Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-29 / 303. szám

^Mdap 1981. DECEMBER 29., KEDD ÓVÓ NÉNI! MÉG EGYSZER! Ezernyi hétköznapi csoda közt Szokatlanul nagy a csönd. Az újhartyáni óvodában a gyerekek már helyet foglaltak. Titokfalva — Ki kopog? — kérdezik a kicsik kórusban. — Levente Péter vagyok. Játszani jöttem. Bemehetek? — Igen! — hangzik a fele­let. A rádióból közismert és rendkívül népszerű óvodás- műsor főszereplője és rende­zője látogatott el az újhartyá- niakhoz. Az első percekben ki­derül, hogy a vendég olyan ember, akinek sajátos egyéni­sége van. Már az első monda­tával megtalálja a kapcsolatot a gyerekekkel. Beszélgetni, ját­szani akar mindennel és min­denkivel. A belépő nem egy felnőtt, hanem lényegesen több és ritkább: igazi játszó­pajtás. A partnerek pillanatok alatt egymásra találnak, s együtt vezetik az öreg gőzmozdonyt Titokfalvára, ahol ezernyi hét­köznapi csoda vár rájuk. A fa­lu mellett egy erdő húzódik meg. A csendben hallani a madárcsicsergést, a fák lomb­jainak susogását. Mesél a gitár Oj vendég érkezik. Énekel. Á kezében hangszer. Kérdésé­be rögtön kész a válasz: gi­tárt tart a kezében. Gryllus Vilmos ugyanolyan nyelvet használ, mint Levente Péter. Mese következik — rendha­gyó módon. A történteket csel­lón játssza el, egy-egy fél­mondattal segítve a kis hall­gatók képzettársítását. Egé­szen bizonyos, hogy legköze­lebb már elég lesz csak a zene — a mesét már tudni fogják. Űjabb izgalmas dolgok követ­keznek : — Akartok ti is zenélni? — Igen! — Akkor alakítsunk zene­kart. A fiúk nagybőgőn fognak játszani, a lányok pedig üstdo­bon. Megmutatom, hogyan kell. A fiúk megfogják az egyik kezükkel a nagybőgő nyakát, a másikkal a vonót, s közben azt mondják: zum, zum. A lányok két kezükbe fogják a dobverőt. Az üstdob így szól: bum-bum. Megtanu­lunk hozzá egy rövid dalt is. Még néhány perc s megkez­dődik a hangverseny. Együtt énekel, zenél az egész óvoda. Készül a sütemény Az év végi ünnepekben a legszebb a meglepetés, az örömszerzés. Most ezt játsszuk el. Játsszuk, mert a hatás alól a felnőtt nézők sem tudják kivonni magukat. Meglátogat­juk a nagymamát, virágot vi­szünk és beiglit sütünk neki. Ni csak, hogy fáj a dereka annak a szegény, öreg nagyma­mának! Alig tud menni. Zoli a legerősebb fiú. Ö az ajtó. Meg kellene olajozni, mert egy kicsit nyikorog. Látszik, hogy a fiatalok ritkán nyitják rá az ajtót a nagyira. Csak a szomszédasszony néz be néha. A terem hatalmas konyhává alakul át. Készül a sütemény. Gyúrnak, dagasztanak az ap­róságok, s közben nagyokat kacagnak. — Vége felé közeledik a ta­lálkozás. Nem vettük észre az idő múlását. A szülők vala­mennyien tudják, hogy az óvodáskorú gyerekeket még húsz percre sem könnyű le­kötni. Itt több mint egy óra telt el anélkül, hogy a kilenc­ven apróság közül bármelyik nyűgösködött volna. A vendégek búcsúzkodnak. A sok parányi kéz a magasba emelkedik: Szervusz Péter! Szervusz Vili! Aztán egy vé­kony kis hang: Óvó néni! Még egyszer! A magányos hanghoz egyre többen csatlakoznak. Ez a legigazibb siker. Vastaps a javából! Körmendi Zsuzsa Műemlék-felújítás Eredeti szépségében helyre­állítják a sziráki korabarokk műemlék kastélyt, amelyben az országos Kőolaj és Gázipari Tröszt alakítja ki oktatási központját. A kastélyt stílsze­rű bútorokkal rendezik be. Az emeleti díszterem freskóit Német Gábor, Harmos Gábor és Harb József festőművészek restaurálják. A budapesti ker­tészeti egyetem és a mátraal­jai állami gazdasági segítségé­vel rendbehozzák a kastély díszparkját is. A helyreállítás­ra a tröszt mintegy negyven- millió forintot költ. A sziráki kastély keletkezésének idejét a XVII. századra teszik, res­taurálásával a nógrádi műem­lékek értékes gyöngyszeme menekül meg az enyészettől. KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Látomások és indulatok Mindenkinek jut szerep Erdősi Agnes felvétele V A vegyes technikával készült yé lapok, linómetszetek, ecseíraj- ^ zolc 1982. január 23-ig tekint- ^ hetők meg Gödöllőn, a hely- í történeti gyűjteményoen. M. Kiss József tudatosan törekszik arra, hogy minden magvetése terméssé váljon, grafikai aratása ezért bősé­ges. M. Kiss József 1936-ban született Marcaliban. Későn, húszéves korában kezdett képzőművészettel foglalkozni. Ekkor Mikus Gyula festőmű­vész korrigálta murikéit, ké­sőbb Csont Ferenc és Bartha László adott hasznos tanácso­kat. Bár autodidakta, 1964- ben egy évig a lipcsei Képző- művészeti Főiskola vendég- hallgatója volt. Üjabb állo­mást jelentett életében Zebe- gény. Szakmai fejlődését mindmáig Kórusz József se­gíti. A Zebegényi műhely ala­pító tagja, Budapesten él és alkot, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szerkesztő-grafiku­sa. Kizárólag grafikákat ké­szít, eddigi életműve mintegy 300 linómetszet, számtalan rajz és vegyes technikával ké­szült lap. önálló kiállítása nyílt Keszthelyen, Pápán, Veszprémben, Szegeden és többször Budapesten is. Gödöllői tárlatán három műcsoport fogadja a nézőt, mely technikában és szemlé­letben is egy tág egységen be­lül külön vonulatot jelent. Ókort, Sylvanust és Godot alakját kísérő, elemző linók jelentik a hagyományos meg­oldások tisztességét, de fel­használja szellemes rajzi öt­leteit. bemutatja virtuóz fel- készültségét. A vegyes technikával ké­Viharmadár szült művek a Genezist, az Atavizmust és a Földfogyat- kozás-t idézik — gomolygó, örvénylő, vészterhes figurák — mintha Dosztojevszkij tár­náiból tápászkodnának fel. A kibontakozást, a feloldó­dást ecsetrajzai mutatják. Nagyvonalúan könnyed, még­is dús képzeletre valló, gon dolatokat, eszméket tartalma­zó és sugárzó rajzok ezek, melyek nyomon követik a fé­lelmet és az újjászületést, Az öreg halász alakját és a Vt- harmadúr röptéjét, mely egy­szerre lendül Gorkij verse és saját fantáziája nyomán olyan érzelmeket keltve, melyek a művészet segítségével legyőz­ték és legyőzik a belső viha­rokat. M. Kiss József nagy példákon nevelődve arra használja fel betegségének gyötrelmeit, hogy rajzokká, művészetté alakítsa. Losonci Miklós HEH FILMJEGYZET Szeleburdi család Karácsony. A szeretetnek ezt az idén esedékes ket­tős ünnepét is túléltük te­hát; pontosabban mondva: túlettük és túlnéztük. Mert ugyan mi mást is cselekedhe­tett az az állampolgár, aki nem kényszerült arra, hogy ebben a zordon télben a dél­alföldi nagymamától a Bala- ton-felvidéki keresztszülőkig futkározzon, minthogy a gyomrát tömködte, valamint szemmel tartotta kedves kép­ernyőjét. Hogy a tálakba és a tányé­rokba hol mi került, az ugye­bár mindegyik famíliának tiszteletben tartandó magán­ügye. ám hogy a reggeltől éj­szakáig fénylő képernyőkön mi futott tova, ez viszont már közgond a javából. Nos. ha ezen közgondot most boncolgatni kezdjük, legeslegelébb azt kell mon­danunk, hogy ez a bizonyos túlnézett karácsonyi televíziós program gyermekközpontú volt: szinte mindegyik órája a kiskorúaknak akart kedves­kedni. Tulajdonképpen az Életet az éveknek című nvugdíiasmű- sorra is rá lehet mondani ezt a gyermeki jelzőt, hiszen — láthattuk a szemünk előtt pá­rázó könnycsenneken át — abban is felnőtté érett éneklő és szavaló gyermekek tiszte­legtek édesanyjuknak, szüleik emlékének. Aztán oedig? Aki nem rest. kinipálgatbatia a műsorújságot, és megbizonyo­sodhat. miszerint legalább fiz főcím kínált a tizen inneniek­TV-FIGYELŐ nek (avagy éppen túliaknak) való látnivalót. Kezdve az im­már legendás személyiséggé népszerűsödött Süsü sárkány­nyal; folytatva Tündér Lalá­val, amely mesejáték utó­szinkronja, sajnos, oly pocsék­ra sikeredett, hogy egészen mást mutattak az ajkak és megint más sistergett elő a hangszóróból; és befejezve azokkal a színi-előadásokkal, amelyek egyrészt békéscsabai, másrészt pécsi közreműködők­kel készültek (A hétpettyes lovag, illetve A király pantal­lója). Bőséges bőven nyílott tehát alkalom, hogy ki-ki bi­zonyos Kiskirályfikkal, Ken­ceficékkel, Galóca vitézekkel és Kincső királykisasszonyok­kal találkozhasson — teljesen belefeledkezve csetlésükbe- botlásukba, avagy csak amúgy, elrévedezgetve, furcsállván, hogy váltig vannak olyanok, akiknek az ilyesmi is tetszik... Illyés Gyula. Hanem azért ebben a tovazúduló me­seáradatban is akadt egy-két olyan képsor, amely a testileg és lelkileg egyaránt felnőtt előfizetőknek okozott nagy- nagy szellemi izgalmat. Ezek sorából is messze kiemelke­dett a nemrég felújított Szülő­földem című sorozatnak azon darabja, amelyben élő irodal­munk legnagyobb alakja, Ily- lyés Gyula kereste a kamerák meg a mikrofonok előtt az ő Tolna megyei bölcsőhelyét. Nehéz illendő szavakat talál­ni ahhoz, hogy ezt a ritka jó- kedélyű, ugyanakkor a nem­zeti lét meg a költői mester­ség dolgában súlyos igazságo­kat közlő vallomáscsokrot csak megközelítő hitelességgel minősítsük. Annyi érzelem­hullám, annyi sistergőén friss gondolat, s mindemellett any- nyi magánemberi gesztus gaz­dagította ugyanis ezt a nagy sebesen tovaröppent nyolcvan percet, hogy érdemben szólni róla egyszerűen lehetetlen. Csupán afféle lapalji meg­jegyzésként íródik tehát ide az az a föltehetőleg általános érvényű észrevétel, miszerint Illyés Gyula nagyon jól érezte magát azon a néki oly ked­ves és fontos dunántúli tájon. És nemcsak azért, mert újra bebarangolhatta e dimbes- dombos vidéket, hanem sok­kal inkább azért, mert most, életének e számadásra biztató hajlottabb szakaszában igazán megnyugtató állapotban látta viszont a Rácegrespuszta és Bonyhád közötti országrészt. Gazdag földek, takaros há­zak, no és hát sorsukkal iga­zán elégedett emberek között vitt az útja, s mindez arra biztatta, hogy a maga szóki­mondó stílusában e jólétet szülő történelmi útról elisme­rő nyilatkozatot tegyen. Kép­letes értelemben, de szinte va­lóságosan is főt hajtott e ki­csi hazának, amelynek népe, lám. nem csak a megmaradás­ra bizonyult képesnek, hanem arra_ is, hogy e megmaradás minőségét mind tovább és to­vább gazdagítsa. Joggal és örömmel mond­hatjuk tehát, hogy az 1981-es karácsony legértékesebb és legtovább visszhangzó televí­ziós ajándéka ez az Illyés Gyula társaságában végig él­vezett szülőföldlátás volt. Ablak. Néhány röpke mon­dat erejéig hadd essen még szó az Ablak legutóbbi adásáról is, amelyben több települése kapcsán szóba ke­rült ez a főváros környéki táj, Pest megye. Az ok, amiért előbb Vácot, majd Törökbá­lintot és Erdligetet emlegették, ugyanaz volt: a víz. Vagyis az, hogy — végre-végre — a leghivatalosabb minősítés sze­rint is visszanyerte jó minősé­gét a váci víz, míg a török­bálinti lakótelepen, valamint Érdligeten az a megnyugtató szenzáció, hogy ez az íztelen, szagtalan folyadék újra folyik- Ez utóbbi helységben potom nyolc hónap kellett csak hoz­zá, hogy megcsurranjanak a tikkadt csapok. Van tehát víz — jó víz! — itt is. ott is, s remélhetőleg meg is őrződik e minősége, mert újabban szi­gorú rendelkezéseket hoztak a veszélyes hulladékok szét­szórásáról. Mint hallhattuk, akár 7,5 millió forintnyi bír­sággal is lehet sújtani azt. aki hanyagsága, nemtörődömsége miatt megérdemli. Szép sum­ma; riasztóan tetemes pénz­összeg ... Akácz László Jelenet a Szeleburdi család című új magyar filmbfil Évek óta vissza-visszatérő sirám: nincs nálunk gyerek- filmgyártás. Vagy ha nagyné- ha készül is (háromévenKént egy), abban sincs sok köszö­net, mert gyermekfilm címén válogatott gyermetegségeket vonultat fel, bugyuta mesét, valószerűtlen figurákat, nem­létező gyerekhósöket zúdít a néző nyakába. A panaszokat nem enyhíti, legfeljebb csak motiválja, sőt aláhúzza, hogy a gyermekfilm, a jó gyermek- film persze, világszerte hiány­cikk. A leendő felnőtt mozilá­togatók jogos filmigényeinek kielégítésére sehol se nagyon törekednek. Ilyenformán a nálunk tapasztalható pangás egy világjelenség része, s mint ilyen, nem is olyan különös ügy. A magyarázat azonban in­kább mentegetőzés. Attól ugyanis, hogy ebben meg amabban az országban nem készül gyermekfilm, nálunk még nyugodtan készülhetne. Igaz, hogy a mi évente hu- szonegynéhány filmet produ­káló filmgyártásunkban túl sok gyermekfilmnek nem jut­na hely, de hosszú éveken át annyi ilyen filmet sem forgat­tunk, amennyi ebbe a keretbe belefért volna — azaz évi egyet vagy legfeljebb kettőt. Pedig lenne miből. A magyar gyermekkönyvek felveszik a versenyt bármelyik ország gyermekeknek szóló irodalmá­val; kitűnő szerzők élvezetes könyvein gyermeknemzedékek nevelkednek, s az érdeklődő papák és mamák is szívesen beleolvasnak ezekbe a köte­tekbe. Mármost akár az ol­vasva már népszerűvé vált könyvekből, akár e könyvek szerzőinek eredeti filmtörté­neteiből lehetne bőséggel válo­gatni ahhoz az évi egy-két gyermekfilmhez, amit már csak a tematikai sokrétűség miatt is célszerű lenne elké­szíteni. (Nem is beszélve a jó eladhatóságról, mivel a hiány­cikk jó gyermekfilmekre min­den bizonnyal szívesen akad­nának külföldi vásárlók is-) Ami meg a hazai nézőszámot illeti: ha csak a tényleges gyermekkorosztályra számíta­nak a gyermekfilm készítői, az is milliós látogatottságot je­lenthet. A gyermekfilm persze nem azonos a mesefilmekkel, vagy a televíziós sorozatokkal. A gyermekfilm film, amely egy bizonyos korosztály különleges igényeit elégíti ki, de számít az érettebb korú nézőkre is. A hangsúly itt inkább azon van, hogy film, tehát művészi al­kotás, semmint hogy gyermek. (Általában itt szokták a film­készítők a hibát elkövetni: művük először gyermek(ded). aztán film). Ebből az is követ­kezik, hogy egy ilyen film el­készítése semmivel sem keve­sebb művészi fáradsággal jár, mint egy „felnőtt" filmé. Ugyanakkor megkívánja a filmművészek különleges érzé­két a gyermeklélektan, a gyer­mekszociológia és még tucat­nyi más szakismeret iránt. Ezt viszont vagy csak nagyon ke­vesek vállalják, vagy eleve csak nagyon kevés, különben kitűnő filmes rendelkezik ilyen érzékkel. Ugyanakkor a gyer­mekfilmbe fektetett munka nem áll arányban az érte kapható anyagi és erkölcsi el­ismeréssel. Szóval ez is egy­fajta ördögi kör: aki tudná csinálni, annak nem feltétle­nül éri meg — akinek meg esetleg megérné, az nem tud­ja csinálni... Mindezeket azért volt érde­mes elmondani, mert végre olyan gyermekfilm született a magyar filmgyártásban, amely egyszerre alátámasztja a gyérmekfilmekkel kapcsolatos gondok létezését, s cáfolja a nézetet, miszerint e gondok eleve megakadályozzák a jó gyermekfilmek készítését ná­lunk- A film rendezője tulaj­donképpen megszállott mű­vész: Palásthy György szinte az életét tette fel a gyerme­keknek szóló filmekre, s lé­nyegében egymaga képviseli a rendezők között ezt a mű­fajt. Filmen ugyan ritkábban, — de a televíziós Családi kör megannyi kis gyermekfilmje, gyermekközpontú tevékenysé­ge elképzelhetetlen lenne az ő neve, munkássága nélkilL A mostani mozifilmje, a Sze­leburdi család, egy másik megszállott gyermekbarát, Bá­lint Ágnes könyve alapján ké­szült. (Bálint Ágnes elévülhe­tetlen érdeme a Mazsola-so­rozat, a Futrinka utca — so­rozat, és megannyi más tévés gyerek- és mesefilm megal­kotása). Az elég régi könyv attól volt (és maradt) népsze­rű, hogy valóságos, hihető emberek és gyerekek mozog­tak benne, valóságos és hihe­tő mai magyar, sőt pesti kö­rülmények, helyszínek, szituá­ciók közepette. A szeleburdi csigabiológus családfő szele­burdi gyermekeinek, s velük szemben a gőgös, gazdag és ostoba Belvízi családnak a története mindenki számára ismerős volt; ilyen szomszé­daink voltak a házban, a má­sik házban, a másik utcában, ismerősként fogadtuk őket — s mégis, a mese megemelt valósága volt ez. Palásthy most a filmben pontosan meg­őrizte a könyv erényeit, s annyival még meg is tetézte, hogy a film vizualitásóval még karakteresebbre formálta a családok környezetét, a törté­net „mögöttes” helyszíneit és szálait. Épkézláb és egészséges történet, sok humorral, kedves bolondériákkal, némi tanul­sággal — de mégis mese. Am úgy mese, hogy magunkra is­merhetünk belőle, gyerekek és felnőttek egyaránt. Kellemes szórakozás unokának és nagy­apának egyaránt — és ízléssel, mértéktartóan, nagy szere­tettel és nagy „gyermcktani” ismerettel, tapasztalatai meg­csinált film. Több is elkelne ebből a műfajból, s ilyen szin­ten. Cirkusz Vadnyugaton Ha egy gyermekfilmet tönk­retehet a gyermetegség, akkor ez fokozottan áll a felnőttek­nek szánt filmekre. Jelen esetben arra a román filmre, melyet Mircea Veroiu rende­zett. s a Cirkusz Vadnyugaton címet viseli. Van ebben a filmben minden, ami egy át­lagos westernben lenni szo­kott1 lovasok, verekedések, lö­völdözések, vonatrablás, bank­rablás, vadnyugati kocsma, vadnyugati kocsmatündérek, jóemberek, rosszemberek — de mindez olyan gyermeteg szinten, mint ha mondjuk egy Sadoveanu regényt óvodások képregényévé degradáltak vol­na. így. bár a film halálos ko­molyan veszi önmagát, a né­ző a hasát fogja a nevetéstől, — amikor épp nem unatkozik vagy bosszankodik. Takács István < t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents