Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-08 / 236. szám

”«rr -é/Jjt Tg x:/lm(W 1981. OKTOBER 8., CSÜTÖRTÖK Pinocchio Amikor száz esztendővel ez­előtt megírta gyermekeknek szóló (mint ő nevezte: „Kis csacskaságát”) meséjét a kis fiúról, aki valahányszor fül­lentett, mindig hosszabb lett az orra, még aligha gondolta volna, hogy világhírnévre tesz szert. Az akkor 54 éves Carlo Lorenzini, a ma is alig 2000 lakosú toscanai falucska, Col- lodi eladósodott kistisztviselő­je (később szülőfaluja után vette fel a Carlo Collodi írói álnevet) ugyanis csak azért vett kezébe tollat, hogy a sze­rény írói honoráriumból kifi­zethesse adósságait. Amikor azután Pinocchio történetét 15 folytatás után, amelyek egy helyi gyermeklapban jelentek meg, Lorenzini — aki időköz­ben kifizette adósságait és már nem volt szüksége a kü­lön keresetre — azzal fejezte be, hogy a ravasz róka és a macska felakasztja a hosszú orrú, fából faragott kisfiút, a közfelháborodás olyan nagy volt, hogy kénytelen volt meg­alkotni a bájos tündért, aki életre kelti Pinocchiót — s még további 21 folytatáson át vezeti kalandos útjain. Talán azért, mert a kisfiú története egyaránt szól a ki­lencéves gyermekekhez és a kilencven éves aggastyánok­hoz, a Pinocchio százmilliók kedvence lett Moszkvától New Yorkig és Alaszkától a Fok­földig. Több mint 80 nyelvre fordították le, megszámlálha­tatlan millió példányban kelt el, 72 különböző kiadó nyomat­ta ki (olasz nyelven 256, an­golul 111 kiadást ért meg ed­dig), nyolcszor készítettek be­lőle filmet, amelyek közül a leghíresebb a Walt Disney- film. A Collodiban létesített Pi- nocchio-parkban (amolyan kis Disneyland) a múlt héten több tízezer vidám gyermek emlé­kezett meg a századik évfor­dulóról — az Olasz Labdarúgó Szövetség pedig Pinocchiót vá­lasztotta a Mundialon (remél­hetőleg) részt vevő csapata jel­vényéül. IDÉN MÉG KÍSÉRLET Az ötnapos iskola tapasztalatai Vácott az oktatási intézmé­nyek szinte kivétel nélkül részt vesznek az év eleje óta az ötnapos hét kipróbálásában. A szó az iskolák vezetőié, s arról kérdeztük őket: hogyan is kezdődött idén az oktatás? Nem újdonság Molnár Lajos, a Lőwy Sán­dor Technikum és Gépipari Szakközépiskola igazgatója. — A szakközépiskolában ko­rábban is gyakori volt a hete­dik óra, ez tehát nem újdon­ság. Ugyanakkor csökkent — hetente hat órával — a gya­korlati oktatásra fordított idő, így sikerült az iskola tanítási- idő-alapját változatlanul hagy­nunk. Kétségtelen, megnövekedtek a diákok terhei, hiszen most öt nap alatt kell megbirkóz­niuk a hatnapi tanulnivalóval, s a házi feladat, a másnapra való készülődés több energiát kíván tőlük, jobban kell gaz­dálkodniuk a tanításon kívüli idővel. — Végül: az ötnapos mun­kahét miatt megváltozott a kollégium belső életrendje is, a diákokat pénteken, a köte­lező tanulmányi munka után most haza engedik, hogy a családdal tölthessék a hét vé­gét. A Hámán Kató Általános Iskola igazgatónőjétől, Győri Józsefnétől tudtuk meg: A ko­rábbi 11 napos oktatási ciklus Műszaki és közgazdasági könyvnapok Megnyitó a fővárosban Az idei műszaki és közgaz­dasági könyvnapok célja az, hogy felhívja az érdekeltek fi­gyelmét az új művekre, ösz­tönzést adjon a tanulmányozá­sukhoz és alkotó alkalmazá­sukhoz, s így közvetlenül szol­gálja a termelés tökéletesítését, a társadalmi-gazdasági hala­dást — mondotta Hetényi Ist­ván pénzügyminiszter a könyv­napok szerdán Budapesten megtartott megnyitóünnepsé­gén. A könyvnapokra megjelent kötetek között egyaránt meg­található az új Mérnöki kézi­könyv, a Vegyészeti lexikon, A fahulladék hasznosítása cí­mű kötet vagy a népszerű is­meretterjesztést szolgáló Saját- kezűleg sorozat több kiadvá­nya. A közgazdasági szakköny­vek között tallózva több mű — például Az exportfejlesztés piaci információs bázisa, A célszerű vállalati szervezet, vagy a Munkagazdaságtan cí­mű könyv — ugyancsak azt jelzi, hogy a szakkönyvkiadás jelenlegi elsődleges céljaink megvalósításához igyekszik hozzájárulni. A könyvnapok alkalmából a Technika Házában szakkönyv­kiállítás nyílt, ahol nemcsak a most napvilágot látott 63 új­donságot tekinthetik meg az érdeklődők, a"Telsorakoztatott mintegy ezer kötet képet is ad a műszaki és közgazdasági iro­dalomnak az utóbbi években megjelent terméséről. Az ok­tóber 31-ig tartó rendezvény- sorozat idején országszerte szá­mos ankétra, ismeretterjesztő előadásra, író—olvasó találko­zóra — összesen mintegy 200 programra — kerül sor. helyett itt egységesen ötnapos ciklusok váltjak egymást, azonos mindkét héten az óra­rend. Különbség viszont, hogy a tanítási évet három sza­kaszra osztották, s az egyes szakaszokon belül ugyanannak a tantárgynak eltérő az óra­száma. Például az első sza­kaszban heti egy fizikaóra van a hetedik osztályban, a második és harmadik szakasz­ban 2—2 fizikaórát tartanak. Az általános iskolában csupán heti 1—2 órával hosszabbodott a tanítás, viszont a tanév 33 hét helyett 38 hétig tart. Kérdőív a szülőknek Az első szülői értekezleten kérdőívet adtak a szülők ke­zébe, hogy megismerjék véle­ményüket az ötnapos hétről. Bebizonyosodott: a többség örömmel fogadta ezt, s a vála­szokból az is kiderült, hogy a szabaddá vált időt elsősorban közös családi programokra, házi munkára kívánják fordí­tani. A gyerekek öröme is osz­tatlan, igaz, nem érzik még bőrükön, hogy megrövidül a téli és tavaszi vakáció, s hogy később kezdődik majd a nyá­ri szünidő is. A pedagógusok között pedig akad, aki aggó­dik amiatt, hogy a tanév há­rom szakaszában vannak kü­lönbségek, s hogy az egyik szakaszban ritkábban tartanak órát, akkor pedig a gyerekek tanulásában is akadnak kevés­bé intenzív időszakok. Tudakozódtunk a 204. szá­mú ipari szakmunkásképző in­tézetben is. Szekeres Sándor igazgatóhelyettes ezt mondta: — Most öt nap elméleti ok­tatás és öt nap gyakorlat vált­ja egymást. Míg tanítványaink egyik fele tanul, a többi dol­gozik. Kétféle órarendet kel­lett készítenünk tehát, meg kellett volna oldanunk azt is, hogy az oktatók terhelése egyenletes legyen. Sajnos ez utóbbi aligha sikerülhet, ugyanis a képzés három­éves, s amikor az első osz­tályosok például . gyakorla­ton vannak, a második és harmadik osztály tanul el­méletet, a következő héten te­hát kevesebb dolga lesz a pe­dagógusnak. — Gondot okozott az is, hogy bár csak tavaly vezették be az új szakmai tanterveket, idén az ötnapos munkahét miatt ezeket máris módosítani kel­lett. Néhány tantárgynál — például a matematikánál, az osztályfőnökinél, vagy egyes szakismereti tárgyaknál — csökkent az évi óraszám is, s kéthetente két órával szintén kevesebb lett a gyakorlati idő Kevesebb túlóra Most a 33 heti tananyagot 36 hét alatt kell megtanulni, s megtanítani. Félő, hogy min den második hét — amikor gyakorlatok vannak — elvész az elmélet tanulása szempont­jából, most ugyanis napi nyolc órás a gyakorlat. Igaz, megöl dódott a korábbi gondunk: az előtt szerdán este 8 órakor végződött a gyakorlat, s csü törtökön reggel 7 órakor, friss fejjel kellett volna kezdenie a tanulást a diáknak... — A több szabad idővel jól járt a tanuló, a család, a pe­dagógus is. Csak az ad okot panaszra, hogy az oktatók most kevesebbet túlóráznak, így kevesebb — körülbelül havi 500 forinttal — a pénzük is. ★ Nagy Géza, a Vác városi Ta­nács művelődésügyi osztályé' nak vezetője: — A kísérlet a város kétezer óvodását, 4100 általános iskolását, 2800 közép- iskolását, s 540 pedagógusát érinti közvetlenül. Az óvodák­ban szombatonként eddig is csak gyermekfelügyelet volt, az átállás után csupán körzetesí- teni kellett ezt az ügyeletet. Az iskoláknál ugyan szembe- ötlőbb a változás, de csupán a technikai dolgozókat érintette hátrányosan, ugyanis most all napi munkaidőt 10 napra kel­lett elosztaniuk. Akadnak fenn­tartásai a pedagógusoknak is akiknek napi óraszáma csök­kent, de a korábbival azonos, vagy hosszabb időt kell tölte­niük most az iskolában, azaz felhígult a munkájuk. A közép­iskolákról még idekívánkozik, hogy a gimnáziumra sajnála­tosan nagy teher hárul, hiszen idén bevezették a tényleges fakultatív oktatást is, s akad­nak csoportok a harmadik ősz tályban, amelyek négv tanuló­csoport diákjaiból állnak, ez pedig órarendi gondokat oko­zott. — Az ötnapos munkahét az iskolákban még csak kísérleti. Bevallom, több gondra számí­tottam. Alapjában véve öröm mel fogadta mindenki a sza­baddá vált szombatot. Ami máris nyilvánvaló: a felsza­baduló idő hasznos eltöltésének lehetőségeit gyarapítani kell a városban, s ez ügyben már­is tárgyalásokat kezdtünk a művelődésügy, a sport, az if­júsági mozgalom, az oktatási intézmények vezetőivel. Vasvári G. Pál IMMT ’81 BUDAPEST Egy színházi találkozó után A mini arról már hírt ad- " tunk, a múlt héten zaj­lott a mozgásszínházak má­sodik nemzetközi találkozója a Budapesti Műszaki Egyetem falai köczött. A közönségsiker teljes volt: egyik-másik elő­adásra még belépőjeggyel is nehezen lehetett bemenni, és a tapsból bőségesen kijutott a közreműködő nyolc külföl­di és öt magyar társulatnak. Honi hivatásos együtteseink közül kizárólag a Népszín­házban fedezhető fel a kez­deményező kedv, rajtuk kí­vül csak amatőr csoportok merik vállalni a kísérletezés­sel járó kockázatot. Sikerei­ket, kudarcaikat csaknem visszhang nélkül figyeli a szakmai közönség. Persze, jo- gos fenntartásokat vált ki a mozgásszínház elnevezés, hi­szen színház egyszerűen nem létezhet mozgás nélkül. Mit takar hát akkor e fogalom? A műegyetem közművelődési titkársága által másodízben rendezett találkozó angol ne­vében — International Mee­ting of Moving Theatre — a moving szó szerencsésen fe­jezi ki a lényeget, azt jelenti: éppen mozgásban van, avagy a mozgás folyamata, esetleg a változásé. Valamennyi bemutatott pro­dukcióban az alapvető kife­jezési forma az emberek, tár­gyak, fényeffektusok mozgá­sa volt. Ezen belül a legkü­lönbözőbb megjelenítési vál­tozásokat láthattuk, a klasz- szikus pantomimtől a nép­tánchagyományokra építésen keresztül egészen a szürrea­lista és abszurd elemek élet­ben tartásáig. A találkozónak éppen ez volt az egyik érde­me: a sokszínűség, az útkere­sés sokfélesége. A II. nemzetközi mozgás­színházi találkozó azt min­denképpen igazolta, hogy csu­pán egyetlen — bármilyen jó — ötlet kevés egy önálló elő­adáshoz. Példa lehet erre az Olaszországból érkezett Teat- ro del Magopovero (A sze­gény varázsló színháza) egy­személyes társulat Kövek cí­mű darabja. Itt minden tár­gyat, sőt szereplőt is kövek helyettesítenek, ez csak szik­ra, amely már az előadás el­ső perceiben elhamvad. Még ennyi esztétikai értékkel se rendelkezett az ugyancsak egyszemélyes lengyel szín­ház. a Teatr Ognia i Papieru, amelyben a drótból és papír­ból készített szereplőket kö­télen, illetve tűz melegével mozgatta a főszereplő. Az újat keresés néhány együttesnél stíluskeveredéshez vez&tett, s nem derült fény a rende­zői szándékra sem. Bár ez utóbbi eklektikus megoldások, érdekességükkel meglehetősen vonzóak és több szempontból ígéretesek is. Eb­be a kategóriába tartozott a Csehszlovákiából érkezett Divadlo na provazku (Szín­ház a dróton) együttes Brecht- bemutatója: a Kispolgári nászt adták elő. Ugyancsak izgalmas megoldást láttunk a Shusaku and Dormu Dace Theatre holland—japán tár­saságtól. De ők sem adtak maradandó élményt. Felhasz­nálták a No és Kabuki szín­ház hagyományos táncfor­máit, miközben szürrealista látványosságokra törekedtek. Három külföldi csoportról mondhatjuk el, hogy produk­ciójuk művészileg érettnek hatott és előadásaik a színhá­zi művészet fejlődése szem­pontjából is elemzést érde­melnek. A világhírű Henryk Tomaszewski színházának egykori színésze, Zdzislaw Starczynowski vezeti a Teatr Pantmimy Stodola lengyel társulatot. A találkozón be­mutatott Már csak ennyi? cí­mű darabjukban a hagyomá­nyos pantomim kínálta kife­jezésformákat sikerült gazda- gítaniúk sajátost jelzésrend­szer kidolgozásával. A Javán Nemzetközi Ifjúsági Színházi Központ nagy létszámú együt­tese egy középkori szamuráj­legendát állított színpadra. A művészeti vezető, Akira Wa- kabayashi a darab minden apró részletét nagy gonddal koreografálta meg, a mozgá­sok lenyűgözőek voltak, de kitűnően hangolta ezekkel össze a drámai szöveget és a nagyszerű zenét. Anglia legrégibb kísérleti színháza — 1969-ben alapítot­ták — a Triple Action Theat­re James Joyce Ulyssesének átdolgozását mutatta be. Egé­szen kiváló előadást produkál­tak. A vendég együttesek túl­nyomó része hivatásos szín­házat képviselt. A magyar csoportok közül a Népszín­ház táncegyüttese csak rész­ben foglalkoztat „profi” mű­vészeket. Az Állami Bábszín­ház rangosán képviselte a magyar színeket. Ugyanakkor a mezőny felébe sorolhatók a műegyetemisták — Pantomim Mozgó ifi Színház —, az EL­TE hallgatói — Universi­tas —, és az eredetileg kö­zépiskolásokból alakult IV. Tanulmány csoport. IV/J indenképpen hihetünk a • találkozó hasznosságá­ban. A részt vevő társulatok felhasználhatják az egymástól látottakat, a közönség amel­lett. hogy jól szórakozott, leg­alább nagy vonalakban képet kaphatott a kísérleti színhá­zak tevékenységéről. S talán a hivatásos magyar színhá­zak egyikére-másikára is át­ragad a kísérletező kedv. Kriszt György HETI FI LM I EGYZET Mephisto Rolf Hoppe és Klaus Maria Brandauer a Mephisto egyik jelenetében Amióta művészet és hata­lom, művészek és politika lé­teznek, alighanem azóta lé­teznek a két szféra konfliktu­sai is. Ha más és más megfo­galmazásban. más és konkrét viszonyQk között, és értelem­szerűen más társadalmi-mo­rális összefüggésekben, ez a konfliktuskor jelen volt az ókori Athénben vagy Rómá­ban éppen úgy, mint a rene­szánsz Firenzéjében vagy Ró­májában, a Napkirály udva­rában. a cári Péterváron vagy a császári Bécsben. S jelen volt természetesen a Harma­dik Birodalomban, a hitleri náci Németországban is. A művész, mint egy-egy adott társadalom tagja, bár­mekkora függetlenséget vív ki magának, vagy kap meg a fennálló hatalomtól, a töké­letesnek elképzelt, abszolút függetlenséget sohasem érheti el. hiszen ezer szállal kötődik saját korához, társadalmához, melyre mint befogadóra, vá­sárlóra szüksége van. Az igaz, hogy a különböző művészek­nek különböző mértékben szükséges saját koruk elisme­rése, értékelése, anyagiakban is megnyilvánuló honorálása. Írók, festők, muzsikusok eset­leg csak holtukban szerezhet­nek hírnevet; művészetük el­áll, tartÓ6 — viszont például színésznek sovány vigasz, hogy majd, halála után, ami­kor már semmi nem marad a művészetéből, a nézők esetleg zseniális művészként emlege­tik (egy ideig, míg az élő ta­núk nemzedéke ki nem pusZ' túl). A színész — különösen amíg a rögzítő technikai el­járások, a film, a rádiófelvé­tel, stb., ki nem alakultak —, csakis és kizárólag a jelenben lehetett elismert, népszerű, el­fogadott, körülrajongott mű­vész. Művészete a jelenidejű ség művészete —, épp ezért talán esendőbb, a mindenkori körülményeknek kiszolgálta­tottabb, mint más művészeti ágakban működő kollégái. Amikor — már emigráció' ban élve — Klaus Mann, Thomas Mann fia, megírta Mephisto című regényét, ez az 1936-ban keletkezett mű egy ismert, és a hitleri Né­metországban a náci rezsim kedvenc színészeként számon tartott, nagy karriert befu­tott művészt, bizonyos Gustav Gründgenst vett a téma alap­figurájául. A regény azt mu­tatta be, hogyan kerül fokoza­tosan a nácizmus ideológiájá­nak a hatása alá, a fasiszta hatalom bűvkörébe egy szí­nész, aki mindent megtesz azért, hogy elismerjék, hogy játszhasson, hogy sikere le­gyen. Azaz: hogyan „fekszik le” a művész egy rossz hata­lomnak, az elkerülhetetlen, a kötelező mértéken felül, mint­egy önként és buzgón, sőt, túlbuzgón. A témájában roppant Iz­galmas, művészi szintjét te­kintve kevésbé jelentős mű­ből most Szabó István film­rendező és Dohai Péter írt filmet, messze túllépve Klaus Mann művének mondandóin, — nyugodtan kijelenthetjük művészi rangján is. A Mephisto ugyanis azt kutatja, hol az a határ, ameddig egy népszerűségre, az elismer­tetésre. a sikerre, a pénzre természetes joggal igényt tar­tó tehetséges művész — jelen esetben: színész —, az önbe­csülés és az etikus magatartás feladása nélkül elmehet a po­litikával, a hatalommal való együttműködésben? S mit te­het, mit kell tennie, ha felis­meri, hogy az a hatalom ráa­dásul rossz hatalom, bűnös hatalom — jelen esetben: fasiszta diktatúra? A Mephisto hőse, Hendrik Höfgen, azzal áltatja magát, hogy ő semmi egyebet nem kíván, csak a tehetségét érvé­nyesíteni. Ö csak jól akar vi­selkedni mindig — azaz azt akarja tenni, amit elvárnak tőle. így válik először a mun­kásmozgalom harcos művész­tagjává, mert ezt várják tőle, s így válik, a nácik hatalomra jutása után, először kollabo- ránssá, majd a náci művészet­politika kirakatemberévé. Ne­ki szüksége van az elismerte­tésre, a náci hatalomnak szük­sége van arra, hogy „fajtiszta német művészet” koncepcióját tehetséges emberekkel igazol­ja. Véd- és dacszövetség, amelyben azonban a hatalom tetszése vagy nem tetszése sze­rint fogja rövidebbre vagy engedi hosszabbra a művész pórázát. Höfgen, aki csak jól akart viselkedni, lassan maga is megfertőződik a ná­cizmus eszméitől és gyakorla­tától, s mire szabadulni akar­na, késő, Együtt kell üvöltenie a farkasokkal, különben fel­falják. Kívülállás nincs, füg­getlenség sincsen; aki a rossz hatalomnak már kezdetben nem áll ellen, később, a mo­rális küszöböt átlépve, már nem tud visszafordulni. Szabó István ezt a mélysé­gesen humánus és mélysége­sen izgalmas témát rendkívül gazdag filmben bontja ki. Nemcsak arra képes, hogy egy közel háromórás filmen át szinte egyetlen percre sem la­zítson, s minden jelenetben a maximálisan pontos értelme­zést, színészvezetést, valamint az egész koncepció részleté­nek precíz rajzát adja, hanem arra is, hogy a nagyon is konk­rét történetet önmagánál többnek, mintegy a konflik­tuskor általános és időtlen ér­vényű példázatának ábrázol­ja. Rég láttunk ennyire biz­tonságos szakmai tudással, ilyes- műgonddal, s ilyen gaz­dag gondolati tartalommal el­készített magyar filmet. A cannes-i filmfesztivál két dí­ja nem véletlen: olyan film született, mely az extrava­ganciák, a blöffök, a perver­zitások, a felfújt technikai bravúrok világában azt iga­zolja : a film mégiscsak egyen­rangú művészet lehet az iro­dalommal, a képzőművészet­tel. S hogy ezt még azzal is tetézi, hogy Höfgen szerepé­ben felfedezi a ragyogó oszt­rák színészt, Klaus Maria Brandauert, és a náci tábor­nagy szerepére megtalálja az NDK-beli Rolf Hoppét, és a pompásan kiválasztott többi színészt is jobbnál jobb ala­kításokra sarkallja, az már olyan plusz, ami Szabó Ist­ván eddigi filmjeiben is jel­lemző volt, de ilyen erővel eddig még nem nyilvánult meg. A Mephisto vetítése után végre jó érzéssel, elégedetten és egy kis büszkeséggel lehe­tett felállni a zsöllyéből. Csu­pa olyan benyomás, amiről az utóbbi évek sok magyar film­je szinte leszoktatott bennün­ket .... Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents