Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-19 / 271. szám
4 1981. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK NÉPES FALU... Visszapillantó tükör a múltba NEM KÜLÖNÜLNEK EL EGYMÁSTÓL KOSZORÚZÁS Rátkai-centendrium Rátkai Márton, Kossúth-dí- jas kiváló művész, a Nemzeti Színház tagja, a volt Művészeti Dolgozók Szakszervezetének első elnöke születésnapjának 100. évfordulója alkalmából kedden koszorúzási ünnepséget tartottak a Mező Imre úti temetőben levő sírjánál. Elhelyezték a megemlékezés virágait a Művészeti Dolgozók Szövetsége, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Színházi Intézet, a Rátkai Márton Munkás Művészklub képviselői, valamint Rátkai Márton hozzátartozói. VÁMMENTES HÁZASSÁG Ezüst Hngó-díj Esztergályos Cecíliának* Kiss Marinak és Margittay Áginak a Vámmentes házasság című filmben nyújtott alakításukért a legjobb női szerepért járó Ezüst Hugó-dí- jat megosztva ítélte oda a napokban befejeződött chicagói nemzetközi filmfesztivál zsűrije. Zsombolyai János művét a jövő év elején műsorukra tűzik amerikai filmszínházak A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete jóvoltából tegnap a sajtó munkatársai tájékozódhattak a téli könyvvásár választékáról. Meglehet, sok igazi újdonságot nem mutat a mintegy százhatvan kiadványt felölelő lista, ám aki az utóbbi napokban felfigyel a könyvesboltok kínálatára, az örömmel tapasztalhatta, hogy egy kabátzsebben összehajtogatva i éppen hogy elférő, nagy rlakú, színes prospektus fontos információkat tartalmaz az érdeklődők számára. Szinte étlap- szerűen kínálja azt a könyvtengert, amelyből ismerőseinket, barátainkat, családunkat, nemkülönben saját magunkat meglephetjük olvasnivalóval. Természetesen mindenki a saját ízlése, véleménye, érdek-, lődése szerint tallózhat a versek, regények, elbeszélések, tanulmányok, ismeretterjesztő művek között. A versek kedvelői Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor költeményeit részesíthetik előnyben többek között, míg a széppróza barátai Mándy Iván, Krúdy Gyula, Palotai „Népes falu, magyar lakosokkal, homokos szántófölddel, északra eső szőlőkkel. Vidám, kedves fekvése van.. Fölösleges lenne az olvasó fantáziájára bízni annak kiderítését, hogy Bél Mátyásnak (1684—1749), az első magyar- országi „helytörténeti lexikon” szerzőjének Pest megyéről szóló könyvéből idemásolt Sorok, mely falut idézik. Fölösleges, nemcsak azért, mert a megyei levéltár nagyszerű vállalkozása, a mű kibővített kiadása egy-egy gyűjtő féltett kincse, azaz csekély példányszámban látott napvilágot, hanem azért is, mert a korabeli leírásokból ma már igen-igen nehéz ráismerni a tárgyalt településekre. Két kiállítás Tehát a népes falu: Gödöllő. Sőt hozzátehetjük: „a vidám, kedves fekvésű település” napjainkra egyre inkább kulturális fellendüléssel kecsegtető váBoris, Kosztolányi Dezső, Tltomas Berger, Joseph Conrad, Klaus Mann írásait. A tallózás természetesen esetleges, mint ahogy nehéz választani a rendkívül szép kiállítású képzőművészeti könyvek közül is. Történelmi munkák éppúgy szerepelnek az idei kínálatban, mint a játék, sport, hobby, háztartás címszóval jellemezhető kiadványok. A kiadók ezúttal is különös gondot fordítottak a fiatalabb korosztályok olvasmány kínálatára. Az idén november 30-tól december 6-ig immár negyedik alkalommal rendezik meg a gyermekkönyvhetet. A legifjabb olvasóknak ajánlott könyvek szintén figyelmet érdemelnek. Ám hogy örömet is szerezzenek a téli könyvvásár könyvei, az mindenekelőtt az olvasóktól függ. Vagyis tőlünk: mennyire vagyunk nyitottak a régmúlt eseményei és napjaink történései iránt. Azaz: mennyire igényeljük, hogy a különböző nemzetiségű, rangú és tollú írók mondanivalóját összevessük a magunk világképével és elvárásaival. ros lett. A kulturális mozgolódásra célzó megállapítást talán elég alátámasztani az új művelődési központ progresszív műsorpolitikájával, vagy azzal a több helyen is tetten érhető kezdeményezéssel, melyből a századeleji művésztelep tagjainak haladó, sokszor még ma is szinte az ihletés erejével ható eszmevilágának újraélesztésére lehet következtetni. A számos kezdeményezés számbavételekor természetesen szólni kell a város helytörténeti gyűjteményéről is. A Polónyi Péter vezette — remélhetőleg rövidesen múzeummá előlépő — intézményben most két kiállítás kapott helyet. Az egyik a Pest megyei nevezetességek a régi ábrázolások tükrében, a másik pedig a Pest megye helyismereti irodalma a felszabadulástól napjainkig címet viseli. E bemutatók tulajdonképpen sem térben — egyazon teremben kaptak helyet —, sem koncepciójukban — nem különülnek el egymástól. Ám alapos szemrevételezésük mégis kétszeri körbejárást követelnek meg. A falakon a megye városait, községeit, nevezetes épületeit ábrázoló régi metszetek, a tárlókban pedig — tematikai csoportosításban — az 1945-től megjelentetett helytörténeti kiadványok láthatók. Szellemi kaland A képzőművészeti alkotások között az ismeretlen piktorok művei éppúgy fellelhetők, mint például Körösfői Kriesch Aladár Isaszeg című munkája, vágy például Vajda Lajos borzongatóan nagyszerű képe, az 1923-ban készült: Szentendre a Dunáról nézve. Nyilvánvaló, hogy e bemutató megtekintése főképp a helytörténettel foglalkozóknak, illetve a nagyobb helyismerettel rendelkezőknek ígér izgalmas szellemi kalandot. A látogatók rezignáltan vehetik tudomásul, hogy alig egy évszázad milyen kárt tett mondjuk, a nagybörzsönyi Szent István-kápolnában, vagy a nevezetes zsámbéki templom maradványaiban. De összehasonlíthatják azt is, milyen volt egykoron és milyen ma: Pácéi, Márianosztra, Üröm, Cegléd, Ácsa, Gyömrő, hogy csak néhány alkotás témáját említsük. Az összehasonlításra kiváltképp jó apropót ad egy múlt századi érdi „látkép”. Bizony, ha az ismeretlen alkotó nem kanyarította volna műve alá: Érd, az idilli»látványról: korsós menyecskék, sétapálcás úriemberek, rezzenéstelen víztükör, s a távolban egy-két ház, meg egy templom tornya — senki nem jönne rá, hol készült.' Tanulságos a honismereti kiadványok böngészése is. A rendezők láthatóan — s érthetően is — leginkább a gödöllői járásban született művekkel kívánják megismertetni a kiállítást felkeresőket. Fölfedezhetjük dr. Farkas Györgynek — jelenleg a helytörténeti gyűjtemény nyugdíjas munkatársa — Mogyoródról szóló könyvét is. De jócskán akadnak az egész megyére vonatkozó, egyebek között néprajzi, szociográfiai, történelmi munkák. A kollekció megtekintése A kollekció megtekintése két következtetésre ad alkalmat. Méghozzá igen ellentétes tartalmúakra. Egyrészt arra, hogy meglepően gazdag, másrészt arra is, hogy meglehetősen hiányos. Ez nyilvánvalóan abból fakadhat, hogy a teljességre való törekvés meghaladta volna a kiállítást rendezők erejét. Polónyi Péterét, Ráduly Emilét, a váci és Pusztai Péterét, az Építészeti Múzeum vezetőiét, valamint Bereczki Magda könyvtárosét. E véleményt' egyébként osztja a gödöllői helytörténeti gyűjtemény vezetője, Polónyi Péter is. Mint mondta, visszapillantó tükröt szerettek volna elénk, látogatók elé tartani, de a várt hatás egy kicsit elmaradt. Az első fiaskó a szervezéskor következett be: a megye néhány múzeumának illetékese még csak válaszra sem méltatta a segítséget kérő rendezőket. A második csalódás pedig akkor érte a kiállítást megálmodókat, amikor kiderült, hogy a siker csak a látogatók szűk körében mondható teljesnek. Pontosabban: a vállalkozás nagyságának mértéke nincs egyenes arányban az érdeklődők számával. Remélhetőleg, november végéig, a kiállítás bezárásáig még sokan fölkeresik a gödöllői helytörténeti gyűjteményt. Kofíán Éva is. GAZDAG VÁLASZTÉK A téli könyvvásáron NYELVEBEN EL A NEMZETISÉG Tőke — még kevés kamattal Ezeréves történelmünk során az utóbbi alig több mint három évtizedben tudtuk becsülettel megoldani a nemzetiségi kérdést. S ezt nemcsak mi mondjuk. Sok nyugati országban rendezett konferencián emlegetik jó példaként hazánk nemzetiségi politikáját. Ezt annak is köszönhetjük, hogy nemcsak egyszerűen tudomásul vettük a nemzetiségi kultúra létezését, hanem felismertük: szükségünk van rá. Szellemi tőkét jelent, amely árnyalja, motiválja, gazdagítja az egységes magyar művelődést, többek vagyunk általa. A kettős kultúra, amelyet meg kell őrizni: közös kincs. Ennek érdekében rendeztek meg Magyarországon először a nemzetiségi könyvtárosok tanácskozását. Házigazda Szentendre volt, a megyei művelődési központ. A Könyvértékesítő Vállalat (országos intézmény!) kezdeményezésére Nógrád és Pest megye nemzetiségi bibliotékáinak vezetői ültek tárgyalóasztalhoz. És persze érthető volt, hogy a „túloldalon ülőket”, a Művelődési Minisztérium önálló nemzetiségi osztályát, az Állami Gorkij Könyvtárat és a Könyvért, Könyvtárellátó főosztályát ugyanazok a szándékok aktivizálták, mint a könyvtárosokat. A sok eredmény mérlegelése közben azonban akadt amit kifogásoltak, s olyan is, amit közösen szeretnének megváltoztatni, A tanácskozás azért volt jó. mert éles vitában alakította ki a továbbhaladás lehetőségét. Nem elkente, hanem felfedte a javítanivalót. Az előrelépés, a változások minden területen joggal elvárhatók. Mégis vannak problémacsoportok, amelyek megoldásához kevésnek tűnik az állam, a kulturális kormányzat progresszív szándéka is. Nagy gond, hogy rossz a nemzetközi tényezőknek alaposan kiszolgáltatott anyanyelvi könyvellátás. S ez távolról sem kizárólag pénzkérdés. A keretszerződésekben sokszor érkeznek a rendeléstől, eltérő, sőt gyönge színvonalú könyvek, kevés az igazán jó gyermekkönyv, pedig a nemzetiségi könyvtárak látogatóinak többsége kisiskolás. Ennek jelentősége többrétű: részben a természetszerű érdeklődést jelenti, részben pedig meghatározó a jövőre, hiszen az anyanyelvi oktatásban felnövekvő nemzedék tovább viszi az önálló nemzetiségi műveltségi tudatot, azt a bizonyos tőkét... Persze hamis volna minden problémát ' a nemzetközi könywterjesztési kapcsolatokra hárítani. A Pest megyei példák nem általánosak ugyan, de éppen ezért kívánnak sürgős megoldást. Íme: Dunabcg- tíány német nemzetiségű könyvtára eddfg rendszeresen román nyelvű (?!) könyveket könyvtár, ahová tájnyelvű specialitások jutottak, amelyeket a helybeliek el sem tudnak olvasni, vagy ma már a gót betűk megfejthete tlenek a német nemzetiségiek számára, de sok helyen csak ilyen írással készült könyveket kínálhat a könyvtár. Joggal tették mindezt a bibiliotékák vezetői a Könyvértékesítő Vállalat „asztalára”. Elismerésre méltó volt, hogy a könyvtárellátó vezetői nem kerestek kifogásokat: tudomásul vették a bírálatokat, s fogadták á gyors javítást, kérve, hogy a könyyvtárosok mindig azonnal jelezzék a hibákat, mert ez a feltétele a a gyors orvoslásnak. Ugyanakkor a Könyv ér tékesítő Vállalat egyértelmű sikert aratott a tanácskozáson propagandakiadványaival: szerb—horvát, német, szlovák nyelven készült ízléses plakátokkal mozgósít az anyanyelv használatára. Ismertető füzeteket készített a nemzetiségi nyelven kapható, könyvtári szervezetbe is beszerezhető kiadványokról. Javítanivaló persze bőven van a Pest megyei nemzetiségi „könyvtárügyben” is. Hiszen jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy a nemzetiségi de még soha senki nem volt kíváncsi: a könyvek hány emberhez jutnak el. Tippelni azért lehet: hatezer kisiskolás -vesz részt Pest megyében az anyanyelvi oktatásban, s az általános tapasztalatok arány- számait alkalmazva gondolhatjuk, hogy körülbelül nyolcezer az anyanyelvükön olvasók száma. Azt sem tudjuk pontosan kimutatni, hogy a megyében hány nemzetiségieknek szánt könyv található a könyvtárakban. Nem szeretnénk számcentrikusoknak tűnni, de hogy nem figyelnek az arányokra, abból következtetéseket is le lehet vonni. Mindenekelőtt azt, hogy az elvek és a gyakorlat között némi feszültség húzódik. A szentendrei tanácskozás után a megyei könyvtár vezető munkatársai megállapodtak: rövid határidőn belül rendezik a nemzetiségi könyvtárak szervezetében jelentkező hiányosságokat. A nemzetiségi kultúra életben tartása szellemi tőkét jelent, amely ma még a lehetőnél kevesebbet kamatozik. A tánccsoportok, hagyományőrző együttesek mellett, sőt ezeknél is fontosabb az anyanyelvi kultúra ápolása, hiszen nemcsak a nemzet él nyelvében, hanem a nemzetiség is. Krlszt György könyvtáraknak hány olvasójuk kapott, a szerb nyelvű lóréviek van. Csak annyi ismert, hogy pedig németet (?!), van olyan 64 nemzetiségi letét működik, HETI FILMJEGYZET Manhattan Woody Allen és Marie! Hemingway a Manhattan című filmben New Yorknak nincs New York-ibb része Manhattannéi. Az East River és a Hudson River közé szorított háromnégy kilométer széles, tíz-ti- zenkét kilométer hosszú földnyelv az északkelet—délnyugat irányba futó sugárutak- kal, az avenuekkel s az ezekre merőleges, szintén csak számokkal megkülönböztetett streetekkel, a földnyelv közepén terebélyesedő Central Parkkal — Nem York szíve.' Nem szép, nem elegáns, nem csöndes, nem olcsó, nem nyugalmas, nem biztonságos, nem hagyománytisztelő, nem józan, nem szentimentális, nem bölcs és nem bolond — mindez, és még ezer más együtt, amit lehet ugyan utálni és lehet nagyon szeretni. Az amerikai irodalom jelentős hányada született itt és szól erről a néhány tucat négyzetkilométerről. Itt húzódik a , Broadway, a színházak, mozik, mu- sichalfok birodalma, itt található a Metropolitan Opera, itt, a Hudson partján sorakoznak a dokkok, a West End dokkjai, ahol a West Side Story játszódik, s amerre Arthur Miller hőse, Eddie Carbone rakta ki a kávészállító hajókat. A Manhattan északi végében terül el a Harlem, a feketék városnegyede, déli végén meg Chinatown, a kínai negyed. Manhattanben él Woody Allen új filmjének hőse, Isaac Davis, a zsidó származású író, tévészerző és életművész jópofa fickó, akit természetesen maga Woody Allen alakít. Isaac ennek a csúf-gyönyörű Manhattannek a szerelmese. Manhattan számára nemcsak lakóhely, hanem úgyszólván életforma is. Pontosabban: azt az életformát, amelyet él, igazából csak itt élheti. Ebben az életformában nagyobb teret kap a sok Végeérhetetlen dumá- lás, mint az alkotás, a flörtök, mint a szerelmek, a pszichiáter, mint a sport, a lelkizés, mint a barátság, a szomorú öngúny, mint az önfeledt jókedv, a rosszul tűrt és leplezett magány, mint a tiszta boldogság. Isaac — azaz Woody Allen, hiszen, mint minden filmjében, itt is ő a főhős, róla szól a film — a társkeresés, a kitárulkozó önmagamutatás és önmegvalósítás hajótöröttje. Kiábrándult, fanyar, néha cinikus, néha bölcs, néha halálosan mulatságos és néha — gyakran — halálosan egyedül van. Csúf kis arcán, alacsony, törékeny termetén egy örök belső magányra ítélt, okos és nagyon-nagyon szomorú ember keserűségének jegyeit viseli. Hiába a szép, üde diáklányszerető (Mariéi Hemingway, a kisebbik Hemingway- unoka játssza hamvasan), hiába a barátjától elcsalt, ide- gesítően sznob kékharisnya, 'újságírónő szerető, hiába az Isaacot egy leszbikus kapcsolatért otthagyó, hidegen szép és eszes volt feleség, hiába a barátok, a dumák, a cinikus és szellemes vaker —, ennél az lsaacnál szomorúbb, magányosabb figurát maga Woody Allen sem teremtett eddig. S mint más, hasonló figuráiban, Isaapban is ott bújkál egy amerikai értelmiségi réteg szomorúsága, magánya, cinizmusa, művek helyett szellemes dumapartikon kiélt alkotókészsége, tehetsége, bezá- pultsága és rossz közérzete. Isaac úgy önmaga, hogy egy jelentős létszámú és jelentős érékeket hordozó művész-értelmiségi kör képviselője is. Woody Allen persze nem tudja humor, gúny, irónia, néha kíméletlen szarkazmus nélkül nézni ezt a kört — de nem is vonja ki magát belőle. Furcsa, már-már tudathasadásos módon viszonyul e körhöz, s az ebből a körből vett figurákhoz (főleg Isaachoz). Szereti őket, nem tudna nélkülük, az ő körükön kívül élni, ugyanakkor • látja ennek a körnek, e kör embereinek (s így önmagának is) a mulatságos árnyoldalait, a szellemi (néha nemcsak szellemi) tehetetlenségét, ten- gő-lengő életformáját. Mindezek hátteréül pedig ott van Gershwin Kék rapszódiájában fürdő szeretett és utált Manhattan, 'melyet Isaac képzelete mindig fekete-fehérnek lát, ezért — meglepő ez a színes filmek káprázatai közepette — a film maga is fekete-fehér, de oly bravúrosan fényképezve, hogy külön rá kell kényszerítenünk a figyelmünket, ha ezt észre akarjuk venni. A Manhattanban Woody Allen és Mariéi Hemingway mellett Diane Keaton (az (Annin Hall hősnője) és Meryl Streep (A Kramer kontra Kramer feleség-szerepét játszotta) is remekel. S remekel a magyar szinkron, a szöveggel is (Révész Mária szellemes, alighanem az eredetinél is jobb dialógusai), meg a színészek szinkronalakításaival. Kern András, Bánsági Ildikó, Bencze Ibolya, Szegedi Erika jóvoltából. Kísérlet a szabadulásra Ügy tűnik, minden filmművészetben- felüthetik a fejüket különböző ragályok. Ilyen ragály mostanában a veszélyeztetett vagy hátrányos helyzetű, a körülményeik, családjuk stb. áldozatául esett fiatalokról szóló forgatókönyv.. A körülöttünk levő országokban alkotó filmesek sorra megcsinálják á maguk Vasárnapi szülők típusú filmjeit, több-kevesebb sikerrel és több-kevesebb tehetséggel. Most a jugoszláv filmesek teszik le e témában a névjegyüket. A Kísérlet a szabadulásra — Gordan Mihic forgatókönyvéből Goran Paskal- jevic rendezte — egy, a börtönből megszökött lányról Mikáról szól. Mika az a faifi lány, akit elkapott és nem ereszt az alvilág. Lézengő. céltalanul hányódó teremtés, akit a véletlen a szökés után egy kiérdemesült kaszkadőr mellé sodor, s annak rodeo- cirkuszában húzza meg magát. Az ugyancsak ide csapódó fiú is menekül, ő a falusi elmaradottságot hagyja ott. A társadalom peremén élő három ember sorsa végül tragikusra fordul — de ezt a tragédiát éppúgy nem tudja elhitetni és elfogadtatni a film, mint ahogyan a történet más fordulatait, sőt a figurákat se igen tudjuk elhinni. Túl sok bennük a tételesség, túl az ifjúságszociológiai tanmese. Ami csak azt igazolja, hogy a felkapott témák, a divatos mesék ritkán tölthetők meg igazi élettel. Takács István
