Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 30S. SZÁM Ára: 1,80 forint 1981. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK // KÉT KO V an mit kipihenni, van minek nekigyűrkőzni! Keserves lecke, de kezdjük megtanulni: nem szándékaink, elhatározásaink, terveink kerülnek mérlegre a gazdasági tevékenység eredményeinek összegezésekor, hanem az, ami ezekből megvalósult. A mérleg nem független tetteinktől, ám a súly, ami a serpenyőkbe jut, sem többet, sem kevesebbet nem nyom a latban, mint amennyire azt a piaci partnerek értékelik. A világ nem ahhoz igazodik, hogy Magyar- ország mit akar, ám a világ — ugyan sokféle áttétellel és torzítással — méltányolja azt, amit Magyarország cselekszik. Szerepünk a világkereskedelemben nem jelentős, ám számunkra meghatározó jelentősége van annak, mivel és hogyan vagyunk jelen a világkereskedelemben. Ilyen és ehhez hasonló tények szolgálnak útjelzőül, merre kell haladnunk, ezek a tények azonban nem tudatják, nem tudathatják, miként haladjunk. Ezt a mikéntet magunknak kell meglelnünk, s bár könyörtelenül hangzik, de igaz: a világ keveset törődik azzal, megtaláljuk-e. A részvét ritkán válik gyakorlati fogalommá a gazdaság terepén. Mögöttünk egy esztendő, előttünk az újabb. A hatodik ötéves terv első évét jelezte a naptár 1981-ben, most a középtávú program második tizenkét hónapjának vágunk neki. Az egy-egy esztendőt átfogó időszamak-’ í\ v\\\\ ert egy-egy év'n63 az eredgítélésétt - >, %,<vrha arra JcpÍT -fo/yamatc$íu ye termelő- Keresunk válasyar Szocialista Mun- fcd«-' z.^ßonti Bizottsága 1978. aeifcfr>$v./i határozata óta milyen irányban mozognak, akkor töprengés nélkül állíthatjuk: az irány helyes, megfelel a népgazdasági, ezzel az össztársadalmi érdekeknek. A helyes haladási irány azonban nem tartható könnyen; sok a feszültség, az ellentmondás, az objektív és szubjektív okok elegyedéséből származó nehézség. Csupán utalásként megemlítve: a vállalati bevételek ugyan emelkedtek 1981-ben a megye iparában és mezőgazdaságában, ám a gazdálkodók tiszta jövedelem termelő képessége nem nőtt ezzel arányosan. Ami, ha egy esztendőben mutatkozó jelenség, nem nagy gond, ám ha folyamat formálódik belőle, akkor súlyos következmények hordozója lehet. Sokféle példát mutatott fel az eltelt esztendő arról is, mennyire eltérően alakul az egyes termelőhelyek sorsa, jövedelmezőképessége, a differenciálódásnak ezek a tényei azonban szokatlanok, nehezen érthetők sokak számára. A megyébe két évtized alatt nem akadt olyan vállalat, szövetkezet, amelyet ne húztak volna ki a bajból a felügyeleti szervek, bár olykor nyilvánvaló volt a bajt a rossz gazdálkodás, a hozzá nem értő vezetés okozta. Most meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nincs kéznél mindig a mentőöv, hogy a termelőhely vezetése, közössége felelősséget visel azért, amit tesz, illetve, amit elmulaszt. Ennek az újfajta — és nehezen lehetne tagadni, még csak jeleiben meglevő — felelősségnek döntő szerepe lesz a következő évek gazdasági fejlődésében! Ez a felelősség természetesen nem korlátozódik kizárólag a mikroszférára, hanem erőteljesen megjelenik a makroszfé- rában is, azaz kétségtelen: az irányításnak nem hogy csökkene a szerepe, a súlya, a felelőss°^» vállalati gazdálkodás sokat ^^Hfe^^cle eddig KÖZÜL kevésbé megvalósulni engedett önállóságával, hanem növekszik. Ahogy termelni, értékesíteni egészen másként kell a nyolcvanas években, mint ahogy eddig, úgy' irányítani — és azon belül: ösztönzési, érdekeltségi feltételeket kialakítani, módosítani —, szintén egészen másként szükséges az eddig megszokottnál, rutinná váltnál. Furcsán hangzó megfogalmazás, de mély igazság; gondjaink terhe elsősorban nem dologi eszközeink szűkösségéből, szegénységéből származik, hanem gondolkodás- és szemléletmódunk avittságából, nehézkességéből, zártságából, az új dolgok felettiként kezeléséből. Itt rejlik annak az alapvető ellentmondásnak a magyarázata — de: nem mentsége! —, hogy míg a megye termelőágazataiban viszonylag gyorsan emelkedett és korszerűsödött az állóeszköz-állomány az ötödik ötéves tervben is, a most eltelt esztendőben is, a kamatok korántsem gyarapodtak ilyen ritmusban, sőt, több területen erőteljesen csökkent a ráfordítások és a hozamok összevetéséből származtatott eredmény! Ez pedig egyértelműen arra figyelmeztet, hogy nem vagyunk képesek hasznosítani a bővülő, korszerűsödő technikai, technológiai eszköztárban rejlő lehetőségeket, nem tudjuk kellő módon megszervezni a tőke és a hozam kétségtelenül bonyolult, ámde megismerhető törvényeknek engedelmeskedő jrpryc.Viat rendszerét. } ir3,r.<;éhaii is Daj'ez.V.u kato.sai- bon pnég inkább az. A hatások sokrétűek, legfontosabbjuk, hogy csakis azt lehet befektetni a háttérágazatok, azon belül elsősorban a lakosság kommunális ellátásának fejlesztésébe, amit a termelőágazatokban új értékként előállítottak. A megye soha nem tudott maga mögött olyan dinamikus fejlődési időszakot, mint az ötödik ötéves tervben, s a hatodik ötéves terv — bár ismeretesek a népgazdaság gondjai — ennek a haladásnak ugyan lassúbb, de töretlen folytatását ígéri mind a lakásépítésben, mind az egészségügyi, a kulturális ellátásban. Ritkán tesszük azonban ehhez hozzá, hogy az ígéretből csakis akkor lehet valóság, ha előteremtődik a fedezet, azaz, ha a megye termelőhelyein, az ország termelőágazataiban a remélt, a tervezett jövedelmek létrejönnek. Még mindig fordítva gondolkodunk! Még mindig az látszik a kiindulópontnak, mit oszthatunk el — és amit eloszthatunk, az mindenkor kevesebb, mint amire szükség lenné —, s nem az, ami ténylegesen kiindulópont: mit kell, mit lehet megtermelnünk. Veszni hagyott lehetőségeink döntő része ehhez a fordított gondolkodásmódhoz kapcsolódik, mert nehezen látjuk be: az elosztásnál akkor könnyebbedik a dolgunk, ha folyamatosan gyarapodik az elosztható. Mert ha nem, akkor bármennyire jó sáfárok akarunk lenni, csak az azonost oszthatjuk fel váltakozva, a több vagy a kevesebb cél semmivel sem bővíti a forrásokat, csupán annak látszatát adja, hogy ugye, ésszerűen cselekszünk. A legésszerűbb cselekvés napjainkban nem lehet más, mint annak módszeres és szüntelen kutatása, hol nyílnak új utak, lehetőségek a termelés eredményeinek gyors növelésére, a hatékonyság inkább csak emlegetett, de kevésbé gyakorolt javítására, a társadalmilag indokolt munkaráfordítások elérésére. Két kő közül jön ki a liszt, azaz a képletesség mögé nézve azt kell belátnunk: semmilyen eredmény nem jön létre viták, csiszolódások, ésszerű engedmények, józan mérlegelések nélkül. Bizonyos: a megye ipara nem tudja megismételni az ötödik ötéves tervben elért termelés- növekedést — 1980-ban a termelés A LISZT 18,5 százalékkal volt nagyobb, mint 1975-ben —, ahogy a mezőgazdaság sem lesz képes a hozamok olyan mértékű emelésére, mint a legutóbbi fél évtizedben. Nem is ez a cél! Az a cél, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzete — azon belül a külkereskedelmi egyensúlyi helyzet — megkívánta folyamatok kibontakozzanak és megszilárduljanak, azaz döntő szerepe legyen a ráfordítások és a tiszta jövedelem viszonyának, változásának. A puszta mennyiségi több időszaka véget ért, s nem jóslat, hanem tapasztalati tény, már nem is térhet vissza a mennyiség egyedural- - ma a gazdaság terepére. Nem térhet vissza, mert ez a látszateredmény, ez a látszatfejlődés lenne a legdrágább, a legtöbbet követelő mindannyunk számára! Ma a megyében éppen azok a termelőegységek vanak a legnehezebb helyzetben, amelyek hosszú időn át belefeledkeztek a mennyiségi eredmények gyarapításába, nem ügyelve rá, miként változik a világ, miként jutnak az élre a minőségi és érték jellemzők. Gyorsan változó világ, feszültségekkel teli időszak a háttér ahhoz, hogy hazánk polgárai átfordítják a naptárt, 1981 helyébe 1982 kerül. Ebben a háttérben kell vizsgálnunk minden elgondolásunkat, lépésünket, tervünket és tettünket, mert a vüág nem függ tőlünk, de mi ezer szállal kapcsolódunk a világhoz. Aggodalmak, félelmek, elszánások és re- ’ ív-, rrc’-t !: ’■'ennünk, gyakran ránk teleppak a kétség, mit számít, hogy én, egy szál magam mit teszek, mit nem teszek. Valóban, egy szál ember parány csupán, de tízezerszer egy szál, milliószor egy szál már tényező, a félre nem tolhatok, a mellőzhetetlenek, azaz a számításba veendők, a lényeges hatást gyakorlók közül. T udatában vagyunk-e egy és sok, személy és közösség ilyen viszonyának? Olykor igen, olykor nein, tudatos lépéseinkhez ösztönösek társulnak, mert keveredik bennünk az önérdek és a közérdek elsődlegessége, mert vágyainkból sokszor csiholunk terveket, s mert terveink gyakorlati átültetését némelykor kevésbé érezzük fontosnak, mint magát a tervezge- tést. Az álmodozás az ember legszebb képességeinek egyike, ám botorság lenne csakis álmodozni, s elfeledkezni a bennünket körülvevő realitásokról. Immár esztendők óta a világ rákényszerít bennünket, számoljunk a realitásokkal, s ez alól nem lesz kivétel a jövő esztendő sem. A terhek nem csökkennek, ám az erő sem apad, sőt, edződünk ahhoz, hogy többet viseljen a váll, többet gyűrjön le az ész. Kívánhatunk akkor eredményekben gazdag, boldog új esztendőt magunknak? Igen. Tettekben s ezért eredményekben is gazdag új esztendőt kívánjunk, éljünk meg. \ Ma: 6. oldal: Hóhányó Angyal visszatér 2. oldal: 7. oldal: Küzdelem a hidegháborús erőkkel Híres, mint az őri bksak 3. oldal: Szakszervezeteink szerepe 8. oldal: Tartozunk vele géniuszának az életszÉnvonal-pditikában 4. oldal: 10. oldal: Műscrsjánlat kicsiknek és nagyoknak 11. oldal: Áruvilág és kultúra Kisujjában a labdarúgó-bétéká
