Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-08 / 210. szám

Wm 1981. SZEPTEMBER 8., KEDD FÓKUSZ Tisztogatás A nvar Szadat sajátos mó- dón gondoskodott' arról, hogy akkor tereljé Kairóra a nemzetközi figyelmet, amikor nagy érdeklődés kíséri az iz­raeli miniszterelnök amerikai látogatását. Az egyiptomi fő­városban a múltban is koc­kázatosnak bizonyult az ál­lamfő megfellebbezhetetlen hatalmának bármilyen meg­kérdőjelezése, most azonban a jelek arra mutatnak, hogy a minden rendű és rangú el­lenzék ,,kezelése” új sza­kaszba lépett. Kairóban úgy ért véget az elmúlt hét, hogy Anvar Sza­dat kerek háromórás beszédé­ben hatalomra jutása óta a legdrákóibfo és a legátfogóbb intézkedéseket jelentette be, méghozzá — és ez is új je­lenség — ezúttal az ellenzék valamennyi csoportja ellen. Nem kevesebb, mint ezeröt­száz ember került órák alatt börtönbe. Az az elnöki állí­tás, amely szerint az intézke­désekre a kopt-keresztények és muzulmánok között kirob­bant vallási zavargások nyo­mán került sor, legfeljebb az ürügy lehet, de semmifélekép­pen az igazi ok. Az elnök ugyan valóban lesújtott mind a fanatikus muzulmán testvé­rekre, mind a koptok mozgal­mára — ez utóbbiakra olyany- myira, hogy egyházfőjüket egyszerűen detronizálta —, de ha valóban „vallási” természe­tű döntésről volna szó, jo­gos a kérdés: mit keresnek a letartóztatottak között a bal­oldal vagy akár a nasszeris- ta progresszív szárny képvi­selői, Heikal főszerkesztővel, az elhunyt nagy államférfi bizalmasával az élen? Az intézkedések igazi hát­teréhez a kulcsot alighanem a Szadat-beszédnek az a vi­lágszerte sokat idézett része jelenti, amely szerint a be­börtönzött ellenzékiek — bel­politikai magatartásukon túl — „megkérdőjelezték Egyip­tom külpolitikáját is”. ÍTgy olyan időszakban, ami- kor a növekvő bírálatok ellenére újabb erőfeszítések történnek a megrekedt Camp David-i megállapodások to­vábbvitelére, amikor Wa­shington héjapolitikájában Kairó katonapolitikai szerepe is felértékelődött; amikor a nagy nehezen országlását meghosszabbító jobbszámy vezére, Begin a Fehér Ház vendége. — nos, egy ilyen, nem akármilyen időszakban Szadat elnöknek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a belső stabilitásra. Vagy belső stabilitás híján legalábbis an­nak látszatára. H. E. Brezsnyev-Le Duan találkozó A Szovjetunió békére törekszik Az SZKP KB hétfőn Moszk­vában vacsorát adott Le Duannak, a VKP KB főtitká­rának tiszteletére, aki hivata­los, baráti látogatáson tartóz­kodik a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev sikeres­nek nevezte a szovjet—vietna­mi tárgyalásokat, amelyek ismételten bebizonyították, hogy a két országnak a jelen és a jövő feladatairól alkotott véleménye megegyezik. A szovjet—vietnami kapcsolatok megbeszélésen áttekintették a valamennyi területét. A két ország együttműködése a kö­vetkező években minden terü­leten még inkább kiteljesedik — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. Nemzetközi kérdésekről szól­va Brezsnyev hangsúlyozta: arra kell törekedni, hogy az egymással szembenálló felek a tárgyalóasztal mellett, türel­mesen felkutassák a vitás kérdések megoldásának lehe­tőségeit. Ha pedig valaki a mértéktartásról és a kölcsö­nösségről szónokol, de eköz­ben provokatív, kihívó politi­kát folytat, többek között a fegyverkezés területén, akkor ezzel csak bizalmatlanságot kelt, és rontja a béke biztosí­tásának esélyeit — hangoztat­ta az SZKP KB főtitkára. Ami a Szovjetuniót illeti, mi soha nem törekedtünk, és most sem törekszünk a kato­nai fölény megszerzésére. Cé­lunk az, hogy megbízhatóan szavatoljuk országunk és szö­vetségeseink biztonságát, s ennél egy lépéssel sem. aka­runk tovább menni. A Szov­jetunió sorozatosan az új, egyre borzalmasabb fegyver­fajtákról való lemondásra szólít fel. Teljes felelősséggel kijelenthetem azonban, hogy nem maradunk közömbösek, ha ilyen új fegyverek jelen­nek meg az Egyesült Államok és más NATO-országok fegy­vertárában. Ha ez bekövetke­zik, a szovjet fegyveres erők­nek is rendelkezésére fog állni a megfelelő eszköz — hangoztatta Brezsnyev. A továbbiakban Ázsia problémáival foglalkozott az SZKP főtitkára. Tragikus — mondotta Brezsnyev —, hogy a kontinens legnagyobb álla­mának, Kínának vezetői or­száguk erejét a nemzetközi légkör rontására használják fel. Arra törekszenek, hogy szembeállítsák egymással az ázsiai országokat, ellenséges érzelmeket keltsenek a Szov­jetunió, Vietnam, a szocialista országok ellen. Pekinggei el­lentétben sok ázsiai állam a tartós jószomszédi kapcsola­tok kialakításáért száll síkra. Ezek az országok nem haj­landók elfogadni a washing­toni irányvonalat sem. Végezetül Leonyid Brezs­nyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió üdvözli India, az indokínai országok és más ázsiai államok nemzetközi te­kintélyének növekedését ezen országok tevékeny részvéte­lét a világpolitikában. Üd­vözli Vietnamnak azt a tö­rekvését, hogy Laosszal és Kambodzsával együtt elérje egés^ Délkelet-ÁZsiának a bé­ke és a stabilitás övezetévé való változtatását Válaszbeszédében Le Duan méltatta az SZKP és a Viet­nami Kommunista Párt test­véri barátságát, a marxizmus —leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein ala­puló sokoldalú együttműkö­dését. A VKP, Vietnam kor­mánya és népe nevében őszin­te köszönetét mondott az SZKP-nak és a szovjet nép­nek azért a hatalmas segítsé­géért és támogatásáért, ame­lyet Vietnamnak nyújtanak. A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy Vietnam Laosz- szal és Kambodzsával együtt következetes harcot vív Ázsia tartós és igazságos békéjének, s elsősorban Délkelet-Ázsia békéjének és stabilitásának megteremtéséért, E cél eléré­se érdekében Vietnam arra törekszik, hogy fejlessze kap­csolatait és együttműködését Indiával, a kontinens más ál­lamaival. A Vietnami Szocia­lista Köztársaság kész arra, hogy normalizálja kapcsola­tait Kínával a békés egymás mellett élés elveinek tisztelet­ben tartása, egymás függet­lenségének, szuverenitásának és területi egységének köl­csönös tisztelete alapján — hangoztatta a VKP KB főtit­kára. Ceauscscu a nsaSrcrJegyverről . Bánm nemet mond „Határozottan síkraszállunk az ellen, hogy újabb közép­hatótávolságú nukleáris ra­kétákat telepítsenek Európá­ba, határozottan nemet mon­dunk az új rakétáknak! El­tökélten síkraszállunk a neut­ronfegyver ellen, amelyet szintén Európának szántak!” — jelentette ki Nicolae Ceau­EGK-Ianncskozás Aktív francia Afganisztán, a Közel-Kelet, Namíbia és a Lengyelország­nak nyújtandó élelmiszerse­gély szerepelt a közös piaci külügyminiszterek hét végi nem hivatalos tanácskozásá­nak középpontjában a Lon­don melletti Brocket Hallban. Carrington brit külügymi­niszternek, a gazdasági közös­ség tanácsa soros elnökének szóvivője bejelentette: a „tí­zek” fenntartják az Afganisz­tánnal foglalkozó nemzetközi Begin az Egyesült Államokban Közös stratégiai tervek Az Egyesült. Államok és Iz­rael stratégiai együttműködé­sének további elmélyítését re­mélik Izraelben azoktól a tárgyalásoktól, amelyeket Be­gin kormányfő és kísérete folytat majd tíznapos ameri­kai látogatása során. A bag­dadi atomreaktor és a bejrúti lakónegyedek bombázását kö­vető átmeneti elhidegülés után Tel Avivban most arra számítanák, hogy Ronald Reagan amerikai elnök és Menahem Begin izraeli kor­mányfő szerdára kitűzött wa­shingtoni csúcstalálkozója újabb mézeshetek nyitányát jelenti majd a két ország ha­gyományosan szoros kapcso­latai történetében. Az izraeli rádió értesülése szerint Sáron hadügyminisz­ter olyan konkrét javaslato­kat fog előterjeszteni Wa­shingtonban, amelyek értel­mében Izrael a jövőben kész nagy mennyiségű fegyvert raktározni területén az ame­rikai hadsereg számára, illet­ve az izraeli kikötők haszná­latát biztosítani, a Földközi­tengeren cirkáló 6. flotta egy­ségeinek, hogy konfliktus ese­tén Washington a helyszínen rendelkezzék a térségben vég­rehajtandó akcióhoz szüksé­ges eszközökkel. konferenciára tett javaslatu­kat. Mint ismeretes, a Szov­jetunió és Afganisztán már korábban elutasította az el­gondolást, amely kizárná a tárgyalásokból az egyik fő érdekelt felet, Afganisztán törvényes kormányát. Cheysson francia külügymi­niszter beszámolt közel-keleti körútjáról. A francia külügy­miniszter tájékoztatást adott a salvadori baloldali mozgal­maknak a politikai tárgyalá­sokba történő bevonását tá­mogató francia—mexikói nyi­latkozat hátteréről. A miniszterek tájékoztatót hallgattak meg az Egyesült Államok és Dél-Afrika Namí­bia sorsát illető tárgyalásai­ról, illetve arról, amit Haig amerikai külügyminiszter e tárgyban „jelentős előrehala­dásnak” nevezett. Kiszivárgott hírek szerint Claude Cheysson francia kül­ügyminiszter azt hangsúlyoz­ta kollégáinak, hogy kormá­nya álláspontja szerint „nem lesz könnyű” áthidalni azokat a nézetkülönbségeket, ame­lyek Párizst elválasztják Wa­shingtontól a namíbiai fehér kisebbségnek adandó garan­ciákat és az ENSZ-békefenn- tartó erők feladatkörét ille­tően. sescu román államfő, azRKP főtitkára Ploiestiben elhang­zott beszédében. A továbbiakban, a leszere­lés fontosságát hangsúlyozva, sürgette a katonai kiadások csökkentését. „Dánia sohasem fogja meg­engedni, hogy területén neut­ronfegyvert, helyezzenek el” — jelentette ki szombaton a szociáldemokrata párt alborgd országos konferenciáján Kjeid Ölesen dán külügyminiszter. A neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai döntést bírálva a külügyminiszter ki­jelentette: „tény, hogy Euró­pa északi része mentes a nuk­leáris fegyverektől. Ezt az övezetet ki kell terjeszteni az Európát kettéosztó vonal mindkét oldalán”. A külügyminiszter a továb­biakban kijelentette: Dánia nem fogadja el, hogy a világ minden gondjáért automati­kusan az Egyesült Államokat tegyék felelőssé, de — fűzte hozzá — „ugyancsak nem tudjuk elfogadni az amerikai hadügyminiszternek azt az álláspontját sem, hogy előny­re kell szert termi a Szovjet­unióval szemben az erőviszo­nyok területén”. Folytatódik a Szolidaritás kongresszusa Az elv és a tett ellentéte A Szolidaritás kongresszu­sán vasárnap hangzott el az országos egyeztető bizottság beszámolója. Az anyag beveze­tőben az elmúlt év eseményeit foglalta össze, és a Szolidari­tás vívmányaként tüntette föl a béremeléseket, a szabad szombatok kiharcolását és a nyugdíjak emelését, mintegy a lengyel kormánnyal szembeni kemény fellépésnek tudva be mindezt. A beszámoló megál­lapítja, hogy a szervezet nem volt képes semmit tenni az életszínvonal csökkenésének megállítására, amiért viszont a kormányzatot teszi felelőssé, csakúgy, mint a gazdasági re­form bevezetésének késleke­déséért. Az országos egyeztető bizottság állást foglalt a ta­valy- augusztusban kötött meg­állapodások maradéktalan tel­jesítése mellett, és azt hangoz­tatja, hogy kész a kormánnyal való megegyezésekre. Szombat éjszaka a kongresz- szus a lengyel televízió gdans­ki körzeti stúdiója munkatár­sainak is megtiltotta a ta­nácskozáson való tevékenysé­get. A döntés hátterében az áll, hogy miután a kormány nem volt hajlandó elfogadni a Szolidaritás feltételeit a tele­víziós közvetítésekről, a szer­vezet kitiltotta a lengyel ál­lami televízió munkatársait a kongresszusi épületből. A Szolidaritás szervezet gdanski kongresszusának har­madik napján Lech Walesa, az országos egyeztető bizottság elnöke azt indítványozta, hogy alakítsanak 15 tagú elnöksé­get, amely széles jogkörrel irá­nyítaná a Szolidaritás mun­káját. Javasolta továbbá egy száztagú képviseleti testület létrehozását, amely ellenőriz­né az elnökség munkáját és időről időre tartandó ülésein meghatározná a szervezet so­ron levő feladatait. A hétfői napon egyébként a gdanski regionális szervezet egyik képviselője azt fejteget­te, hogy „a szervezet alapsza­bálya a maitól eltérő helyzet­ben született és ideje felül­vizsgálni az alapszabály ama pontját, amely a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető szerepének elismeréséről szól”. A kongresszus épületében és annak környékén továbbra is nagy példányszámban terjesz­tenek olyan kiadványokat, amelyeket a Szolidaritás kü­lönböző regionális szervezetei adnak ki, és amelyek gúnyol­ják a lengyel kormányt, annak tagjait és az általuk hozott döntéseket, továbbá megkér­dőjelezik a LEMP vezető sze­repét és a Lengyel Népköztár­saság szövetségi kapcsolatait. ★ Bydgoszcz börtönében hét­főn folytatódtak a tárgyalások az igazságügyminisztérium kü­lönbizottsága és a szombaton fellázadt elítéltek képviselői között. A rabok, akik elbari- kádozták magukat és „okku- pációs sztrájkot” hirdettek az épület egyik szárnyában, csak­nem harminc, a PAP hírügy­nökség szerint helyi jellegű követelést terjesztettek elő. Közben a rendőrség folytatja & hajszát a börtönlázadás alatt megszökött elítéltek után, akik között tíz gyilkos is van. Toder Zsivkov kitüntetése Lenin-renddel, a Szovjet­unió legmagasabb kitünteté­sével tüntették ki Todor Zsír­kor ot, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökét. A TASZSZ jelentése szerint Zsivkov a Szovjetunió és Bul­gária népei közötti testvéri barátság és sokoldalú együtt­működés fejlesztésében betöl­tött kimagasló szerepéért, a béke tartóssá tételében és a létező szocializmus pozíciói­nak megerősítésében szerzett érdemeiért kapta a kitünte­tést hetvenedik születésnapja alkalmából. A bolgár államtanács a Bolgár Népköztársaság Hőse kitüntetést adományozta To­dor ZsiVkovnak, a BKP KB főtitkárának, a bolgár állam­tanács elnökének, a fasizmus és a kapitalizmus ellen vívott harcban és a szocialista tár­sadalom épitésében szerzett kivételes érdemeiért, a béke és a biztonság megszilárdítá­sához való hozzájárulásáért, 70. születésnapja alkalmából. Moszkva Szociális intézkedések A Szovjetunióban rendeletet hoztak a gyermekes családok­nak nyújtott állami támoga­tás és a nyugdíjak emeléséről. A gyermekgondozási segéiy- lyel otthon maradó dolgozó anyák ezentúl gyermekük egyéves koráig az ország távol­Anpia Bél afrikai bombázás Az angolai kormány által meghívott külföldi újságírók szerint a dél-afrikai csapatok továbbra is ellenőrzésük alatt tartják Angola déli részét és rendszeres légitámadásokat intéznek katonai és polgári célpontok ellen a namíbiai határtól mintegy 200 kilomé­terre. Az angolai jelentések szerint a pretoriai csapatok hat nagyobb helyiséget tarta­nak megszállva. A pretoriai főhadiszállás szóvivője szerint „aki szövet­ségre lép a Délnyugat-afrikai Népi Szervezettel (SWAPO), annak vállalnia kell a követ­kezményeket”. A nyilatkozat­ra azután került sor, hogy a dél-afrikai légierő vasárnap ismét bombázta a namíbiai határtól 100 kilométerre levő Cahamát és körzetét és a tá­madás során két angolai ka­tona és egy brit újságíró meg­sebesült. keleti, szibériai és északi ré­szein havi 50, a többi terüle­ten pedig havi 35 rubel állami segélyt kapnak. A gyermek­gondozási segélyről szóló ren­delet a Távol-Keleten, a Mesz- szi-Északon és Szibériában ez év november 1-én, az ország európai részein egy évvel ké­sőbb, a kaukázusi és közép­ázsiai köztársaságokban pedig 1983. november 1-én lép életbe. A vezető testületek határoza­ta értelmében ugyanezen idő­pontoktól kezdve az első gyer­meküket szülő anyák 50, a második, vagy harmadik gyer­meket szülők pedig 100 rubel egyszeri anyagi juttatást kap­nak. A rendelet növeli a két- és többgyermekes anyák évi szabadságát, s a gyerekek 16 éves koráig gyermekenként havi 20 rubelre emeli a gyer­meküket egyedül nevelő ma­gányos anyáknak nyújtott ál­lami támogatás összegét. Ezen­kívül intézkedik a különböző kategóriájú állami nyugdijak minimális összegének feleme­léséről is. Szeptember 8-tól 17-ig zománcedények vására a ceglédi, a gödöllői, a szigethalmi, az érdi és a százhalombattai szaküzktünkben. 30—40%-os árengedmény Pest megyei Iparcikk Kiskercskccclmi Vállalat /

Next

/
Thumbnails
Contents