Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-04 / 53. szám

1982. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK Nem kisebb rang... A szép szavak virágoskertje A jellegtelen bejárat után kellemes csalódás: gótikus csúcsívek ölelkeznek a meny- nyezethajlatban, robusztus sa­rokfordulóktól nyernek pati­nás hangulatot a katalógusfió- kocskák. Ódon bibliotékára emlékeztetne a környezet, ha a belső helyiségben nem buk­kannának fel karcsú íróaszta­lok. Ráckevén az egykori Sas­vendéglő, a későbbi Űri-kaszi­nó menükártyájára most kép­zeletben 42 ezer könyv, folyó­irat és újság címét írhatnánk. Délutáni csúcsforgalom a fel­nőttek olvasószolgálatának pultjánál. Egy hölgy — alig látszik ki a földből — felkö­nyököl a válla magasáig érő asztalra: Néni, tessék nekem könyvet adni! Az eltévedt ap­róságot átirányítják a Gyer­mekkönyvtár feliratú helyi­ségbe. Barátságos környezet, de a méreteit szűkre szab­ták. Szervezve cgyharmad A polcok oldalán hirdetmé­nyek: művészettörténeti elő­adássorozat kicsiknek, Arany János-szavalóverseny. S odébb afféle tízparancsolat, hogy a jó olvasó tudja: nem illik köny­vet elveszíteni, sem összefir­kálni, s még kevésbé lapjait kitépkedni. Egy-egy meséből életre keltett bábfigura füg- geszkedik a kötetsorok között. A székeken, az asztal lapján kabátok, sapkák. Van ugyan a folyosón fogas, de azt a gye­rekek nagy többsége nem éri fel. Persze, a polcok is elérhe­tetlenül magasak. Jóindulatú becslés szerint a kicsinyek könyvtára talán negyven négyzetméter, amelyben pon­tosan 12 ezer 461 könyv közül lehet — ha hozzáférnek — vá­lasztani. Ritkán öröm, amikor a ri­portalany nem ér rá. Lengyel Józsejné könyvtáros ötper­cenként kénytelen fogadni a folyamatosan érkező olvasó­kat. Újak is jönnek. S a könyv­táros könyvel: Szőke Szilvia két hónap alatt az 586. olva­só, a kettes iskolában negye­dik osztályos, az édesapja traktoros. Amíg a kislánynak Tilda néni megmutatja, hogy hol találja az ismeretterjesz­tő könyveket, hol a meséket és a gyermekregényeket; addig a tavalyi statisztikát fagga­tom. Egy év alatt 13 osztály látogatott közösen a könyvtár­ba, 7 napközis csoport tartott foglalkozást, 3 műsoros iro­dalomóra volt, és az olvasók­ból szervezett mini közösség előadást tartott az öregek nap­közi otthonában. Beiratkozott 244 óvodás és 974 iskolás; a tanulók 90 százaléka. Mondják: a gyermekkönyv­tárosnak könnyebb jó ered­ményt produkálni, hiszen szer­vezett csapatokra, iskolai kö­zösségekre támaszkodhat. — Két évtized tapasztalata alapján állíthatom, hogy a csoportos látogatások alkal­mával az osztályoknak körül­belül egyharmada iratkozik be — ül mellém a rövid nyugal­mas időszakot kihasználva Lengyel József né. — A többi gyerek csak néhány hét után jelentkezik újra. Rájuk vigyá­zok a legjobban, mert ők va­lamilyen megfontolás alapján, tudatosan döntöttek az olva­sás mellett. Nekik mindig tar­togatok valami apró ajándé­kot: órarendet, könyvjelzőt vagy borítót. Az is előfordul, hogy egyik-másik olvasóm hó­napokra eltűnik, ilyenkor utá­nuk megyek a lakásukra, visz- szahozatom velük a könyvet és az lehetetlen, hogy nem tu­dom megtartani őket. Egysze­rű megbízatásokat adok nekik és azonnal felelősnek érzik magukat. A szavalóversenyek­re is azokat a gyerekeket csá­bítom, akik az iskolában nem szerepelnek. Próbálom meg­mozgatni őket. Egy beszélgetés közben Bé­kés György, a megyei könyv­tár igazgatója nem minden ke­serűség nélkül megjegyezte: különös, hogy a szakmában lekicsinylik a gyermekkönyv­tárosokat. egyszerűen nincs presztízsük, ha a többi könyv­táros róluk beszél, mindig va­lami legyintést érzek a hang­lejtésükben. Pedig a gyer­mekkönyvtárosok többsége nagyszerűen és nagyon rossz körülmények között dolgozik. — Ismerem ezt a reagálást — mosolyog kényszeredetten a gyermekkönyvtáros. — Éppen 19 éve alakult meg Ráckevén a kicsinyek bibliotékája. Én akkor teljesen képesítés nél­küli voltam, azt mondták: jó leszek a gyerekekhez. Messze vannak azok az évek, de azért tényleg mondják: o felnőtt­könyvtár nagyobb rang. fud- ja, hogyan tud ezeknek a gye­rekeknek a szeme csillogni. Különös rendező a valóság. Dundi lányka érkezik a vég­szóra: most már eleget kés­tem, hoztam is a pénzt. Len­gyel Józsefné csóválja a fejét, szeretve dorgál. A gyerek vé­dekezik: Nem is viszek több könyvet, apu se engedi, mert időre sohasem tudom kiolvas­ni. amit viszek. Máris kész a könyvtáros győzelme: Üze­nem az otthoniaknak, hogy nem is késtél, én írtam be rosszul a dátumot és válogass csak nyugodtan. Kislányról le a kabát. Sál, sapka marad, az­tán eltűnik köszönöm nélkül a polcok között Ki megy utánuk? Kisebb rang gyermékkönyv- tárosnak lenni! Kezembe ke­rülnek a „maszek” nyilvántar­tások: 132 ötödik osztályos gyerek van a községben, vala­mennyien tagjai a könyvtár­nak: a 118 hetedikes közül 106: a 113 nyolcadikosból csak 78 jár ide. Döbbenetes csök­kenés! Igaz, néhányan átpár­toltak a felnőttek könyvtárá­ba. Néhányan! Nagyobb há­nyaduk elveszett, mert életü­ket egyre inkább befolyásol­ják a felnőtt életkörülmények: merthogy nem érnek rá. Rossz körülmények Kisebb rang? Pest megye ta­nácsi, közművelődési könyv­tárhálózatának január else­jén 128 ezer 005 olvasójavolt; 55 százalékuk 3-tól 14 éves. Mire felnőnek, 14 ezren eltűn­nek! Talán nem kapnak elég indíttatást? Pest megyében függetlenített gyermekkönyv­tári szakfelügyelő dolgozik; rendszeres a módszertani se­gítség; nemcsak a 30 gyer­mekkönyvtáros alapképzésé­ről, hanem a speciális tovább­képzésükről is gondoskodnak. Kevés haszonnal? A megközelítően 6 ezer négyzetkilométernyi terüle­tünkön mindössze 20 gyermek- könyvtár működik, s olvasóik száma február 28-án 64 ezer 907 volt, több mint a 160 fel­nőtteket kereső könyvtárnak. Az arány irritáló, éppen azért, mert Gödöllőt és Vácot kivéve nagyon rosszak a gyermek­könyvtárak működési feltéte­lei. S ha kisebb részben is, de ez is hozzájárul a gyerekolva­sók elvesztéséhez, s a gyer­mekkönyvtárosok megítélésé­hez is. Kriszt György A Szovjet Kultúrában í* Márciusi program Filmvetítéssel egybekötött elő­adások, dokumentum- és játékfil­mek ismertetik a megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő Szovjet­unió népeinek életét, az utóbbi években elért eredményeit a Szov­jet Kultúra és Tudomány Házának márciusi programjában. A tavasz­váró napok szinte mindegyikén el­hangzik egy-egy előadás, amely­nek témája az SZKP legutóbbi, XXVI. kongresszusának, határoza­taihoz kapcsolódik. A Szovjetunió ukrajnai területét mutatja be március 4-én az Uk­rán SZSZK ma és holnap című elő­adás, és levetítik a Szovjet-Ukraj- na és a szövetségi köztársaság fő­városáról, Kijcvről szóló doku­mentumfilmet. A napot egy új szovjet játékfilm zárja: a Tehe­rán—-43. Gazdag programmal invitálja a házba a fiatalokat és az idősebbe­ket egyaránt március 15-én, hétfőn. A tudományos ismeretterjesztő fil­mek kedvelői a* Szovjet-Ukrajna filmstúdióiban formálódott alkotá­sokkal ismerkedhetnek meg, A hagyományos irodalmi estek sorában ezúttal Csukovszkij mű­veiből összeállított műsort rendez­nek az író születésének 100. évfor­dulója alkalmából. Folytatódik Az ember és haladás filmsorozat: március 17-én építé­szeti kisfilmeket vetítenek, t Otthont ad a ház egy elméleti konferenciának is: A szovjet tár­sadalmi-politikai és szellemi fejlő­dés időszerű kérdései, az új em­ber kialakulása az SZKP XXVI. kongresszusa határozatainak fé­nyében címmel rendezik meg már­cius 24-én. Március 26-án a Sem­melweis utcában a pedagógiai fő­iskolák országos szimpozionját rendezik: napirendjén az ország- és irodalomismeret problémái a magyar felsőoktatási intézmények orosz nyelvtanárainak képzésében című téma szerepel. A kortárs ifjúsági klub Magyar- ország felszabadulásának 37. évfor­dulója tiszteletére szovjet—magyar barátsági estet szervez a hónap utolsó napján. A találkozó — ame­lyen a vologdai népi együttes ad műsort — a Szputnyik utazási iro­da barátságvonatának utasai ven­dégeskednek. Továbbra is várja vasárnapon­ként a legkisebbeket a Napocska gyermekklub: báb- és rajzfilmek­ből válogatott programot állítanak össze részükre. Új képzőművészeti művek A játék szépsége és öröme Domonkos Béla: Karikázó (lú KARIKAZÖ Fig. E művé­ben Domonkos Béla Pátzay Pálra és saját ifjúságára emlé­kezik. Pátzay Pál volt a mes­tere, s erről soha nem feled­kezett meg. Amikor Pátzay kapuvári múzeumát rendezték, Domonkos Béla nagy munkát vállalt ebben, sőt a mester kapuvári szülőházának falán az emléktáblát is ö tervezte, s valósította meg. Az egykori Pátzay-tanítvány kiállítását is megrendezték Kapuvárott, s akkor fedezték fel a hasonló­ságot a város nagy szülöttének alkotásaival. Domonkos Béla valóban Pátzay Pál nyomán bontakoztatta ki sajátos képes­ségeit úgy, hogy a fogalmazás­ban is érződik a hatás. Mindez együttesen járult ahhoz, hogy 1932-ben felavatják Kapuvá­rott Domonkos Béla életnagy­ságú Karikázó fiú bronzszob­rát. E mű Domonkos gyerekko­rának emléke. Régebben egy­szerűbbek voltak a játékok; rongylabda, karika, hunyó, fo­gó — így nőttek fel nemzedé­kek — önfeledt, egyszerű já­tékokkal. A karika különösen kedves volt faluhelyen. Ma már elmésebb, drágább játé­kok adódnak — a karikáért azért kár, hiányzik. A szobrász szélgyors karikázója mezítlá- bosan, kitárt karral, kigombolt inggel hajszolja a játékok játé­kát, az örömök örömét — azt a ma már lenézett ócska karikát. Azt sugallja: a játék szépsége, boldogsága bennünk van, em­berekben, s ha egyén, társada­lom engedélyezi, elősegíti a já­ték áramlását bennünk — ak­kor teljesen mindegy, hogy milyen eszközre bízzuk a játék testesülését —, egy kedves ka­rikára vagy bonyolult villany- vasútra, hintalovakra. NÁPOLYI halaszok. Szöllősy H. Eta ifjúsága jelen­tős részét az Ipoly mellett, Szobon töltötte. Első élményei közé tartozott a Duna, de nemcsak önmagában a hegyek­kel, dombokkal övezett táj, hanem az itt zajló emberi tör­ténések is. Még gyerek volt, amikor egy dunai hajózás köz­ben először látott a vizen ha­lászokat. Ez a látvány — va­lahol Dunaföldvár és Mohács között — életre szóló élménye lett és maradt. Ez raktározó­dott el benne, s h'a időnként felébredt az emlék, segített felfedezni számára minden vi­zek minden halászait, akik ezt az ősi foglalkozást választot­ták körülményeik törvénye és sorsa szerint. Rajzi vázlatok sorával, ak- varellekkel örökítette meg a tiszai, dunai és a balatoni ha­lászokat, de feljegyezte vizuá­lis naplójába a jugoszláviai osztrigahalászokat, genovai halászbárkát, a dubrovniki halpiacot, az amszterdami ha­lászkikötőt, Gdansk mellett száradó hálókat. Áhítatuk ér­dekelte és mozgásuk táncrit­musa, erejük. Megkapta a ha­lászok „erőtől duzzadó ritmi­kus mozgása és az, hogy nem zavarja őket sem a nyár for­rósága, sem a hideg tél”. ‘Bensőségével kitűnik soroza­tából az 1981 végén festett akvarell a Nápolyi halászok­ról. Nem látszik sem a város, sem a Vezúv, csak a tenger­nek egy kicsi partszakasza, ahol az előteret telíti a hét horgonyzó halászhajó. Külöhös pillanat, a halászok pihennek, de pihenésük színtere is a víz, küzdelem a halért. Igaz, most ebben a pillanatban a halászok horgászok. Ritka pihenő órá­jukban sem távolodnak el hajójuktól, a tengertől, a hal­tól. A rakparton ülnek átlós elhelyezkedéssel, lépcsőzete­sen. Figyelik a vizet, egyikük csalit helyez a horogra, s csak a negyedik, a legmagasabb he­lyen ülő néz kifelé a kompo­zícióból, a néző irányába. Me­leg van, nyár, trikó van raj­tuk és sapka, kalap, hogy védje őket a nap sugaraitól. Küzdel­mek után, küzdelmek előtt — most pihennek. Most nem is halászok — csak emberek. Ezt a harmóniát, ezt a békét, ezt a csöndet fedezte fel Szöllősy H. Eta a látott, megfigyelt és megörökített nápolyi halászai­ban. Pontos, finom rajzzal — érzékeny és átható emberi szo­lidaritással —, kellemesnek tű­nő, mégis'szigorúan zárt szer­kezettel. Losonci Miklós y. wwMfWwwwiwy, W" Szöllősy H. Eta: Nápolyi halászok Heti filmtegyzet Anna Marle-José Nat és Szabó László az Anna egy Jelenetében A magyar filmszemléken nem szokás kiadni az elmúlt egy esztendő legrosszabb ma­gyar filmjének díját, de a termés áttekintésekor általá­ban mindenki megteszi ma­gában az e díjra vonatkozó javaslatait. Esetleg magánbe­szélgetésekben is szó kerül ar­ról, melyik filmünk pályáz­hatna erre a kétes értékű dí­jazásra. A nyilvánosság, a nagyközönség előtt azonban nem szokás erről a negatív sikerről szót ejteni; szemér­mesek vagyunk, tekintettel vagyunk egymás érzékenysé­gére, ezért inkább úgy te­szünk, mintha mi sem történt volna. Tudjuk, hogy a király (pontosabban: egy bizonyos király) meztelen, dé nem akad senki (legalább egy cipőipari szakmunkásképző intézeti ta­nuló, magyarul suszterinas), aki ezt ki is mondaná. Épp ezért volt meglepő, amikor az idei, február elején ezúttal Pécsett rendezett ma­gyar játékfilmszemlén a nyil­vánosság előtt elhangzott a vélemény, miszerint ha len­ne „Az év legrosszabb magyar filmje” díj, azt Mészáros Már­ta: Anna című filmjének kel­lene adni. Nem hízelgő ítélet; ugyanakkor nem alaptalan, s nem előzmények nélkül való. Mészáros Márta filmjei kö­rül az utóbbi években általá­ban elég egyöntetű elutasító vélemények alakultak ki a kritikában; némiképp hason­lóak a közönség körében is. Történtek ezek annak dacára, hogy e filmeket külföldön je­lentős elismerések kísérték, díjak, közönségsiker (ezzel együtt anyagi siker is: jól el­adható filmek voltak ezek). Hogy e sikerek minek voltak köszönhetők? Mondhatnánk azt is: annak, amitől itthon bukást „arattak”. Azaz: egy, bár a rendezőnő által taga­dott, de mégis napnál világo­sabb feminista, emancipacio- nalista szemléletmódnak, meg­közelítenek, témaválasztás­nak és témakezelési módnak, a jelen divattal egybevágó, nosztalgikus-érzelmes tónus­nak, s annak is, hogy Mészá­ros Márta rendre-sorra egy- egy nemzetközi filmsztárt (Maryna Vladyt például) tett a szereposztás élére. Mi itt­hon viszont éppen azt kifo­gásoltuk, hogy e filmek nélkü­lözik a társadalmi realitást, a mélyebb elemzést; felületesek és önkényesen kitaláltak a fi­guráik, a cselekményük; le­hangolóan gyenge a színész- vezetés, üresek, műviek a dia­lógusok, s nem indokolt, hogy nagy sztárokat semmitmonló, figurák eljátszására hívjon meg a rendezőnő. Persze, a filmek mindeme tényéktől és tényezőktől függetlenül to­vábbra is sorakoztak, s most itt a legújabb, az Anna, mely fő vonásaiban ugyanolyan, mint volt mondjuk az előző, az örökség, de bizonyos ér­telemben véve egyben az utóbbi három Mészáros Már- ta-film valamennyi hibájának a gyűjteménye is. és talán épp ez a sűrített példatár válthat­ta ki a fentebb idézett véle­ményt: az Anna az év legrosz- szabb magyar filmje. Nos, ha az, mitől az? Engem már a történet is ir­ritál. A Hernádi Gyula és Mészáros Márta közös mun­kájaként jegyzett forgató- könyv azt meséli el, hogy An­na 1956-ban Bécsbe ment sze­relmével, Istvánnal. Ott kis­lányuk született. A férfi egy baleset következtében meg­halt. Utolsó kívánságaként Annát arra kérte, otthon te­messék majd el. így is lett, de mire Anna visszament Bécsbe, eltűnt a kislány. Hiába keres­te, senki nem tudott róla. Az­tán, huszonvalahány év után, Budapesten, az egyik ötcsilla­gos szálloda éttermében An­na megpillant egy francia csa­ládot, s a lányukban csalha­tatlanul felismeri két és fél évtizeddel azelőtt elveszített csecsemőjét. Saját fiát, Pétert veszi rá, hogy megismerked­jen a kislánnyal, s a család­dal. Megpróbálja tisztázni a dolgot, de nem tud meg sem­mit. Később Anna, a francia család után megy Párizsba, hogy végére járjon a gyanú­nak, de itt sem boldogul.' A kislánynak viszont beteg a veséje. Anna alkalmas lenne donornak: vállalja is a műté­tet. így tudja meg, hogy a kislány az ő lánya (vagy: így hiszi). Nos, én viszont nem hiszem el, hogy egy huszonegynéhány évvel azelőtt látott kisbaba „alapján” valaki egy felnőtt nagylányban csalhatatlanul ráismer a saját gyerekére. Nem hiszem el, hogy a vérsé­gi kapcsolatok ma már egy egyszerű vizsgálattal nem de- ríthetők ki elég nagy bizo­nyossággal. Nem hiszem el, hogy egy magyar textilmér- nöknő úgy utazgathat szerte Európában, ahogy akar, ide ugorhat, oda ugorhat, sokcsil­lagos szállodákban lakhat, csak úgy. Nem hiszem el, hogy 56—57-ben Bécs és Budapest között csak úgy ingázni lehe­tett egy holttesttel. Satöbbi, satöbbi. Tehát: a történet alapvonásaiban nem igaz, nem hihető. Nem hihető továbbá az az egész elegáns világ, melyben a film hősei mozognak — leg­alábbis nálunk nem hihető. Engem gazdag francia polgári környezetben, vagy nyugatné­met nagypolgárok körében játszódó ál-lélektani filmekre, vagy Derrick típusú krimikre emlékeztet ez a szolid, de drá­ga luxus, amit itt nálunk a valóságban még a legmenőbb gépi hurkoló kisiparosok sem igen engedhetnek meg ma­guknak. Tehát: hamis a lég­kör, a magyar nézőt mindez irritálja, a külföldinek meg valótlan képet ad rólunk. Nem hihető továbbá, hogy Anna szerepére Marie-José Nat- nál nem akadt volna többszö­rösen jobb magyar színésznő (nem is egy), és, hogy Jan Nowicki nélkül már nem le­het Mészáros Mdrta-film. És nem hihető, hogy egy ilyen la­bilis történetet is olyan érzel­gős stílusban kell megcsinál­ni, mint amilyen az Anna lett. Viszont, ha a főcím azon fel­iratára gondolunk, mely sze­rint a film a Hunnia Stúdió— Gaumont (Párizs) koproduk­cióban készült, sok mindent megértünk) bár ettől az Anna nem lesz jobb filmmé itt nálunk. A Hótündér Az Ismert orosz népmese kedves-könnyed feldolgozása ez a film. Mese — a- hangsúly ezen van. Legszebbek benne a havas orosz tájak, no és per­sze Ljuba, a Hótündér. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents