Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

1982. FEBRUÁR 20., SZOMBAT Színházi levét. Omnia vincit amor? Shakespeare ko- [rában — a XVI. j század végén, a ÍXVII. század ele­ijén — Angliának ■ körülbelül ötmillió lakosa volt. S talán egy sem akadt közöttük, akinek vala­milyen köze ne lett volna (még ha áttételesen is) a ke­reskedelemhez, az iparhoz, a hajózáshoz. A brit oroszlán ek­kor kezdi megmutatni erejét a tengereken, elsősorban a nagy vetélytárs, Spanyolország el­lenében, s minden eszköz — az államilag engedélyezett és támogatott kalózkodást is be­leértve — jó és hasznos, ha vele Anglia hatalma, befolyá­sa és természetesen gazdagsá­ga növelhető. A kirabolt spa­nyol gályák arany-, ezüst­vagy nemesfémnél is értéke­sebb fűszerszállítmányai Ang­liába kerülnek. Angol kereske­dők adják tovább gyakran több száz százalékos haszonnal a ra­kományokat, s Őfelsége, a ki­rálynő, Erzsébet kincstárát gyarapítják az Újvilágból rab- lott drágaságok. Persze, folyik e saját kezdeményezésű gyar­matfoglalás, a szűz területek megkaparintása is, Afrikában, a nyugat-indiai szigetvilágban, s mindenhol, ahol csak lehet. Ez o kor rakja le az angol vi­lágbirodalom alapjait.. De nemcsak kifelé fordul a Szűz Királynő országának élete. Hatalmasok a belső változások is. Ezekben az évtizedekben lendül fel a bányászat és a ma­nufakturális ipari tevékenység — oly mértékben, hogy a fej­lődés ütemét majd csak az Ipari forradalom nagy ugrá­sai múlják felül. Űj iparágak virágoznak fel, új technológiá­kat kezdenek alkalmazni; gom­bamód szaporodnak a városok­ban az új épületek, a vidéken az új kastélyok és kúriák. So­ha nem látott mértékben nő p kereskedelmi flotta, és so­ha nem látott mértékben gaz­dagodnak a kereskedők, a kéz­művesek, a háj ósok. Ezzel a robbanásszerű fejlő­déssel együtt jár a tudomá­nyok és a művészetek fellen­dülése is. Különösen a dráma- irodalom és a színjátszás kap életre. Színműírók tucatjai ter­melik a drámákat, színtársu­latok sora működik sikerrel és anyagi haszonnal is, új szín­házak létesülnek egymás után, s telnek meg napról napra, mert a közönség tódul a szín­játékokhoz, ezekhez a nagy népszórakoztató alkalmakhoz. A legjobb szerzők pontosan tudják, hogyan kell olyan szín­padi művet írni, amelyben a köznép és a műveltebbek, az ínyencek is megtalálják a ked­vükre való szórakozást. A kor persze az egyéniség kibontakoztatásának kora is, A vállalkozás szelleme áthatja a katonákat, a tengerészeket, a kereskedőket éppúgy, mint a művészeket. A vállalkozó, a képességeit kibontani akaró egyén az olasz reneszánsz esz­méit vallja, nem ritkán Ma­chiavelli gondolatait. Általános a törekvés, hogy az ember megszabaduljon — gondolko­dásmódjában, erkölcseiben, társadalmi viszonylataiban — a középkor és a középkori egy­ház merev elveitől, rideg te­kintélytiszteletétől, túlhala­dott morális kötelékeitől. A béklyók lerázása a családban kezdődik; a fiú (és a lány!) nem tekinti már megfellebbez­hetetlen és abszolút érvényű akaratnak az atyai parancso­kat. A nagy váltás természe­tesen a színpadi művek téma- választásában, hősformálásá­ban, cselekményében is észlel­hető. Maga Shakespeare is bő­ségesen él a téma lehetőségei­vel: Rómeó és Júlia lázadó sze­relme, Othello és Desdemona rendhagyó kapcsolata, Corde­lia nem szokványos leányi sze- retete Lear iránt csak a leg­jellegzetesebb példák az avoni bárd műveiből. De nem ke­vésbé jellegzetes példa a mak­rancos Kata története sem. Ezt a vígjátékot, mely Shakespeare korai komédiái közül való (valamikor 1593 és 1595 táján írta), évszázadok óta nyomja egy alapvető téve­dés súlya. Az, tudniillik, hogy A makrancos hölgy arról szól, hogyan töri meg egy vadóc, ki­bírhatatlan, nagyszájú, agresz­szív lány — Kata — ellenál lását Petruchio, s farag belőle (igaz, kíméletlen eszközökkel) engedelmes, szófogadó, férje urán alázattal csüggő feleséget. E téves tradíció szerint a víg­játék nem más, mint egy nős- tényszelidítés története, s mint ilyen, elsősorban a szelidítés fenntartás nélküli hívei, a fér­fiak kedvelt darabja. Holott A makrancos hölgy tulajdonképpen arról szól hogy egy feudális gondolkodá­sú apa (aki olasz, hogy ne sértse a derék londoni atyák maradiságát) csak akkor haj­landó férjhez adni fiatalabb és szelíd lányát, Biancát, ha előbb az idősebb és vad bo­szorkát, Katát veszi el valaki. A lányok választás-lehetősége szóba sem kerül; az atya dönt, valóságos árverés során, hogy kié legyen Bianca keze (a leg többet ígérő kérőé persze). Ka­ta, az önálló egyéniség, ez el­len a rend ellen lázad. Nem akar a legtöbbet ígérőhöz menni, ilyen áron egyáltalán nem is akar férjhez menni. El­marja, elüldözi a kérőit, s így tenne Petruchióval is. akinek szintén mindegy kezdetben, milyen is o lány, csak hozo­mánya legyen. De aztán észre­veszi, hogy Kata más, több, értékesebb, hogy ez a lány egyéniség. És Kata is rájön, hogy ez a vadságot, durvasá got inkább csak megjátszó Pet­ruchio lehet az ő igazi társa. Két értékes ember, két rene­szánsz egyéniség vív itt, s győz úgy, hogy egymást nyeri elés győzi meg. Hogy közben a naív Biancáról kiderül: mi­helyst férjhez megy, azonnal hárpiává válik, s hogy a darab végén Kata egy nagy zárómo­nológban férjük iránti enge­delmességre inti az asszonyo­kat (épp ő, mert megtanulta, hogy az igazi szerelem erre is képessé teszi a nőt, ha érzi: viszontszeretik), — nos, mind ez már csak kiegészíti a képet, de alapvonásait nem módo- zítja. H a A makrancos höl­gyet ma műsorára tűzi egy színház, nem elégedhet meg a boszorkányszelidítés elját­szásával. A Madách Színház mostani felújításán, Szirtes Tamás rendezésében, mégis ezt látjuk. Az újítás mindösz- sze annyi, hogy Huszti Péter nem durva, ostoba Petruchiót játszik, hanem kedélyes léhű­tőt, de ő is szelídít, ahelyett hogy nemes párviadalban meg­nyerné az értékes ember és társ, Kata szerelmét. Almási Éva Katáját sem érdekli ez a párviadal; vénlányosan mísz és unott, így Petruchio érdek­telensége érthető is. Akkor viszont honnan a befejezés negédes tónusa, az „omnia Vincit amor”, a szerelem min­dent legyőz rózsaszín köde? Ebben az előadásban sem Shakespeare korának rene­szánsz vérbősége, sem a kor lázadó fiataljainak hangja, sem a Kata—Petruchio szerelem, „sem vele — sem nélküle” drá­mája nem érvényesül. Ez így olyan, mintha nem Shakes­peare játékát, hanem az ő da­rabjai nyomán a Lamb-testvé- rek által írt „Shakespeare-me- sék” megfelelő történetének dramatizálását látnánk. Takács István Tanítványainak szeretete övezi Nem takarja életét sötétség Thurzai Lajos idestova hu­szonnyolc esztendeje tanít a szigetszentmiklósi I. számú ál­talános iskolában, de szolgál­ni már negyven éve szolgál. Sorsa pedagógiai hőskölte­mény. Hegyek közölt Erdélyben, Várfalván szüle­tett 1919-ben, abban a ház­ban, melyet még 1552-ben, Eger ostromának esztendejében emeltek erős terméskövekből. Tudásszomját édesapjától örökölte, aki juhokat tartott, sok könyvet olvasott és a ró­mai vár feltárásakor segítségé­re volt a régészeknek. Farkas bőven járt azon a vidéken, olykor medve is elő­került. Ez a vad vidék volt az ifjúsága. Szekercóvel járta a havast, csodálta a közép­kori templom rosettáját, így lett szülei akaratából a nagy- enyedi Bethlen kollégium, a kolozsvári és a tordai gim­názium tanulója. Rendhagyó módon mégis a budapesti Vö­rösmarty gimnáziumban érett­ségizett csaknem harmincéves korában. Szigetszentmiklóson Sok viszontagság után ke­rült Budapestre, ahol 1953-ban magyar—történelem tanári diplomát szerzett. Közben a Fűvészkertben dolgozott, ahol alaposan megismerkedhetett szeretett növényeivel. Tudás­vágya révén nemcsak törté­nelmi, irodalmi, hanem bioló­giai területre is kalandozott. A zene is vonzotta. Nagyenyeden hegedült, orgonáit. Minden szépen indult... 1939-ben, a román királyi hadseregben megsérült az egyik szeme és amikor már Szigetszentmiklóson tanított, hirtelen árnyak borultak reá. Az orvosok két műtéttel is megpróbálták menteni szeme világát. Nem sikerült. Hiába volt erősakaratú, élet­erős ember. Válságos pillana­taiban mégiscsak vívódott: ho­gyan élhet így tovább? Van-e értelme folytatni? Ha akkor nem áll oly szilárdan mögöt­te felesége, aki később is, amennyire rajta múlott, meg­könnyítette a legnehezebbet: a könyvek sokaságát olvasta fel neki, támaszként a tovább­képzéshez, új ismeretek szer­zéséhez ... Ha Kovács Lajos megyei énekszakfelügyelő nem áll ki mellette... ha a hiva­talos szervek nem döntenek olyan bátran: Thurzai Lajos tanítson tovább... A sokféle „ha” segítette át az élet nehezén, környezete nyitott számára új távlato­kat. Szaktárgyainak búcsút kellett mondania, de zenére, énekre tovább okíthatott. Eh­hez is értett! Majdnem egy évet járt korábban a Zene- akadémiára — most ez a tudásanyag és képesség lett további küldetése. Segítette ebben a Rádió, mely immár három évtizede egyik legjobb, személytelen barátja — örö­meinek, művelődésének biztos forrása. Mindez kevés lenne azonban, ha a szigetszentmik­lósi gyerekek nem lennének hálás, szorgalmas tanítványai. Ha nem honorálnák igyeke­zetükkel mesterük szépen zen­gő hangját, hegedűjátékát. És nem tovább... Thurzai Lajos énekkara, né­pi hangszerszakköre több mint egy évtizede arany, ezüst, bronz oklevelekkel tér visz- sza a nagyközségbe a járási seregszemlékről. A tanár 1979- ben megkapta a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést. Szere­pe van ebben annak is, hogy kis ének- és zenei együttese Együtt, szervezetten Népművészeti egyesület A Népművelési Intézet tá­mogatásával népművészeti egyesület szervezését kezdték el. A megalakítandó egye­sületbe felvételüket kérhetik azok, akik a kézművesség és a népművészet különböző ágaza­taiban (fafaragás, kerámiaké­szítés, textilfeldolgozás, fém- megmunkálás, ötvösség, bőr­megmunkálás és más kézmű­vesség) tevékenykednek, s a míves ismeretek terjesztésével is hozzá kívánnak járulni a közművelődési célok megvaló­sításához, a közízlés fejlesz­téséhez. Tudvalévő, hogy a művelő­dési intézmények szakkörei­ben, stúdióiban, alkotó közös­ségeiben dolgozó népművészek sok-sok szép eredményt értek el, amit többek között a kü­lönböző kiállítások, vásárok, bemutatók sikere is bizonyít. Az országos hatókörű egyesü­let megalakításával lehetőség nyílik az érdekképviselet ren­dezésére, s a tárgyalkotáshoz, szükséges anyagok, eszközök, műhelyek stb. szervezett biz­tosítására. A szervező bizottság pártoló tagok (személyek, szervezetek, intézmények) jelentkezését is várja. Részletes felvilágosítást nyújt a szervező bizottság Pest megyei megbízottja, Kertészné Angyal Mária főelőadó. Cí­me: Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szent­endre, Engels u. 7. Irányító- szám: 2000. Crossbar-telefon­száma: 06/26 44023. Csak a szemüvege fekete társadalmi munkában esküvő­kön, névadó ünnepségeken éne­kel. Drámája kibontakozásához segítette tudása, szívóssága, erős akarata, környezete amelyhez állatai is tartoznak. Kivált hűséges kutyái: ők nélkülözhetetlen kísérői lettek. Gyuri, a hannoveri véreb minden reggel útitársává sze­gődött a lakóteleptől az iskola kapujáig. Vili, az utód, szintén hűséges farkaskutya volt. Har­madik kutya barátját szintén Vilinek hívták, tizenhat évig szolgálta. Minden omladéktól, ároktól, szöges kerítéstől, jár­dái kiszögeléstől megóvta. Másfél évtizedig volt társa. Most Villám áll helyt, becsü­lettel. Ritkád hoz össze sorsom Thurzai Lajossal, de mindig újra csodálom tájékozottságát, tudásszomját, műveltségét. Le tudta győzni mostoha sorsát, boldog ember lett és másokat is boldoggá tehetett. Sok évti­zede okíthatja az egymást kö­vető felnövekvőket, akik gaz­dagabbakká válnak a zene, ha­tására. Néha úgy hiszem, sok látó társánál többre képes, sőt, Thurzai Lajos, szigetszent­miklósi tanár oly értelmesen él, tanít, nevel, mint aki — igy van, bizonyosan — szeme világa nélkül is kiválóan lát. Losonci Miklós Tavasz a télben A festői szépségű Mártély- ban tizenhat esztendővel ez­előtt rendezték meg az első amatőr képzőművészeti tábort. Az ifjúsági szövetség szervezte találkozó a hagyományok ápo­lására volt hivatva, nemkülön­ben a tehetséges fiatalok kép­zésére. A minden esztendő augusz­tusában megtartott táborokba Miskolctól Győrig, Csurgótól Budaörsig érkeztek és érkez­nek ma is a lakók, akik mű­vésztanárok irányításával tö­kéletesítik rajztudásukat. A mindennapi stúdiumok során azonban nemcsak a képzőmű­vészeti kultúra ápolásával fog­lalkoznak. A résztvevők ta­nyákra látogatnak el, életmó­dokat kutatnak, népismereti dolgozatokat írnak, rajzokban, festményekben, plasztikákban dolgozzák fel a Holt-Tisza ve­getációjának élményanyagát. Madárijesztőket fényképeznek, a súlyom konstruktivista arányrendjét elemzik. A hely szelleme, a korábbi művészte­lepek öröksége hat ma is rá­juk, de immár módosulva: a táj változásaiban is a termé­szet és az ember kapcsolatát keresik. Valójában ettől válik erőssé az amatőrök tábora. Az éven­kénti tizennégy napokról az­után — mintegy tavasziköszön­tőként — február végén, már­cius elején— kiállításokon ad­nak számot. Az idei bemutató egy hete látható a szegedi No­vember 7. művelődési házban. Érdekesebb, izgalmasabb, kva- litásosabb, mint az előző évek verniszázsai. A győri Korom- páki Sándor és a szombathe­lyi Tarpataki Károly a szür­realisták eszköztárával avatja bizarrá ezt a vidéket. A sze­gedi Józsa Gábort a táj színvi­lága fogta meg. A nyíregyhá­zi Fehér Annára a víz és a fák ritmusa hat. A budaörsi Zsi- góné Horváth Hermina figyel­mét mindenekelőtt az eredeti látnivalók ragadják meg: ta­nyarajzai a múlt dokumentálá­sának fontos rekvizitumai. E sokféleség is azt példázza, hogy Mártély fontos szerepet tölt be az amatőr művészeti életben. Képes egyazon meder­be terelni az egymástól eltérő gondolkodást, miként a más országrészekből érkezők is fel­dolgozzák magukban a tárgyi kultúra emlékeit, s műveikben visszajelzik az Alföld lelküle- tét. A Hódmezővásárhely mel­letti kis település ekként be­írta nevét a magyar műtörté­netbe: művésztelepe ezért nem tiszavirágéletű. Vendégeiben a megszokottság és a szüntelen megújulás igénye küzd egymás ellen. M. Zs. Tv-FIGYELŐ' Co dalej ? A pszichológiában affektiv élménynek nevezik azokat a benyomásokat, ame­lyek az átlagosnál erőteljeseb­ben hatnak személyiségünkre, és amelyek emléke mélyebb nyomot hagy maga után, mint holmi közrendű esemény vagy közlés. Nos, ami a televíziós műsorokat illeti, hát azok iga­zán alkalmasak lennének, hogy efféle affektiv élményekben részesítsék az előfizetőt: ma­gyarán, kizökkentsék hétköz­napjának egyhangúságából, föl­rázzák, rádöbbentsék olyasmi­re, aminek felismerése formál­ja is, gazdagítja is a karaktert. Sajnos a most tova futó he­tek — sőt hónapok — prog­ramja igencsak szűkölködik a nem mindennapi látnivalókban. Megy minden a maga jól ki­taposott útján, ami azt jelenti, hogy az a temérdek műsoróra tökéletesen kitöltődik, ha ked­vünk tartja, mosolyoghatunk is, szoronghatunk is, de elementá­risa bb erejű közvetítéseknek sem hírük, sem hamvuk. Ezért hát kettőzött örömmel [ehet és kell nyugtázni mind­azokat a vállalkozásokat, ame­lyekben megcsillan a tehetség szikrája, amelyekben a tisztes átlagnál magasabbra lendül az gyek vés. Legutóbb, szerdán es­te nyílt alkalmunk egy ilyen i összeállítást látni Co dalej? — Hogyan tovább? címmel Len- jyelország januári állapotáról. Az egyórányi helyzetelem­zést Nemes Gábor szerkesztő­riporter és munkatársai készí­tették, akik lankadatlan szor­galommal kapták kamera- és mikrofonvégre a fagyos szél­ben hajladozó vasúti rakodó- munkást éppen úgy, mint az íróasztala mögül felelgető fő- hivatalnokot, hogy a megboly­dult, s csak lassan higgadó társadalomról minél körülte­kintőbb képet adjanak. A kér­dések meg a részletek részle­tei iránt érdeklődő rákérdezé­sek rendre az igen alapos tárgyismeretről vallottak, no meg arról a bátorságról, hogy igenis, mindenféle búról, baj­ról, eszmei zűrzavarról, gaz­dasági összevisszaságról hírt mer és tud adni a mi televí­ziónk. Jól nyugtázta ennek a Co dalejnek? a legfőbb külö­nösségét az a méltató, aki fe- héren-feketén kimondta: nincs a világnak még egy másik műsorsugárzó intézménye, amely képes és alkalmas lett volna arra, hogy a szóban for- lö országról ennyi és ily igény- ayel, tudással összegyűjtött aírcsokrot nyújtson át a kí­váncsi millióknak. Hogy miért tárultak fel ily íyíltan a szívek, s hogy miért ütöttek mondattestet a titok- aan őrzött vagy csak házi hasz- lálatra tartogatott gondolatok? Sgyrészt nyílván a sokat em- egetett kölcsönös szimpátia niatt, amely a két népet hosz­*1 A Madách Színház mutatja be Shakespeare: A Makrancos hölgy című vígjátékát. A képen: Tóth Enikő és Gáti Oszkár szú idő óta összefűzi (Nemes Gábor egy rádióbeszélgetés során el is mondta, hogy hány olyan ajtó tárult fel előtte, mint magyar riporter előtt, amely különben igencsak be van zárva), másrészt meg föltehetőleg azért, mert a nemzeti egység megteremtésé­hez, a rossz indulatok jóra fordításához innen is vehető a jó példa. Egy szó, mint száz: élmény volt a javából ez a hatvan perc, egyben pedig kitűnő bi­zonysága annak, hogy nem­csak az ajatollahok turbános világában, hanem a vén Euró­pánk legközepén is lehet for­gatni olyasmit, ami őszintesé­génél, a riporter felkészültsé­génél fogva szenzációs. Kerestetik... Egy riportert dicsértük az imént, aki az alatt a harminc nap alatt a példásnál is példásadban mun­kálkodott, és oly szívesen hurráznánk meg azokat a jövendő (?) pályatársait is, akik mostanában a Riporter keres­tetik elnevezésű vetélkedőben próbálgatják a közszereplést. Próbálgatják, próbálgatják, és — ellentétben a korábban megrendezett hasonló váloga- tósdikkal — úgy próbálgatják, hogy igyekvésükből szinte tel­jesen hiányzik a játék, a jó­kedv, az újjal való ismerke­dés természetes élvezete. Tisz­tesség ne essék szólván, gör­csösen erőltetett pályamódosí­tási kísérletek tanúi vagyunk; egyre rosszabb kedvű tanúi..; Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents