Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-12 / 265. szám
MIT TANÍT A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE? Galgamäcsa egy pesti óvodában Egyszer vót, hol nem vót, a hetedhét országon túlnan vót. Az üveghegyeken innen, az Óperencián túnan. Kidőt- hedőt kemencének egy csepp ódala sú vót, mégis megsüt henne a rippantott-roppantott, pernyébe pirított pogácsa. A cigánygyerekek meztelen in- decskába hordtak el belőle. Ha nem hiszed, ereggy <el Peregre, ott vannak a mesék jászóhoz kötözve. Odozzunk el mi is belőle.” S a csillogó gyermékszernek kíváncsi kereszttüzében fiatal, barna óvónő, karvastagságú copfja a derekát verdesi, mesélni' kezd... De neim akármilyen mesét! Nem könyvből, hanem a saját gyermekkori emlékeit idézve, csodás történeteket mesélő nagymamára emlékezve, gal- gamácsai mesét mond. A népmesék tündére csillagszemű fakanálbáb, galga- mácsai népviseleiben, „slin- gőtt” fehér kendőben, hosszú copfokkal. S a többi figura is mind-mind hagyományos, népi ábrázolásmóddal készült, úgy, ahogy tán száz évvel ezelőtt is. A lakótelepi gyerekek sohasem látott játékokkal ismerkednek: csutka- és c suhébabával, hangszerekkel, kukoricacsutkából. Slingelt fejrcvaló — Most megyek ki Galga- mácsára csöves kukoricáért —■ meséli Villányiné Gulyás Magdolna óvónő. — Sok mindent lehet belőle csinálni. Most például gémeskutat fabrikálunk majd. így legalább meglátják a gyerekek, milyen az. Még csak huszonkét éves vagyok, de ki merem mondani, hogy az életemet tettem é3 teszem a népművészet ápolására. Igaz, férjhez- menetelem óta Pesten élek, de ha csak tehetem, hazalátogatok Gaigamácsáfa. Négyéves korom óta tagja vagyok a galgamáesai népi együttesnek. A próbákra már a férjemmel járunk és a föllépéseken is közösen veszünk részt. Édesanyám — fiatal kora ellenére — még hordja a népviseletet. Gyermekkoromból emlékszem, ahogy édesanyám templomba menet fölvette a fehér slingelt, fejre való kendőt. Talán ez volt az első találkozásom a mácsai hímzéssel — bár az élmény bizonyára csak később tudatosodott bennem. A tarka csábított Az öregek ragaszkodtak a hagyományos slingeiéshez, és a színes hímzést totósnak mondták, mivel korábban csak a szomszédos, szlovák lakosságú községekben varrtak színessel. Sajnos, azóta a színes hímzés teljesen kiszorította az ősi, hagyományos, fehér lyukhímzést. Így történt az, hogy én is a színes változattal ismerkedtem meg előbb, és csak jóval később fedeztem föl a fehér hímzés egyszerű szépségét. Először engem is a cifra, a tarka csábított, a fehéret nem sokra értékeltem. Színes mintákat hetedikes korom óta írok ki szabad kézzel. Nemcsak közvetlen rokonságom részére, mert gyakran fölkeresnek mások is a faluból. Igaz, Budapestre költözésem óta számuk egy kicsit megcsappant, de így is van mindig elég kirajzolniva- lóm. Főleg a színes virágosat kérik, mert azt mondják, az mutatósabb, a fehér lyukhímzés psdig munkásabb. Az utóbbi időben már sikerült egy-két fiatalasszonyt rábeszélnem arra, hogy lyukhím- zéses térítőt varrjon, de így is a színes alapot alkalmaznak fehér fonalhoz. Négv évvel ezelőtt volt az esküvőm. Olyan igazi csizmás, szalagos, vállkendős paraszt menyasszonyt, mint amilyen én voltam, a nagyanyám idejében láttak utoljára a falunkban. A népviseletem valamennyi darabja immár családi ereklye, hiszen édesanyám, nagyanyám viselte őket a saját lakodalmán. Fölelevenítettünk minden ezzel kapcsolatos, szép, népi hagyományt. A fehér lyukihímzéses menyasszonyi zsebkendőmet magam terveztem és készítettem. Hímzés- tervezéssel egyébként nagyon szívesen foglalkozom. A már maglévő, ősi motívumokat újabb variációkban dolgozom föl. Ezekkel a hímzésminták-. kai, magam készítette mácsai térítőkkel, népviseletss babával, jegykendővel és menyasszonyi zsebkendővel pályáztam meg tavaly a Népművészet ifjú mestere címet, amelyet meg is kaptam. Az élet teljessége Itt, a budapesti, XI. kerületi, Bükköny utcai óvodában egy éve dolgozom. Ügy érzem, megtaláltam önmagam. A népművészet kincseit továbbadni, s azokat igazán megszerettetni egy életre Október huszonhat és november nyolcadika között rendezték meg a dunakeszi művészeti napokat. Az igen sokszínű, ezért sokak számára kel- I lamés szórakozást, kikapcsolódást ígérő programban a képző-, film-, színházművészet, a külpolitikai tájékoztató, író— olvasó találkozó, nyugdíj asta- lálkozó, amatőr együttesek bemutatója mellett, számos zenei összeállítás is helyet kapott. Nívós zene November másodikén a 4. sz. Általános Iskolában „Barangolás a zene birodalmában” címmel adtak hangversenyt a Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskola tanárai. Már sokszor leírtuk, de most is alá szeretném húzni a Pest megyei zeneiskola-hálózat fontosságát. Amit most a legfontosabbnak vélek e hangverseny kapcsán, az az, hogy növendékeik, de zenét nem tanuló gyerekek és felnőttek számára is vonzóvá, fontossá tudják tenni a tartalmas, nívós zenét. A jelenlevők közül sokan rendszeres hangversenylátogatóként ültek a széksorokban, de voltak néhányan, akik most jöttek először. Meg kell mondanom, hogy a műsor összeállítása és vezetése mind a két igénynek megfelelt, senkinek sem kellett értetlenül figyelnie a felhangzó művekre. Ez a hangverseny tulajdonképpen egy három hangversenyből álló sorozat második rendezvénye volt. (Az elsőn a szonátaformával, a különböző hangszerszólókra és kamara- együttesekre írt preklasszikus művekkel, triókkal foglalkoztak. A következő előadáson pedig a romantikus szonáták, a szóló feladat. Azt hiszem, az óvodás kor a legfogékonyabb időszaka az embernek. Ha , most megláttatom, megszerettetem velük a szépet, az meghatározó lehet számukra még felnőttkorukban is. Ezért tanulunk majd most rongyból szőni, ezért ismerkedünk meg a batikolás legegyszerűbb formáival, csinálunk kukoricajátékokat, s ezért tanítom nekik a mácsai gyermekdalait, népmeséket, mondákákat, s ismertetem meg velük a tájszavak jelentését, a falusi emberek ünnepeit és hétköznapjait. A gyerekek és a szüleik is nagyon örülnek ennek. Számomra pedig a népművészet és a gyerekekkel való foglalkozás jelenti az élet teljességét: együtt a szórakozást és a hivatást. Körmendi Zsuzsa gyermekek számára komponált, ebbe a témába vágó művek fognak szerepelni november 16-án.) Papp Károlyné személyében egy olyan ízig-vérig pedagógus-konferanszié mutatkozott be, aki igen röviden és színesen minden lényeges dolgot elmondott a művekről és szerzőikről. Igazságtalan dolog lenne bárkit is kiemelni az előadók közül, hisz mindannyian tudásuk legjavát igyekeztek bemutatni,, s ezen keresztül újabb híveket szerezni a zenének. Puska Tibor és Tóth Ferenc trombitaduettel; Erdélyi Sándor és Lakos Lászlóné hegedű- zongora játékával; Zerman Cecília és Andrássy Anikó négykezes zongorázással; Keszthelyi Mária átélt énekével, melyet Lugossy Mária kísért; Szakszón Andrásné és Berecz László hegedű-gordonka duójával; Takács Lajop igazgató klarinét játékával, Papp Károlyné zongoraszólamának társaságában és Varsányi László virtuóz zárózongorázással járult hozzá a műsorhoz. Dalirodalom A József Attila Művelődési Központ adott otthont a Dalirodalom remekművei — A romantika című összeállításnak, melyet az Országos Filharmónia ifjúsági bérletének tulajdonosai hallgattak végig november kilencedikén Dunakeszin. (Ezt a műsort aznap még Foton, s az elkövetkező hetekben Abonyban, Aszódon, Bagón Dabason, Érden, Gödöllőn, Gyá- lon, Monoron, Nagykátán, Nagykőrösön, Örkényben, Ráckevén, Százhalombattán, Szentendrén, Szobon, Tápiógyörgyén, Vácott, Veresegyházon és Zsámbékon hallhatják az ifjú zenebarátok megyénkben.) Varsányi LászVasarely a Várszínházban Victor Vasarely Bartók Béla tiszteletére készített grafikáiból nyílik kiállítás november 15-én, vasárnap a Várszínház Galériában. A tárlaton tíz magyar költő — Illyés Gyula, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Vas István, Képes Géza, Keresztury Dezső, Csorba Győző, Fodor András, Juhász Ferenc és Somlyó György — Bartók Béláról írt verseihez készült Vasarely-szitanyomatokat mutatják be. A január 14-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján Gábor Miklós Kos- suth-díjas kiváló művész mond verset. GAZDAG PROGRAM Falunapok Majdnem három hétig kínál az érdeklődőknek változatos programot a bugyi falunapok rendezvénysorozata. A november 29-ig tartó kulturális programokban helyet kapott Fegyó Béla festőművész kiállítása, Mákosrétes címmel Halász Judit és a Bojtorján együttes gyerekműsora, Krisz- tics Ágoston és Izsó László diaporáma bemutatója a művelődési házban. És hogy a kulturális programok a test épülésével is együtt járjanak, november 14-én 9 órától az ifjúsági nap keretében játékos sportvetélkedőre kerül sor a művelődési házban. Noyember 20-án este hatkor kezdődik Képi impresz- sziók címmel Czeining Lajos fotóművész kiállítása, 21-én terített asztal várja a vendégeket a Kisvendéglőben, majd másnap zenei tájékozottságukról adhatnak számot az Embernek maradni című vetélkedő versenyzői. A vetélkedőt Bartók Béla születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik a község KlSZ-alapszer- vézetei és szocialista brigádjai részvételével. November 27-én, 18 órakor a Magyar Divatintézet tart bemutatót 1982 módijáról, végezetül november 29-én, a falunapok zárérendezvényeként Folklór ’81 címmel a Budapest Táncegyüttes ad műsort. Ióné, a megyéi tanács zenei főelőadója igazán tudja, hogy mit jelent a sok zeneiskola megyénkben, hiszen munkája során naponta találkozik örömeikkel, gondjaikkal, terveikkel. Az, hogy személyesen, vállalkozott az ifjúsági bérletek műsorközlő szerepére, azt bizonyítja, hogy szívügye, mi és hogyan jut el a fiatalokhoz. Az általános, s korábbi zenei élményekre, iskolai tanulmányokra támaszkodó visszatekintés után, elsőként a romantika korai szakaszának egyik legnagyobb alakját idézte az ismertetés, valamint a bemutatott darabok. Ifj. Fasang Árpád az Esz-áúr Impromptu, míg Gállá Judit operaénekes A muzsikához és a Pusztai rózsa Schubert-müvek előadásával jeleskedett. Két géniusz Schumann: Románc című fuvola-zongoradarabját, egy Mendelssohn, valamint egy Csajkov szki j-művet Fasang Zoltán fuvolaművész és az est zongoraművészének tolmácsolásában hallhattunk. A dalnak lenge szárnyán című Mendelssohn és egy forrón szerelmes Schumann-dalt Galló Judit énekelt a „dalitodalom remekeit” bemutatandó. Fáy Krisztina gordonkaművész Saint-Saens, francia zeneszerző Hattyú-ját játszotta, s a valamennyi műsorszámban zongorázó ifj. Fasang Árpád Mendelssohn: Fonódal, valamint Chopin: a-moll mazurka című zongoradarabok- segítségével mutatta be a gyerekeknek a romantika két géniuszát. A csaknem egy órás előadás az ifjú közönség teljes elismerésével találkozott. Pintér Emőke KONCERTEK DUNAKESZIN Szép muzsika fiataloknak HETI FILM JEGYZET Szabadlábon Velencében Jean-Paul Belmondo és Mirella d’Anselo a Szabadlábon Velencében egyik jelenetében. Pár hete még találgatásokra adott lehetőséget Belmondo filmje: Zsaru vagy csirkefogó? Ez az újabb Belmondo- parádé már címében (mármint a magyar címében) sem hagy kételyeket: a nagy J. P. B. ismét egy ellenállhatatlan, elbűvölő, lefegyver- zően csibész, nők kedvence tolvajt játszik (ki tudja, hányadikat?). Az új film erősen olyan, mintha már láttuk volna. S nemcsak azért, mert az alkotói azonosak például a Zsaru vagy csirkefogó? szerzőivel (forgatókönyv: Jean Herman, dialógusok: Michel Audiard, rendező: Georges Lautner), hanem mert Belmondo egyénisége is kevés ahhoz, hogy mindig új tudjon lenni ezekben a lassan már folytatásos bűnügyi vígjátékfolyamnak tűnő filmszériákban. . No de szükséges-e, hogy mindig új legyen? Vajon a legnagyobb filmsztárok többsége nem azzal lett-e sztár, hogy — legalábbis az alapfigurát tekintve — mindig ugyanaz volt? Hogy Greta Garbo, Marlene Dietrich, Erich von Stroheim, Clark Gable, Gary Cooper, Erroll Flynn, Bette Davis, Ingrid Bergman, Vittorio de Sica, Jean Gabin, Charles Boyer és még annyian mások mindig azonosak voltak önmagukkal és csak egy-egy más — nem új, csak más — vonást rajzoltak föl önnön alapportréjukra minden új szerepükben? S miért is lettek volna folyton és alapvetően mások, amikor a közönség nem ezért vagy azért a szerepükért ment be a moziba, hanem mert Jean Gabint láthatta és akarta látni, s majdnem tökéletesen mindegy volt a számára, hogy mit játszik? A helyzet azóta se sokat változott. Ma is elég közönségvonzásnak a#nyi, hogy a plakátokon, a rajzos feliratokon megjelenik mondjuk éppen Belmondo neve. A közönség tódul, s nem csupán a név bűvöletében, hanem mert tapasztalatból tudja, hogy hiába hasonlít immár elég hosszú idő óta minden új Belmondo-film az előzőekhez, s hiába hasonlít a Belmondo játszotta figura is számos korábbi figurájára, mégis biztos lehet, hogy tisztességes színvonalú szórakozásban lesz része. Belmondo becsületes márka, nem lehet benne nagyot csalódni, s néha, jobb pillanatokban, még fölé is nő önmagának. Ha van titka a filmjeinek, akkor — legalábbis az egyik — titok ez a megbízható mesteremberi minőség. A Szabadlábon Velencében sem okoz csalódást. Kellően fordulatos a történet, kellően változatosak a színhelyek — luxus tengerjárótól a legelőkelőbb velencei szállodáig, elegáns kastélytól a műkincsekkel zsúfolt velencei palazzókig —, kellő számban vonulnak fel a gusztusosabbnál gusztusosabb, különféle típust képviselő szép nők, akik mihamarabb Belmondo — azaz Duprey úr . — ágyában kötnek ki, s kellő mennyiségű hulla is előállítta- tik. Belmondo ezen felül még különböző kaszkadőírbravúro- kat is végrehajt: helikopteren lógva repül a csodás Velence fölött, a Canale Grandén mo- toscafókon (vízitaxik) akroba- táskodik, satöbbi, satöbbi. Nem unjuk magunkat, néha még jókat nevethetünk is — kell ennél több egy szórakoztató bűnügyi komédiában? Emberek és farkasok A néző nehezen tud szabadulni gyanakvásától, melyet egy úgynevezett ellenállási film óhatatlanul felébreszt benne. Annyi rossz ellenállási filmet látott már, hogy ez a gyanakvás sajnos indokolt. Az Elio Vittorini nálunk is megjelent regénye alapján forgatott olasz film (rendező Valentino Orsini), az Emberek és farkasok, sajnálatos módon a gyanakvókat igazolja. 1944 telének elején vagyunk, Milánóban. Az olasz és német fasiszták uralma utolsó hónapjait éli, de a terror annál vadabb. Az ellenállók akciói sikeresek, de nem veszélytelenek, s áldozatokat követelnek. Az egyik csoport tagja és egyik vezetője, N. 2., miközben az életét kockáztatja, s ezt az adott körülmények között természetesnek is tartja, összetalálkozik a boldogság, a szerelem az életben talán csak egyetlen egyszer felbukkanó lehetőségével, egy régi szerelmével, de az akciók, a mozgalom tennivalói nem engednek időt ennek a boldogságnak a kiteljesedésére. S mire N. 2. és a szép Berta között beteljesülhetne a szerelem, N. 2. elpusztul egy akcióban: felrobbantja magát, s ezzel megöli a fasiszta bandák parancsnokát is. A történet így mogyoróhéjban elmesélve is meglehetősen érzelgősnek és untalan látott sablonokból építkezőnek tűnik. Az is, sőt, még vontatott és körülményesen moralizálgató is. Nem az a baj, hogy a film a magánélet boldogsága és a közérdek (jelen esetben az antifasiszta ellenállás) megkövetelte cselekvés konfliktusát taglalja, hanem az, hogy erről a konfliktusról csak közhelyeket tud mondani. Így hát az Emberek és farkasok csak újabb gyanakvásokhoz szolgáltat alapot. A herceg és a csillaglány Ez a csehszlovák mesefilm — rendezője Vaclav Vorlicek — pontosan az, aminek magát nevezi: mesefilm, minden kacifántoskodás, minden csűrés és csavarás nélkül. Nem olyan gyakori ez manapság, hiszen a mesefilmek többnyire erkölcsi parabolákká sikerednek, melyek elsősorban a felnőtteknek szólnak, s mese mivoltuk csak lepel, álca. Vorlicek tudja, hogy ha mesét mond, akkor következetesnek kell lennie saját célkitűzéseihez. Ezért ebben a filmben minden pontosan olyan, mint a mesékben. Sok-sok mese motívumaiból alakítja ki a történetet a kissé habókos király három világszép lányáról, meg daliás fiáról, s a szépséges Est- hajnalcsillagról, meg a Nap-, Hold- és Szélhercegről. Ha a felnőtt néző rááll a mese hullámhosszára, maga is jól elszórakozik — ami nem szégyen. Takács István
