Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-18 / 90. szám

1982. ÁPRILIS 18., VASÁRNAP S, -éf, w K/unap 3 MOTESZ-közgyűlés Huszonötezer orvos képviseletében A hazai egészségügy és gyó­gyászat valamennyi szakterü­letét átfogó 60 tagegyesület, összesen 25 ezres tagsága kép­viselőinek részvételével a Ma­gyar Orvostudományi Társa­ságok és Egyesületek Szövet­sége (MOTESZ) küldöttköz­gyűlést tartott tegnap. A szakmai és érdekképvise­leti munkát, valamint a nem­zetközi kapcsolatokban elért fejlődést értékelte a főtitkári beszámoló, amelyet dr. Nyer­ges Gábor, a László Kórház főorvosa terjesztett elő. A szövetség társaságainak és egyesületeinek 1981-ben 373 rendezvénye, konferenciája segítette az új tudományos eredmények gyors elterjeszté­sét. A magyar orvostudomány nemzetközi elismerését jelzi, hogy tavaly tíz nemzetközi kongresszust rendeztek ha­zánkban, melyek közül a leg­jelentősebb a fül-orr-gége világkongresszus volt. A küldöttközgyűlésen beje­lentették, hogy a szocialista országok orvosszövetségeinek Vili. konferenciáját az idén Budapesten, november 8—11. között rendezik meg. Feladatunk: a történelmi múlt feltárása Bátor tettekkel bizonyítottak A Magyar Partizán Szövetség jogutódjaként megalakult Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége országos bizottsá­gának felhívása nyomán naponta 4ü—70 jelentkező kéri felvéte­lét az új szövetségbe. Ennek munkájáról, formálódó terveiről Ispánovits Márton főtitkár nyilatkozott Kárpáti Miklósnak, az MTI munkatársának: — A közelmúlt napokban zajlottak le a forradalmi ifjú­sági napok rendezvényei, ame­lyeken a ma fiataljai a törté­nelem dicső napjaira emlékez­tek. Szövetségünk soraiban még szép számmal megtalál­hatók azok az egykori harco­sok, a nehéz történelmi idők­ben tetteikkel is bizonyitó el­lenállók, haladó szellemű an­tifasiszták, akik átélői, tevé­keny részesei voltak a mai fia­talok által ünnepelt tetteknek, kornak. Az új szervezet mag- vát természetesen a volt Par­tizán Szövetség tagjai alkot­ják. Mint ismeretes azonban, az új szövetség az alakuló, or­szágos értekezleten felhívás­sal fordult azokhoz a magyar állampolgárokhoz, egykori baj­társakhoz, akik a szövetség céljait elismerik és a második világháború idején a kibonta­kozó ellenállásban, ha nem is fegyveresen, de bizonyíthatóan részt vettek, jelezzék belépé­Ha csöng az ügyeletes telefonja... Elképesztő esetek Fölveszi az ember a kagylót, s olykor furcsa dol­gokról értesül. Esetenként meghatódik, elfogja a düh — gondolván, micsoda lehetetlen helyzeteket produkál az élet. Ökölbe szorul a keze vérlázító igazságtalansá­gok hallatán, és a beszélgetés után egy perccel már ö próbál vonalat szerezni, tárcsázni, hogy az illetékesek­től kérje számon az igazságot, a gyors intézkedést, az emberséget. Es akkor — ha lehet — még furcsább dolgokat hall. Kiderül, hogy a bejelentő (panaszos, sértett vagy éppen vérig sértett) hosszú évek óta szabálysértő, jóhiszemű (vagy éppen rosszhiszemű) jogcím nélküli, gyógyítha­tatlan-krónikus munkakerülő — nem egy esetben kide­rül, hogy a bejelentő (finoman fogalmazva) füllentett. Vagy éppen csak tréfás kedvében összeütött egy jól hangzó történetet, itt-ott megcsavarintva az események amúgy is kusza szálait és nem létező nevet és telefon­számot hagyva (közben esedezve a gyors, életbevágóan fontos válaszért) nyomtalanul eltűnik. A telefon azonban újra cseng, és aki a vonal vé­gén ül, nyilvánvalóan megint csak felveszi, mert mit te­hetne mást és egyébként is ez a dolga. És akkor hallja, hogy a tanyabérlőre a tanya tulajdonosa körülbelül 10 mázsányi nyárfát borított, a tanya életveszélyes és lak­hatatlan, a községi tanács pedig füle botját sem moz­gatja, sőt! Pedig a bérlő hét éve szabályszerűen bérlő, aminek pecsétes-papírnyomai ott leledzenek valamelyik illetékes fiókjában ...és mégse... A riporter megint csak kérdez és kérdez, várja szóban forgó tanács vála­szát, amikor befut az interurbán, újra kérdez. Nem hiá­ba, mert a készséges tanácselnök azonnal tudja miről (kiről) van szó. És közli, hogy nem helyes tanyának ne­vezni a bejelentett alkalmatosságot, amit engedély nél­kül húztak fel (vagy inkább ástak) réges-rég a földek szélére, túl hetedhét határon és tanácsi-közigazgatási területen. Pillanatok alatt kiderül, hogy életveszélyes volt az ominózus eset előtt is, s kellőképpen megdolgoz­tatta már a szociálpolitikusok idejét, türelmét és agyát, mégsem sikerült megtalálni a megoldást. Az emberi lakhatásra alkalmatlan félig verem — félig ház — fé­lig szín tákolmányból most talán majd biztosabb hely­re mentheti a kilencéves kisfiút. Olykor nemcsak a telefon csöng, hanem kopogtat­nak az ajtón is. Az ügyeletes riporter bizony elszoruló torokkal nézi a síró idősebb férfit, aki — mint mondja — most vesztette el még idősebb édesanyját és kicsit szorongva néz a várható tragédiasorozat elé. De hama­rosan kiderül: nem tud segíteni. A legigyekvőbb ripor­ter sem szerezhet igazolást — két hétre visszamenőleg — o munkahelyen kívül eltöltött időről, és nem segít­het gyerekláthatási engedélyért folyamodni az illetéke­sekhez, ha a kérelmező éveken át elfelejtett tartásdíjat fizetni gyermekeinek. Valószínűleg megnőttek az utol­só találkozás óta — ugyanis az apát büntetésének letöl­tése kötötte le valamelyik bvh-intézetben. Csöng a telefon, felvesszük, és bár az esetek ki­lencven százalékában mi is hívunk, ügyintézünk, érdek­lődünk, a fennmaradó tíz százalékban nem tudunk ki­hez, mihez fordulni, csak tanácsot adni, hogy keressék a választ. Például arra a kérdésre, hogy meddig él egy ausztráliai zebrapinty, és kénytelenek vagyunk jogász­hoz küldeni mindazokat, akik peres ügyeikkel fordul­nak hozzánk. Nem tudunk igazságot tenni a családi vi­szályokban sem. Felelőtlenség lenne ítélkezni a vonal végén, nem ismerve az előzményeket és a következmé­nyeket. És végül, ha csöng a telefon, és nagyon kedvesen házibulira, moziba invitálnak, nemet fogunk mondani. Ugyanez lesz a válaszunk, ha fogadást kell eldöntenünk, s azt hiszem, a jövő héten sem tudjuk (nem, is akar­juk) majd megmondani, hogy hogyan lehet átalakítani igazira a sportstartpisztolyt. Nem foglalkozunk névte­len — a becsületsértés és rágalmazás fogalmát bősége­sen kimerítő — be- és feljelentésekkel. Továbbra is őszinte érdeklődéssel várjuk viszont kérdéseiket, közérdekű bejelentéseiket. Ha rajtunk mú­lik, segítünk minden kedves olvasónk gondján, problé­máján. A mindenkori ügyeletes riporter nevében: Láng Zsuzsa si szándékukat, csatlakozza­nak. — Ügy érzem, mindenkép­pen köztünk a helyük azok­nak az elvtársaknak, akik a Szovjetunióban antifasiszta iskola hallgatói voltak, parti­zániskolákat végeztek, .de vég­ső soron nem kerültek beve­tésre. A közzétett felhívásunk­ban szerepelnek azok a szov­jet hadsereggel együtt harcolt magyar alakulatok is — az 1. vasútépítő hadosztály, 3. vas­útépítő dandár —, amelyek­nek katonái ugyan nem har­coltak fegyverrel a fronton, de nagy emberéleteket követelő áldozatok árán is lehetővé tet­ték a vasúti szállítást a szov­jet hadsereg részére. Szövetségünk tagjai lehet­nek a demokratikus hadsereg 1. és 6. hadosztályának önkén­tes katonái is. — Közismert, hogy a Ma­gyar Front szintén jelentős szerepet játszott a polgári el­lenállás kibontakozásában, szo­ros kapcsolatban állt az ille­gális Kommunista Párttal és az sem állt meg csak a szavak­nál, az agitációnál. Bajcsy- Zsilinszky Endre nevezetes parlamenti felszólalásán túl. a fegyveres harcra is készültek. Tanúk erre a front egykori részvevői, közülük azonban sajnos, már egyre kevesebben élnek. Most ők is a szövetség tagjai lehetnek, s úgy vélem, történelmileg igazságot te­szünk felvételükkel. — A Magyar Ellenállók, An­tifasiszták Szövetsége folya­matosan tagja az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (FIR-nek). Nemzetközi tevé­kenységünkben is követni kí­vánjuk az ellenállási harc leg­jobb hagyományán, s tevé­kenyen részt kívánunk venni, a béke megőrzéséért, a társa­dalmi haladásért folyó küzde­lemben. — Kiemelkedően fontos fel­adatnak tartjuk a történelmi múlt feltárását. A Magyar Par­tizán Szövetség is sokoldalú, széles körű munkát végzett en­nek érdekében. így jelenhe­tett meg az eddigi visszaem­lékezéseket, kutatásokat ösz- szegző, Fegyverrel a hazáért című kötet. Űj szövetségünk történelmi propagandabizott­sága is azon munkálkodik, hogy minél pontosabban fel­tárja az egykor történteket, a fiatalok rétegei is teljes ké­pet kaphassanak a magyar tör­ténelemnek e fontos fejezeté­ről. Vidám és ünnepi pillanatok Ballagás gépkarnevállal Az életet jelképező szállítószalag is végigvonult a városon, s a körutat befejezve az egyetem aulája előtti téren köszöntek el az alma matertől Barcza Zsolt felvételei A vidám és az ünnepélyes pilla­natok gyorsan követték egymást, de nem is lehetett ez másképpen. Búcsúzni kellett az iskolapadtól, és mindattól, amit jelképez: a ta­nulással töltött kemény évektől, a vizsgák izgalmától, a diákélettől. Ballag már a vén diák — énekel­te tegnap a gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem mezőgazdasági gé­pészmérnöki karának 149 végzős hallgatója a sokat hallott, de minden tanév végén ismét érvé­nyes, régi szöveget. Gödöllő lakói már számítanak az ilyenkor szokásos vidám lát­ványosságra; a gépkarneválra. A végzős hallgatók feldíszített me­zőgazdasági gépeken: különböző méretű traktorokon, kombájno­kon, billenthető tetejű kocsikon járták végig a várost, de nem hiányzott a menetből a lovas sze­kér és a csacsifogat sem. Sok mó­ka közepette emlékeztek meg a Hídláb tanszékről és temették a rossz emlékű utóvizsgákat. A hozzátartozók közül sokan fényképezőgéppel követték a me­Dr. Lehoczky László dékán bú­csúszavait hallgatják a ballagó ötödéves gépészek. netet, hogy megörökítsék a vidám pillanatokat, mások virágcsokorral várakoztak az egyetem aulájában, ahová már ünnepi, sötét ruhába átöltözve érkeztek meg az útiba­tyuval felszerelt fiatalok. Hagyománynak számít minden esztendőben, hogy a végzősök aranygyűrűt adnak át annak az oktatónak, aki megítélésük szerint az elmúlt öt esztendőben legjob­ban segítette az évfolyam munká­ját. Az idén dr. Vas Attila do­censre esett a választás, aki dr. Lehoczky László dékán köszöntő­je után útravaló jótanácsokkal lát­ta el a leendő gépészmérnököket. A ballagási ünnepség este mér­nökbállal fejeződött be. SZÉP NAPJA LESZ május 15-én Ivacska Sándornak, az ikladi Ipari Műszergyár üzem­technikusának. Akkor ül ösz- sz_* ugyanis az újítók és fel­találók ötödik országos ta­nácskozása. amelyen ő, mint a Kiváló Újító kitüntetés ezüst fokozatának birtokosa vesz részt. Örömébe azonban üröm is vegyül; kevés társa van. Mi mást kérdezhetnénk hát tőle; vajon nem nehéz az éle­te ilyen magányosan? — Mint újítónak, nem — válaszol a kedélyes, őszülő férfi. — Lehet, hogy sokszor nehéz embernek tartanak, mert nem hagyom magam egykönnyen visszautasítani de végül is legkedvesebb idő­töltésem a fejtörés, a megol­dások keresése. Sajnos, tény­leg kevesen vagyunk, de szü­letett optimistaként bízom ab­ban, hogy az új intézkedések nyomán több társam lesz majd. Eddig ugye, meglehetősen alacsony volt a díjazás, hi­szen a vállalatnak adóznia kellett az újítási díjak után. HÉT HÍRE LEÜLEPEDVE $ Az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztala­tait elemezték a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesületben. 0 A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaságban a komplex export kérdéseit vitatták meg; @ Háromnapos nemzetközi közlekedésszervezési és for­galomtechnikai tanácskozás zajlott le Budapesten. 0 Pest megye természeti értékeit mérték fel előadás és vita keretében az Országos Erdészeti Egyesületben. 0 A hét híre az is, hogy országos szőlészeti-borászati ta­nácskozás színhelye volt Kecskemét. Baszé'ni a borról valamikor keveset illett, magának az ital­nak kellett hírelnie magát, s némelyük tette is becsülettel. Nem csupán a legnemesebb a tokaji, hanem a szeré­nyebbe, a könnyű homo­ki borok is ismertek, kedvel­tek, tehát keresettek lettek, or­szágon belül és határokon kí­vül. Most száz esztendeje, az 1882-es összeíráskor 39 625 hektáron termeltek szőlőt az akkori Pest—Pilis—Solt—Kis_ kun vármegye területén. Jött azután a filoxéra ... Volt, ahol a korábbinak a tizedére csök­kentette a tőkék állományát és ezt a nagy csapást valójában soha többé nem heverte ki a megyebeli szőlőtermesztés, rangját, súlyát a következő év­tizedekben nem kapta vissza, sőt. fokozatosan veszített ab­ból. Napjainkban végképp nem tartozik a nagy pénzcsá- nálók közé, amíg két évtize­de a mezőgazdasági üzemek­ben a bruttó termelési érték­nek a hatodát adta. addig egy évtized múlva már csak tize­dét, mára pedig oda jutott, hogy szerény öt százalékot képvisel, teremt elő a szőlő. Letisztulva, leülepedve pi­hentette valamikor a szőlőgaz- da^a borát, ma erre a leülepe­désre, sem szó szerint, sem át­vitt értelemben, nem nagyon van idő. A megnőtt kereslet, az értékesítés viszonylagos za­vartalansága a bort besorol­tatta az élelmiszeripari tömeg­áruk közé. annak minden jő és rossz következményével. Ki­vesznek lassan a bicskanyito- gató, vinkók, lőrék, kocsis-sa­vanyúk, óm sajnálatosan zsu­gorodik azoknak a boroknak a köre is, amelyek erőteljes ka­raktert, testesítenek meg. ame­lyeket a vevő biztonságosan megjegyezhetne és azonos mi­nőségben rendelhetne évről évre. A szakemberek szerint a megye szőlő- és bortermelő gazdaságaiban a legnagyobb gond az ingadozó minőség, ami nem pusztán objektív okok — időjárási tényezők, földrajzi mikrokörnyezeti hatások — következménye, hanem tanú­sága annak is. mennyire vál­tozó ennek a növénynek a so­ra, sorsa, megítéltetése. Hála a gazdálkodók makacs­ságának, vonzódásának a meg­szokotthoz, telepítenek most is új szőlőket a megyében —; az ehhez nyújtott állami tá­mogatás sem volt mellékeá —, mint tették ezt például Tápió- szelén — egy átfogóbb prog­ram első szakaszaként —. az­után Tökön, teszik ezt a döm- södiek, meg Monori-erdőn ak állami, gazdaság, csupán né­hányat említve a lehetséges esetek közül. A szőlő, a bor nem tartozik a nagy jövedel­met adó növények, termékek közé! Nem, mert — nemzetkö­zi összehasonlításban — ala­csonyak az egy hektárra jutó terméshozamok. ugyanakkor magasak a fajlagos költségek, Érthető tehát — bár belenyu­godni aligha szabad, lehet —, ha a megyében tíz esztendő alatt több mint tízezer hektár­ral apadt a szőlő termőterü­lete. a leglátványosabb csök­kenés az apró parcellák föl-; adásával ment végbe. A kiöre­gedett tőkéket nem volt érde­mes. nem volt miből pótolni, a szőlőtelepítés drága az egyé­ni pénztárcának, legalábbis ahhoz mérten, amennyi hasz­not hoz ez a rendkívül mun­kaigényes növénykultúra, amennyi kockázatot vállalnia kell a szőlősgazdának. Lélekharang kongana S nagy ivászatok nedűje felett és kongjon csak, hiszen elég ba­junk van az alkoholizmussal? A bortermelésnek, a mérték­letes fogyasztásnak semmi kö­ze a mértéket nem ismerők szomorú világához; nem a nö­vényt. nem értékes levét kell seprűvel kikergetni világunk­ból. A megyében a legutóbbi években 12 és 18 millió liter között volt a hordós borok elő­állítása a nagyüzemekben, en­nek java kivitelre került. Ami a magánpincék hűvösében ülepedett le. tisztult meg, an­nak java viszont a gazda és ismerősei torkán át tűnt el. s ha józan mértékkel, váljon egészségükre. Mert le kell, hogy ülepedjék a közvélekedés szélsősége is, ami szerint gya­nús a szőlőt termesztő, a bort készítő, az italt eladó, az árat megszabó. Nem a hegy. a ho­mok levében van a hiba. a gyanú alapja, oka. A több és jobb bor óhajtása nem az al­koholizmus melletti agitáció; ésszerű gazdasági lépés. Mészáros Ottó az átfutási idő pedig a türel­mi sokszorosa volt. A szak- vélemények többnyire hóna­pokig késtek, előfordult ve­lem is, hogy az ötlet aktuali­tását vesztette, mire realizá­lódhatott volna. Az újítás leggyengébb pontja egyébként a termelők közötti információ- áramlás. Olykor fölöslegesen törjük a fejünket, hiszen má­sutt már kitalálták a jó meg­oldást. — ön mióta újító? — Tizennégy éve rajzolga- tok otthon, töröm a fejem a kisebb-nagyobb problémákon. Elég nyughatatlan természetű vagyok bent is, akár éjjel is elrágódom a gondokon. Egy­szerűen nem tudom elviselni ha mondjuk, valami miat) megugrik a selejt. Olyan iga­zán nagyszabású, sok tízezei forintot érő újításom még nerr volt. viszont rengeteg apró öt letet dolgoztam ki. Persze problémák. kellemetlensége’ is adódnak, de ezek sem tud nak elkedvetleníteni. Egysze rűen azért, mert jobban érde­kel maga a probléma, mint az elismerés. — Azért biztosan jól jön a pén. is ... — Hát... két nagyfiút ne­velek egyedül, az édesanyjuk tizennégy éve halt meg. A nagyobbik már itt dolgozik a gyárban, forgácsoló. A kiseb­bik nyolcadikos, mezőgazda­sági gépszerelőnek jelentke­zett. Szeretném tisztességgel felnevelni, s útra bocsátani őket. — Elégedett az életével? HA A FIZETÉSRE gondo­lok. túlzás lenne ezt állítani — mosolyog Ivacska Sándor, majd komolyra fordítja a szót: — Negyvennégy éves vagyok, felneveltem két fiút, « gyár segítségével egy szép aszódi lakásban lakom 74 óta, nincs miért panaszkodnom. Volt, hogy jobban ment. volt, rogy kevésbé, a munkám vi- zont mindig érdekes volt. Jól ú'zem magam a műszergyá-i kollektívában. És azt hiszem, ez a legfontosabb ... Kolossá Tamás Nehéz embernek tartják

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents