Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
%J6d,m 1981. OKTÓBER 4., VASÁRNAP Vácott és Cegléden folytat iák Vámőrérzék és a csempészek A csempészekről, valutájúkról, feketézőkről elég sok cikk jelent meg a sajtóban — lapunk is foglalkozott a témával —, s a tévé Kék fény adása szervezett bandák leleplezéséről adott hírt. Nemrég azt olvashattuk az egyik országos napilapban, hogy megszűnt a zugpiac a budapesti Keleti pályaudvar környékén. Természetesen: összehangolt rendőri akciók nyomán. Való igaz, tisztább lett a levegő a pályaudvarokon és környékükön, ahol korábban már-már közlekedési akadályt jelentettek a csencselők csoportjai. Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy most már csak a boltokban vásárolnak az emberek, s a valutát kizárólag a bankban váltják be. Kiszorultak a fővárosból A kérdésről a vám- és pénzügyőrség Pest, Fejér és Nógrád megyei parancsnokságán Torma István föhadnagy- gyal beszélgettünk. A pénzügyőrök tapasztalatai szerint a csencselők — miután kiszorultak a fővárosból —, a Pest megyei településeken tűntek fel. Elsősorban Vácott és Cegléden. Tudják, mikor van piac, s ilyenkor ellepik a tereket, s a lepedőtől kezdve, kozmetikai szereket, rádiót, villanyvasalót, barkácskészleteket árulnak. Nem véletlen, hogy a Pest megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve, a nyáron többször is tartottak ellenőrzést a két városban. (Erről lapunk is beszámolt.) Az összefogásra, s a rajtaütésszerű, gyors akciókra annál is inkább szükség van, mert a feketézőknek jó a szimatuk, gyorsan elszelelnek, ha egy- egy járőr feltűnik a környéken. Másrészt: rendkívül nehéz és bonyodalmas a bizonyítási eljárás, ehhez a rendőri intézkedések mellett a pénzügyőrök tapasztalata, szakismerete is szükséges. Az említett akciók eredményesnek bizonyultak; sokan lebuktak, s ellenük törvényes eljárás indult. Az intézkedések híre — mert az ilyesmi gyorsan terjed — a megelőzést is szolgálta. Ám azt is el' kell ismerni, hogy később megint fel-fellendült az illegális kereskedelem Vácon is, Cegléden is. A zugpiacot csak rendszeres ellenőrzéssel lehet — nem megszüntetni, de — féken tartani. Számológép a szatyorban Hogyan kerülnek be az országba az eladásra szánt cikkek? Pest megyének csak egy vasúti határátkelő helye van: Szob—Sturovó. Itt több nemzetközi vonat halad át, így a Stockholmból induló Meri- dien-express is. Ezzel van a legkevesebb baj. A vámosok minden alkalommal megjelennek: Jó napot kívánok, magyar vámvizsgálat. Megkérdezik az utasokat, milyen pénzből mennyit kívánnak behozni; s van-e vámköteles árujuk? (Ötezer forintos értékig elég a szóbeli nyilatkozat, efölött írásban kell nyilatkozatot tenni.) S most jön a lényeg: minthogy képtelenség lenne minden csomagot mindig megnézni — sok utas zaklatásnak is venné —, csupán szúrópróbaként nyittatnak fel egy-egy bőröndöt. Ezért meghatározó jelentőségű a vámosok rutinja, érzéke, hogy a gyanús csomagokat kiszúrják és ellenőrizzék. Az sem lényegtelen,' hogy az utasforgalomban részt vevő pénzügyőrök — ha nem is anyanyelvi szinten —, de jól beszélnek sok idegen nyelven, így könnyebben boldogulnak. A csendesnek mondható Szob—Sturovó határállomáson kevés a nagy hal, de azért akad. Szeptember 13-án telexen jelentették a vámhivatali kirendeltségről: F. M. magyar állampolgár, lászlófalvi lakos belépése alkalmával 75 200 forint értékű árucsempészet vétségét követte el, 32 darab Sharp, Triumph és Adler típusú zsebszámológépet akart behozni. Az árut lefoglalták, a határőrség az útlevelet bevonta. Mi következik ezután? A pénzügyőrök az ügyészségnek adják majd át az aktát, s ítéletet — nem a lakhely szerinti, hanem — a Váci Járásbíróság hoz. Az elkobzott cikkeket a bizományiban értékesítik, s ellenértéke az államkasszát illeti. Érdemes megemlíteni egy másik esetet: Szob—Sturovón egy katowicei lakostól 48 ezer forint értékű holmit — nik- kelezett gyűrűket, ezüst színű kulcstartókat, arany színű láncot, keresztet, kézelőgombot, karkötőt stb. — foglaltak le. Ezek a bizsuk bizonyára a Pest megyei piacokon tűntek volna fel — nem tudni, menynyiért? Mert vevő mindenre van. Kvarcóra kilóra mérve A megyei piacokra a csempészáruk több csatornán érkeznek. Nyugatról videokazettákat, Hi-Fi-tornyokat, s más tartós használati tárgyat hoznak. A kurrens cikkek listája szinte évről évre változik. Hol vagyunk már az orkánkabát és nylon ing csempészetétől? Manapság már a kvarcórát is jóformán kilóra adják azok, akik nagyban üzletelnek vele, de a kis árusok még jól megkérik az áráth '-'i Változnak a szokások, módszerek a behozatal tekintetében is. Nem a bőrönd aljára dugják az értékes tárgyakat, hanem a jelentéktelennek látszó szatyrokba teszik a zseb- számológépet, gyűrűt, órát. Aztán megpróbálják magyarázni: nem is az övék a szatyor, valaki beletette a cuccot,' s képtelen történeteket agyainak ki. Ezen a nyáron érdekes jelenségre figyeltek fel a pénzügyőrök. Az országhatárt Somoskőújfalunál átszelő Poló- nia-expressz utasai hajnali 5 óra 20 perckor érkeznek a Keleti pályaudvarra. Megvárják, míg kinyit a Budapest Tourist irodája, beváltják talonjaikat forintra, s az elővárosi vonatokkal máris indulnak Ceglédre, Vácra, Monor- ra. Már a vonaton megkezdik az üzletelést. A vonatozó csencselők szinte ellenőrizhetetlenek. Mit visznek tőlünk? Elsősorban kávét, húskonzerveket, hústartalmú készételeket — bakonyi sertésszelet, kapros töltöttkáposzta —, s rengeteg italt. Leginkább pezsgőt, s azok közül is legkapósabb a bíbornak nevezett Pompadour piros pezsgő. Ez is indokolta, hogy a héten új rendelet jelent meg a Magyarországról kivihető árukról. Bandák nem szerveződtek Pest megyében eddig szervezett csempészbandát nem fedettek fel, mint korábban a fővárosban. Inkább a kis csencselők számának növekedése jellemző. Néhányan a könnyű haszonszerzés reményében ráállnák az üzletelésre, ám arányuk — a lakosság lélekszá- mához viszonyítva — elenyésző. A hazai és külföldi turisták legtöbbje betartja a vám- és devizajogszabályokat. Két számmal is érzékeltethetjük, hogy miről van szó. Az első félévben a megyében a vámjogszabálysértés értéke alig haladta meg a 680 ezer forintot. S bár a lefoglalt külföldi fizetőeszközök értéke száz százalékkal emelkedett, így sem haladja meg az 1,6 millió forintot. A turizmus egyre növekszik, fejlődik; ám akik ennek orvén, a lehetőségeket kihasználva csempészkedni próbáinak, nem számíthatnak tartós sikerre. Erről gondoskodnak a pénzügyőrök. P. J. rr K‘ ŐSZI PIACON üIonos hangulata van az őszi piacnak. Hajnali hűvösségben indulnak az árusok; tétova reggeli fényben a vevők. Még nem tudni, kisüt-e majd a nap, de a piacra menni kell; ha köd szitál, ha verőfény simogat. Érezni még idegeinkben a nyarat, hiszen a sok termény mind az izzasztó meleget idézi, de gondolni kell már a télre, a kamrák feltöltésére. Fotóriporterünk a monori hetipiacra látogatott. Paprikahalmok, krumplihegyek álltak itt, s bőven volt mindenféle áru. A zöldségestől a bizsuárusig mindenki csalogatta a vevőt. S ez a piac nem egyedülálló, a felvételek bárhol készülhettek volna. Szerencsére mindenütt nagy a kínálat. Ahogy múlnak az órák, úgy alakulnak az árak. Lehet alkudni. ?.londhatnánk: újjászületett a piac. Visszanyerte eredeti értelmét, hajdani jelentőségét. Ma élmény kimenni a sokaságba. Nem volt mindig így. Hosszú évekig itt is jóformán csak elosztás volt. Most egészséges versenynek lehetünk tanúi és részesei, és árubőségnek. Egyetlen dolog nem változott; a vevő mindig sokallja az árat, az eladó kevesli. Ettől piac — a piac. (Hétvégi tájékoztatónk a 12. oldalon.) BARCZA ZSOLT képriportja Ugrás az emeletről Eddig azt hittem, mindenki boldog, aki új lakótelepre költözhetett. Rá kellett jönnöm, hogy nem. Délután a játszótéren voltam a fiammal, sétálgattunk, aztán felugrottunk a barátom fiához, Tomihoz, hadd játsszanak együtt a gyerekek. Útközben a halállal találkoztunk. Mese gyerekeknek... Lassú, könnyed járással közeledtünk a tízemeletes épület felé. Épp egy autómentő jött, roncs Ladával a hátán. Ezt még könnyű megmagyarázni egy négyéves fiúcskának: a vezető bácsi nem vigyázott eléggé, összeütközött egy másik kocsival, s lám, ez lett belőle. — És kiszedték a kerekét, mint én a piros autómból? — Igen. Látod, ezért nem szabad ezt, meg azt... Milyen könnyű a gyereknevelés. A következő ház előtt fiatal nő feküdt az aszfalton. Hason, mint aki csak megbotlott, s nem bír felkelni. Nyomban sejdítettem azonban, hogy másról lehet szó. Egyszerre két ing_r futott át bennem: tudok-e segíteni, s hogy megóvjam a gyereket a kellemetlen élménytől. Azt, hogy valójában mi történt, karjelzésekből tudtam meg. A nő kékes, szederjés színét látva; nem mentünk közelebb. Nagy bajszú, barna fiatalember és egy idősebb nő állt a tetem mellett. Nem nyúltak hozzá, nem is lett volna értelme. Az asszony égnek emelte két karját. Csak intenem kellett, a gyerek háta mögött, akit időközben ösztönösen karomba vettem — vajon miért? —, lefelé ívelő görbét rajzoltam a levegőbe. A férfi bólintott. A számra tettem mutatóujjam: a gyerek előtt ne! — Telefonáltak már? — kérdeztem. — Igen. A csodálkozó, eddig szótlan gyerek elárasztott kérdéseivel: — Apu, mit csinált a néni? — Elesett. — Miért? — Meft rohangált. — És megbotlott? — Igen. Úgy, mint te az előbb. Nem szabad olyan vadul rohangálni. Te is majdnem elestél az előbb... — Miért nem kel fel? — Fáj a lába. — Nagyon? — Igen. Lehet, hogy gipszbe kell tenni. — Mit csinálnak vele...? — Bekötözik. És meggyógyul. Minden rendben lesz. ...felnőtteknek... Miért mondok ilyen ostobaságokat a gyereknek?t Tudom, hogy sosem lesz rendben semmi. Átvágok vele — nem érzem a 18 kilónyi súlyt —, átvágok a még rendezetlen terepen, a buckákon, s nem tudatosul bennem, hogy menekülök. Szerencsétlenségünkre utolér bennünket a nagy bajuszú férfi. Ö is abba az épületbe tart, ahová mi. Hadarja: — Én is most jöttem haza, látom, hogy az ablakban fészkelődik valaki, azt hittem, a porrongyot akarja kirázni, de nem, egyszerre csak... Pisszegek, integetek, végre megérti. — Ja, a gyerek. Én is úgy vagyok vele.., — Ismerte? — Kit? — A nőt! — Nem. Dehogy. Semmi közöm hozzá. — Nem úgy értettem. Együtt megyünk fel a liftben. A másodikon kiszállunk, nem hallgatjuk végig. Teljesen mindegy, hányadikról ugrott, s komoly volt-e a szándéka? Ha valaki képes ugrani, az komoly dolog. A kollégánál vidáman fürdőznek a gyerekek a napfényben. Milyen jó kis lakótelep. Tág kilátás a hegyekre, mintha a szobába jönne a természet. Élesedik a szirénaszó. — Megjött a mentő — kotyogok. (Miért?) A gyerekek játszanak. Önfeledten, vidáman. (Ez sem igaz: veszekednek.) Miért látjuk vidámnak a gyerekek játékát? — Kihez? — Leugrott egy nő a szomszédotokban. Állítólag a másodikról. — Ez is bolond. Legalább annyi fáradságot vett volna, hogy felmegy a tizedikre. — Igaz — mondom —, úgy biztosabb. Ezt megbeszéltük. Jön a kolléga ismerőse. Neki már a kolléga mondja. Terjed, terjed, noha semmi biztosat nem tudunk. .és magamnak Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta csak az eset foglalkoztat. Ám nem is hagy békén. Amikor a mentőkocsi vijjogását hallottam. magam előtt láttam: hogyan emelik be a kocsiba a nőt. Vagy azt mondják: nem tehetik hordágyra, tiltja a szabályzat. Ismerve a mentők jó szívét — miért ilyenek, nem tudom —, bizonyára elvitték, ha nem is lenne szabad. Hátha feltámad. Tudjuk, nem támad fel senki. A nő agya összeroncsolódott, s egy pillanat alatt megszűnt működni. Az én agyam működik. Rovom e sorokat, s töröm a fejem: miért kellett meghalnia? Azt hittem, egy új lakótelepen mindenki boldog. Megcsalták? Elhagyták? Részeges férje volt? Vagy ő ivott? Gyereket akart, és nem lehetett? Vagy nem akart gyereket, és mégis jött volna? Meghalt valakije? Gyenge volt az idegrendszere? Nem érdekel, nem érdekel — darálom magam. Az ő baja. Van nekem is elég. Van másnak is. Mindenkinek. Csak az ne jusson már eszembe, hogy társadalmi felelősség. Az ilyen kifejezések kevesebbet érnek, mint a krétavonal a hulla körül. Nem lehet megfogni. A halottat fel kell emelni — milyen nehéz! —, és el kell temetni. Mi jusson hát eszembe? Mi őröl a koponyánkban, ha aszfalton elterülő, fiatal, temetetlen holtat látunk? Hogy így van rendjén? Belefér a nagy egészbe? öngyilkosok mindig voltak, időtől, tértől, társadalmi rendszertől függetlenül. És lesznek is. Rendben. De: miért? Rágódom ezen még néhány napig, s aztán — remélem — elfelejtem, mint önök is e sorokat. Megfejthetetlen titkát magával vitte. Mégis figyelmeztet valamire. Ami olyan ősi, mint maga az ember: esendők és porlékonyak vagyunk. Palád! József
