Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
pm men 1983. Április io., szombat ■ Színházi levél Árvák a könny viharban ’ Ez melodráma! — szoktuk mondani, ha valami szívfa- I csaró, könnyfa- ■ kasztó, csöpögősen •érzelgős színdarabot vagy filmet látunk, könyvet olvasunk. A szóban ítélet van, s egy kis fölényes megvetés: ez a könnyzacskókat nyíltan célba vevő stílus, a maga végletekig fokozott (ráadásul árnyalatokat nem Ismerő, csak feketében-fehér- ben gondolkodó), érzelmeivel, naív meséjével, jókra és rosz- szakra osztott világával, a jutalmukat mindig elnyerő jókkal, s a mindig pórul járó rosszakkal — nos, hát, ez bizony nem valami magas röptű művészet. Tömegfogyasztásra szánt olcsó áru —, az Ínyencek pillantásra sem méltatják. S miután ilyen szépen kinyilvánítottuk fennkölt ízlésünket, esetleg meghallgatunk egy operát — mondjuk a Traviatát —, s eszünkbe sem jut, hogy bizony az is melodráma a javából, a tüdőbeteg kurtizán és a derék pol- gárfi könnyes-bús históriájával. (Természetesen Verdi zsenialitása azért más minőséget ad egy ilyen könnyfacsaró történetnek is...) M ás volt e színházak műsora is, meg a közönség is. Bennük született meg a melodrámaez a látványos, érzelmes, sőt érzelgős, esetenként kalandos, sőt rémes történetet feldolgozó, zenével, tánccal is dúsított műfaj, mely az új közönség, a színházakból eddig kirekesztett néptömegek igényeit elégítette ki. Ezt a kézművesekből, kétkezi emberekből, a polgárság legalsó rétegéből kikerülő nézősereget nem érdekelték a klasszikus drámák, a fennkölt szavalások. Szórakozni akart, nevetni, sírni, rémüldözni, aggódni a '' hősért vagy hősnőért, s boldog befejezéseket akart látni a színpadon: a jó elnyeri jutalmát, a rossz megbűnhődik. S mivel a finomabb árnyalatok érzékeléséhez hiányzott a műveltsége, iskolázottsága, úgy kellett neki darabot írni, s úgy kellett ezeket a darabokat eljátszani, hogy világosan értsen mindent. Ha a hős szenvedett, szenvedését fejére szorított karókkal, szívére szorított kézzel, vagy csörgő könnyekkel adta félreérthetetlenül tudtára a közönségnek. Ha az intrikus ármányt szőtt, gonosz pofákat vágott, s illett, hogy rőt parókát és vad, bozontos szemöldököt viseljen, és a ruhája is lehetőleg zöld vagy fekete legyen. Az ártatlanság csak fehér ruhát hordhatott, s szemét égre emelve, vagy fejét szendén félrefordítva beszélhetett, gyöngéden összekulcsolt kézzel. Nem eshetett indulatos szó egy Ah!, egy Oh! vagy egy Hah! nélkül. Szemforgató esküdözések. könnyben úszó szerelmes fogadkozások. rút gonoszkodások és sírógörcsös örömök árasztották el a színpadot. A darabcímek árulkodók: Az ördög vára: A veszélyes erdő, vagy a Kalábriai banditák; Victor, vagy az erdő gyermeke; Coelina, vagy a titok gyermeke; Az elhagyott kolostor, vagy az atyai átok; Polder, vagy az amszterdami hóhér, stb. Állandó figurák kapnak helyet a történetekben: a szenvedő, ártatlan nő. az őt üldöző álnok gonosz, az ártatlanságot megmentő derék hős, és egy ostoba, de jóindulatú, ám annál nevetségesebb figura. A műfai klasszikusa egy Guilbert de Pixérécourt nevű író lesz; százhúsz melodrámát ír. s ezeket Párizsban és Franciaország-szerte százas szériákban játsszák. A melodráma a romantikus drámára is nagy hatással lesz; rémségek, könnyes érzelgősségek, árulások, üldözések, gyilkosságok, miegymás ott is nagy népszerűségnek örvendenek. De a melodráma túléli a romantikát is. és az’l870—80-as években másodvirágzásba borul. Ekkor — 1874-ben —, írjakét francia új melodramatista, Adolphe D’Ennery és Eugéne Cormon azt a darabot, mely szinte prototípusa, kvintesz- szenciája lesz a műfajnak. A címe: A két árva. Cselekménye kellően bonyolult, kellően érzelemdús, figurái kellően stereotípek, s a szabályok szerint elnyeri jutalmát a jó — jelen esetben a két árva: Henriette, és vak társnője, Louise —, s megérdemelt büntetését a rossz — jelen esetben a gonosz koldúsasszony, Frochardné, s még gonoszabb fia, Jacques. Ármány, cselszövés, titkos bűn, titkos jóság, elvetemült gonoszság és meggyötört szűzi ártatlanság egyaránt megtalálható ebben az idők folyamán hallatlanul népszerűvé lett műben. A szerzők a cselekményt közvetlenül a francia forradalom előtti időre teszik, így valamiféle nosztalgia is lengedez a darabban a régi szép idők után. Hogy manapság mi rejtőzik a darabban, ami a porrétegek alóli kiásására ösztönöz egy színházat, nem tudni. A műfaj már nem él, legfeljebb eszközeiben: a drámázás, a túl játszás, a rájátszás, a mértéktelen érzelgősség és a mértéktelen, hamis gesztusok még nem vesztek ki ma sem a színpadokról. Ezeket ostorozni persze lehet; lehet akár A két árvával is. Ám, ez eléggé szolid bátorságnak tűnik. Ami mégis indokolhatja a felélesztést. az talán egy a színházi modorosságok, manírok, sémák, rossz, színfalhasogató tradíciók, hátborzongató teatralitások gyökereit megmutatni akaró retrospektív tanelőadás vágya. A Várszínházban most bemutatott A két árva rendezője, Vámos László, bizonyára erre is gondolt, mikor ezt a darabot választotta. S maga az előadás fél is mutatja ezt a szándékot. A nézőkben, alighanem megdöbbentő felismerések világosodnak meg i a spilázásnak, a modoros, üres, talmi színészkedésnek az évszázados gyökereiig láthatni itt. S ez az egyik szándék hozza magával a másikat, szinte kikerülhetetlenül: meg kell mosolyog- tatni ezt a műfajt, meg kell mutatni, hogy a figurákban kőc és fűrészpor van, szív és vér helyett. Vámos jól érzi, hogy ehhez semmi szükség ironizáló játékfelfogásra. Maga a melodráma úgy hat ma, hogy csak mosolyogni vagy nevetni lehet rajta. gyanakkor ez a nevetés, mosolygás csak altkor jön be, ha a színészek pontosan, szinte színházrégészeti precizitással rekonstruálni tudják a melodráma színészi játékstílusát, s nagyon komolyan veszik a játékot, nem kacsintanak ki a nézőre, nem gúnyolódnak a műfajon. Erre azonban csak igen jó színészek képesek. A várszínházi előadás szerencséje, hogy Gábor Miklós, Hámori Ildikó, Dózsa László, s még ketten- hárman a népes szereposztásból pontosan értik-érzik ezt a stílust. Így aztán A két árva a könnyviharban inkább nevetést vált ki a nézőkből. Érdekes mulatság, nem mindennapi színházi csemege. Takács István leverni ler U' Bázis-c a bázis? Munkahelyi művelődés Vácott Vác város nevéhez sokféle jelzőt ragasztottak már; volt 900 éves és a fiatalok városa, volt a Dunakanyar bal parti kapuja és munkásváros. E legutóbbi elnevezést jogossá teszi az is, hogy — Pest megyében egyedülállóan — több mint két tucat ipari, illetve ipari jellegű üzeme van. Ráadásul jelentős az agglomerációs köre is: megközelítően tíz településről járnak dolgozni a váci vállalatokhoz, gyárakba. Érthető hát, hogy a város vezetői megkülönböztetett fontosságot tulajdonítanak a munkásművelődésnek, amelynek körét — indokoltan — egyre inkább munkahelyi művelődéssé terjesztik ki. Ez már önmagában is jelenti, hogy sokkal jobbak a körülmények a megyei átlagszintnél. Gyakorlati segítség kell Vác kulturális centrumát Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központnak nevezték el és ez nem egyszerűen valamiféle divathullám következménye volt. A helyi üzemek sok-sok millióval járultak hozzá az intézmény felépítéséhez, s majdnem ilyen jelentős összeget tett ki a manuális társadalmi munka. Bizonnyal ez is ösztönzi Végh Károlyt, a művelődési központ igazgatóját, hogy fél évtizednyi tevékenység után mit adtak vissza, pontosabban mit kaptak vissza áldozatkészségükért a városlakók, az üzemek dolgozói? — Intézményünk átadásával csaknem egy időben több vállalatnál is függetlenített népművelőt alkalmaztak — mondta. — Az ő tevékenységük, a velük kialakított együttműködés kulcsfontosságú szerepet játszott mindabban, amit tenni tudtunk a munkahelyi művelődés érdekében. Jelenleg körülbelül húsz üzemmel van rendszeres kapcsolatunk: hét vállalatnál dolgozik főhivatású népművelő, a többi helyen a művelődési, bizottságokkal igyekszünk együttműködni. A szervezeti formák már kialakultak részben intézményünk társadalmi vezetőségének összetételével, részben az üzemi népművelők és közönségszervezők fórumával, valamint a szocialista brigádok vezetőinek klubjával. Utóbbi nagyon fontos, mert e révén tudjuk segíteni o brigádok művelődési vállalásait. Ha jobban konkrétizálni akarnánk a példákat, akkor az is kiderülne, hogy a munkahelyi művelődésben főleg ott sikerült eredményeket felmutatni, ahol függetlenített népművelő dolgozik. Ahol rosszabbak a feltételek, éppen azokon a helyeken érezhető gyengébbnek a művelődési központ munkája. A vállalati művelődési bizottságok többségével jobbára formális a kapcsolatuk. Kétségtelen az is, hogy a kapcsolat keresésének útja kétoldalú, a társadalmi aktívák sem fogadják kitörő lelkesedéssel a feléjük nyújtott segítő kezet. Három gyár és... A művelődési központ arra is kísérleteket tesz, hogy felsorakoztassa ás közre adja a munkahelyi művelődés módszertanában szerzett tapasztalatokat. Ezt a célt szolgálta egy kiadvány, amelyben három üzemi népművelő írta le véleményét egy-egy részterületről. Ezekben az elmélet felé közelítő eszmefuttatásokban is elsősorban a gyakorlat Vass Éva $s Gábor Miklós A két árva egyik Jelenetében próbaköve a vonzó, mert hasznosíthatók és mindenképpen ötletadók. Papp László, az Izzó népművelője minden vállalaton belüli program összeállításánál a dolgozók szociális összetételéből indul ki. Figyelembe kell vennie, hogy meglehetősen magas a bejárók aránya, így a rendezvények többségét a munkaidő végéhez és a vonatok indulásához igazítja. Célszerűnek bizonyulnak az izzós kiállítások is, amelyeknek megtekintése nem különösebben időigényes, mégis jól épülnek be az oktatás, az üzemi könyvtár munkájába, az ismeretterjesztés és a művészeti nevelés menetébe. Csaknem folyamatosnak mondható kapcsolata a vállalat mind a nyolcvan szocialista brigádjával. Saját tevékenységét tervszerűen igázítja a művelődési központ programjaihoz, emellett közös rendezvényeket is szerveznek. Sikeres volt például a fotópályázat és -kiállítás, amelyet a Fortéval és a Híradástechnikai Anyagok Gyárával, illetve a művelődési központtal közösen bonyolítottak. Kovács József né, a Forte közművelődési előadója a szűkebben értelmezett helyi körülményekből kiindulva a vállalaton belüli oktatás és köz- művelődés egymásra épülését tekinti jelenleg a legfontosabbnak. A művelődés néhány indirekt formai lehetőségének alkalmazásával valóban — nincs jobb szó — felnőtt- nevelési koncepciót valósít meg. Ennek szerves részét képezi a munkahelyi kapcsolatok formálása, a munkaszervezés és a munkakörülmények, a lakás- és öltözködési kultúra éppen úgy, mint a konkrét műveltséget gyarapító program. Ez az elképzelés valóban korszerű a munkahelyi művelődésben. Székelyhídi Ferenc, a kötöttárugyár közművelődési bizottságának titkára a közművelődési munka pályaválasztást orientáló lehetőségeit vázolja fel. Fontos ez a funkció, csakhogy félő: a vállalati érdekeknek kelleténél jobban alárendelik, a hétköznapi praktikum szintjén megállítják ezzel a munkahelyi művelődést. Jó ellenpélda erre a már említett HAGY, ahol — bár többnyire hagyományos módszereket alkalmazva — sikerült a művelődés komplexitását megvalósítani úgy, hogy a vállalati közművelődési életet bekapcsolják a város művészeti és művelődési intézményeinek tevékenységébe. És ...? Bizonnyal ez okozza a legnagyobb problémát. Vácott a munkahelyi közművelődés kiugró eredményekről tud számot adni. de ezek mellett sajnos, sok a fehér folt, vagy legalábbis a nagyon halvány árnyalatú. Ezen kellene változtatni. A Forte, az Izzó, a HAGY és az ezekhez hasonlók talán segíthetnének. Meddig tart a hatókör? A Madách Imre Művelődési központ járási szerepkört tölt be, sőt a munkahelyi művelődés bázisintézménye. Vác városában a fejlődés útját is figyelembe véve valóban jól megoldja a bázisfeladatot. Mégis újra és újra felvetődik a kérdés: meddig tart a hatókör? Meddig tart minőségileg és meddig földrajzilag? A város nagyüzemeiben d vállalati népművelőkkel közös a siker, de a halvány és fehér foltok is minősítik közvetve a bázisintézmény munkáját. Ugyanakkor a művelődési központ dolgozóinak — besorolásuk szerint — hivatalból át kell lépniük a város és a munkahelyi művelődést tekintve a járás határait is. És így már nem is olyan egyértelmű a válasz a kérdésre: bázis-e a bázis? Nos, persze, a munkahelyi művelődés kamaszbetegségeit rónánk fel egyetlen intézménynek ... Mert végül is Vácott már jó irányban megindult a folyamat. Kriszt György Kinek, meddig? Iskolai szünidő Az ünnepek után véget ér az iskolások tavaszi szünideje. A pihenés után még egy nekirugaszkodás, s zárják az évet a diákok. Valamennyi iskolatípusban április 14-én kezdődik a tanítás. Néhány intézetben bevezették már kísérletképpen az ötnapos oktatási hetet. Náluk az év vége június 18. A többieknél korábban zárják a tanévet: június 12-én. Az érettségi előtt állók utolsó hajtása következik. Hamar elrepül az idő, amikor számot kell adni tudásukról, hiszen az írásbeli vizsgák május 17-én kezdődnek mindenütt. A persely még a műteremben Liska Dénes A persely című bohózatából készül tv-játék Karinthy Márton rendezésében. A vezető operatőr: Marczall László. A főbb szerepeket Hámori Ildikó, Tóth Enikő, Balázs Péter, Reviczky Gábor, Székhelyi József, Tahi József, Mikó István és Harkányi Endre játsszák-FIGYELŐ Buddenbrook. A mostanában tovaúszó televíziós műsor támpilérének nevezte az egyik cikkíró a A Buddenbrook ház című sorozatot. S tette ezt nyilván két okból is. Egyrészt azért, mert valóban egy olyan látnivaló ez, amelynek eljövetelét bizonyára minden néző várja, méltóságos ritmusban egymást követő jeleneteit mind történelmi hűségük, mind tárgyi hitelük, mind pedig a remek színészi alakítások miatt valamennyi előfizető egyaránt élvezi. (Annyi sok regényfeldolgozással ellentétben ez az átültetés nem hogy elriaszt, hanem egyenesen az eredeti mű újra- vagy elolvasására ösztönöz.) Másrészt meg azért találó a föntebb említett építészeti haso: lat mert valljuk be, e jelen napokban nemigen van más rangosabb, értékesebb néznivaló. Az a hullám, amely a múltkoriban azt a jaj de remek Lengyel Menyhért-darabot, A Waterlooi csatát földobta, elsimult. s azóta még csak a fodrozódás jelei sem mutatkoznak a kínálat állóvízében. Alfonzé. Gondolta volna a néző, hogy az Alfonzó mondja. .. című hetven perc például majd olyan lesz, ami a sok más egyéb oergetmény gyöngeségeit feledteti. Sajnálattal kellett tapasztalni, hogy ez a párbeszéd sem illett bele a nagy interjúk sorába. Nem azért, mintha a régi pesti kávéházas Markstein bácsi fia nem élt volna át annyi mindent, kezdve a bérverekedéssel, folytatva a világcsavargással, és befejezve a kabarészínészi léttel. Sokkal inkább azért érezhettünk valami hiányt, mert érdembeli kérdések nélkül zúdult tova ez a tengernyi emlékezés. Nona Simon V. László, mint társalkodó társ igyekezett tudako- lózni, de ebbéli próbálkozását tapasztalhatólag nemigen koronázta siker. Megeshet, éo- pen azért, amit maga is említett. Tudniillik azt közölte, hogy ő, úgymond, nem készült Alfonzéból. De könyörgöm — sopánkodhatott a meghökkentett .érdeklődő —, hát hogyan lehet úgy odatélepedni a mikrofonok és a kamerák elé, hogy valaki bevallottan nem készül amabból a másik illetőből, akinek sorsát ország-világ elé akarja tárni? Az a nagy alapigazság, hogy egy valamivel hozzáértőbb kérdéz- getőt érdemelt volna ez a remek pódium- és porond járó, aki hetvenedik évére filozofikus bölcsességű művésszé érett. Játék. A monori játékgyárat emlegette az esti híradó a minap. Mégpedig egy ritka furcsa körülmény kapcsán. Nevezetesen azért mutattak róla néhány képet s ejtettek az ottaniak ténykedéséről egykét fejcsóválással kísért' szót, mert olyan sápadt tárgyakat adnak ki kezükből az alkalmazottak. Igen, sápadtakat, fakókat, színteleneket, s mégpedig azért ilyeneket, mert a kisebb, nagyobb tárgyacskák» nak csak a formáját tervezték meg a felkért iparművészek, a színezését már nem. A határidők sürgetése miatt erre egyszerűen nem jutott idő. Aki látta a szóba hozott híradó-riportot, igazolhatja, hogy amit itt föntebb rögzítődött* az nem vicc, hanem a legvalóságosabb tényállás. Pedig istenbizony tréfának tetszik, afféle április elsején esedékes becsapásnak, dehát — ismételjük — sajnos nem az. Valóság! Amint hogy az is valóság volt,, hogy az arra illetékesek előbb határoztak afelől, mit csinálnak, és csak utóbb arról, hogyan. Így futhattak ki az időből, és így maradnak díszítetlenek- azok az apró ujjak közé szánt időtöltő, ügyességfejlesztő micsodácskák. Lám, lám, nemcsak a humorban vétkes dolog ismerni a tréfát, hanem a játékgyártást sem szabad úgy félvállról venni, hogy az nem egyéb, mint játszadozás ... Akácz László
