Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1982. FEBRUÁR 27., SZOMBAT Az első lépés helyes volt Életmédformáló otthon ^ Télen korán JSn a szürkület. Alig múlt négy óra, éppenhogy kezdődik S a délutáni nyüzsgés, de már sötétbe g vesznek a fák, a kerítések az utca vé- s gén. Aj autóbusz a megállóban Üj- S liget felé indul. Hátul gyermeköklök 8 feszülnek az alumínium korláton, fo- 8 gódzkodnak a kicsik erősen, csivitel- ^ nck, villan bogárszemük fehérje. Arii rébb, kétülésnyi helyen kuporognak S öten, s egyikük suttyomban mi;gci- S bálja szomszédja szőke varkocsát. S Lesz Is erre ricsaj! Am a harag nem N tart sokáig. Mire leszállnak a buszról, S szent a béke. Egy fészekalj fióka 8 mind az őt, amott, a bogárszeműek 8 is egy nagy család sarjai. Törökbá- !} linton, Üjligeten, az utóbbi hét esz- i tendőben ötven ilyen nagy család lelt » otthonra. — Tanácsi lakásokról van szó, amelyek az elmúlt ötéves terv idején épültek, mintegy 19 millió forintért, összesen 3064 négyzetméter alapterülettel —, sorolja az adatokat Garai György, a nagyközségi pártbizottság titkára. — A legnagyobb lakás 86, a legkisebb 54 négyzetméter. összesen 328-an költöztek ide, szakaszosan, ahogyan az épületek elkészültek. Akik legutoljára kapták a kulcsot, három éve laknak itt, akik legelőször, azok már hetedik esztendeje. Eszükbe jutott, fel kellene mérni, miként módosult a családok élete, amióta itt raktak fészket. Nem elegendő ugyanis — véleményünk szerint — meghozni egy-egy politikai, gazdasági döntést, s azt végrehajtani. Kell, hogy érdekeljen bennünket: milyen hatást értünk el ezzel. A nagyközségi pártvégrehajtóbizottság megbízott hát egy kis csapatot, folytasson vizsgálatot annak megállapítására, hogy a lakáskörülmények, a környezet javulása milyen változást eredményezett a nagy családok életmódjában. Űjligeti utcákon Az eredmény nem keltett hurrá hangulatot sem azokban, akik összegezték, sem később azokban, akik elé terjesztették a nagyközségi párt-, illetve tanács-vb együttes ülésén. Megmutatta azt, hogy az első lépés — az otthonhoz segítés — helyes volt, ám csak alapokat adott a továbbiakhoz. Alapokat, amelyeken fokról fokra felépülhet az az életmód, amely a mai társadalomnak mintegy kétharmadára jellemző, amelynek jellegét leginkább a szerényen, de jól élünk minősítéssel lehetne illetni. Várható volt az eredmény, hiszen akik a vizsgálatot elindították, éppen olyan jól tudják, hogy az életmód, mint a társadalmi viszonyok bizonyos fajta vetülete, számos ösz- szetevőből áll, sok tényezőtől függ, elsősorban az anyagiaktól. Természetesen lényeges az életmód alakulásában az önálló, korszerű otthon. Azt hiszem, kommentár nélkül elég egy adat: a felmérésben részt vevő ötven törökbálinti család esetében korábban egy személyre 5,6 négyzetméter lakóterület jutott itt, az újligeti házakban átlagosan 10,4. Természetesen, itt is van olyan 19 tagú család, amely 86 négyzetméteren él, de egy-egy részcsalád (házas gyermekek) már külön szobákban helyezkedhetett el, a családfő is külön szobában, feleségével, két (még nem házas) gyermekével s egy unokájával. A legtöbb helyen praktikusan osztották el a lakószobákat. A házak előtt rendezett udvarok nagyrészt füvesítve, hogy a gyermekeknek játszóterük legyen. Itt-ott kis konyhakertet alakítottak ki gon-; dós háziasszonyok. A felmérő lapok legtöbbjén ez áll: a lakás egyszerűen berendezett, tiszta. Fájlalják a lakók, hogy állatokat nem tarthatnak. Tudják, hogy ez megoldhatatlan volna az adott körülmények között. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy az állattartást hiányolók között vannak, akik viszont a konyhakert jfAetőségével nem élnek, holott a ve- seményezés is csökkentené az élelmiszerekre fordított kiadások összegét. Beosztani a pénzt A pénzről szólva kertelés nélkül mondjuk ki: az életmód alakulásának legfontosabb tényezője a jövedelem. Ki, milyen körülmények között, mennyit tud keresni, s milyen lehetőségei vannak arra, hogy pénzét fogyasztási javakra, s milyenekre költheti. Ahol átlagosan 1488 forint az egy családtagra jutó jövedelem, ott nagyon be kell osztani minden fillért. Sohasem jut arra, hogy valamivel torkig legyenek. Megjegyzem, az új ligeti gyermekek valamennyien napközis ellátásban részesülnek, szerény térítés ellenében. Mindössze egy család állította a felmérés során, hogy nem tudja megfizetni a napközi költségeit. A szerény anyagi körülmények ellenére az új lakásokban harminc család rendelkezik jelentősnek mondható könyvállománnyal, mindenütt van televízió és rádió, huszonhét család járat újságot. Színházba öt, moziba tizenhárom, múzeumba öt család jár rendszeresen. Kevesen látogatják a helyi művelődési ház rendezvényeit, de annál többen vallják: minek menjünk, a tv-ben látunk eleget. (Am ez utóbbi nem kizárólag törökbálinti, újligeti jelenség!) A legtöbb családfő szakképzetlen munkaerőként a kereseti kategóriák alsó régióiban helyezkedett el, kivéve azokat, akik állatgondozókként dolgoznak. Az is kiderül a felmérés adatlapjaiból, hogy az új lakás magasabb fenntartási költségeivel csökkent a fejenkénti jövedelem a családok többségében. Az igaz, hogy a korszerű lakásban drágább az élet — ám sokkal egészségesebb. Ezzel kapcsolatban azt is hihetnénk, hogy a körülmények egészségesebbé válásával arányosan kevesebb lett az érintett családokban a betegállományban töltött napok száma. Ez azonban nem így van. Sajnos. És ez már szemlélet kérdése. • Szemlélet kérdése Máris eljutottunk oda, hogy az életmód szellemi, tudati összetevője is nagyon fontos. A nagyközségi pártbizottság irodájában a felmérés adatai között tallózgatva kis híján összevesztünk, amikor azt találtam mondani: adtunk mi a nagy családoknak, nem is keveset, de még nem eleget. Mit akarok? — kérdezte a titkár. Vegyünk meg helyettük mindent? Élelmiszert, ruhát, villany- bojlert, új bútort és a többit? Vegyük el a fészekrakás örömét? Mert a vb-ülésen el-elhangzott ilyen megjegyzés is: részesítsék még több kedvezményben az érintett családokat. Én nem erre gondoltam. Egyetértek a pártbizottság titkárával abban, hogy a lehetőségek megteremtése után hagynunk kell mindenkit a legjobb szándéka és képessége szerint élni a megadott lehetőségekkel. önállóan ízlelgesse a tervezgetés és a megvalósítás örömeit. Ám a társadalomnak ezután az igények, az érdeklődés felkeltésével, a szellemi, tudati, változások serkentésével kell támogatnia a nagy családokat. Egyebek közt ehhez is adott irányelveket a szóban forgó felmérés. Nyitva az út mindenki előtt. Munka? Van. Tisztességes munkáért tisztességes bér is van. Ma még lasszóval kell fogni az érintett embereket továbbtanulásra, nem érett meg még mindegyikükben a felismerés, hogy számukra is van hely az iskolapadokban, lehet szakmát szerezni, szaktudással pedig többet keresni. Törökbálinton nem titok: érvek és ellenérvek csaptak össze, amikor soron volt a nagycsaládosok lakáshoz juttatása. Azóta megszűntek ezek a feszültségek, hiszen az egész nagyközség látja, jól használják az újligetiek, amit kaptak: a jobb, a tágasabbra nyílt életlehetőségeket. Most az erkölcsi, szellemi támogatást kell fokozni az arra érdemesek számára. Akik pedig visszaéltek a társadalom jó szándékával, mert sajnos, akadnak ilyenek is, ezek megismerik ugyanennek a társadalomnak a másik orcáját: amit adott, el is veheti, éppen a nagy többséget pártfogoló védelmében. BÁLINT IBOLYA Móriczéknál Leányfalun I Az Ősszoba I m°st családi ebéd----------------------lő. Erre, Pesten má r senkinek nincs helye — mondja Móricz Virág. A falon Ady portréja. Mellette az egykori házigazda egyfelvonásosainak címoldala: Szerelem, és Simonyi Mária arcmása a Búzakalászból... A teleket, a nyarakat, a nekibuzdulásokat és a megállókat keressük a leányfalui házban. Ahogy a lánya kinyitja a verandán az ajtót, arra várunk egy pillanatig, hogy ebben a szép fehérségben megjelenik maga Móricz Zsigmond: körbejár hosszú, sárgásfehér burettköpenyében, hogy egyszer csak felkapja mutatóujját, papucsa sarkán forduljon egyet — ahogy Virág kedvesen előadja —, papírt tegyen a hengerbe és gépelni kezdjen... Hiába várunk. Pedig ismét köny- nyebb megidézni: kezünkben lánya könyve. A címe: Tíz év, háromnegyed századnyi ív két kötetben, ezerkétszáz oldal terjedelemben. Rémisztő s részegítő vállalkozás! Ahogy tárulnak az ajtók, s ahogy az írónő lány megírta az utolsó évtized — A boldog emberé, az Erdélyé, az Árvácskáé, a Rózsa Sándoré —, történetét apja naplójegyzetei, levelezése, beszélgető lapjai és a saját megfigyelései alapján, mintha kagylót törnénk fel, vagy szelencét nyitnánk ki, hogy még fényesebb pályát írjon le közöttünk a huszadik századi magyar próza mindmáig meleget nyújtó csillaga. Az ősszoba tehát családi ebédlő... Az első dolgozószobából konyha lett, kamrával együtt. Móricz már huszonnégyben sokat volt itt, később itt is dolgozott. Harminchat karácsonyán úgy döntött: végleg kivonul Leányfalura. | Ez hát a fészek: I a harmin———------------------- cas évek ma gyar szellemi életének egyik központja. A későbbi dolgozószobában csak a csönd a régi. A szekrénytetőn cseresznyebefőtt; a beugróban, ahol a fekhely van, Haranghy Jenő festménye a debreceni vásárról. Felmegyünk az emeletre. Kék-piros facsillár az egyik helyiségben: szüleim hálószobája — magyaráz Virág. Most ő lakja. A falon kép az Üllői úti lakásból. A Zsolnai-porcelán lent az ebédlőben már ezen a fotográfián is látható. A pince következik. Mintha az ő kezéből fogadnánk el: Virág almával kínál. Móricz huszonnyolc évesen ültette el a fákat. Nyolcvan jonatánt. Kedvelte a fákat, leginkább a diót. A leányfalui telken, amikor megvételre kínálták, megragadta, ahogy leveleivel betakarta a földet. Mert hallani sem akart a vásárlásról. Aztán a diófa meggyőzte, ö már akkor sem csak betakarítani — telepíteni is akart. Ültetni. Van benne valami jelkép. S most Virág almával kínál. Leanderek, vizes tömlők, kaktuszok mellől emeli fel a piros, sárga, zöld gyümölcsöket. A nagy diófa, amibe beleszerel- mesedett. villámtól kettétörve hever a havas földön. A törzsén borostyán. Élő emlékmű. A házat vadszőlővel futtatták be, feketerigók szemezgetik termését. Sétálunk Móricz Zsigmond most havas kertjében. A föld piszkos foltnak tűnik, a fák csontváznak. Virág asszony kedvesen szólít: — Nézze, milyen kincset találtam! Rábámulok: — Rózsabimbót —télen! Egy híján ötven esztendő villan fel bennem. Az emlékezés a könyv lapjaira terel. A harminchármas év Péter—Pál napjáig, amikor azt firtatta: miért köti az embert annyira a múlt. Móricz ekként válaszolt: Nézem a rózsát, s újra s újra meglep, hogy milyen szép virág. Ahogy a szirmokat kibontja s azok lazán felgyűrőd- nek körben, egymást fedve, egy játszva megoldott konstrukciót adnak ... Édesanyám imádattal nézett egy-egy rózsát, nem tudott betelni vele. Folyton nézte és beszélt róla. Inkább csak felkiáltójel szavakkal, a bámulat kifejezéseivel. És neki talán soha nem volt, legalábbis mióta férjhez ment, nem tudok róla, hogy lett volna egy tő rózsája is. Hát ezért a múlt. Mert neki is mindenért küzdenie kellett. Saját magáért is. És gyakorta kételkedett. Negyvennyolc esztendeje, február 27- én írta: Ügy érzem, hogy a közönség telítve van velem. Nem hozok újságot. Stílusban már egyáltalán nem hozhatok. Anyagban kell hoznom. Ez az anyag pedig nem lehet más, mint ami bennem van: kinyitni a szívemet, és átengedni magamon a bajokat és a reményt. I Önmarcaníjolás? | az utolsó tíz l----------------2---------- evben gyakra n megtelt a beszélgető lapos fiók. Beleverte az írógépbe, amit közölni akart, másokkal. Akkor is, ha nem küldte el. Kétkedések és nekibuzdulások között imbolygott. A hetente leadásra váró cikkek és a tervek, a tervezgetés tartotta meg minden reményét. Harminchat december végén azt jegyezte fel Leányfalun az írógép kattogása, hogy nálunk a hó megmaradt, s gyönyörű.., Nagy köd volt. Valami fehér könnyű közegbe vagyok ágyazva, lelógatom a lábam a világ végén. Ahogy most Leányfalun kóstolgatom a havat, érzem: moha-finomsá- gú. Selymesen visszacirógat, rátelepszik a kertre. Rendezni nem lehet különbet. Amikor kiült a verandára, megfoghatatlan .érzés keríthette hatalmába. 1935 augusztusában, reggeli fél háromkor kopogta gépbe: ha valaki álmában meghallja, nem csodálkozik, ez mindig így van: hajnalban dolgozom. A szobám nagyon szép. A falak tömve könyvekkel. Az íróasztal a két ablak között. Felette Petőfi, Arany és családja, alattuk lévő sorban ... Bethlen Gábor és Gyulai Pál éberen nézik a saját álmaikat. Én kissé álmosan a magamét. A könyvek gondosságát őrizték. Azokat ő mind végigböngészte — meséli lánya —, talán nincs is olyan könyv ott, melyben a ceruzája ne hagyott volna nyomot. Aláhúzás, oldaljegyzet, évszámok egyeztetése, párhuzamos eseményekre vagy gondolatokra való utalás — valóságos csápok ... Ezért is szántott oly sebesen a papíron, hogy bevallja: Nekem írás közben kisebb gondom is nagyobb annál, hogy a valóságos falut megírjam. Én sohasem tudtam egy lovat befogni, vagy egy ásót rendesen kézbe venni... Én nem vindikálom magamnak, fíogy felfedeztem és megörökítettem a magyar falut... csak azt, hogy azt az emberi lelket és lo- bogást írtam meg, amit a falu tömött levegője izzóbbá tesz. | Szén szavak, | őszinték. Hiány--------* 5---------------zik belőle még a nyűg, nincs benne még az a termelői vállalkozás, ami az utolsó öt esztendőben' hatalmasodik el rajta. 1937-ben leírja: Ügy látom, a kert lesz az én nyugdíjam. Muskátlit dug- ványoznak, hagymákat csomóznak, palántákat nevelnek — mindhiába. A tartozik rovat a zsebét is kikezdi. S közben önmagával perel: írásaim ellen az a legfőbb vád, hogy nincsenek megszerkesztve. Nem is lesznek. Mert nem úgy írok, hogy előre megtervezem, mit hol helyezek el: ide vidámat, oda komor jelenetet. Ez nem drámaírás, ez regény, vagyis élet.., Másutt kell keresni a titkot, nem a szerkezetben. Az élet nem szerkeszt: történik valami. Három évvel később, 1938 elején konkrétabb: Magyarázzam meg, hogy miért írok úgy, ahogy írok? ... Mit tudom én, így fütyülök, a rigó meg másképpen. Az író csak éppen annyira törekszik, hogy valójában úgy fütyüljön, ahogy csak ö tud, és senki más a kerek világon. Ha valaki ezt eléri, akkor mindent elért, amit ezen a pályán elérhet. A saját hangszín fontosabb még a melódiánál is. A melódia csak éppen arra jó, hogy mások is figyeljenek rá. Mit lehet erre mondani? — Könnyen írt mindig — folytatja lánya. — De nem szólt soha felelőtlenül. Tisztességtelenségen nem lehetett rajtakapni. Kilószámra fogyasztotta az írólapokat. A düh hajszol írásra — említi, majd megnyugszik: Én körülöttem csak harmóniának szabad lennie. S ha valaki ezt nem tudja elérni, azt kiküszöböljük. Arra nincs szükség, hogy olyan emberek éljenek együtt, akik nem kedvelik egymást. Ekként korrajz is ez a Tíz év. Az előtörténet: a Nyugat szerkesztése, s a dacos, ám annál harcosabb folytatás: a Kelet Népéé. A népfőiskolák szervezése, a Magvető összegereb- lyézése, a magyar közélet, a nemzet sorskérdései... Sok minden megvi- lágosul ezekről a lapokról. A szerelmek is. Az ihletet és a gátat jelentő asszonyok, a beszélgető- és leveles- társak^ Janka, az örök múzsa, Mária, a színésznő, Olga és Csibe. És mégis hiába? Rohan a világ. Senki sem tudja, merre. Egyetlen öröme a csöndes nyugalom és az unokák. S a dolog... 1941 januárjában pendíti meg: A napok a ml szokásunk szerint óriási munkalázban telnek. Furcsa betegség ez a Mó- riczoknál... mind a szakadatlan cselekvés szerelmében s bűvöletében élünk. ■ Még félálomban is regényt írt, mintha saját magát siettette volna — jegyzi meg lánya. Június 29-én elfogyasztotta utolsó születésnapi ebédjét: a rántott csirkét, a zöldborsót, a salátát és a rétest. Aztán megiramlott az idő... A Budapest elleni első légitámadáskor, 1942. szeptember ötödikén, hajnali háromkor, amikor máskor dolgozni kezdett, elhunyt Móricz Zsigmond. Regény ez a könyv. Sorstörténet. A leányfalui házban csak a képek és egy-két tárgy vigyázza az író emlékét. A ház oldalán emlékktábla. A levelezést, a beszélgetőlapokat 156 kartondobozban őrzik a Petőfi Irodalmi Múzeumban. I Irodalomtörténész I barátom em------------------------------- líti: Mintha má r jóllaktunk volna regényeivel, novelláival. — Isten ments, hogy egyszer belőlem is kötelező olvasmány legyen — idézi fel Virág apja sóhaját. — Inkább a pad alatt olvassanak belőlem titokban! Ha a leányfalui kert mellett elmegyünk, ez is eszünkbe juthat. S már ezért is érdemes megforgatni Móricz Virág könyvét. Hogy aztán bekéredzkedjünk a házba, vendégségbe menjünk: magunkba lélegezzük a cseresznyebefőtt és az alma illatát, megsimogassuk szemünkkel a villámhasította diófát. De leginkább azért, hogy ismét felfedezzük magunknak Móricz Zsigmondot, az írót, s ápoljuk a gondolataival ma is közöttünk tartózkodó ember emlékét. MOLNÁR ZSOLT
