszáz darab, natúr szí­nű, valódi irhakabát, szőrme­díszítéssel, bakfis méretben. Miskolci megrendelésre ka­masz méretű sertésvelúr lem- berdzseket gyártunk, sportos kivitelben. — A húsz bedolgozónak mi a teendője? — Jersey anyagból szoknyád kát, nadrágokat, farmer alap­anyagból pedig ugyancsak szoknyákat varrnak. Itt külön örömmel jegyzem meg, hogy csaknem valamennyi bedolgo­zónk szakmunkás. A siker forrása — Ügy tudjuk, hogy szak­munkásokból az üzemekben sincs hiány. — Valóban nincs. Az üze­mekben tevékenykedő mint­egy száz munkásnak több mint a 80 százaléka szak­képzett. Ugyanakkor szívesen szólok arról, hogy a betanított dolgozóink közül jó néhányan saját maguk kezdeményezik a továbbtanulást. Önként és óriási lelkesedéssel ajánlkoz­nak a tanulásra, melyet a szö­vetkezet vezetősége messzeme­nőkig támogat és nagyra tart: Jelenleg is akad olyan dolgo­zónk, aki három kisgyermek mellett is vállalja a tanulás nehézségeit. Ügy gondolom, hogy nálunk az emberek jól érzik magukat. A dolgozólét­számunk évek óta változatlan. A megszokott, begyakorlott kollektíva képes a legnehezebb feladatnak is megfelelni. Azt hiszem, hogy a tavaly elért szép sikereinket is főként en­nek köszönhetjük. Kovács Katalin NA&KŐRÖS\ xJtma A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM 1982. ÁPRILIS 30., PÉNTEK Bíéntéayek gondozói Vizsgálódnak és tisztítalak A Pest megyei Kéménysep­rő, Cserépkályhaépítő és Gáz­szerelő Vállalat III. számú kirendeltségének központj a Cegléden van. A kirendeltség­hez tartozik Cegléden kívül Nagykőrös, Nyársapát, Cse- mő és Kocsér kül- és belterü­lete. — Számokban kifejezve ez a munka mit jelent? — kér­deztük Bálint István kiren- deltségvezetőt. Füsttömörség — Összesen 44 ezer 164 ké­mény tisztítása, felülvizsgála­ta tartozik hozzánk, ebből az egyedi kémények száma 40 ezer 718 — mondotta. — Ez utóbbiakat a rendeletek alap­ján, az idén januártól évente kétszer vagyunk kötelesek tisztítaná. — A kirendeltség dolgozói­nak mi adja a legtöbb mun­kát? — A kémények úgynevezett füst töm őrségének a vizsgála­ta. Az idén például 12 ezer 832 kéményt kell ellenőriz­nünk. A kéményseprő válla­lat 4 évenként köteles ezt a füst útjára, nyomására és a kémény hézaeimentességére vonatkozó vizsgálatot elvé­gezni. — Milyen nehézségekkel számolnak ennél a munkánál? — Sajnos gyakran előfordul, hogy a lakosság ellenzi a tö­mörségi vizsgálat elvégzését, hivatkozva arra, hogy gázké­ménye van, s ott nincs szük­ség tisztításra és seprésre. Ez természetesen tévedés. A munkát az üzembiztonság és a tűzvédelem, is megköveteli. — Mi a teendő akkor, ha a vizsgálódás során hiányossá­got tapasztalnak? Figyelmeztető — Kéményseprőink tűzren­dészet! figyelmeztetőt állíta­nak ki, melyben feljegyzik a hiányosságokat, és kérik azok megszüntetését. A következő esedékes kéménytisztítás al­kalmával meggyőződünk arról, hogy a hiányosságokat meg- szüntették-e. Amennyiben nem, akkor feljelentést teszünk az illetékes tanácsok műszaki osztályára. Tavaly például az új* kémények esetében 124, a soros ellenőrzések alkalmával I>edig 242 figyelmeztetőt kel­lett kiadnunk. Ebből az illeté­kes tanácsokhoz 85-öt továto-- bítottunk, mert a tulajdonos nem szüntette meg a hiányos­ságot. A tűzrendészed hatóság intézkedését 167 esetben kér­tük. — Ha már az elmúlt évről van szó, ismertesse a kiren­deltség eredményeit is ... — Tervünket 102 százalék­ra teljesítettük. Volt olyan terület, mint például a kémé­nyek felülvizsgálata, ahol 115 százalékot értünk el. de túltel­jesítettük a kötelező tisztítási tervet is. Viszont, az égetési feladatunkat csak 98 százalék­ra teljesítettük. A tavalyi ár­bevételi tervünk 1 millió 562 ezer forint volt, ebből a meg­rendelésre végzett munka ér­téke 662 ezer forintot tett ki. Ide tartozott egyebek között a cserépkályhaépítés, a kémé­nyek felülvizsgálata, az üzemi tűzhelyek, üzemi üstök, vala­mint a cukráiszkemencék tisz­títása. Tavaly sok gondot oko­zott a lakosság díjfizetésének elmulasztása. Ezért ezt a ter­vünket csak 89 százalékra tud­tuk teljesíteni. Évek óta nehéz az új cserépkályha építéséhez szükséges anyagok beszerzése. Nem volt ez másként tavaly sem. Ilyen okok miatt, új cse­répkályha építését nem tud­juk vállalni. Ugyanakkor va­lamennyi megrendelésnek ele­get teszünk, ha javítást, tisz­títást és átrakást kérnek tő­lünk. r Évente kétszer — A bevezetőjében utalt arra, hogy évente kétszer kö­telesek a kéményeket tisztíta­ni. — Az érvényes rendelet ér­telmében valóban ez a helyzet. Azonban a kétszeri seprés csak ott lesz elég, ahol jó a kémény és a tüzelőberende­zés. A füstnyomásmérések al­kalmával arra a megállapítás­ra jutottunk, hogy igen sok a szabálytalanul üzemelő ké­mény. Gyakori hiba, hogy a ké­ménynek a tetőn kívüli része erősen megrongálódott, s a javítás hiánya miatt ezek a kémények tűz- és balesetve­szélyessé válhatnak. Gond az is, hogy a lakosság egy része a kéményseprési munka és a díjkifizetés elől mereven el­zárkózik. Fontosnak tartanánk azt is, hogy minden esetben szabványkémények épüljenek. Ugyanis a szabálytalanul épí­tett és használat közben meg. rongálódott kémények a leg­jobb tüzelőberendezések fokát is leronthatják. Ily módon a tüzelőanyag-felhasználás 20— 30 százalékkal is több lehet, ugyanolyan belső hőfok eléré­séhez, mint a szabályos ké­ményeken. Fontos tudnivaló az is, hogy minden, a kémény­nyel kapcsolatos változást a területileg illetékes kémény­seprőnek be kell jelenteni, hogy a kémények műszaki fe­lülvizsgálatát elvégezhesse. Égetés vagy koromszedés — A rendelet a kéményége­tésről is intézkedik. — Valóban. Eszerint ké­ményt égetni csak ott kell, ahol a kémény másképpen már nem tisztítható. Az ége­tés helyett a koromszedést al­kalmazzuk. Az üzemi és a köz­ponti kémények tisztítását 6, illetve 3 alkalommal végezzük, aszerint, hogy féléves vagy folyamatos az igénybe vétele. — A lakosság hogyan érte­sül a kéményseprés idejéről? — Először csak úgy, hogy a kéményseprő megjelenik a la­kásán és amennyiben módja nyílik rá, elvégzi a seprést. Amennyiben a lakost nem ta­lálja otthon, akkor értesítést hagy, melyben közli, hogy leg­közelebb mikor megy újból oda. Ha a megjelölt időpont­ban a munkát újra kívülálló okok miatt nem tudja elvé­gezni, akkor csak külön térítés ellenében vagyunk kötelesek kéményt tisztítani. Jó tudni, hogy minden felújított és újonnan épített kéménynél a füsttömörsági vizsgálatot el kell végeztetni. A gázbekötést a kéményre is csak az előzetes vizsgálat után lehet eszközöl­ni. — Mikor nem kell kémény­seprési díjat fizetni? — Akkor mentesül a díjfi­zetés alól az illető, ha a lakás­ban a kéménynyilást teljesen befalazták és a padlástérben a tisztítóajtót lezárták. K. K. Vetélkedő boltok Nagykőrös mindig híres volt jó kereskedőiről, akik a szakmában kiváló utódokat neveltek. Városunk élelmi­szer-kiskereskedelmi ellátását, a felszabadulás után a Han­gya, majd a Paraszt és Föld­műves Szövetkezetből kiala­kult Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet, valamint a Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat biztosította. Jelenleg mindkettőnek kerek számban 25—25 különböző élelmiszer- boltja működik, melyek éven­te körülbelül 150—150 millió forint forgalmat bonyolítanak le, általában a fogyasztók megelégedésére. Erről szólt nemrégiben, a rádióban tar­tott előadásában S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára is, aki kijelentette, hogy szí­vesen vásárol Nagykőrösön, mert itt jó kereskedők van­nak, akik udvariasan szolgál­ják ki a vevőt, és komoly áruválasztékot nyújtanak. Elqpzör Bekö Jozsefnét, a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósági elnökét kérdez­tük meg az Áfész élelmiszer­ellátó munkájáról. — Kiskereskedelmi és ven­déglátóipari ágazataink 450 millió forintos éves forgalma keretében — mondotta — nagy súlyt helyezünk arra, hogy a fogyasztó közönség igényeit, az élelmiszer-ellátás terén is, udvarias kiszolgálás­sal és minél gazdagabb áruvá­lasztékkal elégítsük ki. Az áruválasztékot több megbíz­ható helyről való beszerzés­sel biztosítjuk. Állandóan fi­gyeljük a közönség igényeinek alakulását, s árubemutatókat és egyes cikkekből kedvezmé­nyes árusításokat is igyek­szünk tartani. Nagykőrösi élelmiszerboltjaink mellett Kocséron és Nyársapáton is van öt élelmiszerboltunk. A Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat részéről Molnár Nándor, a vállalat területi intézője és Patonai Péter, a Szabadság téri nagy bolt vezetője nyi­latkozott: — Vállalatunknak — mon­dották — a megyében, a nagykőrösi élelmiszerboltok­kal együtt, 200 boltja van, melyeket nagy figyelemmel vezetünk, hogy áruellátásuk­kal a közönséget minél job­ban kielégítsék. A nagykőrö­si boltok áruválasztékát is ál­landóan fejlesztjük. Most épül és még ebben az évben meg­nyílik a Kossuth Lajos utcai 600 négyzetméteres alapterü­letű ABC-áruházunk. Azért, hogy boltjainkban soha ne legyen hiány, három nagy bol­tunk: a konzervgyár melletti ABC-áruházunk, a Széchenyi téri és a Szabadság téri nagy boltok, és a ceglédi központi raktár, kisegíti a kisebb bol­tokat. Úgy az Áfész-boltok, mint a Ceglédi Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat boltjainak vezetői kijelentették, hogy üzleteik között verseny fo­lyik, mely azonban egyedül arra irányul, hogy a körösi közönség minél jobban el le­gyen látva. Állandó panasz, hogy szombatonként az élelmiszer- boltokban nagy a tolongás, ezen most segíteni igyekszik az Áfész. Arra szeretné ráven­ni a fogyasztókat, hogy szom­baton csak a* legszükségeseb­beket vásárolják. Ezért sors­játékot szerveztek és felhív­ták a közönséget, hogy aki április 22-től június 30-ig csütörtöki és pénteki napon vásárol, a Kecskeméti utcai nagy Áfész-boltban, vagy a Ceglédi úti Ifjúság Áruház­ban, és legalább 500 forint értékű árut vesz, egy sorsje­gyet kap, melyre június 30-án. délután 2 órakor, a Kecske­méti utcai boltban, 3 órakor pedig a Ceglédi úti áruházban, egy kétezer, egy ezer-, két öt­száz, két kettőszáz és hat egy­száz forintos nyereményt sor­solnak ki. Tehát, aki csütörtö­kön vagy pénteken vásárol, nyerhet is. Kopa László ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Jó szokásért — szép nyeremény

Next

/
Thumbnails
Contents