Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. MÁRCIUS 20., SZOMBAT A Tanácsköztársaság művészetpolitikája A halhatatlan tavasz szellemisébe Immár hatvanhárom éves az a halhatatlan 133 napos tavasz. Bármilyen nézőpontból vizsgáljuk is a magyar históriát, s benne a munkás- mozgalom történetét: e dátumban, a rövid kis korszakban a megvalósult heroizmus áll elénk. Az első világháborúban elszegényedett ország, a mély — mint annyiszor a századok során — idegen érdekekért vérzett, végül az 1918-as őszirózsás polgári forradalomban már megmutatta erejét, s a függetlenség vágyát. Ám ereje mégsem volt elég az alapvető változtatások végrehajtására. Az első magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály a saját birtokán kezdte a demokratikus program egyikének realizálását: ■jóidét osztott, de nemigen talált követőkre. A központi hatalom — a radikális polgárság és a szociáldemokraták vezetősége — nem volt képes tisztázott — jőleg egységes eszmék híján — tisztázott és egységes irányításra, ezért elbizonytalanodva kényszerültek az elnököt lemondatni, s a vezetést átengedni az addig börtönben tartott kommunistáknak. Március 21. a reménység napja lett. Akik a kormányzatba kerültek, azok részbén már orosz hadifoglyokként, másrészt vöröskatonákként szereztek némi harci tapasztalatot, itthon pedig olyan művelt és segítőkész értelmiség állt a nagy ügy mellé, amely már a háború alatt — s a háború ellen — csiszolta a jövő építésére alkalmazható eszméit, a Galilei-kör- ben. Ez a főleg magas képzettségű társaság — mérnök, orvos, tanár, esztéta — készen állt tudását és hitét a munkáshatalom, a proletárdiktatúra szolgálatába állítani. Alkotó művészek, írók, festők, zenészek szak- szervezetekbe tömörültek. Az iparművészek titkára például a ma már Kossuth-díjas Gádor István keramikusművész volt. Természetesen az államapparátusban is szerepet vállaltak a művészek és tudósok. Már az októberi forradalom idején is jelentős reformjavaslatok láttak napvilágot. Ekkor még a felépítménynek volt vezető szerepe, mert az értelmiség felkészült a változtatásokra. Így például a múzeumi és könyvtárügyekben Szabó Ervin emelte fel szavát. A magán- és egyházi gyűjtemények államosítása, pontosabban szocializálása már a legelső kulturális rendeletek egyike volt. Máig ható reformok A Tanácsköztársaság idején közoktatási népbiztos (ez miniszteri feladat) volt Lukács György, s irányítása alatt jött létre a Művészeti és Múzeumi Direktórium. A művészetet előbb Kernstok Károly képviselte, majd kivált és Beróny Róbert, Pór Bertalan, s mások vették ét a nem kevés szervező erőt kívánó munkát. A múzeumok gazdája Pogány Kálmán művészettörténész lett, aki már március 23-án (gondoljuk meg: a hatalomátvétel után harmadnapra) írásbeli felhatalmazást kapott a népbiztostól a művészetet és művészeket illető minden ügyben való teljhatalmú helyettesítésére. Pogány Kálmán a Szépművészeti Múzeum munkatársa volt és olyan lelkes tudósgárdával dolgozhatott, mint elsőül igazgatója Petrovics Elek, meg a szakma által már-már feledésbe menő Antal Frigyes, Wilde János és Kenczler Hugó. Ez utóbbi éppen a műkincsek szocializálásának módját dolgozta ki és hajtotta végre. Soha olyan szépséges kiállítást sem azelőtt, s talán azóta sem, mint a Szocializált műkincsek kiállítása a Műcsarnok összes termeiben. Ha a tőkéseknek és e tárgyban az egyháznak van érdeme, úgy az éppen a jelentős kulturális értékek gyűjtése és őrzése. Az őrzés természetesen azt is jelenti, hogy a műtárgy sehogy, vagy alig hozzáférhető a közművelődés javára. A Direktórium kidolgozta az új múzeum- politikát is és nem kis mértékben máig ható reformokat léptettek életbe, különösen a népművelés gyakorlatára. Műfaja a piakát Az első szabad május 1-re a legjobb művészek fogtak össze megtervezni, megszervezni, dekorálni a fényben úszó várost. Bíró Mihály vörös Kalapácsos embere még sokszoros életnagyságú szobor alakjában is figyelmeztetett a munkáshatalomra. A városligeti királyszobor- kolonnádot lefedték, s az oszlop tetején álló angyal mintegy a felvonulókat köszöntötte. Árpád lovasszobra Marx Károly hatalmas mellszobra mögé került. A Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok homlokzatára egy-egv hatalmas pennelt helyeztek,, az egyiket Uitz Béla (akkor proletár képzőművészeti szabadiskolát vezetett). a másikat Pór Bertalan festette. Ám az előestén — ami köztudottan a Városligeti vigasságok éjszakája volt — hatalmas vihar tört ki és lemosta-letépte a képeket. Ám másnap aranyfényben tündökölt a nap. A 133 nap alkotó tevékenysége minden területen az önvédelmi harcoktól szaggatott-zaklatott volt. Pogány Kálmán önként jelentkezett vöröskatonának, s a frontra ment. A képzőművészek halhatatlanságra, de még tartós művekre sem gondolhattak. Így lett a Tanácsköztársaság leginkább művelt műfaja a plakát, főképpen a politikai plakát. És e nem nagy időre, hosszú életre számító plakát lett a korszak legjelentősebb műalkotása. A halandó papír, mert tehetséggel és hittel festették tele, a művészi agitáció halhatatlan eszköze lett, ugyanolyan erővel és hatásfokkal, mint a templomok freskói az elmúlt századokban. Talán nem szükséges felsorolni azokat a mestereket, akik korszerű formában, korszerű — modern és aktuális — eszméket sugall tak-kiáltottak. Fegyverbe, fegyverbe!, Vöröskatonák, előre!, ha toborozni kellett; statisztika, könyvek ajánlása, antialkoholista felhívás, a termelésre sürgetés: mindenre odafigyeltek a művészek, a harcokra, a civil életre, a gyógyításra, a művelődésre, még a tisztálkodásra is plakátokon, művészileg nívós plakátokon fejezve ki minden fontos tennivalót. Megvalósult álmok A gyakorló-kiállító művészekről kataszter készült, s őket képességük és életszintjük szerinti elbírálás alapján juttatták eszköz- és pénzsegélyhez, lakáshoz, műteremhez — az adott lehetőségek szerint. A támogatás — lám, ismerték a varázsos T betűt, de csak egyet — vásárlások formájában volt a leghatékonyabb. így a művész kétszeresen jól járt; egyrészt, mert pénzt kapott, másrészt, mert a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műve. A vásárló bizottság — adattári bizonyságok szerint — pontosan tudta, hol van az a kvalitás, ami közgyűjteményi elhelyezésre érdemes, és hogy hol az a művész, akinél megtalálják. Az értékálló minőség juttatta a névsorba Czigány Dezső, Ferenczy Noémi, Kmetty János, Nemes-Lampérth, Pór, Uitz és hasonló mesterek képeit. De például a Pór Bertalan által felfedezett, autodidaktának mondható Nagy Balogh János remekei is ekkor kerültek először napfényre. A szobrászok java, Beck ö. Fülöp, Bérén Lajos, Csorba Géza, Ferenczy Béni, Pátzay Pál és más jelesek jutottak választékos állami vásárláshoz. Műkereskedői forgalomról szó sem lehetett. Felsorolhatnánk számos olyan tervet-ja vaslatot, ami akkor, sajnos, már nem volt realizálható, de most, ma, szerencsére funkcionál nem egy olyan iskola, szervezet, szövetség, amelynek közvetlen elődje, megálmodója a 133 nap felejthetetlen aktivista gárdája. Talán említeni sem szükséges, hogy rájuk börtön, vagy emigráció várt a munkáshatalom leverése után. Mesterek nyomdokain Az akkor készült, vagy vásárolt műtárgyak többsége ma is kiállításaink büszkesége, mint ahogy az esztétikailag és tartalmilag kiváló plakátok példányaiból is jó néhány fennmaradt. S a felszabadulás után megérdemelt katedrához jutottak az emigrált, vagy mellőzött mesterek is. Ma már tanítványaik tanítanak, de korántsem mindig mestereik szellemében. A jó közérzetet szolgálják, ám olykor csak díszítenek, nem gondolkodtatnak. Pedig van ok és cél az indirekt agitációra. ÖELMACHER ANNA Felül, balra: Lampérth-Kmeíty mozgósító plakátja. Jobbra: Földes Imre, antialkoholista felhívása. Kongresszus előtt Eredmény, tekintély Beszélgetés a Magyar Vöröskereszt főtitkárával Tegnap Pest megyébe, Gödöllőre látogatott Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. Az MSZMP Pest megyei Bizottságán folytatott rövid eszmecsere után Barinkat Oszkárnénak, az MSZMP Pest megyei Bizottsága titkárának és Aranyosi Lászlónak, a Vörös- kereszt Pest megyei vezetősége titkárának társaságában indult Gödöllőre, ahol a város vezetői fogadták. Miután megismerkedett Pest megyével, s a Vöröskereszt itteni "6 ezer felnőtt és 24 ezer iskolás tagjának tevékenységével, a humanitárius szervezet ősszel esedékes VI. kongresszusát megelőző alapszervezeti beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések első tapasztalataival, Gödöllő város életéről, s az itteni vöröskeresztes munkáról tájékozódott. A vendég látogatást tett a város új művelődési központjában, a helyi Vértranszfúziós Állomáson, s a Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben. Mint a Magyar Vöröskereszt főtitkára elmondotta, az előző kongresszus óta elismerésre méltó eredményeket értek el Pest megye vöröskeresztesei, ilyen például a családvédelmi hálózat szervezése vagy a fóti ifjúsági otthon körül kibontakozott széles körű támogató akció. Hantos János a látottak és hallottak alapján nagyra értékelte a megye önkéntes véradóinak tevékenységét, a Gödöllői Vértranszfúziós Állomás korszerűsítési törekvéseit, s a Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézet munkáját. Mint hangsúlyozta: az eddigi véradási-vír- vételi módszerek mellett a korábbinál hatásosabban lehetne segíteni hazánkban az albuminprogram megvalósítását. A kongresszusi készülődésről beszélgettünk Hantos Jánossal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával. O A kongresszusi készülődés, úgy gondolom, jó alkalom arra, hogy megkérdezzük: milyen eredményekről számolhat be e tömegszervezet az országos tanácskozáson? — Erre a kérdésre voltaképpen az országos vezetőségünk kongresszusi beszámolója fog válaszolni, de miután az előkészületek már megkezdődtek, természetesen elmondom személyes véleményemet. Az elmúlt 5 év legjelentősebb eredményének tartom, hogy az V. kongresszus határozatának megfelelően a Vöröskereszt megtalálta és egyben eredményesebben teljesíti azt a sajátos társadalmi funkcióját, amely humánus feladatok megoldására mozgósítja tagságunkat. Az V. kongresszuson ugyanis azt tűztük célul magunk elé, hogy a Vöröskereszt minden állampolgár számára érzékelhetően jelenjen meg, mint sajátos, humanista feladatok megoldására vállalkozó és az emberek önzetlen segítőkészségére építő tömegszervezet. Ha az elmúlt 5 évről beszélünk, akkor első helyen kell említenem, hogy ebben az időszakban ünnepeltük tömegszervezetünk fennállásának 100. évfordulóját. Szervezeteink, aktivistáink munkáját ismerte el Kádár János elvtárs, amikor levelében köszöntötte szervezetünket, és az Elnöki Tanács, amikor a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét adományozta a Magyar Vöröskeresztnek. Mindez háromszáz- ezer aktivistánk és nyolcvanezer vezetőségi tagunk tevékenységének kollektív elismerése. Ügy gondolom, ezek arra ösztönzik tagságunkat, hogy szabad idejükben a közösségért különböző területen önként vállalt társadalmi munkájukat a jövőben még nagyobb tudatossággal, és ha lehet, szervezetünk számára újabb híveket toborozva, az aktív tagok számát növelve végezzék. Az V. kongresszus határozata alapján több új vonással gazdagodott tömegszervezetünk tevékenysége. Az első, hogy differenciáltabb és a lakosság egészség- ügyi állapotához jobban igazodó egészségnevelési programot dolgoztunk ki. Az a benyomásom, hogy ezen a területen eredményeink szerényebbek a lehetőségeinknél, éppen ezért ennek a programnak további megvalósításán kell munkálkodnunk, de még inkább figyelembe véve a jövő igényeit, a különböző munkahelyek, lakóhelyek, közösségek, munkaegészségügyi vagy környezetegász- ségügyi állapotát. Az eredmények között említem családvédelmi tevékenységünket, amely ma már természetesen illeszkedik munkánk egészébe. Cj Tudomásom szerint, ha a Magyar Vöröskereszt egyéb tevékenységét vizsgáljuk, mindenekelőtt a véradómozgalom sikereiről kell számot adni. — Valóban, egészen rendkívüli az eredmény, amit hazánkban a véradómozgalom magáénak mondhat. Ma már arról beszélhetünk, hogy az ország lakosságának egészségügyi ellátásához szükséges vért a donorok tér rítésmentesen biztosítják. Megjelenik a véradás új formája is. Erről azért kell szólnom, mert a véradók önzetlenségét bizonyítja, hogy a viszonylag hosszabb időt igénylő új véradási formát, a plazmaferézist is készek vállalni. Az állami szervekkel együtt arra törekszünk, hogy ezt tömegessé tegyük a gyógyászatban rendkívül fontos albumin előállítása érdekében. • Ügy gondolom, hogy ezek a hazai eredmények a Nemzetközi Vöröskeresztben is növelték szervezetük tekintélyét. — Való igaz, egy nemzeti szervezet nemzetközi munkájának alapját a hazai eredmények teremtik meg. Tömegszervezetünk elismerése nőtt, amit tagságunk és a munkánkat támogatók széles táborának tevékenysége révén értünk el. Ugrásszerű a fejlődés például a nemzetközi segélyprogramokban való részvételünkben. Gyakorlatilag az utóbbi években nem volt olyan segélyakció, amelyben a Magyar Vöröskereszt ne vett volna részt. Nagyon sok köszönőlevelet kapunk ezért. Q Szívesen hallanánk valamit arról, hogyan tovább? — Elsősorban munkánk kollektív, reális és kritikus értékelésében látom a továbblépés lehetőségét. Ez a feltétele annak, hogy olyan következtetéseket vonjunk le korábbi tevékenységünkből, amelyek új elemeket jelenthetnek számunkra, s nagyban gazdagíthatják munkánkat. Bízom benne, hogy a jövőben is találkozunk az emberi segítőkészséggel, hogy egyre többen vállalnak részt feladataink megoldásában. Ügy gondolom, hogy munkánk alappillére lesz részben a lakosság egészségnevelése, szemléletformálása, egészségügyi kultúrájának növelése és ez még differenciáltabb, még átgondoltabb módszereket követel meg tőlünk, részben pedig a társadalom szociális problémáinak megoldásában való még aktívabb részvételünk. A szocializmus körülményei között is léteznek, sőt újratermelődnek bizonyos szociális problémák, és nekünk mozgalmunk jellegéből fakadóan, nagyobb figyelmet kell fordítanunk ezek megoldására. Nemcsak az öregekre gondolok, és nemcsak úgy, hogy meg kel! oldani házi szociális gondozásukat, hanem úgy is, hogy a magukat jól bíró idősek vegyenek részt aktívan a Vöröskereszt munkájában. Gondolok továbbá a házi betegápolás módszereinek kimunkálására, hogy e vonatkozásban is eredményes legyen a társadalmi támogatás. Gondolok a gajer- mek- és ifjúságvédelem szociális jellegű feladatainak megoldására, mind a nevelőszülői hálózat fejlesztésével, mind a gyermeknevelő intézetek patronálásával, vagy az állami gondozásból kikerülő fiatalok társadalmi beilleszkedésének segítésével. Szociális jellegű feladat az is, hogy segítsük a fogyatékosokat, a rokkantakat, hogy megtalálják helyüket, elfoglaltságukat a társadalomban. VARGA VIKTÓRIA
