Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-14 / 62. szám
1982. MÁRCIUS 14., VASÄRNAP Nemzetközi nagydíj Hanglemezsiker Farsangi komédia A Budapesti Gyermekszínházban játsszák Heltai Jenő: Szépek szépe című farsangi komédiáját. Rendező: Korcsmáros György. A képen: Simorjay Emese és Balogh Bodor Attila. Ä nemzetiségiekre is kedvező reformok Közös múlt és hagyományok A történelmi tanulságok ma is időszerűek Hidak, tájak, s a tárgyas igeragozás A nagy költő aszódi örökösei „Aszód ——.' — Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam ... akarom mondani: jártam iskolába. S mily eredményes három esztendő! 1. Itt kezdtem verset csinálni — 2. Itt voltam először szerelmes — 3. Itt akartam először színésszé lenni — A verselés a szerelem eredménye volt. A színésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú! Processzorom (isten áldja meg öt!), jónak látta, tettbe menendő tervemet, egy oly férfinak megírni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt: a színészetet csodálatra méltóképen való módon gyűlölni. Ezen ritka tulajdonú férfi történetesen éppen az atyám volt, ki — mint jó atyához illik —, a veszedelmes hírvétel után egy percig sem késett pokoli örvénybe süllyedendő fia megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak... hátamon és lelkem por sátorának egyéb részein. Mind e történetek keresztülhúzódtak emlékezetemen, mialatt szekerünk Aszód utcáinak során huzatott keresztül, mely mély, mint itt keletkezett első szerelmem volt.” (Petőfi Sándor: Űtijegyzetek) Jack Lang francia kulturális miniszter ünnepélyes keretek között átadta a párizsi kongresszusi palotában a Charles Cros Hanglemez Akadémia nemzetközi nagydíjait, amelyekkel a zsűri a tavaly világszerte megjelentetett több mint 3000 komoly zenei hanglemez közül a legkiválóbbakat jutalmazta. A Hungaroton két lemeze is nagydíjat nyert: a Bartók Béla teljes hargarchívumát tartalmazó három album, valamint Kodály Zoltán Felszállott a páva, Galántai táncok és Marosszéki táncok című művei, amelyeket a Budapesti Szimfonikus Zenekar tolmácsol Lehel György vezényletével. A két nagydíjat ifj. Bartók Béla és Bors Jenő, a Hungaroton igazgatója vette át. Kossuth, nás pán otec... A Kossuth-nóta számos szlovák változata közül ez ma is ismert Vácrátót környékén, jelezve, hogy nemcsak a magyar nemzetiségű nép ismerte és tisztelte a magyar szabadságharc vezérét apjaként. Valóban, az események alaposabb ismeretében tarthatatlan az a leegyszerűsítő, külföldön szinte általános, de nálunk is elég széles körben elfogadott nézet, hogy 1848—49-ben az akkori Magyarország lakosságának kevesebb mint 40 százalékát alkotó magyarok és a többségben lévő nem magyarok: románok, szlovákok, németek, horvátok, szerbek, ruszinok egyértelműen a barri- kád ellenkező oldalán állottak: hogy a szabadságharcban a magyarok nemcsak a rájuk támadó osztrák császári és orosz cári hadakkal küzdöttek a nemzeti függetlenségért, hanem véres polgár- háborút is vívtak a közöttük élő nem magyar nemzetiségek ellen. A valóságban csak a horvátok, szerbek és szászok zöme, valamint a románok nagyobbik része fordult szembe a Habsburg-kormányzat ellen jogos önvédelmi harcot folytató magyar vezetéssel. Ezt figyelembe véve is 1848— 49. a magyarság és a szomszédos népek nehéz örökségéhez tartozik, de kibontható belőle a közeledés és a megértés ma is időszerű tanulsága, parancsa. * ígéretes út Az 1848. március 15-én a pesti ifjak által elfogadott 12 pont és a jórészt ezt megvalósító áprilisi törvények teljesen átalakították Magyarország politikai és társadalmi berendezkedését, rendkívül ígéretes utat nyitottak a polgári átalakulás, a társadalmi és gazdasági fejlődés számára. A sajtó szabadsága; a polgári és felekezeti egyenlőség; a népképviseleti alapon választott országgyűlésnek felelősséggel tartozó kormány; a mindenkire egyformán kötelező adózás; a parasztság felszabadítása úrbéri kötelezettségei, a jobbágysors alól; a népből kiválasztott esküdtszék meghonosítása a bíráskodásban; az ország gazdasági önállósága; a hadseregnek a választott polgári hatalom alá való rendelése; a politikai meggyőződés börtönnel való sújtásának megszüntetése, s végül eme reformok kiterjesztése az akkoriban külön kormányzat alatt élő Erdélyre — szinte kivétel nélkül olyan vívmányt jelentett, ami egyértelműen előnyös volt az ország népének, bármi is volt az anyanyelve, a nemzetisége. Ennek megfelelően fogadták is a pesti és pozsonyi híreket szerte az országban: a szerbek március 19-i pesti, majd 21-i és 27-i újvidéki népgyűlésén, a szlovákok a március 28-i liptói megyegyűlésen, a románok és a horvátok sajtójukban. V. Pauliny-Tóth szlovák politikus külön röpirat- ban köszöntötte Kossuthot és magyarázta meg az új törvények jelentőségét. Kollektív jogok Kézenfekvő a kérdés, hogy a biztató kezdet után miért nem sikerült megőrizni a kialakult egységet és közös fellépéssel szembeszállni a reakció erőivel? Választ erre csak a korabeli bel- és külpolitikai helyzet, a közgondolkodás állapotát és a kulcsszerepet játszó egyéneket alaposan bemutató és elemző hosszabb tanulmány adhatna. Annyit azonban e helyen is kimondhatunk, hogy o magyar politikusok nem, vagy csak túl későn vették észre, hogy „másajkú honfitársaik” a nemzetté válásnak ugyanazt az útját járják, mint a valamivel előttük járó magyarok, s ezért nem elégítheti ki őket az egyének teljes egyenjogúsága. Ezen túlmenően, jogokat, a nemzeti különállásnak legalább némely formáját (így nyelvük szélesebb körű használatát saját közigazgatási egységeikben) nem lehet tőlük megtagadni. Igaz ugyan, hogy a világ más részein is csak több emberöltő múlva vált elfogadott tétellé, hogy a nemzeti kisebbségnek nem egyenlő jogokra, hanem külön, kollektív jogokra van szüksége, s megvalósított gyakorlattá kevés helyen vált ez. A nem magyar népek részéről is sok olyan megfogalmazás, követelés hangzott el (széles körű tartományi önállósággal rendelkező nemzeti területek kialakítása indokolatlanul nagy területen), amelyeknek jogossága vitatható volt, esélye pedig — hogy magyar részről elfogadják — semmi. Az ellentétek kiéleződésében a legnagyobb . szerepet azonban kétségtelenül a bécsi udvari köröknek a magyar kormány ellen kezdettől fogva a nem magyar nemzetiségeket kijátszó, hamis ígéretekkel és rémhírekkel félrevezető és lázító politikája, valamint egyes politikusoknak a radikális, irreális nemzeti követeléseket a polgári átalakulás fontosabb kérdéseivel szemben abszolutizáló, minden más elé helyező magatartása játszotta. (A magyar vezetés előtt ez a bécsi politika egyre világosabban mutatkozott meg, a külföldi kortársak között pedig alighanem Marx és Engels írásai leplezték le a legjobban.) Erkölcsi vonzerő Mint már szó esett róla, a magyarok és a nem magyarok szembefordulása nem vált általánossá. Az egyéni meggyőződés, a szembenálló táborok erkölcsi vonzerejének különbsége a közös múlt és hagyományok, a környezet hangulata mind azt eredményezték, hogy a honvédsereg tisztikarában és legénységében igen nagy számban voltak nem magyar anyanyelvűek, a közös érdek felismeréséből csatlakozó külföldiek (lengyelek, németek, .bécsiek, olaszok, stb.), de a hazai többi nemzetiség fiai is. Csaknem 40 ezer szlovák (köztük Bra- nyiszkó számos hőse) mellett a ruszinok és szép számban az alföldi románok is vállvetve küzdöttek a magyarokkal csakúgy, mint az önként magyarrá válás útját választó németek és zsidók. A főtisztek közül elég a szerb Damjanich, a horvát Knézich, a német Aulich, a politikusok közül a román Dragos vagy a szlovák-magyar Beniczky nevét említeni. De a magyar forradalom ellen fegyvert fogó nemzetiségi vezetők közül is sokan belátták tévedésüket a magyar kormány 1849-es békülési kísérletei és példamutató nemzetiségi törvénye nyomán, még inkább pedig a magyarokat és nem magyarokat gyakorlatilag egyformán sújtó önkényuralom idején. Egyértelmű figyelmeztetésül szolgál tehát 1848—49. és következményei: a létező érdekellentéteknél sokkal erősebbek a közös helyzetből fakadó közös érdekek, a boldogulás, a haladás útja csak kölcsönös engedményekkel, méltányossággal és türelemmel járható. Jeszenszky Géza MUNKAVERSENY. Versenyezni a munkahelyeken mindaddig, amíg a fő, jóformán az egyetlen szempont a minél több terméket előállítani volt, ami a szervezési, szervezeti kérdéseket illeti, egyáltalán nem látszott különösebben nehéz feladatnak. Kristálytisztán mérhető volt ugyanis, hogy ki az, aki a megállapított normáknál, vagy a többieknél többet, s eredményesebben dolgozik. Az élet, s vele együtt a gazdasági kapcsolatok szövevényes világa minden korábbinál bonyolultabb lett. A megmerevedett versenyszabályzatok kivívták a munkahelyi közösségek nemtetszését. Egyre sürgetőbb, hogy megtaláljuk azokat az új formákat, amelyek valóban képesek erjesztő hatással lenni, a társadalom igényeinek megfelelően tartalommal megtölteni, minőségi munkára sarkallni a brigádok tagjait, vagy kötelességüket egyedül ellátókat, egyszóval a dolgozókat. Az újjászületés, a munkaverseny reformációjának első lépéseiről szólt Kapusi Rózsa műsora. A százhalombattai DKV, a ráckevei járási na^vüzem a Pestvidéki Gépgyár, s néhány Múltat idéző falak Így emlékezik nagy költőnk aszódi diákéveire. Azóta közel másfél évszázad telt el. Reggelente ma is ugyanúgy vonulnak végig — iskolába sietve — az utcákon (talán ugyanazokon a köveken) a fiúk és a lányok, mint hajban Petőfi. A tizennégy-tizenöt éves aszódi örökösökkel Petőfi és a márciusi ifjak eszményeiről beszélgettünk. Azt kutattuk közösen, mit jelent számukra ez a történelmi-irodalmi hagyaték, az a múlt, amelyet ápolni minden fiatalnak, minden magyarnak örökölt kötelessége. Az iskola egész légköre ezt a történelmi múltat idézi föl. Az épületbe vezető lépcsősor két oldalán régészeti és nép- művészeti tárgyak sorakoznak az üvegtárlókban. Az előcsarnok vitrinjeiben pedig Petőfi- emlékek. Vajon érzik-e a mai diákok azt a különös varázst, amit a gimnázium falai árasztanak magukból? Mire gondoltak, amikor először lépték át ezt a küszöböt? — Büszke vagyok rá, hogy az aszódi gimnáziumban tanulhatok — magyarázza egy szőke kislány —, bár a falumban a többiek, mikor meghallották, hová vettek föl, bizony kicsúfoltak. Nem jutott eszükbe — bevallom, nekem sem —, hogy ez Petőfi régi iskolája. Mindenki az itteni javítót emlegette, s azt kérdezték, én is odakerülök-e. Ma már ismerem iskolám múltját és sokszor gondolok arra, hogy olyan gyerekként, mint most mi vagyunkba költő is ezeknek az utcáknak a kövét koptatta. — Engem, ez a tudat a szümás hazai vállalat munkásai, szakszervezeti funkcionáriusai, munkaversenyfelelősei. a SZOT munkatársai idéztek néhány, nagyobb közösségek számára is ígéretesnek látszó jó példát. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a verseny megítélése, elbírálása alapjául mégiscsak a kötelességszerűen végzett munkának kell szolgálnia. Az ezután* következő plusz az, ami rangsort vonhat a versenyző kollégák vagy közösségek között. A másik fontos momentum — hangsúlyozták Százhalombattán —, hogy igenis lehet mérhető, ellenőrizhető, s anyagilag is elismerhető feladatokat találni. Az innováció, a folytonos fejlődés ugyanis kétirányú folyamat. Egyfelől azokat az újító szándékú megoldásokat kell kimunkálni a műhelyekben, amelyeket a mérnökök, közgazdászok az íróasztalok mellett kiötöltek, de másfelől az egyenként talán jelentősnek nem is látszó, a szakmunkások, betanított munkások, segédmunkások kitalálta ötletek sora is képes talpon maradni, Újjászületőben van a munkaverseny — szűrtük le a tanulságot Kapusi Rózsa műsoletésem óta végigkísér. Itt nőttem föl, s akik itteniek, azok nagyon tudatosan őrzik Petőfi emlékét — veszi át a szót egy hosszúra nőtt fiatalember. A könyvtárban ülünk. Körülöttünk a megrakott polcok meghitt hangulatot árasztanak. Sokan vagyunk. Közel ötvenen. Nemcsak azért, mert az elsősök osztálylétszáma egy kissé magas, hanem azért is, mert néhány itt búvárkodó másodikos is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Akkoriban is volt itt könyvtár — bár alig nyolcvan kötetből állt. A később oly híressé lett kisdiák itt érezte igazán jól magát. 1837—38-ban a könyvtárosi teendőket ő látta el. A kutatások azt bizonyítják, hogy már akkor is büszke volt magyarságára. S mit jelent magyarnak lenni egy mai tizenéves számára? Tanulás és munka — Hazaszeretet... Szerintem erre mi nem is igen gondolunk. Akkor a Habsburg elnyomás miatt más volt a helyzet. Nekünk már nincs szükségünk olyan jelszavakra, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, függetlenség — hiszen szocialista társadalomban élünk. Az akkori fiatalok ezért is foglalkoztak többet a politikával — fejtegeti a fekete hajú Anikó. — Szerintem, ma már a becsületes munka és tanulás is hazaszeretet — vág közbe izgatottan Zsuzsa. — Persze, erről nem elég beszélni, tenni is kell érte. Nálunk mindenki tanulhat, s ez egyfajta hűségre, elkötelezettségre késztet bennünket. — A Petőfiék hazaszeretete egy csomó nagy sérelemből, fájdalomból, nyomorúságból rából —, de a vajúdás bizony elég sokáig tart. A jó helyi, például a DKV-ban, vagy a Pestvidéki Gépgyárban kipróbált kezdeményezéseket ideje lenne már egésszé ötvözni, s szerte az országban elterjeszteni. HÉT VÉGI PANORAMA. Akkor jó a produkció, tartják a szórakoztatóipar világában, ha nem izzadságszagú, ha nem veszi észre a néző a táncos sokévi gyakorlásának keserves kínjait, ha nem látja a kötéltáncos remegő lábát, s nem kell arra gondolnia a hallgatónak. hogy az énekes naponta hány órát skálázik, vagy a hegedűs ínhüvelygyulladással kínlódik. A könnyedség, a szórakoztatni tudás, s ami nem kevésbé fontos, a Játszva tanítás az erénye a rádió ajánló műsorának, a Hét végi panorámának. Mi minden fér ebbe az alia több mint egy órába? Szinte az egész országnak szóló programajánlat, sok rövid rip.ort. megannyi jó zene, kis portré. Majd harminc közreműködőié volt a műsornak, egy perc se jutott mindegyiküknek, s valamennyien tudtak valami érdekeset, fontosat, tanulságosat mondani. Cs. A. tevődik össze. Ezeket mi már szerencsére nem kell, hogy érezzük — fejtegeti a másodikos Viktor. — A hazaszeretet, a magyarságtudat, akkor támad föl bennünk igazán, ha külföldön járunk, meg amikor onnan hazaérkezünk. Olyankor, bármilyen csodálatos élményekben is van részünk, visszavágyódunk, s vadidegen magyaroknak borulunk a nyakába. Megindultan nézzük az aradi tizenhármak, vagy Rákóczi emlékművét és elénekeljük a Himnuszt, elhelyezzük a megemlékezés virágait — szóval föltámad a nemzeti büszkeségünk. Azt hiszem, az a baj, hogy itthon nem jut ilyesmi az eszünkbe. Pedig itt is akad bőven irodalmi, vagy történelmi emlékhely... Egy eset lehet csupán a kivétel, ha valami kerek évforduló van. Eszmények tisztelete A szó a 48-as forradalomra, a márciusi ifjak eszményeire terelődik. A gyerekek beszélnek erről is, arról is, s az újságíróban egyre jobban erősödik a hit: itt bizony a fogalmak tisztázására van szükség. A rákérdezés végleg eldönti a kérdést, s most magyarázat következik. Ezek után váratlanul ér a nekem szegezett kérdés: — Tessék mondani! Nekünk ma jóformán mindenünk megvan. Mi szükségünk lehet akkor az eszményekre? Bennünk nincsenek olyan nagy eszmék. Beleszülettünk ebbe a világba, és nem is igen értjük azt a régit. — Ma mások az értékrend- szerek is — veszi át a szót az előbb kérdező barátjától egy másik fiú. A gyerekek osztályfőnöke most megragadja az alkalmat, hogy egy régen hallott riportról beszéljen, amit egy határőrrel készítettek. A kiskatoná- tól is megkérdezték, mit jelent számára a hazája. Ö fölsorolta hidainkat, hegyeinket," szép tájainkat, épületeinket, majd végül a tárgyas igeragozást említette, mint valamit, ami igazán magyar, s a miénk... Közben megegyezünk, hogy eszményekre, álmokra mégiscsak szüksége van mindenkinek, hiszen azok az emberek belső világának részei, olyasmik, amiket sohasem lehet elvenni tőlük. Elmondták a mai aszódi diákok, hogy mennyire csodálják Petőfiék bátorságát, hogy tenni is mertek az eszményeikért. Forradalmi tettet végrehajtani nem lehet a hétköznapi életben — illetve, ha lehet, az sokkal nehezebb. Napjaink romantikája Szóba kerülnek a versek is. Valamennyien szívesen olvassák. Hogy miért? — Szeretem a mmes egyszerűséget, azt adja, ami hiányzik a mi életünkből, amiről mi csak álmodozunk: a lelkesedést — mondja egy szemüveges kislány. — Ahogy leírja az Alföldet, otthon érzem magam — szól közbe vágyakozva egy szöszke kislány. Anikó arról beszél, hogy valahányszor elolvassa ugyanazt a verset, mindig új gondolatokat ébreszt benne. Ezek a költemények tele vannak lüktetéssel, érzelemmel. Dicséri a költő helytállását, mély érzelmeit, s aztán nagy egyetértésben, közösen kifejtik, hogyma valóban más az értékrend. Bár tudják, hogy helytelen, mégis előfordul, hogy a jól tanulót kiközösítik, stréberként kezelik, s az érzelmeket sem illik kimutatni. A romantika már nagyon elavult dolog — mondják, s aztán kiderül,- hogy a legszívesebben romantikus írókat olvasnak ... Hazafelé egy anekdota járt a5 .eszemben, amit ugyan Petőfinek tulajdonítanak még aszódi diákéveiből, de egészen bizonyos, hogy ehhez a történethez semmi köze. A mienkhez viszont van: Egyszer a tanítója megkérte Petőfit, határozza meg, mi a diák. A költő rövid megfontolás után, így felelt: - A diák oly semmi, melyből minden Lehet... Körmendi Zsuzsa Rád IOFIGYELŐ
