Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. DECEMBER 20., VASÄRNAP ünnep a nevelőotthonban Hétköznapi művészet Boldog karácsonyt, gyerekek...! A tizenéves, szőke, kékszemü lány jut eszembe, aki pár hónap múlva élete fontos állomásához érkezik el: befejezi középiskolai tanulmányait, s érettségi bizonyítvánnyal a zsebében kilép az életbe. A gyorsan tovatűnő évek során lehetőségem nyílott arra, hogy egy- egy villanásnyi időre bepillantsak az életébe. Az apja hívta fel rá a figyelmemet egy hideg-szürke téli délutánon, amikor együtt ballagtunk hazafelé a havas utcán. Beszélgető kedvében volt, s ki tudja, milyen meggondolás alapján, de megosztotta velem családja féltve őrzött titkát: vagyis, hogy a kékszemü nem az ő lánya. Egészen kicsi ’bolt még, alig formálódtak ajkán a szavak, amikor örökbe fogadták. A lány sohasem tudta ezt meg, az évek során hozzájuk formálódott, mozdulataiba, vonásaiba nevelő szülei kontúrjai költöztek. lázas készülődés A szobi leánynevelő Intézet bejárata felé ballagva a szőke, kékszemű lány jár az eszemben, s az itt lakók helyett is irigylem, amiért neki talán sohasem kell szembenéznie a valósággal. Hópihéket üldöző szél csapódik az arcába. Tökéletes, szinte ünnepi a csend a környék egykori urának, a múlt század kezdetén idetelepült Luchenbacher család patinás kastélya táján. Az épület a felszabadulást követően előbb fiúnevelő intézet volt, s csak 1968 óta vannak falai között 6—14 év közötti leányok. Jelenleg éppen 103-an, mint az igazgatónő, Koppány József né nem sokkal később elmondja. A hangulat valóban ünnepi. Lázas készülődés folyik a béke, a szeretet, vagyis a karácsony megünneplésére. A kézimunkaszoba ajtaját immár jó néhány napja kulcsra zárják, hiszen itt vannak az ajándékok, amelyeket majd az ünnep előestéjén a téli szünet ideje alatt is bentmaradó gyerekek kapnak. Sokan ugyanis nem tudnak hová hazamenni, az otthon fogalma számukra nem azt jelenti, amit általában. Őszinte szavak A gyerekek csak Éva néninek hívják az igazgatónőt, aki az elmúlt napokban hol jó, hol meg rossz hírt osztott ki közöttük. Egyszer vidáman, szinte lelkesen közölte, hogy lám, te hazamehetsz, odahaza „javult a helyzet”. Aztán a másik leányt már vigasztalnia kellett: meglátod, jobb, ha itt maradsz. S aztán beszélt a színes, eleven szüneti programról. Arról, hogy elmennek a budapesti műjégpályára, vetélkedőket szerveznek, kirándulást a Börzsönybe, a Mátrába, ahol síelni fognak, ha lesz arra alkalmas hó. December 30-án részt vesznek a Szovjet Kultúra Házában sorra kerülő télapóünnepségen ... S ezek csak a főbb események, jó néhány meglepetés is lesz. Nézem a középkorú asszonyt, akinek szavai melegséget sugároznak. Nem marad el a hatás sem. A tizenkét éves K. Éva is csak rövid időre válik szomorúvá, amikor tudomására hozzák, hogy a szünetet az intézményben kell töltenie. A programok hallatán aztán megélénkül, s a komoly beszélgetés pillanatok alatt egyszerű, hétköznapi csevegéssé alakul, amely igazán őszintének hat. K. Éva hároméves korában került el a szüleitől. Először Abonyba, nevelőszülőkhöz. majd kilencéves korában Szobra: — A téli szünetet és a karácsonyt rendszeresen itt töltöm — mondja. — Jó itt... tavaly egy kisautót kaptam ajándékba karácsony este — mosolyodik el. — Tudod, hogy miért nem mehetsz haza? — Igen. — Miért? — Mikor látogattak meg a szüleid utoljára? — Amióta itt vagyok, még nem látogattak meg — mondja csodálkozó őszinteséggel. — Kit szeretsz a legjobban? — Az Angélát, 6 a barátnőm... de más barátnőim is vannak, akiket szeretek... Meg a nevelőnket, Ria nénit... — Kinek készítettél ajándékot karácsony estére? — Ez hadd legyen meglepetés, de azért elmondhatom, ha muszáj — mondja, aztán felsorolja azok nevét, akik napról napra benépesítik az életét. ...felnevelem az öcséimct A. Anna tizenkét éves kora ellenére meglepően felnöttes gondolkodású. A téli szünetben ő sem mehet haza, családi körülményei nem teszik lehetővé. — A szüleim Ráckevén laknak — mondja. — Sajnos az alkohol teljesen tönkretette az életüket. — Van testvéred? — Igen, kettő is. Az egyik Aszódon, a nevelőintézetben, a másik a nagynénémnél. Most ő neveli. — Hogyan telnek a napok itt az intézetben? Megvonja a vállát, s csak kis szünet után válaszol a kérdésre: — Itt nagyon jó ... — kezdi. — Megtartjuk egymás születésnapját, sok a barátnőm ... szóval, jó itt. — Es a karácsony, mit jelent számodra? — Iskolai szünetet, sokféle szórakozást, játékot... ilyeneket. Nekem ez lesz az első alkalom itt, pontosan még nem tudom, hogy milyen a karácsonyeste az intézetben. — Ha két év múlva el kell majd menned az intézetből, mihez kezdesz? — Hazamegyek Ráckevére. — A szüléidhez? — Az nem biztos. De hazamegyek és felnevelem az öcséimet, ha éppen arra van szükség ... Látszik az arcán, hogy szívből gondolja a dolgot. S az is, hogy lesz hozzá bátorsága és ereje. Az igazgatónő történeteket mesél a hétköznapok sokszor színes, cseppet sem eseménytelen időszakáról. Jó néhányan megpróbálnak ugyanis a nagyobb lányok közül a védelmet nyújtó falakon kívül önálló életet kezdeni. Vagyis nem ritka dolog a szökés, pedig hát... — Karácsony előtt más a helyzet — mondja az igazgatónő. — Ilyenkor mindannyiunkat a készülődés, a várakozás, az ünnepi hangulat köti le. Három és fél méteres fenyőfát állítunk fel a nagyteremben. A gyerekek fogják feldísziteni. A nevelőkkel együtt én is itt leszek velük egész este. A magunk eszközeivel megpróbáljuk pótolni a családot. Eddig ez mindig sikerült, reméljük, hogy idén is így lesz. Magyarázat nélkül A patinás épületből kilépve ismét a tizenéves ' szőke, kékszemű leány jut az eszembe, aki pár hónap múlva élete fontos állomásához érkezik: befejezi középiskolai tanulmányait. Hogy Szobon és. az ország más intézeteiben gyorsabban válnak felnőtté a gyerekek? Nem az ő hibájuk ... Időköziben papírvékony hóréteg gyűlt össze a földön mindenfelé. Egyelőre tiszta és érintetlen, mint a gyermekek lelkivilága ... CSITÄRI JÁNOS Mérleget készítünk. Régi ismerősök vagyunk. Tíz évvel ezelőtt egymás mellett álltunk a kosdi művelődési házban, s hallgattuk a szanálási bizottság elnökét, aki felolvasta a közgyűlésnek az eredménytelen gazdálkodásról, a vezetők felelősségéről szóló jelentését Légrádi János, az akkor alig néhány hónapja növénytermesztési ágazatvezetői teendőkkel megbízott fiatalember neve nem szerepelt a vétkesek között. — Sikerült-e teljesen tisztának maradnia? — Az ellenőrzés azt állapította meg, hogy igen. Igaz, nem volt régi a funkcióm, sok jót és rosszat sem művelhettem addig. Két karton tojást írtak mindössze a számlámra, afféle csúszópénzként, gázolajért adtam cserébe, hogy ne álljanak a gépek. Azóta megszaporodtak homlokán a ráncok, mélyebb a szarkaláb a szeme sarkán. Amikor észrevesz; méregető pillantásom, rögtön vála szol is a ki nem mondott kérdésre — Hát igen, mélyebbek lettek a barázdák. Negyvenéves vagyok Anyám kétéves koromban halt meg még • nem voltam hat, amikor pör költtel vártam az apámat, s egye dűl intéztem a nagymosást. Rengeteg munkát adott a tucatnyi disznó a két csikó Apám kicsi koromtó: úgy kezelt, mintha magam is felnőtt férfi lennék. Vele keltem hajnalban de ha kellett, egyedül is elláttam a/ állatokat. Nem tűrt ellentmondást először akkor tudtam meggyőzé amikor a továbbtanulásról kelleti dönteni. Ha nem él meg a paraszt a két keze után, megette a fene. De ha akarod — mondta —, menj csak tisztviselőnek. így jutottam el az érettségiig. Az első komoly akadály eié két betegség — először az apjáé, majd a sajátja — állította. Az érettségi sikerült, ám hiába a kiváló bizonyítvány, s a szándék, a másik tervből, a továbbtanulásból nem lett semmi. Hosszas szanatóriumi kezelés után a váchartyáni gépállomásra kerül, először traktorosnak, később Pápára, csoportvezetőnek. Közben elvégezte a mezőgazdasági technikumot is. Amikor a gépállomást felszámolták (ez volt az utolsó ilyen Magyarországon) hazahívták Kosára szállításvezetőnek. Aztán egyszer csak — ígéret szerint, csupán ideiglenes jelleggel — megbízták a fő- agronómusi teendőkkel. — Nem volt ez túl kemény dió egy, majdnem kezdő szakembernek1 — Akkoriban még más idők jártak. Kevesebb volt a mérnök. S az sem egészen helytálló, hogy tapasztalatlan voltam. Igaz. ha csak középfokon is, de tanultam, s a gépállomáson töltött évek sem múltak el nyomtalanul. Lehet, sőt biztos, hogy vétettem hibákat, de ebbe nem ment tönkre a tsz. Ma is úgy vélem, az volt a bajok forrása, hogy túl sokat akartunk egyszerre. Kü- lön-külön jó volt a meliorációs program, az erdőtelepítési terv. csak éppen pénz hiányában sok minden felébe-harmadába maradt. Amit viszont ma is eredményként könyvellek el; ésszerűsítettük, gazdaságosabbá tettük a vetésszerkezetet. Faragnak az ácsok Háromezer cserép kerül a tetőre Az építők közül az ácsok munkája a leglátványosabb. Hajdan igen nagy becsben álló szakma volt ez falun, de a jó mester ma is nélkülözhetetlen. Könnyű nekik ott fenn! — gondolja a lentről ámuló, aki csak látott gerendát, de nem emelt még. Tiszta Egy élet tapasztalata irányítja a gyalut: engedelmesen egyenesedül a gerenda — Miért kellett eljönnie Kosáról? — Nem kellett, magamtól jöttem. Fábián Albertet, a kosdi elnökhelyettest hívták ide Letkésre, az Ipolyvülgye Tsz-be elnöknek. Jól megértettük egymást, így 1978-ban én is vele jöttem, termelési főmérnöknek. — Főmérnöknek, érettségivel? — Soha nem mondtam le a továbbtanulásról, csak eddig még nem jött ki a lépés. Talán, ha nem választanak meg elnöknek, akkor már egyenesben lennék. — De megválasztották, s nem is akármilyen körülmények között. — Nem értem, miért kavart ilyen nagy port az az ügy. Fábián elment a tsz-ből, akit javasoltak helyette, azt nem ismerte a tagság. Én nem akartam elnök lenni. Az emberek döntöttek így. Ha úgy tetszik, éltek a szövetkezeti demokrácia adta jogukkal. — S vajon jó vásárt csináltak? Most szabadkoznia kellene? Nem eszi, mert a gazdaságban is, önmagában is bízik. — Az idei évet sokkal jobban zárluk, mint a tavalyit. Hosszabb távon is biztató a jövő, mert jó néhány tehetséges, alaposan felkészült szak ember dolgozik a gazdaságban, > úgy veszem észre, hogy a bizalom kölcsönös. Akik nem akarták tudó másul venni a helyzet ilyetén ala kulását, lassan azok is megbékélnek mert az esetleges személyi problémáknál fontosabb a tsz érdeke. S ebben mindig is egyetértettünk. csulak andras levegőt lélegeznek, messzi látnak, s nem nézheti le senki sem őket. A tetők hétköznapi művészei ők. Ácsgeometria: amíg a háromdimenziós, pontos szerkezet elkészül, hagyományos szerszámaik, a fűrész, a gyalu, a sze- kerce segítségével, kezük alatt új értelmet nyernek a fák. Ácsakrobatika: a nyolcvan felé közeledő mester olyan nyugodtan és magabiztosan járja magasba épített birodalmát, mintha a főutcán sétálna. A téli pihenő után tavasszal majd ismét életre kel az ismert nóta: falu végén kopognak az ácsok. Felvételeink Hévízgyör- kön készültek. BALÁZS GUSZTÁV I v. i képriportja Finom mozdulatok — és nem számít, ha síkos a léc Acsakrobatika: macskaügy esség Számvetés menet közben Az erakmk döntöttek
