Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1982. JANUAR 6., SZERDA •• Ötnapos munkafiét Egyeztették az elképzeléseket A munkahelyeken a legtöbb embert érintő újdonság az ötnapos munkahét bevezetése. S nemcsak azon töpreng mindenki, hogy miként, milyen rend szerint fogunk dolgozni ezek után, hanem azon is, hogy mivel ütjük agyon, vagy töltjük el hasznosan megnövekedett szabad időnket. Erről az utóbbi kérdésről, ma még aligha lehet sokat mondani. A szokások lassan változnak, nehezen igazodnak a lehetőségekhez. Maradjunk tehát egyelőre munkahelyi változások témájánál, hiszen itt az előírásoké a döntő szó, s ezért már sok mindent most is lehet tudni. Sok változás Tavaly csupán a DÉMÁSZ üzemigazgatósága vezette be az ötnapos munkahetet. A többi üzem, intézmény, az előkészületekkel foglalatoskodott. A szervezés rpegkönnyítésére koordinációs bizottság is alakult. Az egyik fő feladat az volt, hogy a munkahelyek megközelítése dolgában egyeztessék az üzemek és a 20-as számú Volán Vállalat érdekeit, elképzeléseit. Főként azért, mert a közlekedési vállalatnak kevés lehetősége volt a járatok számát gyarapítani, tehát a munkakezdés időpontjának meghatározásában már előzetesen mindenkinek egyezségre kellett jutnia. Az előkészületek befejeződtek, s néhány munkahely, például az oktatási intézmények kivételével, a város lakossága az ötnapos munkarend szerint kezdett el dolgozni január 3- án. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb helyi tudnivalók a következők. Az __ óvodák nyitvatartása egyelőre nem változik. Ezzel szemben a városi bölcsőde szombati nyitvatartását semmi nem indokolja, oly elenyészően kevesen tartottak igényt a szombati üzemeltetésre. Az egészségügyi intézményeknél meglehetősen sok változással járt az új munkarend bevezetése. Az új rendelési időkről már december végén tájékoztattuk olvasóinkat. Ügyeletét tartanak A kereskedelemben a munkaidő csökkentése ugyancsak sok változást hozott magával a nyitvatartási rendben. Az élelmiszerboltok közül 14, a vasárnapokat nem számítva, a hét minden napján nyitva lesz. Hétfőn azonban néhány üzlet csak délig. Az eddig megszokott hétfői szünnap helyett, 22 üzlet hétfőn, szerdán és szombaton lesz zárva. Ám mindig olyan egyeztetett rend szerint, hogy fél kilométeres körzetben, mindig legyen nyitva másik, alapvető cikkeket szolgáltató üzlet. A ruházati és a vegyes- iparcikk-boltok valamennyi hétfőn zárva tartanak. A gáz- cseretelep ezzel szemben a hét minden napján nyitva lesz. Ugyanez a rend érvényes az üzemanyagtöltő-állomáson is. Egyetlen helyein, az Áfész torbási élelmiszerboltjában, a körzet ellátásának javítása érdekében, még meg is hosszabbodik a nyitvatartás, mégpedig azáltal, hogy a bolt csak minden második hétfőn tart szünnapot. Egyébként az élelmiszerüzletek szombati nyitvatartása is megváltozik, mert ezután délben, vagy legkésőbb délután 2 órakor bezárnak. ÜgyeleteU tart viszont délután 4 óráig a Ceglédi úton az Ifjúsági ABC-áruház. Gycrsmosó szalon A szolgáltató üzemek munkarendjével kapcsolatban jó tudni, hogy a női fodrászüzletek szombatonként délután 2 óráig lesznek nyitva, egyikük azonban délután 4 óráig mindig ügyeletet tart. A háztartási kisgép és a televíziószerviz a hét minden napján vállal munkát. Ugyanez a rend érvényes a gyorsmosó- szalonban is, azzal a megszorítással. hogy szombaton kilós mosást nem vállalnak. F. P. Állatorvosi ügyelet A járási-városi főállatorvos rendelete szerint Nagykőrösön, Kocséron, Nyársapáton és Cse- mőioen a hónap végéig, a következő rend szerint tartanak hétvégi ügyeletet az állatorvosokJanuár 9-én délután 2 órától 11-én reggel 8 óráig Nagykőrösön és Kocséron az ügyeletes dr. Modor Péter. Megtalálható a nagykőrösi állatorvosi rendelőben. Telefon: 466. Nyársapáton az ügyeletes dr. Cserevény Antal, Cegléd, Ma- lomtószél 10. Telefon: 10—271. Csemőben az ügyeletes dr. Holttestek a határban A RÄCTEMETES egy vitás határrésze volt Nagykőrös városának, amelyért a régi időben Cegléd városával pereskedett. A monda szerint Mária Terézia királynő uralkodása alatt a hubertusburgi béke megkötése után nem volt többé szükség verekedő katonákra, ezért őket a szélrózsa minden irányába elbocsátották. A vörös rácok egy csapatban Cegléd felé vették útjukat, ahol ebben az időben Babits Gergely volt a város bírája. A nép bámulta a vörös dolmányos rácokat, és mindenki betakarított előlük mindent, amit lehetett- legtöbben feleségüket. leányaikat rejtegették, egyet s mást pedig el is ástak a pince földjében. A bíró néhány rác származású polgárral kiment elébük a ceglédi határig és barátságosan üdvözölte. őket. A vezér lóhátról tudakolta, gazdag-e a város? A bíró hazudott, földig Isalázta Ceglédet, mert azt hitte, tovább megy a sereg. A csapat vezére azonban nem hitt neki, és beszállásolta magát és embereit a városba- Minden házba jutott tíz ember, a bíróhoz maga a csa- patvézér és négy főtisztje. Volt evés-ivás. dínom-dánom. A bíró tartott attól, hogy napok helyett heteket töltenek nála, ezért fondorlathoz folyamodott. Előbb Nagykőrösre küldte őket, melyet boldog városnak nevezett, de hogy a vendégek nem szede- lőzködtek még akkor sem, midőn a nagykőrösi asszonyokat agyon dicsérte, a bíró éjjel az égjük szép lovát kivezette az istállóból, lucernával megetette, hogy felpüffedjen, azután szőrét felvert tojáshabbal bekente. Ezután a rácok vezérétől mordályt kért, hogy lovát agyonlője, mert úgymond rajta van a halálois nyavalya és már csak a golyóbis segít rajta. A CSAPATVEZÉR MEGIJEDT, szidta a bírót, hogy miért fogadta be őket ezred- magával, mikor tudta, hogy járvány uralkodik a városban. A pisztoly eídurrant, a ló kimúlt. A lövésire nagy riadalom támadt, a csapat Vezére indulót fúvatott, elcsörtettek a városból. A rácok marhákat hajtottak el, a nép nem engedte — két rác hagyta ott a verekedés helyén a fogát a Tatárhalom' dűlőn, ezért a ceglédi bírónak kellett volna számolni. A sarcot annak a városnak kellett fizetni, amelyiknek a határában a holttesteket megtalálták. Négyezer forint volt a vérdíj és ráadásul a város felégetésével is fenyegetőztek. A ceglédi bíró letagadta a helyet. Nagykőröst mondta tulajdonosnak. A ceglédi bíró hamis^ta- núkat hozatott, s Nagykőrös városának kellett fizetni, de a föld is az övé lett. A drágán megfizetett határban temették el a rácokat, föléi ük halmot emeltek- Azóta Ráctemetésnek nevezik ezt a helyet. Molnár Elekné Ádám Tamás, Albertirsa, Dózsa György út 25. Telefon: 50. Január 16-án délután 2 órától 18-án reggel 8 óráig a következők ügyeletesek: Nagykőrösön és Kocséron dr- Balogh József, Nádor utca 1. Telefon: 402. Nyársapáton dr. Sebők Miklós, Cegléd, Sajtó utca 8. Telefon: 10—644. Csemőben dr. József András, Albertirsa, Pesti út 65. Telefon: 36. Január 23-án délután 2 órától 25-én reggel 8 óráig Nagykőrösön és Kocséron az ügyeletes dr. Zsoldos Zoltán, Nagykőrös, Kecskeméti út 16. Telefon: 703- Nyársapáton az ügyeletes dr. Csapó István, Cegléd, Alkotmány utca 21. Telefon: 11—920. Csemőben az ügyeletes dr. Tóth Sándor, Csemő, Fő utca 44. Telefon: 9. Január 30-án délután 2 órától február 1-én reggel 8 óráig Nagykőrösön és Kocséron az ügyeletes dr. Horváth László, Nagykőrös, Búvár u. 1. Telefon: 698. Nyársapáton az ügyeletes dr- Heim Lajos, Cegléd, Állatkórház, Jászberényi út. Telefon: 10—893. Csemőben az ügyeletes dr. Ádám Tamás, Albertirsa, Dózsa György út 25. Telefon: 50. Húszon innen, negyvenen fúl Nem pártolt el a közönség ECéf teremben peregnek a filmek Amióta egész estét betöltő látványt, izgalmat, szórakozást kínál a mozivászon, kasszasikerekről épp úgy beszéltek már, mint a film válságáról. A televíziót emlegették legutóbb, mint a nagy konkurrenst, ám azóta beigazolódott, az sem tud mindenkit feltétlenül a bűvkörébe vonni. Egyelőre úgy látszik: a mozi a túlélő, sikerül megkapaszkodnia, tartania megtépázott pozícióit. Nagykőrös egyetlen filmszín- házáhak az év utolsó napjaiig 167 ezer látogatója volt. Ez azt jelenti, hogy a nézőszám a reméltet 27 ezerrel meghaladta. Így az sem csoda, hogy majdnem félmillió forinttal nagyobb összegért adtak el jegyeket, mint eredetileg tervezték. Stúdiómozi Könnyű persze olyan helyen, ahol egy időben két teremben pereg a film. Az alaposan ki- böjtölt, majdnem három évig tartó átalakítás alatt sem pártolt el a közönség. Azóta bebizonyosodott, hogy érdemes volt hűségesen kitartaniuk, mert a megváltozott körülmények között még jobban, kellemesebben telhet az idő. Olyan stúdiómozival gyarapodtak, melynek terme 114 néző befogadására alkalmas, és színvonalát tekintve az országbeli mozgóképszínházak élvonalába tartozik. Bizony, ha látnák, még a pestiek is megirigyelnék. Vetítettek már ebben nagy sikerű japán alkotásokat, egy-egy híres rendező díjnyertes filmjeit. Rendszeresen műsorra tűzik azokat a régebbi munkákat, amelyek valaha sokakat becsalogattak a^ utcáról. Most ért véget a filmmúzeum előadássorozata, de a várhatónál kisebb érdeklődés kísérte. Alig egyharmada telt meg a széksoroknak. A stúdióteremben napi három előadást tartanak. A fél négyesen mindig gyermek-, vagy ifjúsági produkció pereg. Főleg a négy általános iskolával van jó kapcsolata az Arany János Filmszínháznak. Onnan szép számmal jönnek a gyerekek. A Toldi iskolában az aulában hetenként kétszer tartanak előadást. Olyankor előfordul, hogy százan is vannak a'jobb filmeken. A gimnazisták körében — ki tudja, miért? — kisebb az érdeklődés a mozi iránt, pedig körükben is lehetne filmtörténeti sorozatokat indítani, akár rövid bevezető előadással, vagy utána ankét- tal, a látottak közös megbeszélésével fűszerezve. Makaróni western Ami a nagy mozitermet illeti, amelyet 1963-ban alakítottak át, ott sem mindig tolong a közönség, Igaz, valaha, amíg a gipszangyalkák, szőlő- és virágkoszorúk övezték az arany cirádás páholysorokat, ötszáznál is többen befértek egy-egy jó filmre, ma már a 406 szék-sem mindig talál gazdára. Arra meg jóformán nincs is példa, hogy egyes ügyeskedők felárral próbálnák elpasszolni a jegyeket. Tóth Katalin megbízott üzemvezető szerint az úgynevezett kommersz filmek a leglátogatottabbak. A hazaiak közül a Pogány madonnának volt a legnagyobb sikere, főKörösi gomolyatúró A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat nagykőrösi üzemének egyik nevezetes terméke a gomolyatúró. A 10 dekagrammos csomagokat Biczó Balázsné és Kovács Sándorné csomagolja. Egy műszak alatt mintegy 800 kilogrammnyi gomolyatúró kerül ki a kezük alól, szállításra készen. Varga Irén felvétele szerepben Bujtor Istvánnal. Egyébként hódít az olasz makaróni western, a francia vígjáték, meg a Piedone-sorozat, továbbá a krimi és a fantasztikus látnivaló. Korosztály szerint húszon innen és negyvenen túl éreznek az emberek leginkább kedvet a mozizáshoz. Foglalkozás szerint az értelmiségiek távolmaradása a megszokott — s már nem is föltűnő, (ök még azokra a filmekre sem jönnek, amelyek biztos művészi értékűek, mint például Fellini, Bertolucci, Bergman, Jan- csó nemzetközileg számon tartott alkotásai...) Nagykorú gépésztanoncok A mozi technikai felszereltsége megfelelő. Korszerű Xe- nolux vetítőgépekkel dolgoznak. A két szakképzett gépész mellett másik kettő tanulóként látja el feladatát. Egy fiatalember, meg egy menyecske sajátítja el jövendő szakmáját. (A felvételkor csupán két kikötés volt: legyen meg az illetőnek az általános iskolai végzettsége és legalább tizennyolcéves életkora, hiszen mégsem volna helyénvaló, ha a felnőtteknek szóló filmeket egy fiatalkorú varázsolná a vászonra.) Ami a filmeket illeti, nem lehet ok panaszra, hiszen bemutató filmszínház a nagykőrösi, egy időben játssza a fővárosi mozikkal a legfrissebb alkotásokat. A vaskazetták sűrűn jönnek, mennek, és csak ritkán fordul elő olyasmi,, mint legutóbb, hogy A zsarnok szívéből elkallódik menet közben egy tekercs. Egyébként valószínű, azt is kevesen tudják, hogy Pest megye 130 mozijába innen szállítják az összes plakátot, szórólapot, vitrinbe szánt képet, propagandaanyagot Ebbe a központi raktárba érkezik minden a nyomdákból, s Papp Anikó dolga a postázás. Ö már előre ismer minden filmet és plakátot. Most is szépen sorakoznak polcain a januári műsor kellékei. Láthatja majd a közönség az Abbát, A koncert című új magyar alkotást, A macska rejtélyes halála című olasz filmet, ugyanonnan a Pukk című burleszket, meg a Sasszárny című angol westernt. A stúdiómoziban vetítik a Tobi című spanyol szatírát, a Cirkusz a vadnyugaton című román látnivalót. Az idősebbek kedvéért hozzák a Hyppolit, a lakájt, továbbá a Ballagást, a gyerekeknek a Lúdas Matyit. Tamasi Tamás Felsőfokon képzettek Városunk óvodáiban jelenleg 75 óvónő dolgozik, s üres álláshely egyelőre nincsen. Érdekesség, hogy az óvónők 84 százalékának felsőfokú képesítése van, noha városunkban éppen középfokú óvónőképzés folyik, az Arany János Gimnáziumban. Persze, ez az intézmény, legalábbis az óvónőképzés terén elsősorban nem a helyi, hanem a megyei igényeket igyekszik kielégíteni. A felsőfokú képzettséggel rendelkező óvónők számbeli fölényének másik magyarázata az, hogy a középiskolában kiképzett óvónők is szívesen folytatják tanulmányaikat. Jó lehetőséget kínál erre az, hogy a közelben, Kecskeméten, felsőfokú óvónőképzés is folyik. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT- SPORT Nemzetközi tornaverseny Immár hetedik alkalommal rendezték meg Kiskunhalason az egykori jeles tornapedagógus, Túlit Péter emlékére a nemzetközi úttörő és kisdobos fiú tornászversenyt. Jellemző a színvonalra, hogy évfolyamonként az ORV 1—6. hazai helyezettje volt jogosult az indulásra: a Rába ETO (Győr), az Újpesti Dózsa, az FTC, a Bp. Spartacus, a Központi Sportiskola (Bp.), a Budapesti Vasas Izzó, a Nk. Kinizsi és a Kiskunhalasi AC indította legjobb fiait. Külföldről svéd, osztrák, NDK-beli, NSZK-beli, olasz, román és lengyel fiatalok mintegy 300 néző előtt magas színvonalú, szabadon választott gyakorlatokat mutattak be. A külföldieket Serdülőkorú válogatottak képviselték, s ebben a rohamosan fejlődő sportágban e versenyt a nemzetközi szaksajtó nem hivatalos gyermek Európa-bajnok- ságként emlegeti. A hat évjáratban megrendezett viadalon 48-an indultak. Az 1969-es születésűek nyolcán (köztük 4-4 kül- és belföldi) vetélkedtek. Az erős mezőnyben a körösi Kasza Tamás első nemzetközi versenyén jól helytállt, és egyéni összetettben a hatodik helyen végzett. Gyűrűgyakorlata sikerült a legjobban. Budapesten rendezték az országos gyermek fiú tornászcsapatbajnokságot. NDK-beli mintára most volt ilyen először Magyarországon. Az 1972—73-as születésűeknek 6 szeren előírt gyakorlatokkal kellett szerepelniük, de az újonc körösiek között 1974-es évjáratú is volt. Több nagyobb egyesület nem tudott indítani csapatot. A Nk. Kinizsi (Podhorszki Róbert 50.35; Pozsár Zsolt 47.2; Sebestyén András 45.35; Zsiga György 43.75; Rusvai János 43,2; Kiss Richárd 33) 254,55 összponttal kilencedik lett. A kinizsisek nagy része most indult először nyilvános versenyen, és jól helytállt. A Kinizsi tornaszakosztályában egyébként tervezik, hogy 1982-ben sportakrobatikával is foglalkoznak és versenyeznek majd. VÁROSI TEKEVERSENY A temetőhegyi tekecsarnokban rendeztek a városi Mészáros Kupa tekecsapatverseny második fordulóját. A résztvevők teljesítmenye — . bár most sem volt minden gárda teljes — javuit és lelkes hangulatban vetélkedtek. Érde- kessség, hogy a postásoknál nődolgozó is szerepelt. A-csoport: Építőipari Szövetkezet—Mészáros Tsz A 3:3 (776-684). Legjobb dobók: Hegedűs (206), Járvás (193), illetve Zatykó (245) és Pesti (293). NEFAG—Rendőrség 6:0 (968-711). Ld.: Nagy (253), Oláh P. (251), ill. Sági (193) és Dancsa (190). Áfész—Pedagógusok 6:0 (934-636). Ld.: Oláh Z. (260), Klement (237), ill. Végh (180), és Sulyok (163). B-csoport: CÁT—Mészáros Tsz B 5:0 (537-0). Ld.: Bocskai (193) és Kocsis (189). 21-es Vo- lán—Posta 5:1 (939-723). Ld.: Máté (246), Tajti (243), ill. Ladosné (243) és Pálinkás (179). TRAKIS—Arany Tsz 0:0, egyik fél sem jelent meg, és nem is kapott pontot. S. Z. Moziműsor A kék lagúna. Színes, amerikai filmdráma. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 5 és 7 órakor. A STÜDIÖTEREMBEN Szeleburdi család. Színes magyar gyermekfilm, fél 4- kor. Szerelem szieszta idején. Színes spanyol filmszatíra. (18 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlapi