Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-30 / 75. szám
VOSE-pont az éllovastól Váci döntetlenhagyomány Fejpárba] az érdi rangadón. Világos mezben a hazai, sötétben a vendégjátékosok Hancsovszky János felvétele Szegedi Dózsa—Váci Izzó 1-1 (1-1) Vác: 1500 néző. V.: Seres. V. Izzó: Pálinkás — Mudri, Strausz, Schuszter, Adám, Kisteleki, Bera, Varga, Szakái, Szolnoki, Adi (Cseri). Már az első félidőben kialakult a végeredmény. Méghozzá úgy, a 10. percben a vendégek jutottak előnyhöz, öze a vetődő Pálinkás mellett a jobb sarokba gurított. Húsz perccel később a büntetőterületen belüli kezezés miatt liest ítélt a bíró, ebből egyenlíSzarvas—Bem SE 2-1 (1-0) Szarvas, 2000 néző. V.: Aczél. Bem SE: Tóth I. — Kelemen, Horváth, Wunder (Belgák), Hauser. Szakái, Bozsik, Tóth II. (Csepregi), Supka, Petrák, Néder. Somogyi 14 méteres kapáslövésével szereztek vezetést a hazaiak, a labda a jobb belső kapujáról pattant a hálóba. A tett a Vác. Szünet után rákapcsoltak a helyiek, és 10 perces tűzijátékukat három nagy kihagyott helyzet jelezte, egy kapufával tarkítva. Folytatódott tehát a váci 1-1- es hagyomány, a tavaszi idényben immár ötödször érte el ezt az eredményt — elsősorban a csatárok gólképtelensége miatt — a Pest megyei gárda. G.: Strausz (11-esből). Jó: Bera, Ádám. 64. percben gyors támadás végén kiegyenlített a honvéd csapat. Néder az ötösön állva senkitől sem zavartatva gurított a bal alsó sarokba. Befejezés előtt 7 perccel Erőss jobb oldali beadása Hauser lábáról vágódott a hálóba. G.: Néder. Jó: Horváth, Supka, Bozsik. Kossuth KFSE-Balassagyarmat 0-0 Szentendre, 700 néző. V.: Kürmai. KKFSE: Pleskó — Hyszárik, Mészáros, Havasi, Hetzmann, Gróf, Móritz (Erdővégi), Szőke, Mózner, Csikós, Krómer (Szávai). Küzdelmes, de gól és jó játék nélküli kilencven percet hozott a találkozó. A megerősített védelemmel felálló gyar- •ímatiak könnyen boldogultak a kevés veszélyt rejtő szentendrei támadásokkal. Az első félidő egyetlen érdemleges eseményét Mózner ügyes szólója jelentette, két csel után jó helyzetből azonban gyatrán 'mellélőtt. A második játékrész elején már-már úgy látszott, a hazaiak megszerzik a vezetést: két Erdővégi-próbál- kozás (mindkettőt védte a kapus) és egy látványos Szőkekapáslövés (ez nem a kapuson múlott) keltett, szentendrei reményt. A tízperces fellángo- •iást követően minden maradt a „régiben”: játék a két tizenhatos között — veszély nélkül. A közel száz, lelkes gyarmati szurkoló csapata gyenge teljesítményét a sérült Zámbó hiányával okolta. „Könnyű nekik — állapították meg a hazai pártolók — a mieinknél egy egész csatársor hiányzott” ... Jó: Huszárik, Mészáros. R. F. Öt pont az Érd előnye A területi labdarúgó-bajnokság ismét megyei rangadót hozott, melyen a listavezető Érd gól nélküli döntetlent ért el a VOSE ellen. Az ÉGSZÖV is csak egy pontot tudott otthon tartani, másik két együttesünk alul maradt a vendégségben. TOLDI SE—DÖMSÖD 1-0 (0-0) Ercsi, 500 néző. V.: Juhász. Dömsöd: Lázár — Jaksa, Bieber, Egervári, Durgonics, Tóth K„ Aszalai, Bilek (Máté), Tóbisz (Karácsonyi), Bene, G. Fekete. Egyenlő erők küzdelmében a harcosabban küzdő Toldi SE a 70. percben elért szabadrúgásgóllal nyert, a sok helyzetet kihagyó Dömsöd ellen. Jó: Bieber, Egervári, Tóth K. ÉRD—VOSE 0-0 Érd, 1000 néjő. V.: Kovács. Érd: Fellegi — Kiss Cs., Várnai, Csaja, Balogh, Bo- toss, Pauli, Nagy A. (Vigh), Kapa, Gálvölgyi, Szekulidisz. VOSE: Szarka — Tóth, Megyést, Hoffman, Réti, Molnár, Balogh, Frankó, Juhász, Káposztás, Fejérvári. Alig akadt szurkoló vasárnap Erd-Ófaluban, aki a kérdésre ne azt válaszolta volna, mint Pécz Imre, a hazaiak lelkes rendezője: „Természetesen győzünk”. Ez a magabiztosság látszott a pályára lépő érdi kedvenceken is. s természetesen (ahogy ez törvény a labdarúgásban) — nem győztek. Pedig minden adott volt egy újabb hazai hengerhez: jó idő, jó pálya, lelkesen várakozó közönség. Mi több, még a szél is a bajnokesélyes zöld-fehéreket segítette: az első félidőben hátba fújta Kapáékat, a másodikban meg készségesen elcsendesedett. De hiába! Ezen a meccsen nem az érdieknek „állt a zászló”, s erről talán nem az az egyébként magát sikerrel összeszedő, jó játékot mutató soroksáriak tehettek. „Az egy pontot nem ők vitték el, mi nem nyertük meg" — hangzott a hazaiak önkritikája. Ügy igaz, önmaguktól vették el a pontot az érdiek: a csatárok álltak, a pálya kettészakadt, Szekulidisz szép cseleiben „halt, meg”, s nem vették észre, hogy ki lehetne használni a szél jótékonykodását. Jószerivel egyetlen igazi lövés nem ment az I. félidőben kapura. Miközben a vendég VOSE Molnártól vezényelve villámgyors ellentámadásokat vezetett, s a 20. percben csak Fellegi jó helyezkedése mentette meg a hazaiakat a góltól. A második félidőben is a soroksáriak tűntek határozot- tabbnak, időnként sikerrel zavarva meg az érdi védőket. Így történhetett., hogy az 55. percben az érdi Kiss Csaba saját társát, Baloghot fogta, aki a saját 16-osánál fejjel futtatta a soroksári csatárt (!), s bizony, csak Fellegin múlott a dolog... A közönség zúgolódása serkentette lelkesebb játékra az addig minden meggyőződés nélkül támadgató hazai csapatot. S bár Várnai elfutásából Kapa meccslabdát hibázhatott, a hazai hajrá későinek bizonyult. Jó: Fellegi, Boross, ill. Szarka, Megyesi, Molnár. (major) A Duna-csoport további eredményei: ESMTK—Medicor 3-3, Oroszlány—Mezőfalva 0-1, Mány—Tatai AC 1-1, Dunaújvárosi Építők—Ikarus 0-0, III. kér. TTVE—Esztergom 2-1, Rákóczi SE—Ráckevei Aranykalász 2-0, ÉGSZÖV—Szondi SE 3-3. Területi Duna. Érd . Rákóczi SE .Ikarus .ÉGSZÖV . Oroszlány . Dömsöd . III. kér. TTVE . S. VOSE . Esztergom . Toldi SE . Aranykalász . Mezőfalva . Mány . Medicor . Tatai AC . ESMTK . Dunaújv. Ép. . Szondi SE bajnokság csoport 24 15 6 24 13 5 24 13 5 24 12 6 20 10 9 20 10 9 23 12 4 24 9 10 24 8 9 24 9 5 24 24 24 24 23 24 24 24 3 506 45- 6 376 35- 5 27- 5 417 40- 5 37- 7 3710 37- 6 10 37- 0 10 326 11 34- 9 10 297 10 218 11 35- 5 16 16- 7 16 1617 36 ■29 31 •27 31 24 30 ■19 29 35 29 •24 28 25 28 ■32 25 •40 23 39 22 ■42 22 ■37 20 •42 19 •41 19 38 18 ;50 11 -45 9 1982. MÁRCIUS 30., KEDD Leütés helyett Csak ejtettek A röplabda NB II tavaszi ötödik fordulójában a Kossuth KFSE férficsapata Budapesten lépett pályára. Honvéd—Nógrádi SE—Kossuth KFSE 3:1 (—10, 7, 9, 9). KKFSE: Bukri, Tári, Podani, Kovács, Kása, Milosevits. Csere: Egerszegi, Thurzó, Smiri, Harcos, Szokol, Németh J. Edző: Podani István. Az első játszmát viszonylag könnyen nyerték a szentendreiek, majd visszaestek. A második szettől kezdve a nyitásfogadások pontatlansága miatt a támadások ütés helyett rendre ejtéssel fejeződtek be, ami kevésnek bizonyult a nagy akarással küzdő pesti honvédcsapat ellen. A Pest megyeiek játékban és lelkesedésben formájuk alatt maradtak, így némi meglepetésre pontot'vesztettek Budapesten. Jó:- Bukri, Egerszegi, Kovács. Megyei I. osztály Jól ment a vendégeknek Jól ment a vendégeknek a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Főt, a Göd és a Tápiószentmártoi. idegenben nyert, három találkozón pedig döntetlen szüle- letett. Ez az eredmény volt Dunakeszin is, így az éllovas előnye egy pontra csökkent. Dunakeszi VSE— Dunavarsány 0-0 Dunakeszi, 500 néző. V: Horváth J. Többet támadott a Vasutas, de a kapu előtti határozatlanság megbosszulta magát. Jó: Kiss J., Balogh, ill. Hegyi, Tóth, Gyurgyák. (Tud.: Solymosi László.) Dabas—Dunai Kőolaj 1-1 (0-0) Dabas, 600 néző. V: Orosházi. Az első félidőt kihagyott hazai helyzetek, valamint Dómján bravúros védései jellemezték. Szünet után szabadrúgásgóllal jutott előnyhöz a Dabas, melyre az utolsó percben válaszolt az ellenfél. G: Hordái, ill. Nahoczki. Jó: Dómján (a mezőny legjobbja), Szabó, Borbás, Krajcs, ill. Lengyel, Kolozsi, Nagy J. Gödi Tsz SK—PSC 3-2 (3-0) Pilisvörösvár, 300 néző. V: Szarka. A szétesően játszó vörösváriak ellen az első félidőben három góllal elhúzott a Göd. Szünet után a jól sikerült cserék segítségével. akár ki is egyenlíthetett voína a Vörösvár. G: Mészáros, Nagy, Kovalik, 111. Stribik, Herr. Jó: Nagy, Vastagh, ill. Vida, Ri- czy. Tápiószentmárton—Pilis 2-0 (1-0) Pilis, 200 néző. V: Halász. Minden részében jobb volt a vendégcsapat. G: Schmikli A., Cervan. Jó: Kellner, Simon. A pilisiek közül senki sem dicsérhető. (Tud: Csikós Pál.) SZTK—Szentendre 3-2 (1-0) Téglaégető u., 400 néző. V: Sőmen. Az első félidő lassú, lagymatag játékkal telt el, az SZTK jóvoltából. A szél segítségét nem használták ki a helyiek. Szünet után felgyorsult a játék és nem sok hiányzott a meglepetéshez. A Szentendre ugyanis 2-1-re elhúzott. Az SZTK végül is tízperces kitűnő hajrával megfordította az eredményt. G: Megyei (2), Sárközi, ill. Fodor, Dombai (11-esből). Jó: Megyei, Kirchner, Metzger, ill. valamennyi szentendrei játékos. (Tud.: Varga András.) Ceglédi VSE—Gödöllő 0-0 Cegléd, 200 néző. V: Balázs. A ceglédiek hiába játszottak nyomasztó fölényben, helyzetet is alig tudtak kidolgozni a lelkesen és szervezetten védekező vendégekkel szemben. Az alacsony színvonalú, csapkodó mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Jó: Petró, ill. Horváth. Iklad—Kartal 1-0 (1-0) Iklad, 600 néző. V: Angyal. A hazai csapat támadásait a 15. percben siker koronázta. Vanó keresztlabdáját Boda a jobb sarokba fejelte. A határtalan lelkesedéssel játszó hazaiak megérdemelten nyertek a szomszédvár-rangadón. Igaz, szünet ' után Kartal a szél támogatásával mezőnyfölénybe került, de kulcsjátékosait jól semlegesítették. G: Boda. Jó: Angyal, Bazsik. Varga, Boda, ill. Magony, Ja- kus. Fóti Tsz SK—Sülysáp 3-1 (2-0) Sülysáp. V: Kálmán. Megyei I. osztály 1. Dunakeszi 20 13 5 2 48-15 31 2. SZTK 20 13 4 3 44-17 30 3. Göd 20 11 6 3 44-23 28 4. D. Kőolaj 20 10 6 4 35-20 26 5. CVSE 20 8 8 4 25-18 21 6. Főt 20 9 4 7 43-27 22 7. Kartal 20 8 5 7 31-23 21 8. Dunavarsány 20 8 5 7 33-31 21 9. Dabas 20 7 5 8 29-27 19 10. Iklad 20 9 1 10 34-33 19 11. Sülysáp 20 5 8 7 25-44 13 12. T.-márton 20 5 7 8 21-23 17 13. Szentendre 20 6 5 9 26-34 17 14. Pilisvörösvár 20 6 3 11 41-45 15 15. Pilis 20, 1 4 15 13-60 6 Í6. Gödöllő 20 ‘1 4 15 19-61 6 Területi riadni Cselgáncsozók A Bp. Honvéd a Klapka utcai sportcsarnokban tartotta az úttörő cselgáncsozók területi rangsorversenyét, amelyen Tuncsik József edző tanítványai, a budaörsi fiatalok is ott voltak. Fazekas Csaba, Friedrich Gábor és Schreiber Viktor első lett. Ezenkívül négy második és öt harmadik helyezést értek el a Pest megyeiek a nagy cselgáncsmúlttal rendelkező egyesületek (Bp. Honvéd, Ű. Dózsa. Bp. Spartacus, Testnevelési Főiskola) mellett. Felszabadulási emlékfúra Húszezren Vöröskőnél A Budapesti Természetbarát Szövetség vasárnap rendezte meg az immár hagyományos felszabadulási emléktúrát, A verőfényes délelőttön, ragyogó kirándulóidőben csaknem húszezer turista kerekedett fel, hogy eljusson a Leányfalu fölötti Vöröskő-sziklához. Sokan HÉV-vel, busszal, motorral, kerékpárral érkeztek. Mások a Dunán eveztek fel a hegyek lábáig, s számos üzem, vállalat dolgozója jött a MAHART sétahajóival is. Fiatalok és idősebbek, többgyerekes családok indultak gyalogosan útnak az emlékműhöz. A vöröskői táborhely tarkállott ezen a délelőttön a fáradtságukat pihenő természetkedvelők ezreitől. Sokan már korábban érkeztek, s felverték sátraikat, az ország úgyszólván valamennyi részéből eljöttek a szervezett turizmusban részt vevők. Szombat éjszaka és vasárnap délelőtt hegymászó tájékozódási versenyt is rendeztek, melyen sokan bizonyíthatták erejüket és felkészültségüket. Vasárnap délben ünnepséget tartottak. Fischl Erika, a Há- zafias Népfront budapesti bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd a sport- és társadalmi szervezetek, s természetbarátok képviselői helyezték el koszorúikat, virágaikat a felszabadulási emlékműnél. Ügyesen szlalomozíak A Csepel Autó autósai A Csepel Autó SE rendezte az országos autós szlalombaj- nokság közép-magyarországi első fordulóját, a Csepel Autógyár pályáján, 85 fő részvételével. Jól szerepeltek a vendéglátók. Nők 1150 kem-ig: 1. dr. Majzik Gabriella (Csepel Autó), 2. Kovács Józsefné (ek), 3. Farkas Lászlóné (Csepel Autó). 1150 kem felett: 1. Farkasné Beszteri Éva (Csepel Autó), 2. Garami Zoltánná (Soltvad- kert), 3. Kiing Györgyné (FASE). Férfiak I. géposztály: 1. Szabó György (Szabadság SE), 2. Balázs Gábor (Csepel Autó), 3. Szabó Zoltán (Volán SC). 11. géposztály: 1. Józsa Gábor (Csepel Autó), 2. Damasek Péter (Spartacus), 3. Juhász József (Kecskemét). III. géposztály: 1. Burian Miklós (Csepel Autó), 2. Rakóczki Sándor (Főtaxi), 3. Mayer József (Solt- vadkert). IV. géposztály: 1. Garami Zoltán (SoltvadJkert), 2. Gyenes József (Spartacus), 3. Farkas János (Csepel Autó). V. géposztály: 1. Érdi Tibor (Volán, Budapest), 2. Légi József (Áfor SC), 3. Molnár Károly (Fehérvár Áruház). Pihent a komp Futás — vízi kitérővel A Megyénk körül — megyünk körül futógála résztvevői szombaton rajtoltak —, mint erről beszámoltunk. Vasárnap Zsámbékon a tűzoltó- zenekar pattogó indulói búcsúztatták a mezőnyt. Érden át vezetett az út Százhalombattára, a második napi szálláshelyre. A rendezők mindent előre megterveztek. A „túlságosan” pihenő kompra azonban nem gondoltak. Ercsiben rossz volt a vízi jármű, s emiatt egy kis kitérőt kellett tenni. Adony- ból keltek át a szigetre. Az irányváltozásról hangszórón keresztül értesítették a túl- partiakat. E kerülő után Lőréméi partraszállva haladtak tovább az eredetileg átkelőállomásként megjelölt Szigetújfalura. Ráckevén ebéd, rövid pihenő, majd újabb penzum következett. Kiskunlacházán több mint 200 általános iskolás csatlakozott a mezőnyhöz. Bugyi községben volt a hétfői végállomás. A futók ma innen indulnak az újabb 44 kilométer megtételére, Daba- son és Űjhartyánon át érkeznek Pilisre. Gála Angyalföldön Ilyen még nem volt! Az angyalföldi játékosok föl-fölpillantottak az eredményjelző táblára: igaz lehet, hogy ennyivel vezetünk? A szurkolók is csodálkoztak: barátom, ekkora fór egy Szpartak Kijevvel szemben...! A Fáy utcában, EK-mérkőzésen: Vasas—Szpartak 22-15. A különbség: hét gól! De vezettek már a Vasashölgyek tizenegy találattal is; Turcsináék csak akkor „jöttek fel”, amikor Sterbinszkyt sérülés miatt levitték a pályáról. % A kézilabdázás „dán királynője” egyébként csodálatos produkciót nyújtott. De nemcsak ő: a gólfelelős Nagy Mariann szintén remekelt; a két ifjú szélső, Barna és Gombai felnőtt, sőt klasszis módon játszott; Angyal pedig eltüntette a pályáról az ördögi Karlovát. És akkor még nem szóltunk Györváriról. A Vasas- kapu akkor sem lett volna nagyobb biztonságban, ha félig bedeszkázzák; a piros-kék hálóőr sorozatban hárított olyan labdákat, amelyeket a gyengébb portások szemmel sem tudnak követni. A pompás Vasas-sikert követően a fanyalgók megjegyezték: szép, szép ez a győzelem, de a Kijevből hiányzott Tyimoskina, Bobrusz, Ogyinokova és Makarec. A kitűnő kvartett valóban távolmaradt, de ezek a lányok a-kkot sem játszottak, amikor a Szpartak (idegenben!) négy góllal verte az NDK bajnokát. Joggal irtuk hát: ilyen még nem volt. A világhíres kijevi gárda sohasem szenvedett ennyire, és magyar pályán sohasem láttunk a Vasas mostani játékához hasonló parádét. Még a Sterbinszkyéket korábban többször búcsúztató Szpartaktól sem ... A Vasas tehát bejutott a BEK-döntőbe (furcsa lesz a finálé a Kijev nélkül), és remek sikerével első számú favorittá lépett elő. De vigyázat: a rivális, a Ríadnicski Belgrád ugyancsak kitűnő együttes, nem ártana a jugo- szlávok elleni csatára is prolongálni a vasárnapi formát. Mert most sokan mondogatják: a világ legjobb csapata a Vasas; jó lenne ezt EK-arannyal bizonyítani! H. I. Győzelemért KISZ-kitü n tetés Hétfőn délután a KISZ KB székházában ünnepélyes keretek között adták át a KB el- .ismerő emlékplakettjét azoknak a sportolóknak, akik 1981-ben felnőtt, junior és ifjúsági világ- és Európa-baj- nokságon első alkalommal szereztek győzelmet. Az 1975-ben alapított „Győzelemért” emlékplakettet dr. Varga Sabján Lászlótól, a KISZ KB titkárától vette át: Nébald Rudolf, a világbajnokságot nyert kardcsapat tagja, Szalma László, az Uni- versiadé távolugró győztese, Bálint Mihály, az Európa- bajnokságot szerzett fogathajtó csapat tagja. Sipos Árpád, Dudás Tibor, Herczeg Lajos junior világbajnok birkózók; Temesvári Andrea, Guti János, Kiss Sándor junior Európa-bajnok teniszezők, s az ugyancsak junior aranyérmes Bujkó Tamás cselgáncsozó, valamint Sprá- nitz Gábor sportlövő. Az ifjúsági világbajnokok közül Bódi Jenő, Kecskés Tibor, Slezák András, Tekes Tibor, Tóth Gábor birkózót, Hlavati András, Baranyai János súlyemelőt; az ifjúsági Európa-bajnok K. Szabó Gábor, Bereczki József atlétát, valamint Helyi Tibor kajako- zót tüntették ki. A 13. liefen Sok telitalálat A totó 13. játékhetén a 15 darab 13 + 1 találatos szelvényre egyenként 182 ezer 382 forintot fizetnek, a huszonnyolc tizenhármasra pedig 112 ezer 427 forintot. Tizenkettes 673, tizenegyes 7671, tízes 46 417 darab volt. Nyeremények egyenként: 3118, 274, illetve 48 forint. Totóeredmények: 1, X, 1, X, X. X, 1, X, X, X, 1, 2, X, X. Megyei totóeredmények 1. Vác—Szegedi D. X 2. Szarvas—Bem SE 1 3. CVSE—Gödöllő X 4. Iklad—Kartal 1 5. Dabas—D, Kőolaj X 6. P.-vörösvár—Göd 2 7. Dány—Vecsés X 8. Üllő—Hernád 2