Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-07 / 56. szám

TT.ST #rr.YFt 4 1982. MÁRCIUS 7., VASÁRNAP Még nem kezdődött el a visszaszámlálás Tündöklés és bukás...? A szövőszék régen is nagy kincs volt. Ez itt a pitvar, benne egy látogató. Az iskolából a múzeumra látni Lakodalomkor finom a rarka Kodály-év Első a megyében A magyar és nemzetközi Világ számára egyaránt ne­vezetes dátum 1982. Ebben az évben ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 100. év­fordulóját. A Magyar Kodály Társaság — karöltve az em­lékbizottsággal — hangverse­nyek, tudományos konferen­ciák sorát szervezi itthon és külföldön. A kecskeméti Ko­dály Intézet igazgatója pél­dául Londonban járt a kö­zelmúltban, ahol Doráti Antal .[Világhírű karmester inspiráló együttműködésével, Kodály- hangversenyt szerveznek az évforduló tiszteletére. , Bár a központi nagy ünnep­ség a születésnapon, tehát december 19-én lesz a Zene­akadémián, már márciustól szerte az országban sűrűsöd­nek az évfordulóhoz kapcso­lódó események. Így Szent­endrén a Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanárai március 14-én hangversenyt adnak, ahol zömében Kodály Zoltán művei csendülnek fel, köztük a csillogóan szép, impresszio- nisztikus hangzatvilágú Me­ditáció című zongoradarab. ! ÉLET ÉS VALÓSÁG. A rá­dió dokumentumjátékai hosz- szú ideje gondolkodtatnak. Kizárólag a hétköznapokból ellesett történetet dolgoznak fel, látszólag vajmi csekély művészi beavatkozással. Sike­rük mégis vitathatatlan, a szó szoros értelmében művészi al­kotások erejével hatnak. Nem kétséges, hogy ezek közé so­rolható az a história is, me­lyet Vass István Zoltán írt mikrofonjával és a Délutáni rádiószínház keretében Édes­anyám és szülőanyám címmel, Jegutóbb sugároztak, í] Az irodalom, ezen belül a dráma, minden korban a va­lóság jószemű megfigyelésé­iből, érzékletes észleléséből '^.táplálkozik. Az egyes alkotók ízlésétől, művészi tapintatától függ, hogy ki milyen köntös­be öltözteti mondanivalóját, nem tévesztve szem elől a kö- íönség igényét sem. I Napjainkról szólva, a kotur- nuson ágáló figurák kevésbé állnak közel a ma emberéhez. Az estélyi ruha helyett a hét­köznapi viselet a vonzóbb. Magunkról a saját hanghor­dozásunkban szeretünk halla­ni, a csodákat is a köznapok igézetébe ágyazva. így kelt életre az említett rádióműsor­ban egy lány örömteljesen be­fejeződött kálváriája: egy lá­nyé, akinek sorsa olyan szö­vevényesen bonyolódott, akár­csak a mitológiai Párkák szőt­ték volna. i Főszereplője a szerelem- gyerek. Judit, akinek a kon­centrációs táborok poklából Visszatért szülőanyját fakép­nél hagy5a egykori barátja. Ettől fejőt elvesztve, újabb kalandba bocsátkozik, mely­nek nem várt gyümölcse Ju­dit testvére, Péter. A lány­anya megárahagyottan elein­te nem tud se saját, se két csecsemője életével mit kez­deni. Végül nem talál más ki­utat. a gyerekeket megbízható nevelőszülők kezére bízva, Iz­raelbe költözik. Judit, ki nemcsak fivéréről, de szü1 "anyjáról sem tud. las­san felcseperedik. Az édesnek tartott nevelőszülők elhalnak mellőle, a maga útjára lép, férjhez megy. És egyszer csak Váratlan meglepetésként poty- tyan az ölébe a hír: él az igazi édesanyja, távol idegen­ben. Előbb a zavar és az öröm keveredik Juditban, míg Végül összetalálkozik ismeret­len szeretteivel, közeli és tá­volabbi családjával. Dráma ez a javából. A meg­történt eseményeket a véletlen Sodorta Vass Zoltán István elé, melvet mindvégig Judit mond el. a hangszalag pedig híven adja vissza az örömöt, a bánatot, az élet szeszélyesen váratlan fordulatainak han­gulatát. Nehéz tetten érni. hogy mindebben mennyi a ri­porter arányokat teremtő mű­vészete, de mondhatom: nem egy. az igénytelenség bordáján szőtt riportot, hanem valóban megrázó dokumentumjátékot hallhattunk. TÖRVÉNYKÖNYV. Az élőbbivei ös'ze s°m hasonüt­Válságban van az utóbbi évek legsikeresebb, agyondé­delgetett együttese, a Bo- ney M. A karibi előadókból álló négytagú diszkó-csoport feloszlás előtt áll. Bobby Par­rel, az együttes egyetlen fér­fitagja, múlt év decembere óta nem jelenik meg a fellépése­ken. Bobby a jövőben egye­dül akar énekelni. S ami még érzékenyebb csapás lenne az együttesre, Farrel jogi ta­nácsadója meg akarja foszta­ni az együttest a világszerte ismert Boney M. név viselé­sétől. „ Frank Farian, a főnök azon­ban nem esik kétségbe. Vé­leménye szerint, az együttes­ben mindenki helyettesíthető. Mi adja a producer magabiz­tosságát? Farian, aki német származású lévén, eredetileg Franz Reuther névre hallga­tott és a szakácsmesterséget tanulta ki, hamar felismerte a konjunkturális lehetőségeket és szakmát változtatott. Nevét angolosítva megpróbálkozott a világot jelentő mikrofonokkal — nem sok sikerrel. Szerződé­ható, de a maga nemében szintén dráma, amely a Tör­vénykönyv különkiadásából kibontakozott. Egy ember, atd bízik a hivatal —' jelen eset­ben a községi tanács —, jóhi­szeműségében, kényszerűen belebonyolódik a bürokrácia labirintusába, ahonnan hiába igyekszik kikecmeregni, min­dig újabb és újabb falakba ütközik. Tulajdonképpen egy min­denki számára világos esetről van szó. Telekalakítás címén elcsatoltak tőle huszonegy négyszögöl földet, mely soha nem volt a tanácsé, nem kapott érte kártalanítást, tehát jogi­lag el nem perelhető. A tulaj­donos számára ugyanakkor fontos e‘z a1 földcsik, mivel oda van bekötve a derítője és ott van az ingatlan bejárata is. A szomorú az, hogy ennek ellenére, tulajdonképpen még a Törvénykönyv munkatársai sem tudták kiutat találni az aktacsomókkal elbarikádozott útvesztőből. Reméljük, azon­ban, hogy ez az adás eljut az illetékes tanácsi szervek fü­lébe is, melyek rövid úton ér­vényt szereznek, egy egyszerű ember igazságának. Rendhagyó módon most ezen •a megszokott helyen nem po­litikai könyvről olvashatunk» hanem egy szerelmes verses­kötetről, amelyben megtalál­hatók a világirodalom leg­szebb gyöngyszemei, kezdve az óegyiptomi szerelmes versek­től, Homéroszon át a Khajján négysorosokig, a Nibelung- énektől Goethe Faustjáig, de a nőkről, a szerelemről énekel Byron, Baudelaire, Schiller, Jeszenyin, Jevtusenko, Janus Pannonius, Arany János. Pe­tőfi, Radnóti, Tóth Árpád, Ju­hász Ferenc, Nagy László és Zelk Zoltán, hogy csak néhány nevet említsek a rangos név­sorból, amelyet felsorakoztatott Illés Lajos, a kötet szerkesztő­je, a versek válogatója, aki egyben az előszóban értően magyarázza meg ennek a bű­bájos kötetnek rendeltetését. Amióta csak létezik a világ... A Kossuth Könyvkiadó akart tisztelegni vele a nők előtt a nemzetközi nőnap alkalmából. Sikerült. Megindítóan kedves élményt nyújtó versek ezek, felérnek a legszebb álmokkal, mert valóban álmodoztak a költők, amikor sorokba öntöt­ték, szavakba formálták érzel­meiket amiket éreztek kedve­sük, barátnőjük, feleségük, az örök nő iránt. Hogyan is írta Goethe a Faustban? .....mit sz ó nincs mondani, itt fény sugároz; az örök asszonyi sét egy hosszú kudarcsorozat után 1970-ben felbontották. ! Amikor viszont egy másik le­mezgyártó cég már nem éne­kesnek, hanem producerként szerződtette, eredményesebb lett működése, örömet szer­zett nekem, hogy reggelig pe­pecselhettem a lemezstúdió­ban, és a különböző hangzá­sokat próbálgathattam — nyi­latkozta. A pepecselgetés és a pró­bálgatás során keletkezett a Boney M. nagy sikerű diszkó­hangzása, melyhez Farian an- , goi szöveget énekelt. Farian az utóbbi hat évben az üz­letági becslések szerint mint­egy 50 millió márkát szerzett, azzal a felismeréssel, hogy a kórushangzáshoz nem feltétle­nül szükséges nagy létszámú énekkar. Ez teszi olyan magabiztossá menedzserüket, Fariant, hogy félvállról veszi az egész ügyet. A Boney M. végül is az én találmányom. Minden jog en­gem illqt. Nem várok hálát, de ismerjék el a teljesítmé­nyemet — nyilatkozta a kö­zelmúltban a sikeres producer a Qui*k magazinnak. És való­ban: aki angol nyelvtudás nél­kül is képes arra, hogy ki- lencvenmillió angol nyelvű le­mezt adjon el —, az való­ban megengedheti magának ezt az önbizalmat. Farian úgy véli, hogy az együttes feloszlása nem okoz jogi problémát, ugyanis a Boney M. jelenleg szerződés nélkül van együtt. Bobby farrel ügyvédje azonban más véleményen van: Fariant a bíróság előtt akarja új, visz- szamenőleges hatályú szerző­désre kényszeríteni, amely ha sikerülne, mintegy kétmillió márkát eredményezne Farrel részére. Ráadásul el akarja választani ä Boney M-et fel­találójától. Csak az a problé­mája, hogy a három karibi szépség: Maizie, ifaarcie ás Líz közül egyik sem gondol arra, hogy megváljon Farian- től és kövesse Bobby Farrell. A hírek szerint most már csaknem feltartóztathatatlan a Boney M. széthullása. Ha­csak ... Hacsak nem válik be Farian ötlete, hogy még. egy utolsó lemezt készítsenek együtt, amely arról szólna, hogy a lemezkirályok együt­tese az , utolsó űrhajón1 el­hagyja a földet, és többé nem tér vissza. A visszaszámlálás azonban még nem kezdődött el. emel magához.”, vagy Nagy László felejthetetlen sorai. „Létem, ha végleg lemerült, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!” Hát a költők, akik azóta dalolnak, amióta csak létezik a világ, már akkor, amikor még nem jegyezték le, hanem csak úgy szabadon szárnyalta dal, szólt az ének, amikor nemzedékek ajkáról a követ­kezők vették át, s dicsérték az örök emberit, a nőben a szépséget, minden szerelem szíjjóit. Ahogyan Illés Lajos a kötet előszavában idézi: egy folyamatról van szó, szinte alig lehetett válogatni, mert annyi a szép szerelmes, a nőt meg- éneklő vers. Már az óegyipto­mi, óbabilóniai, szanszkrit, gö­rög, római és más költők re­mekeket alkottak, s erre épül­ve évezredeken át szóltak a verssorok, eljutva a mába, a XX. századba, s bátran mond­hatjuk: jelenkorunk lírája nem zeng halkabban, mint az elődö­ké. Örök emberi sorsokat hordoznak Mik ezek a versek? Káprá- zatek. ábrándok? Elragadtatott agy látomásai, a felforrósodott test és lélek álmai? E sok-sok nő. leány- és asszonyalak a valóságban létezett, vagy csak a költők képzeletében, s életü­ket az alkotásoknak köszönhe­tik? Azt gondolom, hogy létez­Hatalmas tábla a Nagytar- csai Falumúzeum kulcsra zárt ajtaján: A teremőr itt van! Plogy hol? Azt nyíl mutatja. A hátsó traktusból sok szok­nyás asszony jön elő. — Téli hétköznapokon rit­kán járnak erre, nem is fű­tünk be, mert az sokba kerül­ne. Nyitja az ajtót, s a mutatós parasztházban — 1939-ben épí­tették a népfőiskolásoknak —, ha lehet, még hidegebb van, mint odakinn. (Több magyarországi pró­bálkozás után a nagytarcsai volt az első igazi népfőiskola, ahol a hallgatók„ internátusi elhelyezésben öt hónapon ke­resztül tanulhatták, hogyan kell a közösségért önállóan vagy másokkal együtt dolgoz­ni. — Részlet a kiállítást is­mertető füzetből.) Libatojás az ágy alatt Itt kapott helyet a múzeum. Az asszony körbejárja velem a helyiségeket. Megtudom, Kálmánczhei Sándornénak hívják, s Csiba Pálnéval föl­váltva, ketten őrzik ^ terme­ket. Sétánkat a középparaszti lakás első helyiségével, a pit­varral kezdjük. (Ez a konyha része. Amíg nem volt szabadkémény, a füst a pitvaron keresztül távozott a házból. Addig másra nem is használták. Később itt helyez­ték el a sarok-vizespadot, rajta a fa vizeskupákat, a cserépkorsókat. Ez utóbbit nyáron a mezőre is kivitték. s ha- az árnyékban leásták a tek, vagy ha csak a költő kép­zeletében fogantak meg, akkor is örök emberi sorsokat hor­doztak, s hordoznak ma is, mint a Don Quijote csodálatos hölgye: Dulcinea del Toboso. akiért még „megőrülésre” is kész. Valójában egyetlen egy­szer sem jelenik meg szemé­lyesen Cervantes világhírű re­gényében, mégis olyan ismerős, felejthetetlen nőalak. Tavaly nyáron engemet á kolozsvári Házsongárdi teme­tőbe Áprily Lajos csodálatos verse vitt el. S valóban mara­dandó élményt nyújtott a csen­des nyári délutánon a régi fej- fák és sírhantok között meg­látni azt a síremléket, amely Áprily Lajost megihlette, s olyan gyönyörű sorokkal tisz­telgett Apáczai Csere Jánosné Aletta van der Maet emléké­nek, hogy a világirodalom egyik legszebb versét alkotta meg. Az élmény hatása alatt, ott a Házsongárdi temetőberf földbe, hideg maradt benne a víz. — Részlet a múzeumi füzetből.) A falon tálas, rajta köcsö­gök, bögrék, tányérok. A sa­rokban vajköpülő, gyalogszék. A szabadtűzhelyes konyha in­nen nyílik. A lángok fölött valamikor vaslábasban álltak itt a cserépfazekak. Odébb fűszertartó polc, mellette pe­dig a rurkasütő függ. (Ennek a segítségével sütik a jellegzetes nagytarcsai sü­teményt, a forgácsfánkhoz ha­sonló rurkát. Búcsúkor, ke­resztelőkor, lakodalomkor min­dig volt néhány tányérral az asztalon, ebből a nagyon fi­nom, de cseppet sem olcsó tésztából — olvashatjuk a fnúzeumi vezetőben.) A pitvartól balra az első helyiséget egy századelejei utcai szobának a mintájára rendezték be. Díszes párnákkal felvetett ágy, hímzett vánko­sok. Az ágy alatt tojástartó kosarak, a legnagyobba a liba­tojás került. Sublót, falióra, régi fényképek, keretben az obsitlevél. Festett sarokpad. előtte szekrényes asztal. Sub­lót, tulipános láda. Kacabajkák télire A következő teremben a páraszti munkaeszközök kap­tak helyet. Szőlőprés, vaseke, borona, vályogvető, járom. Valamennyit lehetetlenség len­ne fölsorolni. A szövőszéket, a földművesember „ruhagyá­rának” alapvető eszközét azon­ban muszáj megemlíteni. (A szövés-fonás Nagytarcsán szívemben zsongtak a költő sorai: „...tört kövön ,és por­ladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben dalolt a név zenéje bennem. S míg dalolt, a századokba néztem ...” Nélkülük nem lehet élni A századokba, mint most ez a pompás formájú kötet is, amelyben százhúsz vers mond­ja el mindazt, amit ember csak elmondhat, elgondolhat a nőről, akire nemcsak a nőna­pon, hanem mindig gondol­nunk kell. Hiszen a nők meg­édesítik a világot, nélkülük nem lehet élni, és nem lehet formálni a jövőt. Megbecsül­jük-e őket úgy, ahogyan meg­érdemelnék? Nem hiszem, pe­dig felelősek vagyunk azért a csodáért, az élet nagy ajándé­káért, amit nekik köszönhe­tünk: a szerelemért. Érdemes küzdeni érte, bizonyítja e kö­tet százhúsz verse. Belőle egyet, egy tizennégy sorost, Zelk' Zoltán költeményét íze­lítőül hadd közöljünk: a századforduló táján érte a virágkorát. . Legjellemzőbb minták a csillagbeszövések. Színeik: a lila zölddel, a pi­ros zölddel vagy a piros egy­magában. Szövőszék nem volt minden házban. Rendszerint csak egy a rokonságban. Ar­ra gondosan ügyeltek, hogy hova kerüljön a szövőszék, ha meghalt az, akinél tartották — tudatja a látogatókkal a ki­advány.) A pitvarból jobbra nyílik az a szoba, ahol a helyi népvi­selet legszebb darabjait tették közszemlére. A legutolsó te­rem a helytörténeti kiállításé. A legtöbben inkább az előbbit keresik föl. Joggal. A vitri­nekben kislány- és fiú, nagy­lány és asszonyi ünnepi viselet. Gubás férfibábu, hétköznapi ruhák. Menyasszony teljes pompájában, majd kacabaj­kák. Többfélék. Láthatunk té­lieket is, ezekből a derékig érő, könnyű női ruhadarabok­ból. (Ezek bélelt, télre is meg­felelő öltözetek. Az aljuk de­rékban testhezálló, azontúl fodrozódó. Gallérjuk nincs. Színeik: bordó, lila, kék, fe­kete. A rajtuk lévő hímzés gyári készítésű — így a ki­állításismertető.) Az ismertetőt Molnárné Haj­dú Margit írta. A múzeumot férjével közösen vezetik. Az asszonyt az általános iskolá­ban találom meg. Mindketten ott tanítanak. Annak a te­remnek az ablakából, ahol be­szélgetünk, épp a múzeumra látni. Távol a főúttól A házaspár huszonegy éve az utókornak dolgozik. A ter­mészet szigorú törvényeinek rendjében, az évszázados ta­pasztaláson megedzett tudást próbálják megmenekíteni. A múzeummal, a vándorkiállí­tásokkal, a közművelődési ren­dezvényekkel — főképp nyá­ron, a szabadtéri színpadon — és a könyvekkel, melyeket ír­nak. A Nagytarcsa című ’74- ben jelent meg. A helyi vise­leteket ismertető kötetük — a Nagytarcsai hímzések — már nyomdában van. — A viseletgyűjteményünk a leggazdagabb. Nem is hagy­juk abba a gyűjtést — mond­ja Molnárné Hajdú Margit. —• A férjem most a község egész­ségügyének fejlődését doku­mentáló anyagokat szedi ösz- sze. Aztán arra készülünk, hogy felkutassuk a legszebb munkaruhákat. A nagytar- csaiakra jellemző, hogy arra is sokat adnak, milyen öltö­zetben járnak dolgozni. Az itteniek nagyon szívesen jön­nek a múzeumba. Sajnos, ne­künk nincs olyan jó dolgunk, mint a főút mellett lévőknek. Nem panaszkodom, de szeret­nénk, ha a pestiek is tudná­nak róla. hogy a főváros tő- szomszédságában itt van ez a kis múzeum. Valóban. Főképp akkor, ha nem semmire sem jó tárgyak halmazaként szemlélik. Nagy­szerű az, hogy ma már nem kell régimódin a földet túr­ni, az viszont riasztó, hogy a természet sugallta igazságok­ról mennyire nem veszünk tudomást. S hogy erre ismé­telten rádöbbenjünk, abban a nagytarcsai múzeumban tett séta is a segítségünkre lehet. Szöveg: Koffán Éva Fotó: Erdősi Agnes Hogy ifjú tested átsüt a halálon, másfélezer magányos éjszakámon, hogy vakmerőén és jogtalan szeretlek, hogy árvaságom ablakát beverted, hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak, hogy a temetők rám ujjal mutatnak, hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség, hogy más erény már, csak ifjú szépség, hogy gyürctlen hasad, tündöklő térded napkeltét lesik a didergő éjek. hogy nyitott szemmel alszom, mint holtak, mert arcod fénye nem szűnik fölöttem s kiver a boldogság, mint a verejték — oly gyönyörű! oly elviselhetetlen! m Rádiófigyelő éb Sz. E. Százhúsz vers a szerelemről Aki legdrágább, aki legszebb... 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents