Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
1981. OKTÓBER 25., VASÁRNAP Eltitkolta a 17 millió forintos bevételt Amikor kiderül az adócsalás Hazánkban, a világon egyedülálló — önadóztatás A kisiparosok száma örvendetesen növekszik Pest megyében: ma már csaknem 12 ezren vannak. Az 1977-es . mélyponthoz képest, amikor 7 ezer kisiparosunk volt, számottevő a fejlődés. A mesterek és a kiskereskedők jól segítik például a lakosság ellátását, a lakásépítést vagy a kis sorozatú termékek gyártását. Emellett: többségük rendes, tisztességes adófizető. Ám az adómorállal mégsincs minden rendben. Erről beszélgettünk dr. Sólymos Máriával, a Pest megyei tanács adóügyi csoportvezetőjével és dr. Vámosi- Nagy Szabolccsal, a Pest megyei Illetékhivatal adóosztályának vezetőjével. tüntette fel.) A harmadik mód: az alkalmazottak eltitkolása. Pest megyében sok, a fővárosban levitézlett iparos vált működési engedélyt. Tehetik, mert a helyi tanács nem tud az előéletéről; s különbén is célja, hogy minél többen váltsák ki az ipart, adózzanak, mert ez a bevétel a helység gazdagodását — iskola, óvoda' éÖltését —. segíti. A bevallások felülbírálása Hazánkban — a világon egyedülálló —, sajátos adózási rendszer van érvényben: a társadalmi önadóztatás. (A kötelezettek közül választott testület ítéli meg: elíogadha- tó-e a bevallás?) Ök, akik igazán ismerik a dolgot, az adóbevallásoknak csupán 48 százalékát fogadták el. A hamisságnak. turpisságnak ez még csak az első ítéiőszéke. Utána több fórumon vitatják meg: kinek mennyit kell fizetnie? Az adómorál másik mutatója: az illetékhivatal évente 12 millió forintnyi hiányt állapít meg, bár mindössze az adózók 6—7 százalékát ellenőrzi. Aránylag kevés a revizor; 6—700 iparos bevallását kontrollálják. A nagy számok törvénye szerint — feltehetően —, ha több lenne az ellenőrzés, nagyobb lenne az összeg is. S végül: szigorúan kötött bizonyítási szabályok szerint állapíthatják meg az adóhiányt. Magyarán: amit nem tudnak bizonyítani, az nincs. Az adócsalásnak százféle, rafinált módja van. Ezek közül csak a legegyszerűbbeket említjük. A kisiparos eltitkolja a bevételt, nem könyveli, "Vagy olyan kiadást tüntet fel, ami neíti számolható fel költségként. (Megtörtént: az egyik lakatos 37 ezer forintért bundát vett a feleségének, s ezt a könyvelésben is kiadásként Így eshetett meg, hogy egy szigetszentmiklósi kőműves három év alatt 17 millió forint bevételre tett szert, s ezt sikerült eltitkolnia. Mégpedig úgy — a harmadik módon —, hogy 80—100 embert foglalkoztatott, kizárólag a budapesti társasházak építésén. Mivel egyik alkalmazottját halálos áramütés érte az építkezésen, a Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnvádi eljárást kezdeményezett, s fény derült a jogtalan foglalkoztatásra is. A Pest megyei Tanács ipari osztálya nemrég körlevelet adott ki, amelyben felhívják a helyi iparhatóságok figyelmét: a működési engedélyek kiadása előtt vizsgálják meg a kisiparos előéletét is! v Ellenőrzőn jövedelmek Sok mende-monda szól a kisiparosok ellenőrizhetetlen, mesés jövedelméről. Ám, a bevételek — az úgynevezett adóliberalizmus ellenére is — ellenőrizhetők! Másrészt: a Pest megyei kisiparosokra nem jellemzők a nagy jövedelmek. Az évi 600—900 ezer forintos bevételi kategóriába csak négyen tartoznak. Egy kohász (öntő) és hárman a vasas szakmából. Az adóívek tanúsága szerint a 400—600 ezer forintos kategóriába 21 iparos; a 200—400 éitt foilrtüó£ katé^ góriába 205 maszek tartozik. A nagy többség — 3100-an —, alig éri el az évi 48 ezer forintos bevételt. Ez alatta marad a jobb ipari és mezőgazGombavizsgáló Mázsányi mérgező ehetetlen Az egyik ingyenes gombavizsgálóban a hét végén a szakértő egy má- zsányi mérgező gombát válogatott ki a gyűjtők kosarából, szatyrából. Minden harmadik leszedett és bemutatott gomba mérgező volt, köztük sok galócát is találtak. Folytatódott a kókai per Jelbeszéd a tárgyalóteremben — Minden siket-ügy ilyen érdekes? — szakította félbe a harmadik órában a jeltolmács vallomását a bíró. A szakértő nem sokat gondolkodott. — Minden hónapban öt-hat ügyben tolmácsolok az ország különböző bíróságain. Eddig két émberöléses esetem volt, de egyiket sem éreztem eny- nyire rettenetesnek. A megyei bíróság tölcsér formájú termében folytatódik a tárgyalás. Ifjú Kapás Józsefnek, a kókai bisztró vezetőjének a pere. A hallgatóság mindössze három férfi, valamennyien Kapás rokonai. Egyikük, egy budapesti orvos maga is bizonyos hírnévre tett szert az ügyben. Tavaly karácsony előtt egy nappal felkereste a tolmácsnőt és megkérte vonja vissza a rendőrségen elmondottakat. Felrobbant cájg A vád szerint tavaly november 22-én a kora reggeli óráktól pálinkát főztek ifjú Kapás József, Kóka, Dózsa György út 35. szám alatti lakásának pincéjében. A zuglepárlásnál segédkezett egy 31 éves süketnéma férfi — ahogy Kókán niondják a Néma is — aki a községben napszámért gyakran jár dolgozni különböző helyekre. Délelőtt 10 óra körül a pálinkafőző cájg felrobbant, a kicsapódó gőz, folyadék a süketnéma ember kezét és arcát súlyosan megégette. A robbanás után ifjú Kapás József a sérültet gépkocsival orvos helyett a vezetése alatt álló bisztró udvarába vitte. Elcipelte a szemét- tárolóhoz, majd, hogy az eredeti sérülések keletkezésének körülményeit meghamisítsa, meggyújtotta a közelben levő papírhulladékot és a mégégett férfi fejét a lángokba nyomkodta. A másodfokú égési sérülésekkel másfél hónapon át kór, házban ápolt sértettet az első kihallgatáskor még a tolmács som értette. A férfi ugyanis nem ismeri az általános siket jelbeszédet. Érthetően írni sem Miért színes a madár tolla? A madarak között a *hímek rendszerint sokkal színesebb tollazatúak, mint a nőstények, a hímek közül pedig a poligám fajták jóval színesebbek, mint a monogám fajták. A hímek arra törekszenek, hogy felhívják a nőstények figyelmét, és Darwin, valamint sok más zoológus szerint minél színesebb és feltűnőbb a tollúk, annál nagyobb esélyük van arra, hogy partnert találhassanak. Az utóbbi időben azonban egyes ornitológusok elvetik ezt az elméletet, vagy legalábbis nem a nemek megkülönböztetése szempontjából tartják fontosnak a színes tollazatot. Szerintük ez inkább egyfajta védekezés a ragadozó állatok ellen, az életben maradás egyik eszköze. 'Felhívták a figyelmet arra, hogy a nagyon színes madarak rendszerint nem ízletesek. Tehát véleményük szerint a színes tollazat jelzés a ragadozó állatok számára. Tehát a színes tollak valami ilyesmit is kifejeznek: „nem vagyok ízletes", „nem tudsz elkapni”, és „látlak téged, támadó!” Sőt azt is megfigyelték, hogy néhány, egyébként szürke madár abban a pillanatban, amikor megtámadják, hirtelen „színt változtat", vagyis tollazatából addig láthatatlan színes tollak merednek elő, ami meghökkenti a támadót, zavarba ejti és ez a néhány pillanat elég ahhoz, hogy az áldozat elmenekülhessen. Bár ez az új elmélet nem cáfolja meg a régit, állításai mégis figyelemre méltóak, tehát elképzelhető, hogy a színes tollazat a nemi megkülönböztetésen kívül valóban a védekezést is elősegíti. tud, ragokat nem használ. A leszűkült kommunikációs lehetőségek miatt a sértett végül is eljátszotta a történteket. A mustársárga autó A több napos bizonyítási kísérletben részt vett a jeltolmács is. — Első alkalommal Kóka határában az autóban a nyomozó helyet cserélt a sértettel. A siket ült előre, mert kíváncsiak voltunk, meg tudja-e mutatni a helyszínt. A bisztró udvarán ki is pattant a kocsiból és eljátszotta, hogy itt húzta őt a tettes, ahogy ő mutatta, a Nagyfejű. Végül a szeméttárolónál lefeküdt és gyufával jelezte a tüzet, amibe belenyomták a fejét — mondja a jeltolmács. Ezután mutattam neki, hogy vezessen el a Nagyfejű házához. A Sértett, ifjú Kapás Józseféit előtt állt meg; Ottv rettenetesen nagy ovációval fogadott bennünket egy idősebbv és egy fiatalabb nő. Ettől a pillanattól kezdve a sértett teljesen lemerevedett. Zavart volt, csak állt és lógatta a kezét. Végül mondtam a rendőröknek, nyilvánvalóan fél a két nőtől. A következő alkalommal a háziak éppen ezért már nem voltak jelen. A siket akkor levezetett bennünket a pincébe és megmutatta a helyiséget, ahol a robbanás tör- tánt. Később a rendőrségen lerajzolta a pálinkafőző-készüléket. Különböző színes ceruzák, filctollak közül ki-' választotta a mustársárga színt is, és mutatta, hogy ilyen színű autóval szállította a Nagyfejű a szeméttárolóhoz. Sokkos állapot — Bűnösnek érzi magát? — Nem követtem el ilyen bűncselekményt. Ifjú Kapás József többnyire jól emlékszik a szóban forgó napra. Szombat volt, és őt a 9 óra már kint találta Kóka határában a Felsőhegyen. November elején a hó leesett, a szőlőt kellett tehát sürgősen befedni. Igaz, munka helyett inkább poharazgatott, sorolja is ki mindenkivel. Állítólag eközben értesült arról, hogy a sértett megégett. — De ki tudia mi történt pontosan, tisztelt bíróság. Amit a Néma mond. száz szakértő sem érti meg. Mindenki tudta a faluban, hogy egvszer már megégett a fut- balloálva pénztárfülkéjében, ahol három hónapig lakott. A vádlott szerint az egész ügy koholmány: a nyomozás során anvósa szavait kiforgatták. tc'ob falubelijét megtévesztették. 11 oldalas rendőrségi vallomását 60 perc alatt vették fel (utóbbit a bíróság azonnal képtelenségnek minősíti), végül pedi'g a sértettel a mai naoig jó viszonyban van. Amikor Kapást a rendőrségen megbilincselve elővezették, a Néma állítólag kis híján a nyakába ugrott. Ennél a szembesítésnél azon- ban jelen volt a tolmács is, ö egészen másképpen eleveníti fel a történteket. — Amikor Kapást a kihallgató szobába hozták, a siket szeméhez kapott, megijedt, és szinte sokkos állapotba került. Hiába mutattam neki, hogy ne féljen, ő mozdulatlanul ült, amíg a vádlott bent tartózkodott... Monstre per Kapás tanácstalanul — kérdőn felnéz a hallgatóság irányába. Az igazságügyi jelszakértő önmaga szinkrontolmácsaként mozdulat-szavakkal és élőbeszéddel egyszerre idézi fel az eseményeket. Kint az előtérben behívását váTja a sértett. A tárgyalás folytatódik. A bíróság 41 személyt,' köztük egy ceglédi pénzügyőr alhadnagyot és öt különböző szakértőt idézett meg a tárgyalásra. Az ítéletről is beszámolunk olvasóinknak.' ' Bábuk Endre Cgareitázás vagy egészség Nem a dohányzók, hanem a dohányzás, a világszerte terjedő dohányzási • járvány ellen hirdetett harcot az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Rák Elleni Unió és számos más nemzetközi és hazai szervezet — hangsúlvozták a dohányzás ellenőrzésével foglalkozó III. európai szimpozion résztvevői. Az előadók kutatásaik eredményeivel, klinikai tapasztalataikkal, statisztikai adatokkal bizonyították: a dohányzás főleg a légző- és érrendszert. az emésztőrendszert; az ivarszerveket, a női szervezetben a mehet károsítja. A dohányzók légúti megbetegedései mintegy kilencszer gyakoribbak, mint a nem dohányzóké. A szívizom-infarktus a dohányzóknál 2,8-szer gyakoribb, mint a nem dohányzóknál. Különösen káros a dohányzás fogamzásgátló szerek allvalma- zása esetén, mert sokszorosan fokozza a vérrögképződés lehetőségét. Csökken a fogamzásképesség, fokozódik a méh- ;zom ingerlékenysége, össze- húzódási kénessége, ezárt a terhes nőknél vetélést, kora- oztilést idézhet elő. A dohányzó nők rnagza• ainak súlya általiban 200—409 grammal kevesebb, mint a nem dohányzóké. Magyaro~szágon folyamatosan növekszik a cigarettafogyasztás. Éven+e mintegy 27 billió talál gazdára, lakosonként átlagban 2SOO cigarettát szívunk. A lakosságnak mintegy 40 százaléka dohányzik. így a dohányzók évente 6300 clgarctr tát fogyasztanak. Elgondolkodtató, hogy a dohányzó családok jövedelmük 7 százalékát költik dohánytermékek vásár-' kására. Főleg a magas kátrány- és. niKotmkirtáimú. tehát a legveszélyesebb cigarettákat fogyasztják. Az egészségügyi szakemberek felelősek azér . hogy a lakosságot megfelelően táfékoz- tássák a dohányzás *'ké'r~é"- károsító hatásáról. A riasztó tényekkel győzzék még a fia- talokat: re is kóstolják meg a dohány ízét, a dohányzókat nedig ar hogy szokjanak le. Fék: érések bizonyít já'-. hogv a dohányzóknak 5t> százaléka le akar szokni e káros szenvedélyről. E7ha*ározésuk megvalósítását segítsék elő az orvosok, az egészségügyi dolgozó!:, a pedagógusok, a szülök azáltal ís, hosrv ők maguk nem dohányoznak. BQlrzonyo- sodott egyébként, hogy nemcsak a cigarettából ke vétlenül bészívott dohányzási ' ártalmas, hanem a levegőbe jutó, az úgynevezett o’e'n'áM-rTüst is tgrt-knazza ugvánar e'rr.t a károsító i».nvn írókét, riinf. amelyeket a cigaretta fils.tárama. Zúgó fejjel semmiképpen! Másnaposán a volánnál jesítmény csökkenését szinte nem is észleli, sőt egy jóízű, felüdítő alvás után hamis biztonságtudatban ringatja magát. A KÖZHIEDELEMBEN az él, hogy az ember fiatalabb korában nyugodtan mulatoz, hat, a fiatalabb szervezet az alkoholt jobban elviseli, és másnap sokkal pihentebb, mint az éltesebib nemzedék tagjai. Ez téves felfogás, amit ma már tudományos alapon cáfolnak. Kifejlesztettek egy energoteszt nevű műszert, s annak segítségével megállapították, hogy a fiatalok eseté-' ben az alkoholfogyasztás következtében előálló teljesítménycsökkenés sokkal erőteljesebb, mint az idősebbeknél! Az olyan autóvezetők ellen foganatosított eljárások, akiknek a vérében a legcsekélyebb mennyiségű alkohol is kimutatható, az elmúlt egykét évben — nemcsak hazánkban, hanem általában világszerte — jelentősen megszigorodtak. Ha a véralkoholszint 0,8 ezrelék alatt van, az ittas vezetőt nem a bíróság, hanem a rendőrhatóság vonja felelősségre, mert ez általában még nem számít közlekedési bűncselekménynek, csak szabálysértésnek. Ám a vezetői engedélyt — rövidebb- hosszabb időre — ilyen esetben is bevonhatják (a jogosítvány bevonása a hivatásos gépjárművezetőknél különösen súlyos büntetés, hiszen fog- . lalkozásuk gyakorlásétól tiltja el őket). MINDEGEKET előrebocsát- va csak egy józan tanácsot adhatunk: aki zúgó féjjel. lappangó alkoholezreíékekke) a vérében ébred, semmikép- 'pen se üljön a volán mögé! K. S. A REGGELI ÓRÁKBAN bekövetkező köz 1 ekedási balese-. tek jelentős része egy Végzetesnek nevezhető tévedésre vezethető vissza: az autós abban a hiszemben ül a volán mögé, hogy az előző este elfogyasztott alkohol káros hatása akár rövid ideig tartó alvás után is teljesen megszűnik. Pedig erről szó sincs, az alkohol ugyanis csak lassanként tűnik el a szervezetből. Tudományos kutatásokkal bizonyították, hogy az emberi test óránként átlagosan 0,1— 0.15 ezrelék véralkoholt épít le. Ha az autós egy kiadós ivászat után taxival megy haza, helyesen teszi. Ám ha ezt követően — néhány órai alvás után — kocsijával indul munkába, akkor már rosszul cselekszik. Hiszen számolnia kellene ilyenkor azzal, hogy szervezetében még mindig hat az este (éjszaka) elfogyasztótt alkohol maradványa; s e maradék által meggyűlhet az autósnak a törvénnyel a baja. Könnyen kiszámítható, hogy amennyiben lefekvéskor például 2 ezrelék volt az autós véralkoholszintje, úgy annak leépítése kt>. 24 órát igényel. Ám hiba lenne csupán az ez- ■ relékszámítás alapján döntenie a gépkocsivezetőnek. Az alkoholnak ugyanis utóhatása is van, amely alatt nemcsak a másnapo&ságot kell érteni — ami a volánnál a pszichofizikai teljesítményt csökkenti — hanem a lappangó alváshiányt (alváskényszert) is. Egy italozással eltöltött éjszakát követő 15—20 óra múlva is a reakció-, a koordináló- és a koncentrálóképesség jelentős csökkenését, valamint a kifáradásra való erős hajlamot állapítoíták meg a tudósok. Ebben az a legveszélyesebb, hogy az érintett autós a teldasági dolgozók kereseti átlagának. Róluk szoktuk mondani: jó, ha van egy suszter-, szabó, fodrász, üveges a faluban. A rendelkezések, támogatják a kezdőket — három évig adómentesek —, és az időseket. így van ez rendjén. Nem nyomasztja őket valamiféle adóprés, lehetőségük nyílik a tisztes üzletmenetre. A nagyobb jövedelmű iparosokat és kereskedőket is arra ösztönzik a rendelkezések, hogy szerény tőkéjükkel megteremtsék a korszerű termelés és gazdálkodás feltételeit: gépeket, berendezéseket vásároljanak. növeljék a termelékenységet — a lakosság hasznára. Lovat tart lányának Természetesnek mondható, hogy néhányan nem erre használják fel a pénzt. Az lenne a furcsa, ha mindannyian a rendelkezések szerint, a szocialista társadalom érdekeit szem előtt tartva, a megadott irányba haladnának. Most a kivételekről szólunk. Az adóügyi szakemberek napestig tudnák sorolni a szabálytalanságokat. Néhány példa: Egy erdőkertesi autószerelő az évi 80 ezer forintos adóalap miatt reklamált. Sokallta. Az illetékesek azonban tudják, hogy' 15 éves lányának lovat tart. s az állat évi futtatási költsége . 34 ezer forint. Hasztalan érv: a lovat ajándékba kapta. Az a nagykőrösi fuvaros, aki nemrég vett 150 ezer forintért egy használt kriptát, hiába reklamált a felemelt adó miatt. Cegléden egy autószerelő — iparengedély nélkül, kontár módon 38 gépkocsit javított még egy hónap alatt, amíg táppénzen volt — azt bizonygatja, hogy szívességbe dolgozott, nem fogadott el pénzt. Ki hiszi ezt? Ki vonja meg a határt: ki, hol, mennyi adót fizessen? A bizonyítás — mint említettük —, rendkívül nehéz. S vigyázni kell arra is, ne tegyenek senkit tönkre. Egy kartali kőműves, akinek kétmillió forint adótartozása van — miután megvonták iparengedélyét —, talán sosem fizeti be a pénzt, nincs miből. Mert nem vallotta be időben az adóköteles jövedelmet, s nem ellenőrizték akkoriban. Most foghatja a fejét. Csupán két százalék Magyarországon az évi adók összege' amely az államháztartást támogatja, alig 2, azaz két százalék. A fejlett ipari országokban az adók szinte kizárólagos forrásai az állami kiadások fedezésének. Pest megyében évente 140 millió forint a tanácsok jövedelemadóból származó bevétele. Nem kevés, de nem is sok! Palád! József