Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

nsr ur.r.rtt 1981. OKTÓBER 11., VASÄRNAP Pilisszentiváni kövek a fővárosnak Budapest újabb színfoltja lesz a Duna-parti szállodasor. A most épülő Fórum és Át­rium szálló tővében szorgal­masan dolgoznak már a Kő­faragó- és Épületszobrászati Vállalat munkásai. Az öttagú brigád Gyurcsi Sándor kőfa­ragó csoportvezető irányításá­val készíti a — már sokunk által csak szüléink elbeszélé­séből ismert —, Duna-korzó díszburkolatát, amely ugyan­olyan lesz, mint hajdan volt. Kétféle követ használnak; vi­lágosat és sötétet. Valameny- nyit a pilisszentiváni bánya szállítja’. Az idén — a tervek szerint —, 5 ezer négyzetméter tér­burkolatot kell elkészíteniük. Jövőre tovább folytatják a munkát; egészen az Erzsébet­iedig. — Milyen követ szállít a pilisszentiváni bánya? — Kifogástalan minőségben és mindig annyit, amennyit kérünk. Ez egyébként új bur­kolóanyag, mosott műkőnek hívják, mi is most találkoz­tunk vele először. Nagyon jó minőségű, s ami a legfonto­sabb; sem esőben, sem hóban, fagyban nem fog csúszni, mert meglehetősen érdes a felülete. A burkolólapokat a pilis­szentiváni üzemben négy, nemrég vásárolt gépen prése­lik. — Nagyon elégedettek va­gyunk. Ezt annál is inkább mondhatom, mert 1949 óta, amióta a vállalatnál dolgozom, jóformán egész Európát be­jártam, sokféle anyaggal dol­goztam; a pilisszentiváni, bár­melyik nyugati ország hasonló célra készített műkövével fel­veszi a versenyt. Az új Duna-korzó két ütem­ben készül. — Az első részét — az Eötvös tértől a Vígadó térig —, még az idén átadjuk, jö­vőre pedig a még hátralévő területet, a Vigadó tértől a Petőfi térig. A kétféle mintá­zatú követ hálószerűén fektet­jük le. Most — hála a jó idő­járásnak —, napi 35—40 négyzetméter az átlagteljesít­ményünk. Ha beáll a rossz idő, ábhozzuk, jelenleg még a Hősök terén levő, kereke­ken gördíthető, csővázas pvc- sátrakat, amelyek védik a frissen lerakott burkolatot a nedvességtől. — A Hősök terén is önök dolgoznak? — Igen, a mi vállalatunk. Azért is vagyunk itt most ilyen kevesen. Eddig jómagam is a Hősök terén dolgoztam. Holnaptól, pedig újabb erősí­tést kapunk. A Hősök terén egyébként más alapanyagból készül a burkolat. Nemeskö­vek őrleményéből: a sötét színű szarvaskői diabázból, a világos pedig ruskicai fehér­márvány őrleményből. Ezeket a burkolólapokat szintén a vállalat pilisszentiváni üze­mében préselik. Kö. Zs. Továbblépni nehéz A közösség ereje segíthet A hátrányuk nem pótolhatatlan Néhány évvel ezelőtt csak elvétve lehetett a monori járás óvodáiban cigánygyereket találni. A helyzet mára, ha nem is hatalmasat, de változott: Gombán, Monoron, Monori-erdőn, Pilisen, Vecsésen már minden óvodában van egy-két cigány kisgyerek is, Gyömrőn pedig a ci­gánygyerekek 40 százaléka vesz részt óvodai foglalko­zásokon. A művelődésügyi osztály minden évben fő feladatként határozta meg a cigánygye­rekekkel való kiemelt foglal­kozást, törődést. A feladat fontosságát megértik az óvo­dák, iskolák vezetői, pedagó­gusai és a közművelődés dol­gozói is, ám a tényékhez az is hozzátartozik, hogy az okta­tási intézmények igazán csak a már minden tekintetben be­illeszkedett, rendezett körül­mények között élő családok gyermekeiért tud tenni és fe­lelősséget vállalni. A meggyő­zés módszerei között a leg­gyakoribb — és talán a leg­eredményesebb — a szülők fe­lelősségérzetének ébrentartá­sa, a családgondozás folyama­tossá tétele, s az időbeni szo­ciális segítségnyújtás. A leg­több gondot a vándorló ci­gány családok okozzák, akik­nek gyermekeit az óvoda és iskola szervezett keretei közé bevinni s ott megtartani le­hetetlen. Több türelemmel Bizonyos lassú fejlődés mégis tapasztalható. Az óvoda az alap, amely biztató indítást adhat a beiskolázandóknak. Az óvodai felvételi bizottsá­gok minden esetben biztosíta­nak ugyan helyet a cigánygye­rekeknek, de a szülők pontos időre, tisztán, gondozottan nem vállalják útnak indítani csemetéiket. Az általános iskolákban je­lenleg 343 cigánygyerek, a ta­nulók összlétszámának mint­egy 3- százaléka tesz eleget tankötelezettségének. Közülük százhatvannyolcan saját évfo­lyamukban, a többiek túlko­rosként végzik tanulmányai­kat. Csökken a túlkorosok száma. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akik az első osztály nehézségein évismétlés nélkül túljutnak, azok foko­zott pedagógiai segítséggel el­végzik a nyolcadik osztályt. A három évig óvodai nevelés­ben részesülők nagyobb része az első osztályban nem mor­zsolódik le. Még mindig nagyon sok a cigánygyerek a kisegítő isko­lába járók között. Ennek oka elsősorban az, hogy hatéves korukra még iskolaéretlenek, vagy behozhatatlan hát­ránnyal indulnak az első osz­tályba. Ezeknek a gyerekek­nek a felzárkóztatását az ál­talános iskolák nem tudják megoldani. Segíthetne a nap­közi otthon, de a napközibe járók száma is mindössze 76. A kötelező iskolai foglalkozá­sok is megterhelést jelentenek a kötetlen, szabad életmódot kedvelő gyerekek számára, Zöldség akik a napköziben legfeljebb ebédelni szeretnek, ám a fog­lalkozásokon elvétve vesznek csak részt. Ennek ellenére — vagy éppen ezért — fontos feladat, hogy minél többen kerüljenek napközibe, és ott fokozott türelemmel, igényeik­nek, érdeklődési körüknek megfelelő foglalkozásokon szoktassák őket a rendszeres munkára, a tanulásra. Ösztöndíjra érdemes A kiemelt segítségadás eredményeként emelkedik a nyolcadik osztályt elvégzettek száma is. Tavaly a járás is­koláiban már 21 cigánygyerek végzett, tizennégyen évismét­lés nélkül, öt esztendő alatt hatvannégyen tanultak to­vább, legtöbbjük szakmunkás- képzőben. Sajnos a lemorzso­lódás itt még magasabb: ke­vés a családok anyagi kitartá­sa, a lányok pedig korábban férjhez mennek, abbahagyják a tanulást. Az általános iskolák igazga­tói a mostani hetedik, nyolca­dik osztályosok között felmé­rést végezve kerestek jó ké­pességű, tehetséges gyereke­ket a cigánytanulók között. Mindössze egy iskola jelezte — Sülysápról —, hogy egy hetedikes tanulója ösztöndíjra érdemes. Öt a nagyközségi ta­nács támogatja majd. A cél az, hogy a tanulmányi ösztön­díjat minden továbbtanulni képes cigány tanuló megkap­hassa. A cigány lakosság szemlé­let- és életmódváltozásai, a társadalomba való beilleszke­dése gyorsítható a közműve­lődés sajátos eszközeivel is. A monori járási művelődési ház­ban megalakított cigányklub 1977 óta a cigány lakosság közművelődésének bázisintéz­ménye lett. A klub tagjainak száma 20 és 50 között válto­zik, de rendszeresen tizen- öten-húszan mindig részt vesznek a foglalkozásokon. Szervezett beszélgetésektől a kötetlen programig sok min­dennel foglalkozhatnak a klubban. 1978-ban megyei olvasótáborban, 1979-ben köz- művelődési táborban vettek részt közülük jó néhányan. Találkozókat szerveztek a ci­gány értelmiség képviselőivel, íróval, festővel, költővel. Aztán a vezetőváltozás, a helyhiány nagy törést jelen­tett, s a tavalyi év végére a klub elsorvadt. Az idén ta­vasszal új tagokkal újjáala­kult ugyan, de egyelőre nem tudni, elég erős lesz-e ez a közösség is a további munká­hoz. Igényt kelteni Pilisen is próbálkoztak ci­gánygyerek-klub létrehozásá­val — ez is megszűnt. A járá­si könyvtár azonban folyama­tosan segítséget nyújt a köny­vek megszerettetéséhez. Hat­nyolc családnak adnak ki mesekönyveket, ahol esténként a család jól olvasó tagja me­sél a többieknek. Működött egy cigánynapközi is, kétszáz kötetes letéti könyvtárral — egy ideig... Továbblépni nehéz. A köz- művelődés munkásainak a jö­vőben is nagy erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a ci­gány lakosságot — elsősorban a gyerekeket — bevonja a klubtevékenységbe, megsze­rettesse velük az olvasást, igényt keltsen bennük a kul­turáltabb életmód elsajátítá­sára. K. Zs. Megoldás született EGY HETE, vasárnap, ugyanezen az oldalon ír­tunk arról, milyen gondjai vannak a tápióbicskei köz­ségi tanácsnak a leendő százszemélyes óvoda építé­sével. Nos, ezek közül az egyik máris megoldódott. Mint riportunkban is je­leztük, az óvoda ala­pozásához kevesebb hely volt a valóságban, mint c tervdokumentációban, ezér\ egyeztető tárgyalást kellet összehívni. Ezen részt vet\ az AGROBER Pest megye kirendeltségéről Sile Ala­dár, a Nagykátai Járás Építőipari Szövetkezettől — a kivitelezők képviseletébe — Visegrádi József és Sói József, a beruházók névé■ ben pedig Láng Ferenc ta­nácselnök és Dudok Ilié; vb-titkár, valamint Torbe Lajosné vezető óvónő. A jelenlevők — a jegyző­könyv tanúsága szerint — a helyszínen győződtek met arról, hogy a nyugati kert tésvonal törése miatt a, épület valóban nem helyez­hető el az eredeti tervben megadott módon. Rögtön megtalálták azonban a megoldást: az épület észak­keleti sarkát fixnek véve elforgatják az egészet kele­ti irányban, így az óvo­da kivitelezhető lesz. Egyes műtárgyak elhelyezése az építés során esetleg módo­sul, de ez várhatóan nem okoz majd különösebb problémát. EZ TEHÁT rendben vol­na. Dicséret is járna a frap­páns intézkedésért. Ha: nem tudná az egész község, hogy a tervezőknek eme óvoda ügyében nem ez volt az első baklövésük (elő­ször a megrendeléssel szemben hetvenszemélyes- re tervezték), illetve ha erről az újabb hi­báról nem akkor szereztek volna tudomást, amikor a községi tanács levélben kö­zölte velük. A többi stimmel. B. I. Átadás: a hónap végén Befejező szakaszához érkezett a Marx téri felüljáró épí­tése. A Hídépítő Vállalat alvállalkozóival jelenleg a korlátok beállításán, a külső köpenyfal felrakásán és a híd szigetelé­sén dolgozik. A híd próbaterhelését és átadását a hónap vé­gére tervezik. Siratóének Szerda Jánosért A Pest megyei Zöldért Vállalat budapesti kirendeltségének dunaharaszti telepén megkezdték a burgonya teli tárolását. Ezerhatszáz tonna burgonya érkezik hat termelőszövetkezet­ből, illetve egy áfész-tól. H a iszol meghalsz, ha nem akkor is; hát miért nem iszol? Borissza em­bernek aranyigazság, nekem csak üzleti reklámnak tűnt a vendéglők, a korcs­mák falán itt-ott még fellelhető felírat. Mióta megismerkedtem Szerda Jánossal, a természet és a mézszínű borok szerel­mesével, megváltozott a véleményem. — A hangulat adja az élet szép óráit, s a borban hangulat van — mondotta ismeretségünk elején. Ismerkedésünk különösen kezdődött. Riportot akartam írni a tsz-ről, meg a birkatenyésztésről. — Szerda Jánost kér­dezze — mondta az elnök. — A ju­hászt ... Mindez, vagy tizenöt esztendővel ez­előtt történt. Akkor, azon a nyári hajna­lon már fél négykor ott voltam a portás fülkéjében. — Hiába gyütt — rontotta a kedvem. — Ilyenkor nem lehet vele beszélni. Máj* menjen ki utána a legelőre, talán ott... Bólintottam, hallgattam és vártam. Négy óra. Megérkezett a juhász. _’reggelt — morogja, noha még alig pi rkad. A portás álmos, vöröses szemekkel fogadta. — Begyütté... — Be! A kérdés fölösleges. Szerda János öt éve mindennap hajnali négyre jön. Se előbb, se később. Pont négyre, öt esz­tendeje ... Látom, a portás szívesen locsogna- fecsegne egy kicsit, megkönnyíteni a hátralevő két órát, de a juhász nem áll rá. Megböki sapkáját, aztán továbbmegy. A puli ott araszol a lábánál... Négy óra tíz perc. Szerda János már átöltözött. Vagyis fölhúzta a gumicsiz­mát, s kezében van már a rézkampós bot. Pesti kóklerek sok pénzt ígértek érte, de nem adta. Felrántja az akol ajtaját. A birkák ébren vannak, noha még farral kifelé, fejjel befelé, egy ku­pacban nyüzsögnek. A portás nagy nikkel zsebórájára pil­lant. Kintről éles vakkantások, meg hír­eién megáradó bégetés, hallatszik. Négy óra, tizenöt. A portás bólint, aztán visz- sza süllyeszti a zsebórát mellénye zse­bébe. Tudja, a juhásszal nem találkozik aznap. Mire letelik a szolgálat, Szerda •János, Bence a puli, meg a nyáj, a hátsó kapun rég kivonult a legelőre. — No — álltam föl a lócáról — men­nék ... — Még korai... Ilyenkor nincs beszé­des kedvében. Magának való ember az... Éreztem, maradnom kell... reggel hatig a portás elmondott mindent, amit tudott. Szerda János más vidékről jött ide a homoki szőlők, meg a birkák közé. Igaz, nem egyedül: Bencével. Ügy is vállalt állást. Másodmagával. A falusiak elein­te ferde szemmel nézték a furcsa em­bert. Hangját alig hallották, legfeljebb csak akkor, ha a Bencéhez szólt. Fél­szavakkal. A puli értette... Később az emberek megszokták, befogadták. Szerda János vett egy darabka szőlőt présházzal. Odaköltözött. Ügy mondják, csodálatos bora van ... A Nap már melegen sütött, amikor megtaláltam a juhászt. A birkák békésen legelésztek. Bence rendben tar­totta a nyáját. A juhász ott heverészett a füvön, illendően köszöntem. Elmond­tam mi járatban vagyok. Nem arattam sikert. Hogy oldjam a feszültséget, di­csérni kezdtem a kutyát. A juhász hor­padt arcában mélyebbek lettek a rán­cok, gyanakodva emelte rám sötét te­kintetét. — Ért maga a kutyákhoz? Szereti azokat? — Nézze — igyekeztem okos választ adni —, nem vagyok divatos kutyabarát, aki a kutyákkal emberségesen, az em­berekkel viszont kutyául bánok... Szerda János rám emelte tekintetét. Csak most vettetm észre, hogy kék sze­me van. Egy ideig hallgatott, aztán füty- tyentett egyet. Bence tüstént ott lihe­gett. Piros nyelve kilógott a szőrcso­móból. — Vakarja meg a fejét — mondta a juhász. A feszültség feloldódott. Szerda János és _Bence befogadtak... KT ülönös barátság, nem hétköznapi volt ez. Szerda Jánost nagy gon­dolatok gyötörték: az élet értelmét ke­reste. Már jócskán előrehaladt a kuta­tásban, amikor megígérte, ha készen lesz, megosztja velem titkát... Teltek, múltak az évek. Szerda János, meg az öreg portás is nyugdíjba men­tek. A juhász ott élt a szőlőben a puli­val. Az öreg portás meg, útjában lányá­nak, vejének, kiszokott a présházhoz. Szeretett volna locsogni-fecsegni a vi­lág dolgairól, de legszívesebben, saját nyomorúságáról. Ám a juhász soha nem volt beszédes kedvében. így hát csön­desen üldögéltek az alkony szűrt fényé­ben, kortyolták a bort. Bence hol a gaz­dája, hol az öreg portás csontos térdére fektette fejét, s úgy figyelte a csöndet. Amikor fölragyogtak a csillagok, az öreg portás hazaballagott. Bence elkísérte a dűlő sarkáig. Mire visszaügetett, gazdá­ja már friss vizet tett az edénybe, meg­gyújtotta, s az asztalra tette a lámpát, meg a könyvet. A puli ezeket a pillana­tokat szerette a legjobban. Feküdt a vackán, két mellső lábát előrenyújtva, ráhelyeztte fejét. Nem aludt: figyelte a gazdáját. János bátyám arca az utóbbi időben beesett. A vénség feszesre húzta kiálló pofacsontjain a bőrt. Tömött, fehér baj­sza lekonyult. Bence vele öregedett. Hű­séges, okos, barna szeme-tükrét belepte a pára. Nem ugrándozott, komótosan ballagott elém, ha meglátott a dűlő sar­kán ... — Egyszer — így mesélte az öreg por­tás — Szerda János tőkelesre ment a szőlőbe. Kicsalta a bágyadt napsütés. Sejtjeiben ott érezte a közeledő tél vé­gét. Botra támaszkodott, de gőgösen, mert az nála a méltóság, s nem a gyen­geség jele volt. A puli is ott ballagott vele a csapáson... Az ég alján gyüle­keztek már a rongyolt szélű, új havat ígérő felhők, de Szerda János csak a napot látta. Amikor először fütyült vé­gig a jeges szél a didergő tőkék között, akkor markolta meg szívét a bénító görcs. Más a földre rogyott volna, de ő állva maradt, s káromkodott. így talált rá a csősz, akit Bence rángatott oda. ö támogatta haza az öreget... IYI ire megérkeztem már halott volt. A iTJI' titkot, elfelejtette megosztani ve­lem. Két hét múlva ismét ott ácsorogtam Szerda János elárvult portáján. Az öreg portás hívott oda, hogy elmesélje a tör­ténet végét. — Kijártam ide — mesélte — azután is. Mindennap. A kutya ..., az itt várt mindig. Vittem neki ezt, azt. Később be akartam csalni a faluba, de nem jött. Egyszercsak nem várt a dűlő sarkánál. Egyedül baktattam föl. Bence ott feküdt a küszöbnél. Még élt. Leültem a lócára, vártam ... Közel kerültem az elmúlás­hoz, barátkoztam a halállal. A kutya egyszercsak felkelt, hozzám támolygott, pofáját a térdemre fektette, s sóhajtott egyet... Vége lett. Ott. a diófa tövében temettem el... Szótlanul dideregtünk a lócán. Aztán egy deszkadarabot a diófa tövének tá­masztottam : ráírtam Bence nevét és azt, hogy elment Szerda János gazdája után... Aztán az öreg portással leballagtunk a faluba. Karácsonyi István »

Next

/
Thumbnails
Contents