Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
Máris cseng a telefon Levelet írt a felügyelő Nem könnyű átállni az ötna p os munkahétre. A változó munkaritmus máris zavarokat okozott a kereskedelmi hálózatban. Héttőn egyszerre tartott rövidített munkanapot a Földvári téri új ABC-áru- ház, ahol 17 órakor zártak. Ezen a napon 14.39-kor kattant a zár a telepi Áfész-bolt ajtaján, 16 órakor zártak a Széchenyi utcai 10-esben. Nem csoda hát, ha szerkesztőségünk asztalán is csörögni kezdett a telefon, s többen jelezték, hogy a munkából későn hazaérkezőknek ez így komoly gondot okoz. Varga József, a városi tanács kereskedelmi felügyelője, a helyszínen tájékozódott és máris megfogalmazta a levelet az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójának címezve. E szerint kéri, hogy a Földvári téri, a Thälmann téri ÁBC és a 10-es hétfőn 18.30-ig tartson nyitva. Szerinte viszont dicséretet érdemel a Radnóti úti ÁBC és az Áfész 25-ös számú — a deákvári faház — kollektívája, mert saját hatáskörükben intézkedve, az ünnep utáni napokon még az eredeti nyitvatartási rend szerint fogadták a vásárlókat, számítva arra, hogy a több napos pihenő után nem minden vásárló szerez tudomást az újról. Többen kifogásolták azt is, hogy az ünnepek alatt kevésnek bizonyultak az újságok, folyóiratok. Hosszú sorok álltalr a pavilonok előtt. Egy helyen az árus szilveszterkor azt közölte: — Mindenből a fele példányt kaptam. — Nem így van — közölte Pomázi Miklós, a Pest megyei Postahivatal vezetője, tényekkel cáfolva az állítást. Az előfizetéses példányokon kívül a szokásos mennyiség érkezett a városba. A Pest megyei Hírlap előfizetett példányain kívül többek között 3 ezer nyolcszáz került az árusokhoz. Karácsonykor jelentős remittendánk — maradványunk — volt, az újévi számok elfogytak. Feltehető, hogy a hosszú ünnepek miatt az átlagosnál nagyobb volt a kereslet, s ez okozta a hiányt. Érdekünk szerint is boldogan teljesítjük a többlet- igényt, bár ezt nem mindig sikerül pontosan felmérni. A most szerzett tapasztalatokat a jövőben figyelembe vesszük. K. T. I. Szóvá tesszük A reklám hitele A Madách mozi január 1-re és 2-re filmvetítést hirdetett a művelődési központban. Akik elmentek, döbbenten fedezték fel a bejárati ajtóra függesztett táblát; zárva. A plakát szerkesztésekor még nem gondoltak arra, amit az ideérkező éjjeliőr közölt hivatkozásul? Január 1. a ház dolgozóinak is ünnep. Sz. F. vAg\ KjHXrtu A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÄM 1982. JANUÁR 6., SZERDA Télen a ligetről Döntöttek, véglegesen rendezik Tanulmányterv a területrendezésre Hazánkban járt építész ismerősöm, most így búcsúzott: — Rengeteg és szépszínű festéketek van, amivel hosz- szú tanulmányok után pazar pompába öltöztettétek városaitokat. No persze, ehhez a romok helyén csodálatos épületeket kellett emelni, a települések határait kitolni, milliárdokért rendbe hozni a műemlékeket, parkokat, ligeteket teremteni. Csőri Lajos, a tanács műszaki osztályvezető főmérnöke, ezt mondta: — Elértünk oda, hogy a város ligetének rendezésére gondoljunk. A tanulmányterv, melyet Kassai Géza kertész- mérnök és Évinger Ferenc építésztechnikus készített már az asztalomon fekszik. A krónika szerint A múlt század végén, még csak a Hétkápolna dombján állt néhány fa, innét a Dunáig és a város felé kietlen vizenyős terület húzódott. Csávolszky József kezdeményezésére, ezen a területen, ahol az 1849. évi két váci csata lezajlott, a millenniumi ünnepekre ligetet lé teái tették, melyet előbb Csávolszky-, majd Erzsébet-ligetnek neveztek. Területe 105 ezer négyzetméter, melyhez 70 ezer négyzetméter parkfelület, 29 ezer négyzetméter vízfelület és 6 ezer négyzetméter útfelület tartozik. A húszas évektől télen korcsolyázó hely, nyáron horgászok és gyermekek paradicsoma. A Korcsolyázó Egyesület csarnoka mellett kerthelyiséget lehetett találni, ahol hétköznap cigányzene szólt, vasárnap fúvószenekar játszott. Tavaszi és téli áradáskor a Duna elöntötte a ligetet, a föltorlódó jégtáblák szinte elfűrészelték a fákat. A Duna rendezésével, az Ady Endre-sétány mellett épült gát után, a víz a sétánytól visszahúzódott, átadva a helyet a sásnak, a nádnak. A felszabadulás után a művelődési ház lelkes gárdája a ligetben szabadtéri színpadot épített, ezt később lebontották, majd felépült a stadion, Méltó komolysággal Lehotka Gábor művészete Erős, saját útját járó egyéniség Komolyság, elszánt, bátor magunkbaszállás és számvetés, a tiszta művészet erejébe vetett erős hit. Ezekkel ajándékozott meg bennünket Lehotka Gábor az elmúlt év utolsó napján. Lehotka Gábor nagy művésszé ért. Technikája úgyszólván tökéletes. Regisztrálása tömör, telt és világos, mentes minden külső- séges hatásvadászattól. Fra- zeálása, tempói természetesek, jól átgondoltak, s a hallgató eligazodását lehetővé teszik a legbonyolultabb zenei szövedékben is. Áll ugyanez a legapróbb részletig, pl. az ornamentika magától értetődő, de egyáltalán nem könnyű megszólaltatására. Mindezek mögött ott érezzük erős, saját útját járó egyéniségét: méltó utódja az előző félszázad orgonistáinak (Hammerschlag, Zalánfy, Wehner). Az est lemélyebb hatású, s egyben a legnehezebb feladatot jelentő első száma Bach hatalmas Esz-dúr Preludium és Fugája volt (BWV 552). Méltán sorakozott utána a többi, a költői Pachelbel variációk, Händel és Haydn egy-egy orgonaversenye. Az utóbbiakban a váci zeneiskola tanáraiból alakult vonós- zenekar, a „Musica Humana” jól helytállt, különösen a Handel-műben. A Haydn versenymű zenekari részének gondosabb kidolgozására — úgy látszik — nem volt elég idejük. (Vajon, miért nem tüntették fel őket a hangverseny plakátjain?) Mindent összevetve: ilyen komolysággal is lehet búcsúzni égy gondokkal és problémákkal terhes esztendőtől. A szép estet Weisz György, a váci városi tanács elnöke nyitotta meg. Rövid, tömör és tartalmas bevezetője méltó volt a szép alkalomhoz. Sólyom Károly és a horgászegyesület tagjai rendezték a tavak környékét. Az utóbbi időben a parkrész elszennyeződött. A százéves platánok, füzek halálra vannak ítélve. A város lakossága érzi, kötelessége nemcsak a ligeti flóra, de a ligeti fauna megmentése is. Minden évben hírt adtunk arról, hogy egy- egy vállalat, szervezet, brigád felajánlotta segítségét a megmentése érdekében. Első helyen a horgászegyesület áll, de 1979. májusában az erdőgazdaság dolgozói, a napokban a váci Madártani Egyesület tagjai jelentkeztek társadalmi munkára. A városi tanács és a Váci Dunai Sport és Horgász Egyesület elhatározta a liget végleges rendezését. Mivel a Du- na-parti parkkal, majd szerves egységet alkot, ezek a munkálatok, a város folyólát- képi zártságát föloldó park építésének befejezését is jelentik. A Derecskéi és a Kis tó A tanulmányterv javasolja, hogy a 21 ezer négyzetméter területű Derecskéi, a 2 ezer négyzetméter területű Kis tó, valamint az ezek vizét levezető 6 ezer négyzetméter területű két csatorna, húszezer köbméter iszaprétegét töltsék fel és gátátvágásokkal, új zsilipek építésével a vízmozgást gyorsítsák fel. A meder, a part, a sétahelyek rendezésével, eszfetikusabb horgászhelyek létesítésével, a Derecskéi tavat felnőtt-, a Kis tavat gyermekek horgászhelyévé alakítsák ki. Külön fejezet foglalkozik a parkfelülettel és az utakkal. Javaslatot ad az értékes fák megmentésére, új fák, főként fűz, nyír, nyár, tölgy, mocsári ciprus ültetésére és nagyobb gyepterület kialakítására. A hatezer négyzetméter felületű sétány teljesen leromlott, azt két és fél méter szélességben újjá kell alakítani, mindkét oldalán 40x20x6 centiméter kerti szegélyt ültetni, közöttük padokkal. A megvalósulás után mindezt rendszeresen karban kell tartani, melyre külön, állandó dolgozókat kell szerződtetni. Ezek részére a Stadion sarkánál külön szolgáltatóházat építenének. Mivel a liget útjairól az összes gépjárművet kitiltják, ezért a liget mellett, a már megszűnt szennyvízderítő területén parkolót építenek. Lehalászás — A tanulmányterv csak gondolatokat fogalmaz meg, a kivitelezés anyagiakon múlik — mondta Csőri Lajos, a tanács műszaki osztályvezető főmérnöke, amikor az utolsó oldalt is kijegyzetelve, azt részére visszaadtam. A tavak vizét már kezdik leereszteni, a lehalászás folyik, morgó, zakatoló gépek jelentek meg a területen. Mészáros Gyula Új szerződést kötnek Bőven termett minden kert A Dél-Pest megyei Afész felvásárló körzetében tavaly igen eredményes esztendő zajlott, jó volt a zöldség- és gyümölcs- termés, a felvásárlás értéke magasabb lett a tervezettnél. A szerződéskötéseket már tavaly, a negyedik negyedévben elkezdték. Piacra, konzervgyári feldolgozásra és exportra egyaránt termeltetnek. A kistermelőket ösztönzik a hajtaíásos primőrök termesztésére, olyanra is, ami exportra alkalmas. Fóláves munkaterv Busztúrák — Előadások A Madách Imre Művelődési Központ pedagógusklubja előrelátóan, példás tervszerűséggel dolgozik. Ezt bizonyítja, hogy Tóthné Dévánszky Erzsébet titkár január első hetében féléves programról adott tájékoztatót munkatársunknak és a szerdai klubnyitón a tagságnak. Idén június végéig sokszínű rendezvénysorozatot állítottak össze a pedagógusklub tagjai számára. Az új év első vendége Vályi László iparművész lesz. Néhány érdekesebb előadás címe és előadója: dr. Földi Jenő főor- vas (vesebántalmak), Murvai Zoltán agrármérnök (mezőgazdaságunk helyzete), dr. Kovács Margit kutató (görögországi élmények), Tabán Béláné iparművész (Baranya megye iparművészete), Lada Anna tanár (a költészet napja), dr. Nemes- suri Mihály kutató-orvos (a nyugdíjasok egészséges életmódja), dr. Székely Lajosné vezető óvónő (az óvodák pedagógiai irányítása). Terveznek hazai és külföldi autóbusztúrákat. Kirándulásaik úticélja: Kalocsa, a gyomai gyógyfürdő, Türingia és Sárospatak. Vendégként fogadják a fővárosi VII. kerületi nyugdíjaspedagógus-klubot. Lesz egy közös rendezvényük a kerepestarcsai pedagógusklubbal. A nők napja alkalmából Gere Géza iskolaigazgató mond ünnepi beszédet, a Báthori utcai iskolában rendezendő pedagógusnapon Pelczeder Tibor iskolaigazgató lesz a szónok. Farsangi mulatságot rendeznek az Árpád úti iskolában, a klub kezdeményezi a vácdukai néprajzi kiállítást. Harmincnál több rendezvény 1982 első felében: mindez dicséretre méltó tervezés, s a megvalósítást garantálja a klub jól együttműködő, agilis vezetősége. Lassan járj, tovább élsz! Az összetört Lada Az út csúszós, jégbordák ringatják a ködben a botorkáló járműveket. A rádió reggel többször is bemondta, nap mint nap: Csak az induljon el kocsival, akinek feltétlen szükséges útrakelnie. Óvatosan közlekedjünk. Voltak, akik hallgattak a figyelmeztetésre, s most is akadtak, akiknek sürgős volt az útjuk. A 2-es főút gödi szakaszán, a község közepén a gyalogosok védelmére, s a közlekedés biztonsága érdekében, sok helyen festettek fel gyalogátkelőket, záróvonalat, s KRESZ-táblák is adnak útbaigazítást. A 4—5 kocsiból álló „kon- voly” alig 30 kilométeres sebességgel tartott a főváros felé. A Kincsem csárdától egy Lada előzésbe kezdett. Előrehaladása alig volt nagyobb az előzendőkénél. És következtek — igaz, alig láthatóan — a záróvonalak, s a „zebrák”. Szembejövő forgalom nem volt, így az előzés a Zöldfa vendéglőnél lévő gyalogosátkelőnél be is fejeződött. A kocsi alig észrevehetően távolodott. A megelőzőitek pár perc múlva, ismét találkozhattak a Ladával. Orra ösz- szetörve, s a Skoda hátulja is megsínylette a találkozást. Ki volt a vétkes? A pontos választ nem tudom. Azt azonban hiszem, hogy most is igaz a közmondás: Lassan járj, tovább érsz. Ügy is mondhatnánk: tovább élsz. Kovács Csaba Boy-szo!gálat Nonstop olajszállítás A testes olaj tartályos gépkocsi a járda mellé kanyarodik. Fürge kezek hozzák az udvarból a kannákat, s már mérik is beléjük a közkedvelt fűtőanyagot. Másutt nyílik a pinceablak, s vezetéken -folyatják az ott tárolt hordókba az olajat... Juhász Gyula utca 2. Munkanapokon szinte állandóan cseng a telefon. Itt veTestvésjérásunk életéből ipari, m ezoga zdasági eredmények ä CSlflilráf programja Az Érsekújváron megjelenő Heti Hírlap — a járási párt- bizottság és a járási nemzeti bizottság magyar nyelvű hetilapja — ma már színes ofszettechnikával készül. Ez nemcsak tipográfiailag jelent változatosságot, de kiemeli a tartalmas, érdekes cikkek sokaságát. Lezártunk egy évet A nyolcoldalas, év végi ünnepi szám, vezércikkét, a fenti címmel írta Albert Cuba, a járási pártbizottság vezető titkára. Elöljáróban megemlíti, hogy 1981-ben intenzív harcot kezdtek a XVI. pártkongresszus határozatainak a megvalósításáért. A központilag irányított szlovákiai vállalatok többsége sikeresen teljesítette árutermelési tervét. Ami dicséretre méltó: az üzemek ma már nem raktárra termelnek, hanem arra törekednek, hogy termékeiket a népgazdaság maradéktalanul hasznosítsa. A mezőgazdasági termelésben lemaradás volt; a kedvezőtlen időjárás miatt a gabonatermelés tervét csak 82 százalékra tudták teljesíteni. Albert Cuba köszönetét mond azoknak, akik becsületesen helytálltak a munka frontján, s eredményekben gazdag újévet kíván az érsekújvári járás lakosságának. A CSEMADOK, a múlt évben is a Szlovák Szocialista Köztársaság Kulturális Minisztériuma irányelveivel összhangban tevékenykedett. Az év folyamán állandó feladatnak tekintették a könyvterjesztést. Kultúrkincsük ápolói Előadásokat szerveztek a világirodalom légjelentősebb íróiról, költőiről. A könyv- hónap keretében a kortárs magyar irodalom legkiválóbb alkotásaival, a szovjet, a szlovák és a cseh irodalom nagyjaival ismertették meg a CSEMADOK tagságát. Az év első felében 10 — árusítással egybekötött —, könyvkiállítást szerveztek, s ezeken 18 ezer korona értékű könyv talált gazdára. Az érsekújvári járásban 8 énekkar, 20 éneklő csoport, 7 citerazenekar, 11 népi tánccsoport, 7 folklórcsoport, 4 tánccsoport keretében, 2084-en veszik ki aktívan a részüket a nemzetiségi kultúra fejlesztéséből. Terven felül A CSKP érsekújvári bizottsága a HH hasábjain mondott köszönetét azoknak a mezőgazdasági szövetkezeteknek, amelyek terven felül adtak tejet, húst a lakosságnak. A füri szövetkezet már november 28-án 2374 ezer literes eredménnyel teljesítette 1981. évi tervét, és év végéig még 200 ezer liter tejet adott a népgazdaságnak. Ezt a sző- gyéni szövetkezet 400 ezer literrel tetézte. Az udvardi Ba- romfiértékesítő Vállalat december elején jelentette az éves terv teljesítését, és utána még 85 tonna vágott baromfit adott az elárusítóhelyeknek. Papp Rezső szik fel a tüzelőolaj-szállításra a megrendeléseket. A házakhoz történő fuvarozást a Dunakanyar Vegyesipari Szolgáltató Vállalat fürge szállítói végzik. Géczy Gabriella — távnllé- tében Zajács Jenöné —, veszi nyilvántartásba az igényléseket. A szállítás mindig és mindenkinek sürgős. Ez sok helyen indokolt, mert helyiség. vagy tárolóedények nagyobb mennyisége híján, gyakran kell kérni az utánpótlást. A lakossági megrendelés napi átlaga, soha nincsen 400 liter alatt, de sokszor eléri az ezer litert is a téli fűtési szezonban. Ezenkívül sok közületi megrendelést is teljesítenek. Korábban egy tartálykocsi végezte a szállítást, ma már egy 6000 literes és egy 4900 literes hozza a folyékony fűtőanyagot Csepelről. | vagy Százhalombattáról. Burgundia utca A szociális otthon jelentkezik. Legalább kétszer fordul a nagyobbik kocsi, hogy a megrendelésnek eleget tehessenek. A szödligeti KISZ-iskola is várja őket. Üjabb telefoncsengetés. Türelmesen megmagyarázzák, hogy a korábbi rendeléseket leszállítják, de a többiek csak január negyediké után kapják meg az olajat. A két szállítókocsi állandóan úton van. Bevált a házhozszállításnak ez a formája. A szövetkezet ezért szervezte meg a közelmúltban újabb helyen. Dunakeszin is a lakossági szolgáltatásnak ezt a formáját. P. R. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)