Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-28 / 302. szám
Vita helyett % zjSg egyszerű intézkedés Nem a méreg, csak az idő re- megtette a kezet, mely a szerkesztőségnek levelet írt. Panaszlevélnek nem mondom, mert bölcs mértéktartással csak a tényeket sorolja fel, és nem ügyének elintézését, csak tanácsot kér. Az ajándékozás ünnepére készülnek az emberek. A váci óra-ékszer boltban a pult előtt négyes sorban türelmetlenkednek a vevők, a pult mögött hárman mosolyogva szolgálnak ki: „Ezt gondolja, vagy inkább ezt? Igen, ez szebb. Próbálgatják az órákat, a kösöntyűket, ez ezüstöt, az aranyat. Végre van egy szusz- szanásnyi idő, és mondom a boltvezetőnek; — Dinka István sződi, Dózsa György út 11. szám alatt lakó nyugdíjas reklamál. Még májusban vásárolt itt egy karórát. Otthon vette észre, hogy megállt. Mikor visszatért, mór egy tábla büszkélkedett a régi bolt ajtaján: „Költözködünk. Zárva”. Két hét telt el, mire az új helyen nyitottak. Az ünneplésben az új, vonzásának tömegében bizony alig lehetett észrevenni a reklamáló idős embert. Mondták, hagyja ott az órát, majd megnézik. Közben az órás is szabadságra ment és október lett, amikor ismét karjára csatolhatta Dinka bácsi az óráját. Ment haza. Az óra megállt. Visszahozta. Megállapították, hogy valami eltört benne, de nem gyári hibás. Tehát nem díjtalan javítás. Megcsinálják, de 120 forintba kerül. Ekkor vette a kézbe a tollat Dinka István sződi nyugdíjas, és levelet írt a Váci Hírlapnak. — Valóban törés miatt nem fogadhatunk el reklamációt. Bajos az ügyet ilyen messzeségből visszagöngyölíteni. Még az ilyen nagy forgalomban is kipróbálunk minden órát — mutat a boltvezetőnő a tömeg felé. De, hogy a vevőkkel az eddig kialakított jó kapcsolatainkat megőrizzük, tovább erősítsük, kicseréljük az órát. A vezetőnő már menne a pult előtt négyes sorban türelmetlenkedő vevőkhöz kiszolgálni. Azért még van annyi ereje, ideje, hogy kezet fogion velem, „boldog ünnepeket” kívánjon. aztán ismét a pult mögött áll, és mosolyogva kérdi: — Igen, ezüstláncot? Hány éves a kislány? M. Gy. H!deg és December 22-e déli tizenkét óra. Hangos sóhajtás jelzi a munkaszobából, hogy kész a mű. Másként nem lehetett volna :lyen gyorsan letudni az év Végi hajrát, csupán a segítőkész kolléga, a szabadsága alatt idelátogató munkatársunk közreműködésével. — Ezért megérdemelsz egy munkaebédet és valami jó italt — közlöm vele. A váci Sörbárt választjuk. Az italt elfogadja, de az ebédmeghívást elhárítja. Egyél csak, biztat. Mit néz azon az árlapon? Harmincegy, forintért hoznak egy alföldi gulyáslevest. A sálat kiveszem a nyakamból, a nagykabát marad, mert hideg van. — Így megy ez egész télen — panaszkodik a felszolgáló is a másodosztályú, drága. se nem étterem, se nem bár hangulatú dermesztőben. K. T. I. Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58): december 23-tól 30-ig délután és este vetíti a Piedo- ne Egyiptomban című színes, szinkronizált olasz kalandfilmet, korhatár nélkül, III-as hely áron. Rendezte: Steno. Főszereplője Búd Spencer, aki mint Rizzo felügyelő ezúttal egy megölt arab nyomában Egyiptomba kerül, ahol a szokásos módszereivel leleplez eay veszélyes memzetközi bandát. DCM Ságvári Klub (Deákvár) december 28-án délután 3 órakor a Fehérlófia című új magyar filmet játsszák. — Este 6 órakor A majmok bolygója című fantasztikus amerikai filmet újítják fel, III-as. helyáron. wíiio A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ES VAC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV- ÉVFOLYAM, 302- SZÁM 1981. DECEMBER 28., HÉTFŐ Népfrontmozgalcni Jó kapcsolat a lakossággal ICiképlá'JÚ fslsdtaHsrv készült A Hazafias Népfront Vác városi Bizottságának decemberi ülésén Pintér Sándor elnök üdvözölte a szép számban megjelent bizottsági tagokat, s az elnökségben helyet foglaló Bodor Zoltánt, a megyei nép- frontbizottság képviselőjét, valamint Fülöp Árpádnét, az MSZMP városi bizottságának munkatársát Minden városrészben István Kálmán titkár részletesen ismertette az 1981-ben végzett munkát. ■ Fontos feladatnak minősítette az összekötő szerepet a város politikai-gazdasági vezetése és az állampolgárok között. Azok a fórumok, amelyeken a város lakód és vezetői közvetlenül találkozhattak, nagyon hasznosak voltak. Ezeket — a tapasztalatok alapján — a jövőben továbbfejlesztik. Kiemelt feladatként kezelte a népfrontbizottság idén is a körzeti bizottságok megerősítését, a tanácstagok és körzetük kapcsolatának javítását, a kereskedelem és a szolgáltatás színvonalát fejlesztő törekvéseket a VI. ötéves terv várospolitikai feladatainak széles körű ismertetését és a környezetvédelmet. A korábbi négy körzeti bizottság száma 12-re bővült és a kisebb munkacsoportok megalakítása szerencsésnek bizonyult. Törekvéseik nem egységesek, más-más feladatok kapnak hangsúlyt egy-egy városrészben. Az l~es körzet jó kapcsolatot tart fenn az Árpád úti iskolával, s jelentős társadalmi munkát szervezett. A 2-es az egészségügyi felvilágosítás területén tevékenykedik, a 4-es geodéziai felméréseket végzett, az 5-ös a Mártírok útján segítette a gázvezeték építését, a 13-as faültetési akciót indított, a 15-ös körzetben rendszeressé váltak a lakótelepi fórumok. István Kálmán hangsúlyozta a tanácstagok, a népfrontkörzeti bizottságok és a lakóbizottságok munkájának egybehangolását. A tanácstagok által szóvá tett közérdekű . javaslatok fele megvalósult, 40 százalékát a VI. ötéves terv keretében oldják meg, 10 százaléka később kerül megvalósításra. Részletesen elemezte a beszámoló a 10 munkabizottság (pedagógiai, tömeges ismeretterjesztési, információs, béke-barátság, környezetvédelmi stb.) tevékenységét. Lemaradás a tömegsportban tapasztalható. Önzetlen munkáért A közösségért végzett, önzetlen munkáért az idén Kiváló társadalmi munkás kitüntetést kapott: Kovácsné Pöltz Piroska. Suhajda Zoltánná, Simák István, Ábrahám Ferenc, Vásárhelyi József, Nyerges Lajos, T.umbász Ferenc. Papp Rezső, dr. Horto- ványi András és Toldi Sándor. Érdemes társadalmi munkás kitüntetésben részesült: Fáá hét műsorából December 28., hétfő: Délelőtt Handa-banda címmel Benedek Elek mesédből összeállított meseműsor a művelődési központban. — Ugyanott 18 órakor Benyik Béla vetített képes útibeszámolója Hollandiáról. — A színházteremben Bertolt Brecht Svejk a második világháborúban című komédiáját játssza a veszprémi Petőfi Színház. December 29., kedd: Sport- délelőtt. Pingpong- és sakkverseny a művelődési központ 8- as termében. — Uszodalátogatás Budapesten, az úttörőház szervezésében. — A szocialista brigádvezetők klubjában, a deákvári Ságvári Klubban este évzáró klubnap, szabad programmal. December 30., szerda: Délelőtt 10 órakor ingyenes filmvetítés a kisiskolásoknak, a művelődési központ 8-as számú termében. — Az úttörőház egész napos szerdai szánkótúrára viszi a pajtásokat Dobogókőre. — Erdélyben jártunk címmel a könyvtár néprajzi szakkörének kiállítása, Mártírok útja 37. szám alatt. December 31., csütörtök: Kirándulás gyermekeknek az újpesti uszodába; találkozás délelőtt 8 órakor a váci vasútállomáson. — A csillagászati szakkör Rádiócsillagászat címmel tartja évzáró foglalkozását a Madách Imre Művelődési Központ 22-es termében. — Délután fél 5-kor kezdődik a hagyományos szilveszteri orgonahangverseny, a Bartók Béla Zeneiskola nagytermében. Január 1., péntek: szünnap. Január 2.. szombat: A Hajós Alfréd Üttörőház meghívására a művelődési központ 34-es termében bemutatkozik 9 és 11 órakor Otaky bűvész. — Ugyanott, a 47—48-as teremben 18-tól 22-ig: Disco, új hazai és külföldi hanglemezekkel. Január 3., vasárnap: Az úttörőház a szakkörös pajtásokat a fővárosba viszi, jutalom- kirándulásra, s ennek keretében megtekintik a Budapesti Nagycirkusz látványos új műsorát. biánné dr. Héger Mária, Szil- ner Emil, Hardicsay Zoltán, Szolcsánszky Pálné, Zarka Zoltán, F. Szabó Endre és Drozgyik József. Sürgetik a körforgalmat A titkár beterjesztette az 1985-ig terjedő középtávú feladattervet és azon belül az 1982-es munkaprogramot. A vita során többen hangsúlyozták, hogy az idei feladatok megvalósítása biztosíték az 1982-es program végrehajtására is. Foglalkoztak a pedagógusok helyzetével, a szülők és az iskola kapcsolatával. Sürgették a Dunakorzó további rendezését, a busz-körforgalom megvalósítását. A várospolitikai témákon kívül több kül- és belpolitikai kérdésről szeretnének hallani a fórumok kapcsán. A megyei népfront- bizottság és a párt helyi bizottsága képviselője elismerőleg szólt a váci népfrontmoz- galom tevékenységéről. Végül a megjelentek elfogadták az idei beszámolót és a következő évek munkaprogramját. P. R. FeIhb élő fiatalok hete A nagymarosi találkozó Az ünnepi anyagtorlódás miatt csak most tudunk beszámolni a váci járás fiatal amatőr előadóművészeinek és együtteseinek találkozójáról, melyre december 20-án került sor Nagymaroson. A 13 meghívott közül három kisegyüttes és egy pol-beat énekes jelent meg, hogy ízelítőt adjon repertoárjából. Garabonciások A találkozót a KISZ Vác Járási Bizottsága azzal a céllal szervezte, mint azt Solymo- si Sándor, a bizottság titkára elmondta, hogy a járás fiatal amat'rei és együttesei szervezett fellépési lehetőséghez jussanak, és megismerjék egymás munkáját. Másrészt azért, hogy a meghívott szaktanácsadó, a zsűri a fiatalok szakmai továbbfejlődését segítse elő hozzáértő tanácsaival, véleményével. A művelődési ház nagytermében az első sorokban gyűlt össze a csekély létszámú közönség. Meghitt, családias hangulatban elsőként a váci Garabonciás együttes két tagjából alakult duó, Schmidt Ferenc. és Mátyus Ottilia népdal- feldolgozásokat adtak elő, nagy sikert aratva magas színvonalú műsorukkal. Másodiknak a sződligeti kéttagú Hecc együttes dalokkal lépett fel, majd a Horváth István vezette hattagú nagybörzsönyi együttes következett, akik country zenét játszottak. Végül a fiatal tehetséges fóti pol-beat énekes Orsós Márton lépett színpadra. A közel egyórás programot követően Kissné Kékesi Ilona táncpedagógus, a Madách Imre Művelődési Központ munkatársa és Debreczeni László, a Pest megyei Művelődési Központ munkatársa hasznos szaktanácsokat adott a jelenlevő fiataloknak. Jogos kérdés A nézők joggal kérdezhették volna, hogy csak ennyi amatőr együttes van a járásban? Több néptáncegyüttesünk, kamarakórusunk, citerazeneka- runk, színjátszó csoportunk van, és sorolhatnám tovább a magányosan, elszigetelten fes- tegető, éneklő, gitározó fiatalokat is; akik talán tartózkodásból, vagy bocsánat a feltételezésért, lustaságból nem próbálkoznak az amatőr mozgalommal kapcsolatot teremteni. Vagy talán presztízsből maradtak távol, a máshol sikert sikerre halmozó együttesek? Ügy véljük, mindannyiunk javára szolgálna, ha szervezettebbé tudnánk tenni, s valóban mozgalommá válna mindaz, amit ma is annak nevezünk. Solymosi Sándor, a KISZ-bizottság terveiről beszélt. Létre kívánjuk hozni a váci járásban élő és dolgozó fiatal amatőr művészek stúdióját — mondotta. A stúdió a fiatalok szakmai fórumát jelentené, a KISZ Váci Járási Bizottsága bizonyos fokig menedzselné is az amatőröket, fellépési alkalmat, továbbfejlődésükhöz lehetőséget teremtene. Nehéz mindenkivel felvenni a kapcsolatot, ezért várjuk a fiatalok jelentkezését. A stúdió létrejöttével talán megoldódna a nézőtéren ugyan ki nem mondott, de feltehetően megfogalmazott kérdés is. Miért csak ennyi embert érdekel egy ilyen találkozó műsora? Sárossy Krisztina Orvosi ügyelőt Változik a beosztás Az év végi munkarend miatt az ügyeleti beosztás megváltozik. December 31: (csütörtök) heti pihenőnap, és 1982. január 3., csütörtöki munkanap. Ezért az ügyelet december 30-án 19 órától kezdődik, s tart folyamatosan 1982. január 3., reggel ,7-ig. December 30-án 19 órától január 1-én reggel 7-ig. Az ügyeletes orvos dr. Kemács Összegyűlt a hulladék Az ünnep előtt többen telefonáltak a váci Földváry térről: Sok a szemét, intézkedjenek! A bejelentés után meggyőződtünk arról: a szemét- gyűjtő tartályokban tényleg jócskán volt hulladék, sőt kartondobozok is rontották a konténerek mellett az utca képét. — Meddig marad ez így? — kérdeztük Honfi Jánost, a Vác Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzemének műszaki vezetőjét. — A szemétszállítási, napokon elvégezzük a ránkbízott munkát. Tudjuk, hogy nemcsak a Földváry téren, hanem a város több területén is felgyülemlett a hulladék. Ennek egyik oka, hogy naponta 5—6 szállítókocsink válik üzemképtelenné, tartalék járművekkel nem rendelkezünk. Egyébként nemcsak december 25-én dolgoztunk, hanem január 1-én is dolgozni fogunk. Járásunk területén sem mindenhová jutottunk el a hóakadályok, síkosság és a technikai hiány miatt. De remélem a gond még ebben az évben megoldódik és a lakosság meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal, mi legalábbis ezt szeretnénk. N. P. Csöndes beszélgetés Terített asztal mellett ünnepi hangulat a FÜSZÉRT váci telepén. Csomagokkal körberakott, feldíszített fenyőfa mellett beszélgetünk Völgyesi Lászlóné főbizalmival. Nem késő már ilyenkor az év végén nyugdíjas találkozót rendezni. — Nem — mondja. Ebben a korban már sokan egyedül maradnak. Mi a találkozókon megteremtjük a családi ünnep légkörét is Ajándékot adunk mindenkinek. Van akinek csak ennyi a karácsonya. Vidéki István KISZ-titkár: — Kiket becsüljünk meg, ha nem őket, akik mai életünk alapjait teremtették meg. Juhász F. Károly fiókigazgató is csak egészséget és békét kívánna, de beszélni kell az év gondjairól, a jövő terveiről is, mert a nyugdíjasok arra igen kíváncsiak. Ök — mondja, csendes beszélgetés közben Kovács Barna áruforgalmi vezető —, akik az 1956-os nagy felvásárlási lázban azzal teremtettek környékükön nyugodt légkört, hogy éjjel-nappal, hóban-fagyban szerezték be, és időben szállították ki a boltokba az árut. ök. akik a nagy árvizek idején nem kérdezték: fizetnek e túlórát? Vitték az élelmet a volt szobi járásba Rétságon keresztül. Szóba kerülnek a világesemények. Azt mondja az egyik ünnepelt: Ahol az emberek a kávéfőzés tudományáról vitatkoznak, túl sok baj nem lehet. Bólogatnak a társai, és nézik a megterített karácsonyi asztalt. Sütemények, narancsok, borospoharak. Van. aki csak üdítő italt fogyaszthat a beteg gyomra, vagy a porta mellett várakozó kocsija miatt. Hozzám irányítják Török Sándor bácsit, aki már a hetedik évtizedét morzsolgatja. Mondják — a vállalat történetének gondjai, és derűs napjai élnek az emlékezetében. A karácsonyi hangulatban most nehezen frissíti fel őket, de az apró mozaikokból végül is ösz- szeáll a kép. — Az államosítás után, 1949ben alakultunk — meséli. — Első központunk a Vörösházban, első raktárunk az Eleíánéosház- ' ban volt. Három év múlva, 1952-ben jöttünk ki ide, a volt téglagyárba. Bizony nem ismertük mi akkor a targoncát, meg a munkavédelmi szabályokat, Lovas kocsival hordtuk ki az árut, és 20—30 méter magasra raktuk fel á bálákat. De itt van Csiszár Istvánná, a párttitkárnő, ő még többet tudna mondani. Édesapja, aki két évvel idősebb volt. mint én. még a téglagyárban dolgozott a felszabadulás előtt. Itt is lakott. Hogy aztán átjöttünk, ő is „füszértes” lett a feleségével lányával együtt. Lányuk 15 éve dolgozik már itt. s az idő múlását az bizonyítja, hogy már neki is 18 éves fia van. Halk zümmögés. ünnepi hangulat. Idegen vagyok, nem szabad a „családot” zavarni. Elbúcsúzom. Majd ők is elindulnak hazafelé, süppedő hóban, lámpák fénye mellett, kezükben csomagokkal. Otthon, meggyújtják a fenyőfán a gyertyákat, alája teszik a csomagot, leülnek eléje és nézegetik. Aki egyedül marad, az nézegeti a legtovább. Mészáros Gyula Károly. Január elsején reggel 7-től 2-án reggel 7-ig dr. Kicsiny Gusztáv ügyel. Január 2-án reggel 7-től január 3-án reggel 7-ig dr. Halász Ede az ügyeletes. 1982, január 1-től, a járási ügyelet szombaton reggel 7-kor kezdődik, és hétfőn reggel 7-ig tart Január 1-től a munkaidőcsökkentéssel kapcsolatos rendelési idők, illetve az ügyeleti szolgálat megváltozik. 1982. január 1-től kezdődően, a járóbeteg-ellátás területén dolgozó körzeti orvosok, gyer- mekkörzeti orvosok áttérnek az ötnapos munkahétre. Ezért a felnőtt- és gyermekkörzeti orvosok hétfőtől péntekig, azaz öt nap alatt dolgozzák le a kötelező munkaidőt. Szombaton sem • felnőtt, sem a gyermekkörzeti orvosok nem rendelnek, helyette ügyeleti szolgálat lesz. Az ügyeleti szolgálat helye változatlan; Vác, Március 15. tér 9., régi kórház. A városi ügyelet hétközben nem változik. Mindennap 19 érától másnap reggel 7 óráig tart. Telefonszám változatlan. A felnőtt körzeti orvosok a városban és a járásiak is szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tartanak ügyeletet. A gyermek- körzeti orvosok szombaton reggel 8 órától 16 óráig, és vasárnap reggel 8-tól 16 óráig tartanak rendelést a régi kórházban. A rendelőintézet 7- től 12-ig tart nyitva, szombaton az alábbi szakrendelések működnek: röntgen és labor, belgyógyászat. nőgyógyászat, szemészet, és baleseti sebészet. A váciaknak az év végi munkarend változása miatt, 31-e heti pihenőnap, január 1. ünnep, szabad szombat. Ezért 31-én reggel 7-től január 1-én reggel 7-ig ügyeletes dr. Vájta Gábor. Január l-én reggel 7-től, 2-án reggel 7-ig dr. Tóth Mária ügyel. Január 2-án reggel 7-től, 3-án reggel 7-ig dr. Hajmer Viktória az ügyeletes. 1882. január 3. rendes csütörtöki munkanap. 1982. január l-től. a városi ügyeleti szolgálat szombaton 7 órakor kezdődik, s folyamatosan hétfőn reggel 7-ig tart. Gyermekorvosi ügyelet: Január 1-én és 2-án dr. Heté- nyi Katalin, és dr. Huszágh Hedvig tart ügyeletet. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác. Március 15. tér 9.). a 11—525-ös telefonon lehet hívni. . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlapi » ft