Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-07 / 56. szám

1982. MÁRCIUS 7., VASÁRNAP XMiiim Jó Ezarátak a világ másik feléről { Megelevenedett ébenfa figura Tiz-tizenkétezer kilométer még Holdat ostromló. Marsra kívánkozó korúnkban is tekintélyes távolság. Nos ilyen messze esik Dar es Salaam Törökbálinttól. Ráadásul majdnem az egyenlítőnél épült az európai em­bernek ugyancsak nehezen elviselhető klímájú kelet- afrikai ország fővárosaként, pontosabban volt fővárosa­ként. Mert Tanzánia új szíve Dodotna. A törökbálinti klubkönyv­tár hátsó kis helyiségében ülünk, a tanzániai kávé finom illata csiklandozza az orro­mat, s míg élvezettel kóstol­gatom a sűrű aromájú italt, Zsigovics Ferencné a jegyzetei közt lapozgat. Esernyőlapító zivatarok — Ez a két tanzániai év nem egyszerűen élményt je­lentett számomra, inkább egész mélységében megélt ta- pasztatat ez: az ember rácso­dálkozik a valóságra, arra, hogy a világ, az élet tőlünk tíz-tizenkétezer kilométerre mennyire másféle, és, hogy mi, itt Magyarországon, mennyire Európa-centrikusak vagyunk. Ezt nem jó vagy rossz érte­lemben gondolom. Egyszerűen ez a tény. Aki beleszületik a tavasz—nyár—ősz—tél ritmi­kus váltakozásába, annak az iszonyatosan párás plusz 30— 32 fok elviselhetetlennek tű­nik. Eleinte úgy éreztük, mint­ha tetőtől talpig priznicbe csa­vartak volna. November és március között azután bekö­szönt a nagy esős évszak; mindennap zuhog. Valóságos vízözön ez, esernyőlapító zu- hatag. Zsigovics . Ferencné tulaj­donképpen férje' szerény kí­sérőiéként jutott ki Tanzániá­ba. A törökbálinti kohómér­nök szakértőként dolgozott két évig a tanzán acél- és vasipar tervezésében. Kevés a diplomás — Én voltam a család tisz­teletbeli kultúrfelelőse. Szor­galmasan gyűjtögettem az is­mereteket, elsősorban termé­szetesen a saját szakterületem, a könyvtári hálózat, a könyv­tárosok helyzete érdekelt. Ehhez elöljáróban annyit, hogy Tanzániában, ebben a Magyarországnál tízszer na­gyobb, körülbelül 17 millió la­kosú, meglehetősen szegény, fejlődő afrikai országban a la­kosság egy része még ma is törzsi szervezetekben él, mint például a maszájok, akik me­reven elutasítják a civilizáció minden formáját. Bár a kor­mányzat rendkívül fontosnak tartja a hazai szakemberkép­zést, óriási erőfeszítéseket tesz ennek érdekében; a modern kultúra terjesztése, a közmű­velődés megannyi nehézségbe ütközik és igencsak lassú fo­lyamat. A tanzán értelmiségi­ek többsége Európában tanul, a könyvtárosok java részét pe­dig Angliában képezik. A dip­loma megszerzése után is meg­kapnak minden támogatást a továbbképzéshez, a külföldi tanulmányutakhoz. Egyelőre azonban kevés a magasan kva­lifikált szakember, például mindössze 43 diplomás könyv­táros dolgozik a tizenhétmil­liós országban. Egyébként a könyvállomány elég szerény, főként angol nyelvű. A köz­ponti könyvtárnak mindössze 7000 kötetes szépirodalmi anya­ga van, elenyésző, a szuahéli nyelvű irodalom, szakkönyv. Dobok és csöngeüyűk Persze, a mérce nem lehet európai, a tanzániai lakosság hagyományai, szokásai, kultú­rája egészen más szerkezetű, más forrásból táplálkozik. Az ősi népművészet, elsősorban a fafaragás, a tánc és a zene szinte romlatlan formában, megszakítatlan folyamatában él tovább mindennapjaikban. Legnagyobb 'ményeink közé tartoznak délutáni sétáink — és mindig ugyanoda! — a vá­ros központjába, ahol bádog­tetős napfogók alatt utca- hossznyi, nyitott pajtaszerű építményekben ülnek és dol­goznak a makonde törzs fafa­ragói. Ébenfa figuráikat ott helyben árusítják. Igaz, a tu­rizmus kicsit megrontotta őket, elég sok kommersz áru is kikerül a kezük alól, egé­szében véve azonban csodála­tos dolgokat alkotnak. Fő té­májuk a nagy anya, az ősi mi­tológia szerint ő volt az első nő a földön, aki ébenfából elevenedett életre egy hajna­lon a felkelő nap érintésére. Ő szülte aztán az első makonde férfit. 1 És a táncuk, a zenéjük! Táncaikhoz különféle dobok és a lábukra szerelt millió ap­ró csöngettyű szolgáltatja a ritmuskíséretét. Á legnép­szerűbb hangszer a marimba; egy sima fadobozra különböző nagyságú és hosszúságú fémle­mezkék vannak fölerősítve, amelyeket kézzel pengetnek. A kávé illata már rég el­szállt a kis helyiségből, alapo­san besötétedett. Ám, ki ve­szi észre az idő múlását, ha a téma elfogyhatatlan és olyan varázslatosan izgalmas. A babona áldozatai — A legfelejthetetleriebbb számomra talán egy rég ki­aludt vulkanikus hegy, a Go­rongó megpillantása. Kráteré­nek átmérője 18 kilométer, a kráter alja és pereme között 600 méter a szintkülönbség. Ezen az eléggé meredek belső partoldalon kocsival lehet le­hajtani. Ott a mélyben aztán (egyébként természetvédelmi terület) valami egészen cso­dálatos látvány tárul az em bér elé. Természetes, szinte [ paradicsomi állapotban élnek az állatok százai-ezrei egymás mellett. Zebrák, gnúk, impa- lák... A kis tavat pedig ró­zsaszínre festi a flamingók sűrű csapata. Ott láttunk egé­szen közelről orrszarvút is. Ezek az ősi, nagytestű, lomha állatok (nagyon kevés van már belőlük) egy babona áldozatai. A hiedelem szerint ugyanis porrá őrölt szarvuk rendszeres szedése növeli a férfierőt, így hát a tilalom ellenére, ma is vadásszák, s a porrá őrölt szarv grammja az arany grammjának árával egyenér­tékű. — Mégis, mit adott ez a két év? — Rengeteg ismeretet, sze­mélyes tapasztalatot egy, az európai életmódtól, kultúrától merőben eltérő világról. Egy­szóval, kitágult a szellemi ho­rizontunk, ami nagyon sokat jelent gondolkodásunkban, ér­tékítéleteinkben. És még va­lamit adott ez a két év. Jó ba­rátokat a világ másik feléről. S. Horváth Klára Nincs mögöttük nagy krigáilmúif Akkor idegesek, ha nincs munka A vállalat műszaki igazgató-helyettese hívta föl rájuk a figyelmemet. Imigyen: Nem tartoznak a ve­teránok közé. Nincs mögöttük nagy brigádmúlt. Ta­nulniuk sem nagyon volt kitől. Együtt nőttek föl a teleppel, az üzemmel. Az ő ezüst és bronz kitüntetésük felér azonban az arannyal. Nemcsak azért, mert most mindenekelőtt erre a két brigádra építhet a helyi gaz­dasági vezetés, bármilyen plusz feladatról legyen szó, s ugyancsak tőlük várhatja a nagyközségi tanács a leg­több társadalmi munkát. Az Elektron és a Munkácsi Mihály brigádban az emberek, fiatalok és idősebbek egyaránt, már arra is példát adnak, miként lehet — kell — szocialista módon élni. Ez az, ami nagyon lé­nyeges. És mit tart lényegesnek Oldal István, az Elektron if­júsági brigád vezetője? — Sokan talán hitetlenked­ve csóválják a fejüket, de ak­kor sem mondhatok mást: azt, hogy folyamatosan dolgozhas­sunk. Higgye el, nálunk akkor lesznek idegesek az emberek, ha nincs munka. Ha több van, mint ami jól esne? Akkor vi­szont összeszorítjuk a fogun­kat, s tudjuk, ami a gyárnak jó, az jó nekünk is. Nem is volt rossz ötlet A Pest megyei Villanyszere­lő Vállalat központja a fővá­ros egyik budai kerületében van, a nagykátai üzemegység létrehozását — a 70-es évek közepén — a munkaerő-szük­séglet diktálta. Így kis IctféförféRelem A sorsjáték, játék a sorssal? A lottó, a lotteria, a lutri sorsjáték. Olyan szerencsejáték, amelyben a játéko­sok között a nyerés és vesztés esélyeit a véletlen, átvitt értelemben a sors dönti el — olvasom egy régi lexikonban. A sorsjáték, g, játék a sorssal talán olyan régi, mint a társasélet. Már a bib­liában találunk említést a sorsvetésről. Iliász hősei Agamemnón sisakjából húz­nak sorsot. S hányszor idézzük napjaink­ban is Caesar híressé vált mondását: „Alea iacta est!’’ — a kocka el van vetve. Az első nyomokat Flandriá­ban, Brügge városában vélték feltalálni. Ide már 1444-ben jártak tanulmányozni azt, hogy miként kell sorsjátékot rendezni. Az első hiteles fel­jegyzések mégis Olaszország­ból származnak. Á leleményes kereskedő A történelmi változások az újkor elején az olasz keres­kedelmi kapcsolatok lazulását eredményezték. Ezért mind többször halmozódtak fel áruk a kereskedők raktáraiban. Egy bolognai kereskedő volt az első, aki sorshúzással sza- tftdult meg árujától. Hamar rájöttek azonban ar-4 ra, hogy a sorsjáték — áru nélkül is —, hasznot hajt, ha több folyik be a sorsjegyek árából, mint amennyibe a ki­sorsolt nyeremény kerül. Az árusorsolásnál az áru forga- lombahozatala még a cél, a sorsolás pedig csak eszköz volt. Később a sorsolás vált céllá. Ugyancsak Olaszországból származik a sorsjátéknak máig népszerű formája, a lot­tó, korábbi népszerű nevén, a lutri. Ez a játék azokból a foga­dásokból alakult ki, amelyek ugyancsak ebben az időben — az újkor elején — szerte Olaszországban nagyon ked­veltek voltak. Fogadtak ott mindenre: hajók beérkezésére, j pápák választására stb. A lottó mégsem ezekből, hanem a Génuában a szenátorválasz­tásokkor kialakult fogadások­ból vált népszerű számsorsjá­tékká. Ezt a rendszerű lottót 1751. november 13-án kelt pátens­sel honosították meg az oszt­rák és cseh örökös tartomá­nyokban. Magyarországon 1763-ban került sor a lottójá­ték bevezetésére. Ekkor még bérbeadták a játékot, állami kézbe csak 1787-ben vették. A lottójövedékre vonatkozó rendelkezéseket és a szám­sorsjáték rendszerét 1813-ban császári pátens állapította meg. A mai lottót 1957. márciusá­ban vezették be, mégpedig ál­lami lakásépítési alap képzése céljából. S hogy módszerét te­kintve, alig változott, azt jól mutatja a XVIII. század hat­vanas éveiből származó első magyar ismertető: Az TSÁ- SZÁRI, s KIRÁLYI Privilé- gyiommal donáltatott, és ő Felségétől egész Német, és Magyar és többi örökös or­szágaiban confirmáltatott Lot- terin foglal magában 90 Szá­mokat, vagy Numerusokat; és ugyan egytől fogva kilentzve- nig, az mellyekből itsak 5. nyertessek szokás sierint való világos formalitásokkal ki- huzattatnak. Amfcóra, ternóra... Ám a nyertes számra tör­ténő fogadás mégis lényege­sen eltért a mostani játéktól. Az 1813. évi lottó-pátens, amely minden addigi lottó­rendszabályt megszűntnek nyilvánított, még így rendel­kezett: A számsorsjáték az ed­dig is érvényben volt és álta­lánosan ismert játékszabály­zat szerint négyféleképpen tör­ténhetnek, t. i. határozatlan huzatra, határozott huzatra, ambóra és ternóra. A mai olvasónak ezek a lehetőségek már ma nem so­kat mondanak. Nézzük ezért, mit ír róluk egy régi lexikon: „Ha valaki egy számra fogad, akkor arra játszik, hogy a ki­húzandó öt szám között, egy­szer kijön az ő száma is, vagy pedig arra játszik, hogy az il­lető szám elöszörre, harmad­szorra, vagy utoljára húzas- sék ki. Ha két, három, négy, vagy öt szám kihúzására fo­gad, úgy mondják, hogy am- bo, terno, quaterno, vagy quinternóra játszik. Ha már most a. játékos veszít, akkor a lottó-bankáros nyer, ha el­lenben a játékos nyer, akkor a bankár annyiszorosan fizeti neki a betétet, amint ezt a já­tékterv megállapítja. A lottónak tehát hazánkban már több mint kétszáz éves múltja van. Igaz, kezdetben, az osztrák lottójövedék nem sok bevételre tett szert Ma­gyarországon, mert a hazafias gondolkodás ellenezte a gyű­lölt monarchia bevételének ilyen formában való támoga­tását is. Az 1848-as kormány be is záratta a lottógyűjtő-he­lyeket. Hosszú szünet Csak 1868-ban — a kiegye­zés után —, került sor az ön­álló magyar lottójövedék fel­állítására. Ekkor vált a lottó­játék hazánkban is népszerű­vé. Olyannyira, hogy amikor a császár a lottójáték meg­szüntetésének tervével foglal­kozott, a magyar udvari kan­cellária elutasította azt. Ké­sőbb — 1913-tól 1957-ig —, mégis szünetelt a lottózás. Csak huszonöt évvel ezelőtt, új formában, megváltozott fel­tételekkel, a játék tisztaságát garantáló megoldással indult újra népszerű útjára a lottó­játék. Ma már hetenként több mint 9,7 millió szelvény érke­zik a kiértékelő helyekre. Láng Tibor — Nem is volt rossz ötlet, hogy Nagykátára gondoltak. Errefelé hűségesebbek az em Derek — neveti el mu'gát a fiatalember. — Nálunk nincs is létszámhiány. A bi.gaaba azonban ne.n kerülhet be bárki. Előbb m- zonyítania kell. Mit? A szor­galmát, a lelkesedését... és a közösségi érzését. így is. mos­tanra már 19-re gyarapodott a brigádtagok száma, igaz kö­zülük két kismama gyesen van és hárman katonák. — Soká végzel? — kukkant be az ajtón egy asszonyka, de ijedten visszahúzza a fejét, meg sem várja a választ. — Tara, Lászlónét — int utána Oldal István — mi be­széltük rá, hogy villanyszerelő legyen. Mármint szakmunkás. Kiderül, nemcsak őt 'beszél­ték rá a tanulásra. Mostanra szinte valamennyi brigádtag­nak több szakmája van. A la­katos munkánál a hegesztésnél sem jönnek zavarba. Ha kell, szerelnek fűtést és hűtést, mar­nak és forgácsolnak. — Még festünk is! — told­ja meg egy mondattal. — Azt már nem! Az a mi asztalunk! — kapcsolódik a beszélgetésbe a belépő Kocsi Pál. — Ö a munkácsysok vezé­re! — mutatja be tréfásan Ol­dal István. — Nekünk már könnyebb volt. Az Elektrontól sok min­dent tanulhattunk. Én is ná­luk kezdtem — jelenti ki az asztal sarkára támaszkodva. — Könnyű! Könnyű! Annyi nővel? — folytatódik a szócsa­ta. Mi vagyunk a sor végén Aztán komolyra fordítja a szót a Munkácsy brigád veze­tője. — Az igaz, hogy nálunk több a nő, de ez nem jelent hát­rányt. Legfeljebb annyit, hogy sok a betanított munkásunk, kevés közöttünk a szakem­ber. Mi ugyan már fűt-fát megmozgattunk, hogy kitanul­hassuk a fényezést és a ta­pétázást — azaz a rokonszak­mákat —, de mostanig, nem találtunk rá lehetőséget. — Pedig neked jó össze­köttetésed van! — veti közbe az Elektron brigád vezetője. Az összeköttetést — nem kell félreérteni. Megtudom, hogy Kocsi Pál Nagykátán született, s ízzig-vérig hely­bélinek érzi-vallja magát. Még sohasem kívánkozott el. Ta­lán ezért is választották meg már 1973-ban — vagyis igen­igen fiatalon — tanácstagnak. Azóta már a nagyközségi ta­nács végrehajtó bizottságának is tagja, s mondják a köz­ség vezetői, becsülettel dol­gozik. — Nekem is bizonyos fokig könnyebb. Hozom a munkát a brigádoknak — folytatja. — Lokálpatrióta vagyok, elsősor­ban a falum szépítésében, gya­rapításában szeretek segíteni, közreműködni. Azután jöhet más is. Mivel a festés egy fo­lyamat utolsó fázisa, összedol­gozunk az Elektronnal és az üzem másik két brigádjával. Amit tehát ők megcsinálnak, például kerítést és eszközöket az óvodának, vagy mint ta­valy az új csarnok tetőszerke­zetét. mi lefestjük. Persze van ennek hátulütője is. Ha mi vagyunk a sor végén, s most a gyári munkára gondolok, rendszerint nekünk kell haj­ráznunk a határidőkért. ...és hozzák * a naplókat Milyen gazdasági vállaláso­kat tehetnek? Azt állítja, nem terveznek látványos dolgokat. Amint megismerik az éves feladatokat, azokhoz igazítják a maguk elé írt követelménye­ket. Mindenesetre, idén a ko­rábbinál nagyobb hangsúly ke­rül a minőségre. Ezért pedig kik tehetnének a legtöbbet, ha nem éppen a szépítés meste­rei? A vállalat vezetője — még indulásom előtt — figyelmez­teti, meg ne feledkezzem Tar- hosról. Kért: csak ezt a ne­vet mondjam ki, s figyeljem a hatást. Megfigyeltem. Egyszerre ug­rik a két brigádvezető, és hoz­zák a naplókat. Lapozzák, nem titkolt izgalommal. — Nézze! Itt a ház!..; Itt a család előtte!... Ez Julika!... Ö meg a Sanyi, a férje!... A gyerekek, amint falatoznak ve­lünk... Jé, a Pintácsi! Főzi a pörköltet!... Hogy hol van kép arról, ahogy dolgozunk?... Arról nincs. Csak akkor fo­tóztunk. amikor pihentünk, S erre nem sok időt hagytunk magunknak. Tarhos kis település Békés és Mezőberény közelében, nem messze a román határtól. Hír­névre — szomorú hírnévre — 1980 nyarán tett szert, ami­kor a Körösök kiléptek med­rükből és zavaros vizük, egye­bek között a faluban is hi­hetetlen károkat okozott. Villanygyújfásrs hívjuk Az áramlástani tanszéken Szélcsatornában a busz A Budapesti Műszaki Egyetem, áramlástani tanszékén az Ikarus megbízásából szélcsatorna-kísérletekkel vizsgálják egy új autóbusztípus kialakítását. Levélköteg kerül az asz­talra: az első kelte 1980. augusztus. — Monorról jöttünk haza besegítettünk a vízmű szere­lőinek. Akkor, már nem tudón melyikünk fejében, fogalma zódott meg a gondolat; nekün! is segítenünk kellene az árvíz- károsultaknak — eleveníti fö a kezdetet Oldal István. (Aki s ezt sem tőle tudtam meg tagja a nagyközség pártbi­zottságának is.) Pintácsi Já­nos, a gyári Vöröskereszt- alapszervezet titkáraként kez­dett eh mozgolódni, tudakozód­ni, mit tehetnénk. A második levelet szep­tember 11-én keltezték. A bé­kési Vöröskereszt megköszön te a nagykátaiak felajánlását hogy két új családi ház telje villamoshálózat-kiépítését é szerelését, valamint az ősz szes festést- és mázolást el­végeznék. — Azt hiszem, rekordot ja vítottunk — jegyzi meg ko esi Pál —. Két és fél nap alat végeztünk mindennel. Még a ajándékba vitt csillár is t helyére került. Ünnepélyes villanygyújtás­ra hívja önt 1981. augusztus 3-án Köpe Sándor és család­ja. .. olvasom egy dísztelen, afféle sebtében gépelt meg­hívóról. — Tudja, én soha nem éltem petróleumlámpás otthonban — koppannak furcsán a szavak az Elektron brigádvezetőjének szájából. — Csak tavaly, ak­kor és ott értettem meg iga­zán. mit is jelent az ember életében a villanyfény... Dodó Györgyi i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents