Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-10 / 34. szám
Kötődés a szülőföldhöz Nem tud a faluja nélkül élni Szepségszalon Dunaújvárosban Dunaújvárosban a Vegyesipari Vállalat új szépségszalonja hamar népszerű lett a város asszonyainak és lányainak körében. A kondicionáló tornateremnek, a kozmetikai szalonnak mindig sok a látogatója. Legtöbben a solar-keze- lést és a fogyást biztosító eszközöket veszik igénybe, mint hírlik, megbízható eredménnyel. Az első busz négykor indul Csobánka ezer arcát mutatja Tatárszentgyörgy egészen lent, Pest megye déli csücskében van és mind észak, mind kelet felől már a Kiskunság jellegzetes növényvilá- gú, homokos-dombos, tágas horizontú tája öleli körbe. Ha Idegenként először kószáljuk is végig a kis települést, rögtön feltűnik nyugodt szépsége, a keresztalakú tengelyre fésűsen felfűzött kis utcák kiegyensúlyozott harmóniája, és még valami. Az utcafrontra merőlegesen épített hegyes tetejű, kis ablakos, tornácos házak sorai közt itt fogott, megőrzött idő. Valaha puszta volt, sokáig a Grassalkovich hercegek birtoka, 1784-ben alakult községgé, 1828-ban 66 család, körülbelül 4—500 ember élt itt. 1910-ben 2085, és a legnagyobb lélekszámú (3 ezer háromszáz) 15 éve volt a község. Jó tíz éve azonban, ha lassan is, fogy Tatárszentgyörgy. Zárt közösség — Miért? Milyen okok húzódnak e folyamat mögött? — Itt van néhány statisztikai adat — teszi elém a papírt Krizsán Lászlóné tanácselnök. — Tíz éve 2037, öt éve 1950, és most 1850 a lakosság létszáma. Ami azt hiszem a számokból rögtön kiolvasható, az az, hogy nem elnéptelenedési folyamatról, inkább egyfajta stagnálásról van szó. És ennek egyik érdekes oka, ahogy magamban már megfogalmaztam, tatárszentgyör- gyi nem lesz, tatárszcntgyör- gyinek születik az ember, mint például én is. De az itt élők, nem túlzás, 90—95 százaléka tősgyökeres tatár- szentgyörgyi, a fiatalok nagy része ma is egymásközt házasodik. Tehát egy nagyon zárt közösségről van szó, ahol kívülről beáramló mozgás jóformán semmi. Ebből adódik az is, hogy a falu lakosságának 50 százaléka idős korú és az évente mintegy 17 házasságkötésre majd annyi, ha nem több elhalálozás esik. — Mégsem kerülhető meg a tény, hogy a számok csökkenő tendenciát mutatnak. — Igen. A fiatalok egy hányada Dabas, Örkény és Pest felé orientálódik. És mostanában több külső házasság is történt, lányaink közül sokan Örkényi fiatalembert választottak és elköltöztek. De üres ház egyelőre a faluban nincs, bár az is igaz, hogy sok helyen élnek már nagyon öregek egyedül. — Milyen tényezők alakították így a község életét? — Pesttől 58 kilométerre vagyunk, de a legközelebbi két nagyobb település, Dabas és Örkény is 10 kilométerre van, ami önmagában még nem lenne akkora távolság, de közöttünk ott a lőtér, ami sokszor hosszú órákra .megbénítja a forgalmat, elzár bennünket a külvilágtól. Azonkívül valaha elég szegény község volt, nehezen művelhető, rossz minőségű földdel, nem vonzotta betelepülésre az idegeneket. A parcellázás terve — Mi hát a jövő? További stagnálás, esetleg lassú elnéptelenedés, vagy... — Azt hiszem van a vagy után sok biztató, előremutató tendencia. Hogy mást ne mondják, soha annyi támogatást nem kaptunk, mint az idei és elkövetkező évre. Csak néhány konkrét példa: nemrég vezettük be az iskolába a központi fűtést, két új tantermet is tudunk építeni, az alapozási munkák már elkezdődtek, úgyszintén az óvoda központi fűtésszerelésén is dolgoznak már. De amitől a legtöbbet várunk, nem csodát. csupán egy kis felpezs- dülést, egy kis mozgást: a budapesti Műszéntermelő Vállalat kirendeltséget hoz létre a községben. Amikor a járásban helyet kerestek, a vezetőség rögtön rár.k gondolt. — Ez már biztos? — Igen. 1983-ban meglesz. A szálláskai dombra települnek és a későbbiekben — ez a mi nagy tervünk, a domb körüli parlag területet parcellázni szeretnénk, hogy legalább 10—12 családi ház építésére alkalmas telket kialakítani. Számítunk ugyanis betelepülőkre, ha az új üzem beindul. Nem, ez a község soha nem fog olyan mértékben fejlődni, hogy esetleg mini lakótelepek gyűrűje vegye körül, de az biztos, hogy élni fog, talán csöndesebben, nem olyan puc- cosan, olyan harsányan mint manapság a világ — csengtek fülemben a tanácselnöknő szavai, ahogy ott bolyongtam a kis mellékutcákban, elmerülve a zöldzsalus ablakok, hófehérre meszelt oszlopos tornácok, a házak előtt a durván ácsolt, szúette, megfeketedett padokból felém sugárzó időtlenségben, majd újabb mondat jutott az eszembe — de ez nem is célunk — és mennyire igaz, gondoltam, aztán hirtelen megtorpantam az egyik ház előtt. Mert milyen furcsa! Csak erre az egy házra leltem, amelyik — akár ha lábujjhegyre állt volna, hogy a többi nyakára nőjön — más volt, új volt, kétszintes, lapos tetős. Sok elköltöző — Tessék csak bejönni — mosolygott az ifjú tulajdonosnő, Klancsár Istvánná —, igen, tatárszentgyörgyi vagyok, szüleim is, a férjem az Kunpe- szérből való. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy máshol is lehetne élni. Budapest? Isten őrizz!! Mi tartja itt a fiatalokat? Gondolom az, hogy itt születtek, itt vannak a szülők, a rokonok, barátok, ismerősök, de azért mostanában sokan elköltöztek a velem egykorúak közül. Miért? Talán kényelmesebb a városi élét, több á lehetőség ide-oda menni, szórakozni, mert azért sok minden hiányzik itt nálunk. Hogy mi? Az ellátás, az áruválaszték például nem olyan, mint Örkényben vagy Pesten, a kenyeret Dabasról szállítják, de hányszor késik, vagy nincs elég. Szórakozási lehetőség? Pici a fiam, nem érünk rá eljárni, a discóból már kinőttünk, az szokott lenni a klubkönyvtárban. Mégis biztos, hogy nem megyek már el Tatárszentgyörgy- ről. * Százhalombattán éi az a fiatalember, aki a minap élénken tiltakozott a feltételezés ellen, miszerint ő elégedett lehet a sorsával, hiszen képzettségének megfelelő állása, tisztes jövedelme van, kényelmes lakását még munkába lépése idején a vállalatától kapta. A fiatalember azonban elégedetlen. Mondhatná bárki, hogy ehhez neki joga van, a felsoroltakat nem kötelező a jó közérzet elégséges okaiként elfogadni. Viszont nem illik ennek ilyen magabiztosan hangot is adni. Miért mondom ezt? Azért, mert nekem rögtön azok a százezrek jutottak eszembe, akik hosszú esztendők óta sorban állnak lakásért. Azok a százezrek jutottak eszembe, akik jobb esetben szülőknél, rosszabbikban albérletből albérletbe hányódva élnek, akiknek hiába a szakmai szempontból nagyra becsült munka, ha a megnyugtató háttér, az otthon hiányában nem mindig tudják azt jó lelkiismeretük parancsa szerint ellátni, akiknek hiába a mégoly tisztes jövedelem is, ha annak tetemes része a főbérlő zsebébe vándorol. Mégis ők azok, akik nem a melldöngető elégedetlenekhez, hanem a megoldást keresők igazabb táborához tartoznak, miközben egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek azokhoz képest, akik már saját otthonukban lakhatnak. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága január 7-i ülésén — amint erről akkor tudósítottunk — részletesen foglalkoI Egy fehér-zöld meseházikóban találtam rá a 82 éves Magrik Józsefre és 78 éves feleségére. — Itt születtünk, itt is halunk meg — jelentette ki a néni a lócán ülve. — Nono! — nevetett Józsi bácsi — még a légűrbe is elkerülhetünk, nem kell azzal a hallálal sietni. Cserepes házak — Józsi bácsi milyennek látja, ismeri Tatárszentgyörgy öt? — Hát, mindig csöndes község volt, se jól, se rosszul nem éltek az emberek, inkább csak tisztesen meg szorgosan. Ügy eléggé lemaradott, vasutunk nincs, nem jó a közlekedés, de mi bizony máshol egy percig sem tudnánk élni. — Tudja kedves — hajol felém a néni — még az édesanyám is ebben a házban lakott, ő is ezeket a megsötétedett gerendákat látta a feje felett, a nagyanyám is. — Mégis milyen változást, fejlődést tapasztalnak? — Hát ugye a legtöbb ház, biztosan látta, nagyon régen épült, valaha mindnek nádteteje volt. most meg mind cseréptetejű, hát ennyi. — Csak? — Mert ugye van már be- tonutunk, meg jófajta járda a házak előtt. — És csak így kettesben élnek itt? — Három gyerekünk, a négy közül, hűtlen lett a községhez, Pesten laknak, egy lány maradt velünk a családjával. — Ügy mondják, fogy Tatárszentgyörgy, ehhez mit tetszenek szólni? — Ja aranyoskám — bólogat Józsi bácsi —, olyan ez, mint a kereskedelem! Ha rossz portékát árulunk, gyönge ám a forgalom. Itt a faluban ugye nincs elég rendes, jó munka, mit csinál akkor a fiatal, másutt keres magának, pláne, hogy ma annyi minden kell nekik. — És akkor mi lesz? Elmennek mind a fiatalok? — Hohó! Nem úgy van az! Elmegy egy, kettő, menjen csak, de az igazi tatárszentgyörgyi itt marad, mert nem tud a faluja nélkül élni. S. Horváth Klára zott a lakásgazdálkodás jövendő terveivel. Itt is elhangzott a reális megállapítás: a megoldástól még ugyan távolabb vagyunk, de továbbra is központi helyen szerepel a lakáshelyzet végrehajtandó, sürgős feladataink között. A lakáskérdés össztársadalmi ügy. A megoldás útjai között jelenleg a legjárhatóbbnak az úgynevezett önerőből történő lakásépítés látszik. Élnek is ezzel sokan, kapríak is hozzá — a kormány döntései alapján — számtalan, korábban nem ismert támogatást. A bevezetőben említett fiatalember — s a hozzá hasonlók —, kedvéért álljon itt az, amit erről Huszár István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója mondott a Magyar Szociológiai Társaság tavaly áprilisi tudományos konferenciáján: .....A magyar társadalomnak több m int a fele saját erejéből épít vagy vásárol lakást. Ez óriási erőfeszítést igényel pénzben és munkaidőben egyaránt, hiszen a legtöbben saját két kezükkel építkeznek, ez hosszú évekig tart, életüknek tizen-egynéhány évét köti le, s ezen évek alatt a fogyasztási színvonaluk és a munkára fordított összes idejük alapján ítélve még akkor Csobánkán a természet két- marokkal szórta kincseit, a Pilis-hegység szelíd vonulata, Kiskevély, Sumica, és Oszoly öleli körbe a parányi települést. A völgyteknőt a lusta folyású Dera-patak szeli át. Fülsiketítő csend ül a tájon. A Margit-ligetben takaros hétvégi házak, a falu másik szélén ellenpontként a cigánytelep. Van Áfész-bolt, óvoda, iskola és három kocsma. Ezzel a sor be is zárult, az 1800-as lélekszámú községben nincs egyetlen üzem, szövetkezet sem. A munkaképes lakosság a környező településekre és a fővárosba jár dolgozni. Az első busz hajnali négykor indul. FöloEdott a paradoxon Ha szabad paradoxonnal élni: Csobánka az ellentétek egysége. Ezerarcú, de kiismerhető. Valóságos nemzetiségi kavalkád: szerbek, szlovákok, svábok, cigányok, magyarok élnek itt békességben összezárva. Ismerik egymás szokásait, nyelvét, a szerb beszél németül és megfordítva. A fiatalok már inkább magyarnak vallják magukat. Az iskolában, beiratkozáskor minden szülőtől megkérdezik, kívánja-e hogy gyermeke anyanyelvi osztályos hátrányos helyzetben vannak, ha jövedelmük máskülönben nem alacsony." Azt hiszem, ehhez nem kell semmiféle magyarázat. Pest megyében is így épült — s épül a jelenlegi ötéves tervben is — a lakásoknak csaknem háromnegyede. A támogatások sóikat enyhítenek az építkező családok terhein, de ennek ellenére ezrek adnak igazat a fentiekben szőkébb pátriánk határain belül is. S azt hiszem, mi is elmondhatjuk azt, ami ugyancsak országos tapasztalat, hogy ezek a terhek talán legsúlyosabban a fiatalokra nehezednek, akiknél a családalapítás, otthon- teremtés egybeesik a pályakezdés mindenki által ismert küzdelmeivel. Most mondjam, hogy e kettő közül az egyik is untig elég volna egyszerre? Sajnos, megoldhatatlan, hogy teljes mértékben levegyük a vállukról az első önálló otthon megszerzésének gondját. Bár úgy vélem, nem is volna helyes. Sokkal jobban megbecsüli az ember azt, amiért nagyon meg kellett küzdenie. Budaörs hatalmasra nőtt lakótelepén rengeteg fiatal család él. Az ABC gondolái közt, polcai előtt apró emberkék serege totyog, míg anyuka vásárol. Kell ennél jobb bizonyíték arra, hogy egyes tömbökba járjon. Erre megvolna a lehetőség, de már csak a németek élnek vele. A gyerekek egyharmada tanulja a német nyelvet. A nyolc osztály elvégzése után középiskolába, szakmunkásképzőbe járnak. Majd apáik útjára lépnek, bejáró dolgozókká válnak ők is. És a szegkovácsok? Nem volt ez mindig így. Régebben a szerbek és a svábok földműveléssel foglalkoztak. Igyekeztek a rossz adottságú, makacs talajból kipréselni, amit lehet. Szakszövetkezetei alakítottak, majd beolvadtak a pomázi Petőfi Tsz-be, utána az Öbuda Termelőszövetkezetbe. A szlovák iparos, bányász nép volt. A cigányok a szeg- kovácsmesterséget űzték. Szövetkezetbe tömörültek, később átpártoltak Pomázra, a Pest megyei Lakatos- és Kovácsipari Szövetkezetbe. Munkájukkal cáfolják a beidegzett előítéletet. Kevés kivétellel minden férfi rendszeresen dolgozik, s az asszonyok többsége is munkába állt. Épülnek már az új házak, de a cigánytelepet még nem sikerült felszámolni. Ehhez pénz kellene, sok pénz. A tanács csak a lakossági befizetésekre és a megyei táben harmincöt év alatt van az átlagéletkor? Nem folytattam statisztikai adatgyűjtést. Talán ennek köszönhetem, hogy mire belelendültünk a beszélgetésbe, nagyon sok mindent megtudtam azokról, akik itt élnek. Körbemutattak, nézzem meg, így délután öt felé már mennyi autó áll a házak közti parkolóban. Pillantsak bele a bevásárlószatyrukba, meglátom, mi mindenre telik. Nem dúskálnak ugyan a javakban, de nem is kell szűkölködniük. Beláttam, hogy nem feltétlenül igaz, amit különböző szociológiai kiadványokban állítanak különböző tanulmányok szerzői: ha megvan a lakás, újratermelődnek az anyagi gondok, csak más síkon. Legalábbis így, ilyen sarkítva, nem igaz. A családok egyrészt jelentős támogatást kapnak a szülőktől. Többnyire nem pénzben, hanem különféle tárgyakban, amelyek a berendezéshez szükségesek: mosógép, televízió, ágynemű. gyerekholmik, egyebek. Másrészt rövid idő alatt megtanulták ésszerűen beosztani a keresetet, s afféle közepes jómód mellett sem kell a hónap végén kölcsönkérni. Takarékba? Nem, az egyelőre nem nagyon megy. A Szabadság út 119. számú házban Bogáti Zoltánt keremogatásra támaszkodhat. Az idén egymillió 87 ezer forintból gazdálkodik. Szigorúan rangsorolni kell a feladatokat. Elsőbbséget élvez az iskola korszerűsítése; új politechnikai műhelyt építenek a régi helyébe. Ugyanott beépítik a tetőteret is, óvónők, pedagógusok találnak otthonra benne. A főút egy szakasza új járdát kap, s korszerűsítik a közvilágítást is. Jut pénz a szemét- gyűjtő konténerek beszerzésére, a patakpart tisztítására, a nyilvános telefon felállítására is. Csobánkát ugyanis hamarosan bekapcsoljak a crossbarhálózatba. , Gyűlnek a forintok A közeljövőben újabb öt cigánylakást építenek, megyei segítséggel. A tervek társadal-. mi összefogással készültek eL Ennek amúgy is nagy szerepe van a falu fejlődésében, hiszen tavaly például 621 ezer forinttal járultak hozzá az emberek lakóhelyük gyarapodásához. Az idén is szükség lesz munkájukra. Gyűlnek a forintok, köny- nyebb lesz az élet, a Kiskevély, a Sumica, az Oszoly tövében. Kövess László sem, a lakásfenntartó szövetkezet elnökét. Az asszonyoki útbaigazítottak: második lépcsőház, negyedik emelet. Először szétnézünk a lakásban,' Nemrég költöztek, de már látni gondos kezek nyomát a berendezésen: egy-két dolgot maguk csináltak a fiatalok. A házigazda aztán elmondja, ki mindenki lakik a hat lépcsőház nyolcvannégy lakásárban. No, nem név szerint, hiszen nem is az most a fontos, csak az összetétel. Zömmel olyan családok költöztek ide, akik már régen várnak lakásra, gyermekkel. Sokan vannak, akik most vállaltak gyermekeket, amikor végre sorra kerültek az elosztásnál, s otthonra leltek. Sok a gyermekét egyedül nevelő asszony, s mintegy egy-! ötödé a lakóknak minőségi csere útján került ide, a család létszámához képest kicsi, illetve egészségtelen lakásokból. Akinek már van lakása, az mindenképpen szerencsés. Nagyon fontos, hogy lakás le-i gyen. Biztonságérzetet ad, nyugalmat, megfelelő környezetet a mindennapi regenerálódáshoz. ideális fészket az utódok fölneveléséhez. Amikor azt kérdezem, lehet-e egy fiatalember ilyen körülményele között elégedetlen a sorsával, egy pillanatot mintha késne a válasz: nem. A sorsával nem. Legfeljebb önmagával. Mert az otthonteremtés után jöhet végre egy semmivel sem kisebb feladat megoldása: az önmegvalósítás. S ez nem pusztán az egyénnek fontos, hímem a társadalomnak is. Bálint Ibolya Az ember legfeljebb önmagával elégedetlen Saját otthon és a boldogulás /
