Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-09 / 57. szám

NAGYKŐRÖSI Vjairiao A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM 1982. MÁRCIUS 9., KEDD Harminc éve nem festetett Felújítják a tanácsi lakásokat Elegendő a napilapok hirde­tési rovatait átfutni, s már is kiderül, hogy a lakáskérdés még mindig sokakat nyomaszt. Az erőfeszítések, az imponáló eredmények ellenére is számos család várja, hogy a kor igé­nyeinek megfelelő otthonba költözhessen. A város érdeke Nehéz megteremteni az igé­nyek éjs az anyagi lehetőségek közötti összhangot. Ezért szü­letett döntés arról, hogy az új lakások építése méllett a régieket is folyamatosan kor­szerűsíteni. bővíteni kell. — Hogyan halad az országos program végrehajtása Nagy­kőrösön? — tudakoltuk dr. Imecs Károlynétól a városi ta­nács műszaki osztályvezetőjé­től. — Városunkban 653 tanácsi bérlakás van. ebből 275 kom­fort nélküli és akad közöttük néhány, amely már megérett a teljes felújításra. Ezért a ha­todik ötéves terv készítésekor ennek külön fejezetet szentel­tünk. Tételesen meghatároztuk, hogy mit kell elvégeznünk és igyekeztünk reális sorrendet is kialakítani. Kivitelezőnek a Városgazdálkodási Vállalatot szemeltük ki. Több érv szólt mellette. A legfontosabb szem­pont az volt, hogy minél ol­csóbban és minél több lakást tudjunk felújítani. A vállalat önköltségi áron végzi a mun­kát. haszna tehát nincs belőle. De a pénzt így lehet a legjob­ban beosztani, ezt követeli meg a város, a lakosság érdeke. — Milyen előkészületek tör­téntek? — Felmértük valamennyi Malac és kanári Forgalmas volt a vásár Főleg a termelőszövetkezetek vettek lovakat A nagykőrösi idei első, már­ciusi országos állát- és kirako­dóvásárt vasárnap tartották meg, melyre a hideg, széles idő ellenére, sokan eljöttek. A kí­nálat jó volt, úgy az állat-, mint a kirakodóvásáron, úgy­hogy nagy vásár alakult ki. A vásáron a korábbiakhoz képest némi áremelkedés volt' tapasz­talható. A messzebbi termelőszövet­kezetek sok lovat vásárol­tak. Az állatvásáron most is ser­tésből volt a legtöbb, de a ma­gasabb árak folytán sokan még nem vették választási ma­lacot. A malac darabjának az ára 800 forintnál kezdődött, de a jobb 7—8 hetes malacokat 1000—1150 forintért adták, és 1300 forintos kismalac is volt. A háromhónapos- süldő 1800 forintért kelt. Anyasertés ke­vés volt a vásáron, mert a jobb malacárak folytán érdemes! malacot nevelni. Az anyakocák 6—7000 forintért keltek fel. A lóvásáron elég nagy fel­hozatal mellett, csendes volt a forgalom, pedig ilyenkor ta­vasszal sokan szoktak lovat venni, akik télré eladják a jó­szágot. Most főleg a termelő- szövetkezetek vásárolták a lo­vat, páronként 60—80, sőt 90 ezer forintért. Idősebb lovat 15, erősebb jószágot 30, fuvaroslovat1 45— 55 ezer forintért lehetett ven­ni. A tsz-ek a jó ló párjáért 100—120 ezer forintot is meg­adtak. Kiscsikót nem árultak a vásáron. Szarvasmarha is sok volt. A jó fejős tehenet 32 ezer fo­rintra tartották, egy közepes korú fiastehén 25 ezer forin­tért kelt el. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a gyenge bikaborjút kilóra 55—60, az idősebb borjút három mázsáig 47 forintjával vette. Általában a féléves bikát 8300, a nyolc- hónapos üszőt 11 ezer forintra tartották. A birka is drága volt, egy­éves kost 3800 forintért adtak. A kisbárány kilóra 90 forin­tért kelt. Volt jó erőben levő szamár is, amelyet 14 ezer forintért kínáltak. A gyalogvásáron sok keres­kedő nagyon sok portékát áru­sított. Egy csemői gazda 1800 forintért vett egy 80 literes új akácfa hordót. A díszmadár­árusok egy éneklő kanáriért 2—300 forintot kértek. Kopa László HNF-tanácskozás Település­fejlesztés A Hazáfias Népfront városi Bizottsága ma, kedden tartja soron következő ülését az Arany János Művelődési Köz­pontban., A bizottság megha­tározza idei munkatervét, majd tájékoztatót hallgat meg a településfejlesztést segítő társadalmi munka, a Tiszta, virágos Nagykőrösért mozga­lom tavalyi eredményeiről. szóba jöhető épület külső és belső állapotát, évente ellen­őrizzük. kiegészítjük az adato­kat. Erre azért van szükség, mert nem szabad megvárni míg a lakó szóvá teszi a hibá­kat. Így lehetőség van o meg­előző karbantartásra is. Ha például leszakad az eresz, azon­nal meg kell javítani még ak­kor is. ha az ütemtervben csak későbbi d(átum szerepel. Igénytelen lakók — A dolog másik oldala az, hogy néhány saját magával szemben is igénytelen lakó nyugodtan nézi. illetve tudo­mást sem arról, hogy otthona rohamos pusztulásnak indult. A helyszíni szemlék során olyan lakásra is bukkantunk, ahol a bérlő 30 esztendeje nem fes­tetett ... — Hány épületet korszerűsí­tenek, újítanak jel az idén? — kérdeztük Puszta Jánosnétól a Városgazdálkodási Vállalat szolgáltatási osztályvezetőjétől. — A mostani tervidőszakban több mint 23 millió forintot használhatunk fel erre a célra. Ebből majdnem 9 millió az ál­lami támogatás, a többit ne­künk kell kigazdálkodnunk. Az idén a Losonczi utcai műem­léképületben levő nyolc lakás kerül sorra és befejezzük a ta­valy elkezdett négy lakás tel­jes felújítását is. Az utóbbiak­ban fürdőszobákat alakítunk ki és a gázt is bevezetjük. Ha hagyják... — Szerencsére nincs nagy el­maradásunk, hiszen a 653 ta­nácsi bérlakásnak több mint fele 1950 után épült. így az öt­éves terv végére valamennyi rászoruló lakóházat — szám- szerint negyvenhármat — fel tudjuk újítani. — Persze csak akkor, ha hagyják. Sokan ugyanis nem igénylik az összkomfortot, és meg kell mondani, hogy nem a magasabb lakbér miatt. Ra­gaszkodnak a megszokott la­káshoz, körülményekhez. Most például két család szeretné összkomfortos lakását, kom­fort' nélkülire cserélni. Egyelő­re nincs^ jelentkező. (—kövess—) Kocséri voroskeresifesek Igen fontos a felvilágosítás A Vöröskereszt kocséri szervezete a napokban tartot­ta vezetőség- és küldöttvá­lasztó taggyűlését. Ez alka­lommal a községi tanács dísz­termét megtöltő tagokat Bo­ros Lászlóné köszöntötte, majd Baky Nándorné, a he­lyi szervezet titkára tájékoz­tatta a megjelenteket az el­múlt öt esztendő munkájáról. Elmondta, hogy az alapszer­vezet az elmúlt időszakban jó kollektív tevékenységet fejtett ki. Együttműködve a község állami, gazdasági veze­tőivel és a különböző tömeg­szervekkel a nevelési felada­tainak végrehajtása mellett tevékenyen részt vettek több, a község gyarapodását szol­gáló társadalmi akcióban. Az egészségvédelem terüle­tén nagy súlyt fektettek a felvilágosító munkára. Ered­ményességével kiemelkedik az egészséges életmóddal, a betegségek megelőzésével, az egészségügyi szemlélet kiala­kításával, továbbfejlesztésével foglalkozó előadások sora. A kocséri vöröskeresztesek rendszeresen segítséget nyúj­tottak a. magányosan élő idő­seknek. a rászoruló betegek­nek és több hátrányos helyze­tű gyereknek. Több előadásból álló tanfolyamokat szerveztek anyák iskolája és csecsemő- gondozás címmel, amelyekhez nagy segítséget kaptak Fehér Ilona védőnőtől. Az ifjúsági vöröskeresztes szervezetekben tartott tanfolyamok közül, a kis egészségőr foglalkozások és a házi betegápolás előadá­sai iránt volt nagy az érdek­lődés. Itt nagy segítséget a pedagógusoktól és a körzeti ápolónőtől kapott a szervezet. Fontos munkájának tekin­tette és tekinti a szervezet a felvilágosító kiadványok, a Családi Lap és a Családok Évkönyvének terjesztését. Ez­zel kapcsolatban az előadó szóvá tette az egészségneve­lést segítő kiadványok, pro­pagandaanyagok s a külön­böző akciók sikerét elősegítő plakátok, szórólapok hiányát. A családvédelem terén az alapszervezet szorgalmazta a gyermekintézmények mennyi­ségi és minőségi fejlesztését, amelyhez a lehetőségeihez mérten anyagi támogatást is biztosít. Közreműködött a községben nemrég megnyílt nyugdíjasok klubja rendezvé­nyeinek szervezésében. Jó eredmény — mondotta az előadó —, hogy a község­ben a tanáccsal és a Hazafias Népfronttal együttműködve évek kitartó felvilágosító, ér­tékelő munkájával a Vörös- kereszt hozzászoktatta a la­kosságot, hogy törődjön kör­nyezetének tisztántartásával. A községben .kiszélesedett a véradómozgalom és évről évre egyenletes fejlődést mutat. A lakossághoz viszonyítva az el­múlt évben a járási második helyezést érték el véradásban. Nőtt ä véradók száma, vér­adó brigádokat szerveztek a speciális igények kielégítésére. Az elmúlt években a Vörös- kereszt sokrétű mozgalmi munkája mellett igen nagy gondot fordított a pénzügyi és gazdasági fegyelem betartásá­ra. A tagdíj fizetését 90 szá­zalékra emelték, a százalékos pénzfelhasználást minden esetben a vezetőség döntötte el. Összegezésül Baky Nándor­né elmondta, hogy a szervezet főbb céljait elérték, s ebben jelentős szerepe volt a szerve­zetet támogató társadalmi erőknek is. A kocséri vöröskeresztes aktivisták az idei feladatokat két csoportra osztották. Az egyik az, hogy vállalásaikkal készülnek a Magyar Vöröske­reszt VI. kongresszusára. A másik, hogy a megkezdett munkát kívánják lelkiismere­tesen tovább folytatni. A Vö­röskereszt idei jelszava — „Gondozzuk a rászorultakat” — sok olyan humánus csele­kedetre ad lehetőséget, ame­lyekkel a község szocialista fejlődését tovább segíthetik. A beszámoló után Miklós Ferencné tanár, az ifjú vö­röskeresztesek csoportvezetője adott tájékoztatást az általá­nos iskolában folyó vöröske­resztes munkáról, a járási versenyeken elért sikerekről. Laszip Attila, a Vöröskereszt járási vezetőségének tagja is köszöntötte az egybegyűlteket és elismerését fejezte ki a ko- csériak sokrétű tevékenysé­géért és példamutató lelkese­déséért. Az elfogadott beszámoló után Baky Nándorné véradó­kitüntetéseket adott át. Bara­bás Bertalan tizenötszörös véradónak a Kiváló Véradó jelvény ezüst fokozatát, Vágó Zsigmondné és Balázs Kál­mán tízszeres véradónak a Kiváló Véradó kitüntetés bronz fokozatát. A szerve­zetben végzett kiváló munká­jáért hét aktivista kapott ju­talmat. Ezt követően a kocsé­ri alapszervezet öttagú veze­tőségének megválasztására ke­rült sor. Az elnök dr. Rozsnyói Ferenc, a titkár Baky Nán­dorné lett. A vezetőség tag­jai: Hodla Ágnes, Bognár Pai­ne és Miklós Ferencné. Járási küldöttnek a tagság Baky Nándornét választotta. Surányi János Wék akadémiája A nők akadémiája követke­ző foglalkozása március 10-én szerdán délután 6 órakor lesz az Arany János Művelődési Központban. A rendezvényen Csípő Balázs, a Hazafias Nép­front városi titkára köszönti a nőket a nemzetközi nőnap al­kalmából. Tsntászrcőlnk sikerei Kilencven indulóval váro­sunkban, a Toldi-sportcsar- nokban rendezték a • megyei középiskolás női C-kategóriás tornabajnokságot. A népes mezőny ellenére jól, fegyelme­zetten folyt, egy időben min­dig 4 szeren, a jól felkészült lányok viadala, amely így is több, mint 4 óra hosszat tartott. A két körösi A-csa- pat külön versenyt vívott és örvendetes, hogy ők jutottak tovább a területi viadalra. Csapatversenyben (14 indu­ló): 1. Nk. Toldi DSK A (Kucher Éva, Szénási Gyön­gyi, Mocsáry Gizella, Szeme- rédi Ildikó, Csókás Ágnes, Mócza Ilona), 176,5; 2. Nk. Gimnázium A (Papp Éva, To- ricska Anita, Schulcz Ágnes, Kornyik Györgyi, Varga Éva, Tóth Mária), 174,9; 6. Nk. Gimnázium B (Lévai Katalin, Simon Éva, Klinkó Zsuzsa, Herbály Gizella, Szekeres Gabriella), 166,4; 10. Nk. Tol­di DSK B Kovács Ildikó, Mo­csáry Katalin, Nagy Judit, La­dányi Gabriella, Csabai Csil­la, Pálfi Ildikó), 164,5 ponttal. Egyéni összetettben (13 fő): 1. Mocsáry Gizella 54,5; 2. Csókás 53,3; 3. Varga (Nk. Gimnázium) 52,7 ; 4. Szénási 52,4; 5. Tóth (Nk. Gimnázium) 51,8; 6. Szemerédi 51,2. A jelzés nélküliek, mind toldisok. A szerenkénti verseny leg­jobbjai. Ugrás: 1. Szénási (T), Érdekes tárlat Törekvések, sokszínű palettán A NAGY ISTVÁN CSOPORT tárlata március 15-ig várja a látogatókat az Arany János Művelődési Központban. Szokás hazánkat különböző szempontok szerint kisebb,'na­gyobb tájegységekre szabadal- ni. Lehet ilyen szempontok egyike a képzőművészet is. Például Vásárhely ma is Tor­nyai János művészi törekvé­seit folytatja, a Balaton el­képzelhetetlen Egry József szellemisége nélkül, vagy Ze- bsgény Szőnyi István határta­lan festői birtoka lett. Sorol­hatnám még hosszasan a pél­dákat. Dél-Pest megye, a Duna— Tisza közének ez a képzőmű­vészeti szempontból kevéssé nevezetes tája, újabban mégis önálló tájegységgé nőtte ki magát. A települések felnö­vekvő új művészei Nagy Ist­ván hagyatékát vállalták örök­ségül. E tájon már több mint egy évtizede ő a magasba emelt lobogó. Drámai erejű képeinek bölcs pásztorai, a köcsögöket tartó szótlan lá­nyai a mai valóság tényeit összegyűjtő új művészek alko­tásaiban élnek tovább. A cso­port önálló képzőművészeti nyelve még nem alakult ki, de már felfedezhető több nyelv­járása. A most íródó képi szó­tárt különböző irányokból ren­dezi, számba véve Nagy Ist­ván ránk hagyott vizuális te­reit. Az alkotók nem feledkez­nek meg arról, hogy az űrha­józás századában élünk, de ar­ról sem, hogy Dél-Pest megye apró tanyáin esténként fáradt arcú bácsikák, nénikék mor- zsolgatják a kukoricát a pet­róleumlámpa mellett. ÍGY VAN EZ rendjén, hiszen annyi minden: a múlt, a jövő, a hamvadó és éledő valóság meg nem számolt sok rétege gyülemlik e tájon, hogy a cso­port tagjai közül ki-ki rátalál­hat egyéni hangjára, képessé­gei, vágyai alapján, és külön­böző stílusokon át, több irány­tű rezgését figyelve, természe­tes hévvel kutatva, megtalál­hatja a maga látóhatárát, fes­tői nyelvújításának számos lehetőségét. örömmel fedeztem fel, hogy a nagy anyagú kiállításon, az ácsai, szigetszentmiklósi, abo- nyi tájak már nemcsak a ma­guk különös természeti való­ságával, hanem képpé átköl- tött emberi értelmezéssel is láthatók. A Nagy István Csoport tár­lata nem egyenletes. Többen csak szorgalmukkal kibonta­koztatott képességekről .adnak számot. Öntörvények alapján alkotott, magabiztos egyéni hangvétellel kiemelkedik Ná- dasdy János realista, Heiling György konstruktív és Orczi József szürrealisztikus művé­szete. Tetszetőse!?, igen szel­lemesek Nagy László Lázár kisgrafikái, a divattörténetet madárijesztőkön bemutató réz­karcai. Szép teljesítmény az országos hírű költő, Falu Ta­más életének helyszínét és ál­lomásait érmeken bemutató Kiss Ernő alkotása, valamint Kiss Miklós ceruzarajzzal ké­szült fényképalbuma a költő­ről. Szépen megformált Radó- czi Mária „Magyar népmesék” című tűzzománcsorozata és Ungyi István több alkotása. Talán több néző aggódásá­nak ad hangot, hogy ezen a tárlaton a kiállítók olykor a leíró naturalizmus, máskor az absztrakció jegyében válnak szélsőségessé. Igazuk van, de mégis a kiállítók azon többsé­gének megfontolt, józan gon­dolatával értek egyet, akik tudják, hogy csak a minden utat bejárt alkotó teremthet stílust, de ez a fejlődés me­nete is. Az értékingadozás ab­ból adódik, hogy a -szemlélet széles nyomtávján született alkotások a fejlődés különbö­ző állomásait testesítik meg, ezért kötelező a csoporttal szemben a türelem. ÖRÜLHETÜNK annak az adott lehetőségnek, hogy a Nagy István Csoport ténylege­sen megyénk déli részének képzőművészeti műhelye lett. Hiszen a csoport törzsgárdája önszigora és szorgalma alap­ján már régen túllépett az amatőr szinten. Ezért is állan­dósulhat, növekedhet a táj művészetpártoló törekvése. E kiállítás arról győzi meg a látogatóit, hogy a Nagy István Csoport választott példaképé­nek szellemében a Duna—Ti­sza közének táját igyekszik a képzőművészet nyelvén értel­mezni, láttatni, s véleményét eljuttatni az itt élő emberek­hez. Nem kis feladat ez. Meg­oldása, biztosabbá, terebélye­sebbé teszi a csoport jövőjét. S. J. 2. Csókás (T), 3. Varga (G). Korlát: 1. Mocsáry G. (T), 2. Csókás (T), 3. Varga (G), Ge­renda: 1. Mocsáry G. (T), 2, Tóth (G), 3. Varga (G), Ta­laj: 1. Mocsáry G. (T), 2. Csó­kás (G), 3. Szénási (T). Befejezésül zenés-táncos be­mutatóval kedveskedett két toldís tornászlány társainak, és a megjelent nézőknek.- "Ár A Kossuth-iskolái tornate­remben rendezték két, egy­mást követő napon a testne­velés tagozatos általános isko­lások városi tornászversenyét. Mindkét korcsoportban szaba­don válagztott talajgyakorla­tot, szekrényugrásban pedig előírtat kellett bemutatniok, Ügyesen mozogtak a Kos- suth-iskolás pajtások. A leg­jobbak a következők voltak. Úttörő fiúk (11 induló): Szemenyei István; 2. Szűcs Sándor; 3. Nagy Attila. Kis­dobosok (13): 1. Hoffer Ferenc (Sorsolás döntött a javára); 2. Árki Csaba; 3. Józsa Sándor, Úttörő leányok (12): 1. Kecskés Ildikó (5 századdal nyert); 2. Baranyai Ágnes; 3. Gulyás Márta. Kisdobosok (13): 1. Budai Nikoletta; 2. Veszprémi Ildikó; 3. Gál Hen­riett. Mintaedzést tartanak Az Nk. Kinizsi SE módszer­tani bizottságának szervezésé­ben március 11-én, csütörtö­kön 15 órától a Sportotthon­ban, a Központi Sportiskola (Bp.) asztalitenisz szakosztá­lya 4—4 fiú- és leányver­senyző közreműködésével, Volper László szakágvezető irányításával bemutató edzést tart, 16 órakor pedig az Nk. Kinizsi—KSI barátságos fiú és leány csapatmérkőzést ját­szanak az asztaliteniszezők. S. Z. Keddi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon,, 18.30: Rokonok Műszakiak városi A csopor­tos Volán Kupa csapatmérkő­zés. Mozi Újra szól a hatlövetű. Színes amerikai westernfilm. Előadás 5 és 7 órakor. A síúd'óíeremben Osceola. Színes, romantikus indiántörténet NDK-filmen, fél 4-kor. Lavina. .Színes kanadai ka- iandfilm. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Színház A kecskeméti Katona zsef Színházban délután 3 kor, Tűzijáték. bérlet. Jó­óra­Járási úttörő* ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap»

Next

/
Thumbnails
Contents